ez látod lehet, bár ellene szól, hogy nem biztos hogy volt ideje fogást cserélni [hisz eredendően normálisan, azaz pengével felfele kellett hogy tartsa a szekercét, azt megfordítani lehet hogy pont annyi ideig tart, hogy azalatt a lovas bácsi csinál neki egy szép vakbéloperációt]
Esetleg úgy elképzelhető, hogy nem vágtában döfte le a martalócot, hanem valamelyest lassabb haladás közben > mivel a kopja beletört az emberbe, az mindenképpen kibillentette a lovas az egyensúlyából, de - és itt igazat adok - nem arra (lefelé) térül el a fegyver; ha lefelé döf (és törik a szerszám), akkor felfelé kellene csapódnia.
Így megállapíthatjuk hogy a kép HAMIS.
Renonc!!!! :-)))
A valóságban ez a jelenet így sosem játszódhatott volna le. Miután beledöfte a fegyvert a nagy darab pasiba, hogy került az a másim kettő ember közé? Zsonglőrködik vele vágtázás közben? Ha meg nem, akkor a középső fickót is el kellett volna vele találnia, minimum. És ha abból az irányból jött, ahogyan a lova áll, akkor le kellett volna fejelnie a sziklát.
És igen, Mamboo, az bizony arról a dárdáról tört le!:-P
Kaviat, szerintem is tutira egy ilyen harcról van szó. A harmadik vagy egy tőrt, vagy egy kardot fog- fantasy világokban megesik az akár kétkardos párosítás is.
Az mégis inkább balta szerintem (nézd meg a gombját vagy hogy híjják azt az alkatrészt), azzal hárítja el - lentről indítva - a hasára/testére irányuló kopjadöfést...
sziasztok [a topic egy ideje a kedvenceim között van :))]
szerintem pedig a lovaglós bácsi bántja a másik három gyalogost [vagy fordítva, az nem derült ki számomra, hogy ki kezdte az összeveszést]. aki legfelül van, abba már bele is törte a lándzsáját, ami miatt a másik kettő szeretne vele valami rosszat tenni.. az a bácsi, akinek nincs sapkája, épp hogy megúszta a lovaglós bácsi második szúrását [bár törött a lándzsa, azért ha hasba nyomják vele az ember, komoly csikarás lehet az eredménye]
amit viszont nem értek, hogy mi van a sapka nélküli bácsi jobb kezében? a kardja ott van a bal oldalán, baltát nem foghat, mert akkor nem lefele állna a fegyver.. hmm..
Hát kérem, itt gyorshajtás esetének fennforgása van és ahogy elnézem a lovas orcáját, még cserbenhagyás is lesz belőle! A fejszés emberek ugyanis korabeli rendőrök. Akibe beleakadt a kopja, az például megállásra szólította fel a lovagot (ugye felemelt kezeivel - forgalomirányító pálca gyanánt egy szekercével), közúti ellenőrzés során, személyazonnalisága igazolása céljából, ámde nevezett úr - mintegy fittyet hányva - erre nem volt hajlandó... A kommandós útját akarja állni, dehát, mit neki egy acsargó rendész!
:-)
sziasztok! ha belekontárkodhatok a képfejtésbe:), akkor
az elsö ami feltünt, h az átszúrt fickó azt a hatalmas sziklát támasztja. ezt látszik igazolni a lovas pajzstartása is. aztán látván a baltát a kezükben, rájöttem, h favágókkal van dolgunk, akiknek valószínűleg egy olyan fát sikerült kivágni, ami a sziklát támasztotta. ahogy elnézem, a lovas segít menekülni szegényeknek; egy hosszú ágat nyújt nekik. viszont kezdenek rájönni, h rossz döntés volt a pillanat hevében a sebesült társukra bízni a kőtámasztást, mert már nrm bírja sokáig; ezt tükrözi a szakállas köpcös arckifejezése. (már nagyon menekülne, de a rúdtól nem tud)
persze ettől még az eredeti kérdésre nem tudok választ adni, h honann is szerezhette a sérülést, de gondolom ez amolyan középkori-favágó-baleset
ui: nekem úgy tűnik, h egyébként is jóban lehetnek, mert pajzsot cseréltek (legalábbis fordítva jobban el tudnám képzelni..)
A képen a lovas rúdugrás egy izgalommal teli jelenete látható. A lovas rúdugrás egy mára már elfeledett de egykoron igen népszerű sport volt, amit európa több királyi udvarában előszeretettel űztek a nemesi ifjak. A festő a lovas rúdugrás igen veszélyes pillanatát örökítette meg, amikor a lovon száguldó versenyző eléri segítőjét, aki hirtelen megállítja a lovat, amitől a versenyző (miután a rudat megfelelő helyre ledöfte a földbe) óriási lendülettel távozik lova nyergéből és nekikezd az ugrásnak. A versenyző, névszerint Sir Rudh Ugrow, arcát eltorzítja a koncentráció, miközben rúdját a megfelelő ledöfő pontra célozza, miközben szárnyas bal kezét indulási pozicióba emeli. (Ugyanis a versenyzők repülés közben a kezükre szerelt szárnyakkal csapkodnak, hogy még magasabbra tudjanak ugrani.) A versenyzők segítői, akik a lovat állítják meg, általában rendkivűl csúnya emberek voltak (a ló minnél hirtelenebb megtorpantása miatt), a festő ezért gondosan nem örökítette meg az arcát, csak utal a rendkívűli csúnyaságra, ahogyan az egyébként hófehér paripa feje elsötétedik a vértolulástól, amit váratlan randa látvány váltott ki szegény patásban. A segítő munkája rendkivűl veszélyes ezért a segítők, hogy az ugrások közötti szünetekben bátorságot meríthessenek tömény italokat fogyasztanak az övükön csüngő középkori laposüvegből. A kép jobb oldalán az atlétikai verseny teljesen felizgatott szurkolói keménymagja látható. Kezükben középkori kereplőkkel, és lapos üstdobbal bíztatják bajnokukat. A bal oldali szurkoló, éppen egy hullámzást akar elkezdeni, amit akkori divat szerint nem csak az "ülünk-felpattanunk kézzel a fej fölé-visszaülünk" mozdulatsorból állt, hanem "ülünk-felpattanunk-fejest ugrunk a földbe-visszaülünk" mozdulatokból állt. Ezért viselnek a szurkolók szarvas sisakokat (hogy ne fájjon a fejük minden egyes hullámozás után)
Azt elhiszem,hogy "lebutított változat",viszont én most értem haza,és soha nem netezek munkahelyről,úgyhogy most is itthonról vagyok.Napközben ha hazaesek,akkor jó netfüggő lévén azonnal a gépem a nyerő:)))És olyankor senki nincs itthon,agy alszik,vagy elűzöm a géptől:)))Tehát nem váltok egyelőre munkahelyet!:)))))))
A pasit viszont szerintem a saját kezében lévő nagyhosszúbottal fogja letaglózni az az ürge,aki a ló előtt ugrál!
Ha rám hallgatsz,akkor kitörölöd a képet és berakod kisebben! Én speciel percek óta még indig csak egy veszettül fejszéző muksót látok!! Semmiféle felöklelést nem