Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2001.10.02 0 0 2673
Én pedig pont azért említettem a NIVREL feltámasztást, mint esetleges példát más márkanevekre, mert úgy érzem, hogy igazából ez a maga idejében nem a különleges megbecsülés tárgya volt (nem egy Ulisse Nardin...), hanem "csak egy" jó óramárka egy Nagybetűs név érdekeltségi köreiből. Ehhez képest ma óriásit váltott és megérdemelten nagy névnek tartom. Le is pipálta a hajdani gazdát:)

A másik feltámasztott (mert hát ennek is komoly múltja van) igenis a Nomos. Amelyik az esetleges túlárazottsága ellenére szerintem egy szintén érdemes darab. Egyrészt a régi gyökereit állította helyre a botrányosnak tartott "svájci" szerkezet használatával, amit a századelőn is megtett az eredeti Nomos. Azonban az is érdekes, hogy ennek a módosítatlan változatával futó Longines még borsosabb áron mért portéka. És akkor még számba veendő, hogy milyen procedúrán esik át az egész, hogy Glashütte városa magáénak tudhassa. Szóval tán nem olyan egytucat...

Előzmény: APT (2667)
Ain Creative Commons License 2001.10.01 0 0 2672
Ezer kösz az infókért. Én is úgy gondoltam, hogy csak kegyeleti okokból, a nagyapám emléke miatt hordanám - gondoltam, hogy nem túl értékesek a piacon. De számomra akkor is értékesek : lehet, hogy inkább a többi emléktárgy között kellene megtartani oket.

U.i. Király a link, amit megadtál.

Előzmény: APT (2671)
APT Creative Commons License 2001.10.01 0 0 2671
Kérdéseidre a válasz: A kövek a tengelyek csapágyköveit jelentik, a magasabb szám gondosabb kidolgozást jelent. Ugyanakkor egy normál, egyszerű kézifelhúzós órában 17 olyan csapágy van, amely tényleg fontos, hogy nemeskő csapágyat kapjon. A további csapágyak igénybevétele olyan kicsi, hogy nincs jelentősége, hogy kőben fut-e, vagy sem. Az orosz szerkezetek a 60-as évektől már jó, kiforrott darabok (a korábbiaknál sok technológiai hiányosság volt, rosszul edzett tengelyek, ferde csapágyak, stb, de ezek általában hamar tönkre is mentek). Megbízható, hosszú életű órák, de a leírásod alapján vélhetően a legközönségesebb kézifelhúzós darabok, különösebb értékük nincs. Nagyjából annyit érhetnek, mint amibe a rendbehozataluk és egy új bőrszíj rárakása kerül, vagyis 3-4 ezer forintot. Ha teljesen újszerű állapotúra rendbehozhatóak, akkor kicsit többet is érhetnek, csak épen eladni nem lehet őket.. Ha személyesen kötődsz hozzájuk, nyugodtan felújítattathatod őket!

Az órák szerkezetéről (és orosz órákról) több információt találsz az alábbi lapomon:
ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Ain (2668)
Ain Creative Commons License 2001.10.01 0 0 2670
Fúúú, köszi, köszi!
Segítsetek: van-e értelme rendbehozatni ezeket az órákat? Mennyit érhetnek, megbízhatóak? (Elég jó állapotban vannak, csak a borszíj elég szocreál).

u.i. Igen, a ruszki "z" tényleg olyan mint egy hármas... (rég voltam utoljára oroszórán,hehe...).

Előzmény: robicsek (2669)
robicsek Creative Commons License 2001.10.01 0 0 2669
orákhoz nem értek, de oroszul igen: az utolso mondat a Vtoroj Moszkovszkij Csaszovoj Zavod, azaz 2-es számu moszkvai óragyár röviditése. A Kamnyei meg Kamnyej, mert 17 után ugy kell irni, és követ jelent természetesen.
Előzmény: Ain (2668)
Ain Creative Commons License 2001.10.01 0 0 2668
Elég kezdo vagyok, ezért lenne egy kérdésem: mit jelent a ko (jewel) az óráknál. 17 ill. 18 már jó?

Másik kérdés: milyenek a szovjet/orosz órák?
Én megörököltem a nagyfatertol kettot, de már alig járnak. Ha van értelme, akkor rendbehozatnám.
Az egyikre az van írva, hogy "Wostok" (sic!) és "18 jewels" meghogy méd in SZU.
A másikra -ez régibbnek tunik- azt írták:"Sztart" és "17 Kamnyei" (vagy vmi ilyesmi...). Ja, meg vmi "2 Moszk Csasz 3-d"(???, alul).

Megköszönném, ha vki segítene...

APT Creative Commons License 2001.09.30 0 0 2667
Svájci óráscég a 70-es évekig 1500 körüli számban működött. "Alvó" cég és cégnév ezek szerint akad bőségesen. De nyilván egy ilyet csak akor van értelme "feltámasztani", ha a név jó csengésű volt (mint a NIVREL, Ulisse-Nardin, Perrelet) stb... Egy a maga idején sem különösebben befutott cég helyett érdemesebb inkább tiszta lappal indulni - lásd például a NOMOS-t. Mellesleg a 70-es évek végén pár tízezer dollárért volt eladó a csődbe ment BREITLING. Mostanra azért a jobb nevek magukhoz tértek, nem hiszem, hogy könnyen hozzá lehetne egyhez-egyhez jutni. Talán az utolsó ilyen olcsó név és gyárszerzési akció éppen Glashüttében lehetett, amikor az NDK összedőlt óraiparát kilóra kiárusították. Most ott termel az egykori GUB üzemeiben a Glashütte Original, az UNION, az A.Lange és a NOMOS is. Veszekszenek is, melyikük az igazibb..

Amúgy a NOMOS egy érdekes eset. Tulajdonképpen egyféle órát gyárt egyetlen ETA/PESEUX szerkezettel (amit maga díszít, felületkezel és kicsit nemesít), néhány fajta tokvariánssal. Műszakilag igazi tizenkettő-egy tucat órák ezek, a világon semmi érdekes vagy különleges nincs rajtuk, egyszerű, szépen kivitelezett, tisztességes iparosmunkák. Ennek tükrében még drágák is. Akárhogy is nézzük, semmivel nem komolyabb órák, mint mondjuk egy acéltokos Certina-KurtFreres, csak ez utóbbi harmad áron van. Mégis nagyon szépen fogynak.

Előzmény: Törölt nick (2665)
te_o Creative Commons License 2001.09.28 0 0 2666
Udv!
oyster:
elvileg szerintem elkepzelheto, mint ahogyan sok ilyen volt (pl. Glashutte), de en ugy gondolom, hogy mara mar beallt ez a piac is, nem nagyon szuletik uj marka. Bar persze ki tudja...
Egyebkent en is minap szereztem egy Nivrelt, szegenynek kicsit csunya a szamlapja, es puritan, de preciz a szerkezete. Sajna talan csak egy mutato eredeti, de elegge jot talaltak neki a tobbire is.
te_o
Előzmény: Törölt nick (2665)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.28 0 0 2665
Ez a NIVREL egy elég érdekes példa :
Manapság ugye a márka kifejezetten jónevűnek számít és ezt a kurrens mivolta is támogatja. Azonban úgy érzem, hogy ez a fatális véletlen klasszikus esete. Ha nem nyúltak volna Saarbrücken-ből a múlófélben lévő cég hóna alá, lehet, hogy ez a név is csak egy lenne a sokak számára feledésbe merültek közül. (Habár nagyon örülök a rangjának ezen fényesítésének, aminek során tán még jobban csillog, mint a régi Marvin érdekeltségű márkajel...)

Szóval nem lehetséges, hogy ugyanez akár elképzelhető bármely más (pld. APT gyűjteményféle) , mostanában idegenül hangzó, de jófajta régi névvel is ?

Előzmény: APT (2663)
APT Creative Commons License 2001.09.24 0 0 2664
Pofás lett ez a link... No itt van rendesen:

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: APT (2663)
APT Creative Commons License 2001.09.24 0 0 2663
OYSTER: A pontos évjárat sajna kideríthetetlen, nincs pontos sorozatszáma az órának. Hiába, ez nem IWC vagy ROLEX...

a href="http://www.tar.hu/frameset.phtml?path=/apt/orak.htm"> ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Törölt nick (2662)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.24 0 0 2662
Kösz, szembesültem vele, hogy a NIVREL-ed valóban szép. Sőt, pofásabb, mint a nálam járt, ami viszont kísértetiesen hasonlít erre (számlap u.a.), tán egy kissé szélesebb a tokozása a plexiüveg mentén.
Mikori, tudod-e pontosan ?

LADA !
Valóban láttam a Rotary cikket. Bár szerintem rontotta az összképet, hogy a legszembeötlőbb egy féligsikerült Audemars Piguet utánérzés képe.
Szerintem önmagát nemesnek tartó márka esetében nem szép eljárás egy nagyobb név fazonjának koppintása...

APT Creative Commons License 2001.09.23 0 0 2661
OYSTER: Nos, ami óra "egyben" van azt felpakoltam, megcsodálhatod őket. Sajna még mindig farigcsálok jónéhány darabot, de a mi késik elmúlik...

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: halley (2657)
LADA Creative Commons License 2001.09.21 0 0 2660
a mostani oramagazinban van a ROTARY órákról egy cikk, melyben leirják hogy most került be az országba, nyíilvánvalóan ezért nem ismertétek. ha valakit érdekel olvassa el.
APT Creative Commons License 2001.09.20 0 0 2659
OYSTER: Hasonló, bár a korona alighanem nem erdedeti (feltehetően amit Te láttál azon sem, meg ezen sem). De ha minden jól megy a hétvégén felteszem a képét.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: halley (2657)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.20 0 0 2658
Bocs, az előbb Halley=Oyster.
Így jár az, aki oly sok megszólításra hallgat, mint egy spanyol kékvérű...
halley Creative Commons License 2001.09.20 0 0 2657
Hoppá ! Pont egy ilyen 17R-t leltem én is. Csak ez sajna erősen lepukkadt db, mindenképp teljes renoválásra vár...

A tiéd rómozott lapos tokkkal, domború plexiüveggel? Kúpos formájú koronával, kidomborodó óraindexekkel (a négy negyednél számokkal jelölten), fekete mutatókkal ?

Előzmény: APT (2655)
M-Attila Creative Commons License 2001.09.20 0 0 2656
Megjelent az Óra Magazin október/november havi száma!
APT Creative Commons License 2001.09.19 0 0 2655
OYSTER: Az új szerzeményem egy NIVREL 17R. Ez még "békebeli", 60-as évekbeli, még svájci NIVREL. Szép nagy darab. Van egy hasonló korú FORTIS is. De van még jó pár dolog, csak gyötrelmesen lassan készülnek a tokok újrakrómozásai, és amit nem tudok én learanyozni, az is ezer évig készül (még a tőled való Roamer Searock felújítása sincs teljesen kész). Mindenesetre rövidesen felteszem az új órákat. Kis lista róluk:
2 CORNAVIN Geneve (a szokásos Arogno 151, fekete és ezüst számlapokkal)
ERZER oszlopos krono, 30-as évek
TELDA oszlopos krono, 30-as évek
CHRONOGRAPHE SUISSE oszlopos krono, 40-es évek
LANCO Valjoux oszlopos krono, 70-es évek
MIDO OceanStar 25 köves automata, 14K arany
GLASHÜTTE Specimatic 25 köves automata (ilyened volt neked is)
MARVIN 25 köves automata
MARVIN 17 köves felhúzós
DOXA Antimagnetic, 17 köves
NIVREL 17R, 17 köves
SORRENTO, 21 köves
THORO 15 köves
ROAMER Searock Automata
BULOVA 17 köves
BULOVA 23 köves automata
FORTIS 19 köves, felhúzós
SEARS 1 köves ébresztős
ENICAR 17 köves
DOGMA 15 köves
RAKETA 17 köves, öröknaptáras
EXCELSIOR PARK zsebstopper

Ha mind kész van, pakolom a képeket, de hát lassú munkához idő kell...

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Törölt nick (2654)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.17 0 0 2654
SukodG !
Köszönet az emilben küldött kimerítő leírásért. Azontúl, hogy az érdeklődő ismerős felé továbbhirdetem, még számomra is érdemesen érdekes volt. Megfontolandó még nekem is...

APT !
Ez a caroussel-tourbillon értekezés nagyon jól jött ! És sokat okultam belőle.
A "bicepsz-tourbillon" fogalom pediglen :-) ÓRIÁSI. Úgy is mondhatnám, önbizalmat ad. (Mint a Peugeot 307-es a reklámja szerint.) No, de a leírásod szerint mégiscsak inkább bicepsz-caroussel. Márha mégsem annyira vékonytengelyű a felkarom, sőt még aziránt sem törtem magam, hogy a billegővel azonos tengely mentén lóbáljak. (Hát igen, már megint a lóbálás:)

És az új órák : milyen NIVREL-lel hozott össze a jósors ? Egy ugyanis az én utamba is akadt... És egy másik műpéldányról is hallottam.

APT Creative Commons License 2001.09.16 0 0 2653
Felvettem az órás lapom óratörténeti részére a tourbillont, meg egy két egyéb érdekességet is. A készlet is változott, így azon is igazítottam. A héten (remélem végre) elkészülök még úgy 20db órával, utána azokat is felpakolom, vannak köztük érdekes darabok (Nivrel, Chronograph Suisse, Doxa, Pierce stb..) Szerintetek mit lenne még érdemes felvenni az óratörténet részbe? Én a kronográfokkal még biztos kiegészítem, tűnődök az ütőműveken is.

ORAGYUJTEMENY

APT Creative Commons License 2001.09.16 0 0 2652
SUKOSDG: Azon kijelentésemet valóban revideálnom kell, hogy a SWATCH csak műanyag órát gyárt, hisz magam is láttam nem egy masszív, fémtokos, mechanikus szerkezetű, sőt: szkelett mechanikus automata órát tőlük. De ezek nem is voltak szignifikánsan olcsóbbak, mint az általad felsorolt egyéb márkák hasonló szerkezetű órái. És azért a SWATCH termelésének elsöprő és meghatározó hányadát az olcsó műanyag órák jelentik, 10 órából legalább 8 ilyen. A Tourbillonjukat pedig műszakilag nem hiszem, hogy nagyon lehetne bántani, az feltehetően teljesen OK. CSAK NE LENNE OLYAN RONDA MAGA AZ ÓRA! Nekünk ez vele a bajunk. Lehet, hogy egy Perrelet Rectangle, vagy pláne egy Gold Eclipse nem tourbillon, de a kettős rotor is komoly műszaki érdekesség, és amúgy biztos vagyok benne, hogy a SWATCH Tourbillonja (helyesebben carousselje) is valamely ETA katalóguszerkezetre épít. Ugyanakkor a kettő egymás mellett úgy néz ki, hogy megesküdnék, hogy a SWATCH a huszadába sem került a PERRELETNEK (azóta láttam jó képet is a SWATCHról, de csak tovább rontotta a kedélyemet). De gondolom, Hayek nem is akar házon belül konkurrálni a Breguet-tel, a Blancpainnal, de még az Omegával sem.

Peter Fonda meg láthatóan a nagyon mutatós órákat szereti, van rá pénze, és hogy a tokon belül mi történik, az nem érdekli, de nem is igen lenne képes megérteni. Egy átlag amerikai színész két kétjegyű szám összeadásával már aligha boldogul, ha medig megkérdeznéd tőle Newton törvényeit, feltehetően azonnal hívná az ügyvédjét.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: sukosdg (2651)
sukosdg Creative Commons License 2001.09.16 0 0 2651
Peter Fonda-val riport a WatchTime magazinban.
Érdemes megnézni a kedvenc óráit!


www.ora.ini.hu

sukosdg Creative Commons License 2001.09.16 0 0 2650
APT: teljes mértékben igazad van, de(!) a Swatch már évek óta nem a műanyag órákban gondolkodik.
Az gyártott órák többsége acél illetve alu tokos. Érdeklődtem, s kiderült, hogy a stopperes IRONY modellekbe ETA.251 -es kalibert építenek.
Ezt nagyon sok nagy márka (Fendi, Momo, Chase-Durer, Wenger, Sector, Tissot, Swiss Army, Certina,Tag Heuer, stb...) használja, ráadasul csak a kövek számát tudják tuningolni.
Most rendeltem egy új automata Swatch-ot, full acél szerelhető kivitelben. Ha megérkezik még tudunk a témáról értekezni....
A tourbillont a Breguet tervezte, talán ez jelent valamit (bár nem hiszem, hogy visszutasíthatta volna a tulaj Hayek kérését?!).

www.ora.ini.hu

APT Creative Commons License 2001.09.15 0 0 2649
Grafomániám kiélendő én is hozzászólnék:
A tourbillon és a caroussel v. karussel mind arra a célra jött létre, hogy az óramű ún. pozicionális hibáját kiküszöbölje. Ez a hiba abból adódik, hogy a legondosabb megmunkálás és beállítás esetén is adódnak kiegyensúlyozatlanságok a billegőben, emellett a csapágyak a fizika törvényeinek engedelmeskedve eltérő csapágysúrlódást mutatnak a különböző irányú terhelés esetén. Márpedig a föld gravitációs terében pozícióját mindig változtató - hordott - óra ilyen terhelésnek van kitéve. Ezt a hibát kiküszöbölendő találta ki annakidején (anno: 1800 körül) Breguet, hogy ha az egész gátlóművet forgatja a tengelye körül, akkor ezek a hibák hol fent, hol lent keletkeznek, természetesen ellenkező előjellel, és így kiintegrálják egymást. De azt is látni kell, hogy ennek igazi jelentősége a zsebórákban volt, mert a zsebórát többé-kevésbe állandó pozícióban hordja tulajdonosa. A "lengetett" karóra amúgy is folyton változtatja pozícióját ("bicepsz tourbillon"), így ez a hiba kevésbé jelentkezik. A karórán a tourbillon inkább műszaki bravúr, mint igazi előnyöket nyújtó megoldás (nem savanyú a szőlő, fogok én venni ilyen órát, hiszen fantasztikusan érdekes megoldás, de valóban nem pontosabb, mint a nagyon precíz kivitelű hagyományos szerkezetek). A caroussel és a tourbillon között pedig kivitelezési különbség van. Tourbillon az óra akkor, ha a billegő tengely és a forgó szerkezet tengelye egybe esik, a gátkerék és a horgony (horgonygátszerkezetnél) mintegy körüljárja a billegőt. Ez kompaktabb, és általában 1 perc alatt fordul meg a tengelye körül, és a tengelyére ültetik a másodpercmutatót. De probléma az érzékenysége, mert a kis súrlódás érdekében (aránylag gyorsan forgó szerkezet) igen vékony tengely hord egy a billegőnél sokkal nehezebb hidat ( a híd kerülete egy koszorúkerék, rajta van a gátkerék, a horgony a csapágyaikkal és a komplett billegő a csapágyaival). Ez önmagában is sokkal kevésbé ellenálló ütéssel - és így törésel - szemben, mint egy normál billegő, és ráadásul nem is ütésbiztosítható. A karoussel esetén a billegő és a forgó híd tengelye nem esik egybe. Akár az egész szerkezet is foroghat lassan körbe, az is karoussel. Ez általában nem 1 perc alatt fordul meg (bár ilyen is van), és akár jóval robusztusabb lehet, hiszen egy lassan forgó tengely vastagabbra méretezhető. A legtöbb ma futó "tourbillon" ilyen, mint pl. a BLANCPAIN tourbillonja, de az Ulysse Nardid fantasztikus új FREAK-ja is, ahol a perctengelyre mintegy mutatóként szerelték a szerkezetet, így ez egy 60 perces karussel.
A szerkezetek milyenségéről meg nehéz kategorikusakat mondani, hisz a "manufaktúrák" sem maguk esztegálják (a speciális alkatrészek kivételével) a fogaskerekeiket, vagy a billegőt, tulajdonképpen 95-98%-ban katalógusalkatrészekből építkezve készítenek egy saját szerkezetet. Ez persze így természetes, egy elektronikai üzem sem gyártogat ellenállásokat, tranzisztorokat, IC-ket. A neves egyedi szerkezetek minősége pedig nem biztos, hogy jobb mondjuk a nívós ETA szerkezeteknél. Ha ezeket a szerkezeteket - mint mondjuk a NOMOS, PERRELET, BREITLING, OMEGA stb. - alkatrészként veszi a gyártó, utánmunkálja, felületkezeli, a gyárinál sokkal gondosabban behangolja, akkor - szerintem - a manufakturálisan kivitelezett szerkezetekkel azonos nívójú, de lehet, hogy még jobb szerkezet fog születni. Amúgy csak annyit fűznék hozzá, hogy van a gyűjteményemben nem egy 60-70 évig hordott, tehát használt AS, ETA, VENUS szerkezetű óra, amelynek a szerkezete tökéletesen hibátlan (pedig nem volt soha javítva, csak karbantartva!), és ha minőségi tokba tették (acél v. arany) akkor az is kifogástalan. Tulajdonképpen mit várunk többet egy órától? Ha a járművek fele ilyenek lennének, még mindig dédapám MAGOSIXével v. TOPOLINÓjával járnék, és az utca képét PANNI robogók és CSEPEL motorok uralnák.
A SWATCH meg egyszerűen költségcsökkentési okból készít egy darabból fröccsöntött műanyag házat, így sokkal olcsóbb, de persze bonthatatlan. De nem is cél, hogy bontogassuk, a SWATCH divatóra, ha kimerült az elem, dobd el, úgy is más már a divat. És hát a műanyag tok addigra olyan randa lesz, hogy rá sem bírsz nézni... Egy komoly minőségű, normál használat mellett élethossziglan szóló, forgácsolt acél, vésett arany stb. tok elkészítése pedig nagy költség, tehát az ilyen órák sokkal drágábbak. A szerkezet meg lehet azonos más típusokkal, de csak az olcsóbb kvarcóráknál, mert az ETA komolyabb mechanikus szerkezeteit nem is építik a SWATCH órákba. Azt a csoport komolyabb márkái használják fel. 50-100 eurós árú órákat meg a nyugati világban nem lehet rentábilisan javíttatni, mert ez az ott szokásos rezsiórabérek nagyságrendje, tehát az elemcserénél komolyabb beavatkozás egy árban van egy új óra megvételével.
A kivitel és megjelenés pedig bizony fontos. Az első darabokból vettem egy FC HeartBeat-ot, nem tudtam ellenállni neki. Az óra egy hónap után - általam - egyszer finombeállítva 2 éve napi 0-4mp közötti sietést mutat a hordás módjától függően, de a COSC igényeit az eredeti gyári beállításával is tudta. A megjelenése pedig biztos, hogy mérföldekkel helyezi mondjuk a SWATCH Tourbillon fölé. Mindössze 230eFt ellenében (acélszíjjal) már egy olyan igazi "na ezt velem fogják eltemetni" érzésű órát ad, nem csoda, hogy nagyon sikeres is.

ORAGYUJTEMENY

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.14 0 0 2648
Hát igen, a szőlő savanyú is.
De drága is, meg még csak nem is szép. Pont, mint az aszúsodott szemek, ami végülis értékes, de csak egy célra. Azt hiszem, ez a Swatch is inkább csak a gyűjteményekben fog maradni.
Egyébként valóban ezért nem bonthatóak a Swatch-ok ??? Gyanítom, hogy mindemellett más is van a dologban, azazhogy a mai kommersz világban a vedd-fogd-használd-hajítsdel világot éljük és ennek az óraipari úttörőik pont Ők voltak. Meg ha valaki szerette és lepukkadt nála, hát nem óráshoz megy javíttatni, hanem ez még olyan áron elérhető, hogy bemegy egy másikért a boltba...

És hát a Group. Valóban terjedelmes, sok neves márkával. DE ! Még több, számomra igénytelennek tűnővel. És mégis ! Mégis be kell ismernünk, hogy tényleg alig akad olyan gyártó, aki ne tőlük függne. Sőt, még az is érdekes, hogy a legnevesebb függetlenek is használnak tőlük származó alkatrészeket legalább, mégha nem is teljes szerkezeteket. (Állítólag a Zenith is... Sőt a Rolex is komplett szerkezetet, habár az ugyebár már a Tudor néven dobódik a piacra...)

P.S.: Gábor ! A net-es rendelésről plíz egy kis mail-es összefoglalót !

sukosdg Creative Commons License 2001.09.13 0 0 2647
Igen bicolor csak az első kép nem volt valami jó!
sukosdg Creative Commons License 2001.09.13 0 0 2646
Swatch Group

Óramárkák:
Breguet
Blancpain
Glashütte Original
Jaquet-Droz
Omega
Longines
Rado
Tissot
cK Watches
Certina
Mido
Hamilton
Pierre Balmain
Swatch
Flik Flak
Endura

Szerkezetgyártók:
ETA
Frédéric Piquet
Nouvelle Lemania
Valdar
Favre & Perret
Georges Ruedin
Meco
Lascor
SMH Assembly
Comadur
Nivarox-FAR
Omega Electronics

Ez azért elég komoly. Kevés márka maradt a világon aki nem használ Swatch alkatrészeket.

www.ora.ini.hu

sukosdg Creative Commons License 2001.09.13 0 0 2645
Én nem akartam reklámozni a Swatch-ot, bár érdekesnek tartom. Szerintem egy rossz minőségű kép alapján nem lehet a minőséget megitélni.
A hozzászólásotokban a "savanyúúú a ....." érződik.

HRM King Gyula:
A Tourbiloon az tourbillon, nem lehet máshoz hasonlítani. Mint te is írtad a milliós árak a jellemzőek és ez csak :))) 850 e. ft. Már bocsi de egy módosított ETA-val szerelt Perrelet még csak meg sem közeliti a szerkezet különlegességét.

A design meg vagy tetszik vagy nem.

Én sem nagyon preferálom a Swatch termékeit, de őszintén szólva nem lehet ezt a szerkezetet kritizálni.
Különben érdekes kérdés: miért nem szerelhetőek a Swatch quartz órák? Nem a minőség miatt, hanem pont a konkurens cégeknek szállított szerkezetek miatt. Sokakat sokkolna, hogy a százezres órákban ugyanaz a szerkezet van mint a 20-30 e ft-os Swatch-ba.

Lacek XS:
Én nem akartam javasolni, mert megszólnak, hogy mindig az O+A-t reklámozom. Gratulálok, jó döntés volt !!

www.ora.ini.hu

HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.09.13 0 0 2644
Swatch Tourbillon

Nem akartam első lenni az ellentáborból, mert akkor azt mondjátok, hogy haza beszélek.

Szerintem egyszerűen gusztustalan. Ráadásul nem is a legigazibb tourbillon, hanem az a bizonyos karoussel, amiről most hirtelen én sem tudom, hogy mi a különbség, de hogy egyszerűbb, az biztos (nem is látszik a forgató része).

Ezt csak tetézi a majdnem 1 millió Ft-os ár, amihez csak annyit tudok hozzátenni, hogy ma eladtam egy Perrelet 100 db-os limitált órát (a kék szögletes, római számokkal, tömör fehér arany felső rotorral, nemesacél szíjjal, minden egyéb Perrelet jótulajdonsággal, mit mondjak, elég pepecül néz ki), listaár 884 ezer Ft. No comment.

Az FC Heart Beat-ről meg nem is beszélve, ami csak 193 ezer Ft, és az "élvezeti értéke" nem rosszabb, mint egy tourbillonnak. A kevésbé bonyolult műszaki tartalom meg egyben azt is jelenti, hogy nem kell annyira odafigyelni az órára (ellopás, beütés, ...). Persze azért nagyon büszke vagyok az FC Tourbillonra, meg nagyon jól is néz ki, de hát a 10 millió az 10 millió ...

Derüs estét.

Halandó Nem-órás (de azért még) Mester

APT Creative Commons License 2001.09.13 0 0 2643
OYSTER: A múltkoriban - mikor SUKOSDG kérésünkre feltette a SWATCH Tourbillon képeit - azért nem reagáltam én sem, mert nemigen jutott eszembe semmi szép. Ez az óra egyszerűen fertelmes. Pont olyan, mint a zizegős selyemmelegítő baseball sapkával, makkos cipővel és két kiló aranylánccal. Ép ízlésű ember aligha fogja ezt az "órát" magára aggatni...

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Törölt nick (2641)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.13 0 0 2642
SukosdG !

Jól látom a honlapodon, hogy a korábbi képpel ellentétben a Baylor bicolor és nem tiszta acél színű ?

P.S.: Persze ennek is megvan az oka, hogy miért kérdezősködöm egy nem eredeti, de lagalább Rolex look óráról ennyit...

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.13 0 0 2641
Teljes együttérzésem !
Lehet, hogy újat kell nézned ?! Jól jöhetnek a múltkor kinézett glasshütteiek...

OFF! Ceruzabél beszerezhetőséggel hogy állsz ? ON!

SukosdG !
Erről a tourbillon szvaccsról igencsak ambivalens érzések keringenek bennem. Azaz sajnos minden valódi igényessége ellenére abban a bizonyos kommersz fazonban leledzik, amilyen párosítástól borsódzik a hátam. (Gondolom ezzel is persze növelik a design megbecsülését. De mégis...) Ugyanakkor az ára és a kis sorozata alapján mégis vonzóan igényes darab. (Dr. Jekill és Mr. Hyde, ha jól írom.)
Szerintem pld. az FC órák a nyílt billegőjükkel olyannyira becsapják akár a közepes szintű szemlélőket is, hogy a mívesebb kidolgozásuk alapján szinte mindenki érdemesebb darabnak nézi őket.
Ja ! És a múltkori Breitling féle kronométerigazolások : nemrég olvastam az Óravilágban, hogy állítólag 148380 db-ot igazoltattak. Úgy látszik, a különböző forrású hírek ellentmondanak egymásnak :-(

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.13 0 0 2640
Szomorúság van, elvesztettem mechanikus, automata Seiko karórámat. Nagyon kedveltem. Acél tokos 5-ös, fém szíjjal. A számlapja csiszolt natúr fém volt, nem voltak számok, csak (hogy is hívják órásul az órákat jelző domború pöttyöket?) rendkívül ízlésesen, ugyancsak fémből készített rovátkák az óráknál. A dátumablak pereme 45 fokban vágva, felcsiszolva, hogy látsszon a számlap anyagszerűsége. Maga volt a megtestesült funkcionalitás, ilyen egyszerű és szép Seikot azóta sem láttam sehol. Ráadásul pontos volt, ha járt. (ha nem hordtam, persze nem járt, ez volt az egyetlen bajom vele)

Nem gondoltam, hogy valaki ilyen barom tud lenni és elveszít egy nem bontható acél szíjas karórát, és nem gondoltam, hogy ilyen hamar óra után kell néznem. Nem tudok másra gondolni, mint hogy a reggeli kapkodásban nem csatoltam a karomra, csak kézbe fogtam, aztán hozzá fogtam a szemeteket, és egy elegáns mozdulattal a kukába hajítottam. Különben már csak előkerült volna.

Bati Creative Commons License 2001.09.13 0 0 2639
Köszi a tippet a héten ugy is Érden lessz dolgom
:))
Előzmény: Törölt nick (2635)
Lacek XS Creative Commons License 2001.09.13 0 0 2638
Tiszteletem!

Hosszas informaciogyujtes es nezelodes utan, ime a kivalasztott. O+A sebessegmester datum:


Mar alig varom. Valamikor oktoberben meglessz a kicsike.

Udv
Lacek XS

MAJTee Creative Commons License 2001.09.12 0 0 2637
Sziasztok!

Eladom 2 db DOXA karórám összesen 25000 Ft-ért! Az egyik egy halványkék számlapos, Day-date-es automata DOXA, amelyhez egy bőr tokozású díszdobozt is adok. A másik egy kissé megviselt, arany színű számlapos, aranyozott szélű bicolor quartz DOXA. Ez utóbbi javításra szorul (kizárólag esztétikai hibája van): az óratok bal oldalán kb. 1 mm-es sérülés található, ill. az egész tok polírozásra és aranyozásra szorul. Ezen kívül az üveget pár kisebb karcolás miatt polírozni, vagy cserélni kell (egy új üveg kb. 2000 Ft).
Sajnos a digitális fényképezőgépem nincs nálam, így most csak egy scannerrel rögzített képet tudok rögtönözni (http://www.extra.hu/MAJTee/doxa.jpg)...
Elsősorban szegediek jelentkezését várom.

