Kedves Herold!
Nagyon elgondolkoztam azon, amit írtál, t.i., hogy "depressziós az, akinek nincs életcélja. A gyógyszerek nem pótolják az életcélt, azt az embernek magának kell megtalálnia."
Ebben sok igazság van, főleg az állapot lelki oldala felől megközelítve. Hogy valakinek a lelki oldala miként jut el odáig, hogy úgy érezze, nincsen életcél előtte, az aztán lehet többféle folyamat és hatás eredménye. Lehet a magánélet számos gondjának, vagy a közélet, a társadalom változásainak következménye, netán mindezek elegye. Mindezekre és mindezen hatások ellen nem biztos, hogy a szenvedő fel tud készülni, vagy fel lett készítve. Azt gyanítom, hogy itt belép egy kölcsönhatás szervezetünk fizikai oldala és lelki oldalunk között: ha az egyik legyengül, az legyengíti a másikat is, ezért a gyógyszeres segítségnyújtás esélyének lehetősége mindenképpen hasznos lehet, mint a biológiai hátterünket jó esetben remélhetően erősítő dolog.
Nézzük mégegyszer ezt a nincs életcél megfogalmazást! Kétségtelen tény, és magamat/engem nagyon megdöbbentettt, amikor az egyik -áterom azt kérdezte tőlem: "és nem találja, hogy unalmas minden?" Éreztem, hogy hatalmasat dobbant a szívem; valóban, minden cél nélkül való, hiszen rengeteg féle irányban próbáltam továbbgondolni további életemet és egyik sem tűnt értelmesnek, vagy ha meg is láttam az értelmet, abban az állapotomban úgy éreztem, nem vagyok képes odáig elmászni, belekapaszkodni abba a célba, amit elérni oly jó is volna.
Az ilyen végiggondolásokkor jutott többször eszembe Hamlet, az "akkor nemesb-e a lélek..." kezdetű gondolattal, de Madách ugyancsak: "az élet célja a kűzdés maga". Utánagondolva viszont mindkettő szélsőségesség, csakhogy rettentően nehéz megtalálni Szkülla és Kharübdisz között a keskeny átjárót!
Én most megint próbálkozom... Újra el fogok menni pl. az Agykontrollosokhoz, megismételni a tanfolyamukat, ami hét éve anyám halála után és az azt követő egyetemi felvételim előtt segített.
Üdv,
Ghanima
Kedves JnsÚr!
Talán hozzászólásod utolsó mondata a legfontosabb, azaz hogy "fel a fejjel, amíg van!", csakhogy egy "rendes" depresszióban éppen az a baj, hogy az ember valahogyan, rövidebb vagy hosszabb idő alatt, egy vagy több, általa összakapcsolódónak érzett esemény vagy érzet nyomán beleörvénylik a depressziós állapotba, amelyben benne lévén egyáltalán nem biztos, hogy magától rátalál a kiútra. Ehhez a kiútkereséshez egyáltalán nem biztos, hogy mindenki képes saját maga ellökni magát az örvény fenekéről. Ehhez segítség lehet a dep. lelki oldaláról nézve egy -lógus, de egy jó és hű barát/rokon is. Továbbá a dep. állapot létrejöttéhez szerintem mindenképpen hozzájáruló fizikai/biokémiai állapot helyrebillentéséhez pedig egy -áter a maga bigyó-bogyóival.
Azt írod: "utólag elemezve rájöttem, hogy ilyen időszakomban erősen eltúloztam a problémákat, és nem vettem észre a körülöttem lévő pozitív jelenségeket, bátorításokat, közeledéseket". Valahol sokkal lennebb írtam azt, hogy az egyik -átertől kaptam egy 10-12 pontos listát az úgynevezett "kognitív torzításokról", amelyeknek a fölismerése egy-egy adott pillanatban ugyancsak hozzásegíthet ahhoz, hogy magunkon is segítsünk, hiszen az mindenképpen igaz, hogy hiábavaló a legjobb -lógus és/vagy -áter, a régi mondás még mindig megállja a helyét: segíts magadon, s az isten is megsegít. (Ez esetben /SZERINTEM!!/ az isten - mi magunk vagyunk/leszünk. Elnézést a hívőktől, ha számukra ez túl profán lenne!)
