Találtam hosszas keresgélés után egy ilyen hirdetést, ezen alul ugyanaz a szám látszik, mint az enyémen, valamint a menet száma is ugyanannyi. Ebből 7 menetet mértem, majd elosztottam a kapott értéket a menetek számával, azaz: 14/7=2.
Kikutattam, a 25mm-es kiflinek az alján 22-22-064-0 szerepel ...-9 helyett. A felső részét még keresem, az egyiké 22-22-098 az már biztos.
És abban is biztos vagyok, hogy a felső része is TS-é. Az alsó kiflibe lehet, hogy csak beletuszkolták a szárakat, de nem kizárt, hogy kicsit igazítottak is rajta, mindenesetre van jókora hézag a csavarnál, meg eléggé nehéz volt visszarakni, mikor belepróbáltam. A felsőt gondolom cserélték a 35-ösére. Holnap lekaparom róla a retket és megnézem az öntvény számát.
Na megjött a csomag, a harmadik beszerzés. Újabb tapasztalatokkal lettem gazdagabb.
Bizony, nem jó az M30x1.5-ös menetű anya sem. Megpróbáltam tolómérővel méricskélni a menetet - bár ez csak hozzávetőleges adat -, közel 2-esnek tűnik, amennyiben a menet éleinek soronkénti távolságát kell mérni. Ha az ETZ-é 1,5-ös, akkor arra a kérdésre is megkaptam a választ, hogy miért nem egyezik a kettő, hiába ugyanazzal a csapággyal szerelték.
Értem én, persze. Hát ebben a labirintusban elég sok a zsákutca, tábla meg sehol, hogy tudnám, mibe gyalogolok bele. Ennek is, mint az ETZ-nek (kigugliztam én is) 6006-os csapágya van, ami - szerintem - maga után vonná, hogy az anyájuk M30-as legyen. Csavar a történetben, hogy sehol nem láttam feltüntetve, hogy TS-nyakra is jó az ETZ anyája. Erre az ETZ-hez valót rendeltem, de ami jött, M31-es, messziről rá lehet dobni a nyakra. Amit meg TS-hez írtak, az M24-es, ami azért is nevetséges, mert a Simson Star villájára sem ment rá.
Megmérném, de szerintem írtam, hogy a legnagyobb menetmérőm is kisebb ennél. Egy új szerszám árát most megspórolnám, eleget költöttem anyá(i)mra. :-)
Nem ETZ, az ETZ-hez ajánlott M31-es nagy rá. A csapágy valóban 6006-os, M30-as anya kell rá. Az a baj az online boltokkal, hogy jóformán sehol nincs feltüntetve az alkatrész méretezése, pedig sokszor ez lenne célravezető kérdéses holmik esetében. Pl megjött az "MZ TS univerzális villanyak anya" címszó alatt rendelt anya, nem ment rá, lemértem, M24-es. Amit írtál (M30x1,5) az alapján kerestem rá újra, autóalkatrészek közt találtam ilyen anyákat, rendeltem, most megint várok.
Ám tovább kerestem közben, és vettem észre, hogy talán megint hamar eljárt a kezem:
100% F@szbook mentes vagyok, de köszönöm a tippet. Mellesleg egyelőre megoldottnak látszik: sikerült rendelnem sok mással együtt egy olyan boltból, ami csomagpontra küld és utánvéttel fizethetek.
(Utalni nem szeretek, azt az asszonynak is magyarázni kell. Futárt nem szeretem, mert akkor jön, mikor külföldön dolgozom. Tudom, hatvan kilóm ellenére nehéz eset vagyok. :-))
Igazán majd akkor mondhatom sikeresnek a beszerzést, ha a kezemben lesz a cucc. Addig várok.
Annyit még hozzá, hogy a villanyakam '73-'76 közötti, tehát olyan, mint a képen. Ennek a szárai 35mm-esek, a másik (talán későbbi) típuséi 32mm-esek, nem tudom, volt-e különbség a két holmi menete közt.