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.12 0 0 2636
SLR !

Egyik korábbi hozzászólásodban említetted a glashüttei órákat, amikre felfigyeltél. Milyenek voltak (Glashütte Original, Union, Mühle, Nomos, vagy esetleg Lange) ??? No és mit kóstálnak ezek manapság szép új állagukban ?
Számomra is nagyon szimpatikus az ottani újrafeltörekvő német manufakturális órások külvilágtól elszigetelt elefántcsonttornya.
A legjobban a Nomos meglétére reagáló sértettségük tetszik, miszerint mit keres az ő patinás településnevüket felemlítő számlap alatt egy holmi svájci(!) szerkezet.

Előzmény: Törölt nick (2593)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.12 0 0 2635
No, várj csak, kéne egy cím is hozzá :
Az pedig itt leledzik.
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.12 0 0 2634
Szerintem próbáld meg itt (rákattintva a képre) :

Ha minden igaz Ő még beszerezhetetlen alkatrészek újralegyártását is meg tudja oldani.
Azonban olyan órást, aki a régi falióráknak a szerkezeti javításán túl még akár a káváját is kicsinosítja én sajna csak vidéken tudok ajánlani.

Előzmény: Bati (2633)
Bati Creative Commons License 2001.09.11 0 0 2633
sziasztok
teljesen uj vagyok itt..........:))
de azért azonnal segitséget is kérnék öreg orákhoz értö orás mester kéne ill falioratok restaulásához is kéne valaki
van 1 pár öreg de nem müködö,nekem nagyon kedves emlékekhez füzödö orám de jo lenne ha müködnének is de eddigi javittatási kisérleteim kudarcba fuladtak
illetva ha Orát akarok vásárolni abban tud itt valaki segiteni??? Állitolag az oranagykerben joval kedvezöbb áron lehet orához jutni
Meg egyébbként is van 1-2 ora itthon hétköznapi használatban amit megkéne javittani jolenne valami ötlet hogy hova vigyem (2db Longines)

remélem nem voltam tol tolakodo igy elsöre de ugy megörültem ennek a topicnak
:)))))

Bati

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.10 0 0 2632
Javítom magam :
Természetesen nem "Yacht Master". Az mégiscsak más cég...
Hanem "Yacht Club" típusról volt szó.
Előzmény: Törölt nick (2627)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.10 0 0 2631
Köszönet a részletes ismertetésekért. Meg hát a képek is sokat segítettek az érthetőségben. Ez tényleg egy érdekes szerkezeti megoldás volt !
Kár, hogy számomra is csak VOLT, mert a felajánlott darabról lemaradtam :-(

(APT! Képzeld, mikor még új volt, átolvastam a történeti leírásod és most egyszerűen nem emlékeztem erre a részletre... Kihagyott az elmém ???)

sukosdg Creative Commons License 2001.09.08 0 0 2630
oyster:

A 218-as Bulova szerkezetről felraktam egy részletes szerkezeti ábrát.

www.ora.ini.hu

TimeDesign Creative Commons License 2001.09.07 0 0 2629
Aki lemaradt a BASEL-i óra showról annak lehet érdekes az alábbi cim ahol ~100 video file található a kiállitásról, bemutatókról. A legujabb tipusok is láthatók. Érdemes megnézni!!!!
www.timezone.com

Más, mennyit érhet egy használt/ egy éves/ ROAMER automata SEAROK CHRONO. Ismeri-e valaki?
Tapasztalat?

APT Creative Commons License 2001.09.07 0 0 2628
OYSTER: Az órás lapom óratörténeti részénél megtalálod a hangvillás óra működési elvét!

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Törölt nick (2627)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.07 0 0 2627
És most jómagam :

Tegnap találkoztam egy hangvillás IWC-vel. Amolyan Yacht Master design. Azonban a halacska mintás korona ellenére bőrszíja volt. (Ugye jól gondolom, hogy acélszíjas az eredeti állapota ?!)

A nagy kérésem :
Valaki, aki közelebbről is ismeri ezt a technikai megoldást, kérem regéljen róla !!!

Ismét köszönet előre is !

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.07 0 0 2626
SukosdG !

Megkérlek rá, hogy egy ismerősöm érdeklődését kielégítendő regéld el nekem a net-es rendelés fortélyait. És, ha lehet, emilben, hogy továbbítható legyen.

Köszönet !

sukosdg Creative Commons License 2001.09.06 0 0 2625
Nem bírtam ellenállni, meg kell, hogy mutassam..

Ha valaki lát vagy tudja hol lehet kapni hasonló szíjat, dobjon egy emilt!


www.ora.ini.hu

sukosdg Creative Commons License 2001.09.06 0 0 2624
Én igazából a komoly gumiszíjakra gondoltam. Pl. az enyém autógumi mintás mint a Chopard. Elég starpabíró benyomást és érzést kelt, ráadásul mivel szívem csücske a veterán autók, így mindig nálam lehet "belőlük" valami ....
sukosdg Creative Commons License 2001.09.06 0 0 2623
Sajna egyenlőre ennyi....
Az oldalamon találtok egy kicsit jobbat!


www.ora.ini.hu

APT Creative Commons License 2001.09.06 0 0 2622
Mielőtt a nyelvőrök lecsapnak rám: az "ügye" mint kötő ill kérdőszó az előző hozzászólásomban természetesen UGYE. De nem figyeltem oda, úgy kell nekem.
Előzmény: APT (2621)
APT Creative Commons License 2001.09.06 0 0 2621
SUKOSDG: Ja és még egy dolog: tégy fel képet - ha van - a Swatch Tourbillonról. Vagy egy linket, hol lehet megcsodálni. Az ára egész felizgatott. És végül is a Breguet is Hayek bácsi portfóliójának része, mi több, a Lemania-nak van tourbillonja, a Lemaniat pedig ügye megette az ETA, az ETA meg hát ügye szintén Hayek bácsié. Nagy hörcsög az öreg, van neki miből válogatnia...

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: sukosdg (2619)
APT Creative Commons License 2001.09.06 0 0 2620
SUKOSDG: Teljesen igazad van, újabban nagy divat a kaucsuk szíj. Még olyan nagy nevek, mint a Patek is ilyet kínál egyes modelljeihez. Ezzel együtt, én - kipróbálva - valahogy "gagyinak" érzem a dolgot. De ez valószínűleg a sok olcsó tokkal egybefröccsöntött távol keleti óra "utóhangja" miatt van. Sok tesztelő szerint a jó minőségű kaucsukszíj sokkal tartósabb, mint a bőr, kíméletes kezeléssel csaknem a fémszíjakkal összemérhető. Kipróbálni mindenképpen érdemes, de a "hangulata" szerintem csak erősen sportos órához passzol. A Patek Aquanaut-ja arany tokban, kaucsuk szíjjal - szerintem - velőtrázóan hülyén néz ki, olyan "suhogós selyemmelegítő makkos cipővel" hangulatot áraszt. Aki ilyet vesz (12.000 svájci frankért...) gyorsan vegyen hozzá esz rendes bőrszíjat, vagy egy arany szíjat. De egy acéltokos sportos kronográfnál lehet, hogy teljesen helyén van a dolog.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: sukosdg (2619)
sukosdg Creative Commons License 2001.09.06 0 0 2619
Még 1 szíjról nem "beszéltünk" a gumiról. Most éppen egy Dunlop szíjjal szerelt órát viselek és meglepően kényelmes.
Ez persze 100%-s WR. Az Oris órákhoz reklámozzák a kaucsuk szíjat. Van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatba?

oyster:
Nekem is meglepő volt a Swatch tourbillon. Szerelhető a tok, csavarokkal rögzitett, sőt még egy gyémánt kövecskét is elhelyeztek a hátlapon.
A szerkezet nagyon díszes, gravírozott skelet. Szerintem ez megint korszakalkotó cselekedete volt Hayek-nek! Ezek után ki merne bármi rosszat mondani :)))))

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.06 0 0 2618
Sokáig egy ilyen meg egy ehhez hasonló Seiko volt a kiszemelt darab.
Végül egy Oris lett belőle.
Előzmény: squiddy (2616)
squiddy Creative Commons License 2001.09.06 0 0 2617
Meg van még pár kép, de nem mertem beszúrni, mert leszúrnátok, hogy olyan lassan jön be...

Amúgy ha valakit érdekel részletesen, akkor
http://www.extra.hu/squiddy/certina1.jpg
http://www.extra.hu/squiddy/certina2.jpg
http://www.extra.hu/squiddy/certina3.jpg
http://www.extra.hu/squiddy/certina4.jpg
http://www.extra.hu/squiddy/certina5.jpg

Hómpédsz nincs még hozzá, mára ennyi talán ennyi is elég lesz.
Várom a véleményeket az ÓRÁM-ról :)

squiddy Creative Commons License 2001.09.06 0 0 2616
pure love :)


APT Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2615
OYSTER: Nem hiszem, hogy ilyesmire fel lehetne rendesen készülni. A "nagyok" is csak a nekik bejelentett bűnesetekről tudnak, a többiről nem. Pl: Ha valakit agyonütnek, és mellesleg az óráját is elveszik, nem tudom, hogy fog-e bárki az órájával foglalkozni, a hátramaradott családtagok egyáltalán tudják-e , mi volt rajta, stb...

Brrr, kezd a téma morbid lenni....

Előzmény: Törölt nick (2614)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2614
Aha !

De pld. a Zenith-re egy eredeti szíjvásárlás esetén pld. sorozatszámot kérnek, hogy tökéletesen azonos legyen rendelhető. De akár a Cartier is e módon juttatja kis hazánkba az egyébként apró, de méregdrága kiegészítőit. Ekkor azért némileg felkaphatná valaki a fejét a gyárban. Mármint, ha tényleg ismerik annak foltos múltját. Gondolom ilyen esetek át ne csúszására azért mégiscsak felkészültek a NAGYok ?

APT Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2613
OYSTER: Némi költői túlzás azért volt a dologban. NEm garanciális esetben az átlagos márkaszerviz nem fogja a számokat egyeztetni. Garanciális javításnál viszont igen. Itt viszont kérdés, hogy a gyárnak tudomása van-e adott esetben egy óra eltulajdonításáról, vagy sem. Még ha feljelentést is tesz a kárvallott a rendőrségen, akkor sem biztos, hogy pl: a magyar rendőrség bármit is tesz, hogy a tudott adatokról más is tudomást szerezzen. Tehát - a feljelentésen túl - a kárvallottnak kell egy levélben, mailban stb.. értesíteni a gyártót, de legalább a kereskedőjét a történtekről. Szerintem sok esetben ez nem történik meg.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Törölt nick (2611)
Ferci Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2612
Hat ebben nem vagyok biztos.

Legalabbis Nemetorszagban nem. Szervizbe vittem a Heuer Monzat, igaz vegul is nem nyittattam ki, de nem kulonosebben vizsgaltak meg a papirokat. Az oras pali (kb 45 koruli) ranezesre mondta a tipust, a belsejet, a hibakat a tippeket, ha lopott lett volna az ora szerintem nem derul ki.
Total profi volt az urge ora teren, de az adminisztracio nem az erossege. aztan lehet, hogyha javitasra keul a sor, alaposan szemugyre veszik, de a vasarlasnal nem jegyeztek be sehova az adataimat. A nemzetkozi Tag Heuer kis hitelkartyaszerusegre belyegeztek, valamint rairtak a datumot meg a sorozatszamot. ennyi.

Előzmény: Törölt nick (2611)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2611
APT !

"egy lopott nívós svájci órával bemenni a márkaszervizbe egyet jelent az azonnali rendőrségi feljelentéssel"
from 2446

Ez mennyire igaz ? Azaz e szerint a fordítottja is valós kell, hogy legyen !
Tehát egy valóban jólszituált órának a felújítását alkatrészbeszerzéssel együtt több hónap alatt végigfuttatva a La Boutique Suisse szervízen, majd csudás állapotában visszakapva egyben igazolnia kellene annak makulátlan múltját is.
Én legalábbis így érzem.
Jól ?!?

Előzmény: APT (2551)
Lacek XS Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2610
Az internetoldalukon csak bor es gumiszijrol szolnak, persze ettol meg elkepzelheto, hogy van hozza fem is
Előzmény: Törölt nick (2609)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2609
Ez meglep, mert úgy tudtam, az XXL sorozatnál választható, hogy bőrszijjal, vagy fémcsattal kéred... (úgy értem, gyárilag. A boltban vagy van, vagy nincs ;-) )
Előzmény: Lacek XS (2607)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2608
Elvileg létezik fémcsattal is. Egyébként a POEN kirakatában láttam tegnap :-)
Előzmény: Lacek XS (2606)
Lacek XS Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2607
aurorix,

a kep egy XXL Chronograph-ot abrazol, ami a maga 44 mm-es atmerojevel lehet, hogy furcsan adna ki magat a csenevesz kis csuklomon es ha jol lattam nincs hozza femszij. Akkor inkabb nezzuk a BC3 Chronograph-ot...

http://www.oris.ch/english/WATCHES/bigcrown/bc3_chrono.htm

Udv
Lacek XS

Előzmény: Törölt nick (2605)
Lacek XS Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2606
aurorix,

amennyiben van hozza femszij es belefer a keretbe, akkor O is egy ujabb versenyzo...
Kellett nekem kerdezni :)

Udv
Lacek XS

Előzmény: Törölt nick (2605)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2605
Ez hogy tetszik?

Előzmény: Lacek XS (2604)
Lacek XS Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2604
Tiszteletem Orasmesterek!

Koszonom a javaslatokat, megnez(t)em a tobbi markat is, igy ujabb taggal bovult a szobajoheto orak listaja, ami jelenleg igy nez ki:
- FORTIS Flieger Chronograph
- NIVREL Fliegerchronograph
- OMEGA Speedmaster Date
Megneztem a Perrelet es FC orakat is, de amelyik tetszene az tul van a kereten (marpedig abbol nem engedhetek, valahol meg kell huzni a vonalat). Hetvegen szemelyesen is megnezem nehany bolt kinalatat es majd tudositok, ha tortenik valtozas.
Koszonom megegyszer.

Udv
Lacek XS

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.05 0 0 2603
Hát, ezeket, mivel nékem is szimpatikusak, én is javallottam volna. De már kifogtátok a szelet a vitorlámból.

A másik javaslatom az a belépési nevem. Tehát, ha nem tartod túldimenziopnált ötletnek, végy ROLEX-et ! Ez lehet úgyszintén acél-acél, 10 atm, zafírüveges, sötétszámlapos, dátumos. És hát olyan klasszikus fazonú, ami örökké híres lesz a divatteremtő mivoltáról.
Ugyan ebbe a taksába egy használt darab fér bele, de ne tarts tőle, annak még hátravan néhányunk élete.

SükösdG !
Épp sajnálatomat kívántam kifejezni, hogy még Sidney-ben sem sikerült hozzájutni elsőkörben az áhított Swatch-hoz...
Aztán itt rökönyödtem le a tourbillon-os példányon. Remélem, nem a komolytalan módon nyithatatlan tokba pásszították ???
És hát a kronométer bizonylatok : a 85 117 db vajon a Breitling teljes gyártási száma volt ?!

Squiddy !
Sokáig büszke légy rá !
Képet-képet-... !

HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2602
Na még valami eszembe jutott, csak képet az ausztrál honlapon találtam meg hozzá.


Ez azon ritka Perrelet órák közé tartozik, amelyik 5 atm-es, ráadásul nincs arany második rotor, ezért bőrszíjjal (borjúbőr, kézzel varrva) csak 408.000 Ft a listaára. Van egy bőrszíjas raktáron, fémszíjam most ippeg nincs, de ha feltétlen az kell, rendelek majd hozzá, 128 e Ft felár :-).

Na végre lett egy kép, bár elég gyenge, így néz ki ami raktáron van:


A felső koronával a lünettát lehet forgatni és időt mérni vele.

HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2601
Lacek XS

Van egy gyönyörű sötét számlapos (fekete) óránk:


A felső rotor fehér aranyból van, a tok nemesacél.

Ennek az ára 679.000 Ft, de elviheted pl. a 400.000 Ft befizetésével, utána 12-szer 23.000 Ft részletre is. Jelenleg van belőle raktáron.

Úszni viszont nem javaslom, mivel csak 3 atm-es, ráadásul a kézzel varrot alligátorbőr szíj sem lesz szebb az úszástól.

Másik lehetőség:


Valjoux 7750-el, nemesacél tok, 5 atm vízállósággal, az ára 317.900 Ft, rendelésre tudod megvásárolni, de októberre meglenne.

A www.nivrel.swissmade.hu oldalon rengeteg fekete számlapos órát találsz, mind 5 atm-es, a legolcsóbb már 98.900 Ft-ért a tied lehet.

Van még egy kék számlapos Nivrel modulos kronográfunk is, 283.900 Ft, van is raktáron, de képem sajnos nincs róla.

Ha van kedved, hívj fel és megbeszélünk egy időpontot, amikor kézbe veheted ezeket, amiket mondtam.

Üdv

Halandó Nem-órás (de azért még) Mester

sukosdg Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2600
Friss hírek:

-A Swatch kiadta első tourbillon szerkezetű óráját!!! A 2222 db-os limitált példányszámmal felzárkóztak a nagyok közé.
A fejlesztésben a Breguet segédkezett! Az ár: 3333 EURO !
Más órák esetében ez a megoldás kb. 100.000 DM felárat jelent!!!

-Elkészült a Swatch új Skin Chrono-ja. Az extra lapos szerkezettel készült óra ára: 120 EURO.

-A 2000. évben kiadott COSC bizonylatok:
1. Rolex 632.563
2. Omega 146.144
3. Breitling 85.117

-A Poljot Alekxey Leonow 1965-os órájának replikájával jelent meg. Az 1000 db-os szériában keszült modell neve: Strela.

-Megjelent az 5.Armbanduhren Katalog 2001. 400 oldalon 1000 fotóval.

(Armbanduhren magazin)

www.ora.ini.hu

APT Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2599
Lacek XS: Ha a vízállóságot komolyan veszed, tehát tényleg bemerészkedsz vele a medencébe, akkor kizárólag fémszíjas órát végy! A bőrszíjra hiába írják rá, hogy vízálló, ha merülsz vele átázik, elszíneződik és megkeményedik. A vízállóság itt csak azt jelenti, hogy nem szakad le iziben a kezedről az óra, és még el tudsz vele menni az óráshoz új szíjat venni...

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Lacek XS (2590)
APT Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2598
Lacek XS: A helyedben megnézném a SINN óráit, és a Longines óráit is. De amit mindenképpen előbb áttanulmányoznék, az a NIVREL, PERRELET és FC kínálat (www.swissmade.hu). A megcélzott áron kapsz a kívánt paraméterekkel kiváló darabokat, ha nem is kronot. A Perrelet ugyan túl van a köszöbön, de az "egyszerűbb" darabok nem olyan sokkal.

aurorix: Pedig ez bizony "vallásháborút" provokálhat. Mindenki mást lát szépnek. Én a Longines klasszikus óráit látom a legszebbnek (pl: Le Grande Classipe), de ez ízlés dolga. Saját gyűjteményemből is a háború előtti klasszikusan egyszerű és szép órákat becsülöm a legtöbbre. De hát kinek a pap....

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Lacek XS (2588)
diffi Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2597
Üdv mindenkinek!
1, A nagy túlélő:
A Sinn-t javasolni tudom én is mindenkinek. Több, mint 1 éve nyűvök egyet. Mostanra beállt nap 5,4 sec/nap sietésre. Azaz kornométer-pontosságúra. Ráadásul év elején kijött két ún. kleine-chronograph is (az egyém még nem ilyen), kisebb méretben, és neves gyártókat verő műszaki paraméterekkel.

2, A káprázatosan szép, és sportos:
A Petőfi utcában cca. 260.e.Ft-ért láttam Valjoux 7750-es szerkezettel szerelt fehér számlapos, fémszíjas, tachy-gyűrűs Longiness-t. Lenyűgözően szép.

3, A klasszikusan elegáns: A West End City 2. emeletén ue.mechanikával, acél-arany, barna bőrszíj, szintén Longiness-t. Az is kb. 260.e HUF.

Bár stílusában mindegyik más, nyugodtan megjelenhetsz velük bárhol.

Majd számolj be, ha sikerült választani. Én nehezen tudnék.

Üdv,
Diffi

Előzmény: MA_ (2592)
squiddy Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2596
Megvettem a Certinát :))))))))))))))))))))
Nagggggyon teccccik! Majd próbálok képet készíteni róla.
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2595
Ja, láttam a múzeumot is, persze. Belülről :-)
Előzmény: Törölt nick (2593)
Ferci Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2594
Talan Glasshutte?
:)
Előzmény: Törölt nick (2593)
Törölt nick Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2593
Láttam a bécsi óramúzeum alatti boltban egy glasshüttei óramárkát. Egyszerű, letisztult formájú órák voltak, de nem jut eszembe a márkanév. Korábban nem hallottam.

Az órák hátlapja átlátszó volt.

MA_ Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2592
Hali

En a helyedben megneznem a Sinn honlapjat. Ugyan nem svajci, de azert talan nem tul rosszak. :) www.sinn-uhren.de

MA

Előzmény: Lacek XS (2588)
te_o Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2591
Udv!

Szerintem a legtobb-legszebb:

Patek-Philippe
Jaeger Le Coultre
Zenith

Mar az a nehany kirakat meg kep alapjan...

te_o

Előzmény: Törölt nick (2589)
Lacek XS Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2590
Az elobb kimaradt:
- datumkijelzes
- vizallo (legalabb uszas szintig)

Udv
Lacek XS

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2589
Nézegettem ma néhány órabolt kirakatát.
Erről eszembejutott egy kicsit hülye kérdés: szerintetek melyik márkának van a legtöbb szép órája? Nem vallásháborút szeretnék természetesen, szóval nem az abszolút elsőre vagyok kiváncsi :-)
(lehet, hogy csak vissza kellene olvasnom a topicban?)

Ja! Mindez arról jutott eszembe, hogy több kirakatban találkoztam Zenith órákkal. És talán ezek közt volt a legtöbb olyan, ami nekem nagyon tetszik. Második helyen nálam az IWC és közvetlenül mögötte az Oris áll.

Lacek XS Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2588
Tiszteletem Orasmesterek!

Mint oly sokatokat, nehany honapja engem is megfertozott a svajci mechanikus oralaz. Amiota az eszemet tudom, azota orabuzi vagyok, de a keretek szukossege miatt maradtam a "karcoraknal" es csak csodaltam ezeket a szepsegeket.
Vegre elerkezett az ido, hogy megvegyem eletem elso IGAZI orajat. A preferenciaim alapjan ti mit javasolnatok?
- acel/acel
- zafiruveg
- mechanikus automata
- sotet szamlap
A rendelkezesre allo (nemsokara) keret 400K jo magyar forint, de nem baj ha olcsobb...
Jelen pillanatban ket modellre szukult a kor:
Omega Speedmaster es Fortis Flieger Chronograph. Johetnek az ervek, ellenervek es a tovabbi tipusjavaslatok.

Udv
Lacek XS

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.04 0 0 2587
Hát, ugyebár a Swatch könnyedén válogathat z ETA szerkezetek között :-)

Azonban ez pont az az eset, amikor a bonthatatlan tokozásának köszönhetően ugyan sok mindent kibír, de ha használatban van, kuka lesz a vége. És hát ugye egy efféle krono szerkezet esetleg megérdemelhetné alkalmasint a mentő beavatkozást is.
Korábban én is azt hittem, hogy elnyűhetetlen darabokról van szó. Atyámnak egy első évjáratbeli volt, így amikor azt mondta valaki, hogy így járhat, kiröhögtem. De Ő is így járt. (De csak 18 év után !) Lehet, hogy pimf kis baja volt, de nem lehetett hozzáférni. Egy lendülettel meg is vált tőle a sárga ruhások irányába...
Nekem is van egy régi, még gond nélkül működik...

Szóval ezzel csak azt akartam mondani, hogy mint a szvaccsgyűjtők, dobozában, esetleg kivett elemmel őrizhető meg több generáció számára is ez a ritka fazon. (Aminek gondolom nem a számlapja, hanem az üvege karcosodik:)

sukosdg Creative Commons License 2001.09.03 0 0 2586
A katalógusakban nincs benne, mert az olimpia idején adták ki limitált példányban! Én kerestem boltokban, de még a Sydney-ben sem találtam!

Éppen ezért érdekes!!!

Íme:


www.ora.ini.hu

APT Creative Commons License 2001.09.03 0 0 2585
FERCI: Nem ide tartozik, de a téma érdekes. Ez melyik topic? Írd meg, szívesen leskelődök ott is (bevalom lusta vagyok a milliárd témából megkeresgélni).

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Ferci (2584)
Ferci Creative Commons License 2001.09.03 0 0 2584
JAJAJAJAJ

Ez nem ide indult. Bocs.

On

Mellesleg az olimpiai swatch az a kek?
Az tenyleg eleg szepen nez ki, de nagyon karcolodik a szamlapja...

F

Ferci Creative Commons License 2001.09.03 0 0 2583
A nobeldijasok istenhivok az mit jelent?

Elbeszelgettel mindenkivel a nezeteirol? :))
azert mert allitolag az orszag kereszteny azert meg nem mindenki hivo. A vallasgyakorlok nagyon kevesen vannak, foleg a szellemi retegben.

Ha ezt vitatod nagyon sajnallak. Kivancsi vagyok a nobeldijas kategorias emberek vilagnezetere a teremtes tortenetere, stb...

Azert mert valakit 1 evesen megkereszteltek megszokasbol meg nem vallasos. Szerencsere.

A foldet elleptuk, feleljuk es majd egyszer eltununk. Es ez csakis rajtunk mulik, akar van istenetek akar nincs...

F.

sukosdg Creative Commons License 2001.09.01 0 0 2582
Végre sikerült beszereznem a Swatch Sydney olimpiára kiadott 16-os krono óráját. 4 köves szerkezet mozgatja. Mivel csak az elemat lehet cserélni benne, kiváncsi lennék, milyen tapasztalaitok vannak ezzel a szerkezettel. A alu szíj és tok mennyire kényes, az üvege később cserélhető?. Mivel ez volt a hivatalos időmérő a játékokon érdemes vele foglalkozni. meglepődve tapasztaltam, milyen nagy tábora van a Swatch gyűjtésének.

HOT

Nagy ötlet !!!!!!

APT
Nem volt szándékomban személyeskedni, remélem minden ok...

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.01 0 0 2581
Bocs, félreértesz... Nem vásárolni akarok, csak próbáltam finoman felhívni a figyelmedet egy apróbb hibára a hirdetményeddel kapcsolatban.
Előzmény: HRM King Gyula I (2580)
HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.09.01 0 0 2580
aurorix (és mindenki más)

Azt kérem, hogy az ilyen egyszerűbb problémákkal ne fárasszuk a többieket, hanem hívjatok fel.

Ez vonatkozik arra az esetre is, ha valakinek 1 Ft-tal kevesebb a fizetése, mint a törlesztő részlet háromszorosa :-).

A számomat tudjátok, olvassátok a swissmade.hu oldalt és mindent megoldunk.

Üdvözlettel

Halandó Nem-órás (de azért még) Mester

Törölt nick Creative Commons License 2001.09.01 0 0 2579
És tessék mondani! Ha egyetlen a nevemre szóló közüzemi számlával sem rendelkezem, akkor mi van? ;-)
Előzmény: HRM King Gyula I (2578)
HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.09.01 0 0 2578
Na akkor lássuk azt a szeptemberi meglepetést:

2001. szeptember 1-től a Halhatatlan Órásmesterek Társasága megkezdi (elsőként az országban) az általa forgalmazott három márka (Frederique Constant, NIVREL, Perrelet) részletfizetésre történő értékesítését.

Ezt a konstrukciót kizárólag a Halhatatlan Órásmesterek Társasága importőri bemutató termében lehet igénybe venni, a látogatáshoz pedig előzetes időpont egyeztetést kérünk a hotline telefonon (06-20-9-25-30-35).

A részletfizetés során a hátralékos összeg után fizetendő kamat mértéke 0 %.

A kezdő befizetés nagysága típustól és modelltől függően 30 - 50 % lehet.

A részletfizetési megállapodás semmilyen további járulékos költséget (szerződéskötési díj, kezelési költség) nem tartalmaz.

A szerződéskötés feltételei:

- legalább hat hónapos munkaviszony a jelenlegi munkahelyen
- munkáltatói fizetési igazolás, melyben az igazolt fizetés legalább háromszorosa a kívánt havi törlesztő részletnek
- egy névre szóló, befizetett közüzemi számla bemutatása
- a Halhatatlan Órásmesterek Társasága fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos esetekben a részletfizetési megállapodástól a benyújtott iratok megtekintése után indoklás nélkül elálljon.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén, vagy ha szeretnétek részletre órát vásárolni, hívjátok a 06-20-9-25-30-35-ös hotline telefonszámot.

APT Creative Commons License 2001.09.01 0 0 2577
KEKELEFANT: Ha az óra üvege nem speciálisan peremezett, és nem annyira lapos, hogy a síküvegen felütközne a mutatók tengelye, akkor ki lehet cserélni zafírra. Próbálkozz a POEN-nál (www.poen.hu), ott feltehetően meg tudják oldani!

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: kekelefant (2572)
HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.09.01 0 0 2576
sukosdg

Sajnos a tények azt mutatják, hogy nincs igazad.

1. A szállítási költségek,mivelnem egy db óra jön, hanem több óra, dobozok, fadobozok, kirakati display-ek, ez az amaz, kb. 100 DEM-től 600-700 CHF-ig terjednek. Ráadásul sokszor (a bizosítást leszámítva) semmi köze nincs a benne szállított értékhez,mivel a tömeg és a terjedelem többé kevésbé független az értéktől.

2. Minden gyártó (nem csak az óraiparban, dolgoztam eleget más szakmákban is) a nettő összeget írja elő ajánlott fogyasztói árnak. Az Áfa ebbe sehol nem számít bele. Ezen azonban nem szeretnék a továbbiakban vitatkozni, jelenleg is van egynéhány kizárólagos szerződésem, a megelőző tíz évben is láttam néhányat, mindegyik esetében ez van.

3. Az Armbanuhren Katalog a legszarabb médium amit életemben láttam. Sehol annyi silány és összecserélt képet, rossz és összecserélt árat nem láttam. Ezt talán csak az Uhren Magazin tudja felülmúlni néha. Szakszerűtlen cikkek iszonyatos mennyiségű hibával, egyszerűen borzalom. Egyetlen autentikus szaklap szerintem a Chronos, ahol nagyon ritka, hogy valami komoly hiba kerüljön bele és a képcserék is nagyon ritkák. Nem beszélve az újság színvonaláról, amimessze veri az összes többit. Nekem egy dolog nem tetszik, hogy amikor bemutatnak pl. 20 automata kronográfot, az összes jelölt 90 %-a 3 csillagot kap az ötből, úgyhogy az értékeléssel semmit nem lehet kezdeni. De különben OK.

Az árak kaotikus közzététele egy az egyben vonatkozik a watchbizz.de-re is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ha ráklikkelsz az "Uhren" feliratra, kiválasztasz egy márkát, majd a megjelenő óráknál a "Mehr Infos" szövegre, a sok okos adat végén a következő szöveg jelenik meg:

"Alle Angaben ohne Gewähr.
Alle Preise sind geschätzt und nicht die Preisempfehlungen der Hersteller."

Magyarul: A közölt adatokért nem vállalunk felelősséget. Minden megadott ár körülbelüli érték és nem a gyártók javasolt fogyasztói árai."

Ők legalább odaírják, mert ugyanez vonatkozik a fent említett újságokra is.

4. A külföldi kereskedők semmilyen vámot nem fizetnek, nem kell nekik, mert vámot általában (már ha a számlát elfogadja a vámhivatal) nekünk sem kell fizetni. Az Áfa különbség a német árakban ugyanúgy bent van a svájciakkal szemben (én minden árlistát megkapok a környező piacokról, úgyhogy látom rajtuk), svájcban ugyanis olcsóbbak az órák. Ezen túlmenően nekünk a svájci árakhoz kell mennünk (kivéve persze Nivrel), ami amúgy is néha eltér a némettől. Előfordul ugyanis, hogy pl. a német FC importőr vesz x száz darabot egy modellből, vagy eladhatósági okok miatt (pl.kézi felhúzó) leáraz egy modellt a többihez képest. Ilyen volt tavaly a hordó alakú kézi felhúzós Heart Beat, aminek Németországban kb. 20 %-kal alacsonyabb volt az ára, mint kellett volna. De csak ennek az egy órának. A többi kb. 6-8 %-kal kerül többe, mint Svájcban.

