Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
majdnem*: a fegyveres topikokban továbbra sem javasolt (értsd: engedett) a politikai eszmék futtatása, agitálás, győzködés! Ilyenekre ott van a politika fórumcsoport. Köszönjük megértésed!
Egyet kell értenem veled (tudod: kényszerből, mert amúgy útállak ;-) )! Attól, hogy elismerjük a másikról, hogy jobban ért valamihez, még nem leszünk kevesebbek. valaki valamiben biztosan jobb!
Olyan ez, mint a való életben: a vak embernek kifinomultabb a tapintása; a süketnek élesebb a szeme; akinek az egyik lába rövidebb, annak a másik lába hosszabb...
az észbontók szórakoztat. Nem is annyira az idióták - hanem a kérdések összeállítása zseniális!
De nézem a Géniuszt is. Hogy egyensúly legyen.
Amúgy rég volt, amikor hasonlók mentek...
Egri, a Vágó..
Az Egrinek anno én terveztem, építettem az egyik gépet. A játék nevére már nem emlékszem, de kellett bele valami visszaszámlálós kijelzős izé, de vagy 20-30 darab, egyformák. LED-es, 7 szegmenses kijelzők, TTL áramkörök - hú, de rég volt.
Légy kedves édesanyád elbeszéléséből az alábbi témát lejegyezni, mert biztosan olyat is tud, amit néhai Bálint Gazda sem tudhatott. Erre tudományra bizony nagy szüksége van a mi generációnknak, mondhatom, hogy az utolsó mohikánoknak!
Vagy hogy melyik növényt melyik mellé kell ültetni a konyhakertben, hogy vegyszerek nélkül távol lehessen tartani pl. a pajort, meg más kártevőket.
Ezt én is tudom igazolni. Jóanyám 95 évesen ugyan így mondja a Toldit, meg a családi kört, meg a ... énekli a székely himnuszt akár latinul is. Épp tegnap előtt vettem fel a telefonnal, mert megtanulni azt nem tudtam, pedig jópárszor megtette már. Vagy pl. a családfát visszamenőleg név szerint 3 nemzetséget, távoli unokatestvéreket is, nem hogy a közvetleneket.
Vagy hogy melyik növényt melyik mellé kell ültetni a konyhakertben, hogy vegyszerek nélkül távol lehessen tartani pl. a pajort, meg más kártevőket. Sorolhatnám mi mindent tud még, amit én már csak rá mondom, hogy - ja tényleg- , mikor mondja. Ahogy te mondtad én már csak felismerem. A gyerekeink ezt a tudást, kincset már ismerni sem ismerik.
A párom pl. az észbontókat nem is nézi, mert szerinte előre meg van beszélve, nem ilyen hülyék. Pedig de.
Ebben nincs semmi seggnyalás , Mint itt jó sokan, te sem ismersz-csak felületesen , senki seggét nem nyalom soha, Viszont karakkal ha vitánk is volt itt , az nem azt jelenti hogy nem értek vele-velük egyet bizonyos esetekben .
Nem minden kutya tacskó , de minden tacskó kutya .... ez igaz a téglalap/négyzet dologra is , reszelheted , de hiába . Mindig te ülsz háttal a lovon , Te nem tudsz pontosan lőni furatlan csövű Hw-val , te vagy akinek "minden" jsb-t szór a puskája , te vagy akinek az ősmagyar cucca felveszi a versenyt a németekkek -oszt mégse .. csak néhány emlékezetesebb dolog ...
Akkor a kutyád egy tacskó! Kutyának, kutya, négy lába van, ugat, stb, stb. Nagyjából ennyi a különbség az egyenlő oldalú négyzet, és a téglalap között. Az egyik tacskó, a másik németjuhász. Egyébként mind a kettő kutya. ;-)
Mérnökként hamar megtanultam, hogy a jó válasz mindig úgy kezdődik: Az attól függ...
Talán valóban sose fogja használni, nem lesz rá szüksége.
Ahogy anno a latinnal, ógöröggel sem tudtak túl sokat kezdeni a gymnazisták.
De megtanultak tanulni, tréningezték az agyukat. Erre volt jó a sok memoriter. Az apósom, anyósom 80 felett még idézett a Toldiból mondjuk - egész énekeket. Én már csak felismerem (na jó, az előhang még menne).
Ahol meg a egy partyn ez kiverné a biztit - hát nem oda való vagyok, az tuti.
(amúgy megy a postás, átvették címre, nem kell a postára menned érte)
Mindenkinek BUÉK . Békésen boldogan kezdődött az Új év . Már akinek . A Tűzoltóságnak nem . Több helyen égtek a kukák , bokrok , szeméttárolók . Egy ügyes rakétázó polgártársunk saját autója is az udvarán mert jól lőtte ki a tüzijátékot. Gondolom ez év végén nem durrogtat . A szomszédban Őrbottyánban egy nagy testű kutyát kellett a tűzoltóknak a kerítésről lementeni mert felakadt szegény . Itt a környéken a délutáni petárdázás után éjféltől pontosan 1/2 1 -ig tartott a rakétázás kb. mint Berlin ostroma . A mélyszegénységbe döntött polgártársak csak itt a környéken ez idő alatt fellőttek az égbe néhány millát .
Aki érettségizett, vagy más középszintű képzést végzett, az nem mondhat(na) ilyet, mert tanult elemi fizikát. Még egy bölcsész sem.
Ami azt illeti, a bölcsészek sokkal (!) szakbarbárabbak, mint a mérnökök, műszakiak.
A múltkor említettem, hogy a Simonyinak (műszaki értelmiségi léte ellenére) volt az ELTE-n egy kurzusa, a "Fizika kultúrtörténete" címmel - ennek lett folyománya az azonos című kötet. Mi, mérnöktanoncok, átjártunk oda a tárgyat hallgatni. A Műegyetemen egy történészt se láttam, mikor nálunk ment. Ha én nem tudnám, mi az Aranybulla - suttyó mérnök lennék, ha ő nem tudja ki volt Tesla vagy Ampere és miről nevezetes - az bocsánatos, hacsak nem a szakterülete.
MINDEN olyan tulajdonsággal rendelkezik amivel a téglalap is. Az persze igaz, hogy neki van egy további sajátossága (egyenlők az oldalak), de minden illik rá.
Felnőtt egy generáció, akiket az amerikai filmek és az Üvegtigris arra tanított, hogy a "szivatás" az a jófejség netovábbja és életcéljuk lett ebben a "szivatás"-ban a lehető legjobb helyezést elérni.
A "szivatás" az nem egy gonosz ember tevékenysége - hanem elfogadott, tolerálandó és cinkos nevetéssel jutalmazandó.
Ezért most már férfiakra(?) is igaz a szólás:
- ha nem ért valamit, akkor a biztoság kedvéért és a látszatért ( hogy igenis értette) - vagy nevet a dolgon ( hiszen akkor értette) - vagy a biztonság kedvéért megsértődik ( hiszen ekkor se éri az a gyanú, hogy nem értette)
A kulcsszó a "csoportosíthatjuk". A Te linkeden az oldalak hossza és a párhuzamosságuk alapján sorolgatják be őket. De ez NEM a definíciójuk, hanem egy-egy tulajdonságuk kiemelve. Fordítsuk meg: írd le, hogy szerinted mi a téglalap és a négyzet definíciója, hátha kiderül hol csúszunk szét.
De ugye nem csak szívatsz engem, én meg lelkesen beugrottam? :D
Biztos készült egyenlő oldalú tégla Egyiptomban, ha már ennyire kötöd az ebet Kairóhoz. De el is olvastad a szöveget, hogy mi alapján különböztetjük meg ezeket a síkidomokat?
A négyszögeket csoportosíthatjuk az oldalak egyenlősége alapján. Minden oldala egyenlő: négyzet, rombusz. Két-két szemközti oldala egyenlő: téglalap, paralelogramma. Két-két szomszédos oldala egyenlő: deltoid. Két oldala egyenlő: szimmetrikus trapéz.
Én nem látom, hogy a négyzet az téglalap is egyben ;-)
Jut eszembe, Miki: külön a kedvedért tolok arcba egy kis házi töményet is. De csak azért, hogy így, éhgyomorra felérjem ésszel a geometriai okfejtésedet! :-DD
Meg aztán zavart a dolog! Vén szenilis vagyok ugyan, de ennyire talán még nem, így utána néztem...
Hagyományosan, régóta nem fogadok el Szilveszteri buli meghívást, és nem is szervezek hasonlót.
Pre, és after bulikat viszont igen! Szinte az elmúlt években kivétel nélkül mindig! :-)
A tiszta fejre meg régóta odafigyelek.
Más az, ha a kiterített malacka saját belébe visszatöltéséhez kell némi bátorságot nyerni jobbnál jobb, változatos alkohol tartalmú italok közös fogyasztása által, és más a Szilveszter.
Nem félek úgy a petárdától, hogy eszméletlenre igyam magamat.;-)
Most megyek, iszom egy pohár barrik vörösbort az egészségedre, kötelező jelleggel tolok pár juhbeles virslit az arcomba, utána pedig a sört kedvelő barátaim tiszteletére pár karton sört utána küldök.
Kis ásványvíz hidratálásnak, majd délben Bosi egészségére egy kis kv, az absztinensek egészségére meg délután iszom egy kis kólát.
És a te fejed nagyon tiszta, ha ilyen mélyen szántó gondolatmenettel állsz elő kora reggel!
Az én fejem csak attól biztos, hogy a helyén áll, hogy hasogat, de rendesen! Mielőtt meggyanúsítanátok: egyetlen korty pezsgő ment belém tegnap egész este - éjfélkor. Se előtte, se azóta.
Legalább bebsztam volna azért fájna...
Gondolom a +12 visel meg.
Megyek, lődözök kicsit, hátha az segít - leköt.
Persze BUÉK, meg minden. Neked is, a fiaidnak is.
És köszönet az egész évi pátyolgatásért, ha megnövök, meghálálom.
Huhh, bevallom nem értem mi a problémád. Sosem írtam, hogy minden téglallap négyszög, hanm épp az ellenkezőjét: " ráadásul a négyzet szerinted nem téglalap. (vö. minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár)"
Minden négyzet téglalap, de nem minden téglalap négyzet. És persze minden téglalap négyszög is (bár ebben korábban is egyetértettünk): négyzet ⊂ téglalap ⊂ négyszög
Most komolyan: ne legyetek már ennyire jancsiszög!
Legalább az Újév tiszteletére használjátok már rendeltetésszerűen azt a bizonyos szürkeállományt! Mondjuk, tökéletesen megértem, mert sok-sok embernél így működik mások politikai, egészségügyi, fórumos "életút" megítélése! Vagy Orwell 1984-e, bár ott direktben átírták a régi híreket, ma meg oda se figyelsz arra, mit mondott, írt a másik két nappal ezelőtt.:-( Az új hír felülírja a régit, két hét után arra sem emlékszik a júzer, hogy a másik mit hazudott előtte!
Vettem a fáradtságot, és csak kíváncsiságképen átlapoztam ezt a fórumot 2003-2013 között. És raktam pár + jelet , hogy teszteljem a semmit. Találtam a tíz év alatt random elszórva 1-2 mínusz jelet (én ugye csak + jellel teszteltem), kizárólag Nedó, és Bandó írásainál. Igen! Vélelmezem, hogy gombnyomogatós barátunk a szárnyait próbálgatta visszamenőleg, és már akkor is voltak kiemelt kedvencei ezek szerint. Ez csak feltételezés részemről...
Szóval: nem 2003-tól van gombnyomogatási lehetőség! Nem értek a honlap szerkesztéshez, de annyit még én is tudok, hogy amikor a régi fórumunkat átalakították, a gombnyomás funkció automatikusan visszamenőlegesen élesedett. Kizártnak tartom, hogy ne lett volna pár + jel 10 akárhány év alatt olyan hirdetéseknél, ami előtt én is kalapot emeltem, vagy pár - jel ott, ahol gyalulták utána a hirdetőt, annyira tré volt...
