Off on: stewe-nak
Meg ne szidjál, stewe! :-) az alábbiak miatt!
Off off
De amellett, hogy miket írok "odaát" neked, azt is szeretném közölni az itteni csapattal, hogy megint kezdem magam - legalábbis depresszió-wise - jobban érezni! Aki nem emlékezne, vagy nem akar visszalapozgatni a korábbiakba, de azért érdekli :-)), ez év júliusában kezdtem visszazuhanni a tavaly őszi mélységekbe, úgy mint sírások, alvatlanság+soká alvás, minden mindegy és társai. Aztán gyorsan újrakezdtem Prozaccal cum Sanax, majd elbeszélgettem egy -áterrel, amikor - nem ismervén a P. hatásmechanizmusát és gyógyítóereje kialakulásának hosszabb időt igényelő mivoltát - hirtelen abbahagytam a P. mellé a X-ot és attól rrrettentően rossz lett egy-két éjszakám. No szóval az -áterral való beszélgetés után átálltam (mer' a P. drágább, meg elfogyott...) a Floxetra és tényleg kezdem magam érezni!! Kezdek ráismerni és rátalálni régi önmagam mások által az utóbbi két-két és fél évben hiányolt nehány jellemzőjére! És ez jóóó! (No, azért vannak, amik már csak azért sem álltak vissza, mert már korábban is meglehetősen hiányoztak, pl. az önbizalom.)
De most már valóban kezdem elhinni, hogy ennek a nyavalyás gyógyszernek a hatáskialakulásához kell egy csomó idő, hiszen először csak mintegy három hónapig szedtem, aztán abbahagytam (igaz, egy -áter /elhamarkodott/ ítéletére alapozva). Most viszont folytatom a bogyóevést, ha beledöglöm is! :-)) De persze nem fogok.
Ugye, nem mondja senki, hogy lehet, hogy csak mániás szakaszban vagyok?! :-(
Na, irány a telefon -áternek, hogy ezt tisztázzam!
Szervusztok, üdv,
mindenkinek_jót_kívánok
Ghanima
eclipse: szerintem a dokitol fugg, hogy kapsz-e gyogyszert. Elvileg akarmilyen 'foku' depressziora kaphatnal/kapnod kene, csak mas-mas adagot. Ha pszichologusnal vagy, akkor lehet hogy azert nem kapsz, mert o nem irhat fel gyogyszert (nincs orvosi vegzettsege, az a pszichiatereknek van. Ezen utobbiak kijarjak a rendes orvosit, majd specializalodnak...). Persze az ater is donthet ugy, hogy nem ad, de szerintem ez inkabb dokifuggo, minthogy milyen sulyos a depi. Ettol meg lehet igaza a piszologusnodnek, hogy a gyogyszerek nem tokeletesek :)
Én járok egy pszichológushoz Ő példáúl kerek-perec azt állítja gyógyszerek ide gyógyszerek oda tökéletes nincs. Ebben lehet valami, a papámnak egy p.átér írt fel egymás után klf.le antidepresszásnt kititrálni melyik lesz jó és abból hány mg.
Volt olyan variáció amitől halálfélelme lett. Egyszer elolvastam azt hiszem a Prozac volt a lehetséges mellékhatásokat. Hát egyből jobban lettem!
Mégis milyen szinten jön be a gyógyszer? Nem bir az ember bemenni dolgozni vagy mikor már semmit nem tud csinálni? Hogy van ez?
Eclipse
Gyakorlatból szólok.
1. Egy antidepresszánst (amit az orvos állit be mind fajtára, mind dózisra) sok-sok hónapig kell szedni (van, akinek évekig).
2. Igen kevés Magyarországon a jó pszichiáter, de azért van. Való igaz, hogy a jobbak jelentős része (pld. Dr. Arató és csapata) már elhagyta az állami egészségügyet és jó, ha csak 2.000 Ft egy ülés. Mindazonáltal a gyógyszer enélkül vajmi keveset ér. Ezt tapasztalatból tudom. A kitünő hatású egyik gyógyszer 2 hét alatt átsegített a gondon (szárnyaltam tőle, halál komolyan!), hogy aztán pár hónap múlva ugyanott találjam magam, ahol voltam.
