Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2022.03.06 0 0 96876

Arany-Tóth Katalin

Távolról

Mióta elválasztottak
minket a megüresedett évek,
én már csak távolról szemléllek.

Sokáig úgy kerestelek,
mint elhintett magvakat a varjak,
s hogy nélküled éhen ne haljak,

maradtam fekete árnyad:
magadhoz fogható büszke semmi,
s te megtanítottál temetni.

Fázó harmatcseppek alatt
sáros üreget ástak az éjek.
Mélyre száműzött szenvedélyek

sikoltották a világnak
ezerszer is elsuttogott neved.
Nevetésem utánad ered

és átölel észrevétlen.
Csak a lámpafény zavarja szemem.
Nem akarom, hogy lásd: könnyezem.

Lutra Creative Commons License 2022.03.06 0 0 96875

Péter Erika

háttal állsz

háttal állsz az összetartozásnak, két mozdulat
között az állomás vagy. két mozdulat, mi
egymásba érne, mikor a mozdulat megért
a cserére. aki áll, ahol, abban töredékek
vannak, becsapódások, önmaguknál

súlyosabbak,
és nincs ablakuk levegőre, látni. otthonból
próbálnak hazatalálni, lélegzetvisszafojtott,
zárt állapot. hit, tagadás együtt elhagyott,
nem belátható a gondolat-sarok, s a

körülményekbe
hímzett indulatok foszlott falvédője kinek kell.
csörög a szív, ócska vekker. hagyod, hogy
átöleljen egy másik nyomorult nap.
a szó ketrecéből a vadak kiszabadulnak.

Lutra Creative Commons License 2022.03.06 0 0 96874

Arany-Tóth Katalin

Hely(zet)határozó

napok ünnepéből
könnyű kacagásból
dallamok csöndjéből
meghitt suttogásból
megmaradt kenyérből
pohár koccanásból
boldog érkezésből
fájó búcsúzásból
gyűrött ébredésből
esti megnyugvásból
szelíd érintésből
összetartozásból

kirekesztve

Lutra Creative Commons License 2022.03.06 0 0 96873

Várnai Zseni

Szerelem

Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény.
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve,
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltűnt, messzeszállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás.
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár, a neve szerelem.

Lutra Creative Commons License 2022.03.05 0 1 96872

Bogdán Mária

Burokban

Legszívesebben burokban tartanálak.
A burok megvéd.
Engem.
Tőled.
Csak néznél onnan szépen kifelé.    
És nem hallanám, mit mondasz.
Tegnap különben is
nem szerettelek harminc percig.

Aztán megint.

Lutra Creative Commons License 2022.03.05 0 0 96871

Kapui Ágota

Ne feledj itt

Uram, ne feledj itt engem,
öregen és sebzetten a csöndben,
ne hagyd, hogy csak tengődjem a létben,
mint aszályban a fölszáradó lábnyom,
tudatomba töltsél sűrű mákonyt,
és emelj engem magasra a fénybe,
hogy visszahulló bűnös tagadásból
beléphessek hited örökébe.

Lutra Creative Commons License 2022.03.05 0 0 96870

Végh Attila dr.

Kapaszkodók

Kapaszkodók. Csak én nem érem el.
Sosem segít, akit nem érdekel.
Szakadt a tér, a lélek esni vágy
eső után, ha véget ér a nyár.

Kapaszkodók. Csak én nem érem el?
Lehet nehéz, de senki nem felel.
Te vagy nekem, mit elme hinni vágy,
fogyó időben ősi tisztulás.

Mit adhatok, ha túl sötét az éj?
Kihunyt a láng, ma senki nem remél.
Mesélhetek, ha néha hallanád,
ne hallja más a ringató varázst.

Csekély talán, mit adhatok neked,
vigaszt remélsz, a kékülő eget.
Kapaszkodók. Mi félve értük el.
Csodás az ősz, ha késve vénül el.

