Keresés

Részletes keresés

pernahajder Creative Commons License 2000.07.19 0 0 41
Ápolónőket, sebesülteket segítők, egy gyilkos banda elleni felkelőket, szanitéceket, mentősöket, újságírókat és fiatal gyerekeket fedezékből, orvul lelőni - az oké? Ugyan már Derek. A harcban nincs jogállam. Ott más motívációk munkálnak.
Előzmény: Derek (40)
Derek Creative Commons License 2000.07.19 0 0 40
"És azért verték agyon az ávósok, mert átállt a felkelőkhöz?"

Hulye vagy. Te is cogito. Ha atallt volna akkor hogy tudtak volna agyonverni, akkor kivul lett volna az epuletbol, akkor Kadarek akasztottak volna fel ha megeri, es nem lep le.
Egyebkent egyenesen undorito ahogyan probaljatok itt jopofara venni a dolgot. Az mas ha valaki harcban esik el, de amit ott a csocselek muvelt az ostrom utan , valamint a magukat megadok agyonlovese az bizony kozonseges gyilkossag volt. Es ezt az sem menti, hogy az emberek gyuloltek az avosokat, mert azok akik ilyet csinalnak azok miben kulonboznek toluk akkor. Semmiben. A Life igazan nem vadolhato avobaratsaggal de azok a kepek akkoriban nyugaton is
nagy visszatetszest keltettek. Nem beszelve arrol, hogy ezek a csocselek altal elkovetett attrocitasok aztan milyen lovat adott a kesobbi megtorlok ala. Persze megtorlasok akkor se lettek volna kisebbek, de ezzel igazolni tudtak, hogy lam lam . Vilagos, hogy a kesobbi propaganda aztan szinte csak ezeket a fotokat mutogatta. Ugyanugy ahogy nemzeti host csinalt Goebels egy kozonseges stricibol Horst Wessel-bol,akit agyonvertek valami csetepateban.

