Az utobbi evek, evtized, kinai tortenettel foglalkozo, kinai filmjei, olyan impozans kepet festenek a hadseregeikrol, felszerelesukrol, hogy eszembe jutott, mennyiben lehet korhu" az abrazolasuk?
Remelhetoleg, megfelelo kutatomunka utan, a valosaghoz huen keszitettek el a jelmezeket.
Mennyit vehettek at a hunoktol, oltozet, hadfelszereles, harcmodo tekintetebenl?
Mennyit es mit vettek a hunok a kinaiaktol.
Jogos-e azt feltetelezni, hogy a hunok, kb. ugy neztek ki, mint ahogy ezek a filmek bemutatjak a tomegeket?
Mert, nyugati abrazolas csak keves es felrevezeto lehet.
Since the 3rd century BC the Xiongnu are a steppe nomadic people who are mentioned in the Chinese written records. They appear as a political and military power on the northern frontier of the Han Empire, and they are soon recognized as a political entity. Until the 1st century AD when the Xiongnu were finally defeated and did not play an important role any more, the Han Empire tried to handle over quite a long period of time these nomadic barbarians with a “peace and kinship treaty”, which partially was an agreement to pay tribute to the Chanyu.
But who were those Xiongnu? And how adequate is the image shown in the chronicles? The archaeological record on the Xiongnu is still not so abundant in comparison with other regions in the early medieval time.
In the past Russia with its research in Buryatia contributed the most to the knowledge on the Xiongnu (Yu. Tal’ko Gryncevich, G. Sosnovskij, A. Davydova, P. Konovalov, S. Minyaev) and also set the stage for research on Xiongnu with the famous expeditions under P. Kozlov in 1925 to Noyon uul.
Since the past 10 years however, after the political turnover in the eastern hemisphere, research on the Xiongnu has increased tremendously in Mongolia – today there are about seven international expeditions researching on Xiongnu archaeology from France, Korea, Russia and the United States – and soon there will be more data available for the scientific community.
One of the expeditions in Mongolia longest involved in research on the Xiongnu is the “Mission archéologique française en Mongolie (MAFM)”, headed by J.-P. Desroches from the Musée Guimet in Paris. Since 2001 they conduct their research in the Arkhangay province at the site of Gol mod, located 350 km west of Ulaanbaatar.
In 2004 and 2005 the MAFM excavated a second aristocratic tomb (T 20). I joined the expedition in 2005 and together with my colleagues Guilhem André and Erööl-Erdene I am leading the excavations conducted in Gol mod. In 2005 we excavated the burial chamber of the princely Tomb 20 with several archaeologists, a restorer, a topographer and several students from Ulaanbaatar.At the beginning of the excavations we found on top of the burial chamber (in a stone packing) a light Chinese chariot, which was probably dismantled before its deposition. In the burial chamber we excavated a second, lighter inner construction, in which the coffin was placed.
The inventory of the burial chamber was rich and is still in progress to be studied. The documentation, excavations of the blocks taken in 2005 took up all the time of the campaign in 2006 and much of 2007s. A first impression on the findings can give the following pictures http://www.archaemongolia.com/galerie#
For the work of the MAFM and more information on the excavations in Gol mod, see the official website at www.archaemongolia.com.
My own research interest focuses on the society of the Xiongnu and their contacts to the West and how they interacted with other late Iron Age communities in Eurasia. In scientific literature for example it is often assumed that the European Huns are the followers of the Xiongnu. Looking at the archaeological evidence more closely there are however numerous obstacles questioning this picture.