A fizikai munka bevetése egyébként biztos, hogy segít, szerintem is, de nem lehet, hogy csak annyit, hogy elodázzuk vele a kínokat? Én is próbálkoztam már olyasmivel, hogy, na akkor most jól kitakarítok, vagy rendet rakok (sajnos a város közepén lakva nem tudok igazán erősebb fizikai munkát találni magamnak...), de több esetben az lett a vége, hogy egyszerűen nem voltam képes arra, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Volt olyan, hogy kirakodtam a ruhásszekrényt, hogy téli/nyári ruhákat fölváltsak és aztán heteken keresztül kerülgettem a ruhakupacokat. Voltak dolgok, amiket mindenképpen meg kellett tennem, de azokat is csak lassan, kínosan, késlekedve, el-elfelejtve csináltam meg, pl. elmentem dolgozni, de csak egy óra késéssel, bent meg csak ültem a szobában és némi mechanikus, egyszerű munkát próbáltam meg elvégezni, hogy azért látszatom legyen. A látszat! Az például igen nagy úr tud lenni ilyenkor! Azért a kollégák, barátok csak észreveszik, hogy valami nem stimmel, csak egyáltalán nem biztos, hogy "jól" tudnak segíteni - ez lehet válasz pl. arra, amit te úgy írsz le, hogy "nem vettem észre a körülöttem levő pozitív jelenségeket". Ha megkérdezik, hogy mi baja van az embernek, akkor még mindig, ha azt találod mondani, hogy depressziós vagyok, Mo-on azt hiszik, azt mondtad, bolond vagy és az stigma! Legfeljebb a jószándékúak inkább azt mondják, hogy vegyél erőt magadon! No, épp ez az, ami nem megy... olyankor. Akkor kell az értő barát/rokon/-lógus/-áter.
Amit a "sokszor nem is jelentős dolgok kirántó hatásáról" írsz, az, gondolom, ugyancsak a segíts magadon kategóriába tartozik, elvégre azért szerencsés esetben valamennyi "szellemi immunrendszerünk" többnyire csak tud maradni és az segít.
Ezért aztán a te záró és az én mostani fenti kezdő mondatod/om mindenképpen hasznos lehet:
Fel a fejjel, amíg van.
Üdv,
Ghanima
Nyuszog és Ghanima:
A bogyók valóban igencsak veszélyes fegyverek, méghozzá két okból is.
Egyrészt valóban döbbenetes mellékhatásuk lehet, én már kb 10 félén túl is vagyok (iszonyat ugye?) és bizony értek meglepetések. Anyagcsere- és sexualzavarok, alvásproblémák, túlmozgáskényszer, végzetes bambaság és kontrahatás, hogy csak néhányat említsek...Én az elmúlt időszakban azt "játszottam", hogy szarul vagyok:gyerünk egy újfajta bogyó. Ettől néha egy darabig jó lett, majd mégrosszabb. Akkor abbahagytam, amitől egész jól kezdtem lenni, de persze csak egy ideig. És ez így ment Úgyhogy most talán végleg megpróbálom abbahagyni, ha sikerül. Persze ha komoly és létező problémahalmaz is bekever(sajna nálam pl. magánéleti), akkor nagyon nehéz.
Szóval atopicindításom óta nem lettünk okosabbak, de legalább van kivel megbeszélni....
Tartsatok ki!
Ha lehet pl.engem...)))
Kedves NOVA!
A whisky és egyebek természetesen kis kedveskedő ajánlatok voltak (utalásként más topicok témájához), meg talán az az ősrégi emberi tapasztalat, miszerint ha "berúgunk", akkor alszunk mint a kő. Emellett az is biztos, hogy egy-két pohárka!!, egyszer-egyszer !! alkalmazott szesznek szorongáslazító hatása szokott lenni.
Tehát senkit nem bátorítunk arra, hogy a depresszió elől alkoholizmusba meneküljön, mindazonáltal sajnos a két dolog gyakran együttjár/hat.
A te herbatea ajánlatod viszont mindenképpen nagyon finomnak "szaglik", úgy hogy alkalomadtán ki fogom próbálni, csak azt nem tudom, hogy ez a citromfű levél honnan szedhető elő? A többi hozzávalónak is frissnek kell lenni?
A Rivotrilről én nem hallottam semmit, ami azt illeti, a Prozacnak és most a Floxetnek is eléggé furi - hogy finom legyek - mellékhatásait írják le a betegtájékoztatóban, de azért én folytatom a kúrát.
Ha valakit érdekel, úgy emlékszem, hogy valahol lennebb leírtam, hogy mi történt velem, amikor varázslóinas módjára egyik pillanatról a másikra abbahagytam a Prozac-kúra hatás-kiteljesedése előtt a hozzávaló Xanax mennyiség szedését. Brrr...
