Keresés

Részletes keresés

születésnaplemente Creative Commons License 2016.02.13 0 0 510

Persze, a párkapcsolati bántalmazók azért jellemzően pszichopaták, egyrészt valamiért kevesebb a nő közöttük, másrészt - újabb adatok szerint - közel ugyanakkora az arányuk, csak teljesen más módon nyilvánulnak meg. Nekem van egy barátom, akit egy kedves p hölgy nagyon durva hullámvasútra ültetett fel, az elején tökéletes lávsztori, majd hirtelen dobva lett, összejött a szeme láttára a srác legjobb barátaival (!), majd vissza, közben amikor vele volt, szisztematikusan rombolta az önértékelését, amely szöges ellentétben állt az elején mutatott odabújós, igazi szerelemmel. Az illető egyrészt nem rohant el a Férfiak a Férfiakért (FAFE, nemlétező szervezet) egyesülethez, mert ilyen nincs, másrészt a férfiaknak nagyságrendekkel kínosabb beismerni, hogy tulajdonképpen bántalmazták őket, csak ez nem járt kék-zöld foltokkal. Ez a hölgy konkrétan a lelki kínzásban és az hatalomgyakorlásban találta meg a saját narcisztikus ellátmányát, tehát ő nem pénzt vesz el, nem eltartatja magát megvezetett nőktől, hanem férfiak lelkéből eszeget, mintegy.

 

Amúgy igen, a kapcsolatmegszakítás (ha lehetséges) az egyetlen megoldás, ezt nem lehet elégszer elmondani. Büszkeséget, sértettséget lenyelni, veszteségeket leírni, azonnal, és messzire futni, mert nyerni nem lehet úgysem.

Előzmény: sieshu (509)
sieshu Creative Commons License 2016.02.13 0 0 509

Pff... :) nem látom értelmét, hogy túlbonyolítsam. Tudom, hogy az indexfórum már évek óta a topikpörgetésről, átbaszásról szól.

Egyébként teljesen lényegtelen. Nőknél azért nehezebb, mert a fizikai erőfölény egy plusz megfélemlítési tényező. Férfiakat is lehet persze lelki, anyagi függőségben tartani, pláne ha otthonról is ezt a modellt hozták. A lényeg az, mit lát az a kétségbeesett ember, aki följön ide... szerintem lássa azt, hogy ki lehet lépni. Mellesleg a saját élményeim is eszembe jutottak a légypapír pasikról.

Előzmény: születésnaplemente (508)
születésnaplemente Creative Commons License 2016.02.13 0 0 508

Egyáltalán nem biztos, hogy Saci nő :-) 

Előzmény: sieshu (507)
sieshu Creative Commons License 2016.02.13 0 0 507

Menj le gyufáért... és soha ne térj vissza. Ha mégis próbálkozik, ne magyarázkodj. Jusson eszedbe, hogy ő nem szeretni akar, csak legyőzni. Mindent ezért tesz. Ne könyörülj olyanon, aki maga sem könyörületes. Ne elemezgesd, egyszerűen csak határozd el, hogy veled ezt nem teheti meg senki. Onnantól kezdve mindegy, mit mond vagy tesz.

Vannak ezek a nőket segítő szervezetek, ha máshogy nem megy. NANE, Patent.

Ettől még nem biztos, hogy szociopata egyébként, nem kell belőle ördögöt csinálni. Lehet, hogy csak egy szerep foglya. De ez legyen az ő baja, nem kell részt venned az életében, nem kell áldozattá válnod.

Előzmény: saci21 (505)
nerzsike Creative Commons License 2016.02.13 0 0 506

Mindenkinek ajánlani tudom, hogy erősítse kötelékeit a családjával és a barátaival, mindennapi ismerőseivel, mert aki elszigetelődik az könnyű préda!!!

Ha valaki elszigetel Téged bárkitől (saját ismerőseid, vagy pl. a családjától) kezdj el gyanakodni! Gyakran tedd fel a kérdést: MIÉRT ... ? (PL:Miért nem ismerhetem meg a barátait, munkatársait, családját?, Miért alakulnak így a szituációk....?)

Én például túl közlékeny vagyok, sok infót adtam ki magamról, így egyszer csak azon kaptam magam, hogy a legnagyobb félelmeimre építve rombolja az életem és a személyiségem. 