Előzmény: Varga László (34)
Zmac Creative Commons License 2000.07.19 0 0 39
>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Közben az ostrom a téren folytatódott. A védők továbbra is biztos fedezékből lőtték a terepet. Az ostromlók újabb rohamot egyelőre nem kíséreltek meg. Tompa szerint ezen időpontig a védelemnek könnyebb sebesültjei voltak. Halottuk nem. Aztán valaki, vagy valakik új rohamot „fújtak". Több tucat fiatal igyekezett rohanva átszelni a távolságot a tér fái és az ostromlott épület között. De a karhatalmisták össztüzében ez a kísérlet is összeomlott. A téren fekvő halottak mellett ott vergődtek a sebesültek. Kinyújtott kézzel jelezték, hogy élnek s ha nem jön a segítség, elvéreznek az utca kövén. A szokás ilyenkor az volt, hogy mindkét fél beszünteti a tüzet és a „harctérre" beengedik a mentőket, akik kihozzák a tűzvonalból a magukkal tehetetlen és harcképtelen sebesülteket. Minden esetre a forradalom alatt ez így történt, számtalan példa van rá. Magam is láttam ilyesmit 1956 októberben a Kilián-laktanya körzetében.
Október 30-án a Köztársaság téren azonban mindez másként játszódott le. Az események egyik szemtanúja, egy újságíró a „Magyar Függetlenség" 1956. november 1-i számában felháborodva így számolt be: „...hatalmas vöröskeresztes zászlóval egy ápolónővér és két hordágyas mentős indult a térre, hogy összeszedjék a szabadságharcosok sebesültjeit. És akkor megtörtént, amit a világháborúk legszörnyűbb óráiban, gyűlölködő, ádáz ellenségek sem követnek el: az ávós gyilkosok rájuk lőttek, s az elől haladó ápolónő véresen arcra bukott. Tollat forgattam addig és gyűlöltem a vérontást, de akkor puskát ragadtam, és a szabad-ságharcosokkal rohamoztam én is..."
Az amerikai „Life" képes magazin emberéi is - mint írtuk - a helyszínen voltak. És más újságírók, fotóriporterek is. Odacsalta őket a harci zaj. A szenzációvárás. Filmeztek, fényképeztek. Szerencsénkre. Mert a sebesült-vivők lelövéséről mozgó film és fehér-fekete fényképek maradtak fenn. Van belőlük birtokomban, amikből – illusztrációként - csatolok írásomhoz. A pártirodalom eze-ket a „részleteket" 33 évig elhallgatta, illetve „mellőzte" azokat. Pedig világos, hogy ezen „hősi tettet" (sebesültvivők „megsemmisítését") olyan karhatalmisták követték el, akik mesterlövész kiképzésben részesültek és személyi fegyverként távcsöves puskával rendelkeztek. S ilyen mes-terlövész - ha ezt Tompa Károly a velem való beszélgetés során tagadta is - igenis volt a védők „csapatában"!
Hollós Ervin-Lajtai Vera: Köztársaság tér,1956 című könyvükben a 314. oldalon még egyikük nevét is megadja. Hadd ne írjuk ki. Az illető amúgy sem él már. S miért okoznánk családjának utólagos bánatot? (Tulajdonképpen a bűn nem a sorozott kiskatonát terheli. A bűnt azok követték el, akik a kommunista párt szolgálatában ilyen népellenes tettekre képezték ki az ÁVH-s karhatalmat!). Egy biztos;
A sebesültvivőkkel szembeni magatartás megsokszo-rozta az ostromlók gyűlöletét az ÁVH ellen. „Gyilkos az ÁVH, vesszen az ÁVH!" - harsogta a tér 13 óra tájt.
Ebben a harci szakaszban - vagyis déli egy óra körül - a Légszesz utcán keresztül a Fiumei útról a Köztársaság térre gördült be a Biszkuék által felmentésként küldött magyar páncélos osztag. A harckocsizók parancsnoka Galó István őrnagy volt. Egységét vidékről rendelték fel a fővárosba. Sem ő, sem a többi katona nem ismerte ki magát Budapesten. Azonkívül nehéz volt a páncélosokkal a városban közlekedni, hiszen a tankok nem tudtak rádión egymással kommunikálni. A néphadseregnek ugyanis a második világháborúból visszamaradt szovjet T-34-es harckocsijai voltak - s ezekből hiányzott a rádió. De hiányzott más is. Pl. a harckocsikat kísérő gyalogság. Eredetileg a HM utasította a Zrínyi Katonai Akadémia parancsnokát, hogy küldjön a harckocsik támogatására 100 tisztet - de ez nem történt meg. A vidékről származó, Budapesten először tartózkodó Galó őrnagynak, hogy magát egyáltalában a városban kiismerje, csak egy gyatra kézzel rajzolt vázlatot nyomtak a kezébe. Ennek alapján kellett tájékozódnia.
Amikor a magyar harckocsiosztag beérkezett a Köztársaság térre, ott állt már egy harckocsi. Ez volt az a páncélos, amely a délelőtti órákban csatlakozott az ostromlókhoz, s időről időre repeszgránáttal tüzelt a pártház homlokzatára, abban ugyan kevés kárt okozva.
A téren levő tömeg a közelgő magyar páncélos oszlopot látva eléjük sietett és üdvözölte az osztagot. Galó a levegőbe lőtt erre egy sorozatot. A tömeg megijedt és az emberek szétfutottak.
Hogy ezek után mi is történt valójában - erre vonatkozóan ellentmondóak a források. Galó őrnagyot és páncélosai személyzetét a pártállam megtorló gépezete 1957-ben letartóztatta. Hadbírósági tárgyalás következett. A bitófa árnyékában születhettek meg a lefogottak vallomásai, amelyek ugyan igen naivnak hangzanak, de végső soron életmentők voltak. Galó ezek szerint azt vallotta: ő, amikor kiért a Köztársaság térre, a vezér-harckocsiból nem látta át a kialakult helyzetet. Egy másik páncélostól fedezve végiggördült a téren. Nem tudott különbséget tenni, hogy ki az ostromlott és ki az, aki itt ostromol. Csak egy zűrzavart látott. Végül úgy döntött, elhagyja a Köztársaság teret, és elmegy a Hungária körúti Zrínyi Katonai Akadé-miára, hogy ott kérjen utasítást a továbbiakra. Így is cselekedett. De a hat páncélosból Galót csak egy páncélos követte a Zrínyi Akadémiához. Mivel a kommunikációs lehetőséggel esődött mondtak, illetve a többi páncélos a különböző jelzésekre nem válaszolt, Galó - valószínűleg pánikban - visszahagyta négy páncélosát a téren. Ezen páncélosok személyzete viszont percek alatt döntött. A felkelők mellé álltak, miután előzőleg előjöttek a páncélosokból, és megértették a helyzetet.
Ami ezután történt, az a következőképpen zajlott le: A négy páncélos robbanó gránáttal lőni kezdte a pártház homlokzati részét. Berki Mihály nyugalmazott vezérőrnagy, a budapesti „Új Idők" című folyóirat 1990. július 15-i számában - a kezében levő Galó-féle hadbírósági iratok alapján - megírja, hogy a páncélosok közül melyik mennyi lövést adott le az épületre. Összesen huszonkét ágyúlövés érte a pártházat, köztük olyan lövések is, amelyek rést ütöttek a földszinten a döntő rohamhoz.
És a roham megindult. Tompa elbeszélése szerint a páncélosok megjelenése a téren számukra a felmentést jelezte. Ő is, emberei is fellélegeztek. Most majd két tűz közé lehet szorítani az ellenforradalmárokat - gondolták. Amikor azonban realizálták, hogy a páncélosok ellenük fordulnak - az ÁVH-s karhatalmisták harci erkölcse a mélypontra zuhant. A védelem összeomlott: a legtöbb ember most már saját magával törődött. Igyekezett a csapdává vált házból menekülni. Tompa is letette fegyverét és elbújt - többedmagával - a pártház légoltalmi pincéjében. Ott várta, mi is fog történni...
speaker Creative Commons License 2000.07.19 0 0 38
Malinyin kezdetben segítőkészséget is mutatott, A szomszéd szobából beszélt telefonon Földes előtt is-meretlen személyekkel. De mikor visszatért irodájába és kijelentette: sajnálja, nem tehet semmit!

Szvsz ekkor kapta meg Szerovtól az eligazítást.
Malinyin biztos kiment ezekután kezet mosni.

