A ZTE Ubillának óriási pénzt adott, közel a dupláját a tavalyi itteni fizujának, nem gondolnám, hogy Reggie-t nem fizették meg szintén. A játékost nem tudom hibáztatni azért, mert el akar menni oda, ahol jobb a pénz, ráadásul itt a tavalyi évben nem tudom, hogy mi győzhette volna meg arról, hogy maradjon - a klub stabilitása (:D), az edző munkája (:D), a nagy célok (:DD)?
Az is lehet, hogy ő azt mondta itt, hogy azért nem akar maradni, mert magasabb osztályba vágyik, mert nem akart visszajönni, ezt innen szerintem nem tudhatjuk, nem biztos, hogy a klub hazudik ezen a téren.
Sok sikert neki, én annyira nem tartottam extrának, mint itt páran, jó meccsei voltak tavasszal, sok pontot dobott, de szerintem Norfleet sem különösebb downgrade hozzá képest - Reggie is egy jó irányító mellett villogott, amikor szabadon játszhatott, Ubilla mellett anno Norfleet is jól nézett ki :)
A kerettel inkább máshol van gond, nézegetve a riválisok igazolásait, egyre hülyébben néz ki a mi két döglassú szerb magasunk, mert szinte mindenhol rászoktak az amerikai magasokra, érdekes matchupok lesznek...
Lehet, hogy csak szar a hangulatom ma, de úgy érzem, hogy amit mi a közeljövőben (sőt talán mindig) várhatunk a kaposvári kosárlabdától az maximum az, hogy a legjobb 8-ért harcolunk, ott is az alsóbb helyekért. Sajnálom, mert szerintem Mi szurkolók nem ezt érdemeljük. Pláne azok után, hogy a legvégsőkig kitartottunk a csapat mellett. :( Ez van.
Egy zegi szurkoló haverommal beszéltem a legutóbbi ankét után és akkor ő már említette nekem hogy Reggie valószínű oda megy. Szóval szerintem sejted a választ a kérdésedre :D
Azért Johnson-nak egy 18.6 pont, 4.4 lepattanó, 2.9 gólpasszos szezon után jogos elvárása lehet egy erősebb bajnokságba igazolni. (csak nem jött össze, és itt is bőven megfizetheti a ZTE, ráadásul Ubilla mellett nagy esélye van, hogy egy hasonló jó szezont tudjon produkálni, és akkor talán jövőre vált)
Reggie a ZTE-ben... Erre inkább nem mondok semmit... Megszokhattuk már, hogy a ZTE vezetőségének sok önálló gondolata nincsen, ha új játékost kell valahonnan igazolni. Azért jár majd egy szolid taps Reggie-nek a tavalyi év miatt, de ez a "erősebb bajnokságban szeretne tovább játszani szöveg" elég gáz volt tőle. Ravio is elment Jászberénybe egy évre, és mégis visszatalált hozzánk. Spica is volt már Sopronba, mégis imádjuk. Sok sikert Reggie, de ne ellenünk. :)
Ma délelőtt az MKOSZ elkészítette a 2019/20-as férfi A-csoport sorsolását. A tervek szerint a bajnokság szeptember 28-án, szombaton indul, az első öt fordulóban csak hétvégi mérkőzések lesznek. A párosítások véglegesek, az időpontok csak később lesznek hivatalosak, hiszen az előző évek tapasztalatai alapján több esetben is közbeszólhat a nemzetközi szereplés, vagy akár csarnokproblémák is.
1. forduló (szeptember 28.)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK Egis Körmend – OSE Lions Pécsi VSK-Veolia – Naturtex-SZTE-Szedeák Szolnoki Olaj KK – Alba Fehérvár Atomerőmű SE – KTE-Duna Aszfalt DEAC – Kaposvári KK Jászberényi KSE – Sopron KC
2. forduló (október 5.)
Naturtex-SZTE-Szedeák – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely Sopron KC – Egis Körmend KTE-Duna Aszfalt – Pécsi VSK-Veolia Szolnoki Olaj KK – Jászberényi KSE Alba Fehérvár – Atomerőmű SE Kaposvári KK – Zalakerámia ZTE KK OSE Lions – DEAC
3. forduló (október 12.)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Kaposvári KK Egis Körmend – Szolnoki Olaj KK Pécsi VSK-Veolia – Alba Fehérvár Atomerőmű SE – Jászberényi KSE Naturtex-SZTE-Szedeák – KTE-Duna Aszfalt DEAC – Sopron KC Zalakerámia ZTE KK – OSE Lions
4. forduló (október 19.)
KTE-Duna Aszfalt – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely Atomerőmű SE – Egis Körmend Jászberényi KSE – Pécsi VSK-Veolia Szolnoki Olaj KK – DEAC Sopron KC – Zalakerámia ZTE KK Alba Fehérvár – Naturtex-SZTE-Szedeák OSE Lions – Kaposvári KK
5. forduló (október 26.)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – OSE Lions Pécsi VSK-Veolia – Egis Körmend Zalakerámia ZTE KK – Szolnoki Olaj KK Naturtex-SZTE-Szedeák – Jászberényi KSE KTE-Duna Aszfalt – Alba Fehérvár DEAC – Atomerőmű SE Kaposvári KK – Sopron KC
Szerintetek "Rouge" a BB1-en milyen 3-4-es montenegróit emleget? Valakinek van infója erről? Köszi. Egyébként a "Németországból hozott centert az Olaj" cikk alatt.
Nagyon várom már, hogy ez a Davis gyerek mit tud majd nálunk kihozni magából. Davis-Norfleet duó, ha összeszokik, akkor szerintem jó párost fognak alkotni.
Nézegetem a névsort, hogy eddig kik vannak nálunk, és most úgy vagyok vele, hogy lehet ebből még valami. :) Ha nem kerülünk megint olyan hullámvölgybe, mint az elmúlt 2 évben, akkor fogunk mi még meglepetést okozni.