U. Brosseder, Zur Archäologie der Xiongnu. In: Attila und die Hunnen. Ausstellungskat. Speyer (Stuttgart 2007) 63-71. U. Brosseder, Fremde Frauen in Ivolga? In: M. Blečić u. a. (Hrsg.), Scripta praehistorica in honorem Biba Teržan. Situla 44 (Ljubljana 2007) 883-893. U. Brosseder, Les Xiongnu et leurs relations internationales. Хүннүгийн үеийнхэн тэдний гадаа харилцаа. In: J.-P. Desroches/G. André (ed.), Mongolie, les Xiongnu de l’Arkhangaï. Монгол улс: Архангай дахь Хүннүгийн судалгаа (Oulan-Bator 2007) 82-84.
Literature
In latin:
G. André, Une tombe princière Xiongnu à Gol Mod, Mongolie (campagnes de fouilles 2000-2001). Arts Asiatiques 57, 2002, 194-205.N. di Cosmo, Ancient China and its enemies. The rise of nomadic power in East Asian History (Cambridge 2002).N. di Cosmo, The Origin and Rise of the Xiongnu Empire. In: H. Celâl Güzel/C. Oğuz/O. Karatay (eds.), The Turks (Ankara 2002) 217-227.J.-P. Desroches/G. André (éd.), Mongolie, les Xiongnu de l’Arkhangaї (Oulan-Bator 2007).J.-P. Desroches, La nécropole de Gol Mod en Mongolie. Comptes rendus de l’Académie des Inscriptions et Belles-Lettres, fasc. III, oct. – janv. 2003, 1167-1176.N. Ishjamts, Nomads in Eastern Central Asia. In: J. Harmatta (Hrsg.), History of civilisations of Central Asia II. The developments of sedentary and nomadic cilivisations: 700 B.C. to A.D. 250 UNESCO Publishing (Paris 1994) 151-169.B. Miller/F. Allard/D. Erdenebaatar/Ch. Lee, A Xiongnu Tomb Complex: Excavations at Gol Mod 2 Cemetery, Mongolia (2002-05) In: History and Tradition of Mongolian Statehood (Ulaanbaatar 2006).Mongolie. Le premier empire des steppes (Arles 2003).H. Parzinger, Die frühen Völker Eurasiens. Vom Neolithikum bis zum Mittelalter (München 2006).D. Robcis/G. André/A. Lalande, Etude et restauration d’un insigne de commandement Xiongnu, Techne 21, 2005, 5-11.S. I. Rudenko, Die Kultur der Hsiung-nu und die Fürstengräber von Noin-Ula. Antiquitas 3,7 (Bonn 1969).Yü Ying-Shih, The Hsiung-nu. In: D. Sinor (ed.) The Cambridge History of Early Inner Asia (Cambridge u. a. 1999) 118-149.
In cyrillics:
Давыдова А.В. 1995, Иволгинский археологический комплекс 1. Иволгинское городище. Aрх. памятники Сюнну 1. – Санкт-Петербург.Давыдова, A.B. 1996, Иволгинский Комплекс 2. Иволгинский Могилник. Арх. памятники Сюнну 2. – Санкт Петербург.Давыдова А.В. и C.C. Миняев 1993, Новые находки наборных поясов в Дырестуйском Могильнике. Арх. вести 2, 55–65.Давыдова, А.В. и Миняев, С.С. 2003, Комплекс археологических памятников у села дурены. Арх. памятники Сюнну 5. – Санкт-Петербур.Коновалов, П.Б. 1976, Хунну в Забайкалье. Погребальные памятники. – Улан-Удэ.Крадин, Н.Н., 2001, Империя Хунну. – Москва.Крадин, Н.Н., Данилов С.В. и П.Б. Коновалов 2004, Социальная структура хунну забайкалья. – Владивосток.Кубарев, В.Д. и А.Д. Журавлева 1986, Керамическое производство хуннов Алтая. In: Палеоэкономика Сибири. 101–119. – Новосибирск.Миняев, С.С. 1988, Комплекс погребений 44 в Дырестуйском могильнике. Краткие сообщения института археологии № 194, 99-103.Миняев, C.C. 1995, Новейшие находки художественной бронзы и проблема формирования "геометрического стиля" в исскустве Сюнну. Археологические Вести (Санкт Петербург) 4, 123-136.Миняев, С.С. 1998, Дырестуйский могильник. Арх. памятники Сюнну 3. – Санкт Петербург.Миняев C.C. и Сахаровская, Л.А. 2002, Сопроводительные Захоронения "Царсково" Комплекса № 7 в Могильнике Царам. (engl. Summary: Sacrifice Burials of "Royal" Complex No. 7 at the Tsaram Cemetery) Археологические Вести (Санкт Петербург) 9, 86-118.Могильников В.А. 1992, Хунну Забайкалья. // Степная полоса Азиатской части СССР в скифо-сарматское время. Арх. СССР, 254–273.Талько-Грынцевич, Ю.Д. 1999, Материалы к Палеоэтнологии Забайкалья. Арх. памятники Сюнну 4. – Санкт-Петербург.Tөрбат Ц., Амартүвшин Ч. и У. Эрдэнэбат 2003, Эгийн голын сав нутаг дахь. – Улаанбаатар.