Éppen azért, mert a Xanax - úgy tudom most már - nem csak afféle könnyű szerecske, tud neked segíteni egy-egy hébe-korba bekapott negyed db. belőle? Jé!
Mindenesetre: én már a magam kárán be kellett lássam, hogy ezeket a bigyókat tényleg nem szabad csak úgy szedni/nem szedni...
Üdv,
Ghanima
stewe
Azért érdekel a bogyóügy, mert tudni szeretném, hogy miből maradtam ki.:) Én terápiát kaptam bogyó nélkül, és segített.
Arra lennék kíváncsi, hogy mi az, amire a bogyó képes, de a terápia nem. Úgy érzem, mintha mindenáron a bogyótól várnátok gyors gyógyulást, pedig lehet, hogy egy (az én esetemben egy évig tartó) jól megválasztott terápia is segítene. Jó, persze lehet, hogy csak én voltam könnyebb eset.
És még azért is érdekel, hogy ha a környezetemben kiderül valakiről, hogy "súlyos eset", tudjam, hogy mit mondjak (mármint a lehetséges megoldásokról), hogyan segítsek neki, ha megkérdezi, hogy most mi lesz vele, minél több tapasztalat alapján. Nehogy olyan egyedül legyen a problémával, mint én, mert a mai napig a saját anyám sem tudja, hogy ológushoz jártam. Jó, persze külön lakunk, de egyébként jóban vagyok vele.
Némi ellentmondást szimatolok...)
Ha meggyógyultál mér érdekel a bogyóügy????
Egyébként persze hogy terápia nélkül nincs gyógyszer!
Tényleg: mér kérded???
Gyógyszerszedők: hogy megy egy ilyen terápia? Csak felírják a bogyókat, vagy azért a lelketekre is kíváncsiak valamennyire?
NOVA
Mitől jönnek a rossz gondolatok. Félsz valamitől? Mitől? Nem lehetne azt valahogy elkerülni? Bánt valami, ami megtörtént? Akkor meg valahogyan túl kellene tenni magad rajta. A depresszió valamiért kialakul, lehet, hogy sok oka van, de ezzel már ismétlem magam. Az okot meg lehet találni, csak lehet, hogy megfelelő segítség kell hozzá.
Ghanima,
nekem pánikbetegség tüneteim vannak, megkaptam a megfelelő gyógyszereket, de nem mertem beszedni. A rivotril betegtájékoztatójától teljesen beparáztam.
Napközben néha egy negyed xanax, de alváshoz sose.
Whiskey és egyebek helyett a következő koktélt ajánlom:
friss citromfű levél + galagonya és rozmaring, teának elkészítve, lassú kortyokban. Eddig ez jött be a legjobban, mert ha fel is ébredek hajnalban, rögtön vissza tudok aludni, mielőtt belebonyolódnék a rossz gondolatokba.
Próbáld ki, remélem neked is bejön,
Nova
Kedves BIG4!
Sajnos azt kell mondanom neked, hogy ha a "boldogság fényét" (bocs, ha pontatlan az idézet) be tudtad engedni TUDATOSAN, SAJÁT AKARATODBÓL, akkor -szerencsére - nem tapasztaltad meg az orvosi értelemben vett depressziót. Van egy állapot, amelyben még a rutincselekvéseid is szinte lehetetlenek a számodra, és bizony akkor elképzelhetetlen a boldogság beengedése. Nekem azért volt fontos rátalálni erre a topic-ra, mert találtam olyanokat, akik pontosan átélték azt, amit egyébkén senkinek sem kívánok és ami még a legtoleránsabb családtagok számára is érthetetlen, felfoghatatlan, bár minden erejükkel segítenének! Ne hidd, hogy bárki kiagyalná ezt, vagy belelovalná magát, mert annyira szar! Én is csak azért tudok józanabban beszélni a dologról, mert túl vagyok a nehezén!
Kérlek - még ha baromságnak is tartjátok - olvassátok végig !
A depresszió egyszerűen SAJÁT MAGUNK által létrehozott állapot. Sem gyógyszerrel sem más orvosi és külső segítséggel nem lehet érdemben tenni ellene. (hacsak a segítő nincs tisztában azzal, hogy mivel áll szemben)
Saját magunkon áll, hogy úgy döntünk szükségünk van rá vagy sem. És ha ellene döntöttünk, egy csettintéssel elhessinthető !
Ugyanis ez még nem szomatikus pszichés elváltozás, konkrét fiziológiai tünete nincs.
