Keresés

Részletes keresés

szola Creative Commons License 2000.08.11 0 0 288
Hi!
A győri meccsről utólag annyit, hogy nem igazán játszottunk jól, de azért nem vallottunk szégyent. Ez az ellenfél a magyar szinthez képest marha jó és nem nagyon hagyott minket futballozni. Rémes volt nézni, hogy mennyire stabil a védelmük. Az első félidőben a középpályás sorunk nagyon bátortalan volt, a másodikban a Pomper és a Rósa feljavult. Sajnos a Bagolynak most nem ment, a Zavadszky pedig játszotta a szokásos elbújós játékát. A Tököli nekem ismét bizonyított, kezdem róla elhinni, hogy komoly csatár. (nemcsak olyan magyaros, Egressy-féle) Nagyon tetszett a rendkívül agilis, szemfüles játéka. Ez annál is inkább nagy szó, mivel az egyedüli igazi csatárunk ráadásul a csatártársaitól (Orosz,Nyicsenko) szinte semmilyen segítséget nem kapott (egy tényleg kiváló játékosokból álló norvég védelemmel szemben kellett küzdenie). Ha mégegy lenne belőle,akkor igazán veszélyes csatársorunk volna.Klónozni kellene. A védelem többé-kevésbé helytállt. A Lengyel Feri ismét nagyot alkotott(és ilyen szinten),ami nekem azért hihetetlen, mert anno még együtt játszottunk, az NB1000-es Dunaferr ifi csapatában.
Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar közönség szereti, illetve szeretné szeretni a magyar futballt. Fantasztikus volt érezni, hogy az ország ennyire lelkesedik a mi kis vidéki csapatunkért. Büszkén feszítettem én is, úgy mintha valami közöm lenne ehhez a sikerhez.
Mellesleg épp ott ültem a VIP páholy mellett, az Orbán Vikitől kb.10 méterre. A kölykök Dunaferr baseball sapkában és sálban, a sálat a Viktoron is láttam. Az Orbán Dunaferr sálban! Morbid dolog,nem?! (A páholyban állt az általa leváltani óhajtott Dunaferr vezérkar néhány képviselője is. Ők voltak a vendéglátók.)
A futballra visszatérve azt azért ne higgyük, hogy "újra itt van a nagy csapat", de ebben a magyar futballmocsárban a Dunaferr tényleg üde színfolt, amely nagy szolgálatot tesz a magyar futballnak és elhihiteti mindenkivel, hogy érdemes ezzel a dologgal foglalkozni(biznic!),meghogy van remény." Mindenidőkleggyengébbmagyarbajnokaként" azért ez nem kis teljesítmény.
Matyi.sk2 Creative Commons License 2000.08.11 0 0 287
Szia LaciFerr !

Azt hittem végleg eltűntél.. :-)

Üdv.
Hajrá Dunaferr

Előzmény: LaciFerr (286)
LaciFerr Creative Commons License 2000.08.11 0 0 286
Szevasztok!

"Kicsit" beteg voltam május 29. óta, mától viszont újra gépközelbe kerültem. Próbálok ismét olyan lenni, mint előtte.

Hajrá, Dunaferr!!!

Üdv: LaciFerr

EHK Creative Commons License 2000.08.11 0 0 285
Hallottátok mit nyilatkozott ma Egervári Sándor?

Idézem:
"Kedves rajongóink!

A norvégiai meccsen meg szeretnénk lepni az ellenfelünket. Ezért az alábbi felállításban fogom játszatni a csapatot:

- elöl: Orosz Feri, Rabóczki
- középpálya: Kiss, Molnár, Bagoly, Salamon
- hátvédek: Tököli, Lengyel Feri, Zimmermann, Pompej
- kapus: Igor Nyicsenkó

Remélem ezzel a szerkezeti átalakítással sikerül meglepnünk a Rózenborgot és nyerünk."

Igaza van!

???

Előzmény: EHK (284)
EHK Creative Commons License 2000.08.10 0 0 284
HÉ!

A EUROSPORTon mikor lesz valami összefoglaló?
IRtó fontos lenne! aki tudja mondja món meg

EHK Creative Commons License 2000.08.10 0 0 283
hé!

miféle meccs lesz ma?

Sümci Creative Commons License 2000.08.10 0 0 282
A folytatásban is hasonló jó szereplést kívánok a Dunaferrnek!/persze nem ellenünk/

HAJRÁ ETO!!!