Lutra Creative Commons License 2022.03.05 0 0 96869

Ilies Renáta

Képkockák

Ülj ki a padra, kóstold a szelet.
Bolond vagy te is, Isten se szeret.
Aludjál el, vagy mozogj, ha kérik.
Remélj hiába, sértődjél vérig.
Legyél, mint a kő, meztelen, csupasz.
Akard más szívét, s tudd meg, csak lyuk az.
Melegét sose érezd ölednek.
Azt, aki bánt, ezerszer öleld meg.

Lutra Creative Commons License 2022.03.05 0 1 96868

Kapui Ágota

Kitépett lapok

Mögöttem állnak mind a tegnapok,
és nem hagyja el zokszó sem a számat –
az asztalomon szétzilált lapok:
elveszett versek  suttognak utánad.
Ha elrepül a szárnyas pillanat,
az ihlet fénylő szentjánosbogárka,
hiába iramlik a gondolat,
hogy szavak ékes ketrecébe zárja.
Mint hátam mögé dobált tegnapok,
papírra izzadt galacsin a versem,
múltam könyvéből kitépett lapok:
ha jön a perc, értük kell majd felelnem.

Lutra Creative Commons License 2022.03.05 0 0 96867

Fülöp Kálmán

Barátaimnak

Kereslek titeket
égető szavakban,
békésen szárnyaló
napjaimban, gyakran,

dallamán a lágyan
szárnyaló időnek,
mélységek magányán,
mosolyán a földnek,

amíg perceim az
elmúlásba vesznek,
barátaim, addig
lázasan kereslek.

Pannika127 Creative Commons License 2022.03.03 0 0 96866

VÁRI ATTILA

MÁRCIUS

 

 

hallod a csorda-szám kizöldülő füvek
visonganak a szétterpesztett árok
két oldalán mert csiklanja a szél
a jég alól kibukkanó vizet

 

a híd egy mély feketét ásít
palló de nagyzol mint a barka
mikor a szélben macskásan dorombol

 

összesúgnak a kamaszok mögött

mindig a tavaszok s a pittypang
sárgát kiált s ha jő a visszhang
önmagát fonná gyermekláncba mint

 

kölyökkutyák a farkukat terelve

kergetve azt mi el nem érhető
s vakkantva mégis hátha megijed
a napsütötte zsindelyes tető

 

 

Lutra Creative Commons License 2022.03.03 0 0 96865

Konsztandinosz P. Kavafisz

 

Thermopülé

Dicsőség nekik, akik életükben
Thermopülét megszállták s őrzik immár.
Ki nem mozdulva soha a kötésből,
híven és egyenest a tetteikben,
de máris gyásszal és szívszelidülten,
nagylelkű gazdagok, s ha tán szegények,
szegénységükben is nagylelkűek,
segítenek, míg futja erejükből,
igazságot szolgál minden szavuk,
s a hazugokat mégsem gyűlölik.

S még nagyobb dicsőség illeti őket,
ha látják (és sokan látják) előre,
hogy megjelenik aztán Ephialtész,
s a perzsák végül mégis átvonulnak.

/Vas István ford./

Lutra Creative Commons License 2022.03.03 0 0 96864

Konsztandinosz P. Kavafisz

A barbárokra várva


„Mire várunk, tolongva mind a fórumon?"

Hogy végre ma a barbárok betörjenek.

„A szenátus mért ily tétlen s tanácstalan?
Miért nem ülnek törvényt a szenátorok?"

Mert várják, hogy a barbárok betörjenek.
Mily törvényt hoznának még a szenátorok?
Majd hoznak a barbárok, csak betörjenek.

„Mért kelt fel császárunk ma ily korán, s miért
ült ki a legfelső városkapu elé
trónjára, koronával, ünnepélyesen?"

Mert várja, hogy a barbárok betörjenek.
S a császár méltóképp készül fogadni fő
emberüket. Külön pergament íratott,
hogy átnyújtsa neki, dicső címekkel és
jelzőkkel is kicirkalmazta ékesen.

„Miért jő két konzulunk s a prétorok vörös
hímzett tógában, melyben ünnepen szokás?
Mért díszítik őket ametiszt karkötők
és szikrázó smaragdgyűrűk az ujjukat?

