Ide szeretnénk gyűjteni minden hasznos(nak látszó) információt, tapasztalatot, kérdést, ami szükséges lehet a görögországi 246 kilométeres ultrafutóverseny teljesítésében. http://hu.wikipedia.org/wiki/Spartathlon
Az a hozzászólás egyetlen embert hivatott minősíteni,azt aki beírta. Sajnálom ezt az egész történetet,mert az lett legjobban támadva,aki legkevésbé szolgált erre rá. Bár mi is olyan igaz,önzetlenül segítőkész emberek lehetnénk,mint amilyennek én megismertem Andrást. Kár hogy ide is bejutott ez a "fröccsögő indulatú" hangnem,maradni kellene a topicnyitó elképzelésénél: "Ide szeretnénk gyűjteni minden hasznos(nak látszó) információt, tapasztalatot, kérdést, ami szükséges lehet a görögországi 246 kilométeres ultrafutóverseny teljesítésében."
A bringásoknál is volt hasonló, éppen a Balaton körül. Az új rendezvény valahogy ugyanarra a hétvégére került szombatra, tán versenyként is lett meghirdetve, úgyhogy elszívta a résztvevőket a vasárnapi teljesítménytúrától. A következő évben valahogy ismét ugyanígy történt. Ennek következtében és a rendőrség pénzéhségének is köszönhetően a következő évre már csak az egyik maradt.
A rendezvény azóta szépen fejlődött, amit a korábbi rendező nem tudott volna megcsinálni. Ez a Tour de Pelso, ami most már jó, hogy van, de nem szépen indult.
A BSI meg kicsit nagyon erőfölényben van a futórendezvényekben, ráadásul a célközönség szerintem kisebb, mint a bringásoknál.
Van az a pár verseny egy évben amennyi van. Már egyre több, de azért annyi nincs, hogy kettő legyen valamelyikből!!!
És legyen már az a minimum, hogy nem rakja rá egy másik versenyre!
Tökjó lenne egy újabb ultra -még ha nem is éppen egy többnapos kellene- de előtte kérje már ki a véleményét azoknak akiknek szánja? és kiváncsi vagyok azokra a jólértesült ultrafutó informátorokra akiktől azt a tippet kapta, hogy csináljon balatonkört mert olyan még nincs!
Nem szívesen szólok bele óvodásként a nagyok dolgába, de ez a hozzászólás nagyon nem tetszett. Egyfelől a formája: egyes mondatoknak igazán értelme sincs, mintha valami érthetetlen indulat vezette volna a kezed.
Másrészt a tartalom: kevessé ismerem ahhoz Andrást, hogy a véleményem sokat jelentsen, de én nem érzem őt egoistának. Ha meg túlságosan büszke a teljesítményére... Szerintem van mire. Keveset tettek le a magyar ultrafutás asztalára annyit, mint ő. Nagyon kevesen.
Igen, talán te vagy az egyik. De ez a hozzászólás akkor is baromi illúzióromboló volt.
Értem, de hová kellett volna tenniük? (Balázs is azt írta a BSI fórumában, hogy nem jó ez az időpont.) Saját rendezvényükre nyilván nem szervezik rá, így megmarad a december--március közötti időszak, és talán a július vége, augusztus eleje. Ha nem hülyék, akkor ebből a március választják, én is ezt tettem volna a helyükben.
Más kérdés persze, hogy valóban illett volna megkérdezni legalább az UMSZ-t a dologról. De ha az UMSZ azt mondja, hogy ne március végén legyen, ők pedig mégis odateszik (mert nem hülyék), akkor ugyanitt vagyunk...
A hárombetűs sportrendezvénygyártó vállalat véleménye: csináljatok, mondjatok amit akartok a 2009-es balaton melletti futásunk is ki van már tűzve, ugyanakkor lesz.
Ha ennyit ér a véleményünk, akkor ennyire lesz fontos neki verseny közben is.
Bizonyára igazad van, de nem értem miért éppen most írod, amikor éppen olyasmiről beszélgetünk, hogy nem csak ultrafutásból áll a világ; és hogyan lehetne segíteni azokon, akik annyira túllihegik az ultrát, hogy az visszaüt.
