Itt van mindjárt kettő is. Ezek naponta frissülnek, OSM alapúak és minden olyan információ benne lehet ami kell egy tervezéshez. Érdemes a heyjoe-n körülnézned, a jobb szélén bekapcsolva a különböző szolgáltatásokat. Itt sok olyan van ami máshol nincs!
Kicsit OFF topic leszek, elnézést kérek érte. Mostanában kezdtem megint kékezni (hogy enyhe a tél). Garmin GPS -t használok (Dakota 10), és én még csak most szembesültem azzal, hogy az OpenMaps.eu sajnos megszünt. :-(
Tudtok ajánlani helyette Mo.-i túristatérképet, ami tölthető Garminra (Mapsource -ot használok PC -n.)
Nagyon szépen köszönöm a segítséget, mindenkinek jó sok km -t kívánok :-)
Január harmadik, egyben utolsó Zentral túráját az október óta megtett szakaszok összekötésével zártam. A 23 kilométeres táv alapvetően lejtős terepen terült el, de azért akadtak emelkedők is. Ezúttal is autóval jutottam el Sopronba, utána a 7:47-es vonattal utaztam Bécsújhelyig, majd az aspangi vonat Desirojára történt átszállás után mentem a 2016-ból már ismerős Edlitz-Grimmenstein állomásra. Ezúttal is megállapítottam, hogy a Desirok osztrák változata sem szebb a magyar verziónál (az utastere jobb annál, mivel ezekre legalább 20 év alatt költöttek is valamennyit), szakmai szemmel is nehezen feledhető műszaki nehézményeket okoztak nekem pesti pályafutásom alatt a magyar testvérei, tudtommal az osztrák térfélen sem problémamentes az üzemük. Mivel Bécsújhelyről a mindenhol megállós személyvonattal jöttem el, így volt lehetőségem lefotózni a nem sokkal később érkező, majd induló gyorsított vonatot is az állomáson, az itteni buszos átszálláshoz az is bőven elég lett volna, de semmi kedvem nem volt pluszban várakozni, inkább utaztam egy lassabban haladó járművön.
1. Csatolt Desirok indulnak Edlitz-Grimmenstein állomásról Fehring felé
9:29-kor érkező busszal mentem tovább Krumbach Markt központjában található megállóig. Az átlósan szemben lévő pékségben ezúttal is sikeresen tudtam pecsételni, majd néhány képet csináltam a központról és a templomról, ezután egy padra ülve tízóraiztam meg. 10 óra után 1-2 perccel indultam el a túrára, szerettem volna Kaboldon a 16:57-es buszt elérni. A központot egy balos kanyarral hamar magam mögött hagytam, majd szintén balra egy ház kerítésére függesztett lufikat és képeket tekinthettem meg egy 30. születésnapját ünnepelt Sabrina nevű hölgyről. Ezúton is boldog szülinapot neki, ennél a pontnál gondolkoztam a saját 30. szülinapom történésein, de semmi különös nem ugrott be azon kívül, hogy dolgoztam, szóval erről a buliról (mármint nem Sabrináéról) már lecsúsztam. Az aszfalt folyamatosan emelkedve vezetett ki a völgyből melyben a városka fekszik, ezáltal a napos és tiszta hideg időnek köszönhetően szépen látszódott a nyugati irányba a Hochwechsel csúcsa és a lefutó gerincek, majd egyre feljebb haladva pár egyéb domborzat is felfedte magát. Közben felismertem a helyet a település nevének táblája után ahol annak idején megkergetett két kutya az esti szürkületben. Ezúttal csend honolt a területen, a lejtő után Tiefenbach házai következtek, majd ebből a völgyből is egy jó közepes emelkedővel jutottam ki. Nem esett jól még ez a kicsinek számító emelkedő sem, de tudtam, hogy később a szezonban ennél sokkal nagyobbak várnak és már most időszerű a kondit (ismét) gyűjtögetni hozzá. Nem sokkal később volt a környékben a legszebb kilátás dél felé.
2. Krumbach, érkezés utáni pillanatok
3. lassan magam mögött hagytam a kisvárost, háttérben a Hochwechsel látható
A forgalom pont akkora volt, hogy ne érezzem komfortosan magam az aszfaltos úton, egy kis fenyves után elértem a 1-es kötet helyi útvonal-alternatívájának elágazását Straß határában: balra haladva Hochwolkersdorf felé lehet eljutni (ahonnan érkeztem még 2016-ban), majd egy rövid rozáliai találkozás után a két lehetőség ismét szétválik, hogy aztán az egyik a Fertő-tó közelében, a másik pedig a Lajta-hegységen át közelítse Fertőszéleskutat (Breitenbrunn), ez utóbbin haladtunk/haladtam az utóbbi időben, most pedig a főútvonalat zártam be Kaboldig, innentől már mindkét útvonal teljesen le lett járva.
8. teljes rálátás a Hochwechsel gerincre és környékére
9. útvonal-alternatívák elágazása Straß határában
Tehát jobbra fordultam Kabold felé, a táj szerves részét képezik a házcsoportok, kisebb falvak, gazdaságok és dombok, Blumauig ezek az elemek határozták meg a túra képét (ún. Bucklige Welt régió, amely magyarul Ezer domb területe névre hallgat). Straß, Gehring majd később Stang falucska következett a sorban. Gehring és Stang között az Aigen nevű rész után visszafordulva gyönyörűen mutatta meg magát a havas Schneeberg. Ezt leszámítva kissé monoton volt az aszfaltkoptatás, már vártam, hogy a szemközt megmutatkozó Lánzsér (Landsee) falut elérjem. Stang után nagyobb lejtő következett, majd egy fenyvesbe érve a szerpentinről rövidítési lehetőség adódott a jelzett úton át Blumau felé. Az erdőből kiérve egyből megtetszett a kis hangulatos falu. Leérve az aszfaltra néhány ház és egy fűrésztelep mellett haladtam el, majd nemsokára jobbra fordultam. Érdekes, hogy az itteni település névtábla, már Sopronszentmártonhoz (Markt St. Martin) sorolja a kis falut, még pár perccel korábbi rész pedig Hollenthonhoz tartozik. Hiába, úgy látszik a völgyi romantikus fekvésen néha osztozni kell. Csábító volt az aszfaltos út lehetősége Lánzsér felé, de én kitartottam a kijelölt út mellett, így ennek megfelelően balra fordultam. Elhanyagolt és lakatlan házak kerültek többségbe egy kis kis jó állapotú kápolna környékén, jó az ilyesfajta valóságot itt is meglátni, nem csak folyton a csili-vili új házakat nézegetni.