Miért vették ma éppen arany és ezüst
művekkel gazdagon mintázott botjukat?"

Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
és a barbárt az ilyesmi elbűvöli.

„Mért nem gyűltek össze a tisztes rétorok,
hogy szóljanak s elmondják, ami lelkükön?"

Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
s a barbárokat untatják a szép szavak.

„De mért egyszerre ez a zűrzavar, ez a
felbolydulás? (Milyen sötét lett minden arc!)
Mért néptelenednek el utcák és terek,
s mért siet ki-ki otthonába komoran?"

Mert éj lett, és a barbárok nem jöttek el.
S futárok érkeztek a limesek felől,
jelentve, hogy barbárok többé nincsenek.

„S most - vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?
Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy . . ."

/Somlyó György ford./


                    *


Orbán Ottó

A barbárokra várva

                          „S most – vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?”
                            Kavafisz-Somlyó

Miért tolongunk itt, a város ócskapiacán,
hol romlott hal és romlott eszme bűzlik?

Mert várjuk a barbárok tankjait.

Miért hajtjuk magunkat, űzzük az ipart?
És miért rohanunk haza nézni a tévét?

Mert várjuk a barbárok tankjait.

Miért ül föl ágyában éjfélkor a nő?
Miért kap a torkához? Miért fuldokol?
S hajnalig forogva a gyűrött lepedőn
miért jajgat álmában? Miért nyöszörög?

Mert várja a barbárok tankjait.

S miért spriccel a jó nép százfelé?
Miért bújik a pincébe s az árkádok alá?
Miért mondja mindenre: „Nekem aztán…”?
És mitől hallgat el? És mitől izzik
szemében a halálos rettegés?
S lőtt sebben fetrengve miért káromkodik?

Mert ezt tanulta és ehhez szokott,
s most várja a barbárok tankjait.

S miért gyújtják föl városunkat hétfelől?
Miért fröcsögnek gyűlölködve szenátoraink?
És miért szaglanak bosszútól szóvirágaik?
Miért kívánják vérrel jóllakatni azt,
akinek nem tudnak kenyeret adni?

Mert tudják, hogy a barbároké a jövő,
s most várják a barbárok tankjait.

Így veszi kezdetét a fényes örömünnep;
van pellengér, vesszőfutás, társastánc, virsli, sör…
S lemegy a nap. Csak tank nem jön sehonnan egy sem.

Csoda-e hát, hogy elfog bennünket a csüggedés?
Miben bízzunk, ha már a tankokban sem bízhatunk?

Csak másnap jön a limesek felől a hír, hogy semmi vész…
Van megoldás. Vannak barbárok. Mi vagyunk azok.

                    *

Wagner Dezső

A barbárok betörése

Mert éj lett, és a barbárok nem jöttek el.
S futárok érkeztek a limesek felől,
jelentve, hogy barbárok többé nincsenek.

"S most - vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?
Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy…"
(Kavafisz: A barbárokra várva)

Majd reggel lett, és futárok érkeztek megint
a limesek felől,
s újabb barbár törzs feltűnését jelentik
e marcona fiúk.

Nos, ha úgy tetszett is egy kicsinyég,
hogy nincsenek többé barbárok,
most már bizonyosság:
csak azok a barbárok nincsenek;
úgyhogy bizakodhatunk ismét…

S a tegnapi hajcihő,
az sem tekinthető hiábavalónak,
de nem ám, próba volt,
hogy ma már flottul működjön minden.

Íme a császár el is indult a városkapu felé,
trónjával a hóna alatt, koronával a fején
(méltóképp készül fogadni fő emberüket);
a szenátus tagjai pedig mind a fórumra sietnek.
Ja, és a két konzul is, no meg a prétorok persze,
kik a barbárokat elbűvölendő,
ma is olyan díszekben pompáznak,
hogy a Nap rájuk emelé szalmakalapját…

És nini, már meg is jelent az első barbár
(mögötte a végeláthatatlan had),
s császárunk kezéből, hopp,
kitépi a pergamentekercset,
kultúránk rövid foglalatját;
de csupáncsak arra kíváncsi,
óh, egek! hogy a pergamen miként ég…

Tyhű, mi lesz még itt?!