Leírtam már ezt is, de most újra... Amikor rátaláltam a fórumra, legalább két-három évig csak olvastam itt. Visszamenőleg, a régi ős fórum első bejegyzéseitől kezdve, időrendben. (ezért tudom, és emlékszem arra: régen ez a fórum másképp nézett ki!) Mire a "végére" értem, már tisztában voltam azzal, hogy az akkori fórumozók közül kit, hova tudok "kategorizálni" emberileg, szakmailag, és kinek a véleményére adhatok, ha szakmai kérdéseket kell majd esetleg feltennem valamikor. Úgy, hogy akkor személyesen senkit nem ismertem közületek!
Manapság ez nem divat! Az újonnan idelátogatók max. megnézik, hány éve nyomja az ipart a válaszoló, esetleg mennyi hsz.-a van. Ha most kilépnék magamból, és idegenként kellene ilyen mintázat alapján döntenem felhasználók szakmai hozzáértéséről, érdekes dolgokat tapasztalnék! Olyan emberek szavára adnék bizonyos kérdésekben, amikhez közük sincs! Merthogy például mást sem csináltak az elmúlt évek alatt, csak szét trollkodták a fórumot, mindenféle szecska hozzászólást produkáltak ( igen, magamat pont ide értve!), vagy csak egy adott, szűk szegmensben voltak hozzáértők. És vice versa: olyan emberek szavára nem mernék hallgatni, akik alig szólaltak meg 1-2 év fórumos múlt alatt...
Ha külső szemlélőként követném a leírt példámat, akkor tudnám azt, (Figyelem! Példák következnek, személyeskedés nélkül!) hogy tereplövészettel kapcsolatos kérdéssel nem Gyurihoz fordulnék; ha a 10 m légpuska Olimpiai száma érdekelne, nem Zolitól kérek tanácsot; edzésprogramokkal nem Sutyit nyaggatnám! Pedig mindőjüknek megvan a vitathatatlan erőssége adott területen, de a sok ezer hozzászólás nem azt jelenti, hogy az ember akkor mindenhez is ért.
Na, jól elkalandoztam az alap témától, de szerintem mégis csak kapcsolódnak több ponton. Hátha másokat is érdekelt.
Éjjel másssal voltam elfoglalva ;), de most látom "valaki" Szilveszterkor is ráért mínuszt osztogatni. Bevallom, kicsit kicsit csalódtam, hogy megállt 20 körül. Viszont Exhighand legalább annyira népszerű lett, mint amennyire mi nem.... hmm... :D
Biztos, hogy rengeteg dolog van, amiről jóval többet tud az itteni törzsközönségnél... nem értem, hogy miért pont akkor köti az ebet a karóhoz amikor téved.
Bocs, de a téglalap definíciójában nincs benne, hogy különbözőeknek KELL lenniük a szomszédos oldalainak. Emlékeim szerint csak annyi a feltétel, hogy minden szögének derékszögnek kell lennie.
A négyzetnek minden párhuzamos szemben lévő oldala egyforma hosszú. A téglalapnak meg a két párhuzamos szemben lévő oldala meg nem. Gondolom, Te a négyszögű síkidomra gondoltál, mert abba sok minden belefér. ;-)
Már bocs, de terelsz... eddig azzal voltál elfoglalva, hogy SZERINTED középen rövidebb lehet a pálya mint a két szélén. Miután kiderült, hogy ez csacsiság nem azt mondod "bocs srácok, ezt benéztem", helyette másról kezdesz el beszélni és tovább fölényeskedsz. :)
Az meg külön gyönyörű, hogy a saját hozzászólásodban levőknek ellentmondva (" az oldalvonal hosszának nagyobbnak kell lennie a kapuvonal hosszánál") jössz a 90x90-es pályával... ráadásul a négyzet szerinted nem téglalap. (vö. minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár) Ezután ugye nem baj, ha az osztályozgatásod hidegen hagy.... :D :D
Széthúzódik a mezőny. Vannak olyan gyerekek (ismerek), akik már most okosabbak, mint mi valaha is voltunk (nem a tudásanyagot mondom, mert ott még van némi előny), de bizony nagyon sok a síkhülye.
Sokkal több, mint a mi korunkban.
Mintha ugyanannyi ész lenne most is szétosztva, de kevésbé egyenletesen.
Kis unokaöcsköske Békéscsabai zseniképző iskola első osztályos korában(majd' 7évesen) feszegette ezt a témát.Igen erősen pislogtam ám!!!!! Ezek után én már nem lepődök meg a "mi fiainkon" sem. Egyik sem zseniképzős.;-DDD
XVI. század, törökök, háború, Kolumbusz Kristóf magyar király.
Előtte fél órával: Hacsek és Sajó a Hét vezér egyike, de ott volt még Baksony és Badacsony. Ja, és Tas kilépett közülük, mert nem akart a vérével fizetni (vérszerződés).
Ti meg itt jöttök a nagy Bumm-al, meg a kvantum-élmélettel, asztrofizikával.
Azért mert 13 milliárd év alatt messze elment mellettünk az a fény, ami 300millió évvel a bumm után indult. Hacsak nem fénysebességgel távolodunk mi is a bumm helyétől - de akkor meg csíkokat látnánk az égen nem pontokat.
eltelik 0,3 mill év ( ez volt a szóbanforgó 13,5 mill. év): az univerzum anyaga már 300 millió éve tágul. Miért ne kaphatnánk egy pillanatképet erről az időpontról?
( ha arra hajtasz, hogy olyan szeretnének detektálni, ami még a Bigbang előtt volt, hát erről szó sincs)
A bigbang elmélet egyik bizonyítéka a vörösbe tolódott( tehát tőlünk folyamatosan távolodó)színképű távoli galaxisok.
Ezeket már pár( sok )évtizede simán meg tudjuk figyelni. Most kb arról van szó hogy hogy egy minden eddiginél
érzékenyebb detektorunk van, amivel még távolabbra látunk. Ezt hívják fejlődésnek.
Most olvasgatom a neten a cikkedre adott ellenpontokat.
Mindig mondom, hogy ne ítélkezz egy tv műsor, vagy híradós infó alapján! Egyrészt sík hülye bértollnokok mind, és aki véletlenül nem, az sem feltétlenül hazugságvizsgáló detektor! vagy az adott téma szakavatott szakértője.
Mindegy, ezek után nem is akarom megnézni a teljes műsort...
Egy ember szakmai munkáját tiszteltem még az egy tévés korból: Friderikuszét.
Én már akkor útáltam, amikor mások nem is nagyon hallottak róla. Művházakban haknizott akkoriban, stb.
Viszont komoly apparátot megmozgatva tökéletesen felkészült az aktuális vendégéből, és nem csak jópofi kérdéseket tudott nekik feltenni.
Na, de elég a szófosásból, menni kell daueroltatni, sminkelni. Ha itt bambulok a gép előtt, sosem készülök el az esti bulira! Arról nem beszélve, hogy amíg kilenc újjal pötyögök, nem tudom mivel megfogni a sört.:-D;-)
Mivel a kapuk vonalában lehet kisebb a pálya hossza, mint az oldalvonalaknál - ezért belátható, hogy négyszögnél több kell ennek megvalósításához. Amúgy a szabálykönyv máshol leírja ( szövegesen), hogy a pálya csak téglalap alakú lehet. Ehhez képest:
Más lenne a helyzet, ha a pálya szélességét adná meg a szabálykönyv. De a szabály méterben kifejezve a pálya hosszát adja meg a kapuvonalban és az oldalvonalban. És az a helyzet, hogy a téglalapnak csak egyféle hosszúsága lehetséges. Már úgy értem, itt Somogy megyében. Sajnos azonban nem elég, hogy 2016-ig nem volt megtalálható az MLSZ honlapján a jétékszabály, most, hogy felkerült - ezt is hülyékre bízták.
Ez is lopott volt, csak nem raktam idézőjel közé.:-) Tegnap mindent megfőztem, előkészítettem, ma már csak dőzsi van! Csak rohadt messze az a hűtő...;-)
Neked, és a többieknek - ismételten - Boldog Új Évet!
Aztán csak okosan: ha ügyesen csináljátok, és van elég anyag, már csak kettőt kell aludni Húsvétig!!! ;-)
Nem értem a problémád a matekkal, vannak ekkora "lakások". Érdemes a véleménynyilvánítás előtt utánajárni a dolgoknak, bármilyen hihetetlennek is tűnnek azok elsőre. A csillagászat is ilyen gondolom. ;)
Mindenesetre az exhighand-féle "célozgatok valamire, de még azt sem vagyok hajlandó kifejteni, hogy valójában mire gondolok, nemhogy alátámasztani" dolgokat én már elengedtem, a tompa agyam úgysem képes az általa képviselt magasságokat megérteni. Persze a korlátoltságom okán sajnos ezt bizonyos időközönként elfelejtem és ismét belesodródom a fejtegetéseibe, de aztán rendre beleütközöm a "nem kötelezően négyszög alakú focipálya" jellegű állításokba és gyorsan rájövök hol is a helyem a világegyetemben. :D
Ha jól tudom régen az újságírók főiskolát végeztek . Ott biztos matekot is tanultak ami kell pl. terület kiszámoláshoz . Tegnap olvasom de ma reggel is fent volt a magyar ingatlanpiacról egy iromány Holló Bettina tollából az Index hírportálon . Bp. IV. -ker Bocskai u.-ban 15 négyzetméteres lakást 6,5 millió Forintért adtak el . Nem semmi tágas kégli . Következő : Budai várban 9 négyzetméteres lakást 17,9 millióért . Ez sem sámli méret ! . Harmadik : Bp. Dohány utcában 7 azaz Hét négyzetméteres lakást 5,5 millióért . Hova költözött a Hét törpe ?
Az űrteleszkópok MINDEN irányból érzékelnek sugárzást. Nincs egy olyan kitüntetett irány, "ahol" a nagy bumm lehetett 14 M éve.
Ezért lehet az magyarázat, hogy bármerre nézel, valójában ugyan arra tekintesz. Kicsit olyan, mint amikor az északi sarkon állsz: bármerre nézel, valójában a déli sarkot nézed!
- ha a nagy bumm kb. 13 milliárd évvel ezelőtt volt és most olyan fényt akarunk befogni, ami 13milliárd évvel ezőtt indult el arról a helyről ahol most majd látni fogjuk
- akkor hogyan került oda arra a helyre az a fényforrás 13 millárd évvel ezelőtt?
Ennyinek elégnek kellene lenni a paradoxon felismeréséhez.
Civilizált országban ezért a doktor úrról leperelnék a gatyát is, mer ugyi ha jól tudom van olyan hogy orvosi titoktartás. Pláne ha az általa megszellőztetett dolog nem is vet túl jó fényt a páciens jellemére.
Ha a világegyetem önmagába záródó zárt rendszer (Möbiusz szalag), akkor bizony a fény visszatérhet a kiindulási helyére. Úgy hogy sose változtat irányt. Tehát felfogható újra.
Van olyan elmélet amely szerint az egyre gyorsuló(nak látszó) tágulás oka sem más, mint, hogy a "túlvégen" valami vonzza, és ahhoz a egyre közelebb van. Ahogy a tömegvonzás is arányos a távolsággal.
Extrém következmény, hogy bármerre indulsz - ugyan oda érkezel. Ha jó távolba nézel - a saját tarkódat láthatod...
Csak nem megégetted a kezed? :-( Én a műhelyben mindig kéznél tartom a féktisztító spray-t. Azzal szoktam lefújni az olajos kezem, ha megégetem. Lemosom vele a zsírt, meg az olajat, és így nem tud tovább égetni a szövetekben, és egyben hűt is párolgáskor. Az idősek otthonában kevertem egy fazékba ultraporos hideg vizet ilyen esetekre, hogy abban öblítsék le az égett részeket, majd "zsírtalanítás" után hideg vízben öblítsék le az ultrás vizet. Volt akinek egy órán belül már nem is fájt az égett része. Persze nem arra gondolok, akinek húsig égett a keze! Arra a felvert tojás fehérje habbal kell bevonni az égett felületet hűtés után.