Amúgy elég parttalannak érzem ezt a vitát, mert én konkrétumokról beszélek, APT is, Te meg csak hozzánk vágsz egy-két jólértesültségi információt, ami adott körülmények között igaz is lehet, de nincs benne a gyakorlat. (Pl. az EMS nincs képviselve Neuchatelben, vagy a gyártónak szerződése van egy drágább szállító céggel és meg sem kérdeznek, hogy mit akarok, és még sorolhatnám.)

Ma még írok nemsokára az érdekességekről.

Halandó Nem-órás (de azért még) Mester

APT Creative Commons License 2001.09.01 0 0 2575
SUKOSDG: Azért ilyen durván ne személyeskedjünk, még ha nem is értünk mindenben egyet. Mindazonáltal hadd szögezzem le, hogy nekem egyetlen egy órám sem került így be az országba, mindegyiket idehaza vásároltam, kivétel nélkül. Sőt olyan - nagyon jó áron kínált - órákat sem vettem meg, amelyek tisztességes eredetében nem voltam biztos. Sajnos én már csak ilyen hülye vagyok...
A külföldi kereskedők meg valóban szintén fizetik a vámot - ha van, mert svájcból az EU-ba nincs vám, de felénk van! - meg az áfát is, csak éppen nem annyit. De igazándiból nem is tudom, hogy min vitatkozunk. Szerintem törvényszerű, hogy egy hatalmas forgalmú, és alacsonyabb %-os közterheket fizető nyugati kereskedő kicsit olcsóbban tudja adni a portékáját, de mindenképpen könnyebben ad árengedményt, mint egy hazai. Nem "Gyula király" védelmében mondtam amit mondtam, hiszen ugyanannyi "közöm" van hozzá, mint tehozzád, de ennek tükrében pl: a H.O.T. árai nagyjából rendben vanak. Tudom, hogy TE sokat utazhatsz nyugatra, mert a cég, ahol dolgozol munkaügyben kiküld oda (miközben még fizet is érte), és így módod van kedvezőbben vásárolni. Szerintem örülj neki, és ennyi. Én a saját cégemet irányítom, ki kell gazdálkodjam a rezsimet, az alkalmazottaim fizetését, a saját megélhetésemet, és ha éppen ki kell utaznom, hát végeredményben azt is én fizetem, így - úgy gondolom - jobban érzem, hogy mi mennyibe kerül, mint TE.
Ledorongoló hangnemben meg ne essünk egymásnak, nem hiszem, hogy előre vinne bármit is!:)
Előzmény: sukosdg (2574)
sukosdg Creative Commons License 2001.09.01 0 0 2574
APT

Sajnos megint egy lépéssel lemaradtál! A külföldi kereskedők is fizetik a vámot és a forgalmi adót(még a németek is a svájci órákra) és mégis tartják magukat az árhoz. Ezek szerint te sem vagy törvénytisztelő, mert neked is több órád hasonló módon került az országba!! :)))

APT Creative Commons License 2001.09.01 0 0 2573
SUKOSDG: Az EMS gyorsposta valóban ennyi. Csak ha a behozatalnál nem fizetsz vámot és ÁFÁ-t, akkor az értékhatártól függően szabálysértést, vagy bűncselekményt követsz el. Tudom, hogy az emberek nagy részét nem érdeklik a törvények, de vannak ostoba törvénytisztelők is. Egy üzletszerűen ezzel foglalkozó importőr pedig nem engedheti meg magának, hogy törvényt sértsen. Emiatt (vagyis a drasztikusan eltérő közterhek miatt) pedig a gyártók ugyan törekednek az egységes árakra, de ezt elérni csak egységes szabályozás mellett fogják tudni. Ha már EU tagok leszünk, akkor az árucikkek zöme valóban azonos áron lesz megvehető. ADDIG NEM! Ez van...
Előzmény: sukosdg (2571)
kekelefant Creative Commons License 2001.08.31 0 0 2572
Egy technikai kérdésem van, hátha tud vki segíteni.

Van egy Citizen órám, amiben egy kissé domború üveg van. Ez meglehetősen csillog és karcolódik. Kérdésem ki lehet-e cserélni sík zafír üvegre, ami ráadásul tükrözésgátolt is. Ha meg lehet ezt csinálni, akkor kb. mennyibe kerül a mutatvány és hol érdemes próbálkozni. Kössz.

sukosdg Creative Commons License 2001.08.31 0 0 2571
APT

Az USA-ból EMS gyorsposta biztosítással 12 USD, több darab esetén olcsóbb. Tehát ez nem emelheti igazán az árakat. A nyugati 100% kulcsokkal szemben nálunk kb 46-60% amibe bőven beleférnek a különböző költségek.
Az Armbanduhren Katalog (megjelent 2002-es) direkt az egységes árak kialakítása miatt közli az irányadó eladási árakat. A némi gazdasági ismeretnek járj utánna, a világot átfogó márkák megpróbálnak mindenhol egységes végfelhasználói árakkal megjelenni. Egy kicsit olvasni kellene a szaksajtót!!!! Persze vannak kivételek. Pl a Sinn a gyárból való vásárlás esetén jelentős kedvezményeket ad, amit persze a katalógusokban is feltüntet.

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.31 0 0 2570
APT!

Ez a zablisztes duma nagyon jó!!!

Előzmény: APT (2566)
HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.08.31 0 0 2569
sukosdg

Sajna a férfi Perrelet szerkezetek közül mindegyik a 2892-A2-esen alapul. (Sőt újabban már a női órákba is ezt teszik a 2671-es helyett,mivel ippeghogy belefér). Ennek az az oka, hogy ez egy nagyon lapos szerkezetnek számít, így elfér rajta a dupla rotoros modul, anélkül, hogy az óra túlságosan megvastagodna. Az a néhány óra, amelyik nem dupla rotoros (pl.Air Zermatt II, A.-L. Perrelet Limited Edition) azoknál meg egyszerűbb gondolom ugyanazt használni.

Azért nem gondolom egyébként, hogy a közeli jövőben túl nagy változás lenne ezen a téren, mivel tavaly jelent meg a dátumos szerkezet és a kronográf, úgyhogy ezeket még biztos 6-8 évig gyártani fogják (először is nagyon sokba kerül a kifejlesztése pl. egy ilyen dupla rotor modulnak, másodszor a kronográfra jelenleg típustól függően másfél-két évet kell várni).

Az óra árát egyébként nem az alapszerkezet emeli meg ennyire, hanem pl. a felső rotor minden órán tömör aranyból van (meg az összes számlapra szerelt index, ...), nagyon igényes, így drága is a tok (ha megnézed pl. a Rectangle Royale kis díszített sarkait), nagyon magas minőségűek maguk a számlapok is, meg a modul szerkezet ára ...

Az Air Zermatt II pl. "csak" 408.000 Ft listaáron, ami kb. 2/3-a az átlag acél óráiknak, és a két korona miatt elég különlegeskinézete van az órának (nem beszélve a kézzel varrott borjúbőr szíjról).

A dobozokról azért nem akarok egyelőre részletekbe menni, mert beszállítót váltottunk, és jelenleg még az első csomagot várom, de csak nem akar jönni. Időben fel fognak kerülni az oldalunkra a képek, de addig nem akarok nagy fesztivált, amíg nincs a kezemben az áru.

Különben kézi gyártású fa gyűjtő és forgató dobozokról van szó, különböző színű zongoralakk vagy hasított bőr bevonattal, tömör fa vagy üvegtetős változatban. Lehet rendelni intarziás berakású tetővel meg egy csomó fafajtában.

A forgatókat leget 5 vagy 10 perces intervallumra vagy folyamatos üzemmódra állítani, és elemről és hálózatról is működnek.

Ennyi röviden.

oyster

A lóbálás nekem azt a viccet jelenti mikor a moziban a galérián nem tudja a tag a pisilést visszatartani, és mikor kipisil a karzatról, megszólal egy hang a sötétben, hogy "Uram, legalább lóbálja...".

Na ennyit mára, úgy látom, lassan elcsitulnak a viharok, ennek nagyon örülök.

További jó szórakozást.

Halandó Nem-órás (de azért még) Mester

sukosdg Creative Commons License 2001.08.31 0 0 2568
A magyar garanciáról annyit, hogy az alkatrész forgalmazó cégek pl. O+A nem adnak alkatrészt az órásoknak. Mondván vidd el majd ők beszerelik. A legutóbb egy aut O+A órám rugója törve volt mikor hozzám került. Telefonon bemondta az órásom a pontos adatokat. A szervíz az alaplemezen lévő számot kérte, majd közölte, hogy nincs ilyen szám. Hosszas rábeszélés után megnézte az eredetileg leadott számot és jééééé jó volt. Persze ezek után sem adtak alkatrészt. (akkor mire volt jó ez az egész kb 20 perces telefonálgatás) Az órásom nagyon sok O+A-t szerelt és elég megalázó, hogy így bánnak a szervizek velük(órásokkal). Svájcban szerezte okleveleit. Végül is svájcból fillérekért elküldték az alkatrészt!!!!!!!!!!!!!! Az óra tökéletes állapotban ketyeg a gyűjteményemben. A szerelés+ postaköltség+ alkatrész 5 eft-ba került. Ezek után nem igazán akarok O+A órát nálunk venni, mert sok bőrt akarnak lehúzni a vásárlóról. Sok alkatrészt, üvegeket hoznak be svájcból mert olcsóbb mire itt M.O-m hozzájutnak.

HOT K.Gyula
Nagyon szeretnék egy Perrelet órát. Sajnos ami nem ETA 2892 szerkezettel szerelt az nekem nagyon drága és ilyen szerkezetű órám már van (nem Perrelet). Remélem kuncsaftotok leszek egyszer. A csipkelődés pedig ébren tartja figyelmet... :))

Zenélő zsebórát nem tud, lát, ismer senki ?????

A HREF="http://www.ora.ini.hu">www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.31 0 0 2567
Gyula Király !

Ez a 2457-es idézet jó. Nagyon yoooh !

Egyébként már oda a "felszívás". (Én már csak ilyen vagyok.) Sőt, eszembe jutott a pólós dolog, hogy "Faragó csak lóbálja, lóbálja..." . És, hát Ő is ezzel él együtt :-)

No, a lényeg, hogy a dobozról egy kis tudást plíííz !

U.i.:
APT !
Mivel fárasztottál minket ? Mert ez nem az volt... Még sok ilyen eszmefuttatást !

APT Creative Commons License 2001.08.30 0 0 2566
slr: Nem mondtam, hogy blöff nyugaton a garancia. Azt mondtam, hogy könnyű úgy vállalni bármit, hogy az az esetek nagy részében nem kérik számon! És ez tőlünk nyugatabbra bizony így van.
Az itthoni állapotokat illetően pedig: a gyártók viselkedését igen nehéz egy olyan országban számon kérni, ahol a vásárlók 60-70% a döntésénél csakis és kizárólagos szempontnak azt tekinti, hogy mi az olcsóbb. Tudni kell, hogy elvileg a hazai fogyasztóvédelmi előírások szigorúbbak az USA-belieknél. Ott csak az tilos, ha egy termék veszélyes. Az, hogy üzemszerű használatra alkalmatlan, az nem szempont. Ezt felismerve elsősorban Kína, másodsorban a "kis tigrisek" szabályszerű bóvligyártó gazdaságokat hoztak létre, amelyek gyakorlatilag teljesen használhatatlan vicik-vacak holmikat gyártanak, abból kiindulva, hogy ha öt dollárért eladok egy vasalót, és az az első vasalásnál elfüstöl, akkor az amerikaiak 95%-a fejcsóválva bedobja a kukába és kész, nem viszi vissza garanciális cserére. Pedig ha megtenné, egész Kína gazdasága egy év alatt tönkremenne! De nekik ez nem pénz, nem éri meg a fáradtságot visszamenni reklamálni. Ilyen persze órából is van rendesen. Ugyanekkor lehet, hogy az a néhány dollár nálunk nem is számít teljesen jelentéktelen összegnek. Ennek ellenére nézz meg itthon egy kínai piacot, szeget nem lehet leejteni, holott az ott árult termékek 97%-át kereskedelmi forgalomra alkalmatlanság, vagy hamisítás okán be kellene zúzni. Röviden ami nálunk hiányzik az két dolog: Tisztes polgári jómód, és a "felelős fogyasztói magatartás". Ez utóbbiért pedig közösen vagyunk felelősek, és közösen szenvedjük a következményeit. (Amúgy az én véleményem szerint - hogy lezárjam a garanciát illető polémiát - nem létezik magyar, nyugati stb.. cég, csak kétféle cég létezik. tisztességes és tisztességtelen. Találhatunk mindegyikből a világ minden táján!)

Az árakat összehasonlítani meg nem túl igazságos. A dolgok természetéből az következik, hogy ha egy Burundi földjén gyártott zabliszt ott mondjuk X fabatkába kerül, akkor a világ túlsó felén minimum X+Y fabatkába fog kerülni, ahol Y a szállítási költség. Ha erre még eltérő adók, vámok, nagy értékű eszközöknél szállítási biztosítások rakódnak, akkor Y akár X értékét is meghaladhatja. Ha ezek után valaki, aki mondjuk egy multinacionális cégnél dolgozik, és a cég költségére hivatalból utazgat Burundi felé, tehát neki az odajutás és ott tartózkodás ingyenes, az (feltéve, hogy nincs vám, vagy "nem él vele") X fabatkáért itthon is birtokolhatja az áhított zablisztet. De ha ezek után tisztességtelennek tartja az importőrt, mert ő nyilvánvalóan hivatalosan X+Y összeget kér, akkor inkább szálljon magába, és próbáljon némi gazdasági ismeretre szert tenni!

A Zürichi a Bahnhof Straße boltjairól meg annyit (és ez elmondható az összes nyugati nagyváros exkluzív üzleteiről) el is adják ezeket a nagy értékű órákat. Nálunk egy olyasfajta cég, mint a "Gyula király" mögött álló H.O.T. csak vezérképviseletként és generálimportőrként maradhat fenn, mert ilyen "nagy" értékű órákat (értsd: 100eFt felett, ami tulajdonképpen nem is magas ár) olyan kis számban lehet csak eladni, hogy ha nyitnék a Váci utcában egy reprezentatív üzletet, ahol csak és kizárólag a drága márkák kiváló darabjait árulom, tuti tönkremennék. A POEN is olcsóbb órákból meg SWATCH-ból és szervízből kell, hogy kiegészítse a bevételt, az átellenben levő OREX meg jórészt divatékszereket, olcsóbb női divatórákat ad el. A kirakatban díszelgő VC egy éve is ott volt... Tudomásul kell vennünk, hogy még elég szegény ország vagyunk, és a minőségi és presztízsholmikat az emberek zöme nem engedheti meg magának. Bízzunk benne, hogy a helyzet javulni fog! De az előbb elmondottak azt is jelentik, hogy a nyugati kereskedők itthoni szemmel nézve hatalmas forgalmuk miatt sokkal könnyebben "akciózhatnak". Nekik általában nem gond, ha valamelyik kevésbé kelendő árujukat végül féláron, veszteséggel "kiszórják" a raktárból. Idehaza a cégek zöme ezt nem engedheti meg magának. Ezek után ha nekem valaki hazajön egy amerikai üzleti útról,és azt mondja, hogy az általam kínált számítógépet, órát (akármit) egy üzletben (de csak egyben!) féláron látta, miért adom én ennyiért, biztos betegre keresem magam rajta, akkor azt üzenem neki, hogy menjen oda vissza, és maradjon is ott. (Bocs a füstölgésért, de már jártam így. Meg egyetemi oktatóként is "pofátlankodott" már diákom, hogy milyen lepusztult labort tartok, amikor ő az ösztöndíjas német félévében négyszer olyan jót látott. Csak nekem a laborkeretem 0, azaz 0 Ft, vagyis saját zsebből van az is, ami van, a német egyetemen meg úgy 27 évi fizetésem volt az éves laborkeret.)

Na, szerintem ezt körüljártuk, igyekszem e témában már többet nem fárasztani a topiclakókat!

Előzmény: Törölt nick (2556)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.30 0 0 2565
Az utóbbi érzés, vagyis, hogy valamiben elakad az ember ujja engem is elért, úgyhogy minden "szőlőségétől" függetlenül igaz lehet...
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.30 0 0 2564
De, nem találod pont azt érdekesnek benne (ha már egy koronáról használható...), hogy kikapcsolt kijelzővel egyáltalán nem árulkodik a sok egyéb tudományáról ?

De, pont ez tetszett meg benne. Egyszer már nagyon közel álltam a megvásárlásához, és nem egyszer fogtam már a kezembe, de az ára és a lehetőségeim nem ugyanazon görbe mentén mozognak.

Valójában két másik, nem Aerospace órával szerzett kellemetlen élményeim hívták fel a figyelmemet a kitakarásra. Egy fotolaborban gyorsan telik az idő, és több dologra kell odafigyelni, meg fényáradat sem szokott lenni. Az egyik órán a stopper perceit egy kis analóg mutató jelezte. Bevallom, nem láttam, hogy a hatodik vagy a hetedik percnél tartok, pedig nem volt mindegy. A másik egy ana/digi volt, ahol a digitális ablakban lévő stoppert takarták a mutatók, ugyanilyen szituációban. Márkanév ide, presztízs oda, a feladatra legmegfelelőbbnek új szerzeményem, az Aerospace/150 bizonyult hatalmas, jól olvasható számjegyeivel.

Tulajdonképpen az Aerospace-szel valószínőűleg az a bajom, hogy savanyú a szőlő. Azt is ennek tulajdonítom, hogy szerintem a korona tekerésekor zavarják (karmolják) az ujjat a lünetta oldalából kiálló csavarok. :-)

Előzmény: Törölt nick (2563)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.30 0 0 2563
Na, én aztán jól lemaradtam, mint a borravaló...

Még a régi SLR témához :
Jó, jó, hogy az Aerospace vesztett varázsából, mert kitakarja a kijelzőt. De, nem találod pont azt érdekesnek benne (ha már egy koronáról használható...), hogy kikapcsolt kijelzővel egyáltalán nem árulkodik a sok egyéb tudományáról ? És csak egy egyszerű mutatós óra képét nyújtja. Így aztán ritkán válik zavaróvá a kijelző kitakarása. (Azaz, legfeljebb akkor, ha úgyis erre a szolgáltatására van szükség és mindez pont olyankor történik, amikor arra járnak a mutatók.)
Úgy látszik, fordul a kocka. Nekem egyre szimpatikusabbá válik ez az eredeti modell.
Ja, és a nagy képi fantáziámmal el tudom képzelni, amikor valaki e helyett egy kereskedésben bejelenti a 150 db CASIO-ra vonatkozó igényét :-)

Gyula !
Egy kis leírás igazán jöhetne arról a dobozról ! Kíváncsivá tettél.

Előzmény: Törölt nick (2547)
HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.08.30 0 0 2562
slr

A Leo Burnett-nek (talán ismerős, egy elég jó kis reklámügynökséget volt szíves összekalapálni az illető, de nálunk nem olyan ismert) a kedvenc mondása volt (s emiatt az emblémájuk is egy ülő kisfiú, aki a csillagok felé emeli a kezét) a következő:

"Ha a csillagok felé nyúlsz, az lehet, hogy nem fogod elérni őket. De az biztos, hogy nem egy marék sárral fogsz megtérni."

Szerintem a lécet fel kell tenni. Aztán a többit majd meglássuk....

Üdv

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.30 0 0 2561
:-)

Azért a Zürichi Bahnhof str-hez talán mégsem kellene mérnünk magunkat :-)

Nagyon sok évvel ezelőtt elcsodálkoztam, hogy a fényes illatszer- írószer- divat- és óraboltok között egy cédulákkal teli apróhirdető vitrint láttam. Közelebb kellett mennem, hogy lássam: nem cédulákkal, hanem LCD képernyőkkel volt kitapétázva, azokon mentek az apróhirdetések... persze ez ma már fel sem tűnne.

A Bhf Str alatt húzódó bunkerekben fekszik Európa készpénz- és aranykészletének egy nem elhanyagolható hányada. Ilyen utcából azért Svájcban sincs sok...

Előzmény: HRM King Gyula I (2560)
HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.08.30 0 0 2560
sukosdg

Először is ismerjük egymást, mivel találkoztunk a vásáron személyesen is. Igaz, hogy borzasztóan rossz az arcmemóriám, de arra konkrétan emlékszem, hogy adtam is Neked egy jó árat, sőt egy nagyon jó árat a Perrelet Dipteros II-re, de azóta sem jelentkeztél az óráért.

Másodszor a NIVREL 610.001 AAARL-nek tévesen közölted az árát. 2001. április eleje óta 2572 DEM, vagy 1315 EUR a javasolt fogyasztói ára, s bár két hétre rá, az ETA közbenjárásának köszönhetően kénytelenek voltak ismét árat emelni, ez az óra abból kimaradt, mivel nem ETA szerkezet, hanem a Lemania 8810-es van benne. (Hozzáteszem, hogy azóta június 1-gyel megint volt árkorrekció, mivel átálltak az EUR-ban kerekített árakra, de azt mi egy az egyben benyeltük.)

Tájékoztatlak továbbá, hogy mivel a márka most alacsonyabban van, mint az árlista készítése idején, de nem hozunk ki hetente új árlistákat, azok az Ügyfelek, akik mostanában rendelésre vásároltak nálunk órát, lényegesen olcsóbban kapták az árlistában szereplő árnál. Sajnos a magas árfolyamon kifizetett és levámolt árunál ezt nem lehet így megcsinálni, többek közt ezért sem lehet az árlistát hetente le-föl változtatni.

Összefoglalva az ár témakört, én egyetlen egy Ügyfelünkről sem tudok, aki az ár miatt rossz szájízzel hagyta volna el a bemutatótermünket. Azt hiszem, Neked sem lett volna okod panaszkodni arra az árra, amit a Perrelet órára mondtam, de ha az sem volt elég, akkor nem tudok mit csinálni. Mi a gyárban, előre fizetéssel vesszük az árut és nem árveréseken ami jut, ennek vannak konzekvenciái. Bárki vásárolhat az e-bay-en, szerezhet tapasztalatokat, jókat és rosszakat, próbálkozni kell. A mi Ügyfélkörünk egyébként nem tipikus internetező, tipikusan nem e-bay-ező, és jellemzően nem hajlandóak 5000 km-t utazni Németországban azért, hogy hátha Hamburgban, Münchenben vagy Freiburgban 130 DEM-mel kevesebbe kerül az óra. Kér egy jó árat nálunk és azon vásárol.

Megemlítem még azt is, hogy az általad használt fórumok, Armbanduhren Katalog, watchbizz.de és társai rendszeresen téves, pontatlan vagy felcserélt árakat közöl, ráadásul megjelenésükkor, év elején még lehet aktuális, de minden cég a Basel Fair után, tavasszal emeli az árakat, tehát az év két harmadában nem aktuálisak.

Harmadszor ha mondjuk a Chronos újságban megjelenő 10-12 hírt elosztom a kéthavi megjelenést jelentő napok számával, minden hatodik napra jut egy hír. Sajnos az óraipar nem produkál annyi hírt, mint amennyit Te olvasni szeretnél. Egyébként ez egy magas labda, oldalad van neked is, megmutathatnád, hogyan is kell ezt csinálni. Kíváncsian várom.

OFF
A piacvezető autósportál a vezess.hu napi 8 friss hírt közöl, amint egy egész csapat dolgozik 0-24-ben, ráadásul az autó összpiac volumene itthon is meg külföldön is kb. 800-1000-szerese az órapiacnak. Azt hiszem ez semmilyen további kommentárt nem igényel.
ON

Negyedszer aki 50-60 saját, illetve további 120 óra megbízásból történő eladását végzi, azt szerintem lehet kereskedőnek nevezni, függetlenül attól, hogy adózik-e utána vagy sem. Mi kénytelenek vagyunk minden után adózni, így a póráz is rövidebb.

slr

Remélem még találkozunk, a legjobb Ügyfeleink ugyanis mindig a „macerás” Ügyfelek. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy ha azokat sikerül kiszolgálni, hűségesek maradnak.

Van olyan Vásárlónk, akit az egyik márkakereskedőtől küldtek át hozzánk, mivel a kiszolgáló kisasszony (ő maga hívott fel, hogy átküldte hozzám az embert) nem bírta elviselni, hogy hisztis. Azóta az illető minden márkánkba belekóstolt már, és jóval túlvan a millión amit elköltött nálunk. (Nem beszélve arról, hogy még a tanácsadó cégemben is Ügyfél lett).

Engem nem tudsz kimeríteni a maceráddal, ahhoz túl régen csinálom. Ha bármit szeretnél tudni vagy nézni, szívesen látlak. (Figyeld a swissmade.hu portál szeptembertől, érdekelni fog).

Összefoglalva: az APT azért ért velem mindenben egyet, mivel ő is a gyakorlatban csinálja és egy cipőben járunk. Óra vagy informatika, tök mindegy, a gyárak is ugyanolyanok velünk szemben és az Ügyfeleink is ugyanazok a magyarok. Akik meg kibicelnek, azoknak könnyen megy az árcsökkentés, mivel nem nekik kell kicsengetni a költségét.

Remélem azért lassan kivilágosodnak a magyarországi viszonyok és a helyére tudjuk tenni a dolgokat.

Kis öniróniával jegyzem még meg, hogy gyakorlatilag nekem is csak a hobbim az órakereskedés, ugyanis ez az a termék, ami a világ összes pénzét elnyeli. Összehasonlításul: Zürichben a Bahnhof Straße-ban 13 órabolt van, egyik a másik után, a legnevesebbek. Ezeknek a boltoknak az árukészlete boltonként fogyasztói áron kb. 2 milliárd Ft (csak amit éjszakára kint hagynak a kirakatban az kb. 500 millió Ft). Ez a 25 milliárd Ft árukészlet Svájcban egy város egy utcája, úgyhogy azt hiszem van még hova fejlődjünk. Ettől kezdve a mi kis cégünket is nyugodtan lehet hobbinak nevezni.

Üdvözlettel
Halandó Nem-órás (de azért még) Mester

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2559
Helló slr

A napokban gondoltam az óraideálodra, amikor megláttam egy új modellt a Régiposta utcai üzlet kirakatában :

Előzmény: Törölt nick (2547)
sukosdg Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2558
HRM King Gyula!

Még egy kérdés: miért kerül a Nivrel N610.001 AAARL óra nálatok 388.900 forintba mikor a külföldi javasolt bolti ár!! 2360 DM (307.000).

sukosdg Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2557
HRM King Gyula!

A topic-ról többen is ismernek. Semmi közöm az órakereskedelemhez. Ez csak az egyik! hobbim. Az igaz, hogy sokat járok külföldre és lehetőleg elmegyek az óraszalonokba is (nemrég jártam a világ legnagyobb Rolex üzletében L.A.(USA)). Én nem értek az órákhoz, de lehetőleg minden infót megpróbálok beszerezni.(Orologi, Chronos, Armbanduhren,Watchtime katalógusok)Egyenlőre nem szorulok a frissítés gombra(nem tőled várom a kioktatást, egy picit lehetnél szerényebben úgy, hogy ráadásul nem is ismersz) mert a napi egy-két hír az nevetséges. Ennyi újdonsággal évekig tudok szolgálni nektek...

Üdv.

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2556
Azt mondjátok, a legolcsóbb termékekre nyugaton adott garancia csak egy blöff, mert úgyis inkább kidobja az ügyfél, minthogy ügyintézzen. Nos, én vagyok a macerás ügyfél (szerencséd Gyula, hogy nincs pénzem az áruitokra :-))))))), és bizony kipróbáltam. Volt olyan amerikai termék, ami nem filléres, de nem is az elit kategória (mondjuk nem tömör arany. Nem óráról, tollról van szó). Problémám volt vele, ami ráadásul talán nem is a gyártó hibája, hanem a márkakereskedőé. aki nem elég szakszerűen fogta be gravírozáskor (a cucc a gyári leírás szerint egyébként gravírozható). Elküldtem Magyarországról Lincolnba, a gyárba az örökgarancialevéllel. Korrektül megjavítva visszaküldték, nem portósan. Lehet, hogy ritka az ilyen barom ügyfél, aki él is a garancával, és ez a gyártónak még belefér? :-)

APT, a garanciát nem fizető cégek esetéért részvétem, nagy szemétség. Kíváncsi lennék, nincs-e egy olyan nemzetközi internetes fórum, ahol az ilyen visszaéléseket közzé lehetne tenni, talán meggondolnák az ilyenek, hogy merjenek-e nálunk, a balkánon szemétkedni, ha az otthoni ügyfeleik is könnyen megtudhatnák. Másrészről az ilyen cégektől védeni kellene az országot.

Előzmény: APT (2554)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2555
Szervusz Gyula, köszönöm a kimerítő választ. Elfogadom az érveidet és elismerem, hogy találkoztam Magyarországon nagyon korrekt importőrrel, aki a stencilezett garanciajegyre többet nyújtott, mint amit a nemzetközi garancia igért. Történetesen egy női ékszeróráról van szó, aminek fél év alatt korrodálódott a fém szíja, ami elég speciális, csak ahhoz a modellhez használható darab volt. A nemzetközi garancia kizárta a szíjjal kapcsolatos panaszokat (ami egy ilyen óra esetén tulajdonképpen kacagtató), ennek ellenére rendeltek egyet a gyártótól és kicserélték (bár nem győzték hangsúlyozni, hogy a probléma nyilvánvalóan a kedvesem pH-jában és nem a termékben van). Le a kalappal. Az más kérdés, hogy rövidesen a cseredarab is bomlásnak indult.

Szóval háromszor is, fortissimo mondom, elismerem mindazt a törődést, többlet szolgáltatást, amit egyes kiváló órások és kereskedők - köztük Ti - a magyar felhasználónak nyújtanak, hogy jobb bánásmódban részesülhessen, mint a svájci, az amerikai, a francia és az ugandai, de akkor is olyan fura érzés nem megkapni a nemzetközi garancialevelet és lépten-nyomon felszólítva lenni, hogy meg ne próbáljak egy külföldi márkakereskedőnél venni valamit, mert akkor megnézhetem magam, és talán még tolvaj és vámcsaló is vagyok.

Előzmény: HRM King Gyula I (2553)
APT Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2554
slr: Igazad van sok mindenben. De a dolog még sem ennyire egyszerű. Én ugyan informatikában utazom, de itt sem más a helyzet, és cégvezetőként tudom mondani:
"Gyula királynak" igaza van akkor, amikor azt mondja, hogy a magyar garanciális feltételek sokkal szigorúbbak az Úniós és USA-belieknél. A legolcsóbb termékekre ott gyakorlatilag nincs garancia, nálunk 2000Ft fölött köteles vagyok legalább 1 év garanciát adni. Másrészt rengeteg olyan termék van forgalomban idehaza, amelynek gyártója hivatalosan nincs is jelen nálunk (ez a többség!), mert olyan kis piacnak ítéli még a mienket, hogy nem költ képviseletre. Ezek a cégek (ilyen "világcég" a számítástechnikában pl: a MAG, ADI, LION stb..) általában valamilyen amúgy is létező szervizzel kötnek a nálunk forgalomba hozott termékeik garanciális és azon túli javítására szerződést, és ezen szerződésekben sokszor éppen ők, a gyártók azok, akik kikötik, hogy a világgarancia jegyet a szerviz nem fogadhatja el! Csak az itthon forgalomba került darabokra él a garancia. És ezt ezek után megtetézik azzal (a fent említett cégekből a MAG és ADI ezt megtette!), hogy a garanciális szervizt egyszerűen nem fizetik ki, hagyják tönkre menni. Nemzetközi perre menni kilátástalan, ők pedig kötnek új szerződést egy másik szervizzel, és kezdik a dolgot elölről. A 3 év garival 1999 előtt eladott MAG és ADI monitorokra pedig a garancia érvényesíthetetlen, a jelenlegi szerviz csak pénzért csinálja meg, mert neki sem fizeti ki a gyártó. Ez nem a mi (mármint az országé) hibánk, hanem egyértelműen a gyártóké. Ez saját hazájukban gazdasági bűncselekmény, de itt még meg merik - és tudják - csinálni.