Ákosról azért írtam, mert most futott és más nem írt róla.
Általában olyan dolgokról szoktam írni, amiről más nem ír. (Ehhez persze olvasni is szoktam.)
Meg természetesen azokhoz a kérdésekhez szólok hozzá amikkel nem értek egyet.
Néha nem szoktam írni, mert mást csinálok, távol vagyok a nettől.
Meg topikon kívül szoktam beszélgetni is. Például veled is, ha találkozunk.
András
Ha megnézed a topik címét és ránézel a naptárra talán megérted, hogy itt és most miért esik annyi szó a Spartathlonról.
András ! Te borzasztóan egoista vagy,örülsz bizonyos eredményeknek, másokat meg figyelembe sem veszel.Magadra figyelsz , és szereted ha magasztalnak...Bár mások sikere nem mindíg ér kedvezően, csökkenti a "nem edzek mégis beérek" szemléletedet. Rossz, ha nem a Spartathlon a világ közepe...Ez bizony sajnálatra méltó. . . ...Gratulálok a Spartathlonhoz,és persze Ákosnak is. De hát kit érdekel, mit ér el Ákos... Bár Ákosról igazán akkor szoktál irni, ha Mi futunk éppen valahol... Bocs, és sajnálom , hogy ez így van.
üdv
Csaba
Szerintem sem beszélünk el egymás mellett. Azt látom, hogy az ultrafutás – és konkrétan a Spartathlon – iránt megnőtt az érdeklődés. Ennek örülök, mert ebben a közegben otthonosan mozgok, és ezt az érzést jó szívvel kívánom másoknak is. Számomra is nyilvánvaló, hogy ugyanazt az eseményt nagyon eltérő módokon éljük meg; ugyanannak a terhelésnek drámaian más és más lesz a hatása.
Mi lesz azokkal, akiknek (előbb–utóbb) keserűséget, testi–lelki kárt okoz az ultrafutás? Mivel az érdeklődés növekedésében mindenképpen van szerepem, egyáltalán nem közömbös számomra mi lesz azokkal, akik belekóstolnak az ultrába. És itt jön a személyes problémám: látom, hogy nem mindenki felkészült, aki rajthoz áll a Spartathlonon – az évről évre stabil, bő egyharmados célba érési arányt túl alacsonynak tartom –, de nem küldhetek el senkit sem. Több okból sem küldhetek el senkit: – az, hogy hasznára válik-e valakinek a Spartathlon vagy sem nem attól függ, hogy célbaér-e vagy sem. A legtöbbet magamról '94-ben tanultam, amikor nem értem célba. Azt az évet eddigi "pályafutásom" csúcsévének tartom: áprilisban 8. hely a Marathon des Sables-n; május elején 242,297 km és október elején (két héttel a Spartathlon után) 220,375 km (400as pályán) 24 órán. A Spartathlon mégsem ment. Itt ültem a fa tövében és vártam, hogy elmúljon a szintidő. Hat évig emésztettem ezt az élményt mire vettem a bátorságot és újra elmentem a Spartathlonra. – nem látok a jövőbe; nem tudom, hogy kinek mit hoz a következő másfél nap. – csak becslésekre támaszkodhatnék. Ha a versenyző múltjából próbálnék következtetni, akkor leginkább magammal kezdhetném a sort az elzavarással. Volt olyan évem, amikor egy szeptemberi félmaraton kivételével mindent, de mindent feladtam abban az évben. Volt olyan évem, amikor a verseny előtti három hétben több, mint 350 km-t futottam. És volt olyan évem, amikor a verseny előtti három hónapban is kevesebbet futottam 350 km-nél.
És ez még csak a Spartathlon. Mit kezdjek azokkal, akik április elején Tennessee-ben a sárga sorompó előtt tipródnak? Zavarjam el őket mert évről évre belebuknak a Barkley-ba? Nagyon hálás vagyok Gary-nek, hogy évről évre megszervezte azt a versenyt és képes volt tíz évet várni az első terljesítőre. Mark Williams-ék megmutatták, hogy nem lehetetlenség megtenni ott öt kört. Oké, a teljesítési arány egy százalék alatt van, de nem lehetetlen.
