Köszönöm, most már kezdem felfogni. :))
Lenne még egy kérdésem. Teszem azt 3 emeletes házban vagyunk, és legalsón van a gép, középsőn és felsőn analóg telefonok. Hol legyen az NT?
Gondolom a gép mellett. de ekkor legalább 20 m es kábel kéne a legfelső telefonhoz, vagy hülyeséget beszélek? :)
Dögöljek meg, ha nem úgy olvastam még akkor a kérdésedet, hogy ISDN alközpontról volt szó!
Azért - hogy méltóképp a földbe durungolhassalak! :-))) - szeretném kijelenteni, hogy ez a probléma messze nem ISDN (NT) ügyekből kifolyólag jelent (jelenik) meg:
- 1994(1995?) óta létező, elérhető szolgáltatás a Matávnál a hívásvárakoztatás mezei (főközponti, TPV analóg) vonalra
- kb. azóta NEM alakítottam át a asaját kis EP8-as központomat úgy, hogy a Flash-t tovább tudjam küldeni 8-(
- igazság szerint nem is nagyon értem (mert ez a flash-elés, mint már lejjebb említettem, önmagában mint ajánlás sehol sem szerepel, azaz eltekintve magának a flash jelnek az időzítésére vonatkozó ajánlásaitól, ezeket sem mindig logikusan alkalmazzák: meglehetősen szélesen értelmezik - 100...800ms pedig elvileg CSAK 100 a főközpontra és CSAK 600 az alközpontra lenne szabad) tehát az nem értem, hogy a TPV ÉS DIGITÁLIS főközpontok esetén, amikor is a DTMF kódvevő gyakorlatilag mindig rendelkezésre áll (ott van az előfizetői kártyán szegény és nem felkapcsolódik, mint anno), egyáltalán miért nem alakították át a CW és egyéb szolgáltatások aktiválásának módszerét?!
Elég lenne egy DTMF 0 (pl.) és utána az 1 vagy 2 vagy 0 vagy 5 stb.
Tárcsás (impulzusos) készülék esetén meg eleve nem kellene a flsah!
Várom kedves véleményeteket ezügyben!
És utólag is bocs figyelmetlenségemért (ez már a második 2 héten belül!).
Most mindjárt reggel 7 :-), így nem tudtam mindent elolvasni, de egy megjegyzésem kapásból elnne!
Én az az alközpontot, amelyik analóg portra csatlakozik, talán nem nevezném ISDN alközpontnak ! :-)))
Ui. az ISDN kiegészítő szolgáltatások (CW, HOLD, 3PTY stb.) ab ovo kell, hogy minden gond nélkül kvázi-TRANSZPARENSEN működjenek az alközponti mellékről (lásd az ETSI ajánlásaiban az erre mindig megtalálható megy-nem megy típusú hivatkozásokat "Private ISDN Network" címszó alatt, ha jól emlékszem...)
Cégünk idén is megtartja népszerű nyári villámakcióját. Az akció célja, hogy az általunk forgalmazott minôségi
adatátviteli és hálózattechnikai eszközökhöz bárki olcsón hozzájuthasson.
A villámakció idôpontja: 2001. július 25. szerda
Az akciós termékek a fenti napon cégünknél megvásárolhatók. A korlátozott készletek miatt érdemes a készülékeket
elôre megrendelni. Megrendeléseket telefonon, faxon és elektronikus levélben fogadunk el július 25-e éjfélig. A
megrendelt és visszaigazolt árut július 27-éig lehet átvenni.
WL-1100 SA-NB 118 000 Ft
IEEE 802.11b 11 Mbps Master/Bridge Acces Point
Antennák kültéri alkalmazásokhoz:
Tölcsér antenna (10 dB) 19 800 Ft
60 cm-es parabola (20 dB) 39 800 Ft
90 cm-es parabola (24 dB) 49 800 Ft
TITAN 422/485 ISA kártya (két 422/485 port) 19800 Ft
(IRQ 3, 4, 5, 7, 9, 10, 11, 12, 14, 15)
COMTROL NAGYSEBESSÉGU INTELLIGENS MULTIPORTOK
Az 1982-ben alapított amerikai Comtrol Corporation volt az iparág elsô vállalata, amely többportos soros kártyákkal
jelentkezett a piacon. A folyamatos termékfejlesztés és növekedés következtében a Comtrol ma piacvezetô a
nagyteljesítményű multiportokra alapuló megoldások (többfelhasználós adatkapcsolatok, távoli LAN hozzáférések és
internet/intranet hozzáférések) területén.