 

Egyébként meg betartom a hivatalos utakat, írásban kommunikálok és igyekszem nem adni támadási felületet. Persze ha akar akkor bántani fog. A gyerekkel... mert megtalálja a módját...  

saci21 Creative Commons License 2015.12.10 0 1 505
Olvasgatom az írásokat és az a helyzet ,hogy nem lehet kivédeni se szerettel se fegyelmezessel. Ezt tapasztatbol tudom.Én együtt élek egy szociopatavával aki már már pszihopata.Csak az a baj,hogy erre csak 30 év után jöttem rá.
Mivel ezeknek az embereknek semmiféle érzelme se lelkiismerete nincs.Ha szereted akkor kihasznál,érzelmileg zsarol. Ha fegyelmezed akkor agresszív lesz és lelkileg fizikailag is fájdalmat okoz aminek persze te leszel oka mert bántani akarod ő csak védte magát.
Menekülni kellene de hogyan?
Suszti8 Creative Commons License 2015.11.25 0 0 504

Sziasztok! Egyedüli anya vagyok, elsős kisfiamat nevelem. Az apja és az új párja is úgy néz ki, hogy ilyen szociopata. Nagyon sok nehézséget okoz az életünkben. Az előttem szóló példáival teljesen azonos helyzetek rendszeresek, de persze ezek még a kisebb dolgok. Éppen perbe fogtak, hogy elvegyék a gyereket tőlem. Közben a gyerek lelkileg nagyon szenved a feszültségektől, a náluk folyó manipulatív, ellenem irányuló bírálatoktól, kritikáktól, a szavaim érvénytelenítésétől. A bíróságon rengeteg alaptalan rágalmat fogalmaz meg az apa velem szemben, pl, hogy pszichés problémám van meg bántalmazom a gyereket, de mivel ezek alaptalanok és ezért nincs is bizonyítékuk egyik súlyos vádra sem velem szemben, ezért most ráerősítettek a provokálásra, hátha teszek valamit, amit felhasználhatnak ellenem, pl sikerül kiborítaniuk és lekeverek a nőnek egyet vagy az apjának stb. Tanácsot kérnék, hogyan tudok ebben a helyzetben sikeresen védekezni, illetve nyugodtan élni az életemet, mert bár a pszichopata, szociopata személyiségekkel kapcsolatban a legtöbb fórum azt tanácsolja, hogy vágjunk el minden kapcsolatot, ezt ebben a helyzetben nem tudom megtenni és ki kell állnom a gyermekemért. Nagyon kimerítő, 7 éve vagyok ebben a helyzetben és aggódom a gyermekem lelki épségéért is.

nerzsike Creative Commons License 2015.11.11 0 0 503

Szia születésnaplemente!

A tanácsolt technikák egész jól bejönnek, de abban igazad volt, hogy most a láthatást használja eszköznek.

A kisujjamat kéri, és letépi az egész karom...

A keddi láthatás nem jó neki, kérte szerdán legyen. Jó, ez nem akkora gond, suliból elviheti (de nem viszi el, mert nem ér rá, én hazaviszem az ügyeletről) eljön érte 18.30 után este 7-re hazahozza, de finoman mindig késik (kifogásolja, hogy csak 18.30 után vitte el és 19-re vissza kell hoznia). Szóltam a pontosság miatt, gyereknek holnap iskola, erre válat von, bizonyítsam be, hogy késett, szerinte félóra beleférne még, ...A hétvégi láthatás meg eseménytelen, gyerek meséli, hogy tv egész nap, plusz egyedül tanul, pedíg elsős. Nem szólok semmit, nem az én dolgom, viszont írásban jeleztem a tanítónak, hogy a felszerelés azért hiányos mert apa nem hozta vissza a gyakorlólapot. Ne büntessék a gyereket az apja nemtörődömsége miatt.(no comment), tartásdíjat fizet, de mindíg határidő után (levél megy neki és még két ismerősömnek, hogy legyen tanu), mindíg sarokba szorít, el akar számoltatni az időmmel a pénzemmel (elengedem a fülem mellett, igyekszem nem reagálni, de az arcom elárul. Ezért nem pókerezek.

Ennyit tudok tenni...

Hisztizik mert nemet mondtam, és határozottan megkértem, hogy normális hangnemben beszéljem velem, mert nem vagyok köteles ezt eltűrni, erre elkezdett hibáztatni, vádaskodni és elrohant.Sajnos nem tehetem meg hogy zéro kommunikáció legyen, de nagyon lemerít, szinte védekeznem kell a fiam előtt, hogy nem vagyok aljas...

 

Előzmény: születésnaplemente (491)
nerzsike Creative Commons License 2015.09.05 0 0 502

Szervusztok!

 

Valaki azt mondta, hogy a szociopaták bevett sémákat működtetnek. Most hogy látom mit csinál másokkal, ez visszaigazolható. Ugyan azokat a köröket futja, sikeresen.

 

Csak annyit újított, hogy most gyermeküket egyedül nevelő nőket keres. Rájött, hogy ez a csoport könnyebben manipulálható.

Az első hölgynek két kislánya volt, de szerencsére elég okos volt, elküldte. Bár a károkról nincs adat, de ha egy ideig kitartotta az se lehetett olcsó dolog.