Zmac Creative Commons License 2000.07.19 0 0 37
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>Tompa Károly e sorok írójának Budapesten 1990-ben arról számolt be, hogy az ostrom első óráiban még arány-lag „rendezett" volt a védelem. A karhatalmisták az épü-let falainak biztos fedezékéből tüzeltek a téren levő és a gyér bokrok védelmében, vagy a sebtiben emelt kőbari-kádok mögött meghúzódó felkelőkre. A védők első sebe-sülései a Kenyérmező utcára eső fronton történtek. Egy fiatal a földszinti ablakhoz kúszott és kézigránátot dobott az épületbe. A robbanás Tóth Lajos ezredest és Szántó Miklós funkcionáriust harcképtelenné tette. A karhatal-misták oldalán nem kevés pártalkalmazott is harcolt.
Tizenegy óra körül megerősödött a támadók tüze. A fegyveres harc híre ugyanis időközben szélvész sebes-séggel járta be Pestet. Innen is, onnan is újabb harci cso-portok érkeztek a térre. Hiszen az ÁVH ellen kellett harcolni! A Rádió előtti sortüzekért és a Parlament előtti vérfürdőért az ÁVH a forradalom leggyűlöltebb intézmé-nyévé vált a tömegek szemében. Rendőrök és katonák is szép számmal érkeztek a térre. Ismeretlen személyek egy, a Népszínház utcában „csellengő" magyar páncélost is útbaigazítottak a Köztársaság tér felé. A T-34-es harcko-csi meg is jött és csatlakozott az ostromlókhoz, Mivel azonban a kezelő legénységnek csak repeszgránátja volt, a lövegükkel csak puffogtatni tudtak, rést a pártház falába nem tudtak ütni. Déltájt fáradtság mutatkozott meg a karhatalmista védők soraiban. És kezdett fogyni a lőszer. Tompa Károly Mező Imrének jelentette a helyzetet. Mező ismételten végigtelefonálta a várost segítségért. Tompa is telefonálgatott. Még Orbán Miklós ÁVH-s ezredest, köz-vetlen parancsnokát is sikerült egyszer a vonal végén el-érnie. Felmentő csapatokat kért. Orbán válasza: Nincs, nem tud adni! Amíg tudják, tartsák magukat, védjék a pártházat. Aztán majd lesz valahogy! (Meg kell hagyni, fura egy utasítás felelős parancsnok szájából!)
A déli órákban a felkelők ismételt frontális rohammal próbálták bevenni a pártház épületét. Meggondolatlan cselekedet volt. Hiszen elhagyva a Köztársaság téri vala-melyest biztonságot nyújtó fás és parkos részt, a felkelő fiataloknak át kellett szelniük a park és a pártház közötti nyílt terepet; fedezet nélkül, nyílt, jól belátható terepen, amit a pártház ablakaiból tüzelő karhatalmisták javukra alaposan ki is használtak. „Az emberek úgy hullottak, mint ősszel a legyek" - írta a csatáról az amerikai újságíró John Sadovy, akinek szemtanú beszámolóját a „Life" a forradalommal foglalkozó 1956. decemberi különszáma kö-zölte. „A fehér köpenyes elsősegélynyújtók, főleg asszo-nyok, jöttek-mentek és szedték össze a sebesülteket. Láttam, hogy rájuk is lőttek. Fiatal gyerekek, 15-17 év körüliek jelentek meg a helyszínen. Saját szememmel lát-tam, ahogy egy ilyen srác előrerohant, hogy egy sebesültet kihozzon a tűzvonalból. Láttam, amikor találat érte. Társa vonszolta ki őt a tűzből."
Az Erkel Színház és a pártház közötti téren feküdtek a sebesültek és halottak. A pártház védői visszaverték eddig a támadásokat. Mező közben fáradhatatlanul telefonon sürgette a felmentést. A belügyminisztériumot hívta, a honvédelmi minisztérium politikai főcsoportfő-nökségét, a vezérkart, majd az Akadémia utcai MDP párt-központot. Az utóbbinál már csak Ságvári Ágnessel tudott beszélni. Tőle tudta meg: az elvtársak „evakuál-tak". Nincs pártközpont már. Egyébként a többi hívott szám sem hozott eredményt. Mező legfeljebb jó tanácso-kat kapott. Tartsanak ki, vagy ha ez nem megy, egyezked-jenek a támadókkal. Mező a Katonai Bizottság egyik tagjával, Földes Lászlóval is beszélt. Ő legalább igyekezett tenni valamit a Köztársaság tériek érdekében. Bement a HM-be, a szovjet parancsnokságra. Malinyin hadseregtá-bornokkal beszélt. Ő volt a legmagasabb rangú szovjet katona Magyarországon. Földes leírja: „szenvedélyesen kértem őt segítségre". Malinyinnek meg lett volna erre a lehetősége. Egy páncélos zászlóalj elég lett volna a rendcsinálásra a téren. Erélyes fellépésükkel kimenthették volna szorongatott helyzetükből az ostromlottakat. Elvi-leg ennek politikai akadálya sem lett volna - hiszen a Nagy Imre-féle magyar-szovjet megállapodás szerint a budapesti szovjet csapatoknak csak október 31-én éjfélig kellett véglegesen elhagyni a fővárost.
Malinyin kezdetben segítőkészséget is mutatott, A szomszéd szobából beszélt telefonon Földes előtt is-meretlen személyekkel. De mikor visszatért irodájába és kijelentette: sajnálja, nem tehet semmit!
A kommunista Partizánszövetségtől is ígértek Mező Imrének segítséget. „Az elvtársak tartsanak csak ki! Egy fegyveres szakasz (30 fő!) útban van hozzájuk!" Ezek azonban soha nem érkeztek meg a Köztársaság térre. Valahol - útközben - „elkallódtak.„"
Végülis Biszku Béla küldött segítséget. Biszku 1956 októberében az MDP XIII. kerületi pártbizottság titkára volt. Ebben a minőségben utasította Liszt Vilmos ezre-dest, hogy a Mátyás laktanyában elhelyezett páncélos ez-redből hat harckocsit küldessen a Köztársaság térre. Állítsák helyre a „rendet". A páncélos oszlop október 30-án 12 óra után irányt vett a Köztársaság tér felé...
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Zmac Creative Commons License 2000.07.19 0 0 36
Sajnos nem tisztán történelmi kérdés, mint ahogy a náci háborús bűnök kivizsgálása, és az ezzel kapcsolatos kárpótlás sem az.
Előzmény: Liba (26)
cogito Creative Commons License 2000.07.19 0 0 35
Egyet ide, egyet oda. Mostmár értem miért szereted a multikat. Ők csípik az ilyen karakán fiukat.
Előzmény: Derek (33)
Varga László Creative Commons License 2000.07.19 0 0 34
És azért verték agyon az ávósok, mert átállt a felkelőkhöz?
Előzmény: Derek (33)
Derek Creative Commons License 2000.07.19 0 0 33
"A végén még kiderül, hogy a felismerhetetlenül péppé vert, felakasztott ember nem is a pártházat őrző ávós katona,
hanem a kérdezősködő szabadságharcos volt,"

Ugy hivtak, hogy Elek Laszlo es sorozott avh-as kozkatona volt.