Pontosan ez az, ami tetszik az ultrában. Ez a borotvaélen táncolás. Koncentrálni másfél, két és fél napon át, hogy hajtsd magad, de ne hajtsd túl magad. Közben persze állandóan igazodni kell a belső és külső változásokhoz is. Ettől lesz a Spartathlon is évről évre más.
Tehát nem küldhetek el senkit. Helyette szoríthatok nekik, hogy ésszel fussanak; és osztozhatok valamelyest örömeikben és bánataikban. Remélem sejted mennyire lehangoló, az olvadó aszfalt túrása közben meglátni az útszélén egy–egy bánatos arcot. Olyanokét, akiknek az úton lenne a helyük, de már nincsenek ott.
Több, mint egy éve ezt írtam a Futóbolondok topikra Kazuárról:
"2006-07-03 (#100660)
Ez a futómadár nagy hátránnyal indul hatalmas izomtömege miatt.
Mégis úgy látom, jól tudja mit csinál. Kevesen mérik fel ilyen pontosan a helyzetet és még kevesebben találnak olyan (jó) megoldást mint Ő.
Az eddig megtett útja példamutató, nemcsak fut a sikerért. Reméljük, a szerencse is mellé szegődik útján."
Nos, nem kísérte szerencse.
Azt, amit írtam, ennek ellenére ma is fenntartom. Gyors felépülést, jó edzéseket kívánok neki is. Nála ott van a marsallbot, csak most kicsúszott a kezéből.
Szerencsére -balazs- leírta milyen vagy, megkímélt engem ettől. Ő jó barátod, biztosan jobban fogadod el tőle a nagy szavakat, mit egy idegentől. Igen, kivétels vagy (kiválasztott?), hogy képességeid határát olyan tartományba feszegetheted, ami másoknak lehetetlen számba megy.
Megfontolt vagy, nem adsz rossz tanácsot. Valóban , nem lehet úgy kezdeni egy előadást (vagy beszámolót), hogy meg ne próbáljátok ugyanazt, mint én, mert több vagyok a jelenlévők/olvasók többségénél.
Minden ultrafutó ilyen? Azért hallottam már néhány sommás "jó"tanácsot.
Mégis, hányan gondonak bele abba, hogy nem vagyunk egyformák? Hogy nincs mindenkinek a tarsolyában a marsallbot? Hányan vannak azok, akik el sem jutnak az ultráig, csak vágyakoznak, és már az edzésbe megszakadnak? Vagy azok hányan vannak, akik egy-két ultra teljesítmény után soha nem szerepelnek már a statisztikákban, és nem jószántukból?
És azok hányan vannak, akik a Hősökre, vagy saját Hősi múltjukra függesztett tekintettel bekapják a fájdalomcsillapítót, hogy ők is Hőssé, vagy újra Hőssé válhassanak?
Te nem montad nekik, hogy így tegyenek. Én se mondhatom, hogy ne tegyenek így?
-tamás-, a hiba nem benned van, nem is benned keresem.
A gyógyszerekről, egyebekről hallottam már máshol is. Ezekről, amikről írtam, konkrétan ultrafutások teljesítőitől olvastam itt. Bocs, a babért az ókorban rágták. Infúziót bekötve láttam már bordásfal tövében is, ultraversenyen. Hallottam már vesenyorvostól azt a bűvös szót is, hogy "visszahoztuk".
Úgy érzem, nem beszélünk el egymás mellett. Amiről írunk, az mind jelen van ebben a közösségben (már, ha az ultrafutók, és szimpatizánsaik közösségének része lehetek én is).
Beszámolóitok nem pusztán pszichés töltetet hordoznak.
Nekem pl 2009 az első célbaérés éve lesz :-), de sejtem, hogy spartathlont élőben akkor látok először...