Próbálok olvasgatni a James Webb-ről most, hogy aktuális. Azt veszem észre, hogy valahol valamikor bekerült a média sodrásba egy csúnya fordítási hiba - ugyanis az egyszerűen képtelenség, hogy 13,5 milliárd évvel ezelőtt elindult fénysugarakat tudna befogni. Ez fizikai képtelenség.
Legfeljebb az lehetséges, hogy 13,5 fényév távolságban elindult fénysugarakat tud majd befogni.
Ez borzasztóan nagy különbség. Belátom, hogy nagyon kevesen fogják megérteni miért lehetséges az egyik állítás és miért kizárt a másik - de ez van.
Nem bírtam végig nézni! Így ne is kérjél tőlem hosszabb véleményezést a szagomról! Nem vicc, fizikailag rosszullétet okoz, ha ilyen végtelenül kiszolgáltatott helyzetű emberek, állatok történetét kell
sokáig hallgatnom, látnom.:-( Az ilyen helyzetre épülő horrorfilmeket sem bírom végignézni. A belezős, agy föccsenős jöhet, túrtam már könyékig sok döglött disznóban...
Mivel az elején említették az úszó sportot, meg azt a nagy nevű, gyerekszerető szakembert, így erre kötök rá.
Még a suliban mesélt a sportpszichológus nekünk praxisából vett példákat. Az egyik az volt, amikor egy ifjú segédedző, aki a suliba jelentkezett, véleményt kért a tanárnőnktől.
Elmesélte az elhivatottságát a gyerekekkel való foglalkozás iránt.
Hogy rövid legyek: kapott egy egyértelmű figyelmeztetést arról, hogy ha meglátja edzősködni gyerekek közelében, rendőrségen tesz feljelentést, és kéri a hatósági "felülvizsgálatát".
Azt se tudta magáról csórikám, hogy konkrétan pedofil. Mi lesz az ilyenből, ha nem 20, hanem pár évvel idősebb lesz a gyerekek mellett eltöltött sok sok év után?
A másikat a sportorvos, docens tanárunk mesélte. Apuka kicsi fia növekedési rendellenességekkel született, így - a jéghoki sport mellett felírt a doki bizonyos növekedést elősegítő anyagot a srácnak.
Rendszeres felügyelet, és sűrű kontroll mellett lehetett szedni - főleg a gyerekeknek - ezt a gyógyszert, és csak egy meghatározott ideig.
Amikor találkozott egy idő után a gyerekkel újra egy meccsen ( klubváltás történt), döbbenten látta, hogy a gyerek minden, csak nem a korosztályához képest alulfejlett.
Amikor ott, és akkor rákérdezett az apukára, hogy mi a búbánat van, apuka a legőszintébb szent meggyőződéssel mondta el, hogy ismerőssel feíiratott ilyen vényköteles, szigorúan felügyelt szert, és
csuklás nélkül adta a gyerekének, mint a csibetápot. Merthogy úgy ítélte meg, hogy herpeszes Ödönke emiatt a három korosztállyal felette játszókat is könnyedén bodicsekelte le a pályán.
Ott konkrétan rendőrségi feljelentés lett belőle a doki részéről.
De mondhatnám edzői példának azokat a hónalj méretű felnőtt súlyemelőket is, akikkel tele van az adott súlycsoport.
Nem véletlenül tanítják profi szinten, több tantárgyi átfedéssel, és sportágtól függetlenül azt, hogy hogy egy gyereket mikortól, és hogyan lehet terhelni fizikálisan, mentálisan.
Nem véletlen az adott sportszövetség hivatalos ajánlási feltétele sem a sulihoz. Ezek nem 2 hónapos OKJ sulik, ahol egy kőművesből átképzett pék miatt max. pár fogad kitörik, ha ráharapsz egy kis sóderes kiflire...
Mégis, tele van a sport olyan szakemberekkel, akik az eredmény érdekében mindenre is képesek.:-(
Na, megyek, megkavarom a klasszikus lencsegulyás levesemet, amit hús nélkül, babból, és gombával csinálok Szilveszterre, Újévre. ;-))
Értjük egymást fél képekből is! ;-) Ezt még nem láttam! :-)) Lájkolom!
Egy észrevétel: általában semmi módon nem adok hitelt olyan infóknak, amik egy "harmadik kézen" mennek keresztül, legyen akár az egyik a tulajdon gyerekem.
(értem ezalatt azt, hogy "...a barátom mesélte, aki anyukájának a negyedik telekszomszédja fiával esett meg, hogy...")
Na most, amikor a sokadik barátodtól, rokonodtól első kézből hallod (ne adj isten: a te rokonoddal esett meg tavaly decemberben) a közvetlen infót bármilyen történetben, akkor egy értelmes ember legalább is elgondolkozik azon, kinek is higgyen!
Nyilvános fórumon nem mondok beazonosíthatóbb forrást, de pár hete egy családon belül két olyan eset is előfordult, amikor konkrétan pénzt ajánlott a kórház, ha a náluk elhunyt beteg/ek után azt írhatják a halottira, amit ők jónak tartanak.
(pontosítás: pár hete jutott csak a tudomásomra, az elhunytak maguk térben és időben nagyobb intervallumban távoztak egymáshoz képest)
Mivel ilyenről még nem hallottam, hogy az egyenletben pénzforgalom lehetősége akár csak felvetődött volna, aljas, indirekt módon körbekérdeztem az érintett hölgyet.
Nem sikerült önellentmondásba keverni, ráadásul vagy bemagolt vadidegen neveket, dátumokat, betegségeket, vagy tényleg a rokona volt, és ők intézték a papírmunkát családilag.
Az egész úgy bukott ki, hogy ügyvédekről beszélgettünk ( nekünk egy tökös ingatlanjogban jártas, neki meg egy új, polgári/orvosi peres kellett volna)
Merthogy azok a fránya biztosítók bizony megtagadják bizonyos haláleset típusoknál a perkálást! Így most "buktak" a két rokon után pár milla biztosítási zsét a töredékéért, merthogy jó vastag biztosításuk volt az elhunytaknak.
Ehhez kellett volna nekik egy "új" ügyvéd, mert az előző finoman körbe röhögte őket. Mondjuk, én is azt javasoltam, hogy minimalizálják a veszteségeket, és ne növeljék azokat ügyvédekkel...
Nem írok konkrétabbat, mert esetleg még valaki bele magyarázza az írásomba, hogy a pupillatágító szemcseppekről írtam, amit, és az hihetetlenül veszélyes a társadalom egészére! Lehet, az egész emberiség megvakulhat az ilyen szélsőséges eszméktől, mint amit én képviselek...
Ma bámultam egy francia filmet Robert Kennedy rövidke életútjáról.Egy számomra teljes mekklepivel bíró infó:Az elnökválasztási kampány alatt kisebesedett a tenyere a rengeteg kézfogástól!!!! Nem vicc!
Hiába na!Veszélyes szakma az elnökjelöltség! Mondjuk-akkor még Covid sem volt!
Majd azt figyeld meg , hogy a februári plusz nyugdíj menyit ér majd az elmútl augusztusihoz képest. meg a jövő februári kamatláb és elértéktelenedés a tavalyihoz mérten!
Hiába adnak ha sosem érjük utol magunkat és legfőképp a piaci morált , mert az egyik vonzata a másiknak.
Nem tudsz annyit félretenni tisztességesen ,hogy 3 évente cseréld a verdát.
A piac legjobb gazdasági mércéje az autóipar, mikor és mennyit és mennyiért fejlesztenek.
Most olvastam . Rettenetes a drágulás nálunk. Fel is sorolták melyik árucikkek az elsők a listán . Mind létfontosságú '. +-6 dioptriás műanyag szemüveglencse , 2. Pall Mall cigaretta dohány , 3. 14 karátos arany , 4. babakocsi , 5. kerékpár . Ez tényleg borzasztó de lényeg az , hogy a ripacs Galla Miki megkapta a Karinthy gyűrűt .
Nem gondolom hogy mindenhol elcsalják, mert ahol nem ott nem ezek az adatok látnak napvilágot, mint nálunk.
Így pl. Ibériában 100% az oltottság, mégis szedi az áldozatait a vírus és hozzák a korlátozásokat. Akkor hogy is van ez?
Viszont azt tudom hogy itt nálunk biztos nem stimmel, hisz nem egy emberrel beszéltem, azt kérték tőle járuljon már hozzá hogy az elhunyt apukáját, lányát férjét nyilvánítsák kovidosnak (holott nem volt az).
Innentől hogy hány oltatlan van az intenzíven és hány oltott ki tudja. Egy biztos, a saját adatom nem azt mutatja és az nem a médiákból meg mit tudom én honnan származik, így aztán nem "szopom be" az oltás propagandát!
Még mielőtt félremagyaráznád nem vagyok se vírus ellenes, se oltásellenes, de nem is vagyok meggyőződve róla, hogy ez az oltás a tuti megoldás. Van olyan gyógyszertári anyag ami sokkal jobb hatékonysággal előzi meg a fertőzést mellékhatások nélkül, ezt orvosok el is mondták, csakhát az nem olyan nagy biznisz. Se az hogy az oltatlanul átesettek védettségi hatásfoka 98%-os az oltottaké oltóanyagtól függően 60-86 % és eddig 2 oltás kellett, de már kiderült az nem elég, már 3 is kell, meg hogy bizonyosakat nem szabad keverni, és ki tudja még mi fog kiderülni.
Maradjunk annyiban, hogy még mindig nagy a káosz, sok értelmetlen és ellentmondásos intézkedés lát napvilágot érdekektől függően. Kicsit már tisztul a kép, de ahhoz még igen messze állunk, hogy tiszta képet kapjunk. Addig meg én hagy döntsem már el, hogy védem a saját testemet és szervezetemet.
Damu Roland is az oltásban bízott, de kevés volt a 2. Ha te túl vagy 3 oltáson, akkor elvileg nincs félni valód. Jó egészséget kívánok hozzá
Marha egyszerű: kiváló neves, évtizedek óta a szakmában levő szakedzők, és heti 4-5 nap edzéslehetőség kulturált körülmények között.
Nem heti két edzés a nyitott léges lőtéren, a mínuszban, meg a sötétben, reflektor mellett, mint nálunk.
Syus, vagy Meyton gépek. Scatt gépek. De legalább gépi lőlap továbbítók minden lőállásban. Rendes egyesületi PCP fegyverek még a kezdőknek is.
Soroljam? ;-)
A két Dávidot ne keverd ide! Nem klasszikus pontlövészet, hanem Target Sprint! Itt az atlétikai edzési/edzői lehetőség a döntő, nem a lövészeté.
Mindkét Büki testvér kiváló sportoló. Saját 50 m lőtér, atlétika edzők, stb.
A Kohári fiúnak sincs sok köze a volt szakágvezetője bölcs iránymutatásához. Nem kommentálom, mert vállalhatatlan a fickó. Mármint nem a Dávid! ;-)
Dávid is saját atlétika edzővel erősödik, és a rendőr suliban is futhat kedvére.;-) Márpedig Miskolc rendelkezik kiváló atlétika edzőkkel, 400 m-es futópályákkal, és edzési lehetőségekkel. De futni terepen is lehet.;-)
Mindketten kiváló atléták. Nem degradálásból írtam, amit, de ez a szám inkább atlétika, mint sportlövészet! Sokan nem értjük, miért vonták be az MSSZ égisze alá e sportot.
A biatlon sem az, pedig ugyanaz, mint a Target Sprint. Csak sítalpakkal.;-))
Aki a megyénkből klasszikus puskás kerettag volt, ő is felköltözött középiskolás évei alatt Pestre, és az UTE-ban lőtt. Tippelj, milyen megterhelő lehet anyagilag ez az átlag szülőnek...
Egy szintig neki is saját otthoni lőtér, és ha nem is szakedzők, de sportlövészek segítették a fejlődését. Egy szintig...
Szóval, a megyénkben két fedett, 10 m-es lőtér van összesen, ami megfelel legalább alap szinten az edzésre. Kis jóindulattal. Az egyik a Miskolci Egyetemi, a másik Ózdon van.