A Comtrol eszközök minden fontos operációs rendszer alatt kifogástalanul működnek: DOS, Windows
3.1/95/98/2000/NT, Novell, Netware Connect, SCO Unix, Xenix, SVR3.2 Unix, SVR4 Unix (Streams), HPUX, QNX, IBM
OS/2, Linux, SUN SOLARIS stb.
Comtrol RocketPort rendkívüli fejlesztési eredmény
A RocketPort kártyacsalád a Comtrol által kifejlesztett integrált ASIC vezérlôn alapul, ami nagy adatátviteli sebességet
és különleges megbízhatóságot biztosít. A jelentôs processzor teljesítmény következtében az adatfeldolgozási
sebesség, mintegy tízszeresére nôtt a korábbi megoldásokhoz képest. A RocketPort kártyákon minden nyolc
csatornára jut egy ASIC processzor. Ennek megfelelôen az egyidejű adatátviteli sebesség akár 460 kbps is lehet. A
kártyák ISA vagy PCI buszos kivitelben készülnek. Az aszinkron portok száma a kártyákon 4, 8, 16 vagy 32. Egy személyi
számítógépben négy RocketPort kártya is üzemelhet. A megbízhatóságra jellemzô, hogy az egyes meghibásodások
között eltelt átlagos idô (MTBF) 23,5 - 86,3 év.
A Comtrol termékekre 5 éves garanciát adunk.
RocketPort PCI Quad/DB25 98 000 Ft
4 port kábellel
RocketPort PCI Octa/DB25 135 000 Ft
8 port kábellel
Hálózati nyomtatás
ZOT-717 1 portos printer server - 10/100BaseT 35 800 Ft
UNIX, Novell, Windows NT, Windows 95/98/2000, IPX, TCP/IP, NetBEUI
Minden további kérdésben készséggel állunk rendelkezésükre.
Üdvözlettel:
Szakács János
HUMANsoft AHT Kft.
Budapest, 1155 Tóth István u. 105.
Tel.: 414-4040 Fax: 414-4049
AHT forródrót: 414-4048
Járt ma már a honlapunkon? E-Mail: vialan@humansoft.hu"
A másik típus soros porttal az NT1+2ab+V24. Erről a www.elcon-system.hu oldalon találhatsz infókat.
Bizonyos esetekben celszerű a soros porti csatlakozast használni.
Egyrészt: nem kell ISDN PC-kártyára költeni.
Másrészt: olykor nem lehet egy PC-t megbontani bővítés céljából. (garancia, miegymás)
A soros portos NT-k tartozéka egy kb másfél méteres soros kábel is, ill. egy 25-9 pólusú átalakító.
Az Elcon-hoz van egy floppy is, driverekkel, ill. egy "konfigurátor" programmal, ami az NT programozását teszi egyszerűvé.
A netMod-hoz ilyen lemez nincs, standard 28800 modemként kell telepíteni. Viszont ehhez is letölthető már konfigurátor program a netről.
A soros kábel hossza miatt ezeket az NT-ket a PC közelébe célszerű telepíteni. (volt, ahol beletoldottak úgy 15 métert, és csodálkoztak, hogy nem megy)
ISDN kártya használata esetén nincs ilyen kötöttség, az S0 buszt (amire rácsatlakozhatok a PC-kártyával) messzire lehet vezetni az NT-től.
És erre a buszra több PC-t is köthetek.
Az NT egységen van egy soros port, azt teszed a géphez. Több gyártótól, több féle NT-t is szerel fel a MATÁV. Az egyikről igen részletes leírások itt találhatók http://netmod.fornax.hu/.
Lenne egy kérdésem, remélem még nem kérdezték. Szóval azt írják a tavaszi ISDN akcióra hogy a falicsatlakozóhoz a gép közvetlenül kapcsolható modem és ISDN kártya nélkül. Ez hogy valósul meg? És nem éri meg inkább egy ISDN kártya?
Igen ezt szeretném. De ugye ehhez állítólag meg kell rendelni-még ha ingyenes is- a szolgáltatást a szolgáltatótól, plussz jön a dolog műszaki része, hogy a főközpont, meg az alközpont mennyire szereti egymást....