De hát erre vártunk,
hogy a barbárok betörjenek…

Lutra Creative Commons License 2022.03.03 0 0 96863

Kassák Lajos

Az öregség két arca

Kedvesemtől jövet egy erdőn haladtam át
s ekkor észrevettem, hogy a végtelen árnyékban
egy öreg, mogorva angyal lépeget mellettem.
Ki ez a vándor, hogy ennyire hasonlít rám?
Nem szóltam hozzá, alig hallhatóan csak sírtam
ahogyan a balga vénemberek hullatják
színtelen és sótalan könnyeiket.

És lásd, kedvesem, azóta sem öregedtem meg
lassan az erdőből is kijutottam s úgy érzem
maholnap ugyanolyan vidám és ártatlan leszek
amilyen bohó gyermekkoromban voltam.

Lutra Creative Commons License 2022.03.03 0 0 96862

Kassák Lajos

Kísértés

Kint jártam a hegyen s a kosaram teleszedtem gyümölccsel.
Mire hazaértem a felét útonútfélen elhullattam.

Hogy körülültük az asztalt, mindenkit jószívvel kínálgattam
egy zöldhéjú alma maradt utoljára, gondoltam, ez az enyém lesz.

Alig hogy nyúltam utána, egy másik kéz is kinyúlt a tál fölé
idegen kéz volt, de ahogy érintettem árnyék suhant át a szívemen.

A gyümölcsből nem maradt nekem semmi, de sohsem felejtem ezt
                                                                      az estét
tízen ültünk az asztalnál s egy lány, mintha gonoszul incselkedett
                                                                      volna velem.
                                                
Aztán felébredtem, mert mindez csak álmomban történt ilyen                                                
                                                                      gyönyörűen.
Egyedül álltam a reggelben és éreztem hiába is vágyakozom
a lány után, akit nem ismerek s aki talán engem se ismer.

Lutra Creative Commons License 2022.03.02 0 1 96861

Rainer Maria Rilke

Oltsd ki szemem

Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak,
tömd be fülem: én hallom hangtalan szád,
lábatlanul is elkúszom utánad,
és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád.

Törd le karom és megragadlak én,
szívemmel, mint egy kézzel tartalak,
fogd le szívem, agyam dobog hibátlan,
s ha lángod agyvelőmbe csap,
viszlek tovább, vérem zuhatagában.

/Nemes Nagy Ágnes ford./

Lutra Creative Commons License 2022.03.02 0 0 96860

Johann Wolfgang Goethe

Ezer alakba rejtőzhetsz

Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,
Csupa-kedvesség, látom, mind te vagy;
futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten,
s Csupa-jelen, látom, hogy merre vagy.

A karcsú ciprus ifjú erejében,
Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy;
a folyam zsongó hullámtengerében,
Csupa-Hízelgés, ott is csak te vagy.

Ha a szökellő vízsugár kibomlik
Csupa-játék, nekem az is te vagy;
a felhőben, amely épülve omlik,
te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy.

Rét szőnyegében ragyogó virágok:
te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy;
hol ezerkarú repkényt kúszni látok,
óh Csupa-Ölelés, ott is te vagy.

Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre,
Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy;
a tiszta ég szent legét belehellve,
Csupa-Szív-Üdve, italom te vagy.

Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,
Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy;
és mikor Allah száz nevét idézem,
minden nevének visszhangja te vagy.

/Szabó Lőrinc ford./

Lutra Creative Commons License 2022.03.02 0 1 96859

Ladányi Mihály

Parton

Mint a fáradt, nehéz kő a parton,
arcom a Napnak odatartom.

Szememre csukom szempillámat,
kerüljön el a kóbor bánat.

Kerüljön el szerelem, isten,
üldögéljek kicsit a nincsben.

Szokjam, akár vackát az eb,
közeledő nagy csendemet.

