Pető a lapnak elmondta: mára olyanok lettek a viszonyok, amiben már nem találja a maga szerepét. „Nem azért szálltam be egykor a rendszerváltásba, hogy olyan világ formálódjon, amilyen mára lett. És ha nem tudom a megoldást, le kell lépni – tette hozzá.
//"..Itt az ideje alapítani egy valódi liberális pártot. .."//
Ebben egyetértek veled. Dehát a régi garnérunggal ez aligha sikerülhet.
Egyébként itt az ideje annak is, hogy az összes párt valódi legyen: A kereszténydemokrata keresztény és demokrata, a szocialita párt legalább fogékony a szolidarításra, egy nemzeti párt tegyen is valamit a nemzet fennmaradásáért, egy kisgazda párt pedig a kisgazdákért és így tovább.
Pető Iván lépését én nem megfutamodásnak, vagy lelécelésnek tartom, annak ellenére, hogy az SzDSz nagyon a bögyömben van. Rengeteg kárt okoztak az országnak. Ő még a normálisabbak közé sorolható.
Szerintem csak megkésve követi a pártot elhagyó, a 94-es árulást megemészteni nem tudó, régebben kilépett társait. Ha minden alapító kilépett volna, már rég nem lenne Szadesz.
Itt az ideje alapítani egy valódi liberális pártot.
OFF Biztos, hogy ez nem személyeskedés? Csakkérdem. ON
Ivánka is csak egy politikai prosti lett mára, de nincs már igény a szolgáltatásaira, ezért elballag. Én is elhittem 89-ben amit mondott, csak közben én azt is figyeltem amit tett veled ellentétben.
Pető Iván a magyar rendszerváltás egyik legeredetibb, legszórakoztatóbb és legbecsületesebb alakja volt. A politika bizony megviselte, gondolom, saját hibái is.
De amikor arról beszél, hogy visszavonulni szándékozik, a minimális tisztelet még az ellenfelek részéről is kijár neki.
Persze, az őt itt pocskondiázó söpredéknek nem volt semmi köze a rendszerváltáshoz.
"Ne játsz nekünk punk-zenét, külvárosi szerzeményt, vad dolgokat, utcaszéli dallamokat! Énekelj talán, egy langyos vallomást, vagy forró éjszakát, mézes melankóliát! Hé!Elfecsérelsz éveket
De nem kérik az éneked
Rekedt hangodat világmegváltásodat Énekelj talán, egy lányról vallomást, légy már jó fiú, térj eszedre már!
Állj meg!Okosabb nem lehetsz hát viszlát
Állj meg!Ideje megtanulnod hogy viszlát Szép lehetsz, de okos nem, óh légy már jó fiú! Mér nincs benned tisztelet? Nem élheted így az életed! Mér nem jó neked, ha kitaposott úton mehetsz? Nem használt a szó a figyelmeztetés