Következésképpen a garancia olyan cégnél van teljesen rendben, amely teljes mellszélességgel jelen van az országban, vagy - mint a presztízsholminak számító svájci óráknál - a gyártó egy ilyen marginális piacon sem hajlandó blamálni magát. Az EU-s tagság itt biztos sokat fog segíteni, de addig van, ami van.

Előzmény: Törölt nick (2552)
HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2553
slr

A Halhatatlan Órásmesterek Társaságának (és márkakereskedőinek) gyakorlata a következő:

a vásárló megkapja a Nemzetközi Garanciajegyet kitöltve, a nemzetközi, soknyelvű Használati utasítást, a Magyar Garanciajegyet kitöltve és a magyar nyelvű Használati utasítást.

Ez A VÁSÁRLÓ ÉRDEKÉBEN is feltétlen szükséges, mivel a nyugati garanciális törvények lényegesen liberálisabbak a magyarnál, így az azok lényegesen kevesebb joggal ruházzák fel a vásárlót, mint a magyarországi törvények. Ha kételkedsz ebben, mutatok neked 4 márkához nemzetközi garancialaveleket, és megmutatom a miénket is.

Ráadásul a miénk (de az általam ismert konkurrens cégeké is) részletesen ismerteti a vásárló jogait és tennivalóit a garanciális meghibásodás alkalmával. Tartalmazza a magyarországi szerviz címét és telefonját és még sorolhatnám.

Csak a külföldi garanciajegy nálunk (főleg míg kívül vagyunk az EU-n) nem biztosítja a megfelelő védettséget az Ügyfél számára.

Ezúton tájékoztatlak továbbá arról, hogy a mi cégünknél a garanciális ügyintézés rendkívül liberális, ami azt jelenti, hogy nem szokás pénzt kérni például elemcseréért, vagy más hasonló csekélységekért. Volt már vagy három ingyenes szíjcsere (FC), amit a kinézete alapján bármelyik másik országban elküldtek volna a levesbe, nálunk a békesség kedvéért újat kapott helyette. De ha veszel egy órát és a garancia letelte után egy hónappal eltörik a felhúzórugó, garantálom, hogy nem fogsz fizetni a javításért.

Persze célszerű ilyenkor az Importőrt felhívni a szervizbe menés előtt, hogy rugalmasabban menjenek a dolgok.

Ráadásul a Perrelet után a Nivrel is bevezette új modelljeire a két éves garanciát, amit az adott modelleknél természetesen mi is vállalunk, de emiatt a régebbieknek a garanciális ügyintézése is még liberálisabb lett.

Természetesen mi és a mi szervizünk a külföldön vásárolt óra garanciajegyét is elfogadja, ha az érvényes (tehát pecsét is van rajta).

A gond akkor van csak, mikor a nemzetközi garancia a külföldön vásárolt órán nincs lepecsételve. Vagy "a gyerekek összefirkálták és úgy nem akartam elhozni".

Sokan nem gondolnak arra, hogy a nagyobb nemzetközi bundákról értesítik az importőröket, és ha kapunk egy faxot hogy eltűnt x darab óra, amiről tudom, hogy mi még egyet sem adtunk el itthon, és a következő egy hónapon belül 3-an jelentkeznek valamilyen garanciális javításra az unokatestvérétől németországból kapott órával, akkor azért hadd fogjunk már gyanút. Főleg, ha az a bizonyos "garanciális ügy" pl. üvegtörés. Sorolhatnám az eseteket, de én ilyenkor tájékoztatom a telefonálót, hogy az órát a sorszáma alapján be lehet azonosítani, így ha elviszi a szevizünkbe, és tényleg garanciális, a garancia jegy nem is kell az ügyintézéshez. Tippelhetsz, hogy hányat vittek be eddig az ilyen órák közül a szervizbe, valszeg nem ok nélkül.

Ráadásul az APT ráhibázott a lényegre a kisértékű műanyag cuccok garanciájával, ezrével vannak az örök garanciás cuccok szerte a világban. Ezeket nem is lehet javítani (még a Swatch-ot se), csak cserélni. Ha véletlen egy palimadár hajlandó 200 km-t utazni a meghibásodott 5000 Ft-os műszaki cikk miatt (és nem is csak óra lehet az), mosolyogva cserélik ki neki. Belefér az árba. Ezt nevezik örök garanciának.

Szerintem ha komoly cégnél vásárolsz itthon, nem érhet kellemetlen meglepetés.

Remélem elég kimerítően válaszoltam.

Halandó Nem-órás (de azért még) Mester

swissmade.hu

friss swissmade.hu hírek

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2552
APT, alapvetően ingázó vagyok, és azt hiszem sokan élik ezt az életmódot. Tudod, gurulós táska, reggeli egyik országban, vacsora egy másikban. Igazad van, hogy nem sok gyakorlati jelentősége van, mégis nagyon rossz érzés az, amikor Magyarországon nem töltik ki a nemzetközi garancialevelet, vagy nem fogadják el a külföldön kitöltöttet. Úgy is mondhatnám, megalázónak érzem. A magyar útlevelem miatt, amire inkább büszke szeretnék lenni, folyamatosan hátrányos megkülönböztetésben részesülök - itthon :-(.

Tulajdonképpen nem emlékszem olyan műszaki cikkre (pedig van egy pár játékszerem :-), amit Magyarországon vettem, és a gyári, nemzetközi garancialevelet töltötték volna ki. Na jó, a notebookom, de azt meg se vettem volna másképp. Ugyanakkor nem emlékszem másik országra, ahol saját, stencilezett garancialevéllel helyettesítették volna a mindenhol elfogadott nemzetközi garanciát. Te is tudod, hogy nem a 4000 Ft-os Casio garanciájáról beszélek, nem is a Patek Philippe-ről, hanem arról az n x 100 000 Ft-os kategóriáról, amit itt néhány megszállott időnként megenged magának. (n = 1 ... k, ahol k nem túl nagy természetes szám).

Külföldön egy esetben ért keserű meglepetés. Egy tollhoz nemcsak világgarancia jegyet adtak, de biztosítási kötvényt is. Benne volt az árban. Ellopják, rendőrség nem tudja visszaszerezni, erről kapsz egy papírt, amire a gyár pótolja a tolladat. Magyarország explicite ki volt zárva a biztosításból három másik országgal együtt. Uganda és Zimbabwe nem.

Előzmény: APT (2551)
APT Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2551
SLR: A garancia hiánya bizony tényleg tud fájni, de az igazság az, hogy komoly műszaski berendezéseknél ez azért nem általános . Másrészt sokszor éppen a szürke (és fekete) import kiküszöbölésére van ez kitalálva. Persze korrekt cég nagyjából azonos árakat alkalmaz mindenütt a világban, de az eltérő monetáris rendszerek miatt a vevő sokszor mégis akár többszörös árakkal találja szembe magát. A politikusok holdra való száműzésén kívűl erre szerintem nincs megoldás...

Amúgy a CASIO könnyen ad bármiféle garanciát a termékeire, hiszen a statisztikák azt mutatják, hogy az 50$-nál olcsóbb termékre akár van garancia, akár nincs, ha gond van vele, a világ "nyugatabbik" felén mindenképpen kidobják. (Amúgy ha a nyári nyaralásodon elromlik a Seiko karórád, hát biztos nálad lesz a lepecsételt garancialevél és az eredeti számla nemdebár? Ugyanakkor egy Jaeger v. Patek órát sorszám alapján azonosítanak, ha nincs nálad, akkor nem feltétlenül kérnek papírokat. Ők ugyanis a gyári sorszám alapján tudnak mindent az óráról, azt is, ha azt valahol a világban eltulajdonították. Ez azt is jelenti, hogy egy lopott nívós svájci órával bemenni a márkaszervizbe egyet jelent az azonnali rendőrségi feljelentéssel!)

Amúgy a japánok szerintem is megbízható, évekig használható olcsó időmérőket tudnak csinálni. De nem tartósak, és - számomra legalábbis - hiányzik belőlük az Okoska törp féle "plusz".

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Törölt nick (2548)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2550
:-)

Igen. Meg is sértődött, amíg a másik kettővel próbálkoztam. Bár kibírta volna, a tengerbe nem szívesen vittem volna - a só és a homok miatt. Az Orist nem kell lóbálni, azt fel is lehet húzni a koronával.

A fiam választott magának egy Casio-t acéltokkal. Van valami új brand-neve, de a Casio-t is ráírták. Egy diák számára teljesen korrekt darabnak tűnik, ráadásul ügyesen megoldották, hogy a mutató soha ne takarja a digit részt. Még a formatervére is azt mondanám, hogy ügyes. Szerény, funkcionális. Én csak azt nem szeretem, ha egy óra olyannak mutatja magát, amilyen ő nem. Például ha együtt fröccsöntik a lünettát a tokkal :-) Ha olyan funkciók, feliratok, formai elemek vannak rajta, aminek semmi köze az adott szerkezethez. Vagy ha valamilyen közismert presztízsmodellre próbálnak hasonlítani. No azt nem csípem.

Előzmény: Törölt nick (2549)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2549
Az ORIS említéséből látom, Te viszont párba tudtad állítani emlékeid és tudod hová tenni személyemet.
Köszönet !

-
Erősíts meg !
Remélem jól emlegettelek, a régit ugyebár lóbálnod kell felhúzás helyett ... ?

-
Egyébként a CASIO mindenféle álca helyett a saját nevére, azaz a CASIO-ra hallgatott. Szóval nem talmi csillogásnak szánták. És önmagam javítva : nem keltett ócska benyomást.

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2548
Ráadásul a nem hivatalosan behozott portékánál sokszor a garancia sem érvényesíthető

Nos, ez egy fájó pont. A magukra valamit is adó cégek (mondjuk pl. egy Seiko, de akár egy Casio is) világgaranciát ad a termékeire. Akik drága órát vesznek nem tipikusan a röghözkötött helybenülők köréből kerülnek ki, én is sokat fordulok elő a határainkon kívül. Nagyon zavar az, amikor egy világmárka hazai képviselője félreteszi a gyárban előnyomtatott világgarancia kötvényt, és egy saját, csak nála érvényesíthető, fénymásolt / stencilezett lapot ad a kezembe mint garanciajegy. Miért ne javíttathatnék én A országban vásárolt cuccot B országban, ha akkor éppen ott élek, pláne, ha kifejezetten a márka nemzetközi elismertsége és támogatottsága miatt választottam ahogy választottam.

Megértem én a gazdasági hátteret és a magyar kereskedő hátrányos helyzetét a német nagykereskedővel vagy az andorrai boltossal szemben, értem én, hogy valahogy védeni kellene őt, de az egész világra kiterjedő garancia megvonása / megtagadása szerintem a termék megcsonkításával egyenértékű.

Előzmény: APT (2546)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2547
Szervusz, egy kicsit hadd vitatkozzak a kíbic pozíciójából (nekem ugyanis egyetlen svájci órám sincs még).

Én pld. pont tegnap láttam egy Omega DeVille-re kísértetiesen hasonlító, de a CASIO nevet büszkén viselő példányt egy kolléga csuklóján. A kvarcszerkezetével valószínűleg megfelel az ilyen pótló elvárásoknak, míg nem is volt teljesen gagyi.

Ha az a Casio tényleg kisértetiesen hasonlított az Omega DeVille-re, akkor bizony teljesen gagyi. Tudomásom szerint ez a gagyi eredeti definíciója. Szeretem én a sárgarezet is, de nem akkor, ha aranynak próbálja mutatni magát.

Én is vettem egy Casio-t néhány hete (ismerőseim dobtak is egy hátast), no az nem gagyi. Eredeti, tömör fekete műanyag, digitális kijelzővel, mutatja a dátumot, időt, lehet benne úszni. Körülbelül húszévesnek saccolom a dizájnt, de ez egy új darab. Nem hasonlít semmi másra, csak egy régi, eredeti Casio-ra még a hétzenés korszak előttről. Kedvenc kvarcórám, az Aerospace árából százötvenet vehettem volna belőle. Pontos, tiszta, világos, logikus a kijelzője, kb. 7 év az élettartama elemcsere nélkül, és olyan jó érzés vele belefúrni magam a tenger sós homokjába.

-------

Másik nyári élményem egy hasonlóan méregdrága órával. Nagyon tetszetős, a számlapja egy fémből domborított világatlasz Air France logoval (meglepően szolid és ízléses), a másodperc mutató végén egy parányi repülőgép utazik körbe-körbe. Sokáig fiókban volt, mígnem egyszercsak kedvem támadt használni. A tok matt fém bevonatát két nap alatt leoldották a testnedveim :-(. Nem egy nagy anyagi veszteség, de bosszantó. Mármint hogy hogy kerülhetett egy ilyen hozzám, és ráadásul még tetszett is.

------

Topic on. Ahogy az árakat nézem, Aerospace-em már nem nagyon lesz, de már nem is vagyok benne biztos, hogy annyira vágyom rá. Rájöttem: zavar, hogy a vastag mutató részben eltakarja a digitális kijelzőt. Ez szerintem mindenképpen a funkcionalitás rovására megy. Pedig gondolkodtam az olcsóbb klónjain is (Tissot Titanium Seven, Certina DS Pro), de már alábbhagyott a lelkesedésem. Már nem vagyok biztos benne, hogy annyi komplikációt szeretnék egy órába. Ha stopperre, timerre van szükségem, arra sokkal jobb egy nagy kijelzős profi kézi stopper, a karóra meg csak mutassa az időt. Mondjuk ha nagyon sok pénzem lenne, akkor szívesen vennék egy teljesen mechanikus órát mindenféle komplikációkkal.

Az Oris Classic még mindig tetszik.

Előzmény: Törölt nick (2533)
APT Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2546
SQUIDDY: Válaszd azt, amelyik neked jobban tetszik! A két márka, és a két modell között igazi minőségi különbség nincs, jó minőségű, és magas használati értékű holmit veszel mindkettővel. Csak - mint írtam - ne tekintsd időtálló befektetésnek. Ilyennek újonnan véve amúgy sem minősül még egy mechanikus óra sem, egy Patek, egy VC vagy Jaeger is elveszíti az új értékének a felét-kétharmadát néhány év után, és csak a 10-15 évesnél idősebb neves órák tartják az árukat. Ez alól legfeljebb a limitált példányszámú különlegességek jelentenek kivételt.

FERCI: Ezek szerint a zafír tekintetében tévedtem. Az acél azonban ritkán szokott számottevően sérülni, az 50-70 éves acéltokos óráim is polírozás után újnak tűnnek. Néhány évente pedig pl: a POEN-nál felpolíroztattathatod a tokot. A bőrszíj pedig higiénés okokból évente cserélendő! (Legalábbis naponta hordott óránál.) Ha ez zavar, szerezz be egy HEUER fémszíjat. Igaz, hogy drága, de veled együtt fogják koporsóba tenni, vagyis egyszeri beruházás, ráadásul folyóvízzel és szappannal hetente kimosva egészségesebb is. (De a bőrszíj elegánsabb és könnyebb.) Amúgy pedig ha állni hagyod az órát, az a szó fizikai értelmében nem árt neki. Az olaj valóban néhány heti állástól már sűrűsödhet, és ez kis késést okozhat, de teljes beálláshoz legalább néhány évre el kellene az órát dugni a fiók mélyére, de még ekkor sem lenne biztos, hogy nem indulna el gond nélkül az óra. Ha beállna akkor a legrosszabb esetben is csupán óráshoz kell vinni, kitakaríttatni, újraolajozni és kész. Szerkezetileg károsodni semmikép nem fog.

Az utóbbi napban a "Gyula király" hozzászólása kapcsán a biliben kitört vihart meg inkább hagyjuk elcsitulni. Szerintem tökmindegy, ki követte el az "első magyar óraportált", s ki a másodikat, stb... Inkább az a fontos, mit tudhatunk meg ezekből. A hírek meg a dolog jellegéből fakadóan kis színesek, hiszen csak szemelgetni lehet a millió történésből. Aki nagyon naprakész akar lenni, az járassa a nyugati órás szaklapokat, és nézze meg naponta az összes ilyen témájú portált. Szerintem erre még annak sincs ideje, aki hivatalból ezzel foglalkozik... Az árakat illetően pedig tudomásul kell venni, hogy kis hazánkban magasak a közterhek. Így aztán igaz lehet, hogy ami mondjuk svájcban 60 ezer forint, az nálunk 100, és a magyar kereskedő még így is kevesebbet keres rajta. De azt tudni kell, hogy aki megveszi svájcban, majd behozza a kezén, az csempészés bűntettét követi el. Egy 5-6000 márkás jobb órával megbukva a határon az óra elkobzása mellé be lehet gyűjteni még pár százezer forint büntetést, sőt akár pár hónap felfüggesztett dutyit is, vagyis óravétel ürügyén büntetett előéletűvé lehet felküzdeni magunkat. Egy hivatásos importőr-kereskedő ezt nyilván nem teheti meg, és ezek után a képébe tolni, hogy Kuala-Lumpurban féláron adják a portékáját szerintem nagyon igazságtalan. Ráadásul a nem hivatalosan behozott portékánál sokszor a garancia sem érvényesíthető, még akkor sem, ha van itthoni márkaszerviz (az ugyanakkor igaz, hogy nívós új órát elromolva nemigen lát az ember).
A régi daraboknál is lehet látni pl: az e-bayon elképesztően potom kikiáltási árakat. Láttam itt DOXA órát 9 dollárért, amikor a többi netes portálon 300 körül volt az ára. De nem biztos, hogy az óra állapota jó, és kérdéses az eredete is. Lopott holminak ugyebár a termelői ára 0... Ilyen órákat lehet nálunk is venni Jumurdsák kinézetű "úriemberektől" az Ecserin, de kinek-kinek lelke reá, hogy akar e "orgazda" lenni...

Előzmény: squiddy (2544)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2545
És, ha már belepillantottam a swissmade.hu-ba...
Szóval, ott az a Bell&Ross óra.
A múltkorában pont az ehhez hasonló kvarcórákra kérdeztem rá. Mégpedig a RADO féle egykoronác multifunkciós alapján.
Szóval úgy érzem, ez a fajta, ugyan diszkéten a háttérben maradó, de alkalomadtán mégis előcsalogatható kronográf- és egyéb plusztudomány egy darabig kuriózum volt. Volt a Breitling féle Aerospace, ami jó esetben, fekete számlappal megvéve valóban nem árulkodott minderről. Aztán persze jött a Tissot és a Certina ugyanezzel, jól meglátva a lényeget és egyből feketében megjelentetve.
És most a dömping : RADO majd minden modellje, B&R.
Sőt, addig hígult a mezőny, hogy a HEUER ugyan nem adja magát a számlap mögött, na de virítanak a gombjai ! :(

No, amit ezzel ki akartam fejteni, az az, hogy ismét eljött az az idő, amikoris egy szűk kiváltságos körhöz tartozók lassan a kivagyi bumfordi divatcikkeknek hódolóiként tűnhetnek fel ! Hát, kellett ez ?!

Előzmény: Törölt nick (2542)
squiddy Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2544
Most kaptam a hírt, hogy a Certina nem 59990, hanem 69990 :((((
A kérdés még mindig aktuális és minden hozzáértőhöz szól: Te melyiket vennéd?
MPeter Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2543
Az érdekes csak az, hogy eddig nem mondtad el a véleményedet. Most pont olyankor írtad le, amikor nem kellett volna. Én eddig sem mondtam véleményt az oldalatokról (nem is tudom, miért írod ezt), és ezután sem fogok. Én csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy nem javítottátok ki azt az egy mondatot (pedig jól tudtátok, hogy létezik az oldalunk), ami azt sugallja, hogy az olvasó Magyarország EGYETLEN órásportálján tartózkodik. Azért ez ránk is vonatkozik, nem?

Ez kb. olyan, mintha pl. a Poen vagy az Orex elkezdené reklámozni, hogy márkás (svájci) órát KIZÁRÓLAG ők árulnak (és akkor a vásárló azt gondolja, hogy akkor minek keressek tovább órát, ha úgysincs). Mit szólnátok hozzá?

Na most már befejezzük ugye? :) Kijavítottad, és minden rendben.
Látod, tudunk mi egyet is érteni... :)

Előzmény: HRM King Gyula I (2539)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2542
Gyula !

Szerencsére még nem változott meg a bennem élő kép. Csak hirtelenjében közel lóbáltam magam hozzá:-)
És, ugyan a kívánságlistám időnként változik, de minden hullámzás ellenére rendszeresen szerepel benne egy majdani Perrelet is. (A 2020-ban várható duplaévforduló 198-asa. Ha még vagyunk... Ebből, ha másutt nem, Sportivo-nak biztos beugrom.)

No, a konspiráció ellen pedig az én kísérletem :
az első link
és a második
(Ebből legalább az is látszik, hogy ismét odalestem...)

HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2541
Na mostmár biztos, hogy valami konspiráció van a dologban, mert az index fórum megint beírta magát, pedig most tuti jól adtam meg a linkeket.
HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2540
Magasrötű számítógépes tudásomnak köszönhetően sikerült elfuserálnom a lenti linkjeimet. (Valaki tudja, hogy miért furakodott be elé a fórumos rész???)

Namégegyszer:

swissmade.hu

sukosdg ;-)

friss swissmade.hu hírek

HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2539
oyster

A nevemet azért kellett megváltoztatnom, mert nincs meg a jelszó a HOT nevemhez.

Egyébként valami félreértés lehet a dologban, mert a Ferci nem nálunk akart óraforgatót venni, legalábbis én nem tudom, ki az a Ferci. Pusztán elvi síkon szálltam harcba a leendő Ügyfélért, még akkor is, ha az máshol vásárol, nem nálunk. Meggyőződésem ugyanis, hogy jól teszi, ha vesz egy ilyen óraforgatót és később sem fogja megbánni. Ráadásul az órának is jót tesz vele. Tehát ilyen módon még nem is az üzleti érdek vezetett.

Sajnálom, ha az eddigi pozitív élményeid emiatt megváltoznak vagy megváltoztak, de megjegyzem, hogy a Te (mint szintén potenciális Ügyfél, bár Téged sem tudlak azonosítani) precíz tájékoztatásodért is síkra szállok, ha kell.

sukosdg

Szerintem célszerű lenne megnyomni az "Oldal frissítése" gombot, ha valamikor felénk sétálsz. Nemzetközi hírforrásokból dolgozunk és a cégek ennyit adnak ki sajtóanyagként az egyes új modellekről, tehát bármelyik újság sem tud ennél többet írni róluk (legfeljebb hígítják az egyes híreket).

Az újságokkal pedig szerintem nem érdemes összehasonlítani, mert annak meg az aktualitásával van probléma (és itt van végre egy pont, amiben egyetértek MPeter-rel :-)))!

És mielőtt tömjénszagot éreztek, tájékoztatlak benneteket, hogy NEM ÉN ÍROM A HÍREINKET, sőt még nem is sportivo.

"Végképp ne kereskedők reklámozzák magukat, amikor olcsóbban megvásárolhatóak a termékeik pár kilóméterrel nyugatra!!!!!!!! Miért ne mondjuk el az esetleges negatív tapasztalatainkat?!"

Gábor, az oldaladat látva Te is kereskedő vagy, és te vagy az, aki itthon eladja a kint olcsón vásárolt terméket, szóval akkor meg tartsd magad az elveidhez, és Te se reklámozd magad. A negatív tapasztalataidat pedig, ha van velünk kapcsolatban, természetesen elmondhatod.

Egyébként kicsit ott is sántít az összehasonlítás, hogy szerintem Te sokszor az aukciós árakat hasonlítod össze a bolti árakkal, ami nem egészen korrekt.

Sajnos a termékek azért drágábbak kissé (és minden, vagy szinte minden márkánál), mert az Áfa nálunk 25 %, míg Németországban 16, svájcban meg 7,5. Ezt a különbséget, AKI KOMOLYAN CSINÁLJA, nem tudja teljesen lenyelni, mert valamiből a céget is el kell tartani. Ráadásul komoly küzdelem a gyárakkal, hogy egy részét átvállalhassuk az Áfa különbségnek, mivel mindenki azt akarja, hogy a nettó árat tartsuk a nemzetközi szinten.

OFF
Összehasonlítva az autós szakmával, ahol egy középkategóriás autó esetében kb. 200 Ft-tal kell a Márkát számolni a közterhek miatt, még nem is állunk olyan rosszul.
ON

Mégis megéri itthon vásárolni, mert nem kell kiutazni, szállást fizetni, keresgélni, garanciával vacakolni, stb. Ha ez nem lenne igaz, egy Ügyfelünk sem lenne, mindenki kijárna vásárolni külföldre.

MPeter

Nem igazán értem, hogy mért ne mondhatnám el pont én a véleményemet (főleg ha te meg elmondhatod).

Szabad országban szabad ember azt csinál, amit szabad, szokták mondani. Én szívesen meghallgatom a Te véleményedet is, még ha az kritika is, sőt (amint láttad) reagáltam is rá, mivel jogosnak éreztem.

Sajnos én azon emberek közé tartozom, aki nem szeret mismásolni, hanem elmondom a véleményem. Cserébe el is várom az őszinteséget másoktól és ráadásul nem is esik rosszul a kritika, ha jogos. Ettől megy a bringa egyre jobban.

Vagy szerinted nem?

A két honlap közötti hasonlóságról meg csak annyit, hogy ezek szerint tényleg a véletlen műve.

Halandó Nem-órás (de azért még) Mester

swissmade.hu

sukosdg ;-)

friss swissmade.hu hírek

MPeter Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2538
Te dobtad fel a két portálocska témáját enyhén kritikus stílusban, Gyula csak reagált.

Az az egy mondat nem volt szerintem semennyire kritikus, inkább egy kicsit ironikus. Joggal.

Nem a kritikával van a baj, hanem azzal, hogy ki mondja. De ezt világosan leírtam. Miért kellett Gyulának ilyen „kisstílű” módon reagálni?
Ti úgy csináljátok a saját oldalatokat, ahogy nektek tetszik. Mi meg úgy, ahogy nekünk tetszik.
(Eddig nem kaptunk negatív visszajelzést, pedig érkezett már pár vélemény.)

sukosdg
Ha mi is pl. havonta egyszer frissítenénk, akkor találnál rengeteg hírt egyszerre az oldalunkon. De egy ilyen weboldalnál a havi frissítés kicsit durva lenne, nem? :)

Előzmény: Törölt nick (2531)
squiddy Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2537
Megnéztem katalógusban a PR200at és kiderült, hogy nem PR200 (én lettem félreinformálva), hanem a Titánium kollekcióban szerepel az általam kiszemelt áldozat a katalógus első pár oldalában. Az ára 437 CHF, az aranyozott(5 mikron) meg asszem 480 volt.
A Certinánál milyen sok fényes részre gondolsz, ami gagyi?
Előzmény: hoyos (2524)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2536
2430-cal a 2428-at kívántam befejezni...
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2535
Természetesen még jobb, - de ez inkább a lehetőségektől függ - ha erre a célra egy svájci kvarcot venne a polgár igénybe. (Mondjuk pld. egy F.C.-t.)
sukosdg Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2534
Bár szerintem sem a topichoz tartozik, de...
Sajnos mindkét portál hírei nagyon gyatrák. Minden nap keresek híreket, de nem találok!! Ha valaki veszi a fáradtságot és megvásárolja a pl. Watchtime magazint, akkor ott híreket talál. A napi 5 sor csak puffogtatás:((

Végképp ne kereskedők reklámozzák magukat, amikor olcsóbban megvásárolhatóak a termékeik pár kilóméterrel nyugatra!!!!!!!! Miért ne mondjuk el az esetleges negatív tapasztalatainkat?!

Nagyon fontos mindenki véleménye. Örülök, hogy egy Casio óra vásárlásakor is idetalálnak az emberkék. Én nem beszélnék le senkit sem, csak esetleg tanácsokat, tapasztalatokat adnék. Szerintem nálunk(kis hazánkban) egyenlőre 100 eft. a kritikus határ óravásárláskor. Próbáljunk meg mindenkinek segíteni....

üdv.

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2533
És most ugrik a majom a vízbe :
Szerintem, ha valaki akárcsak azért is, hogy strapásabb alkalmaknak ne tegye ki fétve őrzött - pld. svájci, mechanikus - óráját, venni kíván egy egszerűbb japán kvarcot, igencsak jól gondolkozik. Bennem ezzel is azt a nézetet erősíti, hogy a jelesebb darab a szívéhez nőtt. És, ha már nem tesz le arról, hogy legalább a kinézete jó legyen, hát valóban vehet egy jobb fazonú (többnyire ismert svájci formájú) CASIO-t is.
Én pld. pont tegnap láttam egy Omega DeVille-re kísértetiesen hasonlító, de a CASIO nevet büszkén viselő példányt egy kolléga csuklóján. A kvarcszerkezetével valószínűleg megfelel az ilyen pótló elvárásoknak, míg nem is volt teljesen gagyi. Pld. a fémszíj szemei tömörek voltak, a számlap megfelelően igényesnek tűnt.

Ha az illetőnek ez nem fő-fő órája lett volna, hanem segédpéldány, még meg is értettem volna.

Természetesen állok elébe a kritikáknak, de ez kikívánkozott belőlem.

Előzmény: Törölt nick (2522)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2532
HRM King Gyula I !
(v. H.O.T.)

Előrebocsátom, hogy korábban már akár a virtuális térben, akár a valóságban is volt szerencsénk egymáshoz. Kellő dicsőítéssel ki is elemeztük az általatok forgalmazott és általam nagyrabecsült némely darabot. Később aztán lelkes látogatójává váltam a honlapotoknak.
Tehát bennem csak pozitív előítélet élt irántad.
Eddig !

Ferci pedig az "érdemes beruházni agy automata mozgató tartóra?" hangzatú kérdésfelvetésében ugyan nem jelezte, hogy az általatok forgalmazott dobozról van szó. (Habár ezesetben sem változott volna meg a véleményem.) Így viszont én történetesen a szervízekben is fellelhető fali, csápos szerkezetre gondoltam. Egyrészt ennyi órát az ember ritkán húz fel, másrészt ugyan tényleg jó szolgálatot tehet egy öröknaptáras szerkezet esetében, de más alkalmakkor nem igazán szükséges. (Valószínűleg úgysem hónapokban mérhető félretételről van szó.)

Lóbálni pedig tényleg lehet mást is (esetleg aki egyből erre gondolt, lóbálhatja is...), azonban élő emlékem van egy korábbi topictársunkról, akinek - ugyan nem svájci, de automata - óráján a koronától elválasztott rugóház található, így felhúzás mint olyan szóba sem jöhet. Mindössze LÓBÁLHATÓ és így töltendő bele a használat indításához szükséges rugóerő.

U.i.: Régen ugyan egy míves és fix dobozt javasoltál a figyelmembe, de azért ez a mozgó doboz - mégha nem is kívántam meg - is kíváncsivá tett. Egy kis objektív ismertetést szívesen olvasnék róla...


Törölt nick Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2531
Péterke, nem tudom mit lázadozol.

a) Te dobtad fel a két portálocska témáját enyhén kritikus stílusban, Gyula csak reagált.

b) Ennél keményebb kritikát is láttam már, ez még simán belefér egy topicba.

Az Index Fórumának az a lényege, hogy az ember leírja a véleményét. Ha nem vagy kiváncsi más kritikus reakcióira, akkor a fizetett hirdetést ajánlanám különböző offline kiadványokban.

Egyébként a "tetszik, de..." stílusban írt Gyula féle hozzászólás egy 1-től 10-ig terjedő skálán mondjuk 1.5 erősségű fórumos fikázás.
Szóval szinte semmi:-))))

Előzmény: MPeter (2530)
MPeter Creative Commons License 2001.08.29 0 0 2530
Pro primo: úgy nézem (már ami az oldalatok strukturáját illeti), hogy nektek is tetszett a mi oldalunk, úgyhogy a szembeötlő hasonlóságot dícséretként éljük meg.

Hát annyira ne bízd el magad, mert amikor én a design-t megcsináltam, azt sem tudtam, hogy létezik a swissmade.hu.

Pro secundo: szerintem a hírek esetében a semmit nem mondó, ámde (válogatás nélkül) fennen dícsőítő szólamokat kicsit halkabbra lehetne venni, helyette inkább valami szakmai rizsa mehetne a szövegbe.

