Azért még nem kell temetni az AGRO SE-t, van még idő a bajnokság kezdetéig. Szerintem itthon továbbra is nehéz lesz bennünket legyőzni, ebből a győriek már kaptak némi ízelítőt. :-)
Felegyi jó teljesítménye számomra kellemes meglepetés, bár a múlt szezonban nem túl sok lehetőséghez jutott.
Leki!
Remélem nem baj, hogy 2-szer szavaztam a bajnokra. :-)))) De nem azért, hogy legyen már a Dunaferrnek is 2 szavazata, hanem, hogy láthassam az állást. Ki szavazott még szintén a Dferre? Mert már több van nekik, mint az ETO-nak:-))))))
Leki!
Bizti jó meccseket fogok látni! Ahol Sammy pályán van, az rossz már nem lehet:-)))) Egyébként megkaptad a levelem, mert válasz még nem érkezett...
Wégé!
Akkor majd benézek a büfébe, de ha esetleg nem látnálak, vagy nem ismernélek fel, és látsz egy rövid, vörös hajú lányt, akkor az én vagyok.
Ágóékat milyen alkalomból búcsuztatják??? Talán a válogatottban való szereplésüket köszönik meg?
Mert azt hiszem az aktív játéktól még biztos nem... Vagy csak optikai csalódás, hogy Utasi(szerintem csak egy s és i-vel) Ágota aktívan részt vesz a Marcali VSZSE minden edzésén jelenleg is?:)
Egyébként az tudjátok, hogy a szombati meccsek félórával csúsznak? ez nagyon nagy gáz!!! tudja valaki, milyen messze van Pápán a sportcsarnoktól a pályaudvar?
mert 20.15-kor jön BP felé az utolsó vonat... OOO-:
Kint voltam tegnap a Fradi-Oroshaza meccsen. Amit Zsoli idez (gondolom a Bekes megyei Naplobol?), az nagyon finoman irja le a meccset.
A lenyeg: az Oroshaza meglepoen gyenge volt, mi meg orvendetesen jok. Pedig a valogatottak nem is jatszottak. Az Oroshazanak ennel lenyegesen jobban kell jatszania, amit tegnap nyujtottak, az a kiesesre lesz eleg. Egyedul Felegyi volt jo (o is inkabb a masodik felidoben), Lucaci abszolut felejtheto volt (pedig tavaly osszel piszkosul megszort minket).
Nalunk mindket atlovo nagyon jo volt (Toth Timea es Benyats), Sitike kituno volt - egesz addig amig Kovacs fejbe nem rugta, ekkor serult meg Kovacs is (ha nem rola lenne szo, azt mondanam veletlen volt, de Kovacsnak nem ez az elso ilyen esete). Aztan a masodik felidoben Kamper is megserult, ugyhogy draga edzomeccs volt (itt mindenki vetlen volt, Lili rosszul lepett). Egyebkent mielott valaki felreertene, az Oroshaza sportszeruen jatszott, semmi durvasag nem volt a meccsen. Miklosova jol vedett, a vegen Lancz is belejott.
Szerintem a valogatottak nelkul is lenne eselyunk a bronzra :-))
Olyan nagy ez az Alföld!!! :-)))
Szerintem valahonnan az Nb I/B-bol igazolhatnak, Gyula, Vásárhely, Dorozsma. Vásárhelyen egyébként van egy-két használható lövo (pl Jancsarova). Utóbbi amúgy is a dunántúlról érkezett (szekszárd?) a mi nagy Alföldünkre.
Annyi jött közbe, hogy pénteken jön egy angol barátom. Ha rá tudom venni, hogy kimenjünk akkor találkozhatunk. Mondjuk az tuti, hogy a szünetben a büfében találsz meg (felsőben) az erkély részen. Szerintem nem nehéz megismerni engem lévén, hogy egy szép nagydarab embőrt keress (185 cm magas, 115 kg).
Egyébként az tudjátok, hogy a szombati meccsek félórával csúsznak?
A MKSZ pénteken búcsúztatja el: Szántó Annát,Győriné Tóth Beatrixet,Szarka Évát,Varga Mártát,Hochrajter Ritát, Erdős Évát és Utassy Ágotát.
Tegnap a juroszport nyomta élőben az orosz-német felkészülési meccset.Kiegyenlitett elsőfélidő egy góéos orosz előnnyel.A második játékrészben már 6-al vezettek a németek,mivel a Lavrovot váltó Szukoszjan nem nagyon találkozott a labdával.Az utolsó 6 percben viszont nem kaptak gólt és igy ledolgozták a 6 gólos hátrányukat.Sőt kis szerencsével akár nyerhettek is volna.Nekem a mezőnyből Torgovanov tetszett a legjobban 9-et nyomott.