3. Magánban tudok ajánlani jó pszichiátert (3.000.-/alkalom, viszont tuti), meg tudok 2 rosszat is. :-)).
Kiriga: a gyógyszer önmagában olcsóbb, csakhogy áter nélkül nem megy. Legalábbis egy darabig járni kell. A terápia egyébként legalább annyira fontos, akettő együtt hatékony(sajna egy áter min 2000/alkalom/
Kobzoska: köszia gondolkodást és gratula, ez valóban telitalálat, amit mondasz. Sajna a két hölgy nem látja ilyen jónak...)
eclipse: sajna tényleg nem vagy 1edül.Ha ez segít, már érdemes volt elindítanom ezt a topicot
üdv mindenkinek!
stewe
Jó reggelt,
nekem volt 25 éves koromban egy spontán elmúló (egy nyári) pánikbetegségem, amit nem kezeltek, mert eszembe sem jutott, hogy ez betegség.
A mostani pont egy éve kezdődött rendszeres idegeskedéssel, és lett belőle pánik roham nyárra. Azóta beteg vagyok, és inkább rosszabbul, mint jobban vagyok. Nincs gyógyszer, a
terápia 4.hete tart, heti 2x.
Kobzoska,
látod Stewe is depresszió ellen alkalmazta a szerelem terápiát...
A munkád egyébként O.K.?
Megkerdezhetem, hogy kit miota _kezelnek_, es milyen gyogyszereket kapott eddig, es milyen korban kezdodott? Nem akarok statisztikat kesziteni, csak erdekel :)
Amugy a prozaccal van egy erdekes dolog (meg minden mas fluexetin tartalmu antidepi bogyoval), a maj a hatoanyagot lebontja, es az igy letrejott vegyulet szinten antidepresszans, es valamivel hosszabb ideig tart a hatasa, mint a fluoxetinnek maganak. Szoval ott meg jol is jon a maj :)
Hello,
és mi van a szerelemmel? nincs hely, ahol ismerkedni tudnál, vagy mindenkiben rögtön hibát találsz, vagy csak nem tudod átadni magad egy kapcsolatnak?
Ha nem szeretsz erről írni passzold le.
Már ezt valóban megírtam régebben. A lényeg: egyik nő: antidepressziós szerem Iintellektuális és testi izgalommal), másik: nej+egyetemista lányom családi feelinggel. A kettő sehogyse jön egybe, így aztán évek óta húzódik az ügy. Mindenki vár. Meg kivan. Én a legjobban valszileg.
Hát ez röviden.A depi vagy ettől vagy ez a depitől vagy egyszerre. A hosszabb az kissé hosszú.
stewe
Az emberi kapcsolataim a lehető legjobbak: vannak barátaim (kevés és stabil), könnyen ismerkedem, és el tudom szórakoztatni a környezetem. A családhoz (szülők) elég rosszul viszonyulok, túlságosan szeretem őket, aggódom értük és emiatt most velük a legrosszabb a kapcsolatom. Ezt a dolgot még nem tisztáztam magamban.
És neked? Mármint az emberi kapcsolataid.
Nagyon szomorú filmeken, hangulatokon sem bírsz sírni? Ezt végképp nem értem.
Kiriga amiket írsz, az biza elég tipical...
Különösen a jövő nem várása, meg aminrk élek fejezetek. Ha mindehhez tényleg még fiatal is vagy, akkor helyben vagyunk..))
Kórházba azért mentem, mert amikor a harmadik áterhez kerültem, az tök betojt a attól, amit látott és el akart kerülni egy esetleges öngyilkot(Sajna családban már volt..)
Aztán, mint írtam, egyértelmű lett, hogy ez azért még korai nekem. Azért tanulságos volt.
Inkább rossz minőségű katonaság mint kórház, gyógyítás nuku. Csak várakozás, meg persze gyógyszer. A betegek meghallgatására napi max 5 perc, ez persze átlag!!!
Ami a sírást illeti, az szintén normális tünet. Én az első negyven évben nem bőgtem annyit mint az elmúlt háromban...
Azért fel a kobakkal!
stewe
PS amikor nyitopttam ezt a topicot, nem gondoltam ekkora forgalomra..KÁR!
Sose sírtál? Úgy érted nagykorodban?
Hallottál az 50-es férfiaknál a kapuzárási pánikról? Én se férfi, se öreg nem vagyok mégis azt érzem. Plusz, hogy bármikor meghalhatok és egy nagy nulla marad utánam. Járok dolgozni, de vajon ez lesz 10-15-30 év múlva is (elkeserít a monotonitás gondolata)? És mindaz, amit terveket szőttem egy másfajta életről, az semmivé válik, és egy leszek a sok tejesen egyhangú életet élő ember közül. Egyelőre azon vagyok, hogy megtaláljam ennek a másik életnek a szépségét (család, karrier stb.), de még rögtön ott van bennem az ellenkezés.