Megyénkben egy ideig volt egy szem neves szakedző, Monostory Judit. Míg el nem ment jó messzire.:-(
Most két szakedző van a megyében. Egyikük sem a két említett lövészklubnál, és főleg nem heti 5 nap rendelkezésre állással.;-)
Bocsi , biztos a kép tehet róla meg a fura szög de a tarka macs úgy néz ki így mint egy ágrólszakadt , folt elhelyezkedés is rátesz erre valószínű :D holott látom hogy rendbe a bundája :)
na ezt Én is tudtam, 1x-1x Persze kap édeset , de az éves szinten 1-2 alkalom max . Olyan ez mint a Macska meg a tej tévhit. ott is van valami a tejben amit a szervezetük nem tud lebontani .
Valahol olvastam(nemtom-lehet,hogy brit tudósok?),hogy az állatok,köztük az ember is buknak az édesre.Ebben megerősít a kutyám is,zabizza a gyümölcstortámat,csokimat,fahéjas földimogyorómat,stb,stb.
Na most:Tanácstalan vagyok.Ezentúl csak cukorbeteg dikmánt etessek az amstefemmel?
Hagyd el a témát! Tudod: Nyugi van! ;-) Még a végén törölik a hozzászólásaitokat, meg a szomszédasszonyodat! Is! ;-)))
Neked meg nincs mitől félned addig, míg meg nem prütykölészed a szomszéd nénidet, amikor még erősen köhög!
De amúgy se lenne sok félnivalód! Már az ősidőktől használja az emberiség a füstölést, mint hús tartósítási eljárást!;-))
Egyébként hagyd már el ezt a " ki nem kapta el" vonalat! Én már nem ismerek lassan olyat, aki nem kapta még el!
A lényeg nem ez. Hanem az, hogy mennyire betegedett le miatta, és mennyire. Olyanok is nagyon sokan vannak a közeli ismerősök, barátok között. Szerencsére most már mind jól vannak.
Mondok inkább egy nagyon jó hírt Felvidékről: Lacit 16 nap, Tatinkát 11 nap után hazaengedték a Kassai kórházból! Laci a "csúcson" már 40 L/perc zokszigényt kapott maszkon át. Neki is le kellett borotválni az unokák kedvéért növesztett kackiás arcszőrzetét
a maszk miatt, mint Böki barátomnak. Egyébként már ő is sokkal jobban van szerencsére. :-))
Izraeli kutatók legfrissebb elemzése szerint a harmadik dózis által nyújtott védelem erősen csökkenni kezdett a 60 évnél idősebb korosztályban azoknál, akik már augusztusban, tehát négy hónappal ezelőtt felvették fel azt.
Aki 2 oltás után is megkapja és és nagyon beteg az oltás nélkül lehet hogy elmenne.
Nem mindegy hogy hány hónapja kapta meg az utolsó oltást,és milyet vett fel.60 év fölött 5 hónap után már alacsony a védettség.
Tudom mert csináltattunk tesztet.Nekem volt de alacsony, a feleségemnek csak minimális.
T sejtes immunitásunk egyikünknek sem volt. Felvetttük a 3-at Pfizzert. Az első kettő Asztra volt.
Szóval 2 oltás után könnyen bajba kerülhet valaki ha már gyenge a védettsége és hajlamos rá. Sajnos nincs semilyen nyílvános statisztika,a T sejtes vizsgálat meg nagyon drága. Azt mondják ,hogy az elhalálozási esély kb. 1%-ék.Az oltás okozta súlyos mellékhatás meg 0.04 % .Lehet választani.
a szembe szomszéd asszonya elkapta,ma jár le a karantén.a férje nem. Gyuri,covidos,orvos nuku,10 nap karantén,oszt meggyógyult,gondolom,minden durva tünet nélkül,mert láttam az udvarukon molyolni.
Csináltam egy mini statisztikát a rokonság és szűk környezetben, hogy hogy alakult a Covid, ha már annyira titkolják az országos adatokat.
20 fő adatai a következő:
10 nő 10 férfi, 17-95 éves korig, oltottak/nem oltottak aránya 12/8. Ebből elkapta 7 fő, 4 oltott/3 oltatlan, ebből 2 súlyos oltott/1 súlyos oltatlan, meghalt 2 oltott.
Nem foglalnék állást, mindenki gondoljon amit akar.
Kevered az "automatizálást" a monotonitással. Az RSG - sek, vagy a tornászok is unalomig ismételnek tanuláskor egy-egy mozdulatot, de ez nem azonos pl. az úszók átlagos edzésével.
Ott lenyomsz 10-20 km.-t naponta az edzésen - jó esetben nem 25, hanem 50 m - es medencében. Ez utóbbi már inkább a szalagmunka kategória. Szalagmunkára a hazai lakosság kb. 6-7 %-a alkalmas mentálisan.
Úszónak sem alkalmas mindenki. Ahogy lövésznek sem.
Az elkallódásról: van annyi önkritikám, meg szakmai képzettségem, hogy tudjam: itt nálunk, Borsodban esélytelen Olimpikonná válni sportlövészetben!
Nem is erről beszéltem!
Idén összehoztunk Ferivel Junior korcsoportban két Országos Bajnokot, két különböző Szövetségnél.
Mégis: az elmúlt sok év alatt több olyan gyerekünk volt, akik született tehetségben sokkal előrébb jártak, mint a mostaniak valaha is lesznek.
Sőt: most is van olyan ifjúsági lövészem, aki bármennyire tehetséges, az elmúlt pár év alatt a közelébe sem jutott ilyen trófeának. És szerintem nem is fog. Mert a szív, és az agy hiányzik belőle.
Foghatnám a sz.r edzőire, de Feri, és én ég és föld különbség vagyunk személyiségben, így valamelyikünk már csak statisztikailag is tudná motiválni a gyerkőcöt.
Statisztikailag. De ez erőszakkal nem megy. Ahhoz fogadóképes partner is kell...
Az meg szerintem mindenkinek fájna - még ha tagadja is -, ha belefektet rengeteg munkát egy fiatalba sok éven át, látja a fejlődést, látja azt, hogy egy adott kereten belül mit érhetne el, és a pártfogoltja mégis
A felsorolásodból igazán,csak a 380-asért kár.A világ egyik legjobb rigósa lett,de mire elkészült,addigra már "mindent vitt" az LGR. A D75-ös pedig(szerintem) a szervíz hátteret igénylő műszaki szintjébe "halt bele"
Én sem tudom a magyarázatát, talán túl későn jött a D75, de sosem lett népszerű pontlövő versenyfegyver.
Sok nemzetközi versenyen lőttem akkoriban, 10 % körül volt az Anschütz 380, 40-40 % az FWB és az LGR, és 10 % az egyéb - köztük a D75. De a csúcson nemigen láttál!
A helyi, körzeti versenyeken mentek, oda sokat eladtak, de feljebb nem.
Dolgoztam egy nyáron szalagmunkán, diák koromban. Minden nap kínszenvedés volt. Ráadásul 3 műszak. A műszak végére úgy éreztem magam, mint egy robot. Rosszul tűröm a monotóniát.
DE a lövészetet sose tudtam megunni. Pedig voltak olyan - alapozó - edzőtáborok, ahol pont az volt a cél, robottá válj, gondolkodás nélkül, automatikusan cselekedj. Napi többszáz lövés, amíg gépiessé nem válik a mozdulatsor, amíg a tested cselekszik helyetted. Van ennek értelme persze, de szenvedés - kéne hogy legyen - én szerettem.
Csak azért, mert fejben úgy álltam hozzá. Elmondta előtte az edző, hogy mit miért csinálunk, hogy ez az ára, hogy figyelni tudjunk a finomabb dolgokra. Ahogy vezetni se tud, aki szemmel keresi, hogy melyik pedált kell épp nyomni.
Amúgy meg ha "elkallódik", és?
Nem lesz olimpikon? Na bumm. Mi vagyunk többen. Kapott egy életre szóló hobbit, addig se a kocsmát, az éjszakát járta, ha most el is hagyja a pályát - majd visszakanyarodik. Lehet csak hobbistaként, de ettől nem szabadul.
Aki a csúcsra akar érni, annak mindent oda kell tenni. Néha nem örömünnep - hát ez van.
Az egész edzős dolgot kihagynám most. Nyilvánvaló, hogy egy szint felett már képtelenség nélkülük tovább fejlődni, de nem erre céloztam!
Ismerek több olyan fiatalt - nem, nem mind az én tanítványom volt! - aki fejben, vagy fizikálisan nem voltak ott.
Egyikük verte Pénit, kerettag volt egy ideig, de a gerince nem bírta. Pedig ritka szorgalmas volt, és megvolt a családi háttér is! (Borsodból Pesti albérlet, meg suli, hogy meglegyen a heti 5 edzés egy neves klubban, neves edzőkkel)
De azok voltak többen, akik fejben nem voltak ott! Nekifutásból kallódtak el! Nem csak tehetség, szerencse, meg fizikai adottságok kellenek az élsporthoz! Fejben is ott kell lenni!
Jó példa erre az úszás. Sok tehetséges gyerek van, akiknek jók a fizikai adottságaik. Izomszerkezet, ízületi adottságok. Mellé még a szorgalom se hiányzik. Mégis: hiányzik a monotonitás tűrő képesség.
Ami adottság, és csak bizonyos fokig fejleszthető.
A lövészethez, és minden más sporthoz is kellenek a megfelelő fizikai, és mentális tulajdonság párosítások. Én erre céloztam.
Ja, meg egy jó légpuska! Lehetőleg hosszú csövű, és csőletöréses működésű! :-))))
A német versenyfegyver kapcsán írtam már, hogy nekem (s)nem sznobságból kellenek, hanem azért mert azokban 100%-ban megbízok. Meg sem fordul a fejemben, hogy a technikával van gond, ha félresiklik valami, hanem TUDOM, hogy én hibáztam. És az jó! Mert akkor kijavíthatom, fejlődhetek.
Ha nem bízom a fegyverben, akkor - gyarló az ember - akaratlanul is felmentem magam, és rákenem a puskára.
Ez érvényes a csőtörősre is. Az eszemmel TUDOM, hogy nem az a hibás amikor nem megy, de mégis az LGR-ért nyúlok, ha tétje van a dolognak.
ÉN teljesítek jobban vele, és lehet akármilyen jó az LGV, valahol mélyen csak dolgozik bennem, hogy "csak" csőletörős.
Talán ha rögtön azzal kezdhetek anno, és nem egy logó csövű Slavia-val, vagy lefittyenő FÉG-gel, akkor nem rögzül ez bennem. De nem ezt dobta a sors itt keleten.
Egy átlag ember fiatal korában sem adatik meg, hogy állva dughasson egy lépcsőfordulóban. De aki próbálta, az tudja, hogy nagyon hosszú farok kell hozzá és nagyon sovány nő. Főleg akkor, ha az a nő tényleg áll a lábain és nem mondjuk felkapaszkodik átkulcsolja a derekadat a lábaival - mert ő is akarja.
namost ha nem akarja és áll a lábain, akkor min 35cm kell ehhez...
Az én eredeti példányomat elkérte egy ismerős. Majd egy bő év után rákérdeztem, hogy sikerült-e belelapoznia, azt válaszolta, hogy nála már nincs, rég visszaadta. Miután a helye üresen állt a polcon, ez kizárt (akkor még emlékeztem mindenre) - innentől lopás a szememben.
Az még előfordulhat, hogy elfelejti, elveszti, továbbadja (ez már necces, de reparálható), de ha simán lódít, letagadja, ott vége. Nincs miről beszélni. Én kerülöm a cikis helyzeteket.
Én tudom, hogy ő is tudja, hogy tudom: hazudott (ez jó), innentől kerülöm, mert kényelmetlen a szituáció. Nem az érték miatt, a helyzet szar.
Egyszer én is elloptam egy könyvtári könyvet. Évtizedeken át resteltem, de nem volt bátorságom visszavinni. Azután elteltek az évtizedek és megtudtam: az összes többi példányt kidobták. Így lettem tolvajból archivátor.