Most ismét kétgyerekes egyedülálló "szerelme" van. Valószínűleg összeköltöznek, mert új munkahelyet csak akkor keres, amíg elhiteti az áldozattal, hogy ő is "többre vágyik", aztán majd mártírként keres egy kényelmes munkahelyet, ahol nem kell megszakadnia, a párja meg fizethet helyette.

 

Mindenkibe szerelmes :), (a gyereknek is úgy mutatta be "Ő az új szerelmem!") de leginkább magába :-D és a kényelembe...

Már a láthatás se olyan fontos, mert nem kényelmes. Egy nap is elég a gyerekkel neki, vajon lekopik vagy azért ne reménykedjek?

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2015.07.27 0 0 501

Íme a nárcisztikus személyiség jellemzésének egy kis darabja, ami jobban körülírja a dolgokat:

 

"Narcissistic Personality Disorder (NPD) - The DSM Criteria

Narcissistic Personality Disorder (NPD) is listed in the American Psychiatric Association’s Diagnostic & Statistical Manual (DSM) as an Axis II, Cluster B (dramatic, emotional, or erratic) Disorder:

A pervasive pattern of grandiosity (in fantasy or behavior), need for admiration, and lack of empathy, beginning by early adulthood and present in a variety of contexts, as indicated by five (or more) of the following:

  1. has a grandiose sense of self-importance (e.g., exaggerates achievements and talents, expects to be recognized as superior without commensurate achievements)
  2. is preoccupied with fantasies of unlimited success, power, brilliance, beauty, or ideal love
  3. believes that he or she is "special" and unique and can only be understood by, or should associate with, other special or high-status people (or institutions)
  4. requires excessive admiration
  5. has a sense of entitlement, i.e., unreasonable expectations of especially favorable treatment or automatic compliance with his or her expectations
  6. is interpersonally exploitative, i.e., takes advantage of others to achieve his or her own ends
  7. lacks empathy: is unwilling to recognize or identify with the feelings and needs of others
  8. is often envious of others or believes that others are envious of him or her
  9. shows arrogant, haughty behaviors or attitudes"

Még sokkal több felsorolva ezen az oldalon: http://www.outofthefog.net/Disorders/NPD.html

Smancs Creative Commons License 2015.07.26 0 0 500

nem tudom volt e már betéve. de gyorstalpaló. a három szabály különösen.

 

születésnaplemente Creative Commons License 2015.07.19 0 1 499

Ahogy én nézem ezeket az egyre erősödő pns-közösségi fórumokat, van pár konszenzusos gondolat:

  • Nem tudományos érvényű diagnózis kell. Ha valaki hazudik, manipulál és élősködik, mint egy pns, akkor pns, és kész.
  • Nem próbáljuk megérteni, nem próbáljuk megváltoztatni, nem próbáljuk a következő áldozatot figyelmeztetni, hanem megpróbáljuk magunkat megvédeni.
  • Ha pns-el kerülünk kapcsolatba, akkor megvizsgáljuk, mely tulajdonságaink miatt lettünk préda, hogy tudjuk, miért lettünk kiszemelve, és mi megpróbálunk megváltozni. Ennyi előnyünk van, hogy mi meg tudunk.

A pns-ekkel kapcsolatban az a legesleges-legfontosabb, hogy sohase akarjunk győzni, igazságot keresni, vagy bosszút álni, mert olyan hendikeppel indulunk, amelyet nem tudunk leküzdeni, csak ha mi is pns-é válunk.

 

Manapság az áldozat hibáztatása a bevett gyakorlat a pszichiátriában, általában a célpont "társfüggőségét" próbálják meggyógyítani.

 

Egyrészt nem igaz, hogy a pszichiátria az áldozatot hibáztatja, nem bevett gyakorlat. Másrészt ha az potenciális, "visszatérő" áldozat nem tesz semmit azért, hogy ne legyen az, akkor igenis hibás. Ez nem menti fel a pns-t, egy pillanatig sem, de az áldozat szempontjából tökmindegy, hogy a pns felmentődik-e, vagy sem. Mégegyszer, tilos igazságot, bosszút, elégtételt keresni.

Előzmény: Törölt nick (498)
Törölt nick Creative Commons License 2015.07.19 0 0 498

A társfüggőség kérdésével nagyon vigyázni kell, ha p/n/s-ekről van szó. Manapság az áldozat hibáztatása a bevett gyakorlat a pszichiátriában, általában a célpont "társfüggőségét" próbálják meggyógyítani.

Csakhogy a valóságban noha valóban sok társfüggő esik áldozatul nekik, a p/n/s-ek a teljesen egészséges emberekben is társfüggőséget hoznak létre, mert ez a céljuk, ez a stratégiájuk, ez a természetük.
Kihasználják a normális emberi kötődési mechanizmusokat és minden elképzelhető és elképzelhetetlen módon fordítják a jóhiszemű, mit sem sejtő célpont ellen. Ezt tényleg egyáltalán nem értheti, aki nem ment át ezen személyesen.