No comment.
Nos ilyen hozzászólás után nem is csodálom, hogy nem javítottátok ki az említett mondatot...
De talán nem a TE véleményedre vagyunk kíváncsiak. Nekem eszembe nem jutna NYILVÁNOSAN kritikát mondani a „konkurencia” oldaláról. Ezt lehet pl. e-mailben, bár szerintem neked SEHOGY nem kellett volna. A független olvasók véleménye már annál inkább számít.

Nem hiszem, hogy ezekről a dolgokról nekünk itt kellene beszélni. Ha problémátok van, írjátok meg e-mailben.

Ferci Creative Commons License 2001.08.28 0 0 2529
A Monzanak zafir uvege van, meg egy pici karc sincs rajta szerencsere, a nemesacel tok pedig sajna igenis karcolodik. A krokodil borszij pedig foltosodik az izzadsagtol, ami nem ronda, de latszik, hogy nem uj. En pedig szeretnem ujkent megtartani.Nem szivesen szadiz szet az ember egy 600 ezres darabot.
Viszont a leteves / hordas temaban meg mindeig nem vagyok biztos szoval nyugodtan letehetem napokra, majd igazit, datum eloreallit es kesz? Van benne egy-ket rubin az izgalmas surlodasi pontokon nem hinnem, hogy nagyon beszaradna az olaj, vagy?

f.

ui: ma megneztem az ominozuss Tissot Pr100x flybackot, es meglepodve tapasztaltam, hogy mig a boltban 860 DM az ara addig az interneten nivos nemet/amcsi helyekrol 624 DM ert lehet rendelni. Szerintetek?

APT Creative Commons License 2001.08.28 0 0 2528
Gyula "királyhoz" csatlakozva: Az óraforgató dobozhoz még annyit, hogy igazad van, de csak a teljes naptáras és öröknaptáras (amúgy elég ritka) óráknál gond, ha megállnak és tekerészni kell őket, a normál automatáknál ez nem túl nagy gond, de az automata óráknak tényleg nem jó, ha megálnak. Az álló olaj azonnal faggyúsodni kezd, és már néhány heti helyben állás után után is elképzelhető, hogy pár mp-et késik az óra. az óraolaj egyszerűen nem szeret állni (ezért nem kell kenni pl: a horgony tengelyét, mert az nem végez körforgást, csak kis szögű kilengést, és az olaj hónapok alatt beállna és megfogná szegényt). A pontosságmániások tehát tényleg vegyenek óraforgató dobozt. Amúgy automata órát - a közhiedelemmel ellentétben - nem ciki a koronán keresztül felhúzni, nem árt neki. Ha a korona keveset van piszkálva, akkor tovább tart a tömítése, tovább lesz az óra vízálló. De ha naponta felhúzod a koronán keresztül, 4-5 évig akkor is jó lesz, utána pedig úgyis illik szervízben tisztíttatni, újraolajozni, és ilyenkor gondos mester kérdezés nélkül is kicseréli a filléres tömítéseket.

Az utánzatokról pedig szívemből szóltál. Ami olyan mint az igazi, ugyanabból van mint az igaz, az annyiba is kerül, és különben is, ő az igazi... A többi meg az utánzat. Olyan utánzatot én még nem vettem kézbe, amelyről ne ordított volna, hogy hamisítvány, a japán órák zöme pedig 4-5 évesen már olyan, mint amit az eb agyarai közül mentettünk ki. A valóban jó anyagból készült minőségo darabok náluk is 50-100eFt-be kerülnek, de ennyiért szerintem már nem éri meg foglalkozni vele (akkor már jöjjön a Tissot, Certina, Roamer stb..)
Technikailag viszont jópofa dolgokat tudnak (GPS, kamera, TV, MP3 player), viszont egy úriember mondjuk egy tárgyaláshoz fel nem venne a csuklójára egy ilyen műanyag csipogó izét, de lehet, hogy ilyet visel a vitorlázáshoz (én mint már korábban bevallottam, repüléshez japán műanyag quartz kronókat használok, mert oda azok valóak).

Előzmény: HRM King Gyula I (2525)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.28 0 0 2527
Amire reagáltam:
"Ezért vennék mellé egy quartzot de nem tudok dönteni. Fontos hogy tudjon ébreszteni, és kb úgy nézzen ki mint a Tissot PR100X Flyback. tud valaki hasonlót ajánblani esetleg erröl tapasztalat van valakinek? "

Ebből úgy értettem, hogy "eldobható" darabot keres _AZ ÓRA_ mellé.
Ilyen alapon bizony én igencsak egy 2-3000Ft-os Casio-ra szavaznék.

Ingyen reklámról meg talán ne beszéljünk:
"ne beszéld le leendő Ügyfeleinket az ilyen dobozok vásárlásáról.
...
megfelelő minőségű doboz (pl. amiket mi árulunk)
"
;-)

Előzmény: HRM King Gyula I (2525)
APT Creative Commons License 2001.08.28 0 0 2526
FERCI: A MONZÁN milyen sérüléseket sikerült ejtened? Mert a nemesacél tok nagyon ellenálló szokott lenni. A Re-Edition viszont (emlékeim szerint, lehet, hogy tévedek) nem zafírüveges, de ha a plexi karcolódik, nem nagy dolog, végy egy kis polírpasztát, és egy papírszebkendővel kipolírozhatod. Egy ezresért pedig évente le is cseréltetheted. Ez nem igazán nagy ügy. Én a saját tapasztalatom alapján ma már jobban szeretem a plexit, mint a zafírt, és a high-tech anyagokat. Igaz, hogy ezek erősebbek, de mindent ők nem bírnak ki, és ha mégis megsérülnek, javíthatatlanok. Olyan kicsit, mint az autón (pl: AUDI) az alukarosszéria. Szép is, jó is, de egy kis koccanástól is totálkáros lehet az autó, mert egy egész kis csavarodást sem lehet az aluvázból kiszedni (láttam már ilyet személyesen).

AURORIX-SQUIDDY: Japán órák minden mennyiségben szemlélhetőek és vásárolhatóak a www.timecenter.hu magyar címen. A japánok nagyon pofás órákat tudnak csinálni, de az az igazság, hogy amelyik órájuk kézbevéve is "komoly", minőségi benyomást kelt, annak az ára is "komoly". Távolról persze mind jól néz ki. Én most vettem az iszriai-félszigeten 19 kunáért (kb: 570Ft) egy pompás quartz Rolex Oystert (hamisítva kínában). Fél méterről még teljesen igazi benyomást kelt! Fél méternél közelebbről pedig röhejt, de nagyot... Az anyaga szerintem hordva úgy 4-5 óra alatt kopna csutkáig (festett műanyag természetesen).

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Ferci (2520)
HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.08.28 0 0 2525
Sziasztok, lenne megint néhány észrevételem.

MPeter

Jogos a kritika, tényleg nem vagyunk már az egyedüli órásportál. Ennek megfelelően meg is változtattam a beköszöntő szöveget. Remélem, nem szívtad túlságosan mellre, hogy idáig eltartott, mire kijavítottam. Tetszik is az oldalatok, de azért két kritikai észrevételt nem tudok kihagyni.

Pro primo: úgy nézem (már ami az oldalatok strukturáját illeti), hogy nektek is tetszett a mi oldalunk, úgyhogy a szembeötlő hasonlóságot dícséretként éljük meg.

Pro secundo: szerintem a hírek esetében a semmit nem mondó, ámde (válogatás nélkül) fennen dícsőítő szólamokat kicsit halkabbra lehetne venni, helyette inkább valami szakmai rizsa mehetne a szövegbe.

oyster

Ha már nem, vagy csak részben vagy tisztában az óraforgató doboz feladatával, akkor megkérnélek szépen, hogy ne beszéld le leendő Ügyfeleinket az ilyen dobozok vásárlásáról.

Egyrészt műszaki jelentősége is van, mivel az órának jobbat tesz, ha jár, mintha áll.

Másrészt egy bonyolult óra (akár csak Valjoux 7751) esetében jól el lehet szórakozni a beállítással (pl. ha a dátumot véletlen túltekered, az egész évet át kell újra tekerni), nem beszélve a tényleg komplikált szerkezetekről, amit csak a szervizben lehet (pl. a fent említett túltekerés esetében) visszaállítani (lásd IWC Da Vinci). Így időt, utánajárást, idegeskedést és sok tenyérizzadást lehet megspórolni.

Harmadrészt elég jól is néz ki egy megfelelő minőségű doboz (pl. amiket mi árulunk) és benne az óra, ami nem elhanyagolható, ha legalábbis valaki szereti az óráját és nem csak egy közönséges használati cikket lát benne.

(Csendben jegyzem meg még, hogy lóbálni nem az órát kell ;-), azt sokkal célszerűbb egyszerűen felhúzni, akkor legalább rendesen el is indul majd).

aurorix

Visszatérnék a már egyszer heves vitát kiváltó kérésemre, hogy lehetőleg ne (az amúgy se svájci, vagy akár svájci, mindegy) a gagyi utánzatoknak csináljunk már ingyen reklámot. Főleg ne adjunk a témát kevéssé ismerő és emiatt érdeklődő embereknek ilyen "jó tanácsot", hogy úgyis úgy néz ki, mert NEM NÉZ KI UGYANÚGY!

A kidolgozási minőségben és a felhasznált anyagokban ég és föld a különbség (és akkor értéktartásról még nem is beszéltünk).

A japán kvarcóráknak is megvan a jelentőségük és szerepük, azt nem is szeretném csorbítani, de a tisztán üzleti megfontolásból gyártott gagyi utánzatok nem igényelnek reklámot (főleg ebben az igényes Ügyfelektől hemzsegő országban nem). Írj inkább a webkamerás vagy GPS-es japán órákról, az még engem is érdekelni fog.

Mi a véleményetek a swissmade.hu napi frissítéséről? Várom a kommentárokat akár ide akár az emil címemre.

Addig is mindenkinek jó szórakozást kívánok.

Halandó Nem-órás (de azért még) Mester

swissmade.hu

hoyos Creative Commons License 2001.08.28 0 0 2524
Squiddy,

Nekem Tissot-om van PR200-as és bár 1,5 éves, még ma is örömmel veszem kézbe. Szubjektív vélemény, de a Certina tényleg gagyin néz ki a sok fényes résszel. A 81000,- Ft-os ár kicsit soknak tűnik, 1 hónapja Svájcban 350,- CHF-ért láttam az állítható lünettás változatot.

squiddy Creative Commons License 2001.08.28 0 0 2523
Egy url-t tudsz mondani? Amúgy nem átmeneti óra kellene. Ha megveszem a Certiát vagy a Tissotot, akkor azt SOHA nem fogom eladni (mivel úgymond ajándékba kapom-még a tavalyi diplomaosztómra)
Lehet, hogy később szeretnék továbblépni, és akkor újra kikérem a véleményeteket.
Előzmény: Törölt nick (2521)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.28 0 0 2522
Kvarcórával kapcsolatban (bár azt hiszem, szentségtörést követek el ;-))))) ) szerintem nézz körül a Casio házatáján! Nem hinném, hogy létezik "hétköznapi" óra, aminek ne csinálták volna meg a hasonmását :-)
Pl. az Oris BC3-ra szinte a megtévesztésig hasonlító Casio-t láttam egyszer párezer forintért :-)
Előzmény: Ferci (2520)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.28 0 0 2521
Hát, én egy automata húzó szerkezetbe biztosan nem fektetnék be ! Ha megáll, hát az ismételt használatot egy kis beállítással és némi rugóerő betöltéssel (típustól függően felhúzással, vagy lóbálással) érdemes kezdeni.
A szervízekben is inkább az állandóan húzott (azaz a mindennapos használatra emlékeztető)állapot melletti viselkedés megfigyelésére szolgál. Tehát így vizsgálható pld. a napi járáseltérése.

A másik téma ?
Ha a kényelme miatt veszel egy kvarcot, sőt azt nem is sajnálod, de a HEUER-en minden karc bántani fog, előbb-utóbb úgy járhatsz, hogy az érdemesebb darab akár be is költözhet a fiókba. Előzd meg avval, hogy csak extrém strapás alkalmakra viselnéd a most beszerzendőt.

Squiddy !
Ha már előre sajnálod az automatát, átmenetileg nem gondoltál esetleg a FORTIS Container-re ?

Ferci Creative Commons License 2001.08.28 0 0 2520
Helo,

Hallom épp témánál vagyunk. Sajna a Heuer Monza-t úgy látszik nem mindennnapi használatra szánták, mert már most látszik rajta, hogy használt, pedig még csak 2 hónapos. Ezért vennék mellé egy quartzot de nem tudok dönteni. Fontos hogy tudjon ébreszteni, és kb úgy nézzen ki mint a Tissot PR100X Flyback. tud valaki hasonlót ajánblani esetleg erröl tapasztalat van valakinek?
köszi F.

ui: ugye ha nem hordom a Heuert egyfolytában akkor megáll, ha hetente csak 1-2 napot hordom és emiatt mindig állitgatom lehet ebböl gáz, úgyértem érdemes beruházni agy automata mozgató tartóra?

APT Creative Commons License 2001.08.27 0 0 2519
squiddy: A Certina és a Tissot jelenleg (és a múltban is) azonos súlycsoportban vannak, említésre méltó minőségi és presztízsbeli különbség nem lesz közöttük. A megbízhatóságra a jelenlegi nívós ETA quartz szerkezeteknél nem lehet panasz, a legolcsóbb szerkezeteik is teljesen megbízhatóak, bár tudnod kell, hogy az ezekbe az órákba épített szerkezetek önmagukban úgy 50-100DM értékű alapszerkezetek. De ha betartod a gyárilag az órához javasolt elemcsere időintervallumot, akkor sohasem fog megállni, és mindig megbízhatóan, pontosan fogja azt időt mutatni.
A legfájóbb pontra térve: egy quartz szerkezetes svájci óra hogy tartja az árát? Sehogyan! Tapasztalatból tudom mondani, - és a többi topiclakó is valószínűleg meg fog ebben erősíteni - hogy a quartz órák használtan majdnem eladhatatlanok. Még érdeklődés sincsen rájuk, a bizományik fülig tele vannak velük, újonnan is csak harmad-negyed áron és hónapok alatt lehet túladni rajtuk. Itt a mechanikus órák egyértelműen sokkal jobb befektetések.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: squiddy (2518)
squiddy Creative Commons License 2001.08.27 0 0 2518
Ami negatívumot írtam, egyik sem egetrengető, csak direkt vagyok nagyon kritikus! Bármelyikkel lennék szívesen szoros kapcsolatban.
Igazándiból egy automata szerkezetűt szeretnék, de ebben az árkategóriában nem találok olyat ami tökéletes lenne. Így legalább lapos marad az óra, nem áll el annyira a kezemtől és pontos lesz :)

Akkor úgy kérdezem: Melyik időtállóbb? Melyik tartja tovább az árát? Melyik cég nevesebb? A szerkezete elvileg ugyanaz mindekettőnek, ugye?

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.27 0 0 2517
nagyon jól áll a kezemen

Akkor most mi a kérdés ? :-)

Előzmény: squiddy (2515)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.27 0 0 2516
Szerintem, ha bármelyik rendelkezik olyan tulajdonságokkal, "ami nem tetszik annyira" , akkor azt már ne is vedd meg !

Lásd, korábban javasoltak...

squiddy Creative Commons License 2001.08.27 0 0 2515
Köszönöm szépen a segítségedet, de Szombathely egy kicsit messze van Szolnoktól...viszont úgy néz ki, hogy megtaláltam ami nekem kell!
E két óra közül választanék, de előtte érdekelne a véleményetek róluk.

1. versenyző: Certina, titán, zafír, DS, 100m ig vízmentes, ETA szerkezet,(de nem tudták megmondani melyik), kvarc, dátumozós. Típusszáma: 115-7135-12-19 Ára: 59900 Ft. Ez volt az az óra, amit írtam nektek, hogy 2 hónappal ezelőtt láttam és teljesen belesetem...

2. versenyző: Tissot PR200, titán, zafír, 200m ig vízmentes, persze ez már koronazáras, ETA szerkezet (ezt se tudták +mondani...) kvarc, dátumozós. Ára: 81900 Ft.

Szóval melyiket válasszam?
A Certina mellett szól, hogy nagyon szolid, vékony, nem egy feltűnő jelenség, nagyon jól áll a kezemen. Ellene szól, hogy vékony a csatja, kicsit gagyi benyomást kelt.
A Tissot mellett szól, hogy masszívabb felépítésűbnek tűnik, komoly csatja van, viszont talán az én vékony csuklómon egy kicsit túl komoly. A mutatói végein van egy-egy kis karika, ami nem tetszik annyira.

Előzmény: M-Attila (2513)
sukosdg Creative Commons License 2001.08.25 0 0 2514
te_o
Igen. Ha gondolod megnézheted! (Szfvár, Bp)

www.ora.ini.hu

M-Attila Creative Commons License 2001.08.25 0 0 2513
squiddy!
A szolnoki Orex-nél láttam 70.e.Ft-ért az először említett Certinát (titán, Scandinavia). az üzlet telefonszáma: 56/340-012
Előzmény: squiddy (2496)
te_o Creative Commons License 2001.08.24 0 0 2512
sukosdg!

A godwatch.com-os ora tenyleg olyan szep allapotu (ujszeru), mint ahogyan a kepeiken latszik? Mert egy jo foto sokat javit...

te_o

te_o Creative Commons License 2001.08.24 0 0 2511
oyster (npz)!

Silvana szerkezetes Omiko kronograf. Elcsereltem (amit mar megbantam). Most van helyette Marvin, Certina Aut., Roamer, Certina kezif.
Amugy apro hibaja volt, h. szakszerutlen javitasoknak koszonhetoen nem egeszen tokeletes, bar ez nem feltuno.

te_o

Előzmény: Törölt nick (2508)
MPeter Creative Commons License 2001.08.24 0 0 2510
Időben megelőztek, ez igaz, de a zárójeles rész az érdekes. Főleg azért, mert indulásunk után küldtünk e-mailt nekik, hogy létezünk (ez kb. másfél hónapja volt).
Előzmény: Törölt nick (2507)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.24 0 0 2509
Valóban durva !

Egyébként az előző kérdésre válaszként : jó áron érdemes.

A Rolex volt az egyik nagy (a Patek mellett), aki feladva korábbi elveit, az óraválság idején nekilátott quartz órák készítésének is. Ezekben egy 11 köves, trimmerrel pontosan szabályozható, önmaguk által dicsőített szerkezet lapul. (Azt sajnos nem tudom, hogy mennyire saját kútfőből származik.) Egyébként villanyóra mivolta ellenére szépen, genfi csíkokkal és aranyozott gravírozással díszített a hátlap alatt.
Fazonjukat tekintve viszont a többi oyster-hez képest inkább amolyan fejszével faragottnak tűntek. Ugyanez az ellapítottság volt igaz a szíjaira is, ahol továbbra is megmaradt a három eltérő forma (oyster, jubilée és president) elméke. Tipikusan az a nyolcvanasévekeleji stílus. Ellenben annyira sikeres lett, hogy mindmáig szinte (vagy teljesen ?) változatlanul készül.
Sőt, az ára valamivel magasabb újonnan, mint az azonos aut. társaké. És, hát kevés használttal találkozni, így aztán lehet, hogy jobban tartja az árát, mint más quartz óra.

Szerintem ugyanott inkább érdeklődj egy nemkvarcra... Múltkorában kevesebb, mint feléért volt kézifelhúzós oyster precision-uk bőrszíjjal.

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.24 0 0 2508
Ha már szerkezet :
Egy új RADO katalógust lapozva azt vettem észre, hogy a fekete számlapos órák között olyan is akad, amelyik számlapja kétsoros kijelzőt rejt. Alighanem kronográf funkciók számára. Mivel segédgombok nélküli az óra, így arra gondoltam, hogy a koronáról üzemeltethető.
Ismerős-e valakinek ?!? (És ugyebár az ETA ott is házi beszállító...)

Te_o !
És a (ha jól emlékszem) Silvana-val mi lett ?

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.24 0 0 2507
Hát az bizony igaz, hogy időben megelőztek Benneteket.
De most már ketten osztoztok ezen szűk körnek az információit biztosító udvari szállítói címen.
MPeter Creative Commons License 2001.08.23 0 0 2506
Kedves fórumlátogatók!

Szerintetek is a Swissmade.hu „az első (és eddig egyetlen) magyar óraportál”? :)))

Óravilág

sukosdg Creative Commons License 2001.08.23 0 0 2505
Megtudtam az árat: 400 eft. Szerintem nagyon sok.
te_o Creative Commons License 2001.08.23 0 0 2504
Apropo, meg egy erdekes az elozo hozzaszolasomra rimelve:
ETA 2846. Van egy Certina Club 2000 automatam a hetvenes evekbol, Cerina 25-011 szerkezettel. Belekukkantva meglepo a hasonlosag a ket szerkezet kozott, a meretektol a felhasznalt anyagokig, kerekek elhelyezkedeseig. utananeztem, az ETA 1984-tol datalja a 2846-ot. A Certina 1983-ban olvadt be, ha minden igaz. Akar a ket szerekezet meg kozeli kapcsolatban is lehet...

te_o

te_o Creative Commons License 2001.08.23 0 0 2503
squiddy!

En mar 4 eve gyujtok egy olyan orara, ami az igazi lehet, de ahogyan igy kinez, hatra van meg ugyanennyi. Kozben vettem olyat, amit most hasznalok (Tissot Seastar Automatic II), es tovabb va'rok. Egyebkent ilyen Tissot-t hasznaltan lattam az aproneten 25-ert, meg garanciasan hirdette vki. ETA 2846 szerkezet, datum, zafiruveg. Az enyem kb. ket-harom het alatt egy percet ter el. Tudom ajanlani.

te_o

sukosdg Creative Commons License 2001.08.22 0 0 2502
Walther-nél láttam egy Oyster Quartz-ot. Meglepődtem mert nem tudtam, hogy létezik quartz hajtással. Az árát nem kérdeztem, sajna elfelejtettem..... (esetleg tudjátok!!)
Mit tudtok a Rolex quartz szerkezetekről, érdemes megvenni ??

www.ora.ini.hu

squiddy Creative Commons License 2001.08.22 0 0 2501
Ezzel én is tisztában vagyok, én sem akarom elkapkodni a vásárlást. +ígérem, semmiképp nem veszek olyat, ami nem adja a szerelem első látásra érzését :)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.21 0 0 2500
Teljes egyetértés !
Én pld. a mindezideig kedvenc darabomat pont 10 évig hajkurásztam. (Rekordok könyve ?)
De utána mindmáig úgy vagyok vele, mint Aurorix, hogy csupán a létéért is meg tudom csodálni.
APT Creative Commons License 2001.08.21 0 0 2499
SQUIDDY: Annyit fűznék hozzá, hogy amennyiben a rendelkezésedre álló keretből nem tudsz ízlésednek megfelelő órát venni, semmiképpen ne vedd meg azt, "amire még futja". Vegyél egy olcsó darabot (akár használtat), amivel ugyanakkor együtt tudsz élni, és böjtöld ki, amíg a neked tetszőt is meg tudod venni. Különben csalódott leszel, és a pénzed is elköltötted...

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: squiddy (2498)
squiddy Creative Commons License 2001.08.21 0 0 2498
Hát igen, szó ami szó, én is japán kvarcot szerettem volna először. Ki is néztem egy Citizent, meg is rendeltem, de hál istennek(?), nem jött meg. Az tavaly ilyenkor volt. Órám még nincs, a toleranciám az árral szemben kétszeresére nőtt, de ennél többet -ha akarnék sem tudnék költeni- mert nincs miből.
Szóval max. 100. Ebből nem engedek :)
Előzmény: Törölt nick (2497)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.21 0 0 2497
Hmmm... Honnan is ismerős ez a hozzáállás? :-)
Eredetileg én is úgy kezdtem, hogy jó lesz egy max. 30-40000 Ft-os japán kvarc.
Aztán elkezdtem nézegetni az Óra Magazint, meg ezt a topicot, és rájöttem, hogy jobb lenne egy szebb analóg kvarc, lehetőleg stopperes max. 70-80000-ért. De ha már a szépség a lényeg, akkor biztos, hogy kvarcot akarok? Elkezdtem járni a boltokat és rájöttem, hogy jobban tetszenek az automata órák. Hmmm.... Hát ez már 100 fölötti kategória...
Jelenleg egy Orist hordok és nézegetem nap mint nap. Csak úgy, mondhatni élvezetből. Ritka eset, ha azért nézem, mert az időre vagyok kiváncsi :-))))))))
(és khm... szóval picit meghaladta a 100-at ;-) )

Ezzel az egésszel csak azt akarom mondani, hogy ha semmiképp sem szeretnéd túllépni az előre elhatározott keretet, akkor hmmm... szóval erősnek kell lenned ;-)

Előzmény: squiddy (2496)
squiddy Creative Commons License 2001.08.21 0 0 2496
Hát igen, biztos hogy fel kell próbálni. A másik meg, hogy max. 100ezret költenék rá, a 120 már elég húzós nekem. Már ez is rettenetes sok, mert egy időben 50et szántam volna csak rá. Aztán rájöttem, hogy annyiért nem kapok olyat ami megfelelne.
Ha újra látnám valahol azt a Certinát amit 2 hónapja nézegettem 63ért, habozás nélkül megvenném. Úgy érzem az nagyon illett volna hozzám. Hol találok én "régi" Certinákat?
Előzmény: M-Attila (2493)
MAJTee Creative Commons License 2001.08.20 0 0 2495
Esetleg tudja valaki, hogy az "eredeti" '67-es változathoz hol lehet hozzájutni?
Előzmény: MAJTee (2494)
MAJTee Creative Commons License 2001.08.20 0 0 2494
Sziasztok!

Ki mit tud az új DOXA SUB 300T "cápavadászról"? Főképp az ára érdekelne. A DOXA osztrák honlapján (http://www.doxa.at/english1.htm) regisztrálhatnám magam, hogy infóhoz jussak, de sajnos nem tudok angolul.

M-Attila Creative Commons License 2001.08.20 0 0 2493
squiddy!
Én felpróbáltam a Certina változatot, és jól mutatott rajtam, bár elég vékony csuklóm van. Egyáltalán nem volt "drabális". A Certina, és a Tissot kb. azonos árban, 120.e Ft körül van, az oyster által említett Breitling 380.e Ft.
Előzmény: squiddy (2492)
squiddy Creative Commons License 2001.08.17 0 0 2492
A Certina -ahogy látom- egy kicsit drabális lenne a csuklómon, de a Tissotok viszont egész szimpatikusak. Valami ilyesmik állnak közel a szívemhez! Esetleg árat tudnál mondani?
És amúgy ezek "jó" órák?
M-Attila Creative Commons License 2001.08.16 0 0 2491
Íme a címek (Certina és Tissot): http://www.certina.ch/en/catalog/sport/dspro/products/193.7148.42.61.htm http://www.tissot.ch/newsite/watches/titanium_index.asp#
Előzmény: squiddy (2486)
APT Creative Commons License 2001.08.16 0 0 2490
KGABI: Sajnos nem találtam infót a gyártóról. Ez tipikusan az az eset, amikor az órát kivűlről-belülről látni kellene. Esetleg egy képet fel tudsz ide csempészni róla?

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: KGABI (2489)
KGABI Creative Commons License 2001.08.15 0 0 2489
Hát az osztályzatod alapján(amit a nagyon szép óragyűjteményednél alkalmaztál) tiszta 5-ös és 6-os.A felirat alatt szerepel még Special Flat ,gondolom ez az üvegre vonatkozik.
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.15 0 0 2488
Ja, és 100m WR !
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.15 0 0 2487
Én biztos nem, merthogy ennek az egyedi egykoronás használhatósága és a szinte eltüntethető kijelzőjének köszönhető egyszerű megjelenése nekem kivételesen szimpi.

A honlapon én sem láttam, de hidd el, hogy létezik. Egyébként ez egy új modell, mégha a Breitling a testvérpárját már 16 éve gyártja is.
Székesfehérváron az Alba Plaza földszintjén láttam utoljára ilyet. Gyorsan meg is tapiztam, körbecsodáltam. Élőben még jobb, mint kirakatban.

squiddy Creative Commons License 2001.08.15 0 0 2486
oyster:

Nem találom a DS Digtialt a Certina honlapján!Velem van a gond? Amúgy még a DS 40 tetszik (bár az sem tökéletes), meg a DS Spel, csak az meg hülyén néz ki a csuklómon :(
A "kárcóra" helyett egy automata lenne számomra a legideálisabb, de ha más nincs, jó lesz az is. Ez annyira szentségtörés? Ha kvarcot vesztek, kiátkoztok a fórumról? :¤)

HRM King Gyula I Creative Commons License 2001.08.15 0 0 2485
Üdv mindenkinek,

ritkán szólok hozzá, aminek az az oka, hogy soha nem találom a jelszót, sajnos ebből is látszik, hogy öregszem.

Komolyra fordítva a szót. A swissmade.hu oldal augusztus 15-től (tehát ha minden igaz, mától) napi frissítésű hírekkel fogja bombázni a kedves olvasókat.

DE EZ MÉG NEM AZ A MEGLEPETÉS, AMIRŐL OTT SZÓ VAN!

Ez csak egyszerűen egy továbbfejlődési pont, piaci verseny, lalala

Hangsúlyozom, hogy a swissmade.hu FÜGGETLEN online magazin és az is marad. Sajnos kissé fejnehéz a márkáink irányába, de ennek nem én, vagy mi vagyunk az oka. Minden importőrnek, Óra Magazinnak, stb. felajánlottuk hogy jelenjen meg az oldalunkon pl. link formájában egy nevetségesen alacsony összegért. Azért gondoltuk, hogy egy ilyen jelképes összeget (pl. 10 ezer Ft havonta) kapni szeretnénk a megjelenésért, mivel mi is mindenért fizetünk ugyanezeknél a cégeknél. A szaklapban pl. egy nagyságrenddel nagyobb összeget, és még annál is többet.

Az ugyan elvárás felénk, mi vásároljunk őnáluk és fizessünk, de magyar módra, mint a mellékelt ábra mutatja, viszonzásul semmit nem vásárolnak nálunk. Nem éri meg, nincs rá szükségük, és még sorolhatnám a kifogásokat.

Egy hónapra sikerült aztán a szaklappal egy megállapodást kötni, hogy kapunk cserébe az újságban egy csík hirdetést, amiből azután 3x5 cm lett mire megjelent.

A mi részünkről tehát a hajlandóság megvan, a hírek továbbra is függetlenek lesznek, de azt senki ne várja tőlünk, hogy minálunk ingyen hirdet, miközben minket mindenki lekaszál ahol csak lehet. Mellesleg nem tudom, hogy egy linket és egy bannert összesen mennyiért kellene adni, de a napi 300 Ft nem tűnik olyan soknak.

Na szóval, annyit a függetlenségről még Che Guevara se beszélt, úgyhogy most én is abbahagyom.

A MEGLEPETÉST SZEPTEMBERRE ÍGÉRTÜK, ÚGYHOGY ARRA MÉG SAJNOS VÁRNI KELL EGY KICSIT, DE AMI KÉSIK, AZ NEM MÚLIK!

További jó szórakozást kívánok mindenkinek.

Halandó Nem-órás (de azért még) Mester

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.15 0 0 2484
Tudod, hogy nékem is akad. (Ja, itt ne emlegessem ?)

De, ha már Squiddy úgyis hajlandóságot mutatott rá...

APT Creative Commons License 2001.08.15 0 0 2483
KGABI: Milyen állapotban? A DARWILL meglehetősen ismeretlen típus, kicsit többet kellene tudni róla!

OYSTER: Szentségtörés! Itt eme megszentelt lapokon akarsz valakit "kárcórára" rábeszélni? Ejnye-bejnye! (Na jó, csak vicceltem).