ISDN kártya 2 csatlakozéás: passz. én még csak routereket láttam, ott egyértelműen be kell jelölni, hogy max. hány csatornát foglalok le pl adatkommunikációra, és kész. A többi már a szolgáltatón múlik. Ha esetleg szakértőbbek nem jelentkkeznek tudom javasolni a próbálgatást: van egy tuti 2B csatornás accountod " kölcsönbe" , ami másnál működik. Ha evvel nem megy , akkor tényleg a beéállítás a gond.
Abszolút nem off a kérdés, maximálisan a témába vág! De sajna erre nincs a kisújjamban a válasz.
Ha addig nem lnne megoldás, esetleg hétfőn konzultálok egy még vérprofibb :-) kollégával.
ISDN30, tehát Pont-pont konfiguráció, ISDN alközponttal, közvetlen beválasztással.
Mellékről hívnál egy városi számot, ami foglalt, ezért megrendelnéd a visszahívást. Vajon visszacsönget-e az adott (közvetlen beválasztással elérhető) mellékre ha a hívott befejezte az előző beszélgetést?
Hétfőn próbálkozom vele.
hello mindenki
Lenne egy fél-meddig offtopic kérdésem: isdn kapcsolatom van, AWM Fritz! kártyával. Az lenne a kérdésem, hogy ezzel a kártyával hogy lehet két vonallal csatlakozni? Miután felinstalálltam a kártya driverét és a hozzá való porgramcsomagot, csinált 2 kapcsolatot. Az 1 vonalas tökéletesen működik, olyan max 7,5k sebességet sikerült elérni. A 2 vonalas csatlakozással egyszerűen nem sikerül mindkét vonallal csatlakozni. Próbáltam Freestartal (erre a userek ált. azt mondják, hogy engedi a 128k-t, nekem a helpdesk csak max 64k-t ígért) és a Wonderline-nal (aki a test accokat adta, azt mondta, hogy akár dual isdn is) is. Amikor felmegyek a 2 vonalas kapcsolattal (előtte a "eszköz" céltelefonszámát is beállítottam), semmmi sebességnövekedés, és ha felveszem a telefonkagylót, még vonalam is van, pedig elvileg nem szabadna. A létrejött kapcsolatot nézve ottvan egy "Eszközök: 1" felirat, de a sebesség a szokásos 115200.
Hol van/lehet a hiba?
Legyen szíves vki segítsen itt a fórumba vagy akár emailben.
A segítséget előre köszönöm.
Stimm.
Itt végülis a riasztósok orvosolták a dolgot, letiltották az adott funkciót. Azóta sem jött rá panasz.
Ugye! Itt is minden működött rendesen, mégis rendellenesnek tűntek a dolgok.
Ha ilyen pörgős lesz a kérdezz-felelek, gyorsan kifogyok az érdekesebb szitukból! Na ezentúl majd külön vadászok az ilyenekre. :-)
A távlekérdezhető riasztók arra indúlnak el, ha a vonalra kétszer egymás után ráhívnak. Ha valaki akkor hívta a lakást, amikor közvetlen elötte volt egy gyors hívás, akkor a riasztó modemje felkapcsolódik. Kellemes "hiba", főleg ha nem tudatják, hogy ja hát van riasztó is. :)
Ja! Egyébként a rendellenes működésre vonatkozó panaszokból olykor kész művészet kihámozni olyan infokat, ami alapán el lehet kezdeni a nyomozást.
A nyomozást egy rendszertechnikai vázlat felrajzolásával szoktam kezdeni. Ez itt a kp., ez az NT, itt a két(három) szám, itt a két analóg készülék (fax, modem, riasztó, kártyaolvasó stb), itt az ISDN készülék, a PC. Mit mire használna, mi hol csörögjön? És mi legyen áramszünet esetén?
Ha ez megvan, lehet kezdeni próbálgatni, ill. programozgatni.
Újabb feladvány:
NT-n analóg készülékek, S0 buszon PC, jellemzően faxolásra használja.
Panasz: nagyon ritkán előfordul, hogy a hívó "fax-hangot" kap, pedig a PC ki van kapcsolva. Ugyanakkor hívottként mire a csengetésre felvené a készüléket, már nincs ott a hívó, a vonal pedig "süket".
Plusz infó: a lakásban riasztó is van.
Az elmúlt egy év talán elég volt ahhoz, hogy megtanulják és ne szívják meg újra! :-)
És ha már sztorizunk:
NT-ből V.24-es csatlakozás a PC felé.
Mondja a srác: lassabbnak tűnik a net, mint a havernál.
