Ez is vicc, Perez, Agnelli, Woodward és a többi fejes mind leokézták a BL reformot az UEFA-val, hogy aztán telefon kikapcsolás, ECA lemondás és elszakadás. Kell BL reform az rendben, azt is megszoktuk belterjes liga, voltak kiváltságosok, de legalább megvolt az illúzió, hogy keleti csapat is bejuthat, hogy volt következménye a szereplésnek. Most meg Milan, Tottenham, Arsenal érdem nélkül tálcán ott lehetnek. Liverpool rossz szezonjának se lesz következménye. Ha bénáznak szuperligában annak se lesz következménye. A bajnokságok maradék csapatai meg elértéktelenődnek. Az Everton most miért építsen új stadiont, a Leicester, West Ham esete, ha a PL és a maradék BL értéke kevesebb lesz?
Kiábrándító. Persze, ha átviszik pénz beszél alapon és pár év alatt rendeződnek a sorok, mivel dől a lé majd elfogadják és biztos lesznek jó meccsek is, ugyanúgy drámák, csak máshogy. Túl népszerű a foci, szurkolóknak túl nehéz elengedni egy szeretett klubot, akármilyen hülyeségeket csinálnak a tulajok.
A ligaformátum a BL-ben is várható sajnos. Én ponthogy jobban az egyenes kiesés felé mennék, de nyilván a pénznek jobb a minél több meccs.
Ebben a zárt formájában a nemzeti bajnokságok halála lehet ez a gondolat. Mert a legtöbben ezt fogják nézni ahogy írod. És onnantól kb tizedannyit fog érni egy PL közvetítési jog és szépen elindul az egész a lejtőn.
De az a része, hogy ez nyitottan, vagy egy megreformált BL, nagyjából mindegy...
A játékosoknak milyen fasza lehet olvasni, játszhatnak EB-n vagy mi? Kizárják őket a bajnokságból vagy mi? És akkor a $up€r £iga klubok még állítólag benyögték, hogy a trófeáikat folytonosan számolnák, nem nulláról kezdenék. Vicc. A transzferpiac hatás is: szakmailag egy fiatal játékosnak most a Leicester jó célpont lenne, de majd a 10. Arsenal az alapító bónuszpénzből felárat kínálhat? Minél több hatás jut eszembe, annál durvább ez az egész, alapjaiban forgatják fel a sportot. A PSG tulaj a Bein tv és a katari VB miatt még nyilván most lapít még nem akarják az UEFA, FIFA párossal összeszűrni a levet túl sok bribe befektetés ment a projektekbe. A Bayern és Dortmund párosról még elhiszem tényleg elvből nem csatlakoztak. Meglátjuk nem tudom mi lesz így. Veszek majd Ajax mezt? Az is beszédes Rangers, Celtic, Ajax, Porto, Benfica szóba se kerültek tölteléknek a szuperligások részéről, hogy ne csak gazdag csapatok külön ligája vád érje őket? Mert ez azért nem olyan névsor ami miatt a gazdag klubok panaszkodtak, hogy senkit nem érdekel a Barca-Fradi.
Gyakorlatilag én még nem olvastam pozitív reakciót a 12 klubtulajdonoson/vezetőn kívül. Se a saját, se a többi csapat szurkolói, se egykori, se jelenlegi edzők/játékosok nem árasztották el az internetet támogatásukkal. Nyilván vannak szélsőséges, és megfontolt válaszadók, de gyakorlatilag senki sem állt ki mellette, akinek picit is számítana a véleménye (vagy legalábbis én nem olvastam ilyet).
Egyre több érintett klub edzője, játékosa próbálja óvatosan kifejezni nemtetszését. Nem tudom mi lesz ebből az egészből, a pénz itt is keresztülvisz e mindent.
Nekem is ez a legfőbb bajom. Számomra nem érv, hogy UEFA maffia haha megérdemlik... ez a zártkörű alanyi jogos szuperliga szembe megy a versenyzéssel. Fix résztvevőkkel elveszik a szín is, pl. az Ajax BL döntős menetelése. Arsenal és Tottenham mostani bajnoki helyezésükkel miért érdemelnék meg a nagyok közti szereplést? Csak azért mert a Rich Six tagjai? United nem bírja megverni az Isztambult és a Leipziget, ezzel elveszíti a jogot a legjobbakkal játszani tavasszal, és várhat következő BL kiírásra újra próbálkozni. Ez a természetes. Most meg mesterségesen érdem nélkül alanyi jogon minden évben tuti résztvevő a legjobbak tornáján. Ha bajnokságban szinte tét nélküli Liverpool-MU lesz vasárnap, de szerdán $up€r £iga meccset játszanak, vajon melyiken lesz erősebb kezdő? Sokkal kisebb a $up€r £iga sportértéke számomra, ha kiesni nem lehet belőle, csak azért mert alapítók. És a vesztes is kap egy nagy zsák pénzt, minek melózzon ha napközi melegedőben kényelmesen el lehet lenni. A jelenlegi állás szerint is szakmailag, de jó lesz pl. Arsenal szurkolóknak, hogy hetente bucira veri őket erősebb csapat. A West Ham és Leicester dolgoznak a top4-ért várnák a BL sorsolást, hogy mehetnek Madridba vagy Barcelonába és akkor most egy tollvonással csökken a munkájuk értéke? Ha most lenne bajnok a Leicester nem játszhatnának a legjobbakkal? A mocskos Leeds éveket dolgozott visszajutni a PL-be és akkor most csökkenni fog az értéke? Nyilván az érthető a pénz beszél, Tottenham új stadion járvány miatt üres, persze jól jön nekik az aláírás bónusz. Barca mennyi igazolást elcseszett, egy tollvonással el lehet tüntetni a drága hibákat. Következmény nélküliség az egész zártkörű alanyi liga. Perez a galaktikus mániájával már régóta unja a Levante elleni meccseket, amerikai tulajoknak jó az NFL féle teljesítmény nélkül is pénztermelő kockázatmentes zárt liga.
