Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2014.11.06 0 0 39243

... és jó hír, hogy Enigma is filozofálgat az I profilról. Mint ahogy írtam nekem is elég volt egy kis ízelítő a próbavágányból és durr rögtön az lett a problémám, hogy hogyan fogom közlekedtetni a régi kocsikat, mozdonyokat az új váltókon :)

 

Ezt még a nyomtáv beállításhoz hozzáfűzve: Most az előbb rámértem az LVT belső keréktávjára. A motorkocsi egyik tengelyén 9,82 mm-t mértem, a másikon és a mellékkocsi tengelyein pedig kerek 10 mm-t. Jaj, csak ne fáznék annyira ettől a motorkocsi szétszedéstől :S Egyébként az N.E.M. szabvány 10,2 és 10,4 mm közötti tartományt enged meg, ezért én következetesen minden kerekemet 10,3-ra igyekszem beállítani, így sem az alsó, sem a felső határértéket nem közelítem meg veszélyesen. Így tettem a leunai beszerzésű Br 211-nél is ahol 10,7 millimétert mértem középen. 

Előzmény: MTTP (39242)
MTTP Creative Commons License 2014.11.06 -1 0 39242

Szia Gyula,

 

Ez abból a szempontból kicsit csúsztatás szagú, hogy tőlem biztosan nem olvashattál ilyeneket, hogy dobja ki, vagy kukába vele.

Én egyszerűen felajánlottam, egy alternatívát, miközben fogalmam sem volt enigma méreTTárs indítékairól és terveiről. Véleményem szerint ő reagálta kicsit túl azzal, ahogy válaszolt, de abban sem volt arrogancia, meg ilyenek, hisz hamar békülékeny síkra terelődött a beszélgetés.

Véleményeket fogalmaztunk meg a sövény két oldalán állva. Ennyi.

 

Ettől függetlenül - és ha már összehoztál a gondolattal - felvállalom, hogy az U profil kukába való és éljen az I profil! :-D

 

Üdv: Gábor

 

Előzmény: poiuyt172 (39239)
Törölt nick Creative Commons License 2014.11.06 0 0 39241

A kerék csere mellett döntök, mert egyébként is le akarom cserélni a műanyagokat fémre. Mázlim volt az egyetlen siklócsapágyas Zeuke kocsimmal és a négytengelyes tartállyal, mert ezek pont nem akadnak fent a sokadik próbálkozás után sem.

Előzmény: Alokim (39234)
enigma1965 Creative Commons License 2014.11.06 0 0 39240

Köszönöm, Neked is a biztató szavaid. Ezek adnak még újabb löketet, újabb nitrófröcssöt az egészhez. Tisztában voltam vele én is, hogy próbálnak sokan lebeszélni erről a rögös útról, de én már a kezdetek kezdetén örökre eljegyeztem magam az U profilos vágányzattal. 

Majd, - ha egyszer oda érek én is, hogy végül el tudom kezdeni a "nagy" asztalom építézét - akkor meg foglak keresni tanács ügyben, ha nem gond. Addig is fejlesztgetem a síneket tovább.

Előzmény: poiuyt172 (39239)
poiuyt172 Creative Commons License 2014.11.06 0 0 39239

Szia!

 

Mikor megláttam min ügyködsz, borítékolható volt, hogy érkezni fognak a "dobd ki, kukába vele, Éljen az I profil" jellegű hozzászólások.

 

Én viszont azt mondom Neked amíg örömet okoz amit csinálsz és nem bosszúságot, addig csináld, ne add fel, ez úgyis a Te dolgod, ebben más nem befolyásolhat (szerintem). 

 

Az én terepasztalom is U profilból van építve, igaz, hogy 50 cm-enként van betáp, de üzembiztos, zéró elakadás. Sokan vagyunk akik nem csakis és kizárólag technikai aspektusból szemléljük ezt a hobbit, hanem érzelmi túlfűtöttséggel is és amit (akit) szeretünk, annak szeretjük a hibáit is. (Ha már nem szeretjük akkor utáljuk a hibáit is, amiből hirtelen olyan sok lesz...) :-)

 

Szóval mindenkinek PEACE és ne húzzuk már le azt, ami másnak örömet okoz. Éljenek a jó öreg TT-s Hagyományok és le a sok távolkeleti vacakkal. ;-))

Előzmény: enigma1965 (39214)
Törölt nick Creative Commons License 2014.11.06 0 0 39238

Sir, Yes Sir! ,:-l

Előzmény: tatumadar (39233)
MTTP Creative Commons License 2014.11.06 -1 0 39237

:-)

Azért a kérdésed ziccer értékű: 

"mit tesztek majd akkor (gondolom újabb 15-20 év múlva) bejön valami hiper-szuper űrtechnikás innováció, valami új rendszer, és akkor az I profil is a kuka széléről integet vissza?"