Nézem a gépet, az összes "sebességlassító opció" :-)bekapcsolva. COM porti sebesség 38400, az összes felkínált protokoll beixelve, bejelentkezés a hálózatba szintén...
Hejrepofozom, nézzük a letöltési sebesség-teszteket, hozza a formáját, rendre 7.5 Kbyte körül.
Nem kell, hogy értsen hozzá, hiszen csak használni szeretné. Mostmár használhatja úgy, ahogy elvárható.
Bingó! A történet egy éve volt, mint első találkozásom az ISDN-nel, és a MATÁV, továbbá az alközpont üzembehelyezője 1 hétig pöcsöltek a témával, mire egy ismerősöm ismerőse aki történetesem szintén matávos így mint Te rögtön megvélaszolta. Addig meg egy héten keresztül azt hallottam, hogy a hülye MATÁV, vagy hoghy a hülye alközpontos-attól függ, hogy éppen ki volt kint. Pedig Úgy egyenként Ők voltak a hülyék a szakmájukhoz, csaj egyszerübbb volt másokat lehüjézni, mint utánanézni adolgoknak....
>de ha a behívott mellék foglalt akkor a hívó csengetési visszhangot hall, nem foglaltságot. >Miért?
Az analóg portok be vannak programozva? Ha teszel rájuk készüléket, mit tapasztalsz?
Ha nincs az analóg port programozva, szerintem oda csönget az NT olyankor. (meg akkor is, ha a beválasztással hívott mellék szabad)
Programozz be az analóg portokra egy nem létező számot, szerintem megoldja majd.
Üdv: Rainman
Ha az NT mindkét analóg portjára ugyanaz a szám lenne felprogramozva
Akkor szerintem az NT mindkét porton egyszerre csengetne, amit az alközpont két független hívásnak érzékelne...
"Amint fogadják az "egyik" hívást, leáll a csengetés a másik porton is, amire az alközpont azt hiszi majd, hogy a "másik" hívást bontották még a jelentkezés előtt. "
Ezzel nincs is semmi baj, így is kell lennie, mert ugye ez csak egy hívás volt, de az NT mindkét portján csengetett, az alközpont meg csengette azt a melléket amelyik fel van programozva erre a funkcióra. De ha mondjuk ugyanerre a számra érkezik egy hívás, mialatt az egyik csatornám ( illeteve analóg porton) beszélek, az NT másik portja kezd csengeni és ha az alközpont úgy van beállítva, hogy erre a második fővonali bemenetére érkező hívások is azon a melléken csengessenek, amelyiken az első beszélgetés folyik, akkor az alközpont-ha tudja-jelzi a bekopogást a melléknek.
Tulképpen az NT analóg kimeneteit evvel PBX-be kötöttük aval a vezérszámmal, amelyiket mindkét kimenetére felprogramoztuk.
Ha már találós kérdés: P-MP NT, mint pl. a netmod, de ISDN alközpontot tettünk az S0 buszra. A beválasztást jól felprogramoztuk, de ha a behívott mellék foglalt akkor a hívó csengetési visszhangot hall, nem foglaltságot. Miért? (Bekopogás az alközponton kikapcsolva.)
>Erre találták ki némely alközpontnál a fővonali
>flasht adó szolgáltatási kódot,
Az adott esetben ez a kód a Flash + # volt. A következő Flash már kijutott a fővonalra. Ennek hosszát előzőleg programozni lehet az alközpontban. Tehát nem a készülék Flash-e jutott ki közvetlenül a fővonalra, hanem az alközpont mintegy "átenmelte" azt, a hossz megfelelő korrekciójával.
Tehát a mellékről a kopogtató hívást a Flash + # + Flash + 2 billentűzésével tudta fogadni.
>Ha az NT mindkét analóg portjára ugyanaz a szám lenne felprogramozva
Akkor szerintem az NT mindkét porton egyszerre csengetne, amit az alközpont két független hívásnak érzékelne...
Amint fogadják az "egyik" hívást, leáll a csengetés a másik porton is, amire az alközpont azt hiszi majd, hogy a "másik" hívást bontották még a jelentkezés előtt.
Ki kellene próbálni a gyakorlatban. Igy látatlanban szerintem alközpont használata (analóg porton) esetén mindenképpen külön száma kell legyen a két analóg portnak.
>de ehhez az NT-nek és az ISDN szolgálatnak nincs >köze.
Jó, tudom hogy nincs feltétlenül köze...