Ez kb. olyan, mint hogy mész haza és valakik egyszer csak elkapnak a sötétben és brutálisan összevernek, majd emiatt a kórházban a pszichiáterek megállapítják, hogy ez azért történt, mert mélységesen mazochista vagy és ezt akartad, kezelésre van szükséged.

születésnaplemente Creative Commons License 2015.07.18 0 0 497

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1rsf%C3%BCgg%C5%91s%C3%A9g

 

kiváló ragadozó-táplálék lehetsz sajnos :-(

Előzmény: Nyár Boldog (495)
születésnaplemente Creative Commons License 2015.07.18 0 0 496

Ebben a történetben csomó homályos rész van, egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a csávó a p/n/s.

Előzmény: bluebalu (494)
Nyár Boldog Creative Commons License 2015.07.17 0 0 495

Sziasztok! Igazából én most kezdek szembesülni azzal, hogy egy ilyen emberrel ismerkedtem meg és éltem rövid ideig együtt. Most már nem vagyunk együtt, de sajnos későn jöttem rá, hogy ő ilyen, már átvert, kihasznált és teljesen tönkretett anyagilag. Rendőrségen is tettem feljelentést, de ugye tudjuk, hogy milyen tempóval dolgoznak. De az is kiderült, hogy nem ez az első esete és velem egyidejűleg másik hölgyet is átvert. Viszont ezt amit irtatok, hogy nem kell vele már foglalkozni, megfogadom. Pár napig bírtam, hogy nem írok neki, de amikor kudarc ér megint ráírok, olyan dolgokat, hogy sajnos magamat gyűlölöm miatta, de ezt hozza ki belőlem. De a mai nappal befejeztem! Köszi a lehetőséget! Senkinek sem kívánom az ilyen embert, és akivel nem történt meg még ilyen és nem találkozott ilyen emberrel annak fogalma sincs milyen érzés van ezek után az emberben(már mint bennem). Csak akivel ezt már meg tették az tudja milyen!

bluebalu Creative Commons License 2015.07.11 0 0 494
nerzsike Creative Commons License 2015.07.04 0 0 493

Nem diagnosztizálták, de a leírásod ráillik.

Laikusként azt mondanám nincs lelkiismerete, és az érzelmeket (szeretet, kötődés, biztonság, másik elismerése) nem éli meg, üres, valamint más kontójára hülyeségeket csinálni van esze de felelősséget nem vállal csak hárít, nem fektet semmibe valós energiát, feléli még a gyereke jövőjét is, öncélú bábmester aki irányít és mindenből jól jön ki, keresi a balhésok társaságát is stb., de a leírásod sokkal találóbb ennél.

 

Ami félelmet kelt bennem, hogy a deviáns viselkedéstől sem riad vissza. (szerhasználat, alkoholfogyasztás és agresszió, részletre vásárlás- de nem törlesztés, nincs papiron semmije, mert rajta semmi se legyen behajtható, lopás)

 

Egyszer mesélte hogy megverte a nevelőapját, akit lefogott valaki neki és mennyire jó érzés volt törleszteni neki a rossz gyerekkoráért. Sajnáltam is de ijesztő is volt mennyire átszakadt nála valami gát. És látszott rajta hogy ez az emlék valami jóérzést keltett benne. Nem tudom ezt megmagyarázni jobban. Többé nem mesélt a gyerekkoráról.

 

 

Előzmény: születésnaplemente (491)
nerzsike Creative Commons License 2015.07.04 0 0 492

Régen, amikor éreztem hogy valami nincs rendben (füvezés), szakszolgálatnál kértem mediációt, ahol három ember (pszichológus, családsegítő, és mediátor) és mi ültünk le megbeszélni a helyzetünket. Minden héten kellet volna mennünk, de hihető kifogása volt miért nem jön el, de közben manipulált, mennyire fontos vagyok neki, mekkora áldozat ez tőle, mert idősebb emberek nem értik őt és nem találja őket hitelesnek, stb. A találkozókat velem mondatta le , mert ő dolgozik. Miután kimondtam a valós problémát ami ránézve veszélyt jelenthet már nem jött többször, árulónak tekintett hogy kiadtam a titkát. A 6. alkalommal amikor ismét nem ért rá, én mondtam azt hogy ez így nem jó. Kerestem egy fiatal mentálhigiénés férfi szakembert, akit látszólag elfogadott. Vele volt 10 alkalmas beszélgetésen. Amikor felkerestem a szakembert azt mondta nem adhat ki információt. (Akkor azt hittem hogy a szerhasználat a legnagyobb baja nem pedíg a személyisége.)Meghallgatott engem, és ő akkor tanácsolta, hogy változtassak én ha ez így nem jó.