Ha tőlem kérdezed, akkor az a válaszom, hogy természetesen váltok az új technikára, hiszen feltételezem, hogy addigra (ha még élek) lesznek olyan modelljeim, amik megkívánják az űrtechnikát.

De ez én vagyok. Egy műszaki területen tevékenykedő ember, aki napi szinten találkozik az innovációval. A munkaeszközeim már egy évesen elavultnak tekinthetők, ezért nálam másak a dimenziók.

A nagy átlag vasútmodellező esetében pedig - hála az online és gyors tájékozódás lehetőségének - mindig ott a válaszút a fejlesztésre. Mindenki a maga pénztárcája szerint dönt, de visszadobom a labdát: senkit nem kergettek az asztal körül, hogy vasútmodellezzen. Ez egy költséges hobbi, ahol persze vannak bizonyos műszaki követelmények is, aminek meg kell felelni. Én abból az aspektusból javaslom mindenkinek a haladást, hogy látom, az elhanyagolt, vagy rosszul megépített pályán mennyire tönkre megy a modell.

A fentire visszautalva: könnyen beszélek, mert jelenleg csak modulozom, ahol adott esetben csak 1-1 métereket kell lecserélni, ha adódik egy jobb pályaanyag. A jelenleg kilenc vágányos állomásom esetében már vakarom fejem, de mindenképp a legkorszerűbb anyagokkal dolgozom már most is.

 

Egy asztal, bármit is teszel, zsírosodik. Rengetegszer körülugráltuk már a témát itt is, meg a másik topikon is (ahol szerencsére többen megszólalnak a szakmából). Amelyik modell kenve van, abból jön kifele az anyag. Persze hiába szajkózzuk, hogy ne olajozzák az otthoni megfejtők, hanem megfelelő kenőanyagot használjanak. Sok esetben meg a gyártók (főleg kínai, vagy román összeszereléssel) is adnak ennek azzal, ha telenyomják zsírral a lehajtást. A melegedő motor és hajtás környezetében az anyag megfolyósodik, összekeveredik a szénkefe porával, vagy a pályáról fölszedett szutyokkal és kicsapódik a modellből. Megy az mindenhova, sőt ha sokáig pihen a dobozában, akkor még a fehér sztirolon is láthatod a kifolyt zsírt, vagy olajat. Aztán ez a régi anyagú U profilos sín felületén szétkenődik, olajfilmet képez, majd szépen kikezdi a felületkezelést, illetve magát az anyagot. Mindezt tetézheti, ha a felhasználó szénhidrogénes benzinalapú tisztítószerrel takarít, amikor ugyan csillogó fényes lesz a sínszál, de az olajfilm továbbra is ottmarad. És ha a sín olajos, akkor a talpfa is.

Ismét csak a szervizes tapasztalatból szemezgetek: volt olyan mozdony javításon, aminek a kasztnijának belső tetején beragadt ágyazatkövet találtam. Gondolj csak bele! A delikvens még száradó ragasztású pályára küldte rá az egyébként nem olcsó modellt és az felkapta a kavicsot és felszippantotta a tetőre. Akkor mi lehet a könnyebb anyagokkal...?

 

Én nagyon is nyugodt vagyok ilyen esetekben, mert tudom, hogy igazam van. ;-) Mivel a szó a kenyerem, ezért le is írom a gondolatokat annak ellenére, hogy vannak itt páran, akik ezt nem szívlelik.