Előzmény: cogito (22)
PuPu Creative Commons License 2000.07.19 0 0 32
Tán a kérdésre, ha lennél oly előzékeny...
:O)))
Előzmény: speaker (28)
Berlioz Creative Commons License 2000.07.19 0 0 31
A tuskólábú a Bauer hadsegédje volt, ha meg nem lehetett felismerni az Azstalost, akkor akárki is lehetett, például egy Asztalosnak álcázott agyonvert szabadságharcos, Azstalos meg vígan él barguzinban.
Előzmény: PuPu (30)
PuPu Creative Commons License 2000.07.19 0 0 30
Ja. A KGB a magyar komcsiké volt, - mint tuggyuk...
És sajnos szétrugdalták, - nvezetesen Asztalos Jánosét, - annyira, hogy arcról nem is lehetett azonosítani.
A csőcselék meg csőcselék, - vszínűleg szimpatizálsz a Tuskólábúval, meg a többi hőssel...
Előzmény: speaker (21)
pernahajder Creative Commons License 2000.07.19 0 0 29
Lehet benne valami. A Mező Imre meg ma is a SZOVTRANSZAVTÓ kereskedelmi cég ügyvezető igazgatója
Előzmény: cogito (22)
speaker Creative Commons License 2000.07.19 0 0 28
Gosztonyi másokat idéz:
"Apró Antalék terveit a Katonai Bizottság egy tagja, a mindig is heves természetű, vérmes Földes László 1984-ben ki is kotyogta. Budapesten „A második vonalban" címen megjelentetett visszaemlékezéseiben a következők olvashatók; „A terv tartalmazta a politikai vezetők (a Nagy-kormányról van szó! - G. P. megj.) néhány napos elszigetelését. Erre azért lett volna szükség, mert akkor még nem tudtuk, hogy ki az áruló közülük. Az egész Aka-démia utcát el akartuk zárni a külvilágtól... Azt reméltük, 48 óra alatt rendet teremtünk..."
Persze lehet, hogy hazudtak, na de a te elvtársaidról hogyan feltételezhetünk ilyet?
Előzmény: PuPu (25)
Derek Creative Commons License 2000.07.19 0 0 27
"Talán lehetne ennél az elfogult és történésznek csak viccből nevezhető laikusnál normálisabb forrást is találni?"

Mondjuk Lajtai-Hollost.

Előzmény: PuPu (25)
Liba Creative Commons License 2000.07.19 0 0 26
"Szeretném a lehetőségekhez mérten a legjobban tisztázni az ott történteket."

Most már értem. De miért nem a "Kultúra" rovatban teszed. Ez inkább történelmi kérdés (akárcsak a pákozdi csata).