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: KGABI (2481)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.15 0 0 2482
Squiddy !
Ha már szimpatikus a titán tok, kvarcszerkezet, sportos megjelenés és Certina gyártmányok együttese, én pld. a DS sorozat DIGITAL tagját ajánlanám figyelmedbe.
Természetesen valamennyi előző ismérv igaz rá. A szerkezete pedig a Breitling Aerospace-val azonos. Azaz kétmutatós analóg, amitől beljebb két (fekete számlapon fekete, sőt kikapcsolható, így kevésbé feltűnő) digitális kijelző található. A felső az üzemmódjelző, míg az alsó maga az aktív rész. Pld. ez végzi a stopperfunkciót is, merthogy kronográfról van szó. Ennek ellenére a használata nem kívánja a többletgombokat, tehát még csak nem is olyan hivalkodó.
Az viszont igaz, hogy valahol épp 100 feletti az ára.
KGABI Creative Commons License 2001.08.14 0 0 2481
Mennyi a reális ár egy Darwil Lord 71 tipusú karóráért?Válaszoljatok légyszi
squiddy Creative Commons License 2001.08.14 0 0 2480
Hmmm, a N 122.001 CAWAS (2001) nem rossz árban és kinézetben sem, bár látni kellene milyen fémszíjjal. Egyébként a kicsit "sportosabb" órák tetszenek igazán. Majd +próbálok 1-2 modellről infót begyűjteni és akkor talán jobban tudod(-játok) milyen az én ízlésem. Addig is köszönöm a segítségeteket!

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.14 0 0 2479
Előzmény: Törölt nick (2478)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.14 0 0 2478
Előzmény: squiddy (2477)
squiddy Creative Commons License 2001.08.14 0 0 2477
Sziasztok! Eddig csak olvasgattam a fórumot, de most szeretnék hozzászólni, pontosabban a segítségeteket kérni, mivel időszerű lenne az óravásárlásom. Max. 80-100000Ft ot szánnék rá, de ha olcsóbb az se baj:)
Elvárásaim: Titán ház, szíj, zafír üveg, lehetőleg automata, elegáns/fiatalos megjelenés, egyszerűség. Egy modellt kinéztem magamnak, de sehol nem találom a neten. Certina DS, titán, zafír, kvarc:( Formára olyan mint a Scandinavia, számlapra pedig mint a Premium. 63000Ft-ért láttam legutoljára (2 hónapja) azóta viszont nincs sehol:( Mennyire jó,megbízható,tartós ez az óra? Esetleg tudtok ajánlani helyette hasonló paraméterű időmérőt? Minden építő jellegű kritikát, ajánlást szívesen fogadok! Thx.
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.14 0 0 2476
Ory-toth !
Milyenek akadnak a gyűjteményben ?
(Mail megy magánúton...)
Előzmény: ory-toth (2462)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.14 0 0 2475
Szívemből szóltál !

új néven : Oyster
APT Creative Commons License 2001.08.13 0 0 2474
NPZ: A C11-es kalibert aznap jelentették meg (értsd: aznap lett megvásárolható), amelyen a Zenith az El-Primerot bemutatta (kapni csak hónapokkal később lehetett). Az El-Primero 36 ezres óránkénti féllengésszáma azonban jelent egy igen komoly előnyt (hiszen kronográfszerkezetről van szó), mégpedig azt, hogy valóban lehet vele 0.1mp-es időközöket mérni. A többi kronográf 1/5, 1/6, 1/8 mp lépésközzel mér. Viszont a nagyon fürgén ketyegő 36 ezres lengésű órákat muszáj gondosan szervizelni, 2-3 évente olajoztatni, mert bizony gyorsabban kopnak az átlagnál.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Törölt nick (2469)
sukosdg Creative Commons License 2001.08.13 0 0 2473
Fórumlátogatók!

Zenélő zsebórá(ka)t keresek, lehetőleg ismert névvel... vagy infót, hogy hol lehet fellelni.

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.13 0 0 2472
És lőn ragaszkodás ! Átalakítottam a belépési nevem a kedvenc órám altípusmegnevezésére...

Az előző hozzászóló
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.13 0 0 2471
Természetesen "svájci" ...
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.13 0 0 2470
Ismét az új néven...
Megpróbálok konzekvens lenni, habár az előbb a scájci óráknál is automatikusan a régit ütöttem be.

Szóval a Rolex lünettán emlékeim szerint én sem láttam fémjelet, pedig valóban nemesfém az anyaga. Lehet, hogy tán az egész órához képest elenyésző alkatrész mivolta miatt nincs ...?

Viszont a koronabesüllyesztés valóban idegen nekem. Habár sokminden változott az utóbbi évek során. Tok- és lünettavastagság a síkzafírhoz igazítva, szíjrögzítés furatai eltűntek... Belefér akár ez a koronavédelem is a maiakba.
Menetes a szára ?

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.13 0 0 2469
APT !

Először is gratulálok hozzá !

Másképp közelítve a dolgot viszont amondó vagyok, hogy nem tudom, melyik a régebbi, így a nagy első aut.krono. szerkezet. A mostani Ó.M. cikk szerint is egyazon napon jelent meg az El Primero a Kaliber 11-gyel.
Ami viszont az egyik mellet szól, ugyanaz szól a másik mellett is érvként. Mégpedig a féllengésszáma, ami a Zenith-nél ugye 36.000/h. Ez igazi kuriózummá teszi (főleg '69-be gondolva magunkat), de olyan sok, hogy nyugodtan nevezhetjük kényes és óvandó masinának is, aminek legalábbis jobban gondját kell viselni.
A K11 pedig lassabb, de éppen ezért strapabíróbbnak is kéne lennie, mindamellett alighanem szintén igen pontosra szabályozható.

Ami aztán még jó bennük, hogy megbontás nélkül is tudható a hamisítatlan mivoltuk...

APT Creative Commons License 2001.08.13 0 0 2468
SUKOSDG: Megleltem! De én 900$-1350$ közötti árakat láttam... Ezek a Breitlingek ennyibe kerülnek.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: sukosdg (2467)
sukosdg Creative Commons License 2001.08.13 0 0 2467
APT: "new arrivals" menüpontnál keresd!

www.ora.ini.hu

APT Creative Commons License 2001.08.12 0 0 2466
SUKOSDG: Az árak igen nagyot szórnak ám a tokozástól és állapottól függően. Én a magam darabját nem láttam sehol, a hozzá hasonlókat pedig a különböző fórumokon 1100$ és 1850$ között vesztegetik. Pont a timefactors-on viszont egyáltalán nincs most Breitling, de ha lenne 600$-ért én is vennék belőle...
Amúgy a saját példányomat egyenlőre semmiképpen nem szánom eladásra, az ár is ezt tükrözi, ha el kívánom adni, majd jóval alacsonyabb lesz.

PITRINKÓ: Tekintsük az ügyet lezártnak.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: sukosdg (2464)
Pitrinkó Creative Commons License 2001.08.12 0 0 2465
Nem leckéztetésnek szántam - de ha csak az érintettnek írtam volna más nem tanulhatott volna belőle.
Ez a két hiba meg annyira általánosan elkövetett, főleg a neten, lehet, többen írják rosszul mint jól, pont nálad borulhatott ki a helyesírási bili:))
Más topicban nem is jegyeztem volna meg talán.

Maradok olvasótok.

Előzmény: APT (2463)
sukosdg Creative Commons License 2001.08.12 0 0 2464
A www.timefactors.com -on több 11-es kaliberrel rendelkező Breitling óra vásárolható reális 600-800 USD áron !

Mi lehet az, amitől 15-én mindenki meglepődik???
www.swismade.hu

www.ora.ini.hu

APT Creative Commons License 2001.08.12 0 0 2463
PITRINKO: Teljesen igazad van. De talán nem kellene ennyire kioktató stílusban lecsapnod arra, ha valamelyikünk - este 11 órakor kissé már álmosan - ejt néhány helyesírási hibát, még ha valóban súlyosat is. Ez ugyanis sajnos mindenkivel előfordulhat, lám velem is, pedig egyetemi oktatóként írtam már pár jegyzetet, cikket, és mégis... (Én a helyedben a jövőben az efféle észrevételeket személyesen az érdekeltnek írnám meg e-mailban, nem törekednék az illető mindenáron való nyilvános leckéztetésére. Észrevételedet mindazonáltal köszönöm.)

NPZ: A BREITLING órához szerencsésen jutottam hozzá, s így biz megadtam magamat. A 11-es kaliber nem holmi átépítgetés, hanem a világ - anno 1969 - első valódi automata kronográf szerkezete volt, megelőzve a Zenith El-Primerót. Ez mikrorotoros automata, vagyis egy elég kicsi, kb. 1.5cm átmérőjű, ám aránylag vastag rotor van a billegővel egy szinten, és ebből adódóan a konstruktőrök a felhúzó-állító szerkezetet az óra másik oldalához, a 9 óra irányába tették. Ez az összes ilyen szerkezettel készült órára jellemző (volt ilyen Hamilton és Heuer is!), és ennek alapján ezek az órák messziről "kiszúrhatóak". Sajnos ez a szerkezet 1980 után már nem készült, így elég kevés ilyen óra van.

Előzmény: Pitrinkó (2451)
ory-toth Creative Commons License 2001.08.12 0 0 2462
Új vagyok a fórumban.Gyűjtöm a régi mehanikus órákat.Jó pár van De most szeretném eladni a gyűjteményem. Érdekel valakit?
Kb 120 db-ból áll, mind üzemképes, szijjal ellátva, több arany, néhány stopperes és különleges darab. (IWC,Movado,Omega,Certina, Tawannes, Doxa, Darwill,stb.) 10.000 ezres átlag árat szeretnék értük. Akit érdekel írjon ory-toth@freemail .hu cimre. köszi.
sukosdg Creative Commons License 2001.08.11 0 0 2461
oyster:
A korona valóban egy kis fészekben van. A hátlap menetes. A lünetta szerintem csak aranyozott, nem találtam fémjelet.

Bebukucs!
.... gázos .....?

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.10 0 0 2460
Itt a képen úgy tűnik, mintha a korona kismértékben ugyan, de a tok oldalának síkjába besüllyesztett lenne. Tényleg ilyen ?
Menetes zárhatóságú ?
A lünettája 18k öntvény ennek is ? (Merthogy ez a klasszikus fazon az eredetiben ilyen anyagú.)

Bekukucs !
Milyen gázos töltetű órát említettél ?

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.10 0 0 2459
Nocsak, nocsak átalakulult a belépési nevem a kedvenc órám altípusmegnevezésére...

A topicalapító
sukosdg Creative Commons License 2001.08.09 0 0 2458
A Baylor cég elsősorban ékszer órákat készít.
A szerkezet AS-1885. A Certified csak a névhasználatra vonatkozik. A szerkezet egyszerű, de megbízható ETA alapokon. Szerk. sorszáma 1882/83.
Az üveg: edzett ásvány nagyító a dátumablaknál.

A szerkezet:

Mint mindenki: keresek reális áron Rolex órát. Kb. 200-250 körül. (régi felhúzós is érdekel)

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.09 0 0 2457
Eszerint a Certified Day-Date azt jelenti, hogy igazoltan használhatják a Day-Date kifejezést, vagy a kronométerminősítésre is utal ?
És, ha eredeti Rolex a számlap, akkor alighanem a felülete ezüstözött... (Nem tudom jó-e az értesülésem, de azt hiszem, hogy a CÉG csak a közelmúlt óta rendelkezik saját számlapüzemmel.)
Viszont a díszítése érdekes. Azaz a dátumablak festett kerete és az óraindikációk lapossága (ez gondolom weissgold) tűntek meglepőnek.

A mutatók is igencsak echte kinézetűek !

Milyen az üvegezése ?

Most ez a Baylor végülis milyen cég ? (Én sajna nem ismertem.)

És rávehető-e az amerikás magyar ismeretség arra, hogy megossza velünk információit ?

sukosdg Creative Commons License 2001.08.08 0 0 2452
Kép az óráról:


Aki küldte magyar származású, Los Angelesben él. Ha kell sok infót tud órákról(Rolex) küldeni.

www.ora.ini.hu

Pitrinkó Creative Commons License 2001.08.07 0 0 2451
Bocsánat hogy beleszólok. Ha már vita van, akkor a svájci órák precízsége talán megérdemel annyit, hogy helyesen írjunk róluk, tehát alant egyelőre és muszáj helyesen.
Bocs.
Előzmény: APT (2440)
Dínó Creative Commons License 2001.08.07 0 0 2450
Bocs, még egy kérdés szokás szerint: mit jelent egy óránál az alábbi felirat: "Tropicalized"?
Dínó Creative Commons License 2001.08.07 0 0 2449
Hát én nem vagyok normális. Csak egy régi órát akartam megjavíttatni, benéztem ebbe a topikba és mire észbekaptam már lett egy "halom" mechanikus órám innen-onnan... :o))
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.07 0 0 2448
Bekukucs !
Szerintem először írtad helyesen. A hatosnál a sorozatszám. (A két gravírozott sor közül az alsóban, mert ugyanitt a felső pedig a tokozás anyaga angolul.) A 12-t pótló cégembléma fölött a szíjjal takart részen pedig a típusszám. Ennek első három-négy számjegye a típusmeghatározó, az utolsó két karaktere pedig a lünetta fazonjára és anyagára utal.
Egyébként milyen eladó darabokkal rendelkezel ?

SükösdG !
Igazán betehetnéd ide is annak az azonos fazonú órának a képét...
Utána pedig elmélkedjünk ennek kapcsán is !

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.07 0 0 2447
Ez igaz, bocs !

És mivel a Tiétek is hasznos volt (van) számomra, így amellett is korteskednék ...

MPeter Creative Commons License 2001.08.06 0 0 2446
Nagyon szép tőletek, hogy így kiálltok mellette. Csak egy a kérdés: ki bántotta? Mert én nem, az biztos. Egy rossz szót nem szóltam az oldalról.

Üdv.
Mocsári Péter

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.06 0 0 2445
Ismét itthon...

Szerintem ne bántsuk az Extra-féle tájmdizájnt ! Én is rengetegszer támaszkodtam rá, sőt ott kezdtem megismerni az órás címeket. Az meg külön öröm, hogy a gazdája sokáig ragaszkodott a P3133-ashoz, ami hozzám is közel áll.

Más :

APT !
Nagyon tetszett a honlapod órabontó része. (Persze én így sem vágnék bele...)
Mégis megadtad magad és beújítottál egy Breitling-et is ? A nagy kérdésem erről a típusról, hogy miképpen tölthető bele a rugóenergia ? Jól gondolom, hogy ez egy megfordított szerkezetre épített kronográf modul ? És így persze lejárata után úgy húzható, hogy 12-es felől 6-os irányba csúszik felül az ember ujja ?

sukosdg Creative Commons License 2001.08.05 0 0 2444
NPZ: A svájci fórumon kérdeztem a Baylor-Heuer: Certified Day-Date minősítésről. Az óra megérkezett, s kiderült, hogy a Rolex és a Heuer haszálhatja a Day-Date elnevezést az óráikon. Bár nem Rolex szerkezet működik benne csak(?) egy sorszámozott Baylor(Eta-módosított). Csak limitált példányszámban hozták fogalomba, a tok és a számlap Rolex gyártmány !

Mindenkinek javallom a www.goodwatch.com-on történő Rolex vásárlást.

www.ora.ini.hu

sukosdg Creative Commons License 2001.08.05 0 0 2443
Igazából szerintem Csaba nagyon fontos szerepet játsz(ik)ott abban, hogy valamit találjunk az órákrók kis hazánkban. Köszönettel tartozom, mert a mai napig az ő oldalát használom keresésre.

M.Péter: nagyon örülök az oldalatok megjelenésének, remélem egy igazi magazinná növi ki magát(már írtam), egy kicsit felrázza a többi oldal szerkesztőit is!!! A külföldi magazinokat olvasva nagyon szegényes a információ ellátásunk. Egyre több ember érdeklődik az igazi értékeket felmutatni képes órák iránt. Nagyon nehéz eligazodni a boltok, kereskedők ajánlatain. Túl soknak tartom a márkákat átfogó körítést, így egyre nagyobb szükség van az ilyen elfogulatlan fórumokra...

Üdv minden olvasónak!

www.ora.ini.hu

MPeter Creative Commons License 2001.08.04 0 0 2442
Én nagyon szívesen beteszem a linkjeink közé is! De így nem megy.
És eredetileg is annyit írtam, hogy Sükösd Gábor az oldalán linkelhetett volna egyből az eredeti oldalra is.
Na részemről téma lezárva. Remélem azért pótolja a hiányosságot, és akkor teszem be a linkek közé. :)
Előzmény: MPeter (2441)
MPeter Creative Commons License 2001.08.04 0 0 2441
Én nem is akarok semmi ilyesmit, de hát a tisztelt illetékes megkereshetett volna e-mailben is... És nekem nem fáj, hogy van ilyen oldal, csak... már leírtam. :)

Ennyit kellene például odatenni:
Forrás: TimeDesign.de

Előzmény: APT (2440)
APT Creative Commons License 2001.08.04 0 0 2440
MPETER: TIMEDESIGN: Az ég óvjon minket attól, hogy ez a fórum személyeskedésbe menjen át. Örüljünk, hogy egyáltalán van már ilyen, és van egymásnak mondanivalónk. Üzlet - lássuk be őszintén - meg egyenlőre nincs a dologban, tehát személyes érdekek késhegyre menő védelmére aligha van szükség. Én már leltem hasznát a TIMEDESIGN linkjeinek, és nagyon szívesen (és egyre többet) nézegetem az ÓRAVILAG-ot is. Ez utóbbi fóruma előbb utóbb - remélem - hasonló lesz, mint ahol mos épp üzengetünk egymásnak. A TIMEDESIGN pedig pár éve valóban hiánypótló volt, miközben egy a HBONE-on kívűlre mutató link elérhetősége akkoriban még nem mindig volt megbízható, magyarán egy német lapra mutató link 98-99-ben bizony sokszor bakfittyet sem csinált, vagy bejött legalább 1 bit/s sebességgel hat óra alatt. MPETER-nek van igaza abban amit mond, de szerintem nem olyan súlyú a dolog, hogy itt emiatt legyenek vad pengeváltások. Vagy ha muszály, akkor azt ki-ki tegye meg e-mailban, úgy kiválóan lehet privát veszekedni. Bocs, hogy itt közbe pofáztam, de egyikőtök sem érdemli meg, hogy a másik haragudjon rá, már pedig jó úton jártok (írtok) ebbe az irányba....

Üdv, és beszéljünk inkább az órákról!

APT - Antal Péter

MPeter Creative Commons License 2001.08.04 0 0 2439
Kedves „TimeDesign”!

Nem az a baj, hogy „merészeled” használni, hanem hogy egy betűvel sem utalsz arra, hogy honnan származik az egész. Így NEM illik csinálni a dolgot. Ha már engedélyüket adták, akkor megérdemelnék, hogy megemlítsd a forrást a lapon. Ráadásul alul a copyright is abszolút félreérthető.

Azért nem említettem a magyar címek részt, mert nem láttam! Ilyen egyszerű. Én csak Sükösd Gábor linkjét néztem meg, ami a Timedesign-másolatra mutat.

Az én véleményem továbbra is az, hogy felesleges egy ilyen linkgyűjteményt lemásolni, hiszen semmi olyan nincs benne, amit pl. le lehetne fordítani magyarra, hogy az is megértse, aki nem beszél idegen nyelvet. Elég lett volna egy sima link a német oldalra.

De ha már úgy döntöttél, hogy úgymond „tükrözöd” az eredeti weblapot a saját oldaladon, akkor legalább annyit megtehetnél, hogy feltünteted a forrást. Ez a MINIMUM.

Ez a saját véleményem, lehet hogy más nem így látja, de én ezen az állásponton vagyok. Nem rosszat akartam, csak nekem így furcsa az egész.

Üdvözlettel
Mocsári Péter

Előzmény: TimeDesign (2438)
TimeDesign Creative Commons License 2001.08.04 0 0 2438
Kedves MPeter,
a lapomról csak annyit szeretnék megemliteni neked hogy azért nem szerepelek www.timedesign.de
oldalon mivel nem láttuk értelmét- beismerem hogy igen, ez majdnem teljes másolata a német cimen szereplőnek.- mivel én a lapomat magyar óra barátoknak szántam inditásakor /1998/ mivel akkor még kb 3 órás oldal létezett, szaksajtó meg egysem. Sokaknak ez volt a legkedveltebb kiindulópontja az órák világába. Azóta sokat változott ithon is a helyzet. De a kapcsolatom továbra is megmaradt a TimeDesign.de -vel.
Az elmult 3 év alatt pontosan 97web cimmel sikerült azt(!) a link gyüjteményt segitenem.
Ez az oka annak hogy én is merészelem használni a "gyüjteményüket" - beleegyezésükkel!!
Ennyit a másolásról.
Amit pedig korrekt módon megsem emlitesz épitő kritikádban hogy magyar oldalak gyüjteménye is létezik ezen a helyen .
Ahova szivesen várok minden uj cimet.

Szivélyes üdv: TimeDesign

www.extra.hu/timedesign

Előzmény: MPeter (2410)
APT Creative Commons License 2001.08.03 0 0 2437
DINO: Tiszeker telefonszáma: 3676953, a POENT megleled a neten (www.poen.hu). De szeptemberig a Tiszekert szerintem nem fogod elérni.
Tudomásom szerint a MARVINT nem hamisították, ahhoz nem volt elég "komoly" gyártó. A hamisítások 99%-ban az O+A, BREITLING, ROLEX, FORTIS és PATEK óráit sújtják, de főleg a ROLEX-et komálják a kicsi sárga órahamisítók.
Ha az óra elfogadható pontossággal jár minden pozícióban, akkor számottevő kopás nem valószínű, hogy van benne. Másrészt a MARVIN összes kalibere gyakori, van hozzá alkatrész, 3-4000 Ft-ért minden hibáját kijavíthatják. Csak a tok és a számlap legyen szép, de legalábbis javítható. Ha ez áll, akkor az ár nagyon jutányos.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Dínó (2436)
Dínó Creative Commons License 2001.08.03 0 0 2436
Megfogadom a tanácsodat, azt hiszem ezzel járok a legjobban. Egyébként megpróbáltam okos lenni és kideríteni az órásokhoz tartozó telefonszámokat, de zátonyra futottam (nem találtam a telefonkönyvben, még cím szerint sem). Ma akartam elmenni hozzájuk személyesen, de lehet , hogy feleslegesen tettem volna a szabadságok miatt?
Ha nem nagy kérés, megadnátok a telefonszámokat is (Tiszaker, Hamvadtöi)?
Egy kicsit más: Marvin órát árul valaki olcsó pénzért (5-6e Ft). Kézifelhúzós, régi darab. Mire kell ezeknél vigyázni, egy magamfajta amatőr miből tudja megállapítani az óra állapotát azon kívül, hogy jár? :o))
Van ezekből hamis, pl, amit a hátlapon szereplő szövegből esetleg ki lehet szúrni?

Köszönöm

Előzmény: APT (2435)
APT Creative Commons License 2001.08.02 0 0 2435
DINO: Kicsit bővebbre fogva a válaszokat:

A POEN elvállal olyan optikai beavatkozásokat, amelyeket mások nem szoktak. Pl: színes mutatókat gyári színre újrafesteni.
A tok polírozásánal viszont nagy kérdés, hogy bevont (aranyozott, krómozott v. festett) tokról van-e szó. Mert ebben az esetben nem elég polírozni, de a bevonatot is újra meg kell csinálni. Ezt már csak nagyon kevesen vállalják.
Az üveg nem igazán nagy ügy. Lehet plexi, de lehet készíttetni egyedileg ásványüveget is (úgy 1500Ft egyedileg tokra öntetve), a zafír csak sík kivitelben van, domború zafír gyakorlatilag beszerezhetetlen. Az üveggel/zafírral az a gond, hogy pontos méretű kell, hogy legyen, és ezek után be kell ragasztani. Ezt nem tudják azonnal megoldani, míg egy plexiüveg csere 2 perc. A plexiből/üvegből van alacsony, magas, középmagas, tehát tudsz laposabb üveget tetetni az órára.
Ugyanakkor a plexi mellett szól, hogy nem törékeny, nagyon olcsó (3-500Ft), könnyen kipolírozhatóak a kisebb karcok, és akár félévente nyugodtan kicseréltetheted. A domború ásványüveget elég könnyű eltörni, a zafír meg ilyen régi órára szóba sem jöhet, amúgy is csak elég vastag kivitelben van. Szóval szerintem a plexi nem rossz, persze könnyen karcolódik, de ez könnyen javítható is. Vegyél egy kis tubus polírpasztát, fogj egy papírzsebkendőt, és 5 perc dörgöléssel szép tisztára ki lehet egy elég homályosra "csürüszkölt" plexit is polírozni.
Ilyen órákhoz a fémszíjj nem szokott "passzolni", de minden valamirevaló órásnál (az eddig szóbahozottaknál is) válogathatsz 800-2000 Ft között jó minőségű, szép bőrszíjjak között. De a bőrszíjjat átlagos használat mellett félévente-évente illik cserélni!

(ui: a nevezett órások zöme nyári szabadságon van szeptemberig...)

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Dínó (2433)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.02 0 0 2434
Dínó

Nagyszerviz (olajozás+tisztítás) + optikai tuning (egy kis polírozás).
Eredetileg nem tudom, milyen szíj volt rajta, amikor hozzám került, rugós fémszíj volt rajta. Vettem hozzá "modern" fémszíjat is, de az nagyon elütött az órától, esetleg egy kicsit "antikolni" kell...
Ki kell próbálni.

Előzmény: Dínó (2433)
Dínó Creative Commons License 2001.08.02 0 0 2433
Köszönöm a tippeket!

APT: mit jelent az a mondatod, hogy a POEN az optikai jellegű dolgokra jobban fel van készülve? Szeretném a tokot is felpolíroztatni, illetve az üveggel is van egy kis gondom. Volt egy kis balesete az órának, ezért ki kellett cserélni. Akkor egy olyan került bele, ami a tokból kb 3-4 mm-re kiemelkedik. Nem tudom, hogy lehetne-e alacsonyabbra cserélni egyáltalán, de a gyerekkori emlékeim alapján nem volt ilyen vastag ez az óra... (mellesleg ez valószínűleg műanyag. Én jobban szeretnék üveget, mivel a halálom, ha össze van karcolva egy óra.) Egyszóval ha ilyenre is szükségem van, akkor mégis inkább POEN vagy egy ilyen "hétköznapi" óránál még nem számít/nem éri meg?

JamesTKirk: ez csak szerkezeti átvizsgálás volt vagy nagyszerviz (optikai tunningal? :o) ) Mellesleg szíjcserére nekem is szükségem lesz. Vajon hogyan nézne ki ez az óra fémszíjjal?

Nem győzöm ismételni milyen hálás vagyok...

Törölt nick Creative Commons License 2001.08.02 0 0 2432
helló

Nekem is van egy ugyanilyen órám (kb 60-as évek második fele), én a Hamvadtöinél (Nádor utca) új szíjjal együtt fizettem 4e körül.
Nagyon jó kis óra, ha hordom, 10mp alatt van a napi eltérés.

Előzmény: Dínó (2427)
APT Creative Commons License 2001.08.02 0 0 2431
aurorix: Persze. Az órákat amúgy általában kötött árakon szervizelik - másutt is. Ottóék automatát 7000 Ft körül javítanak, de márkás órát (O+A, IWC és innen felfelé) drágábban. Egy kézifelhúzós Glashütte-t feltehetően szintén 3-4000 Ft-ért javítanak. Kevesebbet elvárni meg nem igen lehet, egy nagy karbantartás az óra teljes szétszedését, tisztítását jelenti - lásd a lapomon a Cornavint - és ez gyakorlott órásnak is úgy 2 órai munka (nekem egy fél nap, de pl. a MonVis automatát egy egész nap alatt tudtam jól összeszerelni /főleg naptárral szoktak bajok lenni/ - szét persze gyorsan...), utána jön a beszabályozás, alkalmasint anyag is fogy, tehát ez jutányosnak nevezhető.
A POEN amúgy jobban fel van szerelkezve optikai jellegű beavatkozásokra (mutatók újrafestése, tok polírozás stb.), a BREITLINGET és is hozzájuk vittem felújítani.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Törölt nick (2430)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.01 0 0 2430
Apámnak volt egy régi Glasshütte órája (kb. 40 éves lehet). Ha odaviszem, én is hivatkozhatok rád? ;-))))
Ugyanis csak a 10000Ft-os ár tartott vissza, hogy megjavíttassam...
(Bár tény, hogy anyukám Cornavin óráját nagyon szépen megcsinálták)
Előzmény: APT (2429)
APT Creative Commons License 2001.08.01 0 0 2429
Vidd el Tiszeker Ottóhoz (III.Lajos u.43), esetleg hivatkozz rám (Antal Péter), hátha akkor még barátságosabbak. Mezei kézifelhúzós órát úgy 3-4000 Ft ért megjavítanak, kitisztítanak, és ebben már - ha indokolt - benne van a plexi cseréje is. Amúgy ilyen órát javítani nem túl nagy feladat (ha az enyém lenne magamnak megcsinálnám), csak sajnos a mai órások zöme nem is mer mechanikus órához hozzányúlni (persze akkor mitől órás?). A POEN szerintem egy ilyen órához "túl komoly" cég, nagyon igényes, reprezentatív, nagyon jól felszerelt, és hát emiatt - meg a fekvése miatt - szükségszerűen aránylag magas rezsivel dolgozik. Ezekben az órákban igényes, jó szerkezet volt, így megfelelően beállítva napi 10-20mp pontosságot mindenképpen tudnak, hordás közben tovább finomítva ez 10mp alá szorítható. Persze egy másodpercstopp nélküli óránál ennek nincs túl nagy jelentősége. Mindenesetre elég lesz hetente egyszer beállítani, és akkor percre pontos, hűséges darab lesz. Sok szerencsét hozzá!

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Dínó (2427)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.01 0 0 2428
A POEN-ban anyukám hasonló korú óráját kb. 10000Ft-ért tették rendbe.
Előzmény: Dínó (2427)
Dínó Creative Commons License 2001.08.01 0 0 2427
Sziasztok!
Hónapok óta olvasgatom a topikot, de hozzászólni nem igazán tudtam eddig. Most is csak kérdezi tudok, kérlek segítsetek.
Apámnak van egy Roamer Superking órája, amit szeretnék kitisztíttatni/átnézetni, mivel sajna nem igazán akar működni (elindul, de pár mp/perc után megáll). Ez egy kézi felhúzású, 17 köves darab, kb 30 éves lehet. Az alábiak szerepelnek a hátlapján: Antimagnetic, Incabloc, Stainless Steel, Water Resistant, mod 414.2120.310. Leginkább az APT honlapján szereplő ROAMER ELEGANT-ra hasonlít. Gondolom nem egy nagy durranás, de engem erős érzelmi szálak kötnek hozzá.
A kérdéseim:
- hova érdemes elvinni, ahol értenek is hozzá, van is alkatrészük, becsületesek (és esetleg nem túl drága)?
- Tényleg, mennyi lehet kb egy tisztítás, rendberakás?
- Milyen pontosságot lehet elvárni egy ilyen órától ha egészéges?

Előre is köszönöm

Bekukucs Creative Commons License 2001.07.31 0 0 2426
Bocs,rosszul írtam: a felső része van a sorozatszám, az alsón a típusszám. Nehogy eltévessze valaki!
Üdv
Bekukucs Creative Commons License 2001.07.31 0 0 2425
Sziasztok,
Régen jártam itt a törzsasztalnál, gondoltam benézek. Kicsit fel kellene a topicot pörgetni, hát adok egy jó oldalt annak, akit érdekel a rolex eredetisége. Itt van:
http://www.northerntime.com/aboutw.htm
Ez csak a tok sorszámait mutatja időrendben, de sokkal komolyabb információt nem nagyon találtam a neten.
A tokon a fülek alatt kétféle szám található. Az egyik a referenciaszám(típus) a 12-eshez közelebb eső oldalon, alul a sorozatszám, ami a kort mutatja. Például ref5513 (dátum nélküli submariner) lehet 1959-ből, de 1984-ből is. A hátlap belső oldalán a referenciaszámnak meg kell egyezni a tokfül alatti referenciaszámmal. Nem ajánlom senkinek, hogy a hátlapot maga próbálja meg levenni, mert tönkre teheti az órát, főleg új, gázzal töltött rolexek esetében, főleg nem célszerszám nélkül.
Ha valakit komolyan érdekel, vennék, cserélnék, de van eladó darabom is.
Írjatok mailt.
Üdv mindenkinek
Ferci Creative Commons License 2001.07.31 0 0 2424
Bocs, igazad van, ugy akartamm fogalmazni, hogy egy olyan élö óra van a kezeden, ami valoszinüleg örökké menni fog, és nem egy quartz csoda, amiben chippek, meg transzformatorok vannak. Szóval az egész mechanika áttekinthetö, érthetö. A karbantartás persze kell. Talén a 10év még sok is...
Előzmény: sukosdg (2422)
Pacsirtaa Creative Commons License 2001.07.31 0 0 2423
Köszönöm a véleményeket. Az biztos, hogy egy mechanikus órának van lelke. A héten meglesz a seamasterem. Életem első komoly órája...
sukosdg Creative Commons License 2001.07.30 0 0 2422
Ferci:

Ez nem igaz! Az automata jó választás, de 5-10 évente teljes karbantartást igényel ami nem egyenértékű beavatkozás egy elemcserével. Ha ezt betartod, akkor valóban tartós darabra számíthatsz...

www.ora.ini.hu

Ferci Creative Commons License 2001.07.30 0 0 2421
Mindenképpen az automata mellett teszem le a voksom. Mivel nekem is automata van, tudom, mennyivel jobb erzes, szinte le az ora a kezeden ellentetben egy quartzzal. Egy - ket honap hordas utan, egy megbontassal be lehet ugy allitani, hogy utana SOHA tobbet nem kell megnyitni, ami ugye nem nagyon mondhato el egy quartzrol.