10. egyenesen (jobbra) folytattam az utamat
11. jellegzetes tájkép az ún. Bucklige Welt területén
12. behavazott Schneeberg lenyűgöző látványa
13. Lánzsér a távolban
14. aszfaltkoptatás Stang előtt
15. tájkép Stang után
16. végre egy kis erdő!
17. Blumau néhány lépésnyire, idilli fekvésben
18. házőrző macska
Keskeny erdősávban vezetett először az ösvény (illetve amit belőle meg lehetett találni), majd egy réten pár percre pihenni ültem le. Ekkor vettem észre, hogy 2018-ban befogott McKinley bakancsom jobbos felén egy nagyobb fajta lyuk tátong a talp-felsőrész találkozásánál. Hát igen, az idő múlik és nem most volt a Jerzens-Habichen túra, ahol először használtam, hamarosan eléri így a nyugdíjkorhatárt. Erdőbe tértem, majd keréknyomot követtem egészen Lánzsér falujáig. A szuszogtató emelkedő előtte is világossá tette, hogy még csak a minimális szintek napját sem ma fogom ünnepelni. Azt hittem ez is olyasmi falu lesz, mint az összes többi a környékben, de nem! Csendes mellékutcájában haladtam, majd a templom utáni útkereszteződésben egy kőpark (mindenfelé kőzetek táblákkal ellátva) szegélyezte utamat. Szerda délután volt, de mintha vasárnap lett volna. A főutcán is minimális volt a forgalom, a buszmegállókban megnéztem, hogy eléggé szerény a kínálat tömegközlekedésből: Kabold felé összesen reggel 2 busz van (ebből 1 csak iskolai napokon), míg az ellenkező irányba (csak a faluig, átmenő járat Wiesmath felé nincsen) délután összesen 4 járat (ebből 3 csak iskolai napokon) áll rendelkezésre. Természetesen a leírt buszok csak hétköznapokon közlekednek, hétvégén nincsen semmi. Kaboldhoz hasonlóan itt is megtalálható a személyzet nélküli boltos konténer, de mielőtt ez az impulzus eluralkodott volna rajtam, akkor érkeztem meg a központban lévő "zum Schlossruine" étteremhez, amely a ritkaságnak számító eredeti Zentralalpenweg Kontrollstelle táblával hirdeti, hogy ez a hely bizony igazolópont.
19. pihenő a réten
20. Lánzsér közeleg
21. eredeti igazolópontos tábla, nagy ritkaság
Belépve a vendégtérbe megcsapott a frissen sütött húsos étel illata és ennek megfelelően kezdte el az egyik asztalnál egy srác fogyasztani a rendelését. Igyekeztem nem tudomást venni az íncsiklandó illatról, amely a félig üres gyomromat erősen ingerelte, így ez csak félig sikerült. A pultos hölgy kérdezte, hogy szeretnék-e valamit fogyasztani, szívem szerint én is rendeltem volna egy hasonló menüt, de végül egy fél másodperc után válaszoltam, hogy köszönöm nem, csak pecsételnék. Sajnos nem Zentralos pecsét nem volt, de egy ilyen helyen (csak ez az egy lehetőség volt pecsételni a faluban) még a pecsétszerzés ténye is említésre méltó. Elköszöntem, majd kiléptem erről a kellemes hangulatú, régies berendezésű helyről, egyszer jó lenne ide visszatérni. Utamat a főutcán folytattam tovább, egy-egy háznál a vakolat alatt kilátszott az építőanyag, ez nem szokványos dolog Ausztriában, de üdítő volt látni ismét, hogy nem csak felújított és új építésű házak léteznek az országban, utóbbira is lett példa a falu végénél. Előbbire pedig jó példa volt a templom előtt elterülő régebbi stílusú házak sora. Erdőbe léptem, majd egyre inkább a lánzséri várba vezető kitérő időbeli lehetőségein gondolkoztam. Elhaladtam egy régi temető mellett, majd a várhoz érkeztem: sajnos a bástyán lévő kapu zárva volt, így a várlátogatás meghiúsult (de legalább vannak magyar szövegek is a táblákon). Legalább majd ezért is érdemes lesz egyszer visszatérni, de akkor már a közeli kolostorromot is megnézném amely a túraútvonaltól kicsit több kitérővel érhető el, mint a vár. Nem vagyok egy városnéző típus, de ez a falu tetszett.
22.-23. a lánzséri várnál
Innen lejtős úton ereszkedtem le egy keréknyomra, majd onnan egy ösvényen ismét fel egy másikra. Meglepően hangulatos fenyvesben haladtam innentől egészen Kabold határáig. Egy rövid ösvényes rövidítés is akadt a lefelé vezető szerpentinben, majd kisvártatva a falu szélső házainál találtam magamat, erősen kezdett szürkület lenni, kiléptem, hogy ne kelljen futni a buszhoz. Először új építésű házak mentén vezetett az utamat, majd nemsokára a megszokott házak közé, egy-egy régi stílusú is keveredett, ez jellemző Kaboldon, ahogy az idei első túra végén megállapítottam. Pár perccel a busz érkezése előtt értem el a központot és megállókat. Szerencsére pecsételnem nem kellett, mert kereken egy héttel ezelőtt itt megtettem, ennek megfelelően ismét a szerdai szünnapra érkeztem a Kontrollstelle táblával ellátott étteremhez. A buszmegállók többes száma indokolt, ugyanis a Veperd (Weppersdorf) felől érkező busz az egyik oldalon lerakja az utasokat, majd befordul a szemközti megállóba a felszállókért. Az érkezés előtt átfutottam a túloldalra, a menetrendi időadatok is ennek tényét igazolták vissza, de biztosnak láttam az érkező buszhoz visszasietni, ha már ideértem, akkor nem akartam lemaradni róla.