Gary, Rio, Eric, Fergie, Bruno stb. már mind kifejezték nemtetszésüket, folyamatosan jönnek a reakciók. Még nem hallottam olyat húú de király ötlet. És ugye az edzők és játékosok is csak a tévéből értesültek a dologról, akkor tényleg ábránd ezeket a klubtulajdonosokat érdekelné is a mezei drukker véleménye. Iszonyú nagy botrány van. Hitegetés megy persze, hogy a több pénzből majd szolidaritási csomagot adnak a most hátrahagyott focipiramisnak, ha így is lesz akkor is a gyomrom felfordul az alanyi jog miatt és hogy csökkentik a bajnokságok értékét.
Mondjuk megtehetik, mert néző úgy is lesz. Igazi fociszerető, versenyszellemet fontosnak tartó rókázik egyet, lesz rá három másik műanyag néző aki már várja minden héten Barca-Juve, MU-Real. Izgi lesz...
Top csapat megveri a Burnley-t, ott dőlhet el a bajnoki cím, a top 4, ezzel a nemzetközi szereplés ahol találkozhat a Juventus-szal megvan a varázsa, megvan az anyagi jutalom is amiért megdolgoztak, számít az a Burnley meccs. Top csapat rossz formában van a Burnley félék ellen, akkor jöhet egy dráma a Leicester a bajnok és a top csapat kezdheti újra a munkát. Ha alanyi jogon kiesés veszélye nélkül minden évben lesz három MU-Juve meccs 200-300 millió garantált pénzzel stb. annak mi a sportértéke?
Az alanyi jogon dolog az némileg érthetetlen valóban, mert ezzel csapják ki a biztosítékot az emberekben. Csinálhatták volna nem alanyi jogon is, attól még az alapító klubok ott lehetnének a boardban és amikor nem jutnak be, akkor is kapnának némi pénzt. Pl. első szezon az alapító klubokkal, 2. szezontól meg hazai bajnoki eredmény + előző évi ESL alapján. Kb ez lesz amúgy a BL 2024-től, ahogy olvastam. Ott is lesz múltbeli BL teljesítmény alapján résztvevő... ami mondjuk nincs messze az alanyi jogontól. Persze attól függ, hogy meddig visszamenőleg számít a múlt. Mondanám, hogy az UEFA pontok jók erre, de mivel ott egy EL győztes majdnem ugyanannyi pontot tud összeszedni, mint a BL győztes, ezért nem. EL-nek kb feleannyi pontot kéne érnie és akkor kb reális lenne az alapján engedni az aktuális top 4-8 klubot indulni bajnoki eredménytől függetlenül. Viszont akkor törölni kell a maximális egy nemzetből résztvevő limitet.
Azt az MU-Juventust nem a sportértéke miatt akarják megrendezni évente többször, hanem, hogy mindenféle platformon dőljön be a lóvé. Az, hogy 22 hülye kergeti is a labdát, csak a szükséges velejáró. Erről szól a szuperliga. Nem a sportról.
Persze a mostani labdarúgás is egy jó ideje, de, ahogy látszik lejjebb mindig van.
A baj ezzel az, hogy a kosárlabdában ez már nagyjából így megtörtént (ott van egy köztes kupa), és úgy tűnik az emberek nézik... Tudom, kevésbé global sport, stb. de a rendszer működik, a FIBA puffog, de a játékosok inkább skippelik a válogatottat, mint a munkaadóikat... A kosár BL meg a harmadik számú európai kupa lett, és még az én kisvárosom csapata is rendszeresen szerepel a negyedik számúban...
Kivéve, hogy akkor 22 klub fogott össze az FA áldásával.
Kivéve, hogy akkor a PL maradt a piramis része, kiesés és feljutás következményekkel automatikus alanyi jog nélkül.