Előzmény: Zmac (14)
PuPu Creative Commons License 2000.07.19 0 0 25
Imádom az olyan történészeket, akik a saját prekoncepcióikhoz próbálnak tényeket keresni, és nem felejtik el a velük ellentéte véleményen levők szapulását sem megejteni, - mellesleg.
Ez a szegény jó Gosztonyi pedig tipikus megélhetési történész...
Tetszik a forrás is: "mint írtuk"....
És voltak ott valódi rendőrök is? Kik?
Talán lehetne ennél az elfogult és történésznek csak viccből nevezhető laikusnál normálisabb forrást is találni?
Előzmény: Zmac (20)
Varga László Creative Commons License 2000.07.19 0 0 24
Tovább!
Zmac scannelj!
Gonosz Frici Creative Commons License 2000.07.19 0 0 23
Speaker, nem volt minden forradalmár szent. SZVSZ minden hasonló megmozdulás részvevőjének 90%-a tisztességes, de a fennmaradó 10% olyan, amilyen.
Az arányok persze lehetnek mások, de ez a lényegen nem sokat változtat. Meg aztán, lehettek ott éppenséggel provokátorok is.
Előzmény: speaker (21)
cogito Creative Commons License 2000.07.19 0 0 22
A végén még kiderül, hogy a felismerhetetlenül péppé vert, felakasztott ember nem is a pártházat őrző ávós katona, hanem a kérdezősködő szabadságharcos volt, akihez az elvtársak előzékenyen gránátot vágtak. Később kihurcolták a civilbe öltözött bolsik és felkasztották, majd széttrancsírozták és mellette fényképezkedtek.
speaker Creative Commons License 2000.07.19 0 0 21
Gyalázkodásod téged minősít.
Mint olvastuk száz felfegyverzett ember volt a pártházban, ez ugye több, mint két szakasz.
Nem az oroszoknak, hanem a KGB-bnek, meg a rákosista bolsi bandának volt szüksége vérfürdőre, hogy igazolja, "nekik volt igazuk". Senkinek sem rugdalták szét a felismerhetetlenségig a fejét, ott golyószóróval lőttek, kézigránátot dobáltak, a sérülések ekkor keletkeztek. Mező Imrét akkor már az orsozok és a Földes vezette rákosista bolsik halálra itélték, mert tudták, Nagy Imre mellett van. Ezért is lőtték le hátulról, azt híresztelve a forradalmárok golyója végzett vele.
Ezért a csőcselékezésért kapnál tőlem egy két kerestlen szót, ha találkoznánk, de valószínüleg időben eltűnnél, mint az ÁVÓ-sok Budapestről.
Előzmény: PuPu (18)
Zmac Creative Commons License 2000.07.19 0 0 20
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Október 29-én Kádár János jelent meg a Köztársaság téri pártházban. Mező Imrével és a főtisztek egy részével tárgyalt. Miről és miért - nem tudjuk. Ennek felderítése is a „fehér foltok" körébe tartozik. Egy biztos: ekkor már elterjedt a pártházban a hír, hogy másnapra támadás vár-ható. Szó szerint: „A környéket megszállták a felkelő cso-portok! Aki a térről a pártház irányába megy, azt igazoltatják." Így történt azzal a két néphadseregbeli főtiszttel is, akiket a HM-ből küldtek valamiféle újabb meg-bízással október 29-én 21 órakor Mező Imréékhez. Az esetet jelentették Tóth Lajos ezredesnek, sőt telefo-non a HM-nek is. Tompa és Várkonyi is felkészült az elkövetkezendőkre. Megerősítették az őrséget. 1990-es meghallgatása során, kiderült, hogy az épületben levő magas rendfokozatú néphadseregbeli tisztekkel való megbeszélésen szóba került az is, hogy egy külső támadás esetén valamelyik ezredes veszi át a két fiatal és tapasztalatlan karhatalmista tiszttől a parancsnokságot. Ami mindenképpen logikus lett volna. De nem így történt! Október 30-án megkezdődött a támadás, Tompa és Várkonyi ma-gára maradt. Az épületben tartózkodó négy néphadsereg-beli ezredes (Tóth Lajos, Papp József, Szabó Lajos, Asz-talos János) egyike sem mutatott hajlandóságot, hogy -ha már becsületből nem is, de a szolgálati szabályzat ér-telmében! - mint rangidős átvegye a parancsnokságot. (Igaz, Tóth Lajos az ostrom legelején már megsebesült.)
Október 29-ről 30-ra virradó hajnalon, még szürkült, amikor tehergépkocsi állt meg a pártház előtt. Vadonatúj rendőr uniformisokat raktak le róla. Tompa Károly ezekbe a kék színű egyenruhákba öltöztette át a következő órákban a karhatalmistákat. Vagyis álruhába bújtak. Egyenruha-váltással - az államvédelem belső karhatalmistáiból - rendőrökké váltak. Ruhaszállítás közben tűnt fel Tompáéknak, hogy az eddig a téren állomásozó szovjet páncélozott harci jármű - legénységével együtt - az éjszaka folyamán eltűnt, a szovjetek úgy hagyták el őrhelyüket, hogy elvezénylésükről még Mező Imrének sem szóltak!
Október 30-án 9 óra tájt újabb tehergépkocsi érkezett a Köztársaság térre. Ridák ÁVH-s főhadnagy intézkedé-sére a BM belső karhatalom egyik zászlóaljának hadtáp részlege küldött élelmiszert a pártházbeli két szakasznak.
Mindezen sürgés-forgás joggal keltette fel a Köztársaság téri környék lakóinak figyelmét. Kilenc és tíz óra között több fegyveres felkelő (tulajdonképpen akkor már „nemzetőr") jelent meg a téren.
A pártházbeliek érdekelhették őket. A környék lakóit faggatták: kik vannak az épületben? Ez időben az MDP már nem működött. Mint írtuk: a kerületi pártbizottságok önmaguktól feloszlottak. Mint vaj a tűző napon, úgy olvadt el az eddigi kommunista „tömegpárt".
Tíz óra után pár perccel történt, hogy 5-G fegyveres fiatal a pártház főkapuja felé tartott. Ellenséges szándék nélkül szóba elegyedtek a kapubejáratnál álló valódi és álrendőrökkel. Államvédelmisták után, meg azután érdeklődtek, hogy mi ez a nagy sürgés-forgás az épületben? Kik számára jött a sok élelmiszer? A fegyveresek még mindig, minden támadó szándék nélkül beléptek a pártház műmárvánnyal borított ovális formájú előcsarnokba. Elképzelhető, hogy személyesen akartak a dolgoknak utánanézni. Hogy ezután mi történt, erről Tompa Károly a már említett 1957-es visszaemlékezéseiben a következőket írta:
„...Reggelizés után elmentem borotválkozni. A borot-válkozást még be sem fejeztem, amikor jelentették, hogy a téren fegyveresek gyülekeznek, és egy csoport civil ruhás fegyveresen igyekszik kifelé az épület csarnokából. A fegy-veresek öten-hatan lehettek. Odaérkezésemig az épületben lövés nem hangzott el. Közvetlen ezután az előcsarnokban kézigránát robbant. Ekkor már a harcosok körülfogták a lépcsőházat, s a gránátrobbanás után - amelytől senki sem sérült meg - tüzet nyitottak. Ennek következményeként egy személy az ellenforradalmárok közül már nem tudta elhagyni az épületet, így elfogták az előcsarnokban."
Ez az idézet olyan fontos, hogy megjelöljük a forrást. A Kádár korszak legelejének egyik legelső propaganda kiadása tartalmazza Tompa visszaemlékezéseit (Sólyom József-Zele Ferenc: Harcban az ellenforradalommal, Bu-dapest 1957. 47. old.). Így, ilyen részletesen később soha nem mondatták el Tompával a csata kitörésének nyitá-nyát.1990-ben, amikor a budapesti Béke Szálló halljában Tompa Károlyt személyesen is megismerhettem, a velem körülbelül egyidős embertől október 30-i emlékeit kér-deztem. „Hogyan is robbant ki a Köztársaság téri csata?" Kitért a válasz elől. Csak annyit volt hajlandó mondani: a fegyveres civilek, akik beléptek az épületbe, nem mutattak ellenséges szándékot. Megerősítette viszont az 1957-es állítását: „kézigránát robbant közöttük".