 

Aztán indult a hullámvasút ismét. Egyre fáradtabb és kimerültebb lettem. Egyre durvább dolgokat tett meg velem. (Hazudott, megcsalt, kiszolgáltatott helyzetekbe hozott, meglopott.) Nagyon családcentrikus vagyok, mert a szüleim elváltak, és a saját gyerekemnek szerettem volna megadni a teljes család biztonságát, de eljött az a pont amikor azt mondtam hogy ezt a gyermekemért sem tűröm tovább, mert csak egy idegbeteg roncs anyja marad egy nem működő családdal. Döntöttem és elküldtem. És az eleje kutya nehéz volt de lassan rájöttem mennyi energiám marad a gyerekre a házra a kertre, magamra.

 

Jött az érzelmi zsarolás( nem tudok és nem is akarok nélkületek élni- de ez most már jól megy neki nélkülem is :), a gyereket szeretem csak téged nem, de a láthatást nem tudja megoldani-ergo én vagyok a szemét a kialakult helyzetért ő az áldozat, stb.

 

Jött a fenyegetőzés - rám uszítja a gyámügyet. Erre azt mondtam, oké állok elébe, de készüljön fel rá hogy harcolni fogok. Ezzel felhergeltem sajnos. Most már csak annyit fogok mondani, ha a gyámügyet felhozza rendben tedd amit jónak látsz. De lehet hogy ezt se kéne?

 

A gyereket sajnálom igazán, mindíg van ok miért nem jön amikor neki nem kényelmes. A nem vagyok fontos érzését szerintem ugyan úgy éli át mint én, amikor az apám elment.

 

Szar helyzet, de meg kell tanulnom kezelni.

 

Az jutott eszembe, letöltök pár angol anyagot és megkérek valakit, hogy fordítsa le nekem. Nem árt ha tájékozódom.

 

Köszi a segítséget!

 

 

Előzmény: születésnaplemente (491)
születésnaplemente Creative Commons License 2015.07.04 0 2 491

Hát, angoltudás nélkül sajnos nem nagyon fog menni, egyrészt, másrészt meg valaki diagnosztizálta ezt a problémát, vagy te gondolod, hogy ilyesmiről van szó? Van pár ismérv, ami alapján el lehet azért dönteni, hogy valaki nárcisztikus-e, pl. az önmagáról alkotott kép az grandiózus, behízelgő modor, közben lényegében nem érdekli, hogy hogy vagy, beteges hazudozás (tehát nem azért, mert valamit el akar titkolni, hanem mert ez sport nála), manipuláció felsőfokon. Nem minden rossz ember p/n/s, sőt, nem minden tönkrement kapcsolat, vagy jellemtelen házastárs mögött áll ez a személyiségzavar-csokor. Ja, még az is árulkodó, ha a kapcsolat elején azt érzed, hogy ez annyira fantasztikus, hogy szinte már-már valószínűtlen.

 

Ha pns-ről van szó, és nincs nocontact, akkor egyrészt azt kell megkadályozni, hogy vissza tudja hízelegni magát, és megint jöjjön az idealizálás-degradálás-eldobás hullámvasút, vagy hogy zsarolni tudjon a gyerekkel. Ehhez meg kell szakítani minden egyéb kapcsolatot, tehát nem beszéltek a gyerekről sem, láthatás átadás-átvételnél mindig legyen valaki ott - ez a low contact. Meg fog próbálni generálni valami hisztit a gyerek körül, ekkor meg kell hallgatni, de közben tilos reagálni érzelmileg - ez a gray rock. Ha a legnagyobb szemétséget mondja, akkor sem szabad felháborodni, nem szabad reagálni a provokációra és a manipulációra. Ekkor nem kapja meg a táplálékot (uralkodás, kihasználás, pénz, hiszti, figyelem, zavarodottság).

 

Egyet tilos, legyőzni akarni, vagy bebizonyítani az igazadat. Ez talán a legfontosabb, egy átlagember nem képes legyőzni egy pns-t, mert nem annyira gátlástalan. A pns-ek győzni akarnak, uralni, és ha véletlenül csatát nyersz velük szemben, akkor nem meghunyászkodnak, mint a normálisok, hanem a felsőbb egójukat ért legdurvább támadásként élik meg, és megpróbálnak elpusztítani (nárcisztikus dühnek hívják). Mégegyszer: tilos konfrontálódni, és a gray rock ebben is segít, ahol egyszerűen túl unalmas leszel számára, nem éri meg rajtad vámpírkodni. És ez igaz azokra is, akiket ellened fordított, ne próbáld meggyőzni őket, könyveld el, hogy elvesztek számodra, mert abban a pillanatban, hogy energiát fordítasz erre az egészre, visszakerülsz a hullámvasútra. Ne próbáld figyelmeztetni a következő áldozatot, mert akkor megint visszakerülsz a hullámvasútra. Ez kegyetlenül hangzik, de nagyon-nagyon fontos. Ne próbáld legyőzni semmiképpen, próbálj minél messzebb kerülni.