Hát ez a kórház történet nem dobott fel, de tényleg minek mentél be?
A terápia alatt beszélek mindenről, ami eszembe jut, és innen körvonalazódnak problémák, amik foglalkoztatnak. És ezek nem hétköznapi dolgok, pl., hogy kivel találkozzak stb., hanem feldolgozatlan és megmagyarázhatatlan kérdések. Ezek stabilizálnak egy olyan állapotot, hogy sokat foglalkozol magaddal és figyeled a tested reakcióit. Minden szokatlanra parával reagálsz.
Depresszió vagy nem, végülis mindegy, de ha valaki nagyon jól van és elégedett, akkor tuti nem lesz pánikbeteg. A depressziósok tudnak sírni?
A májgyengeség az veszélyes, de folymatosan zokták csekkolni.
Ami a kórházat illeti, a szintén magánáter küldött be, mert nagyon ramaty állapotban voltam.
Na az egy külön fejezetet érdemelne. Szörnyű hely
(Nyéki út) és azért jöttem el 3 nap után, mert attól tartottam, hogy még jobban begolyózok.
Amúgy már a három nap is eléggé elidegenített a kinti világtól, meglepő hogy ilyen gyorsan hat..
Ne tuggyátok meg!
stewe
Na lm, nem vagyok egyedül a tünetmntes(?) depresszióval.
Ezt azért részletezd légysz, hogy akkor miért merült fel. Amúgy nehéz versenyeztetni a két betegséget, én 3 napos kórházi "üdülésem" alkalmával pánikbeteggel voltam egy szobában, hát az szerintem a legszőrnyűbb dolog lehet. Pedig fiatal srác volt.
A gyógyszerrel kapcsolatban lentebb már reagáltam, ha használ, akkor miért ne?
Ja, és persze ha lehet, egyik se legyél
stewe
Nori, én az India topicban olvastalak nagy érdeklődéssel (én is sokat voltam ott), hát nem hittem, hogy ebben a topicban feltűnsz. Áterhez járok pánikbetegséggel, de a terápia során felmerült a depresszió gyanúja. Az áter szerint elég szokatlan depressziós vagyok, mert semmi külső jegyét nem mutatom a depressziónak.
Légyszíves írjátok meg, miért rossz depressziósnak lenni, mármint ahhoz miért kell gyógyszer, mert nekem pánikosként a tünetek (roham) enyhítésére írtak fel, de azt sem szedem be, mert rettegek, hogy hozzászokom. Mit csinál ill. nem csinál egy depressziós?
Ha rólam kiderül, hogy depressziós vagyok, de nem lennének pánikrohamaim, már kiegyeznék az állapotommal. Vagy elsietem a kijelentést?
nori, ezeknél a gyógyszereknél asziszem nem érdemes logikát keresni, mer nincs. Az-áteredet azért kérdezd meg, bár ők is csak tapogatóznak a szerekkel
szió,stewe
Stewe, én nem félek a gyógyszerektől, csak nem értem, ha a Floxet ugyanaz, mint a prozac, akkor miért érzem magam úgy, mint amikor a Prozacot leépítettem?
nori
Kedveseim!
Én nem értem miért féltek egy un. gyógyszerfüggőségtől? Hát ha egyszer valami használ, azt miért ne lehetne egy életen át szedni? A vérnyomásbeállítót vagy cukorszint szabályozót is állandóan szedik! Bár én találtam volna egy megfelelő gyógyszert...Pedig már majdnem a teljes palettát kipróbáltm!
na kitartást!
stewe
A gyógyszerváltáson kívül semmi sem történt. Igazából nem félek semmitől, csak a környezetem szerint megint olyan elviselhetetlen és goromba vagyok, mint amikor nem szedtem semmit, pedig nem is tudják, hogy gyógyszert váltottam.
nori
Kobzoska,
Pontosan ez a baj, a kiegyensúlyozottság tűnt el, sokkal érzékenyebb vagyok, és a munkámra is nehezebb koncentrálni. Tényleg félek a függőségtől, meg egy csomó egyébtől is.
Szervusz, kedves Koko123!