Szoval hajra automata!!

Előzmény: Pacsirtaa (2418)
Törölt nick Creative Commons License 2001.07.30 0 0 2420
A Seamaster amúgy sem egy túl ritka Omega, szóval biztos nem ez lesz az arab gyüjtők féltve őrzött kedvence 2030-ban.:-))
Amúgy jó választás, úgysem akarod majd eladni:-)
Előzmény: Pacsirtaa (2418)
APT Creative Commons License 2001.07.29 0 0 2419
Pacsirtaa: Az automata biztosan értékálóbb. Meg hát - mint már sokszor kitárgyaltuk e lapokon - a mechanikus órának lelke van. De az értékállósággal kapcsolatosan ne legyenek illúzióid. Egy ilyen óra úgy 10-15 éves korától kezdve őrzi az értékét, és csak még később kezd emelkedni az ára. Hogy milyen áresésre számíthasz? Ha el akarod adni, akkor úgy a felére rögtön lemegy az ára a gyakorlatilag új órának is. Persze lehet látni mindenféle topicokon közel új árra tartva futó modelleket, de ezek azok, amelyek még jövőre is gazdát fognak keresni.

Más: megfésültem kicsit a készletemet, van sok új óra (van egy Seamaster Cosmic 2000 is, hátha érdekel):

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Pacsirtaa (2418)
Pacsirtaa Creative Commons License 2001.07.29 0 0 2418
Tisztelt forumlakok!
En is kerdessel fordulok hozzatok. Kineztem magamnak egy Omega Seamastert, megpedig automata verziot. Az Orex-nel 370 eft, mig az ugyanilyen kulseju quartz 277 eft. Megis az automata melett dontottem. Jo dontes? Erdemes az Orex-nel megvenni? Ertekallo tipus? Mivel meg nem vettem meg velemenyeteket szivesen fogadom es elore is koszonom.
mostazegyszer Creative Commons License 2001.07.28 0 0 2417
Sziasztok.

Már egy ideje olvsom ezt a topicot, vannak nézetkülönbségeink néhány márka megítélésében, de nem ezért írok, hanem tanácsot kérnék:

Le akarom cserélni a jelenleg hordott órám, pontosabban venni még.

Olyan kétezer márka körülire (úgyis a végére 3 lesz), (nem hinném, hogy Mo.-n veszem)gondoltam.

Az eddigi jelöltek: Breitling Superocean Professional, Moon Watch (az új replica), Sinn 903 (a 24 órás), Fortis Spacematic Chrono. Ezek az újak, de gondoltam esetleg vmi. használtra is. (Európai site-okon is nagy a kínálat.)

Szóval a kérdés: olyan 3-400 körül mit javasolnátok?

Bónusz kérés: ha esetleg van valakinek a fentiek közül, vagy hasonló kategóriájú (esetleg egy pápai Fortis: http://www.fortis-watch.com/dt/editionen/edition8.html), és az elmúlt hónapokban, pár évben megunta, akkor megoldhatom a problémáját.

Flex Creative Commons License 2001.07.24 0 0 2416
Sziasztok!

Kaptam ajandekba 100e Ft-nyi OREX utalvanyt, de a kozeljovoben nem szandekozok orat vagy ekszert venni. Aron alul elado.

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.23 0 0 2415
Sziasztok,

Megkért egy barátom, hogy segítsek neki eladni az óráját.
1911-es IWC, 14 karátos arany, tűzzománc fedéllel. Az IWC gyártól kértem egy eredetigazolást, amit el is küldtek.
Az óra képe megnézhető itt: http://kep.tar.hu/era123/index.phtml?aid=27504024
(Az első 7 db kép szól róla.)

Semmilyen irányárat sem tudok/tudunk, segítséget szeretnék kérni valamelyikőtöktől, hol és mennyiért érdemes kínálni?

Attila

sukosdg Creative Commons License 2001.07.23 0 0 2414
Most olvastam:
Mikor D.Tito (USA milliomos) befizette az űrkirándulás árát kapott egy Fortis órát (tokkal vonóval). Gondolták majd magával viszi s lehet reklámozni, hogy micsoda űróra... Erre Tito egy Omega X33-at választott! (jó döntés volt)

www.ora.ini.hu

sukosdg Creative Commons License 2001.07.22 0 0 2413
Az elmúlt 2 hétben +1 sec-et produkált a transitronic szerkezet!! (dobozban)

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.19 0 0 2412
Izé... Lehet, hogy nagy marhaság, de nem külön értelmezendő a két felirat?
1. Certified
2. Day-Date (merthogy mindkettő ott van a számlapon)
:-)
Előzmény: sukosdg (2411)
sukosdg Creative Commons License 2001.07.18 0 0 2411
Rendeltem, (remélem nemsokára elküldik) a neten egy nagyon szép órát.
Baylor Heuer Automatic. Az érdekessége, hogy Certified Day-Date jelzése van. Nagyon hasonlít a Rolex Day-Date órájához, de mit jelent a minősítése??


www.ora.ini.hu

MPeter Creative Commons License 2001.07.16 0 0 2410
sukosdg
Köszönjük, hogy az oldaladra kiraktad az Óravilág linkjét! Amint lesz időm, rendbe rakom a linkek menüpontot, és természetesen a te weboldalad címe is felkerül majd.
(Azért azt hozzá kell tegyem, hogy egyébként is feltettem volna a tiédet is, meg az APT-jét is.)

Ezt a TimeDesign-t viszont nem nagyon értem! Egy az egyben le van másolva a TimeDesign.de linkgyűjteménye, de meg sem említik az oldalon... Érdekes.

Üdv.
Mocsári Péter

APT Creative Commons License 2001.07.16 0 0 2409
sukosdg: Megtiszteltél, hogy kiraktad a linkemet. Köszönöm, kölcsönös megbecsülésem jeleként amint a saját link-gyűjtemény részemet rendbe teszem, az élére raklak!

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: sukosdg (2405)
APT Creative Commons License 2001.07.16 0 0 2408
NPZ: Az régebbi elektronikus órák ára pont olyan, mint a mechanikusoké. Vagyis esete válogatja. A 80 soknak tűnik egy billegőmotoros Longines óráért. A baj ezekkel, hogy a gyűjtők abszolút nem keresik, ezért majdhogynem eladhatatlanok. A 80 talán arany tokos kivitelben tűnik reálisnak.
Más tészta a hangvillás óra, annak egy kicsit "kultusza" van. Ez keresettebb, könnyebb eladni, és értékesebb is.
A második kérdésedre a válasz jó magyarsággal: az a RADO, az az a RADO.
A 70 éves új órák trükkje az, hogy ismerek olyan órásokat, akiknek az apjuk, nagyapjuk, de tán már a dédapjuk is órás volt, sőt ismerek egyet, aki a családi üzletet 1870-ig tudja visszavezetni. Itt felhalmozódott a század "hordaléka", és a világháború körül eladhatatlan készleteket eldugták az oroszok elől, majd később "elfelejtődtek". Én meg kiásattam (egy esetben szó szerint, pl. az arany GRANA és a fekete Certina óra a föld alól került elő!) őket.

pack40: Nem akarlak letörni, de közel új, ráadásul kvarc órát nagyon nehéz árában eladni. Gyűjtők nem vesznek kvarcórát, még nagyon márkásat sem igen. Az üzletek természetesen nem foglalkoznak vele, talán próbáld meg egyfelől itt a fórumban hirdetgetni, valamint az ÓRA MAGAZINBA is meghirdetheted. Emellett van sok műszaki bizományi, de ott valószínűleg úgy fél- és harmadár körül lehet eladni. Ahogy írtad, a kurrens darab bizony legyen 80 éves IWC (és ami ugyebár látta Lenint...)

Előzmény: Törölt nick (2407)
Törölt nick Creative Commons License 2001.07.16 0 0 2407
Az electronic órákról írtak szerint most jól értem, hogy ebből egy jobb darab igencsak borsos árú tud lenni ? Eszerint egy ilyen Longines megéri a közel 80-at ? (Ha kell, szóljatok !)

APT !
Az óráid között láttam egy régi RADO-t. No, ez a Rado az a Rado ? (Márminthogy a manapság oly híres márka egy korábbi darabja ?)
Hja, régiek...
Nem fér a fejembe, hogy sikerülhetett a század első feléből még olyan daraboKAt(!) találni, ami még nem ment ki a kereskedő kezéből...

pack40 Creative Commons License 2001.07.16 0 0 2406
Van egy három hónapos -még garanciális ha ez jelent valamit- TISSOT PRS 200 órám amit
el szeretnék adni. Talán egy komolyabb O+A, Breitling stb. márka 'egyszerűbb' (értsd olcsóbb) típusára lecserélni.

Létezik olyan bolt ahol NEM csak eladnak?

Gondolom olyan van ahol egy 80 éves I.W.C. bevennének de ez egy relatíve friss márka.

Előre is köszi a segítséget!

sukosdg Creative Commons License 2001.07.16 0 0 2405
APT!

Nagyon szép munka!!! (Mindenkinek kötelező megnézni....)

www.ora.ini.hu

APT Creative Commons License 2001.07.15 0 0 2404
Ígéretemhez híven kiegészítettem az óratörténeti lapomat, és még egy öreg Cornavin felújításának képsorozatát is kitettem , hátha érdekli valamelyikőtöket.
sükösdg: Szert tettem egy eredeti DOXA "vasutasórára". Jó tenyérnyi, súlyos darab.

ORAGYUJTEMENY

APT Creative Commons License 2001.07.13 0 0 2403
sukosdg: Kiegészítésképpen - a billegőmotoros órák egy időben nagyon elterjedtek - és relatíve olcsóak - voltak. Azonban a konstrukció valóban problémás, ezért tűnt el. Gond az, hogy a billegőmotoros kivitelnél a teljes futómű mozgatását szolgáló energia a billegőről lesz levéve. Tekintve, hogy a fogaskerekek kapcsolódási hatásfoka koránsem 100%, ezért sokkal nagyobb energiát kell a mutatók megbízható továbbításához a billegőtől elvonni minden lengésnél, mint amennyit amúgy a - fordítva, a billegő által gátolt - mechanikus szerkezetnél a futómű végén a horgony átad a billegőnek. Ez jelentősen rontja a billegő lengésének izokronitását (önálló szabad lengését). Nagyon precíz mechanikai kivitellel ez a probléma kiküszöbölhető (IWC-éknél ez nyilván nem gond), de ekkor a szerkezet valóban drága. Másik gond a mágneses nyomaték átadására szolgáló mágneses betét vagy tekercs a billegőn, mert ettől valóban nehéz a billegőt minden tengely irányába jól kiegyensúlyozni (pozicionális hiba!), ráadásul a nehéz billegő ütésbiztosítása is romlik (könnyebben kap tengelytörést incabloc v. KIF ütésbiztosítással is, mint a hagyományos órák billegői). Nézd csak meg, milyen tömör, és milyen "primitív" kivitelű a BWC billegője! Hőkompenzálásról meg inkább ne is beszéljünk. Persze itt is voltak nagyon igényes megoldások.
Vitathatatlan előny viszont, hogy elektronikus vezérlésnél már egy egyszerű billenőkörrel is jól biztosítható az átadott impulzus állandó nagysága. Ez viszont jó hatású a pontosságra.
Összességében a rendszer halálát alapvetően az okozta, hogy nem tudott a jó minőségű hagyományos mechanikus óráknál sem számottevően olcsóbb, sem pontosabb lenni, ugyanakkor az elem 1 éven túl ritkán birta, de a 60-as években szokásos higanyoxid elemek még ennyit sem bírtak ki. Ezen okok miatt egy hagyományos, mechanikus, de automatikus felhúzású órához képest valóban számottevő műszaki előnyt nem tudtak nyújtani, így kipusztultak. (Amúgy tényleg sok volt belőlük, a keleti blokkban a RUHLA milliószám gyártotta a "Transitronic" órákat, de silány minőségük miatt nem is nagyon maradtak fenn, a korabeli szocialista elemek kis túlhordásnál is szétfolytak, a szerkezet kinyúvadt, és már repült is a szemétbe. Ez a műszaki megoldás amolyan kísérleti rendszer volt.)

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: sukosdg (2402)
sukosdg Creative Commons License 2001.07.13 0 0 2402
NPZ:
Az ár azért volt magas, mert nagyon kis tűréssel rendelkező alkatrészeket igényel a szerkezet és sok volt a selejt a gyártás folyamán.
Nagyon pontos (1-2 mp/nap) órácskák. 28.800 A/h abban az időben még ritka volt.
A mostani piaci értékük kb. 250-600 USD. Bár az ETA gyártott ilyen szerkezeteket hamar abbamaradt az értékesítés.
Az IWC pontos ref.számot megkeresem, de titán chrono-ba építik a szerkezetet.

MPeter:
Gratulálok, sok sikert! Légyszi tüntessétek fel a frissítéseket, hogy egyszerűbb legyen megtalálni az újdonságokat!

www.ora.ini.hu

MPeter Creative Commons License 2001.07.12 0 0 2401
Sziasztok!

Nem akarom reklámozni az Óravilágot, csak annyit szeretnék hozzáfűzni ahhoz, amit írtatok, hogy folyamatosan bővítjük az óramárkákat, meg persze mindent. Direkt a „populárisabb” márkákkal kezdjük, aztán persze majd jön a többi is.
Ha bármilyen hibát találtok, vagy észrevételetek van, szívesen fogadjuk!
Egyébként 1-én indult az oldal.

Üdv.
Mocsári Péter

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.12 0 0 2400
Miért, mit kóstáltak az ilyen szerkezettel szerelt masinák ? (Amit én láttam, eladó...)

És melyik IWC tartalmazza ezt a járatot ?

sukosdg Creative Commons License 2001.07.11 0 0 2399
Az óra nagyon pontos, a mágnesesség ellen külön tokkal védekezik. A vezérlést a billegő indukciója vezérli. Különben rendes :) 13 köves szerkezet.

Szerintem csak az ára miatt nem tudott elterjedni! Az IWC most egy hasonló szerkezettel hozza ki a chrono-ját.

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.11 0 0 2398
Köszönet a leírásért, egész szemléletesen, szinte magam előtt láttam a lényeget !
APT Creative Commons License 2001.07.10 0 0 2397
NPZ: Elektromos, de nem kvarc óra többféle volt. Ezek kétféle csoportba oszthatóak:
1., Hagyományos mechanikus járatszabályozású órák elektromos energiaellátással.
Ezek közönséges billegős, ingás órák, ahol a főrugót (vagy súlyt) időnként villanymotor felhúzza. Ezeket nem alkalmazták karórában, azon egyszerű oknál kifolyólag, hogy a felhúzó motornak időnként kell rövid idő alatt nagy nyomatékot kifejtenie, az idő nagyobb részében nyugalomban van. Ez pedig erős motort, és viszonylag nagy áram leadására alkalmas telepet jelent. Ez pedig karórában nem fér el (vagy szovjet csodaóra lesz belőle a plusz két bőrönddel). De fali és ébresztőórában sokat használták.

2., Elektromosan vezérelt járatszabályozás.
Itt nincs motorrugó, hanem a futómű fordítva működik, és az inga vagy billegő mozgatja kilincsművel az órát. Az járatszabályozót (billegő, inga) pedig elektromágnes tartja működésben. Ez ciklikus mágneses impulzusbevitelt jelent, amelyet egy érintkező, vagy tranzisztoros induktív kapcsoló vezérel. A billegőn ilyenkor vagy egy kis tekercs, vagy egy kis állandómágnes v. lágyvas darabka van, és ezen keresztül "taszajtanak" rajta minden lengéskor. Ilyen órát láthattál.
Bajuk azonban sok volt. Az érintkezős kiviteleken nem voltak tartósak az érintkezők, és mindegyikre jellemző a viszonylag nagy áramfelvétel, tehát rövid elemélettartam. Nagyobb baj a rendszer külső mágneses térre való nagy (a hagyományos "antimágneses" kivitelnél sokkal nagyobb) érzékenység, és az, hogy a billegő szabálytalan kivitele miatt reménytelen volt a normális hőkompenzáció és általában a jó kiegyensúlyozás is. Ezek az órák pontatlanabbak a precíz hagyományos kivitelnél. A HAMILTON nagyon sok ilyet csinált, de a hangvillás majd kvarcórák szélsebessen eltüntették a piacról ezeket.
Ebbe a csoportba tartoznak a hangvillás órák is, amelyek egy elektronikusan gerjesztett rezgő hangvillát használtak járatszabályzóként. Ezek invár (hőkompenzált) hangvillákkal a mai jó-közepes kvarcórákkal azonos pontosságúak voltak. De őnekik is betett a kvarcóránál nagyobb áramfelvétel (rövidebb életű elem), a drága és bonyolult, így drága mechanika (A hangvilla 400Hz körül rezeg. Egyik szárára van egy vékony fémszál forrasztva, a végén egy kis rubin kilinccsel. Ez forgatja a járókereket, amely úgy 2-3mm átmérőjű és 3-400 foga van! Itt a szerkezet hajlamos gyorsan kopni). Ráadásul az ilyen óra folyton 400Hz-en halkan "visít" ami sokakat (pl. engem) ritkamód idegesít, éjszaka az éjjeliszekrényen egy ilyen óra pontosan olyan, mint egy a szobában kolbászoló szúnyog.

ui: pár napon belül bővítem az órás lapom szerkezetekről szóló részét, be fogom venni ezeket is, meg a kvarcórákat is néhány képpel.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Törölt nick (2394)
Törölt nick Creative Commons License 2001.07.10 0 0 2396
Nagyszerű, hogy az óraini-n a beltartalma is látszik. Alighanem ilyenféle lehet az általam látottban is.
Persze eszerint bakiztam reggel, mivel itt a rugóházat nem lehet feszesen tartani ha már nincs is...

Valóban pontos szerkezet ?

sukosdg Creative Commons License 2001.07.10 0 0 2395
NPZ
Van egy hasonló órám: BWC SWISS Transitronic, a billegőt gerjesztik mágneses vezérléssel! Nézd meg!

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.10 0 0 2394
Tegnap járt a kezemben egy nagyon érdekes óra. Vagy húsz éves volt. Egy Longines "Electronic".
A járása, ketyegő hangja és a róla elmondottak alapján mechanikus óra. Azonban rugóerőt a korona felől beletölteni nem lehet, az csak forog, mint egy kvarcóra esetében. És persze hiába is lóbálod, nics zuttyogó hangú rotorpörgés sem.

A titok nyitja az, hogy egy elemről hajtott motor húzza fel a szerkezetet és így hasonlóan feszes állapotban tartja a rugóházat, mint az automata szerkezet. És ez persze így van akkor is, ha nem viseli senki sem.
Állítólag meglehetősen pontos és jól tartja a sebességét.

Ki ismeri közelebbről (esetleg belülről is) ezt a szerkezeti megoldást ?

Üdv :

NPZ
Ksasa Creative Commons License 2001.07.09 0 0 2393
Sziasztok Urak!

Eladnám a következő paraméterekkel bíró órámat:

PRONTO Tropic Master. Swiss Made.
25 jewels automatic incabloc day-date / ETA 2834-2 28800 A/h /
Másodperc stoppos, gyors dátumváltás.
Rolex day-date design, bicolor, fehér számlap,
acél ház, aranyszínü lünetta,
menetes aranyszínü korona,
menetes üveg hátlap, vízálló. Bicolor fém szíj.
Folyamatos kézen hordáskor napi 2-3 másodpercet késik! Állaga átlagos.

Képet talán a jövő héten tudok küldeni, ha kell.

Ha valakit érdekelne, hívjon.

Sasa. 06 20 9214886
ksasa@freemail.hu

Ksasa Creative Commons License 2001.07.09 0 0 2392
Sziasztok Urak!

Eladnám a következő paraméterekkel bíró órámat:

PRONTO Tropic Master. Swiss Made.
25 jewels automatic incabloc day-date / ETA 2834-2 28800 A/h /
Másodperc stoppos, gyors dátumváltás.
Rolex day-date design, bicolor, fehér számlap,
acél ház, aranyszínü lünetta,
menetes aranyszínü korona,
menetes üveg hátlap, vízálló. Bicolor fém szíj.
Folyamatos kézen hordáskor napi 2-3 másodpercet késik! Állaga átlagos.

Képet talán a jövő héten tudok küldeni, ha kell.

Ha valakit érdekelne, hívjon.

Sasa. 06 20 9214886
ksasa@freemail.hu

sukosdg Creative Commons License 2001.07.09 0 0 2391
www.oravilag.hu:
Egész jól szerkesztett. Már éppen ideje, hogy egy általános infókat tartalmazó,oldal szülessen.
Nagyon hiányolom a magyar lehetőségeket figyelembe vevő teszteket, anyagokat. A külföldi újságokhoz mindenki hozzáférhet, elolvashatja a Franck Müller stb... újdonságait, de legyünk őszinték nem ez a mai realitás.
Szurkolok és támogassunk egy általános (nem eg-egy márkára korlátozott) órás, netes magazin létrejöttét!

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.09 0 0 2390
Könyörgöm, nehogy félreolvassátok a "bevehetnék"-et, mint a topic adta félreérthetőséget.
Arra akartam utalni, hogy tán ezekkel a márkákkal is kiegészíttethető az ottani választék !
Törölt nick Creative Commons License 2001.07.09 0 0 2389
Mindkét, az impreszumban lévő név ismeretlen számomra. De az aloldalakba olvasva gyanítom, hogy a SZAKMA a számukra valahonnan ismerős...
Persze ez a "platina", mint alaplemez érdekes definíció. Engem a Plattensee-re emlékeztet. Lehet, hogy egyenes fordítás ?
(No, meg bennragadt a titántokra utalás hiánya az IWC kronográfnál, mint világelsőségre hivatkozásnál. De ez biztos csak elütés.)

Ja, nem akarom köpködni !
Az én műkedvelő amatőr szintemhez képest még rengeteg ott az elsajátítanivaló. Ezért rebegtem hálát az előbb, hogy jelezted a meglétét. Tényleg örömmel olvastam bele !

Dehát tudom a Te hiányérzeted okát...
Se NIVREL, se Perrelet, se FC. Igazán bevehetnék...
Alighanem csak egy mail kérdése.

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.09 0 0 2388
Szerintem is hiányzik néhány márka:-)))))))))

Nem tudod, hogy kik csinálják?

Előzmény: Törölt nick (2387)
Törölt nick Creative Commons License 2001.07.09 0 0 2387
Kösz a jelzést, szerintem is remek a honlap. Időnként be- bepillantok oda is...

Csak nekem hiányzik néhány márka :(

Viszont legalább megtalálható a címlap cikkeiben egy olyan link, ami a múltkorában hiányolt mai DOXA választékot is tartalmazza.

Ott is indul fórum ... (?) !

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.09 0 0 2386
Üdv!

www.oravilag.hu

Láttátok már? Lehet, hogy csak nekem új, de én ma fedeztem fel.

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.09 0 0 2385
Megnéztem.
Amit kinéztél, azzal közel azonos megjelenésű az enyém is. (DATE változatban és a polírozott helyett a nemesfémöntvény lünettával, de ennek ellenére 15000 típusszámmal - alighanem utólagos volt a csere.)
Tán erre hasonlít az említett eltérés mellett a leginkább.

Viszont a fektetés nem jött be, nem lassult le a járása :(
De legalább eszerint tényleg jól tartja a tempóját különböző pozíciókban is, tehát az eltérésekkel tán még most is hozhatná a kronométermérést :)

APT Creative Commons License 2001.07.06 0 0 2384
FERCI: Hát, nem adják ingyen, de azért nem teljesen irreális. Amúgy jó, megbízható 18 köves szerkezet, megfelelően beállítva hűséges darabok szoktak lenni.

(Ha izgatnak a Poljotok, nézz szét az orosz óráim között, hátha találsz barátibb áron szimpatikusat! A 79$-nek megfelelő összegér már 3133 krono is akad.)

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Ferci (2383)
Ferci Creative Commons License 2001.07.06 0 0 2383
Huh a fekete ébresztös Poljot nagyon bejön. Szerintetek a 79$ nagyon sok erte? egyaltalan milyenek ezek a Poljotok, isten bizony rendelnek egyet!
Előzmény: sukosdg (2382)
sukosdg Creative Commons License 2001.07.05 0 0 2382
Ha orosz órák, akkor keressétek:

Frank Spar
URL: www.russiansouvenirs.com
E-mail: order300@aol.com

Ő minden Poljot-ot be tud szerezni. Bár Moszkvába kicsit nehézkes a pénz küldés, de kitartás...

www.ora.ini.hu

dreyfuss Creative Commons License 2001.07.05 0 0 2381
Van egy Doxa honlap:

www.doxawatches.com

A www.doxa.at-re visz át, ahol nem sok érdekes van.

Előzmény: APT (2375)
lenox Creative Commons License 2001.07.05 0 0 2380
Azt nem tudom, tenyleg 1-2 ev lesz-e (hatha), de hogy most nem az biztos :). Egyebkent Langematic Perpetual volt. Sajnos a neten nem talaltam kepet rola, csak korabbiakrol.

A Rolexeket kulonben megnezheted itt:

http://www.pacifictime.com/RolexWatches.htm

Oda van irva a kepek melle a tipusszam is. Nekem egyebkent a feher aranybol keszult day-date-ek is tetszenek (persze gyemantok nelkul), elso ranezesre az sem hivalkodo. De sajnos az is kilog a koltsegvetesbol.

A letevesi helyzeteket meg tenyleg csak olvastam es magyarazat nem volt hozza. Logikusnak hangzik egyebkent amit mondasz, ugyhogy hajlok ra, hogy azt higgyem mindegy, hogy a 2 kozul melyik helyzetben van az ora. Szerintem probald ki, es kiderul. Ha van kulonbseg, majd gondolkozunk tovabb, hogy miert lehet, ha nincs, akkor meg jok voltak a kovetkeztetesied.

Előzmény: Törölt nick (2376)
Törölt nick Creative Commons License 2001.07.05 0 0 2379
Még mindig P3133 AVIATOR !

Szóval ez is kis sorozattal indult, először 1500 készült el. Elhordták, mint a cukorkát és jött a második 2200-as sorozat. Az is hipp-hopp és elfogyott. Mostanában pedig megy a harmadik (egy beszélgetés során az ezeket korábban behozó koma szerint immár utolsó), 5700-as széria. Ha az összes 9400-ból pedig levonjuk azt a jópár száz, akár néhány ezer darabot, ami a Fortis hamisítványok németországi készítéséhez pörgette meg a típus piacát, azonnal kiderül, hogy meglehetősen ritka darabról van szó.
Csak már lenne nekem is...

Sorszám pedig csak a fémhátlaposokon van. Ugyanis extráért lehetett hozzá rendelni üveghátlapot is (annak a közepébe értelemszerűen nem gravíroztak sorozatszámot...). Így viszont a látványadta gyönyör ellentétben van a sorszámhiánnyal és azzal a ténnyel, hogy ezek csak 3 ATM vízállóak a fémhátú 5 ATM-val szemben.
Egyébként én még 370 DM-ért találkoztam vele korábban a net-en :-)

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.05 0 0 2378
Én is épp az itteni gyűjtőknél való kilincselést ajánlottam volna...
Illetve még rendszeresen akad új darab a pesti "Tangó"-n (használtcikkpiac a Nagykőrősi úti autópiac előtt) két mindig kint lévő kereskedőnél is. Régebben a BÁV kerített valahonnan egy vagonra valót, ők is sokáig árulták. Azok többnyire egy Zenith design-ra hasonlítottak.

Az általam említettet azért dobtam be ismét ide, mert nekem is nagyon szimpatikus, szintén megpróbálok egyet keríteni. Ha látok valahol ilyet, jelzek. Azonban szerintem pont a repülős múlt miatt - a korábban APT által is leírt okok alapján - szerintem ez igazán csak bőrszíjjal való.

Apropó repülősmúlt. Farkas Bertalanról nem tudom, milyet viselt fenn, de a '92-es német-orosz űrrepülés orosz tagján ez a szerkezet volt. Azt nem tudom, milyen tokozással. (A németen alighanem Fortis.)
Korábban pedig a magyar légierőnél is rendszeresített típus volt a 3133-as. És nagyon bevált !

Más :
Régi DOXA szinte mindig fellelhető néhány ezen a honlapon. Újat meg én sem leltem sosem, de mint írtam, úgysem ezek a maiak rengetik meg a piacot. De, ha érdekel, akkor az importőrét az Astoria üzletház emeletén találod.

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.05 0 0 2377
Ja, oldaltfektetés...
Szóval ennek valóban vissza kéne fogni a tempót, márcsak azért is, mert ilyenkor a billegőtengely mindkét végén oldalról belenehézkedik a csapágykőbe. Hátonfektetve viszont leginkább az egyik végpontja támaszkodik erősebben. Így az egész elképzelhető előttem.
No, de akár jobbra, akár balra fordítanám, ugyanúgy két tengelyvég súrlódása fogja vissza, ezért van, hogy nem értem, miért is a különbség.
Ráadásul a kronométerbizonylat alapján nem lenne szabad a különböző helyzetekben egymáshoz képest jelentős eltérést produkálnia...
Törölt nick Creative Commons License 2001.07.05 0 0 2376
Hja, ha csak egy-két év, érdemes kibliccelni :-) Az épp milyen típus is volt ?

De egyébként tényleg érdemes választás lesz. A leírásod szerint ez szintén egy diszkrétebb darab. (Én pld. pont azért tartom szimpatikusnak az acéltokost - az ellenállóképességén túl - ,mert nem annyira hivalkodó, mint amit mindenki feltételez erről a márkáról.)

Képed van-e róla ? Vagy bányásszam elő a katalógust (mert mostmár úgyis rá fogok keresni a típusszám alapján...) ?

Kívánom, hogy mihamarább érezd birtoklásának örömét !

APT Creative Commons License 2001.07.04 0 0 2375
Mr Darcy: A DOXA-nak nincs (legalábbis én még nem leltem rá) hivatalos honlapja. Bár a mostani DOXÁkon meg amúgy sem igen van néznivaló...
A "műanyag", tehát plexi üveg magától értetődő volt jó 20 évvel ezelőttig, még a drága, neves, arany, platina tokos órákon is. Amúgy nincs is igazán vele baj, nem törik el olyan könnyen mint az üveg, könnyebb, és bár könnyen karcolódik, de kipolírozható, vagy fillérekért cserélhető.

kyklops: A POLJOT összes kronójában ugyanaz a 3133-as szerkezet van, egyetlen komplikációja a holdfázis kijelzés, ekkor 25 köves a szerkezet. Amúgy ezek az órák kizárólag csak a tok és számlap kivitelében térnek el egymástól. Tudtommal idehaza (már, és még) nincs képviseletük, így beszerezni nehéz. Amire viszont - amennyiben ragaszkodsz egy adott fazonhoz - vigyázz, az az, hogy a gyár előszeretettel limitált szériákat gyárt, vagyis egy adott fazonból csak 500-2000 közötti darabszámokat gyárt. A kifutottak ezek után gyakorlatilag beszerezhetetlenek, a variációk száma viszont sok száz, csaknem áttekinthetetlen. Nincs még egy gyár, aki egy óratípust ennyiféle külalakban gyártana! Egy átnézést és beállítást pedig - ahogy SUKOSDG is írta - bizony megérdemelnek, de ezután megbízható, stabil darabok.

