Robbanásveszélyes, ami az USA-ban történik Christoph Schönborn OP bíboros bírálata
Február 7-én Christoph Schönborn bíboros szokásos heti jegyzetében élesen bírálta az Egyesült Államokban kialakult viszonyokat. A rövid írást teljes terjedelmében közöljük.
Életünk számos területét szerződések szabályozzák. Ahogyan mondani szokás, jóhiszeműen és jó szándékkal kötjük valamennyit. A kölcsönös bizalom jegyében születnek. Tartalmukkal mindkét fél egyetért. Ezért pedig mindkét félnek lelkiismeretesen be kell tartaniuk. A bérleti szerződések éppúgy ilyenek, mint a kereskedelmiek, a gazdaságiak, a házassági szerződések és az államközi megállapodások. A szerződéseket módosítani is lehet, és ilyenkor újabb tárgyalásokra van szükség. A jogállam azon alapul, hogy a szerződések kötelező érvényűek. Ennek ellentéte az önkény. Aki hatalmon van, kikényszeríti akaratának érvényesülését, függetlenül a szerződésekben rögzített megállapodásoktól. Az önkény félelmet és bizalmatlanságot szül. Aláássa a kölcsönös bizalmat. Ilyen esetben semmiben nem lehet bízni többé. Robbanásveszélyes, ami jelenleg az Egyesült Államokban zajlik. Egyoldalúan felbontanak kereskedelmi egyezményeket, megkérdőjeleznek állami jogokat, s félresöprik az érvényes jogot és alkotmányos védelmét. Világszerte erőre kapnak diktatúrák, velük együtt pedig a hatalmon lévők önkénye is terjedőben van. Ennek kárát látja a jóhiszeműség és a jó szándék, megfogyatkozik tőle a bizalom és a biztonság, s főként a gyengébbek, a szegényebbek, a védtelenek isszák meg a levét. Ezt akarjuk? Vigilia
Telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal a háború befejezéséről, mondta Donald Trump a New York Postnak. Ez az első, legalábbis nyilvánosan elismert közvetlen beszélgetés Putyin és az amerikai elnök között 2022 óta. Arra a kérdésre, hogy hányszor beszélt az orosz elnökkel, Trump azt válaszolta, hogy
„jobb, ha azt nem tudják.”
A beszélgetés tartalmáról csak annyit árult el, hogy Putyin „is szeretne véget vetni a vérontásnak.”
A Fehér Ház nem kommentálta az elnök szavait.
„Lehet, hogy én nem tudok valamiről... Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom,”
Kash Patel 25 ezer dollárt kapott Igor Lopotanek cégétől azért, hogy szerepeljen a korábban oroszpárti dokumentumfilmeket készítő producer legújabb sorozatában, amely Tucker Carlson platformján jelent meg.
2019-ben az Orbán-kormány ügynöksége is kapott támogatást az USAID-től
Ilyen például az Orbán-kormány által 2019-ben létrehozott Hungary Helps ügynökség, amely az MTI 2019 áprilisi közleménye szerint a USAID-del kötött megállapodásnak köszönhetően tudta elindítani az üldözött keresztényeket segítő globális programjait öt közel-keleti és két szub-szaharai országban.
Az USAID tisztogatásának célpontja Soros volt. Az USAID slusszalapból finanszírozta globális baloldali befolyásgépét. Így vásárolt politikusokat, MSM-et, újságokat, rádióműsorokat, bírákat, ügyészeket stb. Elon és Trump éppen levágta a kígyó fejét.
biztos rosszul emlékezett. megígérte hogy pár nap alatt véget vet a háborúnak, de elfelejtette minek is kell véget vetni pár nap alatt, úgyhogy a kínai vámokat vonta vissza
Nyilvánosságra került egy amerikai kémrepülőgép repülési útvonala, amelyen látszik, hogy a héten titokzatos küldetést hajtott végre a mexikói Kaliforniai-öböl felett.
A brit lap által közzétett nyomkövető adatok rögzítették, amint az amerikai légierő RC-135 Rivet Joint nevű felderítő repülőgépe felszállt a nebraskai Offutt légibázisról, és délnyugat felé, Kalifornia felé repült.
A Rivet Joint ezután a mexikói Baja California-félsziget nyugati partja mentén dél felé vette az irányt, majd észak felé haladt a Kaliforniai-öbölbe, és ezt követően visszatért a bázisra.