Leki Creative Commons License 2000.08.10 0 0 281
No gyerekek szép volt ez a 2-2 is, kint megint egy 0-2?:)))
Amúgy van már a labdarúgó szakosztálynak is honlapja a http://www.dunaferrfootball.com/ címen. Még kicsit kezdetleges de majd felfejlődik!:) Nézzétek csak meg!
HAJRÁ DUNAFERR!!!
Előzmény: Tócsa (280)
Tócsa Creative Commons License 2000.08.09 0 0 280
EHK!
Nem kell nagy anaszteziológusnak lenni, hogy ezt meg lehessen állapítani rólad.
Élni és élni hagyni!
Itt nem fikázták az FTC-det, ne is próbáld elvenni az érdemet (még azt a kicsit is) a Dunaferrtől. Az más kérdés, hogy vezetői ezzel a TV-s dologgal levizsgáztak, mint tavaly az MTK-sok!

Hajrá Loki!

Előzmény: EHK (262)
szola Creative Commons License 2000.08.09 0 0 279
Na ugye megmondtam, hogy mégis lesz közvetítés. Mindjárt indulok a "hazai" meccsre. Röpke 12 óra múlva már itthon is vagyok.
EHK Creative Commons License 2000.08.09 0 0 278
Hé te ott!

Gyertek ide: www.dunaujvaros.com
Itt is van fórum, talán a Dunaferr vezetői is olvassák. Egész jó honlap.

Az egyik cikkükben ezt irják: "Az angol Gallagher játékvezető szinte egyedüli vitathatatlan húzása a mérkőzés lefújása volt. Ebben legalább nem tévedett. Lelke rajta. Mindenesetre a családja ezen az estén bizonyára sokáig csuklott."

HAHAHA! Még humorérzékük is van.

rosbi Creative Commons License 2000.08.09 0 0 277
Én ezt a finanszírozási ügyekhez nem értő, bölcsész és egyébkéntis vidéki eszemmel így gondolom:
1) A Magyar TV, ugye, közszolgálati? Namármostakkor... Igaz?
2) Gőzöm sincs, hogy miből tartja fenn magát a Dunaferr, és lehet, hogy végképp nem vagyok képben, mert én a Diósgyőr meg a többi borsodi csapat anyagi helyzetéhez vagyok szokva, de véleményem szerint egy mai magyar futballcsapat kasszajából egy-két millió jobban hiányozhat, mint az állami TV-éből.
3) Lehetséges, hogy a Dunaferr valamelyik vezetője a hasára csapott, és mondott egy összeget? Nem lehet az, hogy ezeknek a közvetítéseknek van egy többé-kevésbé megszabott árfolyama, és attól most valamelyik fél eltér?
4) Egyébként meg okos enged... (Ha meg nem, akkor meg én szívok, mert képtelen vagyok oda négyszáz meg vissza négyszáz kilométert utazni...)

Na, csá!

szola Creative Commons License 2000.08.09 0 0 276
Itt az egyik irodában.Legyen elég annyi, hogy a Dunaferr elfogadta a 20000 USD-os vételárat. Más kérdés, hogy az összeg bruttó illetve nettó jellegén lehet, hogy még tovább folyik a vita (ld. Sportfórum) Mellesleg igen meg lennék lepve, ha elmaradna a közvetítés. Az tényleg nagy hiba lenne a vezetés részéről.
pipi Creative Commons License 2000.08.09 0 0 275
"Bl-meccs: Másfélmillió forinton múlik a tévémegegyezés?
2000 aug. 09 12:35 - Forrás: MTI

Folytatódott a levélváltás a Dunaferr-Rosenborg labdarúgó mérkőzés tévéközvetítéséről, de nincs változás a korábbiakhoz képest: a szerda déli helyzet szerint nem kerül képernyőre a BL-selejtező.

Szabó József, a Dunaferr SE elnöke azt közölte az MTV Rt. Sport Főszerkesztőségével, hogy a találkozó "kizárólagos közvetítési joga nettó 20.000 USD-ért, illetve ennek megfelelő forintért az MTV1-é".

Juni György főszerkesztő válaszában leszögezte: értetlenül vette tudomásul, hogy a klub elnöke "a kedd délelőtt kialkudott pozitív döntését váratlanul megváltoztatta". A Magyar Televízió Rt. továbbra is fenntartja - jelezte Juni -, hogy a mérkőzés kizárólagos közvetítési jogáért kész bruttó 20 ezer dollárt fizetni.

A Hivatásos Labdarúgó Alszövetség ezt az összeget - ez már kedden kiderült - kész volt kiegészíteni további 8000 dollárral. Azaz: a Dunaferr mintegy 8 millió forintot kapott volna a két BL-meccs közvetítéséért.