Rengeteg infót kapunk a résztvevőktől magáról a versenyről, a felkészülésről az ilyen "eszmecserékből". Sztem aki ultrát fut az nem hülye (tisztelet a kivételnek), reálisan fel tudja mindenki mérni mi a jó a szervezetének. Amennyiben nem, gyorsan be is fejezi ultrás létét.
Az alábbi eredményekkel lehetett bekerülni a palermói 50 km-es Világ Kupa döntőjébe:
Férfiak
1BARBIROBERTOITA2:53:40ROMAGNA2COLNAGHIPIETROITA3:04:29ROMAGNA3BIRIFERENCHUN3:06:56ROMAGNA4LAZYUTASTANISLAVUKR3:08:52RODGAU5STEIBPÉTERHUN3:09:10WINSCHOTEN6DEHAUTTHOMASGER3:10:10RODGAU7PAPANIKITASMARCBEL3:10:47GISTEL8KÖNIGTHOMASGER3:12:10RODGAU9RENDALLJULIANGBR3:13:10BODDINGTON10FARQUHARSONANDREWGBR3:14:53BODDINGTON11ARDEMAGNIMARIOITA3:15:06ROMAGNA12PELGRIMBERT AUS3:15:33CANBERRA13SIMONETTACOSTANTINOITA3:16:11ROMAGNA14MASAMI SOEDAJPN3:16:31LAKE SAROMA15SANTNER BERNHARDAUT3:17:1050K MANK
Nők
1SALTADELEGBR3:24:27BODDINGTON2SANNAPAOLAITA3:42:06ROMAGNA3TUCKERSARAHGBR3:43:01BODDINGTON4HOFER SABINEAUT3:44:3650K MANK5WILSONHEIDIGBR3:45:33BODDINGTON6PETRIEJUNE AUS3:46:13CANBERRA7SATOMI MATSUOJPN3:48:56LAKE SAROMA8GOODERHAMEMMAGBR3:50:11BODDINGTON
A hétvégén tehát két magyar versenyzőnek is lehet szurkolni.
Ez egy, számomra nagyon szimpatikus hozzászólás volt. Gratulálok hozzá! Jó olvasni mostanában a topikot, mert a nagyon józan, megfontolt érvek és ellenérvek vihetnek mindenkit közelebb az álmai megvalósításához, vagy egy fontos döntés meghozatalához.
Csak annyit szeretnék a kialakult helyzethez hozzáfűzni,hogy imaro nem kéretlenül osztogatta a tanácsokat nekem,ő is egyike volt azoknak akiknek kikértem a véleményét a Spartathlon előtt,hogy mit és hogyan kellene csinálnom a közeljövőben. Ha annyi pénzem lenne,mint amennyi nincs,akkor idén el sem mentem volna,mert tudvalevő volt,hogy ez a teljesítmény egy nagyon jó állapotban lévő,egészséges embert kíván. Én viszont nem akartam kidobni kb 500 euro-t az ablakon,így elmentem szétnézni,tapasztalatokat gyűjteni.Ispi azt mondta ne menjek ki,de amikor közöltem vele,hogy mindent buknék,akkor azt javasolta hogy fussak amíg nem fáj,aztán nézzem végig a versenyt és a pályát. 70km-nél kezdtem érezni kis fájdalmat és Korintosznál úgy álltam meg hogy ennyi volt.Innen némi nógatásra és az indulataimtól hajtva tovább mentem ismét egészen addig,míg az első komolyabb lejtőn a szalagom éles fájdalommal jelezte,hogy ami sok az sok és nem tolerálja az én vágyaimat tovább. Úgy álltam ki,hogy tudtam volna még menni,de azt gondolom utólag is,hogy nem bírta volna már túl sokáig. Kiálltam,nem bántam meg,azóta már azon a szinten van,ahogy a verseny előtt volt. (nem 100-as) Ma megyek a dokihoz és megpróbáljuk rendbeszedni azt,amit az Ultrabalatonon összebarmoltam. Még annyit,hogy nem a térdem fáj,hanem egy szalag gyulladt be,amit ha rendbejött, nyújtásal ki lehet küszöbölni. (ebben is sokat segített imaro már előzetesen) Én úgy láttam,hogy inkább az a jellemző,hogy már a "kisebb" problémáknál is hajlamos a kezdő versenyző feladni a Spartathlont,tudva hogy milyen táv vár még rá. A teljesítők állapota pedig a távnak és a körülményeknek megfelelő,még ha ez ijjesztőnek is tűnik a számítógép mellől. Ez szigorúan csak az én meglátásom az egészről és mindenki tudja hogy én csak egy fiatal kezdő ultrafutó vagyok.