Újra reflektorfénybe kerültek az üzemanyagárak, amelyek most viszonylag stabilak, azonban a világpolitikai helyzet, Donald Trump intézkedései és az OPEC+ döntései bármikor megbolygathatják a piacot. Ha az általános ármozgásokat nézzük, a csökkenő ártendencia nem biztos, hogy tartós marad, mivel a világpolitikai helyzet – különösen a közel-keleti konfliktus – könnyen fordulatot hozhat az árakban.
Senkit nem érdekelnek a Tesla eladásai, csak a cég, vagy részvény tulajdonosokat. Ráadásul ez a USA 45th & 47th President: D.J.Trump topikja, nem a Tesláé.Mély tisztelet övezi Donald Trump és Elon Musk pár napos tevékenységét. Isten áldja a nevüket! Csak te utálod őket itt bértrollnok. Persze, ha téged is a USAID, Soros NGO, vagy más ilyen szervezet fizet, akkor azért fújsz rájuk. A balos libernyákok meg megérdemlik, hogy kiderült róluk a sok mocskos beavatkozásuk(Majdan és hasonlók.) más országok belügyeibe az egész világon, és a lakosság pénzének az elherdálása nyakló nélkül.
Németországban és Franciaországban a legfrissebb elemzések szerint kevesebb mint a felére apadtak a Tesla eladásai. Erről az egészen meglepő trendről írt a Bloomberg, amely Tom Narayant, az RBC Capital Markets vezető globális autórészvény-elemzőjét szólaltatta meg. Természetesen egyetlen cég néhány adata alapján nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, de ez a trend nemcsak arról szól, hogy Muskot megutálták Európában, de arról is, hogy mennyire veszélyes Donald Trump és Elon Musk gazdaságpolitikája, nemcsak a világra, de az Egyesült Államokra is.
Megszólalt Szaúd-Arábia és a Hamász is a Gázai övezet amerikai kézbe kerüléséről – nem kitörő a lelkesedés.
Szaúd-Arábia nem köt megbékélési megállapodást Izraellel, ha nem jön létre önálló palesztin állam – közölte a szaúdi külügyminisztérium szerdán.
A tárca hozzátette, hogy a palesztinokkal kapcsolatos álláspontjáról nem kíván tárgyalni. Mohamed bin Szalmán trónörökös teljesen világosan ismertette Rijád pozícióját, és ezt semmilyen körülmények között nem lehet másként értelmezni – emelték ki a közleményben. Leszögezték:
„Szaúd-Arábia töretlenül folytatja erőfeszítéseit a független palesztin állam megteremtésére Kelet-Jeruzsálem fővárossal, és enélkül nem létesít diplomáciai kapcsolatokat Izraellel”
- szögezte le Rijád.
Donald Trump amerikai elnök Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel kedden tartott washingtoni sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az Egyesült Államok „átvenné a Gázai övezetet”, hosszú távon tulajdonosi helyzetben lenne a terület felett, és vállalná ott az újjáépítést, fejlesztést.
Donald Trump elnök rendeletet írt alá kedden az Egyesült Államok részvételének megszüntetéséről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, valamint tagságának megszüntetéséről az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetében (UNESCO).
Terroristák ellátásától a gender-propagandáig - A Fehér Ház közzétette a USAID legnevetségesebb kiadásainak listáját -
🔥 A Fehér Ház közzétette a USAID legnevetségesebb kiadásainak listáját.
Az Egyesült Államok USAID Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége évtizedek óta elmulasztott beszámolni az adófizetőknek és felügyelet nélkül hatalmas összegeket forgatott „nevetséges és rosszindulatú” projektekbe.
🔶 Köztük több százezer dollár egy terroristával kapcsolatban álló nonprofit szervezetnek, valamint az al-Kaidához köthető szíriai fegyveresek élelmiszerellátására.*
🔶 Az új amerikai Trump-adminisztráció sem elégedett a külföldi LMBT jogokkal kapcsolatos projektek finanszírozásával, beleértve olyanokat, mint
a 47 000 dollár folyósítása a kolumbiai „transznemű-operára”,
32 000 dollár a „transznemű képregényekre” Peruban
és 2 millió dollár a LMBT közösség számára Guatemalában.
🔶 Ezenkívül a Fehér Ház szerint több száz millió dollárt fordítottak afganisztáni öntözési projektekre, amelyek végül hozzájárultak a herointermeléshez.