Mindemellett szívesen pacsizom majd veled is, ha pár év múlva megírod, hogy eleged lett az U profilos okozta szívásból és átépíted az asztalt korszerű sínanyaggal.:-)

Előzmény: enigma1965 (39231)
MTTP Creative Commons License 2014.11.06 -1 0 39236

A granulátumról csak annyit, hogy azért érdemes megnézni a katalógust. Van a szortimentben acélaljas, faaljas és betonaljas rács. Ezek egymástól eltérő formában és színben készülnek. No persze ezek a legdrágább ft/cm mutatójú sínanyagok. 

A probléma ott kezdődik, hogy pl. nagysebességű kirtérők ugyancsak betonaljjal kell, hogy készüljenek, ami viszont nincs. Az EW3 dukálna ennek, de az is jellemzően faaljas. Ok, még ezzel sem lenne nagy gond, hiszen sok vonalon még keverik az aljakat, ahol nem muszáj, ott nem cserélik a váltót.

Viszont egy érdekesség: két éve, a Tillig gyári nyílt napon az egyik fröccsöntő gép be volt állítva az EW2-es és EW3-as váltók talpfarácsának öntésére. Ilyenkor a látogatók mindig elkapnak egy-egy darab ilyen demóba nyomott alkatrészt a gép alól a gyűjtőládából. Direkt azért van pár gép ilyenkor beindítva, hogy a nézelődő lássa annak működését. A poén, hogy általában valamilyen béna színezésű dolog készül ilyenkor. Vagy egy nagyon harsogó ponyva, vagy egy buzirózsaszín plató a teherautóhoz, vagy éppenséggel szürke talpfarács. Kígyózott a sor a gép előtt. Ugyanis kb 90 mp egy kész öntés, és volt aki kötegekben vitte a még forró váltóaljat. Senkit nem zavart, hogy a szürke alj faerezetű. Akkora volt a siker, hogy a következő újdonságkatalógusban már benne volt 2,50-ért ez a váltóalj.:-) 

Ilyen formán van nekem barna színű acélalj flexi kivitelben is.:-)

Tehát a városi legendák így születnek, aztán 10 év múlva mondja meg bárki is, hogy miért szürke a faaljas váltó...:-)

Előzmény: Törölt nick (39232)
enigma1965 Creative Commons License 2014.11.06 0 0 39235

Igen, és egyáltalán nem akarom tüdőre szívni ezt a dolgot, ha azt érezted ki belőle, akkor bocs :) hiszen mindegyikünket a jó szándék, a TT-s jövő vezérel.

A sötétbarna színt a fa alap barna színe + kátránybevonat feketéje adhatja (adhatta) anno mikor még ez a fa keresztalj "divat" volt. 

Agyaltam rajt, hogy hogyan lehetne jobban betonosítani ezt a talpfa rácsot, a hullámvonalak amiket a fröccsöntő gép beleöntött faerezetileg azokat finom csiszolással el tüntetem, de vályú részének kidolgozására még igazából nincs technikám. Vannak ötletek tervek rá, de mindegyik nagyon melós, egyenként mindegyik keresztaljat megmunkálni. Még az egyenesekkel nincs akkora gond, arra már készül a technika, csak az íveseknél akadtam meg. Arra gondoltam végül is, hogy elég nagy a rádiusza annak a mélyítésnek, igazából nem érvényesülne ebben a méretben. Így festéssel próbálom "mélyíteni" ezt a dolgot.

Előzmény: Törölt nick (39232)
Alokim Creative Commons License 2014.11.06 0 0 39234

Sajnos EW1-en ez előfordul. A legelső teendő a kerekek belső oldalának távolságmérése, aminek 10,2 mm-nek kell lennie. Ennek beállítása a kocsiknál igen egyszerű, mert könnyed forgatás melletti húzással-tolással a méret beállítható. A második, már jobb, de drágább megoldás Ottóéktól fém, kerekeket venni, ezek méretpontosságával még nem volt bajom (száz fölötti darabszámnál) A gőzmozdonyoknál legtöbbször a futókerék állítandó.

A harmadik maga a váltó. Sajnos a tömeggyártás áldozata lett. Nálam a körülbelül 25 darab váltónak a felénél kellett reszelgetnem a csúcssínt, hogy kitérő irányba ne kapjon fel rá valamelyik kerék, illetve néhány helyen a műanyag szívdarab vályújához is hozzá kellett nyúlni. Azt hozzáteszem, hogy enyhe biccenés így is minden váltón van, minden jármű esetében, és egy irányt nem is használok, igaz, hogy ott ellenívből indul a kitérő állás. Azt még a mai napig nem tudtam helyrehozni. Sajnos az íves váltóknál sem ritka a siklás, éppen tegnap konzultáltunk erről a facebookon egy kollégával.