Nincs azzal baj, hogy te más arcát (is) ismerted. Emberből volt, könnyen hihető, hogy egyfajta szerepet játszott itt is - máshol is.
Én nem tudok róla rosszat mondani, az biztos.
Dedikálta nekem (is) a "Fizika kultúrtörténete" című könyvét. Nagyon restellem, de ellopták. Kölcsönkérték, és én marha oda adtam - nem került vissza. Megvettem újra, egy későbbi kiadást, de az ajánlása már pótolhatatlan.
Ezzel sajnos nem lehet vitatkozni. Ráadásul a jó részét fel is veszik!
Külsősként, ipari konzulensként bíráltam pár végzős szakdolgozatot. Hát láttam olyanokat, amikre fájdalmas lett volna még elégségest is javasolni. De beszéltem az egyetemi-főiskolai témavezetővel, aki meg el volt alélva. (Így hármast javasoltam), az egyetem meg csillagos hatost adott rá.
Esküszöm egy évközi feladatban több spiritusz volt, mint ezekben. Googli bajnokok, önálló munka szinte nincs. Az ellenőrzés legfőbb kritériuma az volt, hogy ne bukjon meg a eredetiség-vizsgálaton, tehát jelölje meg precízen, mit honnan idéz.
Én csak egy voltam a tanítványai sorában. Még csak nem is a legjobb. Hogy amúgy milyen ember volt nem tudom, nem tudhatom, de velünk végtelenül türelmes és segítőkész volt.
Egy epizód:
Mi voltunk az utolsó évfolyam akit még végig vitt. Volt köztünk egy srác, aki egyháziból jött (mert akkoriban annyira üldözték...), és ő tudott latinul. Szerkesztett egy pergamenre írt "oklevelet", amiben megköszönjük a munkáját. Elől kicsit öregítve, itt-ott megégetve, mintha 1000 éves lenne. Iníciálé, stb. ahogy kell. A hátoldalán meg a teljes évfolyam aláírta.
Öten elvittük hozzá a Stocek-be, ott volt irodája (másodmagával...), hogy átadjuk.
Azt mondta: Nem úgy van az, hívjunk oda mindenkit akit elérünk, mert kezet akar fogni velünk.
6 nm volt az egész iroda, szóval mi öten bent, ő az ajtóban, libasorban, kézfogás, és pár szó a gyereknek.
Kiderült, hogy szinte mindenkit névről ismer. Odaér az egyik gyerek, rászól: Maga fiam kihagyta az utolsó három előadást!
Erre a haverjai röhögni kezdenek. Rájuk szól: Maga Tkalecz csak ne röhögjön, mert maga ötöt hagyott ki!
Gyakorlatot már nem tartott, csak az évfolyam előadásokat - 200 gyereknek. És ismerte őket, szinte mindet.
De nem ő volt az egyetlen aki előadóként és szakmailag is nagy volt.
Géher Károly, Valkó Iván Péter, Szittya Ottó, és még sokan. Élveztük az előadásaikat, pedig kutya nehéz téma volt némelyik.
Igazad van! Én többre értékelem a jól megszokott (mondhatni kommerszebb), mindig, és elérhető áron megvehető söröket.
A gyerkőcök kívánsága volt ez Karácsonyra. Amúgy is hagyomány nekünk, hogy keveset, de sokfélét kóstolunk. Mondjuk, ez most nem volt olyan kevés...;-)
Hájasat most sütöttem először. Sok vele a macera. Mivel diós, mákos, szilvalekváros töltelékkel operáltam, biztonságra mentem, és nem a klasszikus külalakra.
Én még azt is elmondhatom magamról, hogy négyszemközt vitatkozhattam vele. Hát cseppet sem volt türelmes - velem a hozzá képest hülyével. Az előadás - az szó szerint előadás, egy begyakorlott mű.
Négyszemközt egy más ember volt - és nem csak velem volt más, hanem mindenkivel.
Nekem volt olyan szerencsém, hogy néhány olyan nagy egyéniség tanított, aki nem csak tudósnak, de előadónak is kiváló volt. Az egyik ilyen Simonyi Károly volt. Gondolom nem kell bemutatnom neked.
Aki nem szakmabeli: az ő elméleti fizika, atomfizika, stb. tárgyú könyveiből tanul a világ mérnökeinek zöme. Moszkvától az MIT-ig.
Az "űrhajós" Simonyi apja.
Miközben nekünk a műegyetemen adott elő - az szemközti ELTE-n, a történészeket is az első padba tudta csábítani a tudománytörténet előadásaival.
Olyan tudása volt ami párját ritkítja, és mindezt elő is tudta adni úgy, hogy aki nem szerette a tárgyat, még azt is lebilincselte. Életem nagy szerencséje, hogy ismerhettem.
Nem tudom, hogy vagy ezzel, de az igazán nagy egyéniségek, száz emberből százzal tudnak kommunikálni, megtalálva mindenkivel a közös témát, nem pedig százból eggyel.
Én ettem az ország tortájából.Egy francia krémesnek,vagy ahogy mondtad,egy szilvalekváros hájas sütinek a nyomába nem léphet.Imádom a süteményeket,a sós stanglitól a somlói galuskáig,de ez az ország tortája a legszarabb sütemény volt amit valaha ettem.Főleg ahhoz képest,
Tök igazad van. Baráti körben néha elmegyünk fogyasztási versenyre és pont így mérjük a fogyasztást. Még annyival pontosítva, hogy 2 kattanás teletankról indulunk és a 200-300km-es kör után, ugyanazon a töltőoszlopon megint két kattanásig tankolunk.
Ezt a manipulációt meg lehet kerülni a napi számláló nullázásával, kattanásig tankolva 2x egymás után, ugyanazon kúton és kútfejen. Ezután tök 8 ki mit ír az autók fogyasztásáról cikkekben, könyvekben, promó anyagban
Őszintén: magasról leszarom az idióta, kisebbrendűségű érzéstől saját torkába szorult tanulatlan barmokat. Ha 500 emberből csak egy értelmestől értelmes választ kapok az már megéri.
Az én meglátásom szerint 100 emberből 99 az egész - egyszeri - életét végighazudja és akként tart egyensúlyt a többi marhával, hogy elnézik egymásnak a hazugságaikat - cserébe azért, ha többiek is elnézik neki ugyanezt.
Én ezt látom és van kitartásom megtalálni azt az egyet, akivel tudok kommunikálni.
Tudod Egri Csillagok Dobó István: "Inkább száz oroszlán, mint ezer nyúl" nem googleztam ( mert nem szoktam, én fejből dolgozom) de kb helyes az idézet így 50 év távlatából.
Tudod Feri bácsi, ezzel csak az a baj, hogy csípőből megoldod a kérdést, ahelyett, hogy elgondolkodtál volna egy kicsit az idáig történteken. Az is meghal, aki nincs oltva, meg az is, aki háromszor is. Nem furcsa ez? A citokin viharról már a puruttya elején is cikkeztek, hogy az ellenanyag nyírja ki az embereket tüdőileg. Most meg azt írod, hogy faszság az egész! :-)
Gyárilag a skoda roomsterre 195/55 R15-ös gumi van. Helyette 185/60 R15-ös gumit veszek, ami prémium kategóriában is olcsóbb, és kevesebbet fogyaszt a kocsi. De asszem most nem fogom megúszni az 5.5 literes fogyasztást, mert akarok venni egy 2.8 literes Toyota Hiluxot. Persze a terepgumikat rögtön eladom róla. Illetve lehet, hogy nem, mert a motorcsónakot, ha olyan partról kell ki-be sólyázni, akkor még jól jöhet :-)
Félreérted. Nyilvánvaló volt, hogy a nagy homlokfelületű és magas, nagy kerekű SUV-ok sokkal többet fogyasztanak. Csak éppen az autós újságírás azt sugallta, hogy nem is annyival többet. Pillants rá erre a topicra:
ezt már tesztekben is elmondják PL Jeep wrangler rubicon tesz vályival ... vagy Ford F150 raptor - de egyik se a takarékosság miatt épült , ezért akkor és ott nem újság , meglepő hogy ilyenen pont te fenn akadsz és 10 évezel pedig ez rémeccerű fizika amihez még autós tesztet se kell nézni.
Elnézést! Összekevertelek valakivel. :-) Én voltam egy pár éve a fészkesfehérvári Ikarus lőtéren egy feketelőporos versenyen. Hát, volt hangzavar a tűzparancs után! :-) Érdekes, hogy a fekete lőpor, inkább tompát puffan, de nagyot! :-)
Valóban így van, az NSU szivar alakú rekordjavító motorkerékpárjának az alaktényezője (németül cW, angolul cD érték) alig 0,11 volt, és a menetszél ellenében feszülő homlokfelülete sem volt nagyobb 0,4 méternél.
Pont a másik irány, Sztálingrád azaz Dunaújváros. Itt a szomszédban a lőtér, csak épp lőport meg csappantyút nem tartanak. Amúgy lehetne a füstöst használni, automatikusan megkapta az összes olyan lőtér az engedélyt, amelyiken .22LR-nél nagyobb kaliberű lőfegyver használható.
A legközelebbi "fekás" hely most Ballószög, Dorog. Jövőre csak az engedélyt kell megkérnem lőszerelem tartására, minden más feltétel adott hozzá!
A vadásztanfolyam árának harmadából-feléből meg vehetek egy kafa revolvert.
Ebből a cikkből kiderül, hogy kinek kell parázni a covidtól. Mivel nem a vírus nyírja ki az egyént, hanem a vírus leküzdése közben, az ember saját magát.
Direkt nem raktam fel a képet, nehogy Gyuri bátyánk még jobban elkámpicsorodjon így karácsony táján ;-)
Egyébként nem vagyok oda az As-Uh szabványú házi söröknek. Nagyon drágák, és mindent rá lehet fogni, hogy az most miért ilyen-olyan. A P.U. az közel azonos minőség. Más nem is nagyon folyik le a torkomon, és újabban már házi pálinkát sem iszom! Vodkát leginkább, de egy kis whiskey is jöhet hébe-hóba :-)
Egyetértek, csak szórakozásból lövök, jó móka! No meg tetszik a technika, még ha csak replika, akkor is! Léggel, elöltöltővel nincs kényszer, sportorvosi, rajtengedély stb. sem.
Jövőre meg pár dolog egyszerűbb lesz, nem kell átutaznom a fél országot, amikor két buszmegállónyira van a helyi lőtér.
Van annyi féle szakág, hogy aki ebből nem tud választani, az már telhetetlen.
Nyílt irányzék, zárt, kukker, 10 m-től 42-ig. Szabad kézből, feltámasztva, egy fa törzséhez tolva, lőtéren, a sárban fetrengve - amit csak akarsz. Mind a tiéd - csak akarnod kell.
Hogy teher alatt, ellenfelek között mit találsz el - az számít igazán.
A három havonta 10 lövés még szintfenntartásra is kevés.
Ha csak műszaki kihívást keresel - építs örökmozgót :)
Minek gyakoroljak? Nem járok versenyekre! :-) Néha előveszem, aztán csak eltalálok valamit. Most néztem ki magamnak egy szép telket. Tavasszal remélhetőleg meg is tudom venni. 73m hosszú rét...
Jól kapisgálod a témát! Azért a Bánát volt a legnagyobb és legjobb gabonatermő területünk trianon előtt. A jelenlegi 93.000.-m2 km-es kishazánkban étkezési búzából a szükségletünk kétszeresét termeljük ezzel nagyon találó "komótosan" megfogalmazásoddal. Jelenleg sertésből, tejből túltermelés van, mert a múltik a saját nyugati szemetükkel töltik fel az áruház láncaikat és nem a jó minőségű hazai termékeinkel. Egyedül a LIDL áruházakban látok egyre több hazai előállítású terméket, de ez vajmi kevés az egész áru kínálathoz viszonyítva. A bio élelmiszer termékekre egyre inkább szükség van, mert ebben az irányba tolódik az egészségesebb élelmiszer vásárlási igény hazánkban és Európában is. A kormány, azonbelül a mezőgazdasági tárca a jővő évtől a multikkal fog egyezkedni a magyar hús és tejipari termékek nagyobb volumenű forgalmazását illetően. Látom és hallom az élelmiszer boltokban, hogy a külföldről behozott hiper-szuper tarós tej szinte alig fogy mert annyira rosz minőségű. Most már nagyon hiányzik a sok külföldinek eladott-átjátszott húsipari feldolgozó és konzervipari üzem.
