Úgy látszik, hogy megint lesz másfél év pihenője a válogatottnak.
Pedig ez az eredmény milyen jó lenne mondjuk az olimpia döntőjében a nőknél...
Magyarország-Norvégia: 20-19
Nemtom, hogy vagytok vele, de engem kurvára irritál ez a Duna TV-ből "importált" kommentátor. Vagy lehet, hogy csak a végeredmény miatt vagyok elégedetlen? ;-(
Nagyon megköszönném, ha leírnád kik vannak abban a keretben, akik Fonyódon játszottak, és magaslati edzőtáborba mentek. ("Sejtéseim" vannak róla, viszont a pontos névsort sehol nem írják.) Előre is köszönöm.
Én arra az összegre gondoltam amit a klub kér Pálingerért és nem amit a játékos!
Amúgy voltam ma Fonyódon lejött a női válogatott is a kézilabda napra. II.és III. korcsoportos utánpótlás csapatok tornája után mérkőztek 3 harmadban először Balatonboglár(némi Lengyeltóti beütéssel) majd Siófok utána pedig a házigazda Fonyódi Petőfi SE csapatával.
Az eredményt el tudjátok képzelni, de becsületére váljon mindegyik csapatnak hogy egy-egy szép gólt ők is össze tudtak hozni. Számszerűleg 4-15, 4-12 és 6-15 kb. a 20 percek végeredménye persze a válogatottnak. Utána még egy hajókirándulásra is elment a válogatott mielőtt továbbindulnának Szlovéniába.
Sziasztok! Végre sikerül nekem is hozzászólni, igaz, Mtimi néven. Hát, nem tudom, nekem jobban tetszett a régi DK.
Lenne egy kérdésem ahhoz, aki ismeri valamennyire a Hypot. Tavaly játszott náluk egy színesbőrű lány, Victoria Farley. Vele mi van? Azt hiszem, már kirakták, tavaly a Dunaferr-Hypo elődöntőre benevezték, de pályára nem lépett. Szóval ő honnan való, és most hol játszik? Köszönöm. Timi.
Mocsainak tudtommal az ev vegen jar le a szerzodese, de szerintem es masok szerint is ugyis az olimpia donti el a sorsat. Mondjuk egy erem(ki sem merem mondani a szinet) utan nem hiszem, hogy itthagyna a valogatottat. Amugy szerintem Mocsai a Hypo miatt nem hagyna ott a valogatottat, legfeljebb egy nagy kudarc utan.
Szerintem az olimpiai felkészülés miatt máskor lesz. Persze ez csak tipp, de mintha akkor éppen összetartás lenne. Nem vagyok benne biztos. István többet tudna mondani.
Én is tudtam a szombati fonyódi bemutatómeccsről, csak azt hittem, hogy ütközik az olimpiai fogadalomtétellel /szombat 11 óra/. Ezek szerint mégsem. Ha elmész megtennéd, hogy írnál róla élménybeszámolót?
Fiuk,
akkor most ez lesz a Laci-papi-féle topic folytatűása?
Laci-papi,
majd keritsd elő a goltotos topicot is. Apropo, a Népszabadság online-on ugyanez a goltoto megy dijakkal, szerintem érdemes lenen oda is elkuldeni oket, ahtah jár valami sörnyeremény
Olvastátok a mai Színes Sportot? Farkas Andreával van benne riport. Mit mondjak eléggé ki lehet készülve a csaj, mert ilyeneket nyilatkozik:
-Nagyon nehezen bírom már ezt a tempót, hosszú volt a szezon, alig vártam már, hogy vége legyen,..... erre itt Tiszaújvárosban újra "belecsapunk a lecsóba".
-A vasárnapi produkcióján nem látszott, hogy fáradt, káprázatosan védett a Győr elleni fináléban.
-Utolsó erőtartalékaimat mozgosítottam arra a meccsre, de amúgy tényleg úgy érzem, kézilabdából ennyi elég volt egy idényre.
-Igaz, a játék mellett arra is kellett figyelnie, melyik klubban folytatja a pályafutását. Döntött már?
-Én már megegyeztem a francia Metz vezetőivel mindenben, a többi nem rajtam múlik. Dunaújvárosban túl sok pénzt kérnek értem, és ezt a tárgyalási stílust nem igazán kedvelik odakint.
-Mennyit kér a klub?
-Hatvanezer márkát, annak ellenére, hogy Dunaújvárosban lejárt már a szerződésem. Nincs menedzserem, remélem a két klub mielőbb megegyezik egymással, mert különben elképzelhető, hogy a metziek inkább az Európa Unió valamelyik országából vesznek kapust-teljesen ingyen.
Na a mai Somogyi Hírlap szerint szombaton 16 órakor kezdődően játszik Fonyódon a magyar női kézilabdaválogatott Fonyód(NBII) Siófok(NBII) és a BALATONBOGLÁRI SC(pontveszteség nélküli somogy megyei bajnokságot nyert) játékosaiból összeállított csapattal 3-szor 20 perces hírverő mérkőzést.
Amúgy a Marcali erősít 3-4 boglári játékossal, akik főként az ifjusági csapat hasznára lehetnek, mit tagadjuk az ő eredményeik se voltak valami jók! Na majd jövőre...
HAJRÁ MARCALI!
Nem baj, ezek a kis gondok hamar helyrejönnek,viszont ez a hely sok szempontból eddig is jobb volt, mint a másik. Csak ezt a sok moderátort nem fogják néhányan csípni. Igaz itt a kéziben nem nagyon vannak olyan hozzászólások, amiket indokolt lenne kiirtani.