Szerintem is inkább beszélgetés mint vita. Igen úton lenni jó, de mindenki csak a saját útját járhatja, Te döntesz! Ha másvalaki útján jársz elbuksz! Mi volt hajmesresztő? Soha nem mondam senkinek hogy ezt vagy azt így kellene. Én így csinálom, ilyen vagyok. Köszönöm és mindíg jó szívvel veszem a tanácsokat. Tény, volt van egy nehéz időszak az életemben, és tudom, gy nem lehet "elfutni" a problémák elől, csak megoldani lehet őket. Aztán lehet futni. Ha bárkit sértett vagy bántott volna amit írtam, sajnálom, viszont éremes magátol megkérdezni hogy miért, mi az ami bántotta, és ebből mit talál magában. Én is hobbi futó vagyok,és szeretnék addig futni amíg csak lehet, és örömömet lelem benne, és őszintén kívánom másoknak is. Egyébként ugyanoda tartunk mind, és ez a fontos! Akkor is jó futást és szép napot!
Én 19 éve futok ultrát és már a kezdetektől fogva kaptam az ellenvetéseket, hogy tönkreteszem magam, ripityára mennek a térdeim, negyvenéves koromra már tolószékbe kerülök, stb.
Kicsit tartottam is a szenvedélyem várható következményeitől, de ugyanakkor láttam már 19 éve is jópár olyan idősebb sporttársat, akik szemlátomást fiatalosan mozogtak, annak ellenére, hogy legalább 20 éve ultráztak. Ők tartották bennem a hitet, a meggyőződést, hogy nem törvényszerű az, hogy az ember tönkretegye magát. Nem is volt az ultrafutásra visszavezethető sérülésem azóta.
Azt is hozzátenném, hogy az atlétacsoportból, akikkel együtt edzettünk ifjúsági koromban, ma már egyedül én futok. A legtöbben sérülés miatt hagyták abba, pedig ők 1500 méter és 20 km közötti távokon versenyeztek kizárólag.
Érdekes lenne egy statisztika, egy felmérés arra vonatkozóan, hogy az ultrások közül ki mennyi ideig van a pályán és mi miatt hagyja abba végül. Lehet, hogy egy ilyen felmérés alátámasztaná azt a sejtésemet, hogy az ultrások sokkal ritkábban kényszerülnek sérülés miatt felhagyni a futással mint a más sportágakban, vagy akár a rövidebb távok futó versenyszámaiban versenyzők. András 87-es listájáról a többség ma is fut. Ez szerintem borzasztóan fontos! Sőt például Peter Polak eredményeinek listájából az is látszik, hogy az utóbbi 34 évben semmilyen komoly sérülése nem lehetett, hiszen minden évben futott legalább egy három órán belüli maratont.
Jó lenne szakirodalmat fordítani és azt közreadni, hiszen az ultrafutásnak azért ma már jelentős szakirodalma is van. Werner Sonntag például nemcsak futóként ismert, hanem a "Mehr als Marathon" című könyv szerzőjeként is. Külön fejezetben taglalja, hogy miért nehezebb a 100 km mint a maraton és külön fejezetben azt is leírja, hogy milyen szempontból könnyebb a 100 km mint a maraton. Tájékozódni érdemes, mielőtt valami ismeretlenbe belevág az ember. Sonntag sok szempontból megnyugtatott. Nem tiltott végre, hanem jótanácsokkal látott el. Tőle olvastam először a dehidratációról és a megelőzéséről. És még sok hasznos dologról.