Lutra Creative Commons License 2022.03.02 0 0 96858

Gyurkovics Tibor

Minden este

És minden este részegen
és minden reggel józanon
este - vele egy életen
és minden reggel - itthagyom

Nem bírom Mint kötélhúzás
melybe szétszakad az izom
Szeme barnája: senki más
Reggel: egy percig sem bírom

A modora A satrafa
A gyűlölete A szíve
A kiátkozott éjszaka
De rajta kívül senki se

Könnyű neki Ő csak szeret
Fájón logarléc-pontosan
Én meg a feszült keretek
között ugrálok mint a kan

Jaj megölöm vagy ő megöl
Ki öli meg a másikat?
Csak öljön ő ha ő megöl
csak öljem én ha bármit ad

És reggel mindig józanon
és este mindig részegen
így telik el az életem
De szeretem És nem bírom

Lutra Creative Commons License 2022.03.02 0 0 96857

Bella István

Mintha

Csak olyan lesz, anyám, ha meghalok,
mintha magadba zárnál, s én, élő sötétben,
lélegző fények, homály-liliomok
világűr mélyén szívedhez lapulok,
hallgatom visszhangját a földnek: éltem.

Lutra Creative Commons License 2022.02.28 0 0 96856

Kiss Benedek

Metszet

Az elme
magába mélyed.
Hallgat.
Reményt kuporgat.

Március vége van, s hó a fákon.
Alatta
rügyek pattannak.

Március vége és hó a fákon.
Az elme veszélyt takargat.
Hallgat.

Horzsolódnak a kontinensek,
mint a malomkő.
Morajjá őrlik a csendet.

Így születik a tengermoraj.
Mögötte
emberi jaj.
Mintha állkapcsok összecsettennek.
Nagy vizek fröccsennek szét mint a nyál.
Csapódnak a kontinensek.

Virágzik
az árvaság,
mint a szík
kopár síkon.
Fehérszik
arcainkon.

S mint fütykösüket ha
kamaszok meregetik -
rakétáikat
összeméregetik
az atomhatalmak.

Csend.

Az elme
magára marad.
Magára mered.

Hallgat.

Lutra Creative Commons License 2022.02.28 0 0 96855

Kálnoky László

Elhárító kíváncsiság

/részlet/

..................

                      2.

Ne mondjuk öregen se, hogy nincsen vesztenivalónk,
hisz ez annyit jelentene: utánunk az özönvíz,
fütyülünk rá, mi lesz, ha mi már nem leszünk.
Ami engem illet, szívesen beletörődnék a halálba,
mert már eleget éltem. Igen, beletörődnék,
ha feltámadhatnék minden száz évben egyszer,
egyetlen napra, és beléphetnék láthatatlanul
egy könyvtár ajtaján, s megtudhatnám, mi történt
a földön, amióta nem vagyok lakója már,
ha megtudhatnám, sokra vitte-e azóta emberi fajtánk,
vagy kipusztította egy szálig önmagát.
Igaz, az utóbbi, szomorú esetben
könyvtár se volna, újságok és könyvek se benne,
s csak a puszta hiányt láthatnám, de a részletek,
az okok és okozatok ismeretlenek
maradnának. Kielégítetlenül kellene
újabb száz évi álomra hajtani fejemet,
és azontúl feltámadni se vágynék,
hisz élet nélkül nem történne semmi megtudni érdemes
a földgolyón, amire kíváncsi lehet egy halott is,
amiért láthatatlanul belép egy könyvtár ajtaján,
amiért nem tud örök álomban nyugton maradni,
akármilyen mély is a sírja,
akármilyen sötét az éjszakája.

Lutra Creative Commons License 2022.02.26 0 0 96854

Csoóri Sándor

Kinek hódolhatnék még?

Kinek hódolhatnék még
titkos mosollyal
eliramlott éveim után?
Talán az alvó nőknek,
akik szabadon, lazán
feküsznek széles ágyukon.
A combjuk
kilátszik félig a takaró alól,
s lepedőjükön mályvák ragyognak át,
ha jön a hajnal.