A napelemek ésszerűtlen telepítésével én sem értek egyet.
Nagyon igazad van. Soha nem értettem miért a legjobb termő területre kell hatalmas gyárakat és napelemet telepíteni. ( mondjuk az értékes termőréteg kárba nem vész, mert gondosan elszállítják külföldre ) Napelemre meg ott van az összes parkoló meg autó pálya, fölé lehetne akármennyit telepíteni !
A "dolog" érdekessége",hogy már a Hunyadiak idejében is úgy írtak "talián tudósítók" Magyarországról,mint olyan földről,ami kettő ország élelmét is képes megtermelni.
Írták pedig ezt egy zűrzavaros politikai és katonai időkben.Azt ugye tudjuk,hogy a háborúskodások nem igazán tesznek jót a mezőgazdaságnak,de ennek ellenére is....Jó mondhatjuk,hogy az az ország,méretileg nem ez az ország volt,de Trianon nem igazán az alföldi részeket csatolta el.Én szerintem a mi mezőgazdaságunk kicsit a kényelembe halt bele.A hollandok,akiknek nincs földjük(csak uszodájuk)mindent kitaláltak,hogy valahogy meg tudják termelni a betevőt,míg mondjuk az olasz,meg a magyar mezőgazdaság szépen komótosan ...el volt.
Szerintem nem lenne szükségünk égig érő biokertre,meg aqakultúrákra,ha pl.a fekete földjeinkbe magot és palántát nempedig napelemet és bevásárló központot. ültetnénk-vetnénk.A meglévő föld észszerű kihasználásával (szerintem)megint lehetne Hofi mintájú mezőgazdaságunk.
De Miki! Szerinted szántás nélkül is lehet bio kapásnövényt termeszteni?:-)
Nem pénzöntést akarnak, a nagygazdaságok földalapú támogatás helyett, csak fejlesztésre kapnak pénzt a kis és közép gazdaságok a földalapú támogatáson kívül fejlesztési hitelre jogosultak.
Muszáj a sógorokat és a buzi hollandokat valamennyire utánozni, de a lengyelek is már így csinálják.
Hát, ez nagyon szép, és jó! Hollandiában, Németországban, és esetleg a sógoréknál működik is az ilyen gazdálkodás. De azért kíváncsi lennék, miért kellett az egyetlen biogazdaságunkat beszántani. Aztán meg európa szemetét miért mi esszük. A másik ami még nagyon zavar, hogy "önteni kell a pénzt" a mezőgazdaságba, meg a feldolgozó iparba.
A közelmúltban a magyar mezőgazdasági szereplőkkel kapcsolatosan eltérő vélemények voltak, ezért ajánlanám az alábbi link anyagát megnézni. Nagyon tanúságos, hogy hová kell felfejlődni a mai magyar mezőgazdaságnak ahhoz, hogy versenyképes szereplője legyen amai és az elkövetkező évek élelmiszer piacának.
Másfél hónapja a szomszész felszereltetett két hűtő-fűtő ventit, ( gondolom 7KW együtt, meee azzz occóbb ) gondolván majd az jó meleget csinál a szigeteletlen kéróban......
gáz nuku
2 hete már az asszony is vágja a fát, éppen most is :D
Ha otthon vagyok nincs gond,de ha hosszabb időre elmegyek,-
akkor a külső rácsot is bezárom..Azon két soproni zár van...Úgy csak elég!.:)
De a legnagyobb védelem az,-hogy egy 8 emeletes házból 20 méterről rálátnak az udvaromra,az ajtót is látni,-tehát ha erőszakkal akarnának bemenni,-azt nem kockáztatnák talán.
Ha itthon vagyok nincs gond, a vahur a kertben nagyon védi a területét!...
Boldog karácsonyt neked és minden topictársnak..."pártállástól függetlenül"!.....🍬🌲🇱🇺😊
A kutyák agyában .zip állományok vannak, amik kicsomagolódnak. Tudnak olyat, amit nem tudhatnak. Tv előtt felismeri a leopárdot és megmorogja, stb. Rengeteg minden van az agyukban, amit nem tanulhattak, hiszen pár hetes koruk óta tudjuk mi történik velük. És ember lakik mindben. Vannak érzéseik, van bűntudatuk és mindenek felett meg akarnak felelni az elvárásnak. A kutya akkor szomorú, ha nem közöljük velük az elvárásainkat és így találgatássá válik az életük. Mindegyikük számára létezik az EGY ember, akit védeniük kell - akár a családdal szemben is. na ezt kell tudni kezelni, de ahhoz a gazdinak is embernek kellene lennie.
A szúnyoghálót és az ajtót a "mi lányunk" is kinyitja,de belülről becsukni már nem hajlandó!Azonban fene nagy előrelépés nála,hogy szól valamelyikünknek(többnyire nekem)-"csicska hopp!Lehet becsukni utánam ajtót,ha nem akarod befagyasztani a segged!" (ide jön és hozzám nyomja a hideg orrát)
Ilyenkor én NAGY-NAGY türelemmel viselem a dolgokat és nyolc-huszadszor is elvégzem szolgálói feladatomat!;-)
Nem mondom-néha fogvicsorgatás közepette mélyen a szemébe nézek.De kettőnk közül csak én leszek izgatott.Flegma nyugalommal kezeli az ügyet.Mondhatnám,le se xar.
Na!Fontossági sorrend:Apuka mentős-szoliban.Anyuka 3 gyerekkel otthon.Cirkó bedöglött. Szenteste,telefon,távgyógyászat.Úgy tűnik nem jártam sikerrel.------indulok javítani. Miért nem lettem én mentős?!
Van Isten!Legalább Karácsonykor. Jött a telefon:Mégis sikerült "Törpe"unokát távirányítással beüzemelni.
Telefondoktorkodós műtét volt. De legalább nem kellett hozzá bemosakodnom.;-)
Nekünk most pusztult el Zeusz, németjuhász. Nem szégyellem : megsirattuk. Több szeretet, hűség, értelem van bennük, mint az emberek jó részében.
Most ősszel kaptunk egy kölyköt, 5 hónapos. Kinyitja az ajtót ha nincs kulcsra zárva, kinyitja a gyerek-sorompót, amit azért szereltem fel, hogy a lépcsőre ne jöjjön fel. Pedig azt emelni és húzni kell egyidejűleg. Megoldja.
Ha nem érünk rá játszani vele, lop egy krumplit, eldobja magának és utána fut elkapni, majd elölről kezdi. Ha elunja - megeszi. A nyers krumplit. De nem ám elnyeli, hanem rágcsálja, mint egy ínyenc. A 60 kilós szomszéd kaukázusinak szemrebbenés nélkül nekimegy. Ha nem lenne köztük a kerítés, már nem élne (a kicsi).
Én aszt írtam amit láttam(vagy 40-éve),és higgyél nekem nincs ellenfelük,viadalra(sajnos)lettek tenyésztve,mindegy hogy ketrecben vagy nagyobb távolságról engeded össze,1,5 tonnát harapnak,kegyetlen gyorsak,nem is folytettom.........
Volt Staffordom,házi kedvenc volt,eszembe nem jutott volna kutyára engedni.
Volt tacsi keverék is,aszt is szerettük,és más kutyák.
Most van két Jagterier,házi kedvencek.Nekünk a kutyák hááát kicsit család tagok:)
helyzeti- lendületi előnyből indul meg akkor csinálhatnak akármit az említettek, a leírt sorrendben lerendezi őket , fellők, nyakra megy reccs . 5 m korben ketrecben ami tilos 1000 éve már más a dolog .
Keresnék a 2250 crosman-hoz csendesitőt, vagy valakit, Pl fegyverdoktor- aki legyártaná 10,05 a cső átmérője . Esetleg 4,5 mm re csövet, és átalakitást. T:30 2469060.
egy Kau meg ha úgy támad mint az enyém anno a másik kutyára : Szügyével fellöki aztán nyakon fogja, na az már valódi védelem , engem 1x játékból, még nem teljes súlyában 15 m nekifutásból úgy döntött fel derék tájt ütközve mint egy teli zsákot mikor megborul , én voltam 72 kg + mikor oltásra vittem , a 43as bakancsom roszogott a murván haránt terpeszben , csak akkorát húzott :D
Emlékeim szerint az ilyen zárakat letapogatás, savfúrás, henger fúrás, és zártörésre garantálják, hogy nem lehet kinyitni az ajtót. Spéci kulcsra nem garantálnak semmit.
A 80-as években kint dolgozódtam agy barátommal németben, a nyugati félen. És német rendszámú autónk volt.
A Kálvin téren törtem fel a barátom Audiját fényes nappal, mert bezárta a kulcsait. Az utcai ablakokból az öreg mamikák végignézték, hogy megállunk egy magyar rendszámú autóval a D-s Audi mellett, kipakoljuk a járdára a szerszámokat, és feltörjük. Nem vagyok profi, szóval matattam vagy fél órát mire leszusszakoltam annyira az egyik ablakot, hogy a kampót be tudjam dugni.
Még egy rendőrautó is elment mellettünk. Na, mondom végünk, a srác papírja is a kocsiban...
De meg se állt.
Mikor sikerült kinyitni beült és ment a dolgára...
A kutya nem szólt hozzánk. Fel se tételezte senki, hogy a tilosban járunk (ahogy nem is).
Mondjuk ma tudnák, hogy lopom a kocsit, de akkor is inkább félrenéznének, csak tanúskodni nem kelljen. A tolvaj előbb hazaér, mint aki bejelenti.
Te itten most direkt mosod össze a tartósságot a feltörhetőséggel?Jól teleqr gépzsírral,lamellák rigóerő hiányában összetapadnak és lőn nyithatóság.Trafikok szerte vesztek el a csajok(boltvezetők) kulcscsomói. Gyakorta kellett "betörni" a boltokba. A "legesebb" történetem a NOV7 téri házasságkötő melletti trafik pontban DÉLI "feltörése" volt. A kutya nem kérdezte meg,hogy mifrancot mívelek.Igaz-ez még '974 magasságában történt.Akkor még nem volt "divat" a betörés.;-)
Egy 5-6 csapos hengerzárnál még működik, de egy 2-3 csapsoros betétnél már nem igazán.
A zárak finom nyitása az állami titkosszolgálatok kiváltsága. A magán hivatásos zárnyitók pedig roncsolnak, törnek, fúrnak, pont emiatt. Náluk nem az észrevétlenség és az idő a fő szempont, hanem a felnyitás utáni újbóli zárhatóvá tétel.
Súlyzáras mechanikája volt. A lamellák vén levő súly húzta vissza a lamellákat, és nem a rugóerő. Egy élet, meg két hónap az élettartama ennek a zárnak, ha karban van tartva. Mert ugye egy házat nehéz felfordítani :-)
Én nemtom mit tudott Lálity amit a többiek nem,de hogy a"Fővárosi Dohánybolt Vállalati"karbantartó koromban a záraihoz egy 9darabos kulcssorozatot és egy doboz gépzsírt használtunk,arra emlékezem.(nem volt a lamellákon rigó)Azt pedig csak a legendákból tudom,(vagy tudni vélem)hogy a "Toldi"páncélszekrényekben lévő Lálityt "markos brigádok" törték fel.A mackó fejre állítása esetén a lamellák rigó hiányában leestek,ezzel nyithatóvá téve a szerkezetetet
(az idő tájt ,ha bajuk lett,már cserélgettük le őket "Soproni"-ra.)
Nem adnék senkinek se tippeket, vannak hivatásos zárnyitók, és azoknak is vannak célszerszámaik.
