"a honfoglaló háború említett szakasza Bácsalpár–Titel környékén zajlott, ahová Laskai teszi Álmos halálát. A Szalán elnevezés talán egy megszokott személynévi kreáció Anonymustól: valójában Szvatoplukról van szó, mint a Képes Krónika írja, az exjegyző viszont itt is megalkotta szereplője nevét egy település neve alapján (Szalánkemén)"
Anonymus rengeteg szereplője nevét helynevekből alkotja meg, ahogy a hungarus népnevet is Ungvár nevéből vezeti le. Jellegzetes eljárását Kristó Gyula így szemlélteti konkrét példán keresztül: "Kurszán esetében a személy- és a helynév összefüggésére Anonymus is utal: szerinte ugyanis Árpád fejedelem Kurszán apjának Óbuda környékén földet adott, Kurszánnak pedig egy várat, amelyet ő a maga nevéről nevezett el, »ami a mai napig nem merült feledésbe« (e vár az Óbudán állt, a középkorban Kurszán vára néven szereplő erősség volt). Anonymus tehát munkájában pontosan tükörképét adta annak, amit ő tett. Kurszán várának nevéből keltette életre Kurszánt mint az egyik honfoglaló vezér fiát, s ezt úgy »adta el«, mintha a honfoglalás idején Kurszán a saját nevét adta volna az erősségnek. Hogy ez a történet a honfoglalás korára, illetve az egész 10. századra bizonyosan nem igaz, azt két körülmény teszi kétségtelenné: Kurszán várából, az Óbuda központjától délre eső római eredetű amfiteátrumból semmiféle magyar régészeti anyag nem került elő, csak langobard kincslelet, illetve a 10-11. század fordulójáig a magyarok nem építettek és nem laktak várakat. Mivel a Kurszán nevet egy nemzetség is őrzi, és mert valamennyi nemzetségünk névadója Szent István-kori vagy azt követően élt személy volt, e Kurszánt is a 11-12. századba helyezhetjük." (Vö.: Györffy György: Kurszán és Kurszán vára)
Próbálok licitálni azzal a képpel, amit a Kunsthistorisches Museumban lőttem pár éve, alighanem a nagyszentmiklósi kincs termében. Ni, kik kandikálnak ott...:)
Oké. Akkor Morvaország a frank birodalom egyik tartománya volt, Szvatopluk Moráviája meg a frank birodalom egy másik országa volt, és köztük volt a frank birodalom egyik hercegsége (Pribina) , amelyik sohasem tartozott egyik Morvaországhoz sem.
Jiří Macháček a Brünni Masaryk Egyetem régész szakembere, "nagymorva" szakértő, a cseh régészeti újhullám jeles tagja készségesen elismeri, hogy az írott forrásokkal más lokalizáció sem zárható ki. :)
Kedves vagy, hogy nekem tulajdonítod a hatást. Ez örömmel is tölt el, bár meg kell mondjam, hogy a nyugat-dunántúli és a kárpátokontúli részt kissé erősnek érzem. :)
Két fiatal cseh szakitól olvastam összefoglaló ismertetőket, amik elég visszafogottak próbálnak lenni, de nagyon kevés bizonyosság van bennük. Csak a kérdőjelek. Az egyik munka címében szerepel is a kérdőjel, ami jól ki is fejezi a tanulmány tartalmát. :)
J. Goldberg viszont amerikai létére nagyon durva, 50-70-es évekbeli csehszlovák anyagokra épített sztorit ad elő a morva katonai képességekről a frankok elleni harcok kapcsán. Nem semmi, hogy nyugati kutató ilyen anyagokat használ, ráadásul így.
Érdekelne ez a dolog, de én ehhez képzetlen vagyok. Sajna a cseh és szlovák irodalmat nem tudom vizsgálni a nyelvtudás hiánya miatt. Gondolom ezeket a nézeteket nem nagyon ismertetik angol vagy német nyelven.