Mennyi szétterült, fekete haj a párnán
és szendergő csukló!
Mennyi lecsúszott ingváll!
S mennyi partra sodródott, nyári izgalom
a padlón szétdobált csöpp holmik körül!

Mindennap mennem kell tovább
utolsó szállásom felé.
Mindennap kidől a falból
egy ajtófélfa mögöttem,
s elporlad egy-egy küszöb,
de ha mégis visszanézek néha,
heverő hegyek és heverő, nagy tengerek helyett
lopakodó fényeket látok,
szobákat, zöld holdakat, melyek
alvó asszonyokra sütnek.

Ki ne akarna visszafordulni nyomban,
követni akár egy repülő porszemet is?

Lutra Creative Commons License 2022.02.26 0 0 96853

Csoóri Sándor

Nemzedéki dünnyögés

Nem voltunk fiatalok
s már nem leszünk öregek sem,
        gyorsan eltűnünk, fiúk.
Úgy hagyjuk itt az életet,
mint összefirkált kéziratlapot
vagy szerencsétlen szeretőt,
        aki folyton vérzik.

Ma még gyors fények ébresztenek
reggelente, de estére már
        könnyedén elkárhozunk.
Ma még szerelmesek vagyunk magunkba,
mint saját megiramodásaiba az Idő,
s kusza, bozótos gyakorlótereken
miattunk tanulnak ölni
        még a hadseregek is.

De ha eltévedt ujjainkkal
véletlenül az égbe szúrnánk,
        gyanúsak lennénk máris,
mint akik útlevél nélkül
szeretnének átszökni télből a nyárba.
Bizonyára bűnösök vagyunk valahányan,
hisz ártatlanul is tanúi voltunk
        e bűnös kornak.

Fejünk körül még lomha darazsak keringenek
és hódító, fanyar bazsalikomillat.
        De holnapra már csak a klorofil
zöld szennye marad körülöttünk.
Hajunk, szemünk magányos forgószelekkel
röpül tovább a földről,
s helyünkön kihűlt széksorok csonkjai
        és városok füstje marad.

Lutra Creative Commons License 2022.02.23 0 0 96852

Mezey Katalin

Mért hallgatunk?

Mért hallgatunk?
Mért hallgatunk?
Hipnotizáltak
mért vagyunk?

Csúf varangyként
ülünk a kútban,
elvarázsoltan,
elvadultan.

Elhagytuk egymást.
Ez a varázslat.
Vaksággal ver és
magánnyal áltat.

Pedig a magány
közös kísértőnk.
Süketség, vakság
közös kísérőnk.

És csak magunkkal
törődve várunk.
Másoktól várjuk
igazolásunk.

Lutra Creative Commons License 2022.02.23 0 1 96851

Parancs János

Így suttog a leláncolt lélek

Rövidesen végképp elnémulok,
elmerülök én is a halálba.
Jó lesz. Kedvemre való béke.
Végigsimítja gyötrött arcomat.
Kitörli az iszonyat képeit szememből.
És ő majd szavak nélkül is elhiszi,
hogy fenntartás nélkül, önként
az övé vagyok. Örökre övé szívem.
S nem kell naponta bizonygatnom,
nem kell naponta magyaráznom,
hogy élni sem tudnék nélküle.
Kebléről, combjairól álmodom,
ha kegyes hozzám olykor az ég.
S tudja, hogy szomjasan mire vágyom.
S tudja azt is, hogy tudom:
számunkra már alig van esély.

