Miskolci vagyok, így majd itt helyben próbálom meg a diagnosztikát! Köszönöm a válaszokat, mi is az üzemanyag eljuttatásának akadályát gondoltuk az ügy hibájaként. Csak furcsa volt. Megálltunk vele, nagyiéknál, majd hazafele már nem akart beindulni. Üzemanyagszűrő most volt benne cserélve, ma a légszűrőt is megpucoltam, ellenőriztük az injektorok csatlakozását, lehúztuk, visszadugtuk, látszólag semmi baj velük, az injektorok előtti szűrő előtti csöveken lehet kicsit érezni, mikor gyújtásnál nyomja a dieselt a tankból. Szóval utána lehet valami. Köszi szépen még egyszer mindent, megy diagnosztikára... Mást nem tudunk.
nem kell ehhez smartcentrum, ahol mercedeszt javítanak, és van stardiagnose ugyanúgy kiolvassák. sőt olyat is tudok aki házhoz megy és ott megcsinálja a diagnosztikát, de szándékosan nem is írom be ide, mert látod vannak itt olyanok akik ráordítják az emberre hogy direktreklámot csinál majd 10 hsz.el később névvel, címmel teszi ugyanezt.
szokták szivattyúnak hívni a nagynyomású pumpát is. Bár valóban nem precíz a megfogalmazás, igazad van. Indításkor alacsony a motorfordulatszám, ilyenkor előfordulhat hogy a szállított mennyiség elszivárog a rugóterhelésű nyomáshatároló szelep (ami a 600 bar-t állítja be) tömítése mellett, akár annak koszos volta miatt. (hiába zár a rugó)
Ha van lehetőség diagnosztikára, nyilvánvalóan azt kell csinálni, viszont nem kell rögtön a legdrágább(an javítható) horror hibákra gondolni.
A diagnosztika egyébként szintén a "találomra" módszer, hiszen ott is bizonyos hibák valószínűségének vagy létének kizárásáról van szó.
Személy szerint nem tartom egyedül üdvözítőnek az elektronikus diagnosztikai rendszereket, mert ha kiír valamit az jó, de ha nem ír ki semmit, attól még lehet hiba, és a szerelő gondolkodását nem helyettesíti, csak segíti. Márkaszervizeknél sokszor injektor hiba jelzésekor injektor cserére gondolnak, célszerűen az összesre, holott lehet hogy csak csatlakozó részleges kontakthibájáról van szó ami miatt a tűlöket visszajelzése nem megfelelő az ECU számára és emiatt nem érzékeli az injektor mozgási állapotát. De ez persze más téma..
A szelepek réseinél elszivárgó üzemanyagot indítási fordulatszámokon semmilyen elektronikus rendszer nem érzékeli, ahhoz már nagyobb szeleplöket kell amit az elektronika érzékelni tud.
Szerintem nem írtam elképesztő hülyeséget, és akkor jogosnak érezném a felháborodásodat ha az általam leírt módszer kárt tenne a motorban, mert annyit a "találomra" módszer nem ér, de személy szerint még az olcsóbb módszerek pártján állok. Nem mindenki tud felugrani az ország egyetlen SmartCentrumába hogy rácsatlakozhasson a diagnosztikai műszerre. Persze ha a panaszosunk mondjuk az osztrák határ mellett él akkor én is ajánlom pl az eisenstadt-i SmartCentrumot ahol 40 EUR ért kiolvassák az ECU-t, és rácsatlakoznak az autóra. De valahogy el is kell jutni odáig és produkálni is kell a hibát, ami nem mindig egyszerű.
mint írtam a hibakeresést diagnosztikával érdemes kezdeni, és nem találomra. lehet hogy egyszerűen csak a fordulatszámszenzor a hibás de a nyomásszenzor és (vagy) nyomásszabályzó szelep hibája is lehet, de a diag azt is kiírja. adagoló szivattyú??? a nagynyomású pumpáról beszélsz? az nem szivattyú, ezért "eteti" egy alapnyomást biztosító elektromos pumpa a tankból. ha annak tömítéshibája van, akkor folyik orrán száján.
A nyomáshatárolóban lévő tömités hibája is okozhatja a nyomás felépülésének hiányát. Hideginditó spray vel adhatsz annyi inditólöketet (fordulatszamot) a motornak amivel van egy kis esély. Ha igy inditva beindul és hidegen is jól jár, valamint nem füstöl akkor érdemes az adagoló (szivattyú) tömitéseivel kezdeni a hibakeresést. Gyors kezdeti analizisnek olcsó megoldás, és mivel láncos a motor, annyira a vezérmű ugrásától sem kell tartani.
diagnosztika! abból kiderül felépül e a Railnyomás. sajnos a CDI rendszer sajátossága hogy ha egy befecskendező-porlasztó tönkremegy, leáll az egész rendszer. ez már nem az az autó amelyik akkor is megy ha egy henger nem kap üzemanyagot. mikor volt üzemanyagszűrőd cserélve?