Szóval van egy MZ TS villám, ami még mindig nem komplett. Elég anyátlan szegény. A szó szoros értelmében.
Nem igazán találok ehhez a típushoz villanyak anyát, vagy ETZ-hez, vagy ES-hez látok. ETZ nem egyezik, M31-es ha jól tudom - most már -, ehhez pedig M30-as kell. Egyezik ez valamely más típuséval, esetleg MZ-n túl? Próbáltam megmérni a menetemelkedését, de ekkora mérőm már nincs a készletben. Valaki tudná esetleg, hogy mik a paraméterei? Mert akkor talán valami szerszámboltban tudnék rendelni hozzá. Számomra nem járható út egy pár száz forintos csavart (anyát) párezer forintos futárral rendelni.
Még egyelőre a tervezés/beszerzés fázisában vagyok, egyéb munkák vannak előtte. Amint nekilátok, a simson tuningolás fórumon naprakész lesz a haladás, ha gondolod, nézz majd rá. Remélhetőleg Karácsony után el tudom kezdeni.
Van aki úgy oldja meg, hogy esztergál hozzá kónuszt, és összepárosítja a Simsonéval. Én ehhez nem vagyok gépesítve, hegesztőm viszont van. Találtam anyagot távtartónak, a Simson kormány foglalatán át is fog férni némi módosítás árán. Csapágyülék ügyében még el kell jutnom a boltig. A többit meg majd menet közben meglátom.
Az a helyzet, hogy nem muszáj teljesen tökéletesnek lennie. Ha már úgyis annyi tökéletlen MZ teló gurul a magyar utakon - mert gondolom másoknak sem sikerült tökéletesre -. akkor nem lesz gond, ha én is kigurítok mégegyet.
Egy Schwalbe első villáját kell kiváltania. Nem szeretném túlragozni a dolgot, nem lesz belőle atomrakéta. :-)
Ma megjött hozzá a csapágy is, a kormányleszorító, meg lett bele olaj is (10W).
Igen annyi a dolga hogy visszaemelje a fémtányért az alap pozíciójába és közben újra aláfolyhasson az olaj.
Az a baj egyébként a felújítással, hogy annyira kicsik voltak az alkatrészek tűrései, hogy a keletnémeteknek nem volt hozzá gyártástechnológiájuk. (Volt több ilyen alkatrésze az MZ-nek)
Úgy oldották meg, hogy gyártáskor méret szerint szinkódolták az alkatrészeket. Csak azonos szinkóduakat szerelték össze és ráadásul a két komplett teleszkóp párban is azonos szinkódú volt, hogy egyformán működjön.
Például a kicsit vastagabb krómteleszkópszárhoz a kicsit nagyobb átmérőjű alsó szár került, a kicsit nagyobb átmérőjű dugattyúk kerültek bele és így tovább.
Ezek a festékpöttyök már rég lekoptak, a hozzá tartozó méretadatok meg rég elfelejtődtek. Persze a szinkódos alkatrészek sincsenek már sehol, úgyhogy mindegy is hogy nem tudjuk milyen szinkódú teleszkópunk van.
Ehelyett most van mindenféle méretű utángyártott vacak.
Csak úgy tudod felújítani, hogy veszel egy több készletnyi alkatrészt. (Lehetőleg több gyártótól is) Majd mérsz, próbálgatsz, gondolkodol, utánamunkálsz ennek-annak, káromkodsz és összeválogatod míg jó nem lesz. Ma már a gyári működést csak megközelíteni is rohadt nehéz.
Irdatlan nagy szerencse kell ahhoz, hogy ha veszel egy felújítókészletet, összerakod vele és pont tökéletes lesz.
Tehát várhatóan nem lesz az, de a felújítás után az biztos hogy sokkal jobb lesz a végeredmény mint a szétkopott összegányolt alkatrészekkel.