Akkor tehát rajta: pök, pök! (mármint marokba...), MHK! (Munkára, Harcra Kész - az ifjabbak kedvéért)
Legjobb tudomásom szerint amikor arról írsz, miszerint már a középiskola közepe felé úgy érezted, hogy valami nagyon nincs rendjén, akkor "szerencsére" (ha ezt lehet annak nevezni...) csak" a tizenéves hormonális fejlődés libikókájának hol egyik,hol másik végén ültél, azaz a beinduló hormonális fejlődés sajnos gyakran okoz ebben a korban depressziós tüneteket, amelyeket legjobb lenne persze a szülőknek, netán a tanároknak!! észrevenni és gyógyszeres és/vagy lélektani orvoslás igénybevételével kiváltani, megszüntetni. Ez az állapot a valóban szerencsésebbeknél hamar lejátszódik, ill. segítséget kap a delikvens, a kevésbé szerencséseknél viszont latencia alakulhat ki, ami az életkörülmények, lélektani helyzetek változásai során újra feléledhet.
Ahogy a te akkori állapotodat leírtad itt alább, úgy kattantak be nekem is gimnazista éveim hihetetlen érzelmi bakugrásai, a meg nem értettség, a szívfájdalom, halvány öngyilok-vágyak, vad dorbézok emlékei. Viszont én a reménytelenség huzamosabb érzetére nem emlékszem és szerencsémre nem voltak alvási gondjaim. A szépség oldalát nézve: korán ráébredtem,hogy nem vagyok Botticelli Vénusza, és ez azért máig ható rossz érzéseket keltett, mert nem nagyon próbálkoztam törekedni a női fifikák erőteljes bedobásával a szépítkezés terén. Lehet, hogy csak önmeggyőzés volt, de azt gondoltam és ma is gondolom, hogy ha csak a vakolatom miatt néznek rám, kedvelnek, szeretnek meg, akkor mi lesz majd a hétköznapok során? Az is igaz persze, hogy jó bornak is kell cégér, de én a napi tatarozásra pl. képtelennek éreztem és érzem magam.
Nagy szerencsémnek tartom, hogy sem a dohányzás, sem a drogok soha meg nem kísértettek, lehet, hogy féltem tőlük, vagy hajlandó voltam hinni az ismeretterjesztő huhogásnak. Az alkohol nevű drogot azért én is kipróbáltam és próbálgatom ma is, módjával. Időnként egészen kicsi "rásegítést" reméltem tőle, és valóban csak a bátorítás, a valamibe való kissé könnyedebb belekezdés szükséglete, no meg a társas alkalmak esetén éltem/ élek vele.
Elvált gyerek vagyok, apa hiján nem nagyon lett férfi mintám, ezért a mély párkapcsolatok teremtése - vagy inkább talán a megtartásuk - nem nagyon ment és most sem megy. Tkp. azt hiszem, hogy néhány "rásegítő" körülmény mellett épp egy ilyen elbukás után ébredtem rá, hogy talán valami bajom lehet. Azzal mentem el a Lipót Ambulanciás rendelésére (ami legjobb tudomásom szerint elvileg bárki számára nyitva áll!! és beutaló biztos, hogy nem kellett hozzá), hogy lelki gondjaim vannak. Lógus kezdett el velem foglalkozni, hetente háromszor jártam hozzá kezdetben és analítikus beszélgetéseket folytattunk. Aztán ezt megszakítottam egy hosszabb külföldi út miatt, ahol "fokozódtam" lelkileg, miközben elvileg irígylésre méltó helyzetben voltam. Amikor visszajöttem, egy barátom (mellesleg áter, de természetesen nem akart velem foglalkozni az érzelmi kötődés miatt) ráérzett, hogy valami nagyon nem jól van velem és elküldött egy kolleganőjéhez, tehát egy orvoshoz. Ő igen hamar kiderítette, hogy nem "csak" lelki gondjaim vannak, hanem gyógyszerrel kezelhető orvosi eset is vagyok. Azóta dolgozunk/nak rajtam/velem, váltakozó sikerrel és lelkiorvoslóval, most kezdem megint napfényesebbnek látni a dolgokat. De/és:
és itt majd folytatom a jövő héten, bocsánat! el kell rohannom.
üdv mindenkinek, minden jót,
Ghanima
Kedves Koko123!
Isten hozott körünkben... :-) + :-( is persze.
Most sajnos el kell rohannom, de holnap részletesebben válaszolok!
Addig is minden jót!