Végül is mindegy. A térkép rajzolói, ha használták a fölsorolt művekben esetleg lévő tudományos eredményeket a térkép készítéséhez, ha nem, arra jutottak, hogy nem volt uratlan a terület.
A németek meg más alapon nem hozzák kapcsolatba Regino solitudóit az Alfölddel és a Dunántúl északkeleti szegletével. Sajnos meggyőzőbbek. :(
A Main sources neves cseh és szlovák tudósok munkáit sorolja. Gondolom azok alapján rajzoltak. De kérlek tájékoztass, ha valami lényeges információ hasznomra lehet itt.
"Ne haragudj, de micsoda nincs és hol?"
Üres, lakatlan, uratlan terület az Alföldön.
"És egyáltalán, honnan veszed te ezeket a tételeket?"
"A Szent István idején épült székesegyházak elrendezése inkább a nyugati hatást tükrözi, egykori építőelemeiken azonban bizánci ornamentikával találkozunk (főleg az esztergomi, székesfehérvári, veszprémi és pécsi székesegyházak esetében). A leggazdagabb anyagot a pécsi székesegyház megmaradt kövei szolgáltatják: a párkányokon és a kereteken alapmotívum az akanthusz-levél, de gyakran alkalmazott elem a palmetta, a rozetta s más keleti díszítő minták – mind egyértelműen bizánci hatásról tanúskodnak. Mindez arra utal, hogy a 11. században bizánci vagy bizánci iskolázottságú műhelyek tagjai dolgoztak hazánkban. Sok esetben nem dönthető el egyértelműen, hogy közvetlenül Konstantinápolyból érkeztek, vagy netán Itália bizánci befolyású részéről (pl. Velencéből). Valószínű, hogy a nagy építési munkálatokon dolgozó építészek utóbb az ország más vidékeire is eljutottak, mivel számos régi templom díszítésein is megtalálhatók a bizánci elemek (pl. a felsőszabadegyházi templom, az egykori szekszárdi apátság, a vértesszentkereszti bencés templom régi darabjai, valamint somogyvári, zalavári, bényi, turi, pilisszentkereszti és bodrogmonostorszegi egyházi építmények maradványai esetében)."
Kozák Károly: "I. Mojmir (kb. 818–848) uralkodása alatt alakult ki a morva fejedelemség, ahol a kereszténység terjesztése is megkezdődött. Először bajorországi térítők érkeztek, és a fejedelemség egyházi szempontból a salzburgi érsekség, illetőleg a passaui püspökség fennhatósága alá került. E térítés idején ír és skót szerzetesek is tevékenykedtek a morvák között. Salzburg és Passau hatásának tulajdoníthatjuk a legkorábbi morva templomok, elsősorban is a háromhajós, félköríves szentélyű mikulcicei bazilika és az ahhoz hasonló alaprajzú kisebb morvaországi templomok keletkezését. Elfogadhatjuk Cibulka professzor véleményét is, mely szerint az egyenes szentélyzáródású morva templomok az ír–skót térítés hatására épültek. Már Mojmir érezhette a fenti kapcsolattal járó függőséget. Utóda, Rasztiszlav (849–870) e függőség felszámolására III. Mihály bizánci császárhoz fordult (855–866) segítségért, és tőle is térítőket kért. A császár és Photius pátriárka 862-ben Cirillt és Metódot, a két testvérszerzetest küldte a morvákhoz. A fivérek már a következő esztendőben megkezdték hittérítő tevékenységüket. Ennek hatékonysága érdekében a liturgiában is szláv nyelvet használtak, amit II. Hadrián pápa – a salzburgi érsek és a passaui püspök tiltakozása ellenére – 868-ban engedélyezett is a testvéreknek. Ezt az eseményt és időszakot tartjuk a morva körtemplomok – elsősorban keresztelőkápolnák – eredetének és építési idejének. A szláv nyelv használata mellett a már álló, bajor (német) eredetű, ihletettségű templomoktól elütő formájú – Bizáncban, Rómában és Palesztinában már korábban kialakult és a IV. századtól kezdődően keresztelőkápolnaként szolgáló – körtemplomformát választották. Cirill halála után Metód, mint Sirmium püspöke, visszatért a morvákhoz, folytatni az eredményes térítést. Rasztiszláv unokaöccse, Szvatopluk, aki a fejedelmi trónon követte, már nem segítette munkájában Metódot, akinek pedig VIII. János pápa újólag engedélyezte a szláv nyelvű liturgiát. 885-ben meghalt Metód is, és ezzel egyszeriben vége szakadt a szláv nyelvű, bizánci jellegű hittérítésnek. A morvaországi IX–X. századi építőtevékenység vizsgálatakor nyomatékos figyelmet kell szentelnünk annak a körülménynek, hogy az államalakulat egy jelentős területe a későbbiekben a magyar állam részévé vált."