Előzmény: Törölt nick (39228)
tatumadar Creative Commons License 2014.11.06 0 0 39233

Iparvágány az, nem mellékvonal :P

Előzmény: Törölt nick (39232)
Törölt nick Creative Commons License 2014.11.06 0 0 39232

Igazad van, fülem-farkam behúzom. No látod, ezt én sem értem, miért nem barna granulátumot töltenek abba a rohadt gépbe, amikor H0-ban a Pilz (!!!) már az NDK legsötétebb közepén barna talpfarácsba fűzte bele a barnított (!!!!!!!) sínszálat. No most ugye a Pilz-et átvette a Tillig, H0-ban maradt a barna talpfa, de TT-ben még mindig fekete:D Egyébként minek következtében egy már megszűnt mellékvonal mellett lakom, és az egész környék vasúti múltjára már csak a pár utcával odébb eső Vasút sor, és a lakótelep melletti szánkózódomb talpfákból kirakott lépcsője (meg még sorolhatnám mi minden) utal, volt időm szemlélni a talpfák színét, de az is belejátszik, hogy évtizedekkel ezelőtt elbontották a vasutat, és a Nap, eső egyéb időjárási körülmények, plusz a szú kissé megrágta már (no megaztán már a gőzmozdony sem csöpögteti rá az olajat) vesztett a színéből, és már inkább csak szürke, mint barna.

Előzmény: enigma1965 (39230)
enigma1965 Creative Commons License 2014.11.06 0 0 39231

Ha félreértettelek, akkor bocs, én sem úgy értem(tettem) hogy csak a U profil, és csak kizárólag az. A hozzászólásom végén írtam, hogy elismerem, hogy nem lehet a két típust együtt versenyeztetni, mert az I profil előnye behozhatatlan.

Csak egy kérdést teszek fel, bár nagyjából sejtem rá a választ: mit tesztek majd akkor (gondolom újabb 15-20 év múlva) bejön valami hiper-szuper űrtechnikás innováció, valami új rendszer, és akkor az I profil is a kuka széléről integet vissza?

Igen, úgy 10 db körül már megérheti, hogy rendeljen az ember. Ha ő maga nem is használ fel annyit, esetleg 0 szaldóval tovább adhatja, és valamennyi pénz visszajön.

Én abszolút nem érzem ezt a síntreszelek-suvickolok-csiszolok történetet önszívatásnak. Mazochista jellem vagyok az igaz, de tudom, hol a határ, és honnan nem esik jól. Egyébként ismered a régi sziú mondást: az orális szex az csodálatos dolog, csak tudni kell a jó oldalára születni. Én úgy érzem a látszat ellenére, hogy a jó végén vagyok a dolognak.

Azt azért megkérdezném még: alaphangon, standard asztalon mitől lesz, lehet zsíros a talpfa? (most azt nem vesszük ugye figyelembe, hogy kb 3 hónapja, csak festékeket, alapozókat és egyéb kenceficéket próbálgatok, hogy melyik a legjobb – többek között eme, általad is említett probléma megelőzésére.)

Senkit nem kergetek pisztolyt a fejéhez szorítva az asztal körül, hogy használjon ilyet. Őrpolyással folytatott pár hozzászólásos kis beszélgetésünkre voltam olyan bátor, hogy feltettem azt az ominózus hozzászólást képpel együtt. Jó igaz, hogy a Médiatanács által az ilyen esetekre való figyelmeztetését nem írtam oda, - ezt most pótlom - miszerint: Az itt közzétett hozzászólás mások nyugalmának megzavarására szolgálhat, kéretik óvatosan kezelni.

Részemről is világbéke.

Előzmény: MTTP (39227)
enigma1965 Creative Commons License 2014.11.05 0 0 39230

Miért feketét hol láttál? Ha még lehet valahol látni a nagyvasúton fakeresztaljat és közelebbről meg tudod nézni, akkor láthatod, hogy az nagyon sötétbarna, és nem fekete.