Vagyis világos az ábra. Bizonyára nem az épületet elhagyni szándékozó fegyveresek egyike oldotta ki a ké-zigránát biztosítékát. Miért tette volna? Csak saját magukat veszélyeztethette ezzel. A kézigránátot Tompa vagy valamelyik katonája dobta az emeletről. Lehet, hogy pánik hangulatban, hiszen tegnap este óta feszült izgalommal várták az „ellenforradalmárok" támadását. S ekkor rá kellett döbbenniük, íme - ezek már itt ráz épületen belül vannak! Tehát védelmi-reflexből is fegyverükhöz nyúltak. Ennek során több fiatal lőtt sebet, sót halálos találatot kapott, mert ahogy Tompa Károly ezt elmondta 1957-ben, a civilek közül emberei csak egy személyt vettek őrizetbe.
Ebben a zűrzavarban a pártház kapujában álló álruhás -és igazi rendőrök elhagyták posztjukat és a Köztársaság téri bokrok között kerestek menedéket. A civil fegyvere-sek nem bántották őket. Egy részük eldobta fegyverét és hazament. Mások meg beálltak a nemzetőrök közé, akik viszont Tompa sortüze után ostrom alá vették a pártházat. 1956. október 30-a volt,10 óra 15 perc. A Köztársaság téri csata kezdetét vette.
Mielőtt e további eseményeket ismertetnénk, szükséges itt egy lényeges megállapítást tenni. A hazai pártirodalom évtizedeken keresztül tudatosan meghamisította és eltorzította a pártház ostromának jellegét. A náci dr. Joseph Goebbels - Hitler propagandaminisztere - örömét lelhette volna például a Hallás Ervin-Lajtai Vera-féle „Köztársaságtér,1956" című irományban, amelyben a szerzőpár 320 oldalon keresztül igyekezett bizonyítani, hogy a pártház elleni ostrom nem is az ÁVH-nak, hanem a kommunisták nagy-budapesti székházának szólt. Erre az életbevágó központi szervre akartak az „ellenforradal-márok" úgymond „halálos csapást" mérni. A letűnt rend-szer egy zsurnalisztája, Szántó Miklós - pártfunkcionárius, a kommunista Magyarok Világszövetsége elnevezésű BM-leányvállalatnál később fontos bizalmi pozícióban -előszeretettel font tényes glóriát a pártház elleni csatából. Egy 1970-es budapesti kiadványban („Szabadság, te szülj nekem rendet!" ez a könyv címe) feleleveníti az október 30-a előtti nap eseményeit. Ő maga is a Köztársaság téri pártházban volt. Szerinte Mező Imre elé akkor a térről elfogott fegyveres civileket hoztak. Arról faggatták őket, hogy mit keresnek a környéken. Szántó Miklós „legendá-riumából" idézünk:
„Felderítésre küldték őket. Háromszoros gyűrű fogja körül a pártházat. Parancsot kaptak, hogy a pártházból élve senki sem menekülhet. Ez a kommunisták utolsó támasz-pontja. A szovjet csapatok visszavonultak, már csak a Köztársaság téri pártház veszélyes. Ha ezt elfoglalják, akkor övék a főváros, és akié Budapest, azé az ország..."
Mit szóljunk ehhez a meséhez? A Köztársaság téri pártház eme szerénytelen felértékeléséhez? Tény, hogy október 30-ig semmiféle záróöv nem létezett a pártház körül. Hiszen ha ilyesmi lett volna, sem a szovjet harcijármű, de a ruhát és élelmiszert szállító ÁVH-s tehergépkocsi sem „mozoghatott" volna bántatlanul a körzetben. Október 30-án 10 óráig az ment be a pártházba, aki akart, és aki akart, az kijött onnan. Ezenfelül: október 30-án kommunista volt a kormány miniszterelnöke, kommunisták vettek részt a legitim működő kormányban. Megjelent a kommunisták lapja, a „Népszabadság", és lépések történtek az MDP át-változtatására, mégpedig MSZMP névvel. Október 30-án a régi rákosista vezetés mindenütt visszavonulót fúvatott. Az Akadémia utcai központi pártházat (amely valamivel talán fontosabb volt, mint a nagy-budapesti MDP székház) is kiürítették. Ságvári Ágnes pártfunkcionárius írja 1989-ben Budapesten „Mert nem hallgathatok..." című vissza-emlékezéseiben, hogy ők például az Akadémia utóban már október 29-én megkapták az utasítást: ürítsék ki az épüle-teket. Ne védjék az Akadémia utcai MDP központot. A vezető pártfunkcionáriusokért szovjet páncélosok jöttek. Egy BM miniszterhelyettes is ezen lánctalpas „járművön" oldott kereket. Akinek még volt kedve a pártért „küzdeni", az átment a Parlamentbe. Vagyis mindez csak aláhúzza a történelmi tényt: a Köztársaság téri pártház ostroma nem a párt ellen irányult. A fegyveres csoportok az álcázott belső karhatalmistákat támadták, azokat kívánták az épületből eltávolítani.
És most lássuk a BM 1957, június 11-i „Jelentés"-ét a csata kezdetéről;
„Először csak kézifegyverekkel, hadipuskákkal, gép-pisztolyokkal és golyószórókkal lőttek. A támadásuk fő bázisa az Erkel Színház volt, amelynek tetején több go-lyószóró volt felállítva. A színház Luther utcai oldalával szemben levő ház kapujából golyószóróval lőttek. A fel-kelők egy csoportja a Gázművek alatt levő szobortól húzódott csatárláncban a pártház felé, védelmül felhasz-nálva a park fáit és mélyedéseit. Egy csoport Beszkárt -ruhás felkelő a Kenyérmező utca sarkán a pártház oldalával szemben levő diákszállóba hatolt be és annak tetejéről nyitott tüzet a pártházra..."
Drámai leírás, amivel a pártállam nyomozóhatóságai azt kívánták feletteseiknek, bizonyítani, hogy a pártház el-len a felkelők előre kitervelt és jól átgondolt ostromra készültek fel. Ez megint csak legenda. Kezdetben a pártház bejárati oldalára tüzeltek a téren levő felkelők. Tulajdon-képpen még 11 órakor is akadtak olyan párttisztviselők, akik az oldalbejáratokon elhagyták az ostromlott párthá-zat. A villanyszolgáltatás, a telefon mindvégig működött a pártházban, ami már önmagában is arra mutat, hogy az ostromlók nem tervszerűen készültek feladataikra. Hiszen, ha ezt tették volna, akkor első teendőként az épületet - minden vonatkozásban - elzárják a külvilágtól!
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Varga László Creative Commons License 2000.07.19 0 0 19
Zmac!
Várjuk a folytatást. Scannelj gyorsabban!
PuPu Creative Commons License 2000.07.19 0 0 18
Kedves speaker, - roppant hülyeségeket írsz te itten.
Az épület nem volt tele Ávossal, - pontosan két szakasz volt benne, - ha voltál katona, akkor tudod, hány fő az.
A szovjet katonák a Nagy Imre kormánnyal történt egyeztetés alapján vonultak ki, - nem éppen váratlanul.
Az oroszoknak szüksége volt egy kis "vérfürdőre", - ezért a térre rendelték a felkelőket, és utasították őket, hogy ne lépjenek közbe, ha az Asztalos ezredes csizmasarokkal felismerhetetlenségig szét akarja rugdalni a fejét, és a Mező Imrét is segítsék, ha éppen az az ötlete támad, hogy fejjel lefelé felakasztott holttestéből ki akarja vágni a szívét.
Sajátkezűleg, természetesen.
Rohadt egy dolog, ha a minden forradalom kísérőjelenségeként megjelenő csőcseléket kell védeni, - lehetne talán kisebb vehemenciával folytatni a szerecsenmosdatást...
No, de olvassuk tovább...
Előzmény: speaker (15)
cogito Creative Commons License 2000.07.19 0 0 17
Szóval nagyImre elleni összeesküvés része volt? Így akarták lejáratni a forradalmat. Mostmár biztos, hogy a "szív kitépők" is civilruhás, a tömegbe vegyült ávósok voltak. (Későbbi munkásőrök)
Gonosz Frici Creative Commons License 2000.07.19 0 0 16
Csak szorgosan, várom a következő folytatást...
Előzmény: Zmac (14)
speaker Creative Commons License 2000.07.19 0 0 15
PuPu!
Ez már nem a munksáőrség topik, hanem a Köztársaság téri csatáé! Most kezd érdekessé válni a dolog, mert arról van szó, amit én írtam, hogy az oroszok odadobták a pártszékházat a támadóknak azért, hogy ürügyet találjanak a komoly beavatkozásra, ellencsapásra.