A turk hódítók sok mindent örökölhettek Bizánctól, morva közvetítéssel.
Miféle (NAGY) morvákról akartok ti írogatni? - talán a szlovákokról?
Különös fogantatású nép a SZLOVÁK - a huszita és a török idök találkozásának posztumusz gyermeke. Kivétel. Sok mindenben elüt a szláv nyelvcsalád többi tagjától. A HORVÁTOKKAL, a LENGYELEKKEL, a "kis" SZORBOKKAL stb. ellentétben nincs szokványos történelmük. Nincs a korai múltra visszatekintő, például törzseket felmutató krónikájuk. Nem ezer vagy másfél ezer éves históriára, hanem alig ötszáz éves lappangó múltra tekintenek - tekinthetnek - vissza. A hajszál-gyökereket is számítva: Amerika felbukkanásának koráig, a XV. századig, egy kis jóindulattal: a Hunyadi János vezette Száva menti, észak-balkáni országrészek, kiterjedt területek sorsát eldöntó csaták korüli idökig. Ezt bár illetékes köreik, például befolyásos történészeik, ha mindjárt tudatuk mélyére rejtetten is, de tudják, szemben a következetesen eltájolt tömeggel — tagadják. A tagadott "alkalmatlan" historiai tényeket behelyettesítendő, s valami "alkalmasabb" múltat, valami dicsóséget is felkínáló, egyben a folytonosság (aká.r a virtuális utódlás) kérdéséhez is kapcsolható eredetet keresve, patyomkini megoldásra jutottak. Kikötöttek a Nagy Károly által legyózött AVAROK és ÁRPÁD MAGYARJAI közt a IX, században eltelt rövid idö intermezzójában pár évtizedre a Kárpát-medence északnyugati peremterületein feltünt s a Morvafolyóról elnevezett MORVÁK (a némi acsarkodást felmutató, majd "... 902 után örökre eltünt MARHIANIK"-MORVÁK) kurta közjátékánál, Ráadásul e kurta közjátékot (megtoldva újabban Szamo — 623-6ö8 — "valószínűsíthetően Bratislava" központú Birodalmával) "érthetően" s kiadósan feldíszítették a legjobb esetben is a Morva-folyó mentén található veligradi vagy moravai , de sokkal inkább sirmiumi - sztrimoni - Metód éa Cirill ("a Konstantinápolyi Akadémia mintájára az els6 szlovákiai fóiskola megalapítói, az európai kultúrát a héber, a görög, a latin után a Biblia negyedik nyelvével, az ászlovákkal megajándékozá apostolok" vagy a kettós kereszt, a hármas halom stb.) eléggé különös és "szokatlan" legendáival. Lásd az ezzel rokon oláh-román s főleg Erdély történelmét érintő, azt kiforgató spekulációkat, vagy a mai MACEDONOK Nagy Sándorra szemet vetö "kontinuitás"-elméletét. A kézenfekvő valóság az, hogy a SZLOVAKSÁG XV. századi fogantatásának föszereplói, ha úgy tetszik, a szülök: egyfelöl a TÖRÖKÖK, másfelől az ún. PSZEUDOHUSZITÁK (az Észak-Magyarországot 1428 után elárasztó, az Északi-Kárpátokban lábukat megvetó, ott hosszú idóre befészkelödött pszeudohuszita martalóctömegek). Következésképp - képletesen szólva - a SZLOVÁKSÁG magzati kora a XV., csecsemökoruk kezdete a XVI. századra esik.