"Runic characters of Hsiung-nu–Hsien-pi script (Mongolia and Inner Mongolia)"
Kr.e. II.–Kr.u. II. század
N. Ismagulov Orazak Ishjamts: Nomads In Eastern Central Asia
In: Harmatta János szerk.: Thedevelopment of sedentary and nomadic civilizations: 700 B.C. to A.D. 250(History of civilizations of Central Asia2.), UNESCO Publishing, 1996, 166. (5. kép)
Itt olvasható a teljes tanulmány is, melyet korában egy másik topikba már belinkeltünk
Ez a térkép nem sok mindenre jó, de egyre feltétlenül:
Azon a tájon ábrázolja a sabirokat, ahol Ptolemaios jó négy-ötszáz évvel korábban. A savirok/sabirok (szavárd magyarok) ti. a kathedrális történettudomány szerént csak a "besenyő áltámadás" után futottak oda.(Egész Nagykazáriát átszelve, hátukban a Kazáriával is ellenséges besenyő üldözőkkel) Ráadásul Julianus elődje Ottó barát 123?-ban ugyanott beszél velök - magyarul !!! Az Ottó beszámolója a Kaukázus déli lejtőiről szólt, Jeretyán/Gyeretyán viszont - ahonnan 13??-ban püspököt kértek Rómából - pontosan a jelölt helyen volt.
ez egy biztos pont lehetne történelmünkben, hogy kik is voltak azok a sauramadák. Igaz, még sokat kell keresni, kutatni ahhoz, hogy tisztuljon a kép.:)))
Nem lehetséges a szarmata szó a magyar névnek valamely torzított változata?
szarmata/sauromata = sauromada = sarmada = fehér mada = fehér méd = királyi méd (lsd.:sárarany = fehérarany)
IPOLYI - download free online
Pl. Sárarany=fehér arany, Sarolt=Fehér menyét, a "kány" pedig =farok. 7. A sárkány nem születik, hanem olyan halból vagy kígyóból lesz, amely hét évig ... www.scribd.com/doc/7086941/IPOLYI - Tárolt változat
avagy: a sár eredetileg vizes homok, majd vizes szikes agyag, majd összevontan vizes föld..
avagy a ló sár-lik, mikor peteérés után fehéres váladékot enged...
A felvetésre a válasz tehát, igen, a magyaroknak nevezett népesség "előnépe" a szarmata "a/az (fenti) írások szerint".
Az Úr megtestesülésének 819-ik esztendejébenszülett Ügyek. Magóg király ivadékából eredt Ügyek, aki Álmos vezér apja volt, s akinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottaik. Magóg király nemzetségéből való Ügyek, igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Önedbelia vezérnek Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, s mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltünő képet magyarul álomnak nevezzük és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak vagy azért hívták Álmosnak, ami latinul annyi, mint szent-, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek születendők
Azgar Mukhamadiev Problémáit LINGUOETHNOHISTORY AZ EMBEREK TATÁR KAZAN, 1995 KHAN DIGGIZ DISH feliratot Részletek a cikk "turáni Writing", megjelent a könyv "problémái Linguoethnohistory Tatar Of The People" (Kazan, 1995. Pages 36-83).