üdv,
Ghanima
Bocs a ket hozzaszolasert, azt hittem eloszor nem megy el...:)
A gyogyszer-no gyogyszer kerdeshez egy cent: amennyire en tudom, a depresszio es minden mas lelkibaj hattereben mar eleg regen felfedeztek, hogy agyi elvaltozasok allnak. Van amikor ez nehany hormon vagy az ezeket lebonto enzim szintjet erinti (mint a depresszio), es van amikor az agyi struktura kartosul (pl. skizofrenia). Tehat a lelki baj nem megfoghatatlan dolog, hanem merheto, ellenorizheto szervi (mely esetben a szerv az agy)problemaval parosul. Hogy ezen elvaltozasokat mi okozza, abban elteresek lehetnek, okozhatjak oroklott genek, kornyezeti hatasok, pszichoaktiv szerek vagy mind egyszerre. Azt sem zarjak ki, hogy a biologiai valtozasok is tunetei egy ismeretlen betegsegnek. Emellett az is valoszinu, hogy olyen agyban vegbemeno valtozasokat amilyeneket az egyes gyogyszerek valtanak ki a gyogyulas erdekeben, pszichoterapiaval is ki lehet valatani (azaz szervi valtozast el lehet erni gyogyszerek nelkul is), ez utobbival csak az a gond, hogy bar talan finomabban lehet operalni vele, de sokkal hosszabb ideig tart. Ha valaki az ongyilkossag szelen van nap mint nap, celravezetobb gyogyszerrel kezelni, mely rovidebb idon belul hat, es miutan mar 'beszedkepes', lehet a gondolatait formalni. Nem ertek egyet tehat azzal, hogy minden depresszios meg tud gyogyulni gyogyszerek nelkul is, csupan atgondolva, hogy onmaganak csinal csak rosszat vele...
Most pedig jojjon az en borongos sztorim :)
Fogalmam sincsen mar, hogy mikor is kezdodhetett, mert eloszor azt sem tudtam, hogy ez 'nem normalis'. Mar csak arra emlekszem, amikor kemenyen benne voltam (valamikor a kozepiskola kozepe fele). Nalam ez a kovetkezokben nyilvanult meg: sokat aludtam (rengeteget, szinte korlatlan ideig), de ha lefekudtem aludni, csak orak mulva aludtam el (kozben azzal toltottem az idot, hogy a vilag ertelmetlensegen, az emberek meg nem ertesen, a maganyon es hasonlokon gondolkodtam, nemi ongyilkossagi kepzelgesekkel fuszerezve). Napkozben kialudtam magam a suliban az arra alkalmas orakon, majd otthon bambultam egy kicsit (ez a kep nagyon megmaradt bennem, fekves a teve elott es bambulas - tulajdonkeppen nem nagyon figyeltem a tevere). A suliban az eredmenyeim teljesen kaotikusak voltak, a nagyon jo es a nagyon rossz rendszertelenul ismetlodtek (ha megtetszett egy tantargy vagy tema, egy honap mulva maximum biztos, hogy meguntam). A tanaraim nem nagyon fogtak a dolgot, leszurason kivul massal nem probaltak meg elni (egyszer nem kerdeztek meg, hogy neked meg mi bajod, a legtobb ameddig eljutottak, az egy jellemzes egy osztalyfonoki oran, miszerint "XY, hat, az egy pedagogiai kudarc!", ami akkor roppant mod bantott, ma csak enyhe meg nem ertessel gondolok vissza rajuk (ugy gondolom feladata lenne egy kozoktatasban dolgozo pedagogusnak, hogy tudjon roluk, es eszrevegye az egeszsegugyi problemakat)). No, ehhez hozajott az, hogy roppant rondanak tartottam magamat, es ezen az ellenkezo velemenyek sem valtoztattak. Nap mint nap belehallottam az emberek beszelgetesebe a metron, buszon, hogy "ronda" "iszonyat" stb. mely persze mind ram kellett hogy vonatkozzon :) Eztan kovetkezett ket elfuseralt kapcsolat is, melyek utan mar bulizni sem jartam el, mindennap otthon ultem es azzal mulattam az idot, hogy intenziven utaltam magam. Ha konyvet olvastam, mindig a rosszat hamoztam ki magamnak belole, ami alatamasztotta szamomra, hogy a vilag kegyetlen, kapzsi, undok, es a tobbi(ebben a konyvvalasztasom is segitett). A valtozas valamikor akkor kezdodhetett, amikor egyreszt elkezdtem erdeklodni a tarsadalomtudomanyok irant, masreszt felfogtam hogy egy betegseggel allok szemben. Az