És jobb nem megvárni, míg valóban létrehoz valami komoly "szövődményt".
(pl öngyilok, halálos betegségek, alkoholizmus, drog stb.)
Ha őszintén és mélyen átgondoltan kimondjuk pl. ezeket a mondatokat, akkor pillanatok alatt hagyhat el bennünket a depresszió:
Semmi értelme sincs annak, hogy itt magamat rágom és kedvtelen vagyok. Csak saját magamnak ártok vele, semmilyen más célt nem érek el vele.
Nyíljon már ki a szemem a világra és vegyem már észre azt, hogy a sok kellemetlen, ártalmas és nyűgös dolog mellett legalább annyi, sőt inkább sokkal több kellemes, szép, vidám, boldog, örömteli és szórakoztató dolog van ! És azokat a kellemetlen dolgokat is biztos, hogy tudom javamra fordítani. Az élet szép ! A sötét szobára ha ablakot nyitunk, a fény beárad és legyőzi a sötétséget. A világos szobára azonban hiába nyitjuk ki az ablakot, az éjből NEM TUD a sötét bejönni. A FÉNY AZ ERŐSEBB, hisz az a jobb ! A fény maga az öröm, a szépség, a boldogság, nem győzhet ellene a nyilvánvalóan alábbvaló sötétség, szomorúság, kedvtelenség !!!
Kinyitom hát ablakomat, hadd ömöljön be a boldogság fénye !
Bárhogy, saját szájíz szerint, meg lehet fogalmazni valami hasonlót.
És ha szívből, átélve, őszintén, komolyan gondolva (nem szenvtelenül, unottan, fapofával elhadarva) mondjuk hatni fog !
Most indított meg valami, hogy én is írjak ide valamit, persze új nickel. Amikor én átéltem, még kisebb koromban, azt hittem csak velem történhet meg ilyesmi, és az okát se tudtam, hogy miért. Feszült abroncs a fejemen és minden idegszálamban, tompulás és lassacskán oda is vezetett, hogy miért van ez alapon elkezdtem felülkontrollálni magamat. Ha az előzőek meg is tudtak szűnni (de könnyű leírni), az utóbbi néha így vagy úgy előjön még, tartósabban meg tud maradni. De ég és föld a mostani és az akkori érzés. Azért is írom ezt le, mert mikor kínomban este még aludni se tudtam, megfogadtam, hogy ha egy mákszemnyi lehetőségem lesz rá, hogy más hozzám hasonlón segítsek egy kicsit, megteszem. Most csak annyi lehetőségem van, hogy leírhatom, nekem hogy sikerült kimásznom belőle. Igaz olyan nem vagyok, és asszem nem is leszek mint azelőtt voltam, de hát más vagyok (mint serdülőkor előtt), így se rossz. Szóval a történet: mikor már a suli is befejeződött és én már nem is bíztam sokmindenben, jött a katonaság. Furcsamód ez kezdett kiráncigálni az állapotból. Kezdte elfeledtetni velem a túlságos magamrafigyelést, az önsajnálatot, egyszerűen nem adott rá időt. A fix program és kötöttségek külső látszata ellenére mégis kezdtem lazábban megélni a helyzetemet, szabadabban érezni magamat. Csak gondolom, hogy a tanulásmentes jellegében is volt valami pozitív. Az biztos, hogy nem lennék még egyszer katona, de ugródeszkának jó volt. Utána vissza kellett szokni a civil életbe, vagyis jobban mondva átszokni rá, újra kezdtem szeretni azokat a dolgokat amiket még a bizonyos időszak előtt szerettem, lett barátnőm is, a megfeszített tanulási időszakok sem befolyásoltak már (amit egy oknak gondoltam ráadásul annakidején) és mintha (lekopogom) egy kis immunitást szereztem volna az elmúlt állapot iránt. Persze az élet nem habostorta, de mindez úgy esett, hogy se gyógyszer se -áter -ológus -ra nem gondoltam. Talán segíthet valakinek reményt adni ez a történet is... : )
Hasonló állapoton SZMSZ mindannyian többször átesünk életünkben, amiből sokszor nem is jelentős dolgok rántanak ki. A magam problémáit utólag elemezve rájöttem, hogy ilyen időszakomban erősen eltúloztam a problémákat, és nem vettem észre a körülöttem lévő pozitív jelenségeket, bátorításokat, közeledéseket. Mivel szellemi foglalkozású vagyok ilyen alkalmakkor erősebb fizikai munkát kezdtem el csinálni, amely munka befejezése után jelentkező kellemes fáradtság a lelki kínokat is enyhítette.