24.-26. a túra végére az erdőé lett a főszerep, Kabold felé gyönyörű fenyvesben haladtam sokáig
27. Kabold határában lévő elágazásnál
28. a település nyugati felén is sikerült 1-2 régebbi portát kiszúrnom
29. Kabold központjában ért véget a túra
Megvettem a jegyet Márcfalváig (Marz), ahol halovány esély lett volna egy csatlakozó buszt elérni a vasútig, majd ott a vonatot, két egyperces átszállás nem tűnt reálisnak (nem is értem minek dobta fel a menetrendi kereső) és ezt a tervet el is elsöpörte a busz pár perces késése. Így maradt a gyaloglás Márcfalva központjából a bő egy kilométerre fekvő Marz-Rohrbach vasúti megállóhelyig. A 17:47-es Sopronkeresztúrig (Deutschkreutz) közlekedő Herkuleses ingavonat időben érkezett, Sopronból pedig négy kerék segítségével tértem haza.
Az egri Kárpátosok öt turistaházat működtetnek a Nyugati-Bükkben. Mind kulcsosház jellegű, egy-egy gondnokkal.
Ezek közül a Samassában szokott nyári tábor szerveződni. Korábban a Hereg-réten is volt nyári tábor, de ez a szabályzók miatt mostanában nincs meghirdetve.
Örülök ha jól működik, de ha most nem is láttál esetleg attól még be lehet menni autóval és be is szoktak Mátraszentistván felől.
De nincs is ezzel semmi gond. Valamiből meg kell élni ott az erdőben.
Az alábbi cikk kapcsán leveleztem velük pár éve, akkor sokat meséltek a nehézségekről, és arról hogy többször fel akarták már vásárolni tőlük az egyébként pazar helyen lévő házat. Asszem a vadászok, de Hörpölin másokról is mesélt, olyanokról akik elvileg a természetjáráshoz köthetőek.
Az előző túra után 3 teljes nap elteltével ismét egy új szakasz lejárásának előestéjén voltam. Úgy döntöttem, hogy az edzésbe, időmbe és a képtáram teljessé tételéhez belefér, hogy újból lejárjam a Fraknói vár-Rozália szakasz 4 kilométerét az ellenkező irányból, ezzel kereken 30 kilométeressé téve az utat.
Nem kellett nagyon korán kelnem a hónap utolsó egyszámjegyű dátumú napján, Sopronból a 8:44-es bécsújhelyi vonattal utaztam Nagymarton állomásra (Mattersburg), ahol az állomásépület mögött elhelyezkedő kisebb buszállomásról indult a busz a Rozália felé. A néhány perces átszállás remekül működött, fél 10 felé már le is szálltam a járatról. A korábban már megismert útvonalon haladtam visszafele a vár irányába, közben tudtam pár képet csinálni azokon a részeken is, ahol 4 nappal korábban még sötét vagy erősen félhomály uralkodott. A várhoz érkezve, a nagykapun belépve a pénztárhoz mentem, ahol két kedves fiatal lány jóvoltából hamar a füzetembe került az igazolópecsét.
1. Sopron, nemsokára indulás
2. egy kisebb-nagyobb ugrás után: Rozália, ezúttal lefelé indultam el
3. szedett-vetett hajlék
4. hangulatos fenyves
5. Fraknó előtt visszanézve, immáron teljes lett a képtáram a szakaszról
6. fraknói vár közeleg
7. fraknói vár, ezúttal végre világosban, érdekes a várfal előtt álló szoboralap, szobor nélkül
8. a vár belső részlete
Lejtős úton haladtam el a vár alatt, majd egy kereszteződés után egyenesen mentem tovább, egy meglehetősen unalmas részen. Jobbról kilátás töredékek jelezték, hogy jobb időjárásban lehetne jobban nézelődni, de ezúttal maradt a „félgőzös” kilátás párával és némi köddel. Lejtős út vitt a Schreinermühle nevű településrész völgyébe, ahonnan ismét fel kellett jutni az aktuális dombra. Visszanézve szép volt a látvány, érdekes módon se a Rozália tv tornya, se a vár nem látszódott. Nem sokkal később már Rétfalu (Wiesen) határában jártam, nem a jelzett úton érkeztem a faluba, de ezt hamar korrigáltam egy átkötő utcán keresztül. A központba érve a helyi kocsmában hamar sikerült pecsétet szereznem.
9. Fraknó határában, jobbra van némi kilátás az egyhangú részen, de az is részben ködben
10. visszanézve Fraknó felé Schreinermühle határából
11. Rétfalu közeleg
12. Rétfalu/Wiesen központja
A számomra mérsékelten érdekes központ épületei után egy emelkedős mellékutcába tereltek a jelek, majd ennek vége után nem sokkal el is hagytam a település kezdetét jelző táblát. Rövid aszfaltos rész következett egy nem túl forgalmas úton, majd jól jelzett letérés után ismét egy kis aszfaltozás következett (a völgyben a rétfalui fesztivál sátrainak csúcsai látszódtak, úgy látszik azok állandó jelleggel fel vannak állítva), majd a túra fénypontját jelentő szép, de sajnos rövid erdei szakasz következett. Érdekes látvány volt a nyárfával vegyes erdő. Kereszteztem a Sopron-Bécsújhely vasútvonalat, mivel pár perccel később érkezett egy vonat, így meg is vártam a közeledő 5047-es motorkocsit fotózási céllal. Sajnos a képeim nem lettek értékelhetőek, úgy néz ki lassan újabb fényképezőt kell nyugdíjaznom. Fairtásos területek mellett vezető keréknyomon haladtam tovább, elhaladtam egy fára függesztett „Erdő fohásza” osztrák verziója mellett. Szerencsére a favágásos rész nem tartott sokáig, így újra csend és egyedüllét vett körül. Az S4-es gyorsforgalmi út felett történő átkelés végett az út egy kis kerülőt tesz a híd miatt, majd az eredeti irányra tér vissza. Eleinte elhanyagoltabb úton, majd rendes keréknyomot koptattam, nem volt rossz az erdő szélén haladó rész. Jobbos kanyar után egy rövid ideig hangulatos patak mellett vezet az út, ez volt a túra második látványossága számomra.
13. Rétfalut lassan elhagyva
14. visszatekintve
15. végre egy kis kellemes erdei rész
16. 5047-es motorkocsi halad Rétfalu-Siklósd (Wiesen-Sigleß) megállóhely felé, a közeli képek sajnos nem sikerültek jól
17. csendélet kis vadászlessel
18. autópálya kerülés
19. erdőszélen
20. patak menti hangulatos szakasz
Hosszú egyenes következett, átbújva a nagyfeszültségű távvezeték alatt, először jobbról Siklósd (Sigleß), majd balra Pecsenyéd (Pöttsching) házai látszódtak. Nem sokkal később Tormafalu (Krensdorf) is megmutatta magát, szintén jobb kéz felé. Kereszteztem a Pecsenyéd felé vezető forgalmas utat, majd kisvártatva egy sertéstelep mellett fiatalos erdőn haladtam át. Az erdő túloldalán a szántók mellett vezettek a jelek, majd egy kicsit kellett aszfalton haladni Völgyfalva (Zillingtal) felé, majd egy jobbos kanyar következett, ismét egy keréknyomra. Visszanézve a lemenő nap fényeiben megcsillantak a Rozália hegység dombjai, távolról látni lehetett a Rozália tv tornyát is. Nyugat felé komolyabb hegyek körvonalai látszódtak, balra, észak felé pedig a végállomást jelentő Szárazvám/Müllendorf és a környékbeli domborzat jelentette a kilátást.
21. átbújva a távvezetékek alatt, lent folyt a kis patak
22. visszanézve, háttérben a Rozália-hegység
23. röfögésből nem volt hiány, külön tetszettek a fekete foltos példányok
24. az erdő túloldalán haladva
25.-26. Rozális hegység és a torony közelebbről, a közeléből indultam délelőtt
27. nyugat felé tekintve már komolyabb hegyek körvonalazódtak
28. balra észak felé Szárazvám is látszódott (középtől balra)
Faoszlopok mellett haladtam a kényelmesen járható keréknyomon, mely a Völgyfalva-Félszerfalva (Zillingtal-Hirn) út keresztezése után elhanyagoltabb volt. Megérkeztem a környék egyik majorsági részére (erről kiadós trágyaszag árulkodott), amely egy szeméttelep szomszédságában állt. Itt terveztem toronyirányt Müllendorf felé menni, de mivel még volt több mint egy órám a vonatig, világosság is kitartott még, így úgy döntöttem, hogy haladok a kijelölt úton. Az út egy kis emelkedő után egy porta mellett vezetve ismét emelkedésbe kezdett a szeméttelep mellett, jobbról a dombtetőről szép kilátás nyílott kelet és északkelet felé a Fölligkapelle kápolnájától. Lépteimet fokoztam, az erőlködés nem esett jól, de az edzés és a folyamat maga igen. Az aszfaltos út hamar átbukott a legmagasabb ponton (balra adótorony, hangulatos erdő, melynek közepén a térkép szerint egy romos kastély van, nem kerestem fel) és lejteni kezdett. Szemben észak és északkelet felé szép kilátás nyílott Kismarton (Eisenstadt) felé.
29. kilátás kelet felé a Fölligkapelle mellől
30. nem sokkal később a domb oldalában átbukva: kilátás északkelet felé
Láttam, hogy kényelmesen elérem a 17:13-as vonatot, az előző 16:13-ast éppen láttam elmenni a szőlők között. Egy sajnálatosan elhunyt ember emlékére állított kereszt mellett elhaladva értem el a Sopron-Ebenfurth vasútvonal kereszteződését. Innentől Nagyhöflányra az utat nem folytattam, mivel az októberi túra során már felkerestük a falut Müllendorf felől, így a vasút mellett az állomás felé vettem az irányt. Mivel közvetlen eljutási lehetőség az A3-as autópálya miatt akadályozva van, így kénytelen voltam a két vasúti hidat (van egy közvetlenül az állomás előtt is) igénybe venni, fényvisszaverő mellény használata mellett. Megnéztem a menetrendet, megvártam az Ebenfurth felé elhaladó vonatot, majd remélve, hogy sem szembejövő, sem követő vonat nem érkezik (nem jött semmi) a töltésre fellépve a két hídon át jutottam a túra végét jelentő szárazvámi állomásra. Fűtött váróterem nincsen, így az első vágány melletti üvegkalitkába ültem be bő 10 percre. A soproni vonat pontosan érkezett, fedélzetén tértem vissza a magyar területre, majd némi séta után a kocsimhoz és onnan haza.
31. vasút mentén vezetett a túra utolsó, kb. 1,5 kilométere
32. Szárazvám/Müllendorf állomás, a túra végpontja
2021-es év ősze és telének kezdete (is) nagyon elfoglaltra és intenzívre sikeredett. Ezzel párhuzamosan komoly igény merült fel bennem az aktív kikapcsolódásra, edzésre, némi testsúlycsökkentésre és természetesen a túrázásra. A 2022-es nyári szezon szeretném ha jól sikerülne, ezért már januárban ideje elkezdeni a bemelegítést, így esett a választásom az év első napjainak egyikén a Zentral hozzánk szinte legközelebb eső részéhez, melyen még nem jártam. Az útvonal-alternatívák itt két utat kínálnak: az egyik a már lejárt Fertő tó melletti rész és azután Hochwolkersdorfon át közelíteni Krumbach városát, a másik pedig a Lajta-hegységen (ezt tavaly ősszel lejártuk) és Kaboldon keresztül közelíti Krumbachot, ez utóbbit szerettem volna megismerni. A tervezés nem sokat váratott magára, az év eleji lazább beosztás egyik hétköznapi szabadnapját ki is használtam az idei első szakasz lejárásához. A nap egyetlen méregfoga a déltől várható eső volt, emiatt már jócskán koraira lett az indulás is tervezve, mivel Kaboldon az 5:41-kor induló buszt kellett elérnem. A táv 21 km volt, döntően lejtőkkel, így teljesen ideális volt az évnyitó átmozgató túrához.
A hajnali 4-re állított vekker előtt, már 3:41-kor magamtól felébredtem és keltem is. Reggelizés után autóba ültem majd kópházi határátlépéssel a felkelés után egy órával már Ausztriában voltam. Kaboldon a falumúzeum előtti csendes helyen hagytam pihenni az autómat, majd a buszmegállóba mentem. Érdekes, de pont az ellenkező irányban kellett várakoznom, mivel igaz, hogy észak felé utaztam, de busz is észak felől érkezett, mert a Kaboldtól eggyel északra fekvő faluból, Felsőpéterfáról ( Oberspetersdorf) érkezett, ahová kitérőt, tett. Furcsa volt a teljesen csendes falu látványa, reggeli készülődésnek, sok lámpafénynek a házaknál nyomát sem láttam. Egyetlen felszállóként gyarapítottam az utazóközönség sorait a Bécsújhelyre tartó járaton. Veperd (Weppersdorf) északi végén lévő körforgalomnál lévő buszállomáshoz betértünk (menetrend szerint kétszer teszi ezt meg a járat, a felsőpéterfai kerülő előtt is), majd végre észak felé vettük az utat, Márcfalván (Marz) át Nagymartonba (Mattersburg). A sofőr egy megállóval előbb le akart rakni a buszról Nagymartonban, de mondtam, hogy a következő megálló lesz a helyes megfejtés. Azt mondta először, hogy nem megy arra (akkor mi alapján adott jegyet?), de igazamat látva nem forszírozta a témát tovább. Leszállva a Martinsplatz megállóban ugyanazt tapasztaltam, mint Kaboldon: reggeli nyüzsinek nyomát sem láttam, minimális volt a mozgás, még a közúti járművek terén is. Ki dolgozik itt vajon és mikor? Ingázás? Furcsa. 6:35-kor induló busz bőven időben érkezett a megállóba, rajtam kívül még egy utas szállt fel, aki szintén a fraknói várig váltott jegyet. Továbbra is korom sötét volt, mikor leszálltam a buszról. Szétnéztem a várnál, pecsétet beszerezni még korai volt, így néhány kép után el is indultam a túrára.
1. reggel 5:11-kor már "célba értem"
2. fraknói vár hétköznap reggel 7 óra előtt
A főútról szinte rögtön letértem egy csendes mellékutcába, ahol továbbra is szokatlan csend volt, mintha hétköznap reggel 7 óra helyett vasárnap reggel lett volna. A világosság nagyon nehezen kezdett el nőni, de mire a hajtűkanyarnál lévő kis legelőhöz értem, már kezdett némi értékelhető világos és némi kilátás lenni. Innen pár lépésre tértem le az aszfaltról egy két ház között sövény mellett haladó szélesebb ösvényre, amely nem sokkal később hegyoldalban haladó hangulatos, főleg fenyvesben vezető úttá vált. Sajnos még a fenyőerdő elején nem sok fény volt a fotózáshoz, de a hangulat igazán hamar változott a lakott területen gyaloglásból erdeire.
3. nehezen akar felkelni a Nap
4. sövényes keskeny úton tovább
5.-6. hangulatos erdei szakasz
Némi emelkedő után értem el a másik útvonal csatlakozását az egyik ház hosszú kerítésének sarkánál. A csatlakozó úton haladtam el több mint 5 évvel ezelőtt, még sok-sok szép és nehéz feladat várt rám a több mint 1000 kilométerrel arrébb lévő végpontig. Ez ezúttal sem lesz másként, ugyanis főleg a 3-as kötet útvonalán szeretnék haladni az idei szezonban. A két útvonal 1,4 kilométeren keresztül halad együtt innentől a Fraknó-Rozália nevű településrész végéig, ahová érkeztem. Az ösvény, majd néhány lépcső vezet fel az aszfaltútig. A környező házak mellől szép kilátás nyílik kelet, északkelet felé, még a Fertő tó vize is megcsillan a távolban. A Rozália falu egyben az azonos hegység legmagasabb pontjánál (Heuberg, 748 m) fekszik, ahol kápolna áll, első bejárásomkor felmentem oda is, ezúttal kihagytam a kitérőt. Járdán mentem a falu végéig, majd pár lépés után érkeztem az elágazásba, ahol ezúttal egy egyenes, Hochwolkersdorf felé vezető irány helyett, balra, kelet felé fordultam.
7. Rozália, útjelző táblákkal
8. kilátás a házak között a Fertő-tóra
9. Rozália vége
10. elágazás Kabold felé, avagy ezúttal a másik útvonalon át ugyanoda (Krumbach, később)
Mivel a Rozália a túra legmagasabb pontja, így főleg lejtős volt a terep innen, kellemes erdei környezetben haladtam. Két, Hochwolkersdorfból Sopronba tartó bringás előzött be. Jól haladtam a keréknyomon. Sajnos az eső 2,5 órával előbb érkezett, 1-2 kisebb megszakítással 1,5-2 órán keresztül esett is. Kár volt korán kelni…Schwarzkogel oldalában lévő kápolnánál lévő sárga jelzés kiágazása előtt már muszáj volt esőkabátot felvennem és a kis zsákomra az esővédőt feltenni. Nem sokkal később egy szép fenyősor mögött lévő ház mellett fekvő karácsonyfa ültetvény mellett haladtam el. Erdő közepén ritka az ilyesmi. Főleg lombhullató erdőben vezetett tovább az utam, már szinte teljesen dél felé haladva. Az erdőből kiérve balra Szikra (Sieggraben) falu az adó- és obszervatórium tornyaival, jobbra pedig házcsoportok és a távolban a dombon elterülő Hochwolkersdorf látványa fogadott, előtérben a közelebbi Burgberg kilátója említendő.
11.-13. ismét hangulatos erdei szakasz, főleg fenyőkkel
14. karácsonyfa nevelde az erdő közepén
15. vegyes erdő következett
16. Szikra (Sieggraben) a láthatáron, balra fent az adó- és obszervatórium tornyaival
17. jobb kéz felé a látvány, jobbra fent Hochwolkersdorf házai látszódnak
18. Burgberg, némi zoommal
Egy faluszéli elágazásnál (Schörderl) egyenesen mentem tovább, jobb kézre egy fánál lévő pad hívogatott pihenőre, de inkább mentem tovább. A út kivezetett az aszfaltra, melyet egy szűk fél óráig koptattam, majd újra földútra tértem rá. Kezdetét vette a nem túl érdekfeszítő, S31-es gyorsforgalmi út mellett vezető rész. A gyorsforgalmi egyik pihenőhelyét éppen mostanában alakítják ki, a szedett vetett-kerítésből és a keréknyomokból látható, hogy nem rég még komolyabb munkák folytak a helyszínen, de még nem adták át a nagyközönségnek a pihenőt. Már vártam a jobbos letérést, ahonnan már egyenes út vezetett a végállomásra, azaz visszatértem Kaboldra. A várba nem lehetett bejutni, de kívülről is impozáns látványt nyúlt. A főútra kiérve szeretettem volna minél hamarabb pecséthez jutni, majd megindulni hazafelé, de ez nem ment könnyen: a hentesboltban nem adtak, a kocsmában a kedves magyar hölgy adott volna, csak nem volt pecsét. Az utolsó lehetőségként egy másik hentes és bio élelmiszerbolt maradt, itt sikerrel jártam. A buszmegállónál lévő, Zum Dorfwirt’n étterem zárva volt, ahol a rendes Zentral pecsét is van a Kontrollstelle tábla szerint.
19. egy kis aszfalt következik
20. fába gyógyult útjelző tábla, januári túráim során nem az egyetlen volt
21. autópálya melletti érdekfeszítő rész
22. Kabold, kézzelfogható közelségben
23. kaboldi vár kapujánál
24. Zentralalpenweg Kontrollstelle
25. Kabold központja, a túra vége
26. konténerben elhelyezett személyzet nélküli bolt, a jövő?
Nem mondok újdonságot, de 13 óra után is kihalt volt a környék, néha látszódott 1-1 mozgás vagy autó. A térnél lévő személyzet nélküli bolt is elgondolkoztatott a jövővel kapcsolatban. Cserébe legalább látszódott az út mellett néhány magyar szemmel is kompatibilis ház, nem pedig csak a megszokott új/újabb, modern építésű futurisztikusabb darabok képviseltették magukat. A kanyargósra betonozott medrű patak melletti utcában tértem vissza a kocsimhoz. A parkolótól pár lépésre gyógyvizes források találhatóak, külön kis üvegfalú épületben, amely szabadon látogatható. Az eső ellenére is kellemes átmozgató túra volt ez!
27. magyar szemmel értékelhető régebbi stílusú házak, a középsőre a magyar oldalon még egy Kádár kocka alapú reinkarnáció is ráfogható lenne
28. kanyargósra kibetonozott patakmeder
29. gyógyvízforrások épülete
Hazafelé meglátogattam pár állomást a már régen bezárt Sopronkeresztúr-Felsőlászló vonalon. Érdekesség, hogy Felsőpulya és Sopronnyék-Haracsony állomások között a vonal hajtánypályaként él tovább. Egyik nap felfelé, a másik nap lefelé lehet haladni a sínbiciklikkel, közben persze van lehetőség büfék kínálatából is fogyasztani, az amúgy is borsos (minimum 66 euró/út) jegyár mellett, amely nem tartalmazza a visszatérés költségét. Komoly üzlet épült erre a tevékenységre, különböző családi jegyekkel meg visszafuvarozásokkal. A legális hajtányozás magyar eljövetelére még egy kicsit várni kell.
30. Sopronnyék-Haracsony állomáson már a kézi hajtányoké a főszerep
SEFAG-nak is van turistaháza, több is. Ezt pld. a bakancsos turisták építették kétkezi munkával, egyszerű kulcsosház volt de a város közelsége miatt nagy forgalommal. Itt volt a régi DDK utolsó pecsétje is.
Mivel a SEFAG területén áll a GYÖNGYVIRÁG Kulcsosház így az erdészet vissza vette, felújította, most akik építették azok is kibérelhetik. Fura a helyzet de ez a túrázókat szolgálja.
Most a DDP megy el mellette jó szálláshely lehet aki azt járja.
A Simonfai Turistaház is szervez nyáron két hónapra erdei iskolát az erdészettel közösen, talán kialakul ilyen egészséges együttműködési lehetőség is mert igény van rá. Sok vadászház is van, de az más kategória, szállásilag.
A szálláshely üzemeltetését pár éve nagyon megszigorították adminisztratív oldalon, ami persze alapvetően nem baj, viszont felelősséggel jár, embert kíván, tehát (újabb) költségvonzata van.
Az erdei környezetben lévő szállás fenntartásához megint ember kell, legalább telekjáró autó, bizonyos minőséget a többség elvár, amihez megint befektetés kell. Nehéz ezt civil háttérrel ráfizetés nélkül megoldani, lévén a hogy a civilek többsége forráshiányos.
Ha rendszerszintű megoldást keresünk, akkor érdekes lehet az osztrák vagy a szlovák példa, amit magam sem ismerek.
A magam eszétől azt mondom, hogy üzleti alapon üzemeltetve lennének jó gazdái a szállásoknak. A turistatársadalom viselkedése és kereslete megmutatná, hogy mennyi kedvezményt ér az MTSZ vagy más hasonló szervezeti tagság. Lehetne azon dolgozni, minél nagyobb kedvezményt érjünk.
Ahol pedig ragaszkodnak az egyesületi üzemeltetéshez, ott szabad a pálya:-)
Az erdészeti vagy nemzeti parkos üzemeltetésben van ráció, ők saját hatáskörben tudnának programokat, azaz bevételt hozni ezekre a szállásokra, így érdekeltek lennének a működtetésben.
Bizony, volt-van -lesz egy olyan turistaréteg, akiknek számít az, hogy mennyibe kerül egy turistaszállás.
Szerinted miért szoktam olykor még mínusz 5-6 fokban is a kocsiban aludni? :-))
Persze hogy számít. Pláne hogy csupán nagyjából max 7-8 órát töltenék ott.
Az állami kézbe adást el kell felejteni, nem lehet mindig mindent a jó apuci módjára gondoskodó államtól várni. Meg hát ott van rossz példának az egykori Turistaházakat Kezelő Vállalat is.
Az erdészetek pedig ha akarnak önmaguktól is fenntartanak turistaházakat, szálláshelyeket például Pazsag, Szalajkaház stb:
Na azé' ne jussunk már el a hatósági áras szálláshelyekig...:)
Én úgy gondolom, ha ma valaki egy átlagos vidéki környezetben egyszerű, az alap tisztasági és felszereltségi feltételeket teljesítő szálláshelyet keres, azt előre tervezés mellett, elfogadható árban meg is kaphatja. A probléma inkább abból van, amikor valaki nem sokadmagával túrázik, illetve (főleg télen) csak egy-egy éjszakát tölt el valahol. Ebben az esetben az ár valóban kellemetlenül meg tud emelkedni.
A turistaház, turistaszállás ezt a problémát lenne hivatott kiküszöbölni, mikor az a mögöttes kommunikáció, hogy egy-egy éjszakára szállást ad a bakancsosnak. Ez viszont ellentmond azok tapasztalatának, akik ilyen turistaházakban táboroztak gyerekként egy teljes héten át, vagy dorbézoltak napokon keresztül fiatal felnőttként. Az igazság az, hogy a turistaházak többsége gyakorlatilag vendégházként működik, melyeket ugyanúgy csak egy-egy párnak, teljes csoportnak adnak ki egy időben, és alakítják ki az árakat aztán a vendégek száma, és a tartózkodás időtartama alapján. Az már a tulajdonoson/üzemeltetőn múlik, hogy ebből ő remél-e olyan hasznot amit visszaforgat bele, vagy ezzel a stratégiai gondolkodással eleve nem rendelkezik, és hagyja az állagát romlani, vagy eleve csak a pénzt akarja kivenni belőle. Eleve, a visszaforgatás addig még kérdéses is, amíg tartós bérletről van szó, nem tulajdonjogról.
A fent leírt, pénzügyi értelemben véve törékeny helyzet pedig hatványozottan igaz a különleges fekvésű helyekre, ahol valóban realitás az, hogy a turista tényleg csak egy éjszakára száll meg, illetve hogy az infrastrukturális adottságok extra üzemeltetési nehézséget jelentenek, ami az árban érthető módon meg is jelenik.
leginkább nemzeti parkok, erdészetek kezébe kellene adni a turistaházakat, dotálásuk így könnyen áttekinthető lenne
Ezek között is óriási a különbség, azaz hogy a jelenleg is saját üzemeltetésben lévő házakból mit hoznak ki. Ebből adódóan még egy olyan törekvés sem igen értelmezhető, hogy a fenti tulajdonosok bérbe adnák, és egyfajta "turistaház-franchiset" alakítanának ki. Miért tennék, ha valakinek egyszerűbb saját kézbe tartva panzióként üzemeltetni, a másik meg csak örül, ha nem közvetlenül neki kell vele foglalkoznia? Pedig a "turistaház" fogalmat kb. pont így lehetne valahogy elhelyezni a szállások palettáján.
Kisgyónnal is látszólag pont az a gond, hogy turistaházként nincs rá kereslet (nincs egy-egy éjszakára x fő vendég, aki egész nap a Keleti-Bakonyban barangol, aztán este eltart egy büfét, ne adj isten melegkonyhát). Vendégházként jó lenne, csak ilyen célra bérbevenni nem fogják (kezdeti ráfordítások miatt pl.), megvenni pedig legfeljebb akkor, ha egész Kisgyón egy befektetői kézbe kerül, és erre egy összetettebb, nagyobb befogadóképességű szálláshely hozható létre. (Erre van azért jó példa is.)
Bizony, én még emlékszem, hogy anno a Lajos-forrási turistaházhoz hétvégente buszok közlekedtek Szentendréről. A turistaház megtelt vendégekkel, sokan be sem fértek a házba, hanem fák hűvösében söröztek, kávéztak. Hét közben pedig az osztály kirándulások kedvelt helyszíne volt a turistaház (lásd Cseh Tamás: Tanulmányi kirándulás dala).
Talán mert van élet Budapesten kívül is, ahol nem az a fő szempont, hogy egyenek, igyanak, mert annak a feltétel rendszere már nagyon kemény hanem bőven elég ha van szállás (lenne szállás). Nem hiszem, hogy nem vetted észre, hogy vidéken a falusi kocsmák, boltok is sorban bezárnak pedig a lakosság erre érzékeny rétege nagyobb létszámú mint a bakancsos turista.
Ez egy baromság. Egy Bp. környéki turistaháznál hétvégente naponta többszázan megfordulnak, persze 99,9%-uk nem fog ott megszállni, de beül meginni egy sört, kávét, ha van étterem, eszik is valamit. Ez miért nincs belekalkulálva a gazdaságossági számításba?
A klasszikus turistaházak ideje lejárt, funkciójuk már régen megszűnt, vagy átalakult. Ha a gazdaságosságot nézzük sajnos ez van.
Ez így van, egy magánszemélytől vagy egy egyesülettől nem várható el, hogy ráfizetéssel üzemeltessen egy turistaházat. Mi akkor a megoldás? Az államnak kellene támogatni a turistaházak fenntartását., leginkább nemzeti parkok, erdészetek kezébe kellene adni a turistaházakat, dotálásuk így könnyen áttekinthető lenne.
Bizony, volt-van -lesz egy olyan turistaréteg, akiknek számít az, hogy mennyibe kerül egy turistaszállás.
Ha csak az OKT-t nézzük -ami átlagosan 50 nap alatt végigjárható- ez 50 éjszakai szállást jelent(het), a mai árak mellett a szállásár sokak számára nehezen kigazdálkodható.
Ez egy jó példa, de feltételezem addig működik amíg a természetjáró egyesület saját forrásaival a ház működését biztosítja. Kulcsszavak a lelkesedés, az önzetlenség és a természet szeretete.
Piaci alapokon ez így ebben a formában menne.
Gondolom akik üzemeltetik nem ebből élnek meg, a ház fenntartását és üzemeltetését csupán jószándékból teszik.
Szerintem ez a jó példa a ritka kivételek sorát erősíti, az általános trendet sajnos nem töri meg. Egyébként ha jól tudom az általad említett Kisgyóni telep is ilyen volt.
Elsősorban Kisgyón kapcsán tettem be a linket, mert azt ismerem, többször voltam ott , aludtam is ott és egyesületi tagként is jártam ott a Gyöngyvirágosokkal. Tudtommal azon kívül, hogy elvették a házakat a kezelőktől nem történt semmi. Most üresen állnak és pusztulnak. (?) Akkor miért kellett elvenni?
VAN olcsó és jó minőségű turistaház, van megoldás ezek gazdaságos üzemeltetésére és fenntartására csak nem kell az egyesületektől elvenni és olyanok kezébe adni akiknek semmi közük a természetjáráshoz, csak közel vannak a "tűzhöz" vagy a "piros paradicsomhoz" és gyorsan sokat akarnak keresni a támogatásból felújított házakon.
A klasszikus turistaházak ideje lejárt, funkciójuk már régen megszűnt, vagy átalakult. Ha a gazdaságosságot nézzük sajnos ez van.
Meg kell nézni egy saját magát eltartani képes szálláshelyet.
Más világot élünk, lassan végleg elmegy az a réteg amely még ezeken szocializálódott, a turistaházak régi varázsa ezzel elveszett. A maiakat már nem érdekli úgy, abban a formában. Amelyik panzióként tovább tud üzemelni az megmarad, az autós turisták óriási segítségével.
Tévedés ne essék, az Ágasvári, Fehérkőlápai, Nagy-Hideg-hegyi turistaházak is régen lehúzhatták volna már a rólót ha csak a bakancsosokra apellálnának.
A 2-3 ezer forintos szállásokat el kell felejteni, azt esetleg Mari néni vagy Vilma néni tudja prezentálni a nyugdíj mellett, de ebből fenntartani egy turistaházat, panziót már régen nem lehet.
És hát további gond az is hogy a bakancsos turista mindent szinte ingyen akar, tisztelet a kivételnek.
Ez (is) oda vezet hogy elsorvadnak a kizárólag bakancsosokra számító létesítmények.
Ez egy nagyon jó példa erre:
2009: 3200 ft-on vergődtek egy erdei szállás esetében!
"A Telekessy vendégház pecsétje rendben volt! A szállás szerintem drága: 3.200 Ft/fõ/éj! A gondnok nõ nem volt túl készséges. Visszautasító volt, semmi segítõkészség nem volt benne, kompromisszumra képtelen. Pedig bõrig voltunk ázva és már esteledett. Úgyhogy inkább máshol aludtunk! Nem szeretjük az ilyen helyeket! Én nem ajánlom senkinek..."
válasz:
Kedves Fuleee! Ez a fórum nem mások minõsítésére lett kitalálva. Azt viszont elfelejtetted megírni személyem leminõsítése közben hogy ti csak zuhanyozni szerettetek volna meg sátorozni ingyen! Ezek után nem hiszem hogy velem van a gond. Legközelebb pedig ha szakad az esõ és nincs pénzed ne indulj túrázni, mert így jársz!!!
Persze utána még kompenzáltak, de szerintem ez volt az igazság. Sajnos.
"AZ ELKÉSZÍTETT ÜZLETI TERV ALAPJÁN, A FENNTARTHATÓ ÜZEMELTETÉSÉHEZ EGY SZOBÁT 25-30 EZER FORINT/FŐ/ÉJ ÁRON KELLENE ÉRTÉKESÍTENI, EZ A DÍJSZABÁS NEM FÉR BELE EGY TURISTAHÁZ-FEJLESZTÉSI PROGRAMBA."
A cicák most is jelen voltak :)