Csupán arra akartam ráirányítani a figyelmet, hogy a jelenleg elérhető szolgáltatások használata során megfontoltnak kell lenni.
Mert minden működik a maga módján (ahogyan kell), és a végén az sülhet ki belőle, hogy teljesen más törtéik, mint amit a felhasználó el szeretett volna érni.
Üdv: Rainman
P.S.: Robi! Riválisok nem leszünk! Én az NT-ig (na jó, az S0-busz még belefér) vagyok kompetens. :-)
Üdv!
Az alközpont mögötti mellékekre adott Flasht az alközpont értelmezi, nem az NT. A fővonali oldalra nem megy át a flash jel. Erre találták ki némely alközpontnál a fővonali flasht adó szolgáltatási kódot, ami után a Flash+2-vel tartásba tehetjük az NT-n az egyik vonalat, és fogadhatjuk a másikat.( Net-mod)
Ha az NT mindkét analóg portjára ugyanaz a szám lenne felprogramozva, akkor a második hívás megcsengeti a szabad analóg portot, és ha az alközpontnak van saját bekopogás funkciója, akkor az alközpontra jellemző szolgáltatási kódokkal lehetne fogadni a bekopogó hívást.
Legalább is szerintem.
Flash idő?!
Mert elvileg a CW ISDN alközponton át is "transzparens" kellene legyen.
Legalábbis az ETSI ezt írja :-)
A fax-os ügyben: csak az idők számítanak! Amelyiknek hamarabb van time-outja, az győz! Ha a fax 2 csengetésre beemel (ez ugyebár barátok között is 9.6 sec), akkor innen már vagy a fax vagy a hangposta, de ehhez az NT-nek és az ISDN szolgálatnak nincs köze.
Vagy: a hangposta (nem volt egyértelmű, főleg a sorend miatt) szolgáltatói. Akkor meg az átirányítás vonatkozik erre (szép is lenne, ha nem!), és akkor az előző pont ellentettje esetén megy hangpostára, és ezzel az átirányítás is lelőve (megoldásilag csak persze!).
Üdv
Maus Róbert Péter
mikimaus
P.S.:ha ISDN alközpontokról bármilyen - publikus vayg nem - doksit, anyagot tudsz küldeni (pl. mail), hálás lennék - emberi értelemben: ui. nem akarok riválisod lenni a piacon ! :-)))
Robi
Feltettem a tar.hu/corvin/isdn.htm oldalra egy összefoglalót a szolgáltatásokról. Ezt lehetne finomítgatni, pontosítani. Nem szerepelnek benne azok a szolgáltatások, amelyeket Magyarországon nem nyúlytanak vagy nem nyúlythatnak(!).
A következő az lenne hogy az egyes NT-k az analóg portokon ezek közül melyeket tudják nyúlytani, és mi módon.
Más: szolgáltatások, alkalmazások összeférhetetlensége:
Mi van ha egy vonalon van egy fax, automatára állítva, van rajta hangposta, és "hívásátirányítás nem felel" esetén. Ki fogja a hívást fogadni?
Házi feladat szakértőknek:
Volt ma egy érdekes tapasztalatom: 2/6-os alközpont, ISDN analóg portjain. A mellékek Flash + mellék szám-al adhattak át egy fogadott hívást másik mellékre.
A hívásvárakoztatáshoz a kombinációk: Flash + 1, ill. Flash + 2.
A használó elmondása szerint nem tudta fogadni a bekopogtató hívásokat.
Na valyon mi volt a megoldás, hogy működjenek a dolgok? :-)
Köszi a részletes tájékoztatást.
Korábban nem igazán figyeltem a hasonló ISDN akciók paramétereit mivel különösebben nem volt szándékomban váltani, főleg a magasabb előfizetés és készülékár miatt. Én azt gondoltam, hogy a jelenlegi akció minden szempontból ez eddigi leg kedvezőbb: 5 ezerért kapok készüléket, nem kell ISDN kártya a gépbe, a modememet is eladhatom, 10 rugót lebeszélhetek, kedvezményes az előfizetés, stb... , de azok alapján amit írtál valóban megfontolandó a kivárás.
A modemem 56k-s, csak az a gond, hogy 33,6k feletti sebességgel még nem sikerült csatlakoznom 8-( Ha pl. 44k-val sikerül is csatlakozni (a log fájlban meg tudom nézni), a jelszó ellenőrzés közben mindig lebont. Sajnos még nem sikerült rájönnöm, hogy mi az oka.