Fel a fejjel, amíg van! 8>)))
Depressziós az, akinek nincs életcélja. A gyógyszerek nem pótolják az életcélt, azt az embernak magának kell megtalálnia.
Van egy másik megoldás: az Agytréner készülék. Az Elixír magazinban szokták hirdetni a szolgáltatást, de akinek van elég pénze,az meg is vásárolhatja a készüléket.
Helló! Jó volt rátok bukkanni /miért is nem kb 2 hónappal ezelőtt?/!!! Őrületes "megkönnyebbülés" azt tudni, hogy másban is szinte szóról-szóra ugyanaz zajlik, mint amivel én nyűglődöm. Milyen jól jött volna a legszarabb
pillanatokban.
Nálatok ez derült égből érkezett, vagy már volt előzmény? Nekem először 19 évesen - semmi orvosi kezelés, csak rémült család, 2-3 hónap szenvedés -, majd 24 évesen és most /27/. Az okosok szerint 20 és 30 között a leggyakoribb, utána talán csökken az esély - kösz, ezzel ki lettem segítve.
A Prozac nekem túlpörgést eredményezett, gyorsan el is vonta az -áterem. A Zoloft bejött: sokkal finomabban hat, de így is véget nem érőnek tűnik. Biztatás a mélyében csücsülőknek: kb 6 heti gyógyszerezés után már felfelé kapaszkodom! Munka persze addig semmi, közeleg az anyagi csőd...Nálatok ez hogy oldódik meg? És akkor ne is beszéljünk a "próbálj másokkal törődni, másra figyelni"-típusú családtagok és ősrégi /!!/ barátok értetlenségéről.
Bocs, belendített a lelkesedés, hogy van kivel dumálni róla!
thor!
a nagy örömök tényleg jók lehetenk, de nem mindig elég.
én az utóbbi két-három évben szuper helyeken jártam,de nem sokat segített.
ideig-óráig esetleg, aztán jön a visszaesés. Én a napi örömök utáni szörnyű visszaesés miatt már ajó dolgokat sem vágyom.
emberek!!!
én már megtaláltam a depi egyik ellenszerét!
most már az ikszedik gyógyszerrel járok úgy,hogy 2-3 hónapig egész jó,aztán meg úgy hazavágódom,hogy már csak másznék a sírba..
erre abbahagyom és utána olyan jó...)))
(legalábbis egy darabig)
hát ezt a topterápia44
Mindenkinek, akit érdekel:
Volt köztetek valaki, aki véletlenül hallotta volna tegnap 2315-től a Petőfin a Korzó c. műsort?? Én azért hallottam, mert azt hittem, hogy már beindult az Ennyi és arra vártam, aztán kettős meglepetés: nem volt Ennyi és Barta Gábor riporter-műsorvezető azzal kezdte, hogy Érdi Sándor, akivel lett volna a beszélgetős Korzó, lemondta, megbetegedett. Helyette "beugrott" egy 29 éves férfiú, akiről annyi tájékoztatást mondott el a rip., hogy újságíró, nem szeretné megnevezni magát, júniusban majdnem sikeres öngyilkossági kísérlete volt és hogy épp ezért ne lepődjék meg a hallgató a monoton, lassú beszéde miatt, mivel még gyógykezelés és terápia alatt áll.
Lehet, hogy kissé rosszul "hangzik" ide, de ez kiváló műsor volt! Nagyon jól és tapintatosan kérdezett Barta Gábor. Az újságíró pedig valóban fontos, tanulságos és talán megrendítő dolgokat mondott el arról, hogy mi vitte odáig, mi mindent érzett előtte több mint tíz éven át, milyen most a helyzete és mit vár a jövőtől.
Mára virradó éjszakára nekem pl. nagyon "jó" volt hallanom a "vallomását".
Lehet, hogy meg fogok környékezni valami rádiós ismerőst, hogy nem lehetne-e újra lejátszani, esetleg szakabb értők kommentárjaival.
Üdv,
Ghanima
Kedves r_bendegúz!
Kérdőjel nélkül feszített, sajnos. A halogatás eleve jellemző, ugye, a depressziós állapotra, legalább is nálam biztosan.