A meccs képernyőre kerülésének sorsa - bár kedd délelőtt mindenkit, elsősorban a tévénézőket megnyugtató szóbeli megállapodás született - az ÁFA-n, vagyis körülbelül 1.5 millió forinton múlott... Hogy a Dunaferr kedd délelőtt és szerda délelőtt között miért változtatott az álláspontján, az nem derült ki a legújabb levélváltásból. A dunaújvárosi klub vezetői telefonon elérhetetlenek voltak."

janus1 Creative Commons License 2000.08.09 0 0 274
Ez hol hallottad szola, én kutatok folyamatosan de ilyet még nem hallottam?
szola Creative Commons License 2000.08.09 0 0 273
Legújabb információim szerint a Dunaferr elfogadta az új feltételeket. A TV visszajelzésére várnak.
paXi Creative Commons License 2000.08.09 0 0 272
Diósgyőr, járási bajnokság. Az legalább nem erről a tetves pénzről szól!
Hányingerem van.
Előzmény: BaZx (271)
BaZx Creative Commons License 2000.08.09 0 0 271
Szabó úr menjen a francba! Egyébként nem szeretem az NS-t, de ma igaza van. A Dunaferr foleg állami pénzbol "tengeti" életét, ezek után nem tudja hol a határ. A mostani döntéssel sokkal többet veszítenek, mint sikeres zsarolás esetén nyertek volna.
HAJRÁ LOKI!
EHK Creative Commons License 2000.08.09 0 0 270
Majd akkor röhögjé ha a Törőcsik Marci ráncos fejét kell lesned a meccs helyet... hehehe

HAJRÁ RÚZENBORG!

Előzmény: hool_ (269)
hool_ Creative Commons License 2000.08.09 0 0 269
EHK!:))
Előzmény: EHK (268)
EHK Creative Commons License 2000.08.09 0 0 268
én meg a dunaferrt...

TE MEG A DISZNÓRA!!!

Előzmény: hool_ (267)
hool_ Creative Commons License 2000.08.09 0 0 267
EHK!

Egyszerűen nem értelek!

Előzmény: Liver (266)
Liver Creative Commons License 2000.08.09 0 0 266
A sportforum.hu szerint a következő a helyzet:
A Dferr 35 ezret kért, az MTV 15-öt ajánlott. A HLASZ kérésére az MTV ezt megemelte 20 ezerre, plusz a HLASZ ad hozzá 8 ezret. Ez 28.000 $ (kb. 8.000.000 Ft), de a Dferr egyelőre nem enged.
No comment...
Liver Creative Commons License 2000.08.09 0 0 265
Egy kicsit durva, hogy 32.000 $ a különbség... Akkor mennyi lehet maga az összeg? Ezzel a lépéssel a Dunaferr sok szimpatizánst elveszít, köztük engem is. Csak nem elszállt a ló?
Leki Creative Commons License 2000.08.09 0 0 264
Gyerünk srácok! Ma is mutassátok meg a kétkedőknek meg Európának, hogy melyik csapat az acélosabb!:)
HAJRÁ DUNAFERR!!!
Előzmény: EHK (262)
ebihal Creative Commons License 2000.08.08 0 0 263
en csak egy mezei ebihal vagyok, akibol meg béka sem biztos, hogy lesz. a közleményt az mtv honlapján találtam ...
EHK Creative Commons License 2000.08.08 0 0 262
Tócsa: EZT TE HONNAN TUDOD?

Amúgy mi az az echte.
Nem vagyok semmi küldött csak a magam ura. És racionalista. De ha a tv nem adja a meccset akkor valakinek a vére fog folyni.

Amúgy meg mért nem engedné meg a Dunaferr a közvetítést? Akkor kérjen kevesebbet. Mert különben még attól a pár milliótól is csak elesik. Nem?

Amúgy ebihal: most te ki vagy? Más fórumokon nem idézted a szöveget hanem mintha te irtad volna. Most te vagy Juni György? Vagy ki az? Ebihal te csak egy olyan ember vagy mint én, vagy befolyásos a MTV-nél? Ha ez utóbbi akkor figyi: én megadom a közvetítéshez szükséges összeget egy kis szívességért cserébe.

Előzmény: Tócsa (261)
Tócsa Creative Commons License 2000.08.08 0 0 261
Csak csatlakozni tudok BaZx-hez! No nem csak azért, mert én is lokista vagyok, hanem engem is felháborít ez az MTK-s hozzáállás a közvetítéshez. Tehetnek egy szívességet!
A Rosenborg már kemény dió lesz, itt eldőlhet a felkészültség hol tart!
EHK!
A túltengő gyomorsavat az orvostudomány már elég eredményesen tudja kezelni! Kérlek keresd fel orvosodat vagy gyógyszerészedet! Bízom felépülésedben!
ebihal Creative Commons License 2000.08.08 0 0 260
ja igen, az elozoeket EHK-nak címeztem ....
ebihal Creative Commons License 2000.08.08 0 0 259
az echte muszaki ember idejött fikázni, ahelyet, hogy csendben maradna (talán okosabb is maradna) .
mersz fogadni is, vagy csak a szád nagy apukám ?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!