Úgyhogy sok sikert hozzá, remélem szerencséd lesz vele!
Alatta a rugó gondolom csak azért van, hogy visszatornássza alaphelyzetbe a rugótányért. Mert amúgy elég vézna kis eszköznek látszik, épp hogy megtaláltam az olajsárban, mikor kibeleztem a holmit.
Az a baj velem, hogy értem a működését, de rossz tanár lennék. Elmondani (jelen esetben leírni) nem tudom érthetően.
Az meg úgy működik, hogy az a "rugótányér" pontos méretű. Egész pontosan a rés mérete pontos az alsó teleszkópszár és a tányér között.
Alatta van egy rugó, ami felemeli. Ha feltöltjük a lengéscsillapítót olajjal, ezen a résen lefolyik alá is. Tehát ott csücsül a belső lengéscsillapító csövön a lengéscsillapító alján. Alatta-fölötte olaj van.
Ha teszem azt belemész egy izmos kátyúba és teljesen összeül a teleszkóp, akkor a felső (króm)teleszkópszár megnyomja ezt a lemezt, ami elmozdul lefelé és összenyomja alatta a rugót. Viszont alatta az olaj összenyomhatatlan, annak idő kell hogy a résen átpréselődjön.
A rés pedig nem akármekkora, hanem pontosan méretezett, így csillapítja ez az egyszerű rugó és lemez páros az ütést.
Ha belemész abba a kátyúba és sűrű az olaj az nem jön át hirtelen a résen és összekoccannak a fogaid.
Ha híg az olaj, akkor hirtelen átáramlik a résen, nem csillapít semmit és akkor is összekoccannak a fogaid. :-)
Szóval itt is lényeges a viszkozitás.
Azt hiszem tényleg zárhatjuk a témát, ezzel már átbeszéltük a lengéscsillapító összes alkatrészét! :-)
Arra a kis "rugótányérra" gondolsz, ami legalul van a szerkezetben alatta egy rugóval? Na, azt nem találtam abban, amelyiket szétszedtem. De a javítókészletben van.
Nem baj, hogy így ki lett ez tárgyalva, valamelyest megértettem a működését.
"attol egy csoves, mert az olajba belefuto szar kiszorito tomeget a felul levo levego nyeli el, es nem egy kulon olajkamra, mint a ket csovesnel. "
Annyit tennék hozzá, hogy ez nem teljesen igaz, mert van benne még egy dugattyú a belső száron. (E fölött van picivel a gyári olajtöltet szintje.) Ez az olajban jár és zárja a felső olajkamrát a belső lengéscsillapítószár és a külső teleszkópszár között. Nem tűnik precíznek, de a gyors mozgásoknál nincs ideje az olajnak megkerülni. Ezért a lengéscsillapító működésében zártnak tekinthető.
Így a "belefuto szar kiszorito tomeget" a árt felső olajtér nyeli el, mint egy rendes kétcsövesnél. Mint mondtam nem úgy néz ki, de úgy működik.
Nem voltak hülyék a DDR mérnökök.
Ha fent felfújod levegővel, annak a lengéscsillapítóhoz nincs köze, mint te is írtad, az a rugózást keményíti. mintha rugót cserélnél benne.
egyébként ha rossz a csillapító, akkor nem segít a sűrűbb olaj, mert lehet hogy a dugattyúknál kisebb a veszteség, de a két kamra közti méretezett furatok átmérője nem változik a szétkopástól. Tehát nem működik a lengéscsillapító, a sűrűbb olaj nem megoldás.
Az olajfuratokkal/szeleprugóval lehet játszani a lengéscsillapítás módosításához, de minek? Csak össze kellene rakni rendesen.
Mint itt a fórumon látható az emberek nagy részének úgy szét van kopva, hogy semmi csillapítása nincs. Sőt el sem tudják képzelni, hogy valaha volt! :-)