Nem egészen értem a logikát. Mindenhonnan még a csapból is az jön, hogy az U profilos vágányzat semmit sem ér, kukába vele. Ha mégis valaki botor módon abból akar építkezni - uram bocsá' kezdeni kezdeni akar vele valamit - az viszont jól kösse fel az alsóneműt mert még a vakondot is számon kérik rajta amelyik a töltés alá ásta be magát. 

Világosítsatok már fel, ez a BTTB-s talpfarács attól fakeresztaljas, mert Honecker elvtárs és a szakszervezet közös döntése alapján húztak a közepére három hullámvonalat?

Én utánzatot írtam és nem imitációt, ami azért enged egy kis elhajlást a tökéletestől. 

Én is békét javaslok, szerintem mindenki úgy rombolja a maga presztizsét ahogy neki tetszik. Én ezt az utat választottam

Előzmény: Törölt nick (39225)
Törölt nick Creative Commons License 2014.11.05 0 0 39229

Azok se rosszak:D bár a rövid short-ot nem hallottam még:D Nálunk a reszelőzsír, meg a kanyarfúró ment:D

Előzmény: gmarc (39226)
Törölt nick Creative Commons License 2014.11.05 0 0 39228

Hihi, nálam is így kezdődött. Egy pár hete (ami volt már egy hónap is) vettem amikor találkoztunk a modellboltban egy flexit arra az esetre, ha valamit szerelni kell, ne a (nagy százalékban) Zeuke vágányt kelljen összedugdosni. Hétfőn meg Tillig startszettet vettem PWM szabályzóval és modellsínnel:)

 

Apropó, erről jut eszembe: Azzal mit lehet kezdeni, ha a régi BTTB mozdonyok és kocsik megbotlanak a Tillig EW1-es váltó műanyag keresztezési csúcsában? A 4 mozdonyomból csak az LVT akad fent és nagyon csúnyán felbukik, amikor kitérőállásban áthalad. Egyenes állásban nincs probléma.  

Előzmény: MTTP (39227)
MTTP Creative Commons License 2014.11.05 -1 0 39227

Korántsem fogok hitvitába keveredni, de két dologra azért rávilágítanék: azt írtam, hogy alternatíva. Ez az én szótáramban annyit tesz, hogy választási lehetőség. És itt a lehetőségen van a hangsúly.

Tehát csupán a figyelmedbe ajánlottam egy viszonylag gazdaságos megoldást, ami éppenséggel még a naptáron szereplő évszámmal is szinkronban van.

A másik apróság, hogy nincs az a hülye, aki ilyen esetben egy db-ot rendeljen. Eszembe se jutott ez a változat, hiszen egy pályaépítésnél többször 80 centire van szükség. Ezért ha már 5-10 db-ot rendel egy ember, akkor már eloszlik a postaköltség.

Ha viszont tényleg csak egy 80 centis darabra van szükséged, akkor szívesen adok neked, mert nálam itt vannak egy kupacban ezek.

 

A barkács faktor pedig számomra nem azonos az önszívatással. Nem egy cikkemet olvashatod a honlapomon, amiben olyan építésekről, átalakításokról és felújításokról esik szó, ahol a minőségi alkatrész, a beszerzés és a tényleges építés időhányadosa sokkal magasabb értékű, mint a boltban, készen megvett portékáé, mégis érdemesnek tartom vele tölteni az időt. Tehát ebben sem lehet eltérő álláspontunk.

Azt viszont fenntartom, sőt tényként kezelem, hogy az U profilos sín fölött eljárt az idő. Beleölsz egy rakás energiát, festegeted a talpfákat, rozsdásítod a sín tövét, aztán elkerülhetetlenül megérkezik a gyűjteményedbe az első, korszerű, igényes modell és rádöbbensz, hogy nincsenek köszönőviszonyban egymással.

A festés elkezd leperegni a zsíros talpfáról, a régebbi modellekből kicsapódó olajsár elkezdi oldani a rozsdaszínt, majd mindez szép komótosan felkúszik a hajtásokba és megkezdi az ottani, áldásos tevékenységét. És innentől kezdve válik az olcsó, vagy ingyenes a legdrágábbá...