 

A gyereked más téma, őt valszeg megpróbálja majd háromszögeléssel ellened fordítani, vagy beprogramozni valami hazugságra, ez a PAS - szülői elidegenítés szindróma. Legutóbbi ismert szitu a Bojár Iván Andrásé (aki egyébként egy féreg), de a felesége valszeg full pszichopata, és megpróbálja a gyerek betanításával pedofilvádakon keresztül kicsinálni gyereke apját. Ezt jellemzően egyébként a női pns-ek csinálják, de nem csak. Ha sikerül annyira unalmasnak és nem manipulálhatónak összerakni a láthatásokat vagy a gyerekkel történő kapcsolattartást, akkor lehet, hogy egyszerűen csak megunja azt, és odébbál. Bár akkor nem tetszeleghet a szerető apa maszkját viselve, szóval nehéz. 

 

Egyébként az a legjobb módszertan, hogy megnézni, milyen manipulációkat szokott használni - a pns-ek meglehetősen egyformák, nincs nagy fantáziájuk, és ahogy valaki mondta, mintha mindannyian ugyanarra az egyetemre jártak volna - és így, ezekre felkészülni, plusz a többi lehetséges dolgon is elgondolkodni előre. Ilyen technikák: háromszögelés (egymás ellen fordít két embert, ő meg röhög), repülő majom (Ózból van, amikor felhergeli az ismerőseide ellened, és ők végzik a piszkos munkát), önsajnáltatás (valaki a környezetében, vagy ő maga nagyon beteg, stb), segítő eljátszása (jellemzően így kerül sérülékeny vagy empatikus emberekhez közel), projekció (azzal vádol, amit ő követett el, pl. megcsaltad, közben ő csalt meg), gázlánozás (ezt nem tudom másként fordítani, az a lényeg, hogy addig játszik a tényekkel, amíg elhiszed, hogy bizonyos dolgok nem úgy vannak, ahogy voltak, elbizonytalanodsz, és kész is a terep az uralkodáshoz), és még sorolhatnám.

 

Kitartást.

Előzmény: nerzsike (490)
nerzsike Creative Commons License 2015.07.03 0 0 490

Köszönöm a válaszodat.

 

Mi külön élünk már, szerencsére anyagilag független vagyok tőle, de túl sok információja van rólam, amit remekül fel tud használni a céljai elérésekor. Sajnos én valóban társnak tekintettem, és mivel az önértékelésem nincs teljesen rendben, így amikor idealizált és számára "én voltam a tökéletes", nos kétségtelen túlzottan is megnyíltam neki. Hiba volt. Éreztem, hogy nincs minden rendben, segíteni akartam neki más ok miatt, ezért is járt-jártunk mentálhigiénés szakembernél, de ma már látom, hogy akkor is ő keverte a kártyákat és osztotta a lapokat, de a szakembereknek is feltűnhetett valami, különben nem tanácsolták volna azt amit.

 

Viszont ő nagyon kevés infót adott át magáról, de szerencsére figyeltem, így nekem is van információm róla (rossz anyagi helyzetben van, deviánsan viselkedett velem szemben amit a környezetem tudtára hoztam(a nyilvánosság védelmében bízva), bár a családja is elítélte a tettét, de nyilván beállnak mögé(szerintem a családja sincs rendben egyébként alkoholizmus-függőség-normaszegés-bántalmazás mind előfordult) sose szembesítik a tetteivel, de ugye ez lényegtelen is, hisz belátóképessége betegségtudata úgy sincs.

 

Ez a kapcsolat pusztítóan hatott az önértékelésemre, szavakkal nem tudom kifejezni az árulása okozta mély fájdalmamat. Úgy érzem most, a féléves különélés alatt el tudtam gyászolni végre a """kapcsolatunkat""". Tehát itt az ideje a cselekvésnek, hisz nem kötelező áldozatnak lennem.

 

Mivel joga van a gyermekét látni, így a zéró kapcsolat nem megoldható.

 

Tudja, hogy most már nem bánthat mással csak a gyermekkel. Ezt ki is használja, de finoman, törvénytelent nem mer tenni. Megfigyeltem, hogy tanuk előtt másként viselkedik, privát vonalon agresszív (pl.: fenyegetőzik a gyámüggyel, érzelmileg zsarol pl. többször leírta hogy akadályozom a láthatást amivel kínzom a gyereket, de ez nem igaz, csak hogy bizonyítsam hogy igazat mondok..., a határokat úgy tologatja, hogy neki kényelmes legyen de lehetőleg nekem ne, stb.) Érzem, hogy ha magabiztosabban lépek fel kihátrál az általa gerjesztett szituból és úgy érzem, hogy a testvéremtől (akit próbált elszigetelni tőlem) tart. (Nyilvánosság ereje)

 

Új prédája is akadt, talán ez is elvonja a figyelmet rólam.