Nekem is Smart fortwo CDI, 2001-es. Az önindító forog, új akksit kapott a kocsi. Azonban a motor az istenért sem röffen be. Az üzemanyag szivattyút hallani, izzítani izzít, csak nem röffen be. Nem jut diesel az égéstérbe? Nem megfelelő a nyomás? Ötlet van?
kövezkező kérdésem lenne egy 2002 es CDI fortwo val kapcsolatban, a német fórum kétféle opcióval is szolgál:
rövid izzitás után rendesen beindul a motor, de az izzitás visszajelzője újra felgyullad és ilyenkor kb 20 másodpercig ég, mig inditás előtt kb 5 másodperc elég volt neki. A motor alapjárata egyenletes, szinte mintaszerű, füst nincs. Pár perces városi futam után ha leállitom és azonnal újrainditom, az izzitásjelző járó motornál már nem jön vissza, pedig akkor is izzít inditás előtt, kicsit hosszabb állás után viszont már újra előjön. A német fórum válaszai közül az egyik szerint három közül az egyik izzitógertya hibája lehet, egy másik beiró arra tippelt (nekem is volt ilyen érzésem) hogy inditózás közben újraindult az izzitást vezérlő elektronika az ideiglenesen alacson akkufeszültség illetve a hirtelen beinduló generátorgerjesztés miatt és emiatt gyulladt fel megint a lámpa.
Jártatok e már igy, illetve mik a smart 800 CDI gyári gyertyák névleges ellenállásértékei?
Sziasztok. Meg szabad kérdeznem kellő udvariassággal, hogy a Smart Pure-ban hol lehet az aksit megtalálni, és kicserélni? Barátnőmnek van kisautója, és rámbízta a dolgot :O :D
A váltóval ahogy olvasgattam a fórumot, többször előfordulhat hiba. A nagy gázadás fura, próbálj nem padló gázzal indulni, nem tesz jót a kuplungnak, ha váltás után, induláskor lepadlózod. Mivel szekvenciális, ezért külön motor mozgatja a kuplungtárcsákat ha jól sejtem, ha odalépsz neki, rögtön egymáshoz zárja őket, ekkor ránt is nagyokat, váltás közben, induláskor megfigyelheted. Talán ez a motor hibázhat, ha lefullad induláskor? A lassúsággal pedig ne törődj, a kis smart nem versenyautó, eleinte nekem is feltűnt, de most már megszoktam. Ahogy a mondás tartja: Lassan járj, tovább élsz. Ilyen sebességű a váltója, szokj hozzá.
Heelo! Egy kis segítség kéne.... Nemrég vettem a kis Smartocskám, 200es évj. 800 cdi. Indulásnál nagyobb gázadásnál lefullad, meg néha mintha kiugrana sebességből és a váltás is lassúnak tűnik nekem (bár még nem volt ezelőtt soha automata, jobban mondva félautomata váltós autóm). Ez kuplung lesz, vagy az egész váltó szar ahogy van?
2001-es Smart CDI 60km/h sebesség felett erősödő buggó hang jelentkezik hátulról.Mi lehet?Tavaly összel csinálták az autót mert csúnyán összetörtem.Elvileg teljes hátsó futómű csere volt,felnik is.Kerékcsapágy lehet?Motor nem sérült.. Van valakinek 5lete?
sam modullal mar semmi gond. amiota megcsinaltad. 700 ezer ft-os bekat kell lenyelni. gaz a story ugy ahogy van. most a body paneleket hozzak rendbe eppen amiket osszecsesztek... beszeljunk privatban elmondom a reszleteket. hivtalak ma,mert van egy 3 vonalas autonk es vinnenk,de dolgoztal eppen.
mert ha igen, te voltal az egyetlen akihez vittunk autot szervizre es mindig tokeletes lett a vegeredmeny...
es sose volt olyan,hogy keseru szajizzel hoztam volna el autot.
most szivok a 700as motorgeneraljaval nem alapszinten. valakinek az eredmeny,hogy jar a motor megy az auto. de kb 26 helyen basztak ossze a body paneleket...
amikor ráépítik az olajhűtő-hőcserélő egységet. ennyit számít. +a motor injektortérképe is más. ettől és a nagyobb kipuffogó rendszertől, valamint a "tágasabb" helytől ahová betuszkolták jobb a hőháztartása, aminek ez a tartósabb üzemelés a végeredménye.