Ilyen apróságokat leszámítva ja tényleg ugyanaz... :S
A BEK -> BL reform se volt ilyen durva. Most a nemzeti bajnokságok értékétől az európai sorozatokon át a válogatott meccsekig borulhat minden. Szuperliga Bayern nélkül vizezett, UEFA BL Real, Barca nélkül híg. Sérül mindenki presztízse.
12 klub kiválik az unióból és megalakítják a konföderációs ligát. Civil war ON
A BL reform, lebonyolítás változtatás, pénzelosztás nem lett volna elég? Az amerikai zártkörű kiesés nélküli szuperliga az szerintem lófasz, hiába ad rá több pénzt a JP Morgan, Amazon, Sky stb. ha sportértéke nincs? Írnám milyen jó Greenwood újabb klassz sajátnevelés, Fernandes a király, Solskjaer halad a munkával, szép támadások, győzelmek és akkor a mostani hír miatt ez mind nem számít. Nem számít a helyezés és a pontszám, mert minden évben alanyi jogon tét nélkül lehet játszani a Reallal, Barcával stb. Arsenal 10. helyről mindegy, meló és érdem nélkül ott lesznek alanyi jogon a "legjobbak" között csak brand érték alapján? Következmény nélkül mert az utolsó is kap majd 200 milliót. Vicc. Öt év múlva majd azt mondják unalmas három londoni és két manchesteri csapat, majd Pekingben és Los Angeles-ben lesznek a meccsek?
Ejj amikor még azt hittük a VAR gyászos angliai alkalmazása rontja el a focit. Csökkenni fog a bajnokságok értéke, a futball piramis hatás, history kidobva az ablakon, a válogatottak szempontjából is milyen hatás, és akkor nagyon úgy néz ki az edzők és játékosok számára is ugyanolyan váratlan melyik sorozatból tiltják ki őket. Az UEFA és FIFA maguknak főzték meg a bajt, sok baj van velük, viszont a szuperligások így alapjában forgatják fel az egész focit.
az EPL megalakulásakor a Football League-t hagyták ott a klubok, és hozták létre a Premier League-t. szervezetileg is, máshogy is. ki akartak kerülni a Football League-ből, nyilván a pénz miatt.
a BEK --> BL ugyanez volt, csak azt az UEFA maffia hozta tető alá.
ez a mostani is egy ilyen kísérlet. ami a döbbenetes, hogy mennyire hamar eszkalálódik minden. már arról lehet olvasni, hogy jövőre elindítanák; Ceferin szidja Woodwardot és Agnellit; hivatalos honlapot csináltak, megvan a formula; olvasni, hogy már akár az idei BL-ből és EL-ből (!) kivágnák a founder klubokat; és így tovább.
GNev és a többi pundit fröcsögését érdemes azon a szemüvegen keresztül is nézni, hogy az ő mostani munkaadóik, a tévétársaságok nagyot buknának egy ilyen új sorozattal, elértéktelenednének a meglévő jogaik, új jogokat kellene megvenniük, megpályázniuk. sőt, a klubok ki tudja, hogyan értékesítenék a saját kevéske meccseiket.
sokat dolgozik pedig! rengeteg energiát fektet abba, hogy bekkeljen a rangadókon és hogy megöljön bármilyen focit (ha az ellenfélét nem sikerül, legalább a saját csapatáét). nagy erőfeszítések árán rombolja le az öltözőt, szít feszültséget, remélve, hogy bár leépíti magáról a "felesleget", a maradék majd lojális lesz és meghal érte a pályán. abban is sok munkája van, hogy nyilatkozzon, faszságokat beszéljen. úgyhogy Mourinho mindig alaposan megdolgozik azért, hogy kirúgják :)))
Erkölcsi nyereségnek számít az, hogy a tulajotok, mint az új liga alelnöke feláll egy olyan asztaltól, ahol a saját kezével írta alá a liga alapításának a statutúmát, majd azt mondta, hogy amit jelenleg tesznek, az jó a világ futballkedvelő részének? Csak kérdezem.
"A háttérben mehet azért a diskurzus. A nagy csapatok tudták, hogy mivel állnak szemben. Nem merték volna bejelenteni, ha nem lennének tutira biztosak. 15 alapító tag van. 12 fix jelenleg. Tudjuk ki a másik 3. Bayern, BvB, PSG. Idő kérdése és jönni fog a kétoldalú egyezség. Az elit nélkül sem VB-t (ami idén ráadásul a bajnokságok ideje alatt lesz) sem EB-t, sem pedig BL-t nem lehet rendezni. Ezekre a játékosokra kíváncsi mindenki."
Nyilvánvalóan nyomásgyakorlás. Ha nem az lenne, a spurs nem lenne felvéve szuperklubként. Biztosan szúrja a klubtulajok szemét, hogy az UEFA rajtuk élősködik, közben a hagyományosan népszerű klubok szimpatizánsai tartják el a versenysorozatot.
Vicces tényleg, amikor az vádolja fösvénységgel az érintett klubokat, aki szintén ebből él :-)