A pártszékház parancsnoka egy hithű ávós még azután is provokálta a környékbeli felkelőket, (akik addig nem is tudtak a jelenlétükről a Köztársaság téren), miután az ÁVH-t már feloszlatta az a kormány, amelyben Kádár államminiszter volt. Amikor a felkelők és a környék már tudta, hogy az épület a feloszlatott ÁVÓ embereivel van tele, akik provokatív támadásokat indítanak, az oroszok hirtelen visszavonták a pártszékházat őrző tankjaikat. Az oroszokat ekkortájt Szerov tábornok, a KGB vezetője irányította. Ha ezekután azt fogjuk olvasni, hogy az ÁVH-s őrség rákosista parancsnoka is eltűnt a helyszínről és otthagyták a naív, rákosiéketat utáló, "megbízhatatlan" besorozott de most "továbbszolgáló" ÁVH-s katonákat, és magára hagyták a Nagy Imréhez közel álló, és ezért az ÁVH feloszlatásában is bűnbaknak tekintett Mező Imrét a környékbeli fegyveres felkelők dühének, akkor bizony itt nyilvánvaló provokáció történt, az oroszoknak szüksége volt egy "kis" vérfürdőre, ami később ürügy lehet egy beavatkozásra ("Magyarországon lincselik a kommunistákat!", amint ez később a Kremlben el is hangzott) és ennek a nemzetközi közvélemény elötti alátámasztásához már csak fényképes dokumentumok kellettek amit egy szemfüles és szenzáció hajhász amerikai riporter riasztásával és helyszínre engedésével biztosítottak.
Na de olvassuk tovább!
Előzmény: PuPu (12)
Zmac Creative Commons License 2000.07.19 0 0 14
Szeretném a lehetőségekhez mérten a legjobban tisztázni az ott történteket. Annál mindenképpen tisztább lesz, mint amilyen az említett topicban volt.