De működik! A szomszédom zárja ragadt meg. A saját kulcsával nem nyílott a zár. Vittem a kis kalapácsom, két három koppintás, és nyílt az ajtó. Aztán kapott egy kis zárolajozót a zár. A régi Lálity zárakkal nem lehetett mit kezdeni. Azt ott is hagyta minden betörő :-)
Pedig van. Feltörhetetlen páncélszekrény, kinyithatatlan zár, ellophatatlan autó nincs! Az a nem mindegy, mennyi időbe kerül, illetve mekkora zajt csapsz. Az illetéktelen behatoló két fő ellensége.
Nagyon sok muszlim élt Szerbiában, és kinézésre még földiének is nézhette a gyereket a migráns. Valószínű, hogy ezért is "engedték" el az ügyet, és ezért kell még egy tárgyalás, hogy ítéletet hozzanak. Persze nem tudjuk mi történt, és azt sem, hogy egyáltalán igaz-e ez az újságcikk! Vagyok annyira szkeptikus ;-)
Látom senki sem szólt hozzá. Feltételezve, hogy a hír igaz a szerb nemzetiség határozottan rossz választás volt. A 90-es évek elején én a munkám miatt találkoztam és időt töltöttam szerbekkel. Határozottan állítom, hogy az ügynek nincsen vége, sőt ha 20 évet kell várnia egy szerbnek a számla rendezéshez - hát ezek tudnak 20 évet várni...
A realitás már csak ilyen , ha sokat foglakozol a "hibákkal" belesajdul a fejed . :) - Lehet nem is ez a szmájli kéne oda hanem a szomorú ... mert sok a fuck logic.
Ezekkel a drága zárakkal az a baj, hogy elég bele egy kis finomra őrölt szódabikarbóna, meg utána egy fröccs az IS-ből. A záraknak már amúgy sincsen értelme, amióta lehet venni gázpalackos hegesztőt, meg akkus flex-et.
Remélem az őzike után még egy kis szarvasgombás libamáj pástétom is kerül az asztalra, némi vörös kaviárral, és füstölt lazaccal! De tudom ajánlani ezt a fogást is! ;-)
Az állításom fenn tartom. Elég egy bármilyen párti híradót meghallgatni. A fele azzal megy el, hogy kitépte a nyakláncot egy idős nő nyakából, akit fellökött és súlyosan megsérült. Az elkövető ellen n (n>3) büntetőeljárás van folyamatban, m x feltételest kapott, de szabadlábon védekezhet. Miért is?
A szegénység nem menlevél semmire. És ez amúgy is értékrend kérdése. A nej tanítványai alig várják, hogy hétfő legyen, mert bent kapnak ingyen reggelit, ebédet. De a harmadikos kölyök már Iphone-al nyomatja, ki se tudja mondani, (nem hogy leírni) de 50 ezres Bluetooth-os fejhallgató lóg a nyakában, fülében, miközben eszi a másik gyerek tízóraiját.
Ha te lopsz, vagy csak tilosban parkolsz úgy megbsznak, hogy ketté áll a füled. (persze csak elméleti a példa)
Aki meg lopott kocsival összetör másokat - azt eltiltják a vezetéstől. Max. Mert eddig is annyira zavarta...
De hagyjuk, jön a Karácsony, jönnek az unokák, ezért megyek fát díszíteni, reggelre kész kell legyen.
Alapvető emberi jog, hogy én rendelkezhetem a testemmel. Én meg azt akarom, hogy semmilyen indokkal telebasszanak valami szarral, amiért senki sem vállal felelősséget. Egyébként is átestem a puruttyán. Rusvai szerint annál nagyobb védelem nincs! Azért remélem, hogy lesz idő, hogy ezeket a csibészeket majd felelősségre vonják valamikor! ;-) Aki meg beoltatta magát, egészségére! :-)
Hát úgy hogy eladja. Tőlünk magyarok szoktak lopni.Ők is így születtek?
Sajnos nagyon sok esetben jól öltözött magyar emberek lopnak,csak ezek nem kerülnek nyilvánosságra,bünti itt sincs,jobb ha elengeded,másként járhatsz tanukénk a bíróságra. Volt benne részem.
Tudnom kéne csípőből ha meglátom hogy az a fegyvernek látszó tárgy airsoft , vagy kattogó vacak ??Na ugye hogy nem!!! Tehát! Számítok a legrosszabbra , hogy valamit kilőHET!!! Egyszerű alaposság ez , Ne kötekedj tovább ... Korábban pont te írtad hogy ellőtted az ujjad ... mert nem voltál alapos . És te kekeckedsz azzal aki semmi rossznak nem ad esélyt ? ez eléggé visszás ...
A részletekre nem emlékszem, de egy nyugateurópai bíróság ezen a jogcímen enyhítette egy birkabaszó büntetését, aki nekiment egy lánynak - gondolom, ahogy szokta volt otthon is. NEM értette, hogy ezzel mi a baj.
És neki volt igaza! A bíróság is osztotta, hogy rá más szabályok érvényesek.
Az egyik ismerősöm az Aldiban dolgozott biztonsági őrként. Végül otthagyta, mert semmi értelmét nem látta a munkájának. Az elkapott delikvens a szemébe röhögött, mert a rendőrség már nem is nagyon foglalkozott velük, mondták nekik, hogy engedjék el, nincs értelme bevinni, mert hamarabb otthon lesz, mint ahogy ő visszaér az üzletbe.
Viszont ezt a "szexuális vészhelyzet" dolgot én sem ismertem, nagyon durva.
Szerintem a Tungsram nem 2018 óta létező cég, a Hajdúnánási volt Tungsram 10 hektáros telepe már régebben az enyészeté (min. 2013 óta), és hol az évtizedes felvirágzás korszaka akkor?
De már kezd kibontakozni kinek volt az érdeke a leamortizálás. Nem is tudom miért nem vagyok meglepődve.
A libsik kitalálták anno a megélhetési bűnözést. Enyhébben büntetik ma is aki "szegény".
Hogy a mobiltelefon, márkás parfüm, Gucci táska lopása mióta enyhíti az éhezést nem tudom, de az elkövetőt igenis a vérében lévő hajlam alapján (?) - enyhébben ítélik meg.
Ahogy a migráns esetében sem sima nemi erőszak, ha meghágja a fehér nőt - hiszen szexuális vészhelyzet állt fenn. Régóta nem volt kit megdugnia, ja akkor ok. (Bírósági döntésből a fogalom, én eddig nem tudtam, hogy ilyen is van)
Nekem is volt ilyen "töltetlen fegyver nincs" élményem.
Pisztoly lövészeten voltunk, mi végeztünk és körben állva beszélgettünk erről arról, míg a többiek még lőttek. Egyszer az egyik kolléga csak úgy viccesen kérdezte becarnátok mi, ha ide a földbe lőnék? És ezt imitálva elővette a pisztolyát és a kör közepére mutatott az elvileg töltetlen fegyverével. Na amikor az elsült lefehéredett, de nem kicsit. Egy félpercig néma csend volt és mindenki csak nézett, majd az első szó akinek kitört a száján a bazdmeg volt. Aztán sokáig elcsendesedett a társaság, nem nagyon volt kedvünk beszélgetni.
Ott megyek el minden héten előtte. Az enyészeté, mert "szennyezett terület"-nek van kikiáltva, nem lehet hasznosítani (addig meg ott dolgoztak emberek nap mint nap). Gondolom fáj a foga rá valakinek és hogy az övé lehessen.
Saját pénzen csináltatott ellenanyag szint mérést, magas volt, kapott is kártyát - de az már lejárt.
A mostani rendelet meg taxatíve előírja az oltás felvételét. Semmilyen "előélet" nem számít. Se igazolt átesés a covidon, sem semmi más.
Persze nem a kormány írja elő - ezt a balhét vigye el a munkáltató. Ő csak a jogi keretet teremti meg (sztem még azt is szarul), és átadja a munkáltatónak a jogot az elrendelésre.
Pedagógus esetén pl. a KLIK döntött, hogy kötelező.
Az a Tungsram nem a régi magyar cég . Egy külföldi cégcsoport ami 2018 óta mikor megvette a General Electric -től a magyarországi üzemeket Tungsram néven fut . Bp , Győr , Nagykanizsa , Kisvárda , Zalaegerszeg és Hajduböszörmény telephelyeken .
Az (1) bekezdés szerinti kötelezettség alól mentesül az a foglalkoztatott, aki részére egészségügyi indokból ellenjavallt a védőoltás felvétele, és ezt a (4) bekezdés szerinti orvosi szakvélemény is alátámasztja.
Magyarra fordítva az oltás alól CSAK az orvosi igazolás ad mentességet. És azt is csak az üzemorvos adhatja ki. A te szakorvosod pl. nem.
Mi vagy te? Értelmező szótár? :-) Nem az 1700-as évekre gondoltam, hanem arra, hogy valahogyan meg kell különböztetni az ótást' az mRNS kísérleti kutyulékoktól, ezért is írtam, hogy az előbbi az ótás' utóbbi a vakcina, de csak azért, hogy ne keverjük a kettőt, mert igencsak másról szólnak.
"Csakhogy a rendelet nem teszi lehetővé sem a teszteléssel való kivételt, sem az ellenanyagszinttel való kimentést." EZ MOST KOMOLY? AMENNYIBEN EZ ÍGY VAN, AZ GYILKOSSÁG. Átböngészem én is azt a rendeletet, hátha félreértelmezted, és ha nem, akkor megteszek minden tőlem telhetőt, hogy terjesszem, a gyilkosság az bűn.
Lézerrel kifúrt gyémánton húzták át a wolfram szálat, azt spirálozták fel és szabtál méretre.
Kétévente jött egy zsidó partner, a zsebéből halászta ki a gyémánt darabkákat. Ez akkoriban nagy szó volt, embargó, meg minden. Az meg beállított mint a Mikulás, teli a zsebe gyémánttal. Persze ne a Koohinorra gondoljatok, pár mm-es darabok....
Az sújosabb horderejű dolog, ezt értem, de szememből csak 1 pár van nem több. Nem pótolható, így továbbra is a lentebb írtak szerint viselkedem ha ilyen helyzetben les2ek, szerencsére ritka de az ilyenekből 1 is sok.
Van egy örök igazság szlogen: Töltetlen fegyver nincs!
Úgy 60 évvel ezelőtt, amikor az édesapám által egyedileg készített légpuskámat (lámpagyári cső + 30-s dugattyú) megkaptam, akkor belém súlykolta ezt a szlogent.
Mindig betartottam, mert láttam szomszédot a középujját szétlőni, meg gurulatból lövedéket testbe csapódni.
Zászlóalj 1.lőgyakorlatát vezettem, amikor a katona a tűzvonalból (fekvő helyzet) felpattanva rám fordította az AMD-t, hogy akadálya van, szar érzés volt.
Az őrség töltő - ürítő helyén de sokszor megszólalt a fegyver, mert az ürítő fogás előtt éppen nem vetette ki a tárat......
A HFT szabályzat az éppen nem lövő versenyzőket is megfigyelőként említi, és azokra is az alábbi vonatkozik.
8.2.7. Megfigyelők is elkísérhetik a versenyzőket, de nem mehetnek 2 /kettő/ méternél közelebb a tüzelési ponthoz. A megfigyelők nem mérhetnek távolságot, és nem lőhetnek az éppen szabad pályákon, illetve semmilyen módon nem zavarhatják a versenyzőket. Ha a szabályokat megszegik, a megfigyelők kitilthatók a pályákról. Ha a megfigyelő egyben versenyző is, kizárható.
Nincsen rutinos fegyveres illetve van . Az egyik aki azt hiszi , hogy már harminc éve lő és nem téveszt a másik amelyik tényleg nem ! Nekem ellőtte a mutató ujjamat a haverom aki többszörös magyar és nemzetközi bajnok volt csak el baxta a röppályát.
A lövészet vezetőnek kiabálni kell alap hangon lövészet közben és előtte elmagyarázni a szabályokat . Nincs légy szives meg stb. Versenyen már mint normális versenyen van sárga lap mint a futballnál szabálysértésnél vagy csak verseny közben pofázás miatt is rendes lövész versenyen és utána kiállítás a lőállásból csak ezt a FT HFT-sek nm ismerik
Nehéz a lövészet vezetők élete . A BKV lőtéren ahol te is voltál egy lövészetnél az egyik csákó a halántékához tartotta a csőre töltött FÉG 9x19-est mikor rászóltam , hogy vegye fel a fülvédőt . Kissé ideges voltam .