 

Sajnos nem beszélek idegennyelveken, de ha vannak még védekező technikák azt szívesen fogadnám, ha megosztanád velem.

 

Esetleg ha tudsz valami olyat amivel a gyerekemet is felvértezhetem, hogy ne sérüljön túlzottan a játszmázásától azt is nagyon megköszönném.

 

KÖSZÖNÖM

Előzmény: születésnaplemente (489)
születésnaplemente Creative Commons License 2015.07.03 0 1 489

Írtam már, hogy nem vagyok szakember, de érintett vagyok valamilyen szinten. Annyit elárulok, hogy nem élek, vagy éltem p/n/s emberrel párkapcsolatban. 

 

A nárcisztikus, szociopata vagy pszichopata (röviden p/n/s) alapú kapcsolaton belüli abúzus viszonylag jól dokumentált dolog, és ha az ember elkezd olvasgatni a témában, a leghamarabb ezekbe akad bele. Amiért a szakember azt tanácsolta, hogy neked kell megváltozni, az az, hogy a klasszikus p/s/n nem képes és nem szándékozik tanulni és változtatni a magatartásán. Két irány van, ahogyan tudod védeni magad, ez a no contact vagy low contact, a másik a gray rock technika. Az első azt jelenti, hogy megszakítasz minden kapcsolatot. A minden az tényleg minden, nem reagálsz, stb. Ha nagyon durva a szitu, akkor lehet kérni anyaotthon segítségét, stb, de mindent el kell követni. Ha nem nagyon durva az abúzus, akkor lehet alacsony kapcsolati szintet tartani, előre meghatározott formában, tanúk mellett, stb. Ez jellemzően erőszakos szociopaták ellen hatásos. A másik irányvonal a gray rock, vagyis szürke kő/szikla technika, amikor gyakorlatilag megpróbálsz annyira unalmasnak tűnni, amennyire lehet, és minél kevesebb érzelmi vagy más táplálékot adni a p/n/s számára. Ez a vámpír típusú, kevébé erőszakos (de attól még ugyanolyan pusztító) p/n/s-ekkel szemben hatékony, akiknek szükségük van a csodálatra, a hisztériára, az emberek egymásra uszítására, a lelki, pénzügyi stb kizsigerelésre és átverésre. Ezeket összefoglaló néven nárcisztikus ellátmánynak nevezik (narcistic supply), és ha ezt nem adod meg neki, akkor magától elmegy más áldozat után nézni.

 

A p/n/s emberek alap-jellemvonása, hogy nincsen empátiájuk, és alacsonyak az érzelmi képességeik, minden egyéb ennek a következménye. Kb. egy négy éves gyerek egoizmusa, morális és érzelmi élete van becsomagolva egy felnőtt ember testébe, és intelligenciafüggően tudja ezt palástolni, vagy erőszakosan megnyilvánítani. A normális emocionális kapocs helyett uralni akarja az embereket, gátlástalanul kihasználni saját javára. Ha nagyon durva ez empátiahiány, akkor simán megöl bárkit, és ha még a tetejébe valami parafíliája is van, akkor kész is van Ted Bundy, aki 30+ nőt ölt meg, és nekrofíliát gyakorolt rajtuk, vagy Jeffrey Dahmer, aki a fiú szeretőit ette meg darabokban, több napon keresztül. Közben kívülről ott az álca, az átverés a legtöbbjük már-már hihetetlenül kedves, nem-gondolnád-hogy-ilyen-ragadozó típusú ember, John Gacy pl. bohóc volt, ezzel leplezte ragadozóságát és csalogatta magához a kisgyerekeket, akiket aztán meggyilkolt és elásott a háza alá. Gátlástalanul hazudnak, sok-sok álcájuk van, és nulla érzelmi életük.

 

Ezek ez esetek a kirívóak, a legtöbb p/n/s szubklinikai, vagy nem erőszakos, de a legtöbb csak simán szélhámos és érzelmi/pénzügyi vámpír. Kiszagolják, ki az áldozat, könyörtelenül kihasználják, majd eldobják, mindezt úgy, hogy nem szegnek törvényt. A tipikus párkapcsolati p/n/s idealizál, majd degradál, és eldob, majd kezdi újra, amíg ki tudja használni a megzavarodott áldozatát, sokszor párhuzamosan futtatva kapcsolatokat, egymásnak ugrasztva a szeretőit, sőt, egymás ellen fordítva a párját és annak ismerőseit, barátait, közben a zavarosban halászva mindent lerabol. 

 

Van egy elég jó oldal, igaz, angolul, ez a p/n/s áldozatait, főleg párkapcsolati áldozatait tömöríti: https://www.psychopathfree.com/ itt vannak cikkek, rövid összefoglalók, és sok-sok fórumbejegyzés, mind ilyen emberektől.