Összegezésként, átlépve minden további részletezésen, elmondhatjuk: a Dráva-Száva közi /1526 elötti/ Tótország voltaképpen csak látszatra szünt meg. Valójában, megkockáztatva az állítást, reinkarnálódott. Az történt vele, ami részben Horvátországgal is megesett: az eredetileg /ezer éven át/ tengermelléki, Adria parti - Knin és Tengerfehérvár /Biograd/ központú - Horvátországgal, amely jócskán eltolódott észak felé, azaz Horvátország átkerült a Zágráb központú, Zágráb székhelyü Tótország helyére. Tótország pedig, lakói révén — sajnos, a legújabb jugoszláviai eseményekre /a délvidéki, a boszniai, a koszovói... exodusra/ is emlékeztetve — , a XV. századtól kezdödöen fokozatosan, szinte észrevétlen, akár a búvópatak, átkerült a török rádiuszán kívül esö Északi-Kárpátok övezetébe, a "husziták" által mintegy véletlenszeruen "elökészített", szélesre tárt Felso-Magyarország hegyes-völgyes tájaira - a Felvidékre.
A kézenfekvó valóság az, hogy a SZLOVAKSÁG XV. századi fogantatásának föszereplói, ha úgy tetszik, a szülök: egyfelöl a TÖRÖKÖK, másfelöl az ún. PSZEUDOHUSZITÁK (az Észak-Magyarországot 1428 után elárasztó, az Északi-Kárpátokban lábukat megvetó, ott hosszú idóre befészkelödött pszeudohuszita martalóctömegek). Következésképp - képletesen szólva - a SZLOVÁKSÁG magzati kora a XV., csecsemökoruk kezdete a XVI. századra esik.
Akinek az "ad Rapam" nem elég a Rába említéséhez, annak figyelmébe ajánlom, hogy "Mosapurch" , Szent Adorján nyugvóhelye, Sabaria és Salapiugin közt említődik ebben a II. Ottó féle iratban (997 évinek mondja a link adója), azaz a mai Szombathely és Zalabér között. Sabaria ugye, jól ismert, a "Sala" meg Vas megyében ered, tehát végig Pannoniában folyik (a Balatonba szakad), így a "Sala" előtagú helységek is pannoniaiak.
"A kutatók számára elengedhetetlenül fontos kérdés a forrásokban felsorolt és megnevezett földrajzi neveknek Pannóniában a magyar toponimákkal való azonosítása. A legújabb kutatások szerint az alábbi helyneveket határozhatjuk meg teljes bizonyossággal: Mosaburg = Zalavár, Ortaha = Veszprém, Valcum = Fenékpuszta, Quinque-ecclesiæ = Pécs, Salapiugin = Zalabér, Ablanza = Ablanc és Durnava = Torna mint lakott településeket sikerült azonosítania Bogyay Tamásnak. Egyedül Durnava nem található meg a Conversio helynevei között. Durnaváról egy későbbi szövegben olvashatunk, amely a falu kolostoráról és a Szent Ruprechtnek szentelt templomáról tesz említést. A templom védőszentjének neve egyértelműen salzburgi eredetről tanúskodik, így ez alapján joggal feltételezhetjük, hogy a templom és a kolostor alapítása a salzburgi érsekséghez köthető.4"
Úgyhogy uncsi karintiázni Conversioilag.
Moráviára meg ott van Nagy Alfréd 890 körüli földrajzi leírása, annál pontosabb lokalizálás ma sem lenne adható rá.
