Pontosan erre gondoltam én is, de a szinészek többségét nagyon kedvelem, ezért úgy döntöttem, hogy Alföldi, és csókosainak rendezésére nem megyek el. Ennyit tehetek!
Itt tényleg a közönség fog szavazni, azzal, hogy megveszi a jegyet. És ha megveszi, nem lesz min vitatkozni. Ez nem egy olyan ötmilliárdos ingyencirkusz lesz, mint a népszavazás, ahol a sok manipulált hőzöngő kibicel, mert azt hiszi, hogy neki ez ingyen van.
Ez nem változtat azon a tényen, hogy csaltak, és azon sem, hogy a társulat Balikót választotta volna. Végül is nekik kell együtt dolgozni az igazgatóval! És, ha már megkérdezték őket, miért nem volt a döntés joga a kezükben, vagy miért kérdezték a véleményüket?
'Hiller István miniszter pedig tegnapra újra összehívta a bizottság ülését, akik a pályázatok teljes anyagának birtokában is fenntartották korábbi javaslatukat, és Alföldi Róbertnek, a Bárka Színház igazgatójának a koncepcióját találták a legjobbnak. '