Itt a következő rész:

(A scannelési hibákért elnézést, biztosan nem javítottam ki mindegyiket.)

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Ami ezután történt, annak megértéséhez vissza kell kanyarodnunk október 23-hoz.
Október 23-án a késő éjszakai órákban - ekkor még Hegedűs András a miniszterelnök és Gerő Ernő a párttit-kár - az Akadémia utcai MDP székházban a párt Politikai
Bizottságának javaslatára megalakult a „Katonai Bizott-ság". Ennek feladata a szervezés és kapcsolatteremtés volt a pártvezetőség és a fegyveres erők között. A bizottság elnöke Apró Antal lett, 1945 előtti kommunista párttag és Rákositól Gerőig mindenkit készségesen kiszolgáló, Moszkvához tűzön-vízen át hű funkcionárius. A Katonai Bizottság többi tagja is Apróhoz hasonló személy volt. A Bizottsághoz tartozott még a honvédelmi miniszter és a belügyminiszter is. A Katonai Bizottság tevékenységéről alig van eddig megbízható adat. A lényeg; kezdetben a párt érdekében nagy lendülettel „szerveztek". A szovjet hadse-reg fellépése tudatában és számtalan hamis hír birtokában napokon keresztül abban a tévhitben éltek, hogy a ma-gyarországi „ellenforradalmat" a fegyveres erők „néhány óra alatt" leverik. A Katonai Bizottság a Honvédelmi Mi-nisztériumban rendezkedett be. Fegyvereket gyűjtöttek, amelyekkel a rendszerhez hű kommunistákat kívánták fel-szerelni és harcba vezetni. Valamiféle 1917-es bolsevik Vörös Gárdát kívántak létrehozni - természetesen a siker minden reménye nélkül. A magyar munkásság ugyanis ak-kor már jórészben fegyverben volt és a szovjet katonai intervenciós csapatok ellen harcolt Budán és Pesten - a forradalom győzelméért.
Ma már azt is tudjuk, hogy a Moszkvából Budapestre érkezett szovjet politikusok közül Anasztaz Mikoján szo-ros kapcsolatban állt a Katonai Bizottság több emberével. Az 1917-es októberi bolsevik puccsra emlékezve, ő volt az, aki javasolta a magyar elvtársaknak a munkásosztály felfegyverzését. Szovjet támogatás (és engedély) nélkül Apró Antalék ugyanis soha nem kezdhették volna meg a „magyar Vörös Gárdák" felállítását.
Október 28-a fordulópont a magyar forradalomban. A Katonai Bizottság a Nagy Imre-féle rádióbeszédben az eddigi rezsim bukását látta. Nézetük az volt, hogy a kormány a bejelentéssel kapitulált az „utca előtt". Apró tanácskozásra hívta össze embereit. Nem tudjuk még, hogy ebben az órában a szovjetek milyen álláspontot fog-laltak el az új magyarországi helyzetben - mivel az ese-mények gyorsvonati sebességgel robogtak. Annyi biztos, hogy Apró szovjet biztatásra cselekedett - ahogy egész életében. Nem tanulván a múlt hibáiból, és abban a szilárd hitben, hogy a nagy Szovjetunió nem hagyja cserben ma-gyar elvtársaikat, a Katonai Bizottság elhatározta: puccsot szervez Nagy Imre ellen. Egy rajtaütésszerű támadás során „kikapcsolják" Nagy Imrét és kormányát. Helyébe egy kommunista katonai diktatúrát állítanak. Függetlení-tik magukat az országban zajló eseményektől.
Apró Antalék terveit a Katonai Bizottság egy tagja, a mindig is heves természetű, vérmes Földes László 1984-ben ki is kotyogta. Budapesten „A második vonalban" címen megjelentetett visszaemlékezéseiben a következők olvashatók; „A terv tartalmazta a politikai vezetők (a Nagy-kormányról van szó! - G. P. megj.) néhány napos elszigetelését. Erre azért lett volna szükség, mert akkor még nem tudtuk, hogy ki az áruló közülük. Az egész Aka-démia utcát el akartuk zárni a külvilágtól... Azt reméltük, 48 óra alatt rendet teremtünk..."
Kijelölték a katonai diktatúra fejét is. Ez a magyar királyi honvédség egykori jutasi őrmestere,1945 óta kom-munista párttag és 1956-ban a kecskeméti III. hadtest parancsnoka Gyurkó Lajos vezérőrnagy lett volna - egy kevés intelligenciával rendelkezd, de szovjethű katona.
A Földes-féle idézet - még erősen kozmetikázott formá-jában is - önmagáért beszél. A „népi demokrácia megmen-tése érdekében" a Katonai Bizottság egy bolsevik típusú államcsínyre készült. Hogy ehhez - a szovjet forgatókönyv szerint - megadják a kellő hátteret, a katonai szervezés színhelyéül a Köztársaság téri MDP pártházat (stílusosabb lett volna egy gyár az Angyalföldön) jelölték ki.
Október 28-án este így érkezett a pártházba Tóth La-jos ezredes a HM-ból, egy néphadseregbeli politikai tiszt és másnap 8-10 újabb főtiszt és beosztott tiszt, hogy e pártházi „bázisból" megkezdjék a forradalommal szem-beni tevékenységüket. Tulajdonképpen a kerületi párt-szervezetek bevonásával akarták „fegyverbe hívni" a megbízható - mármint számukra megbízható - kommu-nistákat. Fegyvereket a néphadsereg raktárából igényel-tek. Úgy tervezték, hogy ezeket honvédségi gépkocsin szállítják a város különböző helyeire az odagyülekeztetett és felállítandó „vörös gárdista" osztagok részére.
Az események azonban eljártak felettük. Október 29-én már alig működtek a városban kerületi pártszervezetek. Az MDP szétesett, a funkcionáriusok saját jövőjüket néz-ték. Az ÁVH is szétesett. A budapesti Belső Karhatalom Szamuely Tibor laktanyáját Orbán Miklós ezredes október 30-ra lényegében feladta. Embereit vagy evakuálta, vagy egyszerűen szélnek eresztette. A BM-hez tartozó „zöld ÁVH", vagyis a határőrség Budapestre rendelt alakulatait október 29-én a déli órákban érte el a központi parancs: fejezzék be a rájuk bízott objektumok biztosítását, vonul-janak eredeti körleteikbe, esetleg vissza, vidéki helyőr-ségeikbe. Az MDP Akadémia utcai központi székházát eddig biztosító pécsi „zöld ÁVH"-s egységek is ekkor hagyták el - erre a parancsra -Budapestet (Ábel László 1992-es budapesti közlése). Egy részük visszaindult a Dunántúlra, két századot - még ma is titokzatos „erők" - Érden vontak össze. Ott gyülekeztették tudniillik azokat az egységeket, amelyeket a Nagy Imre-kormány ellen november 4-én a szovjet erők oldalán kívántak bevetni.
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Előzmény: Liba (13)
Liba Creative Commons License 2000.07.19 0 0 13
Jó, de hová akarsz kilyukadni ? Csak tájékoztatsz bennünket a múltról vagy lenne valami aktuális, politikailag is értékelhető üzenete e történetnek ?
Előzmény: Zmac (11)
PuPu Creative Commons License 2000.07.19 0 0 12
Mi a gondod?
Nagyjából stimmel, - leszámítva persze azt, amit Gosztonyi "történész" esetében le kell számítani ...
No és most mi az a minőségileg új, amit megtuttál ebből?
Vagy akkor itten derült ki, hogy a Munkáőrség=ÁVO ?
Lujzi, - ne kötötzködj!
:O)))
Előzmény: lujza (8)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!