Ma francia-német lesz 20 óra 30-kor.
BUDAPEST Villámlátoga-
tásával szerdán megkezdte teszt-
mérkőzései sorát az Agro SE
Orosháza NB I-es női kézilabda-
csapata. Róth Kálmán tanítvá-
nyai a nap első felében a bajnok
Herz-FTC, délután a Vasas ellen
játszottak. A vezetőedző a talál-
kozókkal kapcsolatban megje-
gyezte, szempontjukból nem az
eredmény volt fontos, hanem az,
hogy az alapozás során begyako-
rolt figurákat miképpen tudták
bemutatni. Hodroga révén csak
egy kapussal szerepeltek, mivel
Varga a junior válogatottal a
franciaországi Eb-n tartózkodik,
míg Kerner reggel belázasodott.
Herz-FTCAgro SE Oroshá-
za 2919 (146). Előkészületi női
kézilabda-mérkőzés, Budapest.
Orosháza: Hodroga Kovács,
Felegyi 7, Baboi 1, Moszkovaja
2, Lucaci 2, László 1. Csere:
Onoiu 1, Guricsné 1, Ancsin 1,
Fekete 1, Ruskó 2. Edző: Róth
Kálmán. Az alapozását megsza-
kító, fáradt csapat benyomását
keltő Orosháza a frissebb, össze-
szokottabb ferencvárosiak ellen
különösen a második félidőben
állt helyt. Sajnálatos módon a pi-
ros-fehérek szélsője, Kovács
megsérült, aki délután a Vasas el-
len már nem is lépett parkettra.
VasasAgro SE Orosháza
2823 (1413). Előkészületi női
kézilabda-mérkőzés, Budapest.
Agro SE: Hodroga Ancsin 4,
Felegyi 3, Baboi 1, Moszkovaja,
Lucaci 6, László 1. Csere: Fekete
2, Onoiu 3, Ruskó 1, Guricsné 2.
Edző: Róth Kálmán. A két lövő-
sorral játszó vendégek a végére
elfáradtak, ezt kihasználva nyert
a Vasas.
Látom azért a suli mellett még ráérsz utazgatni!:) Remélem jó meccseket látsz majd!
Más. Úgy hírlik a Marcali csapat valahonnan az Alföldről akar jobbátlövőt keríteni... Van valakinek valami tippje? Mert én csak ennyit tudok egyelőre... Persze lehet ogy csak a tárgyalásokig jutnak el...
Wégé!
Én leszek Győrben is és Pápán is, ha gondolod, találkozhatunk. Ha holnapig benézel ide, és látod ezt a hozzászólást, akkor léci reagálj rá, hogy akkor hogy legyen, ha van kedved. Holnap este még jövök ide, de ugye a pénteki estét már Győrben töltöm.
Hát peched van. HA tegnap olvasom, akkor azt m,ondtam volna, hogy nyertél, mert akkor még úgy volt, hogy hétvégére megint lemegyek Kenesére. De sajnos mára kiderült, hogy örülök, ha a vasárnapi meccsre el tudok jutni. :-(
Örülök hogy írtál a pécsrol, mert alacsonyabb osztályból nem nagyon érkeznek hírek.
Más: volt ma valaki a fradi-agro meccsen? ha jól tudom délelott volt és a fradi sok kevéssel nyert. Kíváncsi vagyok a véleményetekre: milyennek látáttok az orosházát. volt valaki aki kiemelkedett?
No egy kis híradás az egyik "mégse feljutó" csapatról:
Szinte változatlan kerettel
A PEAC-TÁSI NB I. B-s női kézilabdacsapata a tavalyi elsőség után idén sem mond le arról, hogy az élvonalban végezzen.
A lányok túl vannak a nehezén, mind lelkileg, mind testileg. Túltették már magukat azon, hogy a tavalyi első hely ellenére pénzhiány miatt mégsem mutathatják meg tudásukat az NB I-ben, és a bajnoki felkészülés során már elvégezték a kötelező súlyzós, erőnléti penzumot, az edzéseken most már a labda játssza a főszerepet.