Bevezetésének
Alapuló számos irodalmi bizonyítékok ércfaragásos feliratok, írás érkezett Kelet-Európa a nyugati hunok. Ismerkedés a leletek könyv a türk feliratok azt mutatják, hogy azok nagyjából a korabeli művészet Közép-Ázsiában az 5. c. A szkript megelőzi a orhon feliratok fele egy évezredes, és teljesen különböző, de genetikailag kapcsolódik. A leletek jött egy közös általános terület, a korabeli kultúra régészek definíció szerint olyan, igen különböző. Professzor Mukhamadiev A. össze a numizmatikai, ércfaragásos, vallási és monetáris bizonyíték a Eseg / Esgil / Askel törzsek, akik ismertté vált a kelet - Európa tagjaként a bolgár állam, és meghatározza azokat a Imenkov kultúra. Ezt az azonosítási által támogatott Türkologists van erélyesen vitatja Slavist régészek, akik számára több okból is figyelmen kívül hagyják az irodalmi és nyelvi bizonyítékokat. Csatlakozáskor a Imenkov Kultúra másik vitatott Chernyakhov kultúra, amely hivatalosan meg vannak jelölve a szláv kultúra, szemben az összes mutató mutat a türk gyökereit.
...iszkoló székelyek.....
Átírással:
Kinkeg Dikkiz ükü kessä Kiji szaxofon szaxofon saxynil gur Tänrig
Fordítás:
Legyen félve fúj a király Dikkiz a Bölcs! Visszavonulás az Isten túl a Világ!
Annak ellenére, hogy a felirat van gravírozva, kiváló írás, kiderült, hogy a legnehezebb a sokszorosítás és fordítás. Ennek oka, hogy általában a feliratokat a fenti hajók vallási jellegű azonos bizonyos fokig, és a felirat a hajó 53 élesen különbözik a tartalmát, és ebben az értelemben teljesen egyedi.
Másodszor ítélve különálló grafikus és renderelő a szavakat, nem beszélve a jelenléte a felirat nevének Dikkiz király fia, Attila, egy uralkodó a "Szkíthia és Németország" állam, a felirat tartozik a nyelv a nyugati hunok .
Az első szó, a cím: "király", ellentétben a legendák a turáni vésett pénzérmék formájában kitu, a kupában felirat van gravírozva, mint törje meg - a K betű a végén, és az egész szó végződik mutatója tárgyeset inflexiós mássalhangzó g, vagyis a szó fordítása rokon "a király".
Az első betű, a második szót, a név Dikkiz van megkülönböztető képességgel. Ez interdental ð, kiejtése hasonlít a d és az S betűvel a turáni ábécé. Priscus a Panium, а bizánci, aki maga is látta, és Attila fiai, az ő úti jegyzetek adja a nevét a második fia, Attila Diggizikh.
A harmadik szó, ükü, a régi török nyelven uga, azt jelenti, "bölcs", ezért ebben az esetben ez a szó egy cím. A neve Attila fia által adott Priscus formájában Diggizikh, úgy tűnik, a cím is.
A negyedik szó Kiser - "majd split egy csapásra" - még a végén egy apró - eltérő részecske Kia ami ez a szó jelentése "különleges" vagy a "kedvenc" fúj a kardot.
A M. Kashgari 's dictionary sak sak (a kupában a feliratot szaxofon szaxofon) fordítása a "éberen! "," Vigyázz! ". Néhány csillapító a mássalhangzók magyarázható a jellemző a hun nyelv.