Az abszolút amatőr. Neki fingja nincs épp mit miért csinál vagy nem...
Rá lehet ügyelni, külön figyelni rá.
De talán rosszabb az a "profi", aki épp a rutin miatt válik kicsit hanyaggá. Neki a kisujjában van már minden, ezért hajlamos pont a legalapvetőbb szabályokat áthágni. Fegyverrel a kézben bóklászni, tárral matatni, mikor jelzés van.
Egy 7,5-ös is tud bajt okozni, de ma már olyan kaliberek is megfordulnak a lőtereken, ami hanyatt löki a lövőt.
Én ugyan fegyverbuzi vagyok, de túlzásnak gondolom, amilyen fegyvereket - legálisan - tarthatnak, tartanak kollégák.
"Sport" célra. Ott egy hiba - és nincs feje a csórónak.
Akár milyen öreg is vagyok, nem veszem zokon, amikor határozott parancsot kapok: Tüzet szüntess! Fegyvert nem kezel!
Rövid, célratörő, hatékony.
Halálom, mikor udvariaskodnak a kollégák, hogy: nem-e lehetne-e, meg ha üres vagy Feri bátyám...
A pályán kívül legyen udvarias, de a lőállásban nem. Ott adjon határozott utasítást, parancsot. A lövészetvezető azért van ott.
Zolika . Ne legyél ideges mikor egy légpuskát feléd fordítanak . Kérdezd meg N. Zsoltit , hogy milyen élmény volt mikor az Üllői lőtéren egy korodbeli kis srác befordult a 12/76-os slugra töltött pumpás sörétessel , hogy apa akadály van mert az apja puskájával lőtt és felénk fordította kétszer is . Na kicsit kiabáltam a gyerekkel és az apjával is .
És igazán őszinte pillanataidban mi a véleményed magadról és az e fajta becsípődésedről?;-(
Egy majdnem unokaöcsém:Hatástalanított PA-t mutogattam neki,még nem az agyonhegesztett időből,mikor még el is csettent egy hatástalanított fegyó.Itt ordíjja nekem,hogy hama-hama rakjam el és ne fordíjjam senki,de legfőképpen ő felé! Mondjuk mellette feltudok hozni egy enyhítő körülményt ,hogy alkoholos béfolyásoltság hatására volt hülye.
Én jártam már úgy mint james woods a Specialistában(képébe toltak egy shootgunt) , egy 2. Versenyes azóta eltűnt suttyó hantaboy próbálgatott egy A380-ast... Aminek torkolatát kereszteztem volna fejjel a következő lőállásba menet, megálltam,
Suttyókám :nincs töltve... Mondom nem érdekel emeld már fel azt a csövet míg elhaladok előtted!...
Ez volt kb 4-5 éve, de azóta is megesik (pl idén) hogy le kell baxni valakit mert elvileg üres puskát forgat felém
Ez utóbbi elvileg tapasztalt, felnőtt ember volt testileg -csak fejben nem.....
A tanárok zöme felelősségteljes, józan ember. Sokat ismerek.
90 %-k feletti köztük az átoltottság. Talán még az egészségügyben van hasonló, de még az se biztos.
Aki nem oltatja magát, annak oka van. Pl. átesett rajta nem régiben, és magas az ellenanyag szintje.
Csakhogy a rendelet nem teszi lehetővé sem a teszteléssel való kivételt, sem az ellenanyagszinttel való kimentést. Csak és kizárólag az orvosi igazolás - miszerint neki nem lehet oltása a bajai miatt - ad felmentést.
Megint belekényszerítik az embereket a sumákba. Okosban kell orvosi papírt szerezni. Merthogy nekik is jön a számla ezután is. És a fizetés nélküliről nem tud elmenni dolgozni sem - csak feketén. Vagy - veszi a kalapját és elmegy francba. És marad a gyerek hülye, mert a maradók között osztják szét az órákat. Tettem fel ide tavaly olyan órabeosztást, miszerint a nejemnek egy időben három (3!) különböző osztályban, eltérő helyen kellett tanítania. És az még "béke év" volt, a vírus előtt. Azóta csak rosszabb lett a helyzet. Gyermekmegőrző, nem több.
Tartok tőle, hogy ráadásul törvénytelenül teszik ezt. A munkajog nem ismer olyat, hogy a munkáltató által elrendelt fizetés nélküli távollét. Azt a munkavállalónak kell kérnie, és a munkáltató, a feltételek megléte esetén engedélyezheti azt. Hoztak most ugyan egy rendeletet ezzel kapcsolatban, de senki munkaszerződése nem tartalmazza, mint munkaköri előírást.
Az orvosokkal megcsinálták ezt, mindenkinek új papírokat, munkaszerződést kellett (volna) aláírnia. A lányom is ezért mondott fel. Illetve nem kellett felmondani, a törvény erejénél fogva szűnt meg a jogviszonya annak, aki nem vállalta az új feltételeket. Mehetett isten hírével.
A pedagógust még ennyire sem veszik komolyan. A nemzet napszámosai. Ahogy régen is hívták őket. Nem változott semmi.
És az ilyenek akik otthon maradnak mert nem oltakoznak, fizethetnének A főiskolásoknak egy óradíjat zsebből hogy helyettük ott vannak fizikálisan meg kezelik az eszközöket meg Vigyáznak a kölykökre meg beírják az 1 est ötöst és ezzel azt érezném nem azzal hogy bevétel nélkül hagyom őket
Vagy legyünk tökösek és akkor basszunk oda mindenkinek aki nincs beoltva.
Egy oltatlan buszsofőr ugyanúgy veszélyes mint egy oltatlan tanár.
A franciák kemények voltak ezt tisztelem is most 24 órán belül életbe lépett az a rendelet hogy nagy britanniába Franciból se ki se be se turista se üzleti módon csak alapos indokkal.
Kíváncsi vagyok mondjuk a kamionokkal mit csinálnak. De mondjuk Hollandiából is lehet menni Angliába komppal.
Akkor nem tudom kinek csíphette a szemét az a szép kis csigatalpas! Vagy nő volt, vagy érintve érzi magát, mert nincs olyan neki, vagy csak irigy, hogy ne lássa más is! ;-)
A "komoly" sajtóorgánumokat figyelve,egyre többször látom,hogy jönnek a Földre,mindenféle UFOk,és megszállási célzattal osonkodó földönkívüliek.Én teljesen nyugodt vagyok ez ügyben!Az én életemben,már nem tudnak itt teret hódítani!Nincs fülük! Nem tudnak maszkot "húzni",a' nélkül pedig sehova se tudnak szétszéledni "."
Jajj millenkis galád ötletem támadt elfigyelve eme rengeteg "-"jelet!Tartsunk állapotfelmérést!
A köcsögök,csírák,ferde hajlamúak sietve tegyék ide névjegyüket egy-egy mínusszal! Ha valaki többet is tud prezentálni---nosza! Nem vagyok én irigy .De!Hogy lássátok kivel álltok háttal,az idióták bejelentkezését is akceptálom!
Ha már ilyen műszaki alfabétának lettél kikiáltva, terelek kicsit más témára.;-)
Lehet kovidolni, politizálni, meg bele láttatni bármi mást, de nem ez lesz a veleje, ígérem!
Szóval: nemrég értem haza a szokásos (a tavalyi év kihagyását nem számítva immár sok-sok éve megrendezett) Díjátadó Gáláról, a Művészetek Házából.
Miskolc Megyejogú Város Önkormányzata kedveskedik ezzel a sportban erre érdemesnek találtatottaknak.
Az előző években az volt a módi, hogy a műsor után név szerint felszólították a színpadra a delikvenseket, ezután az éppen aktuális Polgi, Alpolgi egy szívélyes kézfogás után átadta a díjakat.
Ezután vissza a popódra, majd megint egy kis műsor, és utána állófogadás a résztvevőknek a Galérián.
Mivel egy héttel a program előtt már jött a körlevél, hogy a maszk kötelező lesz a Gálán, felkészültem a legrosszabbra ( Tokiói Olimpia, álszent fa..kalap japók, stb. ) , hogy valami hasonló lesz most is.
Lelki szemeim előtt lepergett a forgatókönyv: felmégy a színpadra, ott lefúj egy eü. dolgozó háti permetezővel valami vegyszerrel, majd a Polgi feléd rúgja a földön a díjadat. Ezután felkapod, majd pánikszerű menekülés a
helyszínről. Ezzel szemben nagyon korrekt tájékoztatást kaptunk a helyszínen a menetrendről: szólítanak, felmégy a színpadra, ahol eldöntheted, maszkban, vagy anélkül fotóznak le a hivatásosok. Átveszed a díjadat, majd vissza a helyedre.
A műsor/ok ugyanolyan színvonalas volt, mint előző években....
Majd ahogy kezdték felszólítani az embereket, a Polgi, meg a Jegyző mindenkivel kivétel nélkül lepacsizott, és személyesen adták át a díjakat.
( Megjegyzés: az oklevélért is kár lett volna, de ha a szokatlanul nagy méretű, nehéz, és tömör, gravírozott üveg díjat az A, verzió szerint adták volna át, nem igazán örültem volna! :-)) )
Ezután a közel 80 ember - szintén maszk nélkül - felment egyszerre a színpadra, ahol erősen egymást hőmérőzve készült egy csoportkép rólunk.
A Galérián, az állófogadáson nem volt most dőzsi, csak gyorsan felkapható szendvicsek, és sütemény volt. Gondolom, a járványkezelés miatt, amit meg is értettem...
Szóval, ebben a mindmeghalunkazonnal időszakban is lehet ésszel kulturáltan, rettegés keltése nélkül rendezvényt csinálni!
Szándékosan nem keverek most ide semmi más privát véleményt, meglátást, csak a pozitív történéseket prezentálom.
Kivételesen jó példának raktam ki ezt a kis szösszenetet a rendezvényről!
Valahol azt olvastam,hogy soha nem volt ellene vakcina.192-valahányban,már teljesen besimult a szezonális influba.
Ezzel szemben 2000 körül,valami Jurassicista bacitudós a konzervált bacik dns-éből újraherkelte a törzset és fenenagy hasonlóságot lelt az Atipusos H5N1 című bűnözővel.(számomra ez is csak madárinflu)
"igen, vakcinázottak, nem oltottak, mert a vakcina és az oltás között nagy a különbség"
Naja, az egyik latinul, a másik magyarul jelenti ugyanazt. A vakcina egyébként a vacca - tehén szóbol származik, az 1700-as években már tudták, hogy aki egy tehénpestises tehén tejéből iszik, elkapja a tehénpestist, ami viszont jóval enyhébb lefolyású, mint az emberi pestis, de utána immunis lesz az illető az emberi pestisre is ( gondolom, a tehén és az emberi pestist okozó kórolozó közeli "rokonságban" állt )
Ez volt az első tudatos aktív immunizálási módszer.
Kissé sarkítasz, én meg nem voltam eléggé részletes. Amit vastag betűkkel írtam, az reakció volt a 86560-as bejegyzésre, úgyhogy azzal együtt értelmezendő. Olvasd el továbbá FRICU-1 - 86658-as válaszát, az is ad némi támpontot. TV-m nincs, legalábbis az én körzetemben, Laptopom sincs mert stabil gépről netezek és újságokat meg főleg nem olvasok. No, és most jön a csavar, hogy magam is egy média tulajdonosa vagyok, de hát nem olyané, amire te gondolsz, merthogy média és média között nagy a különbség. Én főleg a fősodratúakra' gondoltam,.....gondolhatod....., úgyhogy ne kötözködj! :-) Persze, össze azért nem veszünk...
Nem volt ellene védőoltás. Mi ellen? A spanyolnáthának nevezett kór ellen leoltották a katonákat, ne kérdezd, hogy mivel, de te valószínűleg éltél akkor és jobban tudod, vagy valamelyikünk nem hisz (vagy hisz) a médiának.