Inkább csak, hunyd be a szemed! Képzeld el, hogy albatrosz vagy. Hatalmas, kitárt szárnyakkal szállsz a tenger fölött. Hallod a szél és a hullámok zúgását. A langyos szél símogatja arcod. Hallod a sirályok vidám kacaját magad mellett és ahogy lenézel, a habokban néhány kedves delfin üdvözöl triplacsavarral. Tökéletes, boldog harmóniában vitorlázol egy légáramlaton, mely finoman ringat, föl-le...föl...le..... :)
Az álmokban az agresszio egészen mást jelent, mint a valo életben. Már az is kérdés, ki "csinálja" az álmainkat, és miért? Ugy tudom, jelenleg ugy gondolom, hogy énünk egy rejtett részét kitevö tudatalatti üzeni akar valamit kocos fejünknek, tudatunknak. Ennyi. A tudatalatti eszközeit még saccolni sem merném melyek, de mindenképpen eltérnek a megszokott hagyományos "üzenö" eszközöktöl, mint hang, látás tapintás.. Az, hogy nem értjük, pusztán komunikácios zavar, annak viszont jo nagy. A gyerekek 5,6 éves koruk körül nagyon soxor álmodnak ütös, nehéz rossz álmokat, ahol öket felnyársalják, megeszik, stb stb... Pedig ennek az az üzenete, hogy teljesen belépett az emberek világába, vége a csecsemökornak.. A CSECSEMÖT, a kis TIPEGÖT nyársalják fel álmában, nem öt..
Ugyanez elöfordulhat az anyáknál, akiknek felnöt a gyerekük. Sokszor álmodják, hogy a gsereküket elütötte az auto, lelöték, stb.. Pedig arrol van szo, hogy felnöt a kamasz, és már nem függ többé az anyátol..
A halál nem halált, inkább valamiféle kötödés, vagy korszak végét jelenti.. (Meg van, amikor nem)
Tudod, nekem nagyon erösen az a véleményem, hogy mindennel, de mindennel szembe kell nézni!! És, bár ebben a folyamatban támogatni lehet valakit, de helyette szembenézni a dolgokkal, ahogy vannak, senki sem tud..
Hagyd el a futkosást és csak gondolj a repülésre! Kis "edzés" után már nem kell sem futni, (sem verdesni a karokkal) és nem csak 5 méter lesz és nem kezdessz el zuhanni, csak ha akarod... ;)
Én olyan embernek ismerem magam, aki pont, hogy állandóan "kitárulkozna", de egyszerűen bosszant, hogy a többi ember zárkózottsága miatt erre kevés lehetőség van.
:-) Még mindig nem az igazi.. mert mostmeg más emberekröl beszélünk, akik zárkozottak.. Az álom személyes. És ha bármit mond, nekünk mondja szerintem..
Veletek nem szokott előfordulni, hogy reggel felébredtek, nem emlékeztek az aznapi álomra, nem is gondolkodtok rajta, csak napközben ugrik be a különböző események történése láttán?,
Erröl sikat beszélgettünk a dejavu-s topikban, Sokak szerint ez dejavu, szerintem nem, de ezzel a véleményemmel megelehetösen egyedül maradtam.. :-)
Háááát kezdenek elmaradni a mosolygók, gondolom már fordulok is ki a pixisből.:)
Viccet félre, holnap szülök valamit majd a címedre, most meg hazaszaladok.
További kellemetlent, Neked se legyen jobb, mint nekem.
Holnap a "Széplelkűek" topicjába is benézek:))))
Csendőrpertu= valaki letegez, de Te nem tegezheted vissza. (Annó a csnedőrök mindenkit letegezhettek, innen az elnevezés.)
Már mondtam: nem szoktam ilyesmin megbántódni!
Asszem, én nemsoká húzok el! Ha kedved tartja, írhatsz majd ímélt!
Rendben. Nem szerettem/elek volna megbántani, bár nem tudom mi az a csendőr-pertu, nagyon megijedtem. Bár filmekben már láttam, olyan szárazföldi szigonypuskájuk van, mint a búvároknak. De soha nem láttam őket pertut inni.
Kedvelem a humorod:))))))))
Örülök.
Már mondtam, hogy Angyalok nincsenek, mint ahogy véletlen és szerencse sincsen. Ugye?
De az Angyalkák sugároznak. Sugározva fogalmaznak, gondolnak, éreznek.
Vagy arra kellene válaszolnom, hogy szerintem ezt Maga hogyan csinálja. (Ez nem az offtopic kategóriába tartozik?:))))
Angyalok nincsenek.
Angyalkák vannak, akik ha felnőnek, már nem Angyalok.
Aki így fogalmaz, érez, gondolkodik mint Te, az nem Angyal. :))
Ugye nem bántottalak meg?
Szerinted e'gyangyal csak úgy aberráltszemélyiségzavaros mittoménminek ítél meg, el embereket?:)))Na ugye, hogy nemis...Egyszerűen csak amit elfojtasz napközben, az álmodban tör elő. Nincs ebben semmi beteges...
Segíteni az tud, aki önzetlenül csinálja, és képes őszinte lenni még akkor is, ha az a másik számára fájdalmas...
Tudod engem a színek, a hangok, a szagok tartanak életben. Az életben.
Az álmokban a rettegésé, a borzalomé a főszerep. És baromi furcsa, de élvezem valahol. Félre ne érts, nem egy aberrált, személyiségzavaros, beteg ember vagyok.
Álom pl.:
Nagyapámat látogattam vidéken, mikor odaértem hátul matatott a kertben. A drótkerítésnél kötözte a babot. Kihúztam mellőle egy babkarót (még most is látom, érzem a kezemben a korhadt darabjait) és se szó, se beszéd, hátbadöftem.
Nem halt meg. Mikor kiszaladtam a kapuhoz, hátranézve láttam, hogy négykézláb mászik utánam.
Gyorsan beugrottam egy Trabantba, hogy gyorsabban menekülhessek, de a Trabi olyan lassan vánszorgott, hogy a nagypapi kúszva majdnem utolért. Amikor hátranéztem láttam, hogy a hátsó ülésen egy fekete és egy fehér hattyú ül.
És felébredtem.
Szóval nem azon van a hangsúly, hogy mit értek segítség alatt, hanem, hogy ki az aki segíteni tud.
Szívemből, gyomromból és egyéb zsigeri szerveimből beszélsz...
Egyedül valóban nehezebb sok minden. SENKI nem oldhatja meg a lelki gyötrelmeideet Helyetted...de egy-két emberi szó sokat segít! Nekem sem ment egyedül. De egy lavina-tünetegyüttest vettem észre: egy kis pöccintés elég ahhoz, hogy elinduljon a lelki lavina, hogy felgöngyölödjön, aminek fel kell...Csak legyen merszed belevágni!:)))