Lutra Creative Commons License 2022.02.23 0 0 96850

Kányádi Sándor

Ballada

H. Gy. érdemes művésznek

olykor meg-megcsillan
valami vékonyka fénysugár
káprázni kezd a szemünk
lassacskán belénk
bizsereg annak a
reménye, hogy talán
mégis valami emberségesebb
emberarcúbb hogyismondjukra
lesz kilátás aztán
kiderül csak a porkoláb
fiacskája játszadozik
ajándékba kapott kis
zsebtükrével vagy éppen
az őrtorony valamelyik
őre pásztázza végig
önszorgalomból vagy
puszta szórakozásból
a megszokottól eltérő
időben a gondosan
fölszántott elboronált
senkiföldjét s abból
vetült a már-már lakályosnak
mondható barakkunkra az a
csalóka fénysugár

Lutra Creative Commons License 2022.02.23 0 0 96849

Kányádi Sándor

Kettős ballada

Ad notam Francois Villon

az eső egykedvűn csorog
piszkos állomásépület
feketézők és tolvajok
számigálják a pénzüket
a homlokzatra kent süket
betűknek is szakálla nőtt
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők

lopni erény az boldogul
ki hazudik a becsület
lassan némává szótlanul
ilyen hosszú áramszünet
rég nem volt mondja ki tüzet
kér és kacsintva mellbe bök
növesztik titkon szőrüket
már a hatalma meszelők

csak az nem látja aki vak
csak az nem hallja ki süket
azt ami van s mit mondanak
mázolhatsz öles betűket
levedli minden épület
homlokzatok és gyártetők
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők

az élet csupa kisbetű
s akár bennünk a rémület
semmi sem örökéletű
hiába törvény rendelet
mert a sok kicsi sokra megy
s lesznek fejüket fölszegők
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők

olcsóbb lett volna s hasznosabb
bármilyen drága szemüveg
mely a látásra m6dot ad
kár volt a gyöngülő szemek
arányában a betűket
nagyítgatni jött csődre csőd
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők

koncul hiába vettetünk
csillapítani éhüket
a millióknak csak velünk
ideig óráig lehet
s a szítogatott gyűlölet
csak késlelteti az időt
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők

Ajánlás

Felség késő a szemüveg
annak kit elvakít a gőg
növesztik titkon szőrüket
már a hatalmas meszelők

Lutra Creative Commons License 2022.02.18 0 0 96848

Rusu Szidónia

Játék

metszőollóval vágtál le, hogy vízbe tegyél,
a konyhaasztalod közepére. érezni akartad
az illatot, ami betölti a teret, a textúráját
a testemnek. minden nappal kicsit többet
vágtál le belőlem, hátha megmaradok.
én meg hetekig őriztem az illatot, hogy
kellemes legyen neked hazajönni.
mert sötétek a falaid, dohos a párnád,
penészes lábnyomok járják át a szobát.
később a szádba is vettél. érezni akartad
a testemnek a textúráját. forgattál, ízlelgettél,
lenyelni nem tudtál. mint ahogyan semmit sem
már hosszú évek óta. az a részem végül a toalettben,
majd valami koszos csövekben végezte.
pár napig még veled voltam. majd lassan fakult el.
először az illat. majd a testem.
összeaszott, száraz csont lettem.
a kapu előtti szemétbe tettél. semmi ceremónia,
semmi búcsú. hiszen te sosem búcsúzol.
gyorsan elszállítottak. bedaráltak. ezer és ezer test közé vegyítve,
így nem is érzem. már nem tudom, mi tartozik hozzám.
csak a gyökereim fájnak ott a kertben, amióta leszakítottál.

Lutra Creative Commons License 2022.02.18 0 0 96847

Rusu Szidónia

Otthon

amikor másodikat fordul a kulcs,
akkor kezdesz el sírni.
itt szabad.
az egyedül lakásban van valami szép:
hagyhatsz mosatlant úgy,
hogy senki sem aggódik a mentális
épséged miatt.
járhatsz meztelenül úgy, hogy
senki sem fél melléd feküdni.
és ha nincs tejed a reggeli
kávé mellé, bűntudat nélkül kortyolhatod.
a klotyón addig tinderezhetsz,
amíg csak akarod.
énekelhetsz a zuhanyon túl is,
s az ágyneműcserét lehazudhatod,
valahányszor hazahozod
az új kedvesed.
itt szabad előre fizetni villanyszámlát,
egyedül mosni bugyit,
s tartani kéretlen galambokat.
csak akkor kezdesz el sírni,
mikor másodikat fordul a kulcs.
tudod, itt szabad.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!