Almış (Almas) iltäbär (ejtsd: [ʌlmɯʃ]; 9. század vége - 10. eleje) volt az első muzulmán uralkodója (Emir) a Volga Bulgaria. Almas fia volt Şilki ([ʃilki]). Volt uralkodó az egyik bolgár hercegségek, talán, Bolghar Nagyhercegség. Kezdetben a vazallus a kazárok, küzdött ellene a kazár igát, és egységesítése bolgár törzsek és hercegségek. Elküldte nagykövet bagdadi kalifa. In 922 nagykövetei kalifa al-Muqtadir megjelent Bolghar. Dinasztia vált szövetségese Volga Bulgaria. Almas Islamized mint Cäğfär bine Ğabdulla (Ja'afar ibn Abdullah, arabul: جعفر ابن عبدالله). Uralkodása alatt Almas, Volga bulgária végül kidolgozott egy egységes, erős és független állam. Ibn Fadlan említett Almas, mint a király Saqaliba.
Ha hihetünk Menandrosznak aki azt állítja, hogy hun és az avar nyelv tökéletesen megegyezik, így őket egyazon nemzetnek tekinthetjük, akkor bizony vannak nyelvemlékeink. Származásunkat tekintve a korai feljegyzések is erre utalnak.
Prokopiosz (500-560): "hunok, akiket magyarnak mondanak"; Jordanes (550 körül): "hunugurok", Theophilactos Simocatta (610-641): "hungárok (magyarok), hun nép",
“Iustinianos uralkodása elején az uárok és a hunok egy csoportja elvált népétől és Európába jött. Magukat avaroknak nevezték.”- irta a VII. században Theophylactos Simocatta.
Történészeink azt tanítják, hogy az i.e. időkben a KM. lakatlan vagy pedig gyéren lakott volt. Ezzel ellentétben:Anonymus beszámolója szerint "Dáriust, a perzsák királyát csúfosan megkergették, úgyhogy nyolcvanezer embert veszített el, s nagy rettegve szaladt Perzsiába." A szkíták Cyrust, a perzsák királyát háromszázharmincezer emberével együtt megölték, s magát Nagy Sándort is szégyenletesen megfutamították. Kik éltek hát a KM. -ben? Netán szarmaták? Nem lehetséges a szarmata szó a magyar névnek valamely torzított változata?
Bizony vannak még kérdések bőven. Látom Te is keresed azokat az írásokat melyek összefüggésbe hozhatók a "magyar" népnévvel.
"Kelet-Europaban, ahol a hunok tanyaztak, nincs iras, amit a hunokhoz lehetne kotni."
ez jelenleg sajnos így van, de még nem zárom ki, hogy még találhatnak, illetve, hogy van mégis.
régebben volt már szó arról a több mint száz régi rovásemlékről, amiket a Fekete-tenger északi területén, vagyis a régi Szkítiában találtak és a koruk az 5-9. század, de még ezek nincsenek megfejtve és rendszerezve.
meghát a rovások nagy részét eleve fába rótták, az meg ugye nem eléggé időtálló,
úgyhogy ez is lehet annak oka, hogy nincsenek tömegesen rovásemlékek.
igen én is hallottam már erről az írásrendszerről, asszem úgy nevezik hogy hiungnu-hszienpi rovásírás. de sajnos szöveget, képet még nem igen találtam, amit lehetne elemezni.
RobUr írja A szkíta-hun-magyar írás kialakulása c. (egyébként semmiről sem szóló zagyva) topikban:
"a hunok nem irtak. Ha irtak volna, lenne nyoma. De nincs nyom."
Korábban többször foglalkoztunk már a Mongólia területén előkerült hiung-nu rovásemlékekkel Isjamcs és Harmatta nyomán, amely minden valószínűség szerint a türk rovásírás egyik forrása volt (a türkök a hun igát lerázva önállósultak, azelőtt a hunok egyik "törzse" voltak).