Előzmény: nerzsike (488)
nerzsike Creative Commons License 2015.07.03 0 0 488

Szeretném megkérdezni tőled, hogy szakemberként vagy személyes tapasztalatok alapján a témát alaposan körbejártan adod-e a tanácsokat, osztod meg a véleményedet? (Ne érts félre, nem akarlak támadni, csak én olyan élethelyzetben vagyok, hogy magamat kellene felvértezzem, mert azt gondolom, hogy a gyerekem apja szociopata. Nem vagyok orvos, természetesen nem diagnosztizálhatom, de meg kell tanulnom megvédeni magam. Egyszer egy szakember azt tanácsolta, hogy nekem kell változtatnom, de akkor még nem értettem, hogy min. Ma már tudom, hogy elsősorban magamon kell és a hozzá való viszonyulásomhoz. Csak nem tudom hogyan kezdjem. :)

Te mit gondolsz?

Előzmény: születésnaplemente (466)
KissMe Creative Commons License 2015.06.25 0 0 487

Bocsánat, de nem volt időm olvasgatni, nézelődni mostanában. Tudjátok, főállásban és másodállásban dolgozom, gyereket és férjet nevelek, valamint háztartást és autót - nemsokára áramot is - vezetek, szóval kevés a szabad percem. De igyekszem pótolni a lemaradást, és köszönöm a hozzámvaló nincsmit. :)

születésnaplemente Creative Commons License 2015.06.21 0 0 486

Itt van egy érdekes megközelítés, amikor nem működik a no contact:

 

http://www.lovefraud.com/2012/02/10/the-gray-rock-method-of-dealing-with-psychopaths/

születésnaplemente Creative Commons License 2015.06.21 0 0 485

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy amit mondtam, az nem diagnózis, csak vélemény, és a megoldás is egy elképzelt szituációra adott válasz. Sajnos ilyesmivel kevés szakember foglalkozik Magyaországon, ezért, ha nagyon érdekel, akkor sokat kell utánaolvasni. Első körben Robert Hare Kímélet nélkül c. könyvét ajánlanám, majd - ez nincs meg magyarul, de angolul hozzáférhető pdf-ben - a Snakes in Suits könyvet, valamint a http://www.psychopathfree.com/ oldalt. Kitartást hozzá :-)

Előzmény: KissMe (484)
KissMe Creative Commons License 2015.06.20 0 0 484

Oké, legyen így! Az alábbi leírt szabályok szerint próbálok élni, és megpróbálom a férjemmel is betartatni. Nem lesz könnyű, még akkor sem, ha születésnaplemente szerint ő nem szociopata, pusztán egy kissé nárcisztikus. Mindenesetre most úgy érzem, hogy nincs más megoldás, mint a szabályozás.

Persze a mindennapjaink nem olyan borzasztóak, és ha úgy vesszük, azon kívül, hogy már jó ideje nem alszunk egy ágyban sem, nincs más gond.

Előzmény: Smancs (483)
Smancs Creative Commons License 2015.06.19 0 0 483

Igazabol addig jo, mig nem tudod ezt tenylegesen felfogni. Komolyan. Mert marha nehez megszavadulni egy pszichopatatol. 

Szuletesnaplemente jo szabalyokat irt. A szabalyokat pedig be kell tartatni. Mert a pszichopata meg a szabalyokat nem fogja fel. Illetve mindig a sajat maga pillanatnyi erdeke szerint probalja alkalmazni vagy figyelnen kivul hagyni.

 

Neki legyen jo. Ennyi. Es rajuk igaz leginkabb a mondas: a napot is letagadjak az egrol. 

Előzmény: KissMe (481)
születésnaplemente Creative Commons License 2015.06.19 0 0 482

Nem triviális, az tény. Sokan írnak ide ebbe a topikba pl. dühöngő őrültekről azt állítva, hogy pszichopaták. Van dühöngő pszichopata is, de körülbelül annyira gyakori, mint a normális emberek között, a legtöbbjük hidegfejű manipulátor, szélhámos, kívülről legtöbbször túlságosan is szeretetreméltóak. Aztán intelligenciától és helyzettől függően egyszer csak leesik az álarc, és akkor előbújik a ragadozó. Itt van egy videó Ted Bundyról, aki 40+ nőt erőszakolt és ölt meg. Igazi sármőr, és rezzenéstelen arccal hazudja, hogy ártatlan:

 

Előzmény: KissMe (481)
KissMe Creative Commons License 2015.06.19 0 0 481

Tény, hogy nehezen értem meg. Azért, mert nekem vannak érzéseim, és hiába olvasom el, látom a betűket, és értem is, hogy miről van szó, de nem tudom felfogni. Hogyan lehetséges, hogy valakinek ilyen módon nincsenek érzelmei?

Előzmény: születésnaplemente (480)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!