És sokat lehet tanulni beszámolókból, beszélgetésekből is. Felhívhatjuk a figyelmet, vagy felfigyelhetünk azokra a hibákra, amiket nem kell feltétlenül elkövetni.
Az infúzió, fájdalomcsillapító nem szükségszerű velejárói az ultrafutásnak. Ez egy tévhit. Normális esetben ezekre nincs szükség. Körülbelül olyan mint a légzsák a kocsiban. Vészhelyzet esetére ott van készenlétben. Ha valakinek a légzsákkal felszerelt autóról rögtön az ütközés jut eszébe, annak tényleg nem érdemes autóba ülnie. Az viszont igaz, hogy még a biztonsági eszközökkel felszerelt kocsival sem szabad ámokfutóként közlekedni.
És ami még fontos: a fokozatosság. Sajnos a magyarországi többnapos szupermaratonok nem ebbe az irányba hatnak. A több napos verseny az egyik legkíméletlenebb terhelés az ultraversenyek körében és nagyon nehéz jól felkészülni rájuk. Ezt sajnos nem szokták hangsúlyozni az említett szupermaratonok rendezői.
Több maratonhoz közeli (egynapos) ultrára lenne szükség és csak néhány év szoktatás után lenne szabad a kezdő ultrásnak növelni a távokat és a napok számát (hacsak nem kivételes tehetséggel megáldott futóról van szó, de lehet, hogy még akkor is). Nekem legalábbis ez jött be.
Engem is vonzanak, lelkesítenek a beszámolók (is) az ilyen ultra távokra, eseményekre. De mivel nem bírom a meleget, ezért a Sparthatlon és a többi hasonló megmozdulás valószínűleg örökre megmarad messziről csodált teljesítménynek. Győz az önkontroll, és nem vágyakozom teljesíthetetlen cél után.
Imaro és András bölcsességéből neked is érdemes lenne kicsit magadba szívni mert bizony találtál írni egy két hajmeresztő dolgot az elmúlt hetekben.
Az ilyen vita, vagy inkább baráti beszélgetés, sosem hasztalan.
Az index fórum története során sok ember jött, sok ment és láttunk már példát mindenre. Nem biztos, hogy régóta követed ezeket a beszélgetéseket ezért mindenképp tudd, hogy András az egyik szélsőség. (És a szélsőséget nem negatív értelemben használom.) Teherbírása rendkívüli, akaratereje páratlan és fizikai adottságai közel tökéletesek. Nem láttam még, hogy fájlalta volna a lábát viszont nagyjából mindig tudja mikor kell kiszállni.
A nagy ultra teljesítmények inspirálóak, egy beszámoló amely feltárja azt a lelki tusát és megújulást amivel a Spartathlon jár, sokakat motivál. De hol a kontrol? A Spartathlon nem egyszerű. Senkinek.
Sok embert inspirált már mások nagy teljesítménye, többek közt engem is, és a lelkesedés által vezérelt lendület már sokakat nagyon csúnya sérülésbe kergetett. A topikok nagy hátránya, hogy általában hiányzik a kontrol. Lásd Kazuár esetével a Spartathlonon. A topik lazán végigverte volna a Spartathlonon, holott napnál is világosabb volt, hogy fájó térddel nekimenni a maradék 85 kilométernek elég lenne arra, hogy Kazuárt kivonja a forgalomból pár évre.
Kell a józan ész. Úton lenni jó, persze. De azért nem mindegy melyik utat választod.
Hobbi futók vagyunk. Azért futunk mert jó. Szeretnénk még 20-30 év múlva is futni.
Te bölcs embernek tűnsz a hozzászólásaid alapján, de maróan cinikus is vagy! Mi fáj? Legyen már minden felnőtt ember felelős saját döntéseiért! Szerintem senki nem ultrázik csak úgy, sem azért mert valaki azt mondta. Tényleg nem a táv, sem a cél a fontos, csak az út. Az élmény: úton lenni. És hála azoknak akik néha mutatják az utat! Szép napot mindenkinek!
Hat évig emésztettem ezt az élményt mire vettem a bátorságot és újra elmentem a Spartathlonra.