Nna az lesz az igazi Canossa...

Nem mondanám, ha nem találkoznék heti rendszerességgel a pályaállapotokból eredő meghibásodásokkal minden méretben.

 

És nem neked címezve, de úgy általánosan: olcsó kifogás mindig a szállítási költségekre, az utána járásra és a megérkezés bizonytalanságára fogni egy-egy ilyen rendelést. Napi szinten rendelek az EU országaiból, sőt még azon kívülről is és soha, semmilyen probléma nem lépett fel eddig a lebonyolítást illetően.

Mindennek megvan a maga költsége. Még akkor is, ha a tizedikről le kell szaladni a sarki százforintosba egy konzervnyitóért, mert hiszen a lifthasználatot úgyis kifizetjük a havi közös költségben és így tovább.

 

Épp a tegnap volt nálam egy kedves modellezőtárs és amikor összevetettük az U és az I profilos sínekben rejlő lehetőségeket, akkor elhangzott a "hát igen" tényező. Kicsit előrébb kell nézni ebben a témában. Lehet, hogy most sokkal jobb a summa, ha beletúrsz a sínes dobozodba és előveszel egy 60%-os darabot, de mi lesz azzal két év múlva...?

Nekem semmi érdekem nincs abban, ha mindenki most áttér a korszerű vágányanyagra, viszont folyamatosan kapom a visszajelzéseket a régiek okozta problémákról, illetve az új rendszerek hihetetlen lehetőségeiről. És egy fórumon pontosan ezekről a tapasztalatokról lehet eszmét cserélni.

 

Tehát béke van. :-)

Előzmény: enigma1965 (39224)
gmarc Creative Commons License 2014.11.05 0 0 39226

Betontalpfa=citromos limonádé=baconszalonna=rövid short. :)

Előzmény: Törölt nick (39225)
Törölt nick Creative Commons License 2014.11.05 0 0 39225

Értem, hogy ezzel kötöd le magad, de én még sehol sem láttam szürkére festett fakeresztaljat, szóval kicsit furcsán hathat élőben az egész, amikor van betonaljas vágány (igaz, még mindig I profil). Ha ragaszkodsz az U profilhoz, ott van az majdnem ős Zeuke, ami acélkeresztaljas, mert azt egyszerűbb volt akkoriban modellezni. A talpfarács közepéből pedig ugyanúgy kikanyaríthatod a betontalpfa (ez olyan, mint a vákuum-csomagolt levegő XD) kikönnyítését. A Tillig is gyárt betonaljas vágányzatot, 520 mm-es hosszban azért csak a legszimpatikusabb modellszaküzletbe kell elmenni. Én a fatalpasat vettem, mert az egy méterre kiszámolva olcsóbb a maga 664 milliméterével, és hosszabb pályán tudom próbálni a beteg járműveket.    

Előzmény: enigma1965 (39224)
enigma1965 Creative Commons License 2014.11.05 0 0 39224

Az igaz, nem egy összeg 800 mm hosszú flexi profilos sínért az az ezres, de add hozzá a postát is. Tudom, tudom ilyen távolságokból való postázásokhoz érdemes összeállni egy rendelőcsapatnak, és úgy olcsóbb. Azonkívül nekem még ebből a történetből hiányzik a barkács faktor.

Akkor most melyik a jobb? Elkezdek szervezkedni, csapatot gyűjteni, akik szintén innen szeretnének vásárolni, lehet, hogy hónapok kérdése, mire egy mindenki számára rentábilis végösszegű rendelés összejön, közben akciók, árukészletek mennek, jönnek, és az ember szívja a fogát, hogy ez is jó lett volna ennyiért, meg az is, de még nem jött össze a csapat/ a pénz/ a rendelés. Utána add hozzá a futár/postai Canossa járást. Megjön – nem jön.

Vagy belenyúlok a sínes dobozomba elveszem azt a sínt, amelyik legelőször jön velem szemben, felújítom, majd úgy és olyanra festem, amilyenre én szeretném. Igaz, nem flexi, nem I profilos, nem 800 mm hosszú, de egy kicsit sárga, egy kicsit savanyú, de az enyém. :-). Oké rá megy egy csomó időm, de erről szól a modellezés számomra.