(ui: ha érdekel, van több 3133-as a készletemben:)
ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Mr Darcy (2370)
lenox Creative Commons License 2001.07.04 0 0 2374
Ezt sajnos nem tudom... A Rolex Reference Guide-ban olvastam, sajnos meg nincs amin kiprobalhatnam. Egyebkent egy aceltokos Datejustot szeretnek, feher szamlappal, Oyster 'szij'-jal, es nagy szamok nelkul (16200ws). Kulonben beleolvastam a svajci oras topicba is, meg vettem 'Ora Magazin'-t, stb. Azert van meg egy par masik ora is ami tetszik. De ha csak egy orat kellene valasztani, akkor ezt a fenti rolexet valasztanam (tekintve a koltsegvetest, mert ugye 75000 markaert lattam meg olyat, ami nagyon megtetszett, de arra meg edzek szerintem 1-2 evet :))
Előzmény: Törölt nick (2368)
kyklops Creative Commons License 2001.07.04 0 0 2373
az ára 390DM+65DM ! Bocs
kyklops Creative Commons License 2001.07.04 0 0 2372
Sziasztok ! Már korábban ajánlották nekem a Poljot-ot mint kronos-t a www.poljot.de elég bő választék van jó áron. 490DM bőr szijjal(+65DM fémmel)Most körözöm a kinti (No.-i)ismerősömet ,hogy oldható meg a beszerzés. Egyébként (3Hz szerkezet)
kicsit bövebben az "AVIATOR"-ról: 3133 movement
Caliber 31mm
Height 7,35mm
23 ruby jewels
Side second hand
Date-of-the month calendar
Calendar display change-over time is within 2 hours
Affecting time display calendar setting: in the 2nd position of winding stem
Stopwatch: summing-up action
Sweep-type hand of second counter
Side hand of minute counter
30-min capacity of minute counter scale
Balance period 0,33(3) s
Mean daily rate from -10 to +20 s/day
43h winding with stopwatch turned-off
37h winding with stopwatch turned-on
NOTE: 3133 chronograph movement is the 1st MWF upgraded version of famous and one of the most expensive Swiss movement Valjoux 7734. Egyébként érdekelne hol lehet hozzájutni Mo.-on ehhez a tipushoz?
Üdv kyklops.
sukosdg Creative Commons License 2001.07.04 0 0 2371
Most egy AERO-GRAPH-om van de várható moszkvából pár érdekes darab. Már érkeztek Vosztok automata, dátumos órák.

A Poljot-ok valóban szépek, de sajnos szerintem közel sem olyan jó a minőségük. Nekem minden darabot át kellett vizsgáltatni. Szerintem a Vosztok a tradicionális (OROSZ) katonai óra, a Poljot design a Fortis(talán viszavágynak az űrbe) és a Breitling koppintása. Gagarin Poljot-ot használt!
Ha valaki eléri a Farkas "Berci"-t kérdezze meg, milyen órát vitt magával!

www.ora.ini.hu

Mr Darcy Creative Commons License 2001.07.04 0 0 2370
APT, npz
Tudtok ajánlani valami jó helyet ahol képeket, (jelesül régebbi, 60-as évek Doxa) találok?
Tegnap kutakodtam egy keveset nem sok eredménnyel. Amúgy az enyém teljesen egyszerű darab sajnos - szentségtörés – műanyag „üveggel”, másodpercenként kettőt ugráló mutatóval.

Üdv

Előzmény: Törölt nick (2367)
MA_ Creative Commons License 2001.07.04 0 0 2369
Sziasztok

Itthon hol lehet hozzájutni ezekhez a Poljotokhoz?

Sukosdg meg van meg a Blue Angels-ed? Mert ha lesz ra keret lehet hogy erdekelne.

MA

Törölt nick Creative Commons License 2001.07.04 0 0 2368
Minek köszönhető, hogy a két átellenben lévő oldalon fektetés különböző sebességváltozást okozhat ?
Törölt nick Creative Commons License 2001.07.04 0 0 2367
Még valami. Más :

A múltkor itt felvetettem a P3133-ast. Erre ugyebár APT jelezte, hogy a krono jellegen túl úgyis divatos lett ismét a cirill betűs óra. Namost szerintem ez a Poljot jól (vagy inkább szemtelenül, mert ebből már hamisítványt is csinálnak) kihasználva a FORTIS dizájn mai sikerét pont megfelel az említett kritériumoknak. Tehát én pld. ajánlom a kedvező áron mechanikus kronográfokat keresők figyelmébe. (Arról nem is beszélve, hogy a mai Poljot-ok közül ennek már most láthatóan felfelé megy az ára.)

NPZ
Törölt nick Creative Commons License 2001.07.04 0 0 2366
Mivel az akkori testvéri felszabadítók igen sok svájci órától is megszabadították az országot, így a korábbi darabok az itthon igen nagy becsben tartott DOXA-ként emlegetődve (tisztelet a kivételnek, merthogy azokat is elhordták, de meglehet, hogy a saját családi történetem is ilyen volt...) sokakat arra sarkallt, hogy az első nyugati utakat kihasználva ezt az űrt bepótolják. Így aztán jópár darab került be az országba a hatvanas évek végéig. Ezek tényleg jó, de az itthoni mesés hírükkel ellentétben kint csak átlagórák voltak. Viszont jó kezekből kikerülve ma is megbízható, szeretnivaló családi legendákhoz köthető időmérők.
Ezzel szemben a továbbra is élő keleteurópai becse mára ismét feltámasztotta a márkát, de már messze nem ezt a jó értelemben vett szolgálni tudást biztosítva. Hanem a korábbi siker hullámait meglovagolandó még egy bőrt lehúznak a magyar piacról alap szerkezetekkel és közepes tokokkal. Ahhoz képest sokért. (Jellemző, hogy állítólag egy közel-keletről M.o.-n tanult fiatal üzletember az egyik fő tulaja a mai cégnek, aki a Biel-i gyárból (??? ,na ez is egy külön mese...) ideömleszti szinte az egész termést, ha már pár év alatt megismerte az itt meglévő, de kint már teljesen feledésbe merült hírét.

Szóval szerintem minél régebbi, annál jobb és úgy legalább egyedibb is.

Persze ilyen sokévi állva hagyás után először vidd el szétszedetni és a kenőanyagokat pótoltatni, hogy ne szembesülj gyors kopásokkal.

Üdv :

NPZ
APT Creative Commons License 2001.07.03 0 0 2365
A kor akkori Doxái megbízható, kiforrott és elég hétköznapinak számító darabok voltak. Ha az óra szép és hibátlan, akkor 15-30eFt körül érhet, típustól függően. Az ugró másodperces (jumping second) típusok viszont értékesebbek. Ha tudsz, küldj egy képet az óráról és a szerkezetéről!

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Mr Darcy (2361)
Törölt nick Creative Commons License 2001.07.03 0 0 2364
Milyen típust néztél ki magadnak ?

Letétel :
Sajnos, rossz szokásom szerint én esténként hátlappal lefelé szoktam letenni. Megpróbálom egy hétig másképp, hátha használ...

lenox Creative Commons License 2001.07.02 0 0 2363
Ja igen, meg valami. En mondjuk sosem veszem le az oramat, de van aki pl. ejszaka leveszi. A Rolexeknel (persze ez biztos a tobbi mechanikus orara is igaz, csak az sosem erdekelt) attol fuggoen, hogy milyen helyzetben teszed le, ejszaka egy kicsit mas sebesseggel jar. Ha amugy kesik az orad, akkor lapjaval felfele rakd le. Ha kicsit siet, akkor fuggolegesen, a koronaval felfele, ha tobbet siet, akkor a koronaval lefele rakd le. Na ennyi voltam, kivancsi lennek, hogy a 6 masodpercbol mennyit tudsz lefaragni npz.
lenox Creative Commons License 2001.07.02 0 0 2362
Csa!

Ime egy link:

http://www.pacifictime.com/RolexWatches.htm

Itt lehet tajekozodni arakrol es tipusokrol (akit erdekel).

Ime egy masik link:

www.replicaone.com

Itt lehet 'utanzatokat' vasarolni.

www.rolex.com

Ez ugye a hivatalos honlap. (Sajnos semmi contact info).

Meg egy link:

http://www.tcjj.com/f-rrg-start.html

Ez a Rolex Reference Guide lapja.

Na, en az utobbi 2-3 honap alatt (ennyi ideje szeretnek egy Rolexet venni) kb. ennyi hasznalhato adatot tudtam osszegyujteni. A Rolex Reference Guide-ot meg is vettem. Nagyjabol ki is talaltam milyet szeretnek, mar csak venni kellene valahol.
Sajnos nalam hasznalt nem johet szoba, ugyhogy ha jol ertem egyszerubb elmenni egy hivatalos bolba (Svajcba, Olaszorszagba vagy ilyesmi). Jol ertem?

Mr Darcy Creative Commons License 2001.07.02 0 0 2361
Üdv mindenkinek

Avatott óramániás véleménye érdekelne a Doxa Incabloc típusú órámról.
Az egész történet régen kezdődött: a bevonuló vörös hadsereg egyik katonája – többek közt - elzabrálta nagymamám testvérének Doxáját, aki ekkor megfogatta amíg orosz katona van az országban nem visel órát. Szegény soha többet nem vett fel órát, nem érte meg a kivonulást. Pedig a hatvanas? években kapta ajándékba az említett Incablocot ami akkor elég drága darabnak számított itthon. Haláláig a dobozában volt a még csak fel sem húzott óra, utána került Apámhoz aki pár év után számomra érthetetlen okból lecserélte valami japp kvarcra, ekkor kunyeráltam el én. Biztos gyártott a Doxa szebb és jobb órákat de nekem máig nagyon tetszik, sokkal szebb mint a mostanság kapható tucatdoxák. Tényleg, képet honnan lehetne szerezni róla?

Még nem olvastam végig az egészet, szóval bocs ha már volt erről szó.


Darcy

Előzmény: Törölt nick (2360)
Törölt nick Creative Commons License 2001.07.02 0 0 2360
Pár alkalommal már hivatkoztam itt rá.
Váci u. 30. Icurka picurka kis üzlet, ahol valójában csak órákat lehet árulni, mert más nem férne el benne. De a számukat egyszerűen nem találom.
Ha ottjárok, megérdeklődöm és megírom.
ravaszcugel Creative Commons License 2001.07.01 0 0 2359
Hi megint.
Azért csak feltenném megint a kérdést. Nincs valakinek ilyen elado Aerospace-je? Hol lehetne ilyen kaliberű használt órákat venni? NPZ nem találtam meg a telefonkönyvben az említett óraszaküzletet és vidéki lévén így nem tudom megnézni. Ha tudod a telefonszámát megköszönném.
Hi
caapa Creative Commons License 2001.06.30 0 0 2358
Csak a teljesség kedvéért: chronograph-ost, ami alarmol is csak a FORTIS gyárt. Nem chrongraphos, de alarmos viszont van egy pár. (Revue Thommen, IWC, stb.) ezek nem annyira kuriózumok már.

Az Aerospace-ben az tetszett, hogy iszonyat pontos volt, alarmolt. Ami nem tetszett: ha már kvarc miért nincs rajta világítás (mint a B2-ben). A superluminova ellenére hiányzott. Az egykoronás kezelhetőség nekem nem nagyon jött be. Ja és az áráról ne is beszéljünk. Engem még az is zavart, hogy elég feltűnő óra, egy páran, főleg tásaságban megbámulják. Volt, hogy inkább nem vettem fel. Ezzel szemben egy Fortist nem ismer az "átlag" jónép, nem feltűnő. Ennyi.

Üdv

Caapa

Előzmény: APT (2355)
APT Creative Commons License 2001.06.29 0 0 2357
AURORIX: Japán órával így szokott az ember járni...
Előzmény: Törölt nick (2356)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.29 0 0 2356
Ébresztős kvarc kronométer kb. 80000Ft-ért is kapható... Igaz, amivel én szemeztem az Oris előtt, az egy Seiko volt... És csak addig tetszett, míg kézbe nem vettem...
(bocs, ha valakinek ez sértés számba ment ;-)))))))) )
Előzmény: APT (2355)
APT Creative Commons License 2001.06.29 0 0 2355
KGABI: Egyik márka sem ismert, és régebben sem volt az. De svájcban úgy 1500 óragyártó cég működött a svájci óragyártás fénykorában (a 70-es évek végéig), és ezek zöme nem volt hosszú életű. Az óráik ettől még lehetnek jók és figyelemre érdemesek. A "sietős" KATLER feltehetően hajszálrugóproblémával küszködik, biztosan javítható.

KYKLOPS: Tudtommal mindkét ROAMER-ben ETA szerkezet dolgozik, de nem azonos típusú. Minőségben, kategóriában nincs köztük sok különbség, válaszd ki a szívednek tetszőt, aztán küldj róla nekünk képet! Az üzletekben meg ugyibár - mint az köztudott - tombol a szakértelem. Az eladók kereskedelmi végzettségűek, amely az esetek többségében parizerszeletelésre jogosítja őket, egyébre nem...

RAVASZCUGEL: Bizonyára félreértettél valamit. Nem szidtuk a BREITLING óráit, végképp nem konkrétan az adott típust. Mi a BREITLING céget csepültük elszállt aggyal megállapított árai miatt. Amúgy az óráik elismerten jók, strapabíróak és mutatósak. A FORTIS ébresztőse pedig azért ilyen szörnyű drága, mert meglehetősen unikum szerkezet, a FORTIS - aki mint tudjuk nem gyárt szerkezetet - fogta a Valjoux 7750 kaliberét, és fejlesztett rá egy alarm modult. Amely ráadásul automata felhúzást kapott, kihasználva, hogy a 7750 rotorja csak az egyik irányba húzza fel a főrugót, a másik üresjárat. Ezt az üresjáratot most az ébresztőmodul felhúzására használja. Ügyes és szép fejlesztés, és mivel a FORTIS ezt félmanufakturális módon csak ezen - nem épp milliós darabszámú - típus számára készíti, így persze az ár elszállt az égbe. Ugyanakkor hirtelen nem is tudom létezik-e pillanatnyilag más gyártónál automata ébresztős krono. Magától értetődő, hogy ilyen komplikációk esetén a kvarcóra akár nagyságrendekkel is olcsóbb lehet.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: KGABI (2349)
ravaszcugel Creative Commons License 2001.06.29 0 0 2354
Hi.
Valamirol lemaradtam? Miért szidtátok az aerospace-t? Mondjuk egy quartz órához képest tényleg magas az ára, de szerintem igen eltalált design és nagyon jó használhatóság jellemzi. Strapabiró és a csak képen jól kinéző Breitlingekhez képest a valóságban is hozza amit vár tőle az ember. Sajnos nekem az ébresztés igen fontos lenne ( de ilyen Casio szintre nem szeretnék lemenni )ezért kell lecserélnem a Fortist. Sajnos Fortisban az ébresztés 600 000 Ft töbletet jelentene. Ennyit nem ér meg nekem, bár én is jobban szeretnék a Fortis mellett maradni. Azért ha van valamilyen nyomós érv ellene maghallgatnám.
Hi Cugel.
sukosdg Creative Commons License 2001.06.29 0 0 2353
kyklops
A Certina-t érdemes megtartani és megcsináltatni, mert elég érdekes és különleges darab. Bár villannyal megy az első DS sorozathoz tartozik.
A példányomat nagyon szépen felújítattam!

A Stingray-t már én is néztem. Valóban robosztus, megbízható hatást kelt. Szerintem ezért az árért érdemes figyelembe venni a választás alkalmával...
Egy szép bőrszíjjal kiegészítve több alkalomra is használható.

NPZ:
Az OROLOGI magazin szerint a Breitling Aerospace (a régi valóba szebb) és a Tissot Titan szerkezete egyforma!

KGABI: nincs ötletem! (Ha nagy márka lenne találnál róla infót)

www.ora.ini.hu

kyklops Creative Commons License 2001.06.29 0 0 2352
Üdv! Mindenkinek! Újra itt vagyok.Lehet hülyeséget irtam a ROAMER szerkezetének.Pontosan megnéztem az órát: STINGRAY 21 köves automata, hátulján a szám:406_636 . Vizhatlan 100m-ig. Dátum és nap ablak van . SEAROCK 25 köves automata száma: 201_63317. Vizhatlan tokozás 100m-ig. dátum+nap ablak a számlapon. Mindkét zafir üveges.
EGY KIS SZTORI:
én: - Mi a különbség a két óra között? órás "mester": - Á ,semmi csak a tokozás és az óra "szija" (csatja) . én: ??????? De akkor a neve miért különbözik, lehetne ugyan az a neve és árulják bőr szijjal is meg fémmel(acél).
Órás "mester": marketing.
................................................ Nem kérdeztem rá de akkor az egyik miért 25 a másik 21 köves !!?????
Mostmár nem kérdezek ilyeneket:-))))) Az árkülönbség a kettő között 5.000 HUF csak. Viszont a SEAROCK fémcsatja elég gagyinak néz ki ,nincs biztonsági zár rajta. Ha megtudnátok mondani mi rejlik a belsejükben kiváncsi vagyok.
üdv: Kyklops
kyklops Creative Commons License 2001.06.29 0 0 2351
Üdv ! Mindenkinek ! Csapongok egyik végletből a másikba (ezen igazodjon el az ember????)krono lemondva. "Elment" a kedvem (mór,mór,mór mani)a automata+kronotól:-((((Sima egyszerű atomata (Roamer stingray)elfogadható ár:-)))), acél tok+szij :-((( habár tartósabb mint a titán.ETA 2671 szerkezet van benne.Ez milyen szerkezet ? APT : Igazad van searock volt. Sukosdg : A gyüjteményedben láttam egy CERTINA CHRONOLYMPIC-ot (Quartz, 1/10 stopper, acél tok)kiderült, hogy a családban van egy ilyen , de azt mondják nem működik.:-((( (lehet hogy csak elem kell bele!) Hol lehetene megnézetni, esetleg ha tényleg baja van megjavíttatni? Amúgy mesélhetnél erről egy kicsit ez milyen vekker? Ja! ,nem Bp.-i vagyok,Debrecen ben lakom. Tovább nézelődöm melyikbe szerelmesedem bele. . . . . . . .
Üdv. Kyklops
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.29 0 0 2350
Kyklops !
Hja, egy Searock márcsak az előbb említett anyagmennyiség miatt is valóban ellenálló és strapabíró darab. Egy még van egy rokonomnak, az a sokévi használata, majd félretétele után elővéve is tökéletesen használható volt. Hozzátartozik, hogy az illető csak akkor vinné el óráshoz, ha tönkremenne, tehát soha nem volt a strapálás ellenére sem rendbetéve és így is produkálja magát... Viszont a kronográf tudomány tényleg csak ritkán hasznos, ezért, ha nem feltétlenül ragaszkodsz a bonyolult megjelenésű órákhoz, akkor akár egy kedvezőbb árú másik érdemesebb lehet.

A Breitling-et meg bármennyire is elátkoztátok, a régi Aerospace nekem is tetszik. Annakidején még ráadásul egyedi is volt a maga egykoronás használhatóságával. Meg sokak szerint is a régi számlap volt a szebb. Szerintem viszont feketében már csak azért is érdemesebb, mert a kijelző kikapcsolásával a számlap közel egységessé és egyszerűvé válik.
Nem tudom, hogy van-e nekik, de a Walther Kronométer a Váci u.-ban ilyen kategóriájú használt darabokkal foglalkozik. Tán tudnak keríteni.

KGABI !
Bevallom töredelmesen, hogy ezek számomra teljesen ismeretlenek. De könnyen lehet, hogy Ők is a nagy kvarcmizériába buktak bele a nyolvanas években, mint oly sokan.

KGABI Creative Commons License 2001.06.28 0 0 2349
Két svájci órához is hozzájutottam ami olyan szempontból érdekes, hogy nem találok róla infot.
Az egyik egy régi búváróra (Katler ami nagyon sokat siet(kb egy órát naponta)) a másik egy síma felhúzós aranyozott 40 éves karóra(Oriosa).Kérdésem az lenne (NPZ,SukosdG,APT),hogy mennyire lehet eligazodni ezek között az ismeretlen márkák között,érdemes-e foglalkozni velük valamint Ti hogyan vélekedtek ezek mellékhajtások vagy régi nagy márkák csak nem bírtak haladni a technikai fejlődéssel.(egyébként a Katler T swiss made T,az Oriosa swiss)
ravaszcugel Creative Commons License 2001.06.28 0 0 2348
Sziasztok.
Létezik olyan hely ahol komolyabb használt órát értékesíteni, illetve vásárolni lehetne?. Konkrétan egy Fortis Pilot Chrono-t szeretnék eladni, és egy Breitling Aerospace bicolor grey dial órát szeretnék venni, de még az egyenes számozással, nem a döntöttel. Sajnos ezt már csak használtan lehet venni, ami nem baj ha jó állapotban van. Ha tudtok ilyen helyet, vagy konkrétan ilyen órát megköszönném ha megírnátok
Hi
APT Creative Commons License 2001.06.28 0 0 2347
KYKLOPS: Alighanem ROAMER Searockot láttál, és hát ühüm, az egy szép nagy fémdarab. Nekem egy régebbi van, és a felújításakor bizony tűnődtem azon, hogy azt a kis filigrán szerkezetet minek rakták egy ilyen kovácsüllőnyi tokba. Biztos, hogy a viselőjét a legvadabb tengeri szél se fújja el (Searock...) A kvarc ill. automata vagy felhúzós mechanikus óra között sajna érzelmi alapon kell dönteni a józan ész és higgadtság következetes száműzésével ( nők előnyben:) ). A kvarc szerkezet olcsóbb, könnyebb, pontosabb, gondozásmentesebb. A mechanikus órának ellenben lelke van (és nem a legrosszabkor merül le az elem). A kronográf amúgy a hétköznapi életben nem igen szokott kelleni, és bár jól mutat, de az ilyen számlapot nehezebb leolvasni (bonyolultabb, sok mutató), könyebben is hibásodik meg. A titán viszont egy érdekes kérdés. Elvileg az óraipar ideális alapanyaga lehetne, kémiailag közömbös, antiallergén, antimágneses, az acélnál nagyobb rugalmasságú és a fajsúja kb. a fele az ötvözött acélnak, ötöde az aranynak. De azért két baja mégiscsak van: sokkal lágyabb az acélnál (tehát idővel menthetetlenül összekaristolódik, mattul), és hát - de ez csak az én véleményem! - randa. Matt, döglött szürke fém, messziről leginkább műanyag benyomást kelt. Nekem nem tetszik, a feleségem viszont nagyon szeret ilyeneket viselni hétköznap (mosogatás!), de társasági alkalmakra nem vesz fel ilyen órát (persze neki könnyű, van miből válogatnia hála az én káros szenvedélyemnek).

(ui: van a készletemben egy új Bulova automata, ami még (el)viselhető méretű, nézd meg, izgat-e?)
ORAGYUJTEMENY

Előzmény: kyklops (2344)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.27 0 0 2346
No igen... Ismerős állapot... Én úgy 4-5 év óta keresgéltem valami nekem való órát. Előszőr csak 30-40000 Ft közötti áron. Aztán láttam egy Seiko korongráfot kb. 80-90ezer közötti áron.
Aztán egyszercsak rászántam magam, hogy kézbevegyem, és ha tetszik, akkor megvegyem.
És ott a boltban bekattant valami: stoppert eddig nem nagyon használtam. A Casiomon csak a visszaszámolót használgattam, hogy jelezzen evés után mikor kell cukrot mérni. Ilyet analóg órán nem találtam. Végül a Poennál megláttam egy Oris automatát... (nem kronográf)
Azért az árából sikerült alkudni egy keveset ;-)
Most ezt hordom... És reggelenként azzal töltöm a BKVn töltött unalmas perceket, hogy az órámat nézegetem azóta is :-)
Előzmény: kyklops (2344)
kyklops Creative Commons License 2001.06.27 0 0 2345
A vastagsága 15mm! Bocs
kyklops Creative Commons License 2001.06.27 0 0 2344
Üdv Mindenkinek !!! Nagyon szépen köszönöm az eddigi reagálásokat, válaszokat. Tovább nézelödtem láttam egy Roamer stingray automatát 91.000 HUF -ért, de nem kronográfos.(sajnos). Volt még egy Roamer Seamaster(ha jól irtam le) 198.000 HUF -ért! ! ! :-(((( BRUTÁLIS darab!van vagy 15m vastag és a súlya sem semmi ám.Ebben milyen szarkezet van egyébbként? Felhívtam a Poen óra szaküzletet csak úgy kíváncsiságból a legolcsóbb Fortis (NEM kronográfos) . . . . . 120.000 HUF !! Az a legszörnyűbb ,hogy már magam sem tudom ,hogy egy olcsóbb automata vagy egy jó kvarc + krono legyen. Kvarcból tetszik a Certina DS PRO sorozatból a titán tokos + titán "szij",zafir üveg ,krono.Száma: 538.7148.12.17 annyiban tér el ettől ,hogy a segéd számlapok is úgyanolyan szinűek mint a számlap. Esetleg erről ha tudtok valami információt? (milyen szerkezetű,milyenek a certinák?) ja és az ára 105.500 HUF igaz több mint
90 ,de szép.(legalábbis nekem tetszik.)
üdv:kyklops
APT Creative Commons License 2001.06.27 0 0 2343
sukosdg: Szépek az új O+A-id! Alkalmasint mutasd meg őket hátulról is!

A 135eFt-s ROAMER és TISSOT nagyon szépen hangzik. Írd meg KYKLOPS-nak a fellelési helyet, én ezek után a helyében biztos nem gondolkodnék egy CANDINO kvarcórán 90eFt körül!

A FORTIS meg perszer marketing okokból nyomul űrkutatási és repülési irányba. Pedig nekik - akárcsak "kedvenc" BREITLINGünknek - még egy saját szerkezetre sem futotta ezidáig. Ennek ellenére mindkét cég pompásan elvan, hiszen a jelek szerint nem a részvétel, hanem a győzelem a fontos...

(ui.: 10g közben a pilóta leginkább saját magával találkozik, de nem biztos, hogy felismeri magát... Én repülés közben úgy 4-5g-t húztam eddig, de többet nem is kísérleteztem ilyesmivel. Sanyarú lehet a vadászpilóta élete...)

NPZ: A jelölésekre tudtommal semmilyen hivatalos előírás nincs, kivéve az, hogy a SWISS ill. SWISS MADE csak meghatározott (emlékeim szerint 70% fölötti) svájci eredetű alkatrészhányaddal és svájci végszereléssel párosítva használható. Így lehet SWISS MADE pl.: a CHRONOSWISS, pedig Gerd Rüdiger Lang cége és jómaga ízig vérig német, müncheni illetőségű, és a CHRONOSWISS is valójában münchenben gyárt. De a szerkezetek svájciak, és végszerelésre (feltehetően a csat feltételére és a díszdobozban való elhelyezésre) átviszik az egész hóbelevancot svájcba. De a SWISS MOVM., SWISS PART(S) nyilván svájci szerkezetre, de nem ott szerelt órára vonatkozik. Szerintem ezek a cégek legalább korrektek. Egy átlagos kínai óragyár szemrebbenés nélkül ráírja a 3 centes krómozott műanyag kvarcórájára hogy ROLEX, meg SWISS MADE, meg COSC, aztán lesz, ami lesz, a távol-keleten meg ugyibár szerzői és márkavédelmi jog mint olyan nincs, illetőleg dekadens imperialista (TAIWANON kommunista, HongKongon meg skizoid) elhajlásnak minősül, és hivatalból üldözendő...

Előzmény: sukosdg (2341)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.27 0 0 2342
Ha visszatérhetünk a feliratokra :

A fiamét meglestem (ez egy tulképp no name óra), ezen az van, hogy : SWISS PARTS MOVT. Ez, ha igaz, az előbbi hozzászólás szerint nagyon nem normális felirat.

De, ha már SWISS PARTS sem lehetne, hát az is akad a nejemén. Ez pedig egy ETA kvarcszerkezetes arany GENÉVE óra, amit olaszországban tokoztak (ezt a hátlapján fel is vállalták).
Egyébként a márkáról tud valaki közelebbit ?

sukosdg Creative Commons License 2001.06.27 0 0 2341
APT:
Köszi, igazán élvezet volt olvasni. Veri az Óra Magazin-t.
Az 1000 Dm-es ár magyar fogy. ár is (135000 Ft) Ennyiért kapható a Tissot és a Roamer.

Szép darabokkal bővült a gyűjteményed, grartulálok!

Érdekes ez a Fortis mizéria. Most ők fogják az órákat az új űrkozpontra szállítani. Belépés csak Fortis-ba! Hát sajnos akkor marad nekem a Balaton!

Kár, hogy engem nem szponzorál egy neves cég, pedig én autót és motort is vezetek és sokkal több emberrel találkozom, mint a pilóták 10g közben :(((

www.ora.ini.hu

APT Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2340
sükösdg: Ja és jut eszembe, hadd védjem meg a holdraszállásnál elhíresült (és neked oly kedves) O+A-t. A dolog története az, hogy a NASA csak közvetlenül az első éles indítás előtt jött rá, hogy kellene egy kronográfos óra nyomorult asztronautáinak. Az APOLLÓ anyaűrhajó és a holdkomp fedélzeti műszerezettségében egyáltalán nem volt stopper, és több művelet időhöz volt kötve (pl: leszállásnál a holdkomp hajtóművének üzemideje, korrekciós manőverek stb.). Nosza, kinyargaltak HOUSTONba, és vettek egy köbméter jobbféle kronót. A nyomásállóság tulajdonképpen a kutyát nem érdekelte (az APOLLO-ban alacsony nyomású tiszta oxigénlégkör volt), de a vákuumot bírni kellett! Egyes egyedül az elhíresült O+A bírta ezt, pedig ő még nem is számított nagyon ász darabnak. A többi csillogó drágaság hirtelen kihermetizálódásnál lelőtte a hátlapját, az üvegét (az űrben = a tesztelőt), szétesett, kiforrt az olaj, minden baja lett. Az O+A így járta meg a holdat. Később persze a reklámértéke miatt mások is rámozdultak a témára, és hasonlóan használható órákat produkáltak. Az űrben (súlytalanságban) amúgy az automaták nem sokat érnek /a FORTIS nyomul pedig nagyon ezzel/, hiszen gravitáció nincs, a rotort csak a gyors mozdulatoknál a saját tehetetlensége mozgathatná, az ellennyomaték miatt viszont egy súlytalanságban lebegő űrhajós nem tesz hirtelen mozdulatokat, szép lassított felvételként mozog. Az automata rotorja ilyenkor meg sem moccan.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: sukosdg (2338)
APT Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2339
sukosdg: Igazad van a COSC minősítés jelzés értékéről. De műszaki oldalról egy dolgot kell látni: a billegők régebben (és funkcionális szempontból ma a ROLEX microstellája valamint a PATEK/Audemars P. giromax billegője) csavaros kiegyensúlyozással voltak ellátva. Ez a kiegyensúlyozási módszer - ha nem bánnak vele hallatlanul gondosan - rendkívűl könnyen vezet oda, hogy a billegő valamelyik irányba kicsit üt (a gyűjteményem összes régi órájában ilyen billegő van, és mindegyiket (mindet!!) ki kellett egyensúlyozni, pedig ezek a csavarok maguktól nem tudnak elállítódni. Tehát anno sem egyensúlyozták ki őket rendesen, vagy az idők folyamán a sok bennük megfordult órás elpiszkálta őket. Egy ilyen kiegyensúlyozás amúgy sziszifuszi munka, az öreg C83-as IWC-m billegőjét - csak úgy hobbiból egy napig egyensúlyozgattam két borotvapengén gurítgatva. Fertelmes volt...). Ez a legfőbb oka annak, hogy a rendszer járásában fellép a helyzeti v. pozicionális hiba, vagyis az óra különböző helyzetekben eltérésel jár. A szerkezet többi része megfelelően precízen elkészített és jó karban levő, nem kopott órában nem tud ilyen problémát okozni. Tulajdonképpen ezt a hibát küszöbölte ki annak idején Breguet tourbillonja.
DE: 1., a mai billegők - a historizáló szerkezetektől eltekintve - glucidurból készült sima kerekek, esztergálással gyárilag megfelelően kiegyensúlyozva, ahol ez a hiba igen kis mértékben jelentkezhet csak, igaz, ha van, ott csak