Talán épp az a baj, hogy este nem tudom "kimorogni" magam kinek, ebben igazad lehet, de nagyon! De hogy miért is nem használom föl erre a célra a telefont!! Milyen hülye tud lenni az ember gyereke! :-oo
Gyógywhisky - jó ötlet, a halkan szóló zene viszont nem megy: tényszerűen, többször bizonyítottan nem bírok elaludni tőle. Talán ha füldugóval? :-)
Üdv,
Ghanima
Kedves "semmilyánus"! Hogy még tovább tágítsam ösmereteid tárházát + akár tanulságszámba is, bárkinek: mottó a varázslóinas esete...
A tegnapi ramaty éjszakát követően sürgősen beszéltem egy -áter ismerőssel. Kiderült, hogy a nyavalyás Xanax, (amiről az a hír járja, hogy "csak" egy kis nyugtató) és mivel már a múlt hét végétől már du. 6 körül nagyon álmos voltam, gondoltam, hogy akkor majd jól nem szedem tovább őtet és kész. Csakhogy! Mint meg lett nekemnek magyarázva, a Xanax azért kell, hogy a Prozac esetleges mellékhatásait csillapítsa és nem szabad ezért de-Xanaxolni egyik napról a másikra! Mert "re-bound" hatás lesz belőle, azaz visszacsap/üt és ilyen rossz közérzetet hoz ki, mivel a Prozac a teljes beállást (vagy hogy is) csak 6-8 hét után tudja elérni...
No, ennyit a "mellékhatásokról", meg arról, hogy ezekkel a modern gyógyszerekkel mennyire nem szabad "varázslóinasost" játszani. Valóban az -áterre kell hallgatni. Mentségemre talán csak annyi szolgálhat, hogy az itt leírtak ellenére nem vagyok egy nagy gyógyszer-eszegető, korábban max. Demalgont, Maripent meg ilyesmit volt szerencsém néha-néha bekapkodni. Továbbá mintha a tavaly előtti Prozac-szedéskor nem szedtem volna mellé Xanaxot...?! De lehet, hogy már nem emlékszem.
Álmok:
Igen, én is elfogadom, bár nem vagyok egy iskola... (esetleg kettő!) :-)
Én úgy vélem olvasmányaim alapján, amelyek a néprajztól a szociológián át a pszichológiáig terjedn/t/ek, hogy az álom egyrészt raktározási állapotba hozza aznapi és korábbi élményeinket, gondolatainkat, másrészt pedig az éber állapotban fölmerülő gondjaink, kérdéseink másfajta "rendbe" rakásával próbálkozik az elménk, ill. hozzá-hozzátesz már raktározott emlékeket, mintegy mozaik kirakósdival foglalkoztatva agyunkat. Egy kérdés lehet ehhez, most kattant be!, hogy a "szabott" számú mozaik darabka valószínűségi alapokon illeszthető-e egybe, vagy pedig vannak inkompatibilis (pl. "tiltott") kombinációk is? Hűűű! Ahogy ezt írom, úgy érzem, valami eléggé érdekes helyen kapisgálok, nem emlékszem, hogy olvastam volna ilyen típusú fölvetéseket. Eléggé foglalkoztatnak a káosz-elmélet, a komplexitás, a szinkronicitás és a fraktálok kérdései - az egyetlen, bár valószínűleg komoly hibuci az, hogy tkp. a matematikai oldalát ezeknek igencsak kevéssé birtokolom, csak a társadalomtudományos lehetőségek felől és humán oldalról gondolkozom felőlük, de sokat! Lehet, hogy mégis csak egy iskola vagyok?? :-)))
Vissza az álmokhoz:
Ennek eredménye aztán lehet jó álom és rossz álom, illetve emlékezett álom, vagy "elfelejtett" álom. Valamiképpen a déjavu is errefelé csámborog, azt gondolom.
No, ennyit hirtelenjében,
üdv,
Ghanima
Ghanima,
nem feszített a napközbeni (főleg a munkahelyi programod). Számtalan elintézendő (mindegyik halogatva), húszfelé kellene szakadni, az egyik dolgot még be se tudod fejezni, máris rád zúdítanak egy újabbat, és ilyesmik.
Ha ez a helyzet, akkor nehéz estére "lejárni", lenyugodni. Valamelyest segít, ha van kinek "kimorognod" magad akár személyesen, akár telefonon. Egy gyógysör v. gyógywhisky sem árt, egész éjjel halkan szóló zenével kombinálva.
r_b.
Nem, egyenlőre semmilyánus vagyok, mert csak tanulom a mesterséget, és ebben a stádiumban az ember gyereke még mindenre nyitott. De az álmok, tényleg nem hazudnak, és ezt többnyire minden iskola elfogadja...:o)