Valószínűleg soha nem győzzük meg egymást az álláspontunk igazáról – mind az mellett, hogy tudom, hogy az I profilé a jövő, tagadhatatlan előnyeivel, hogy csak a digitális vasútmodellezést említsem– de én akkor is amíg lehet kitartok az U profil mellett. 

Előzmény: MTTP (39222)
GOLAZ111 Creative Commons License 2014.11.05 0 0 39223

Voltam a MODELOVY SVETben. Tudom, hogy egy régebbi, nagyobb kiállításból készült, de azért elég furcsa volt. Egyrészt vásári, másrészt a néha letörölhetnék a port. 

 

Igazából nekem azzal, hogy vásári, vagy túlzsúfolt, nem lenne bajom, de sajnos még csak látványos sem volt. Ugyanakkor bármilyen ritkább modellt sem mutatnak be rajta és még H0 - is. 

 

http://indafoto.hu/golaz/image/21992677-d372d0e0/434997

 

http://indafoto.hu/golaz/image/21992685-7abb9ea0/434997

 

Ez volt az egyetlen helyes vonatösszeállítás. Persze ide kellett betenni a síntisztítót.

 

http://indafoto.hu/golaz/image/21992687-aed01e41/434997

 

De volt ilyen is:

 

http://indafoto.hu/golaz/image/21992689-2aec7499/434997

 

Továbbá van amerikai mozdony 3000 koronáért. Szerintem nem ér annyit.nagyon szép, csak egyszerűen túl magas. Aránytalan hatást kelt.

MTTP Creative Commons License 2014.11.05 -1 0 39222

Esetleg egy alternatíva a betonaljas vágányokhoz: http://www.litomysky.cz/TTkol.htm

Korszerű I profilos sínnel, flexi kivitelben, 800 mm-es hosszban. Kb. egy ezresből kijön egy szál. Ha összeveted a standard sínes (hagyományos, U profilos) megoldással, akkor szinte azonos árban van. 

Előzmény: enigma1965 (39221)
enigma1965 Creative Commons License 2014.11.04 0 0 39221

Köszönöm biztató szavaid.

Mint ahogy már írtam, ezek még az első bizonytalan kezdeti lépések, próbálkozások egy magasabb cél felé, és ígérem nyomon követhetitek majd ezeket. 

Még kísérletezem a festékkel, és a technológiával, és csak akkor akarom beépíteni, ha már tökéletesen meg  felel minden elvárásnak. (No meg mikorra erőt veszek magamon, hogy befejezzem az asztalvázat ahová kerülni fog :)))

Előzmény: TTKacsa (39219)
AntalffyAkos Creative Commons License 2014.11.04 0 0 39220

köszi!

Előzmény: MTTP (39216)
TTKacsa Creative Commons License 2014.11.04 0 0 39219

Nekem kifejezetten tetszik. Remélem látjuk majd "élesben" is, beépítve! :)

Előzmény: enigma1965 (39214)
Törölt nick Creative Commons License 2014.11.04 0 0 39218

Azt elfelejtettem hogy itteni várárlás esetén ingyenes a posta Magyarországon belül

Törölt nick Creative Commons License 2014.11.04 0 0 39217

Sziasztok TT modellezők !

 

Figyelmetekbe ajánlom ebay akciómat, rengeteg TT maradék:

 

http://www.ebay.de/itm/201186342707?ssPageName=STRK:MESELX:IT&_trksid=p3984.m1558.l2649

 

Mailem publikus

 

24 ezer ft.

MTTP Creative Commons License 2014.11.03 -1 0 39216

Az alaphelyzet: http://as.rumia.edu.pl/tt/kat/katalogi.asp?poz=23&kat=gle1

További finomságok Gerhard Trost és Linzbauer Tamás bibliáiban.

Előzmény: AntalffyAkos (39215)
AntalffyAkos Creative Commons License 2014.11.03 0 0 39215

Sziasztok! Kis segítséget kérnék: A vágányzathoz képest hogyan kell elhelyezni a felsővezeték tartóoszlopokat? Egy színtben kell lennie a vágányzattal? Hobbex oszlopaim vannak.

enigma1965 Creative Commons License 2014.11.02 0 0 39214

A képet meg nem illesztettem be.

Előzmény: enigma1965 (39213)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!