https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=163865904&t=9005529
Táblaíróság Creative Commons License 1 napja törlés -8 0 604171
1. A feltételezésen alapuló vajOn típusú hozzászólás innentől:hsz törlés, 1, nap, 1 hét stb
2. Az önbíráskodásra felhívás most még csak törlés, a következőnél topiktiltás.
3.Moderációval kizárólag az illetékes topikban lehet foglalkozni
4.. Ez nem vitaindító volt.
Köszönöm
Veszedelmes ember volt a Feri, állítólag még a saját testvérének is uzsorakamatra adott kölcsön.
Utóbbi, a szintén a romasor egyik házában élő asszony persze tagadja, hogy így kihasználta volna saját vére, sőt, még mentegeti is a tesót, akit szerinte csak meghurcoltak. Próbál meggyőző lenni, ám kevés sikerrel, aztán, amikor kiderül, hogy a bírósági tárgyalásról tudjuk, becenevén ő is szerepelt a kockás noteszben, melybe bátyja akkurátusan vezette a tartozásokat, hamar vége szakad a beszélgetésnek láthatóan szégyelli a vele történteket. Vagy fél, mint a többiek. Mert hiába ítélték el a csökölyi uzsorást, s tiltották ki büntetése letelte után is még két évig a faluból, mindenki tudja, egyszer még visszatér. S lehet, a mélyszegénységben élő családoknak akkor is szüksége lesz hirtelen pénzre, élelemre, s tudják, másra ilyenkor nem számíthatnak.
Lótett helyébe lót várj. :) A lótás-futásban mindig elfelejtem megkérdezni - újként biztos lemaradtam valamiről - mi az alilo, a szép hangzású név eredete. Szárd tánc tán? :) (Bocs', csak lókedvem van.)
(És még egy kies kieső, egy további off: tetszik a verselésed.)
Jaj nem vagyok járatos, (azelőtt portás voltam) csak asszociálgatok: az "ante potas", a kínai billentyűzet tréfája, vagy a potare, a metszés (neaggyisten, késelés?) felé gondoljak a felvázolt kép kapcsán?
És igen. Mentsük a menthetőt, támasszuk fel magunkat a állazachalászok állaza hályogja alól.
Hat a norvegok nem teljesen komplettek. Az unokatesom norveg ( magyar apa , norveg anya , a ferje es gyerekei persze norvegok), de ok annyira joletben es johiszemben nottek fel , hogy az en unokatesom is nemegyszer repult a Kozel-Keletre mert latott valahol valami riportot hogy eheznek vagy nincsen ez vagy az es rogton rohant hogy segitsen.
Mondjuk ezek a Helsinki Bizottsagok nem olyan kis artstlan baranykak , de el birom kepzelni
hogy elhisznek minden nyafogast a ciganyoktol.
Ismételten beszélt a lányom az osztályfőnökkel, aki igen semmitmondó választ adott - vagy nem fogja fel a dolog súlyát, vagy fél, vagy szarik az egészre.
Holnap tervezik meglátogatni az önkormányzatot.
Néhány infó a leányról. Fenn van a faszbukon, néhány ismerősének az infója, hogy hol dolgozik?
A helyesirási hibáktól tekintsetek el, úgy irom, ahogy megjelenik.
"Minek? Majd a férjem eltart." "Nem dolgozik, dolgozzanak a szegények." "Napot fűtök, sehol." "Főnök, Bérgyilkos Kft." "Sehol" "Én soha nem fogok dolgozni, engem elfognak tartani." "Minek az?" "Versace"
A XVIII. kerületi rendőrkapitányság felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 28 éves férfi és két társa ellen - olvasható a police.hu oldalon.
A feltételezések szerint a három ember 2012. november 11-én Budapest XVIII. kerületében egy késsel fenyegetve arra kényszerítették a sértettet, hogy mobiltelefonját adja át részükre.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője,Gaskó Bertalan közölte: a díler a gyanú szerint több helyi lakosnak, köztük öt fiatalkorúnak adott el kábítószert, a házkutatáskor kétcsomagnyi, egyelőre ismeretlen eredetű, zöld színű növényi származékot találtak. A kábítószer terjesztésében mások is közreműködtek - tette hozzá a szóvivő, megjegyezve: a férfi nemcsak terjesztette, hanem fogyasztotta is a kábítószert, ezt kimutatta a vizsgálat.
Hihi. Kitűztem egy 1.000.000,- fabatka maximális összegű díjat a legfrappánsabb szó-trouvaille-t kieszelő olvtársunknak - de már egy órával ezelőtt oda is ítéltem:-) Neki. Ezért.
Ez az internetes alapcsomag jó lesz, a gépeken hamar túladnak - ócsóért lehet venni.
(Saját tapasztalat: cigányokat jutalmaztak, mert szépen bejártak az iskolába, és jól tanultak, és persze mert cigányok: kaptak noteszgépeket. Volt amelyik az átadás után a következő utcában már el is adta.... Pedig ez a gyerekek krémjébe tartozott. Magyar gyerek ugyanolyan tanulmányi eredményért meg lófaszt sem kapott.)
Kedves lótárs:-)))) (ezt alilói minőségben mondom, bár rettenetesen vigyáznom kell, nehogy valaki egyszerű kijelentő mondatként értelmezze, - vagyis, hogy: ali ló, és aztán keservesen rajta vesszek! - nem. Ettől itt és most határozottan elhatárolódom. Ali nem ló. Én vagyok Alilo.) :-)
No ezek után: ezt kellene menteni, nem a bőrünket! Csak aztán el ne jussunk oda, hogy a táncházból kitóduló fiatal magyarokat devi-kommandók várják ante potas azzal, hogy "Meghaltok g...i magyarok!" Azt a napot nem szeretném megérni.
A sok barom tejeskávé-lefetyelő seszőke halevő: mit értenek azok az ökonomikus munkavégzéshez és az ergonómiához?! (Utóljára az őseiket, a vikingeket nem kellett félteni: na, azok megadták volna a félfa-vágóknak, ami jár:-)) )
Azonnal kormányszinten elkezdeném az 'elnyómót'-ak kiszervezését (ld. még outsourcing) Norvégiába, bár, ott meg a norvég cserediákok fenyegetnék őket....hmmm, nagy dilemma.
"Amikor Gyöngyöspatán jártam, nagyon hasonló volt egy szempontból a cigányok és a többségiek panasza: egyaránt azt mondták, hogy félnek a másik közösségtől, és nincs kihez fordulniuk segítségért. Hogy lehet ilyenkor kellő érzékenységgel eljárni?" (kiemelés tőlem)
Cigányok és többségiek? Tehát vannak cigányok és vannak nemcigányok (azaz többségiek). Megint szép cikk...
Miért nem látogatta meg ez a Björn valamelyik zsákfalut, ahol a "többségiek" rettegnek? Vajon miért nem?