Eldőlt, hogy ősszel továbbra is számíthatnak Suga Ágnes és Varga Viktória góljaira, ugyanakkor még vannak tisztázatlan pontok (elsősorban anyagiak) Sütő Diana szerződtetése körül. Könnyen elképzelhető, hogy családi okok miatt az NB I. B-s Postásban, a fővárosban folytatja Schmidt Erika, egyébként változatlan marad a tavalyi játékoskeret.
A PEAC-TÁSI sorozatban játssza az előkészületi mérkőzéseket, biztatóan mozognak, meglepően jó dolgokat látok tőlük viszont
a színvonalas meccseken mondta Danyi Gábor edző.
A szeptember közepén rajtoló pontvadászat előtt a jövő hét közepén a bajnoki ellenfél Szekszárd ellen lépnek parkettre, majd szeptember 9-én Marcaliban vesznek részt egy hatcsapatos tornán. A bajnokság során a hazai mérkőzéseket továbbra is szombaton, várhatóan kora délután rendezik.
M. Z.
Négy szoros mérkőzést játszott a szlovákiai Nagymihályon a DVSC-Valdor NB I-es női csapata, és a nemzetközi tornán a harmadik helyen végzett. A viadalra meghívott negyedik csapat Ukrajnából érkezett volna, ám tagjai nem kapták meg idejében a vízumot. A debreceniek ukrán légiós kapusa, Irina Szamozvanova hasonló ok miatt nem vehetett részt a viadalon. Az őt helyettesítő Barkasziné Szász Máriát viszont a torna legjobb hálóőrévé választották.
A szervezők sebtében átírták a forgatókönyvet, és két nap alatt megrendezték a mérkőzéseket. A résztvevők kétszer mérkőztek meg egymással.
A hajdúságiak a Jaroslaw elleni találkozón az utolsó előtti másodpercben egyenlítettek, de góljukat időn túlinak ítélték a bírók. Ha megadják, akkor tornagyőztes lett volna a DVSC-Valdor. Medgyessy Sándor edző hasznosnak ítélte a vendégszereplést, mert a zömében tizenéves fiatalok alkotta csapat nemzetközi tapasztalatot szerezhetett.
Nagymihályon a 16 esztendős Csepregi Márta egy ütközés után rövid időre elveszítette az eszméletét. Kórházba szállították, ahol megállapították, hogy agyrázkódást szenvedett. Mivel megsz?ntek a panaszai, a szlovák orvosok huszonnégy órás megfigyelés után hazaengedték.
Nemzetközi torna. Nagymihály. Michalovce (szlovákiai)-DVSC-Valdor 23-22 és 15-20. Jaroslaw (lengyel)-DVSC-Valdor 20-20 és 27-26. Végeredmény: 1. Michalovce, 2. Jaroslaw, 3. DVSC
Kijavitgattam az eredményeket... Azzal az ominózus 1 góllal lett volna 27-27, és a keresztbeverések miatt első hely, de sebaj.
Mindenki csak Pápára megy? Nem jön senki Győrbe? sajnos a TV közvetítés, ami amúgy nagyon jó dolog, erősen befolyásolja az utazást. (-:
pedig nagyon kedvelem a győri csarnokot, szerencsére párszor már megfordultam ott, például ott dedikálta az egész válogatott a diákigazolványomat az Atlanta előtti felkészülési tornán... (-;
OFF: Ha esetleg valaki kocsival menne a szombati meccsre, és esetleg Balatonkenese útbaesik neki, az léccike dobjon meg egy emillel, mert én is szivesen mennék, de Kenesén leszek, és onnan Pápára nincs se vonat, se busz, pedig közel vannak egymáshoz. Előre is köszike.
viszont egyébként a pontosítás sürgős vágyától siettetve el is felejtettem leírni, hogy örülök az eseménynaptárnak, meg annak, hogy egyre több minden van paha oldalán!
Akkor igazíthatod is ki az eseménynaptárat. Most hallottam a rádióban (Kossuth, Sportvilág), hogy nem a szlovén válogatott jön, hanem a Krim Ljubljana. Az ok, hogy kapitányváltás volt a szlovéneknél egy hete, és még nem alakították ki az új csapatot.
Mocsai Lajos is nyilatkozott, mondá, hogy Kirsnert és Lőwyt egyenlő feltételek között fogja megversenyeztetni, és 5-6 szakmai paraméter figyelembevételével fog dönteni vasárnap...
Azt is mondta, hogy ezen a tornán már az eredményesség a lényeg, nem a gyakorlás (hazai közönség, stb.) Aztán három nap szabadság és utazás, akklimatizáció, aztán...