Vásáry István: "... Vilhelm Thomsen dán tudós 1893-ban megfejthette a teljesen elfeledett türk írást. A türk ábécé, mint oly sok más alfabétum, elő-ázsiai eredetű. Végső soron az arameus ábécére megy vissza, szogd közvetítéssel. Többször láthattuk azt a jelentős szerepet, amelyet a szogdok játszottak a türkök politikai, kereskedelmi és kulturális életében, így teljesen érthető, hogy a türk írás egyik fő forrása a szogd írás volt. De ami lényeges: a türk írást kifejezetten a türk nyelv lejegyzésére hozták létre, így igen sok, a szogd írást alapjában megváltoztató elvet vezettek be. Jelenleg ismert formájában a türk írás egy nagy önállósággal készült, elsősorban a szogd írás egy helyi változatára felépített betűírás. Emlékei mindazokról a területekről előkerültek, ahol a türkök uralma vagy legalábbis kulturális hatása kimutatható, így van egy csoport a mai Mongóliában, a türkök központi területén, melyet orhoni feliratoknak nevezünk. Tuvában maradtak fenn az ún. jenyiszeji feliratok. Ismerünk még altaji feliratokat, talaszi feliratokat (az egykori nyugati türk területen), valamint Kelet-Turkesztán területéről és Tunhuangból előkerült, papírra írt emlékeket."
E topik 180. hozzászólásában pedig bemutattuk a champagne-i rovásírásos hun sisakot, mellyel ugyancsak Harmatta foglalkozik bővebben az egyik tanulmányában (hozzátéve, miszerint világhírű kutatónk "több más feliratos hun emléket is közöl az említett tanulmányában").
Móra Ferenc jött rá (sajnos már elég régen olvastam a kis fejezetet erről, így a pontos részletekre nem emlékszem), hogy a magyar népköltészetből kerülhetett át Ipolyihoz ez a motívum, amiben talán igaza lehet, ha figyelembe vesszük, hogy az egyik mongol népmesében előfordul a hármas fémkoporsó... Ez utóbbiról Móra még nem írt.
Ami a folyamelterelést illeti, Jordanes szerint 410-ben Alarik "vizigót" királyt temették el így, a dél-itáliai Busentus folyót elterelve.
Bóna szerint valószínűbb, hogy fakoporsóról volt szó, ami a Noin Ula-i fejedelmi temetkezéseknél pl. megfigyelhető. Szerinte a Jordanesnél előforduló copercula szó nem magára a sírládára, hanem annak hármas fémborítására, vereteire utal. Ez a híradás viszont szerinte is hiteles, Priszkosz eredeti hun siratóénekekben hallhatott róla, az ő művének mára elveszett szövegrészletét viszont már csak Jordanestől ismerjük.
Újabban mintha Németh György is foglalkozott volna Karthágó és a só c. kötetében a témával. (Remélem, jól emlékszem.)
"Qui, ut Priscus istoricus refert, exitus sui tempore puellam Ildico nomine decoram valde sibi in matrimonio post innumerabiles uxores, ut mos erat gentis illius, socians eiusque in nuptiis hilaritate nimia resolutus, vino somnoque gravatus resupinus iaceret, redundans sanguis, qui ei solite de naribus effluebat, dum consuetis meatibus impeditu, itinere ferali faucibus illapsus extinxit. ita glorioso per bella regi temulentia pudendos exitos dedit. sequenti vero luce cum magna pars diei fuisset exempta, ministri regii triste aliquid suspicantes post clamores maximos fores effringunt inveniuntque Attilae sine ullo vulnere necem sanguinis effusione peractam puellamque demisso vultu sub velamine lacrimantem. tunc, ut gentis illius mos est, crinium parte truncata informes facies cavis turpavere vulneribus, ut proeliator eximius non femineis lamentationibus et lacrimis, sed sanguine lugeretur virile. de quo id accessit mirabile, ut Marciano principi Orientis de tam feroci hoste sollicito in somnis divinitas adsistens arcum Attilae in eadem nocte fractum ostenderet. quasi quod gens ipsa eo telo multum praesumat. hoc Priscus istoricus vera se dicit adtestatione probare. nam in tantum magnis imperiis Attila terribilis habitus est, ut eius mortem in locum muneris superna regnantibus indicarent. cuius manes quibus a sua gente honoratae sunt, pauca de multis dicere non omittamus. in mediis si quidem campis et intra tenturia sirica cadavere conlocato spectaculum admirandum et sollemniter exhibetur. nam de tota gente Hunnorum lectissimi equites in eo loco, quo erat positus, in modum circensium cursibus ambientes, facta eius cantu funereo tali ordine referebant. 'praecipuus Hunnorum rex Attila, patre genitus Mundzuco, fortissimarum gentium dominus, qui inaudita ante se potentia solus Scythica et Germanica regna possedit nec non utraque Romani urbis imperia captis civitatibus terruit et, ne praedae reliqua subderentu, placatus praecibus annuum vectigal accepit: cumque haec omnia proventu felicitatis egerit, non vulnere hostium, non fraude suorum, sed gente incolume inter gaudia Iaetus sine sensu doloris occubuit quis ergo hunc exitum putet, quem nullus aestimat vindicandum?' postquam talibus lamentis est defletus, stravam super tumulum eius quam appellant ipsi ingenti commessatione concelebrant; et contraria invicem sibi copulantes luctu funereo mixto gaudio explicabant, noctuque secreto cadaver terra reconditum copercula primum auro, secundum argento, tertium ferri rigore communiunt, significantes tali argumento potentissimo regi omnia convenisse: ferrum, quod gentes edomuit, aurum et argentum, quod ornatum rei publicae utriusque acceperit. addunt arma hostium caedibus adquisita, faleras vario gemmarum fulgore praetiosas et diversi generis insignia, quibus colitur aulicum decus. et, ut tantis divitiis humana curiositas arceretur, operi deputatos detestabili mercede trucidarunt, emersitque momentanea mors sepelientibus cum sepulto."
A Busento-üggyel kapcsolatban Bóna egyébként megjegyzi, hogy aligha hiteles, mert a gótok műszaki tudása nem tett lehetővé abban a korban egy ilyen folyóelterelést.
Itt bátorkodunk felhívni a figyelmet arra, hogy Elő-Ázsiában, az élelemtermelésre áttért gazdaságok területén – ahonnan lényegileg a géták/hattik, azaz "vizigótok" is származnak – már a Kr. e. VI. évezredben nagyszabású folyamszabályozó műveletek folytak, s a Mezopotámiába települt szumírok csak folytatták ezt a hagyományt az V. évezred elejétől (csatornázás, duzzasztógátak, víztározók építése).
Ipolyi Arnold a Kisfaludy Társaság 1846-ban meghirdetett pályázatán felbuzdulva szervezte meg gyűjtőhálózatát, hogy néprajzkutatóként és művésztörténészként nekilátva megmentse a feledéstől a hajdani magyar hitvilág akkor még fellelhető és megismerhető emlékeit.
Jókai Öregember nem vénember c. regényében írja: "Minden iskolai kézikönyvben feltalálható a hagyományos monda a világrendítő hun királyról, aki száznégy éves korában halt meg, akkor is nászágyon vérömlésben, aztán hármas érckoporsóba tették, folyam medrébe elásták, oda temették; a sírépítő munkásokat pedig, amint művöket bevégezve a hun táborba visszatértek, a harcosok egytől egyig leölték, hogy hírmondó se maradjon, aki Attila sírjának titkát elárulhatná."
Egyelőre csak annyit nyomoztam ki róla, hogy második házassága előtt kezdte el írni...
A 6. kép ugyanonnan
Azt hiszem, ez Isjamcstól való...