elobbi abban segitett, hogy jobban megertsem a korulottem levo vilagot es ne fogjam fel olyan rosszindulatunak es kiismerhetetlennek, az utobbi pedig levett egy hatalmas sulyt a vallamrol, vegre nem gondoltam, hogy a helyzet remenytelen. (Ebben az idoszakban kezdodott a drogozas is, tulnyomo tobbsegben hallucinogenok. Segitettek ugy erezni, hogy tortenik velem valami...) A tarsadalomtudomanyokrol minel tobbet olvastam, lassan kusztam at mas temakra, mert rajottem, hogy azok jobban erdekelnek. Igy jott a szociologia biologiai megkozelitesben, majd a pszichologia, de vegulis a pszichologiabol biologia lett, mert a biologia pszichologian kivul minden mas megkozelitest megfoghatatlannak es nehezkesen alatamaszthatonak tartottam. Ekozben az allapotom folyamatosan javult, ami vegulis nem tudom hogy a betegseg termeszetes ingadozasabol vagy a tanulas mint pszichoterapiabol fakadhatott. (idoben ez olyan
harom-negy ev lehetett.) A lenyeg az, hogy egyre magabiztosabb lettem, csak ritkan ereztem magam kifejezetten rosszul (amikor mas emberek boldogsagat lattam, es magamat keptelennek tartottam arra, hogy akar rendes parkapcsolatot fel tudjak epiteni). A drogokrol szep lassan leszoktam, nem kellett akarni, teljesen magatol, ma bar nem ellenzem oket acsarkodva, de ugy erzem nem lenne ertelme hogy meg egyszer akarmit bevegyek vagy elszivjak, egyszeruen nem erzem szukseget, inkabb csak az arnyoldalait latom magam elott. Es ez mar ugy ket, ket es fel eve igy van. Orvoshoz vegulis egyszer sem mentem el, haromszor eljutottam az SZTK bejarataig, egyszer bekopogtam a pszichiatria ajtajan, de mivel beutalot kertek, tobbszor nem probalkoztam. Ma ugy tartom, hogy rogton az elejen oda kell menni. (Kb. egy honapja egy panikrohamhoz hasonlo tunetegyuttest veltem felfedezni magamon, most mar azonnal elmentem, de a haziorvos szerint kutya bajom, inkabb szokjak le a cigirol es menjek el sportolni. :) Hat remelem igaza van!)
Visszaterve egy par evet, ahogy elkezdett visszaterni a magabiztossagom, ez roppant merteku cinizmussal es bizalmatlansaggal tarsult. Ugy gondoltam, hogy vagyok en, es pont ennyi ember van a foldon, akiben bizhatok. Viszont nem gondoltam, hogy ez nagy tragedia. Rengeteg problemat okozott azonban akkor, amikor az uj parkapcsolatomat kezdtem epitgetni (nem en kedemenyeztem, persze...:) Ennek mar tobb mint ket eve, es ugy nez ki egyelore stabil (a leanyzonak sikerult felpuhitania). Mara csak a kovetkezo tulajdonsagaim maradtak, melyek kicsit zavarnak: sokat alszom, meg mindig. Amennyit csak tudok(de most mar 10 perc alatt elalszom este, nem gondolok negativ dolgokra, eszembe sem jutnak, es nincs altalanos rossz kedvem). Halogatom a dolgokat, neha tul sokaig, majd hulyere dolgozom magam, amikor mar tovabb nem lehet.:) Nem tudtam egyik almom sem valora valtani, es nem voltam kepes tenni ertuk (tobbszor felveteliztem kulonbozo helyekre, melyek erdekeltek, es meg mindig tervezem, de valahogy erzem, hogy nem fog menni(nem fogok tenni az ugy erdekeben semmit, csak halogatni). Kozben iden kijartam egy foiskolat, ami viszont nem erdekel annyira, viszont be tudtam konnyen kerulni). Az eletcelokkal meg van egy kis problemam, egyreszt a halogatas miatt, masreszt mert nem igen tuzok ki nagy celokat magam ele. Kicsit meg mindig cinikus vagyok, de szorakoztatoan:). Ujabban (fel ev) aggodos lettem, nem annyira felszabadult. Nem akadalyoz kulonosebben a napi teendokben, de ugy erzem haromnegyedgozzel teljesitek miatta.
Engem az erdekelne, hogy jart-e valaki hasonlo cipoben, illetve mit gondoltok azokrol a problemakrol, amiket meg mindig problemanak fogok fel(van-e masnal is hasonlo?).
Kellemes ez a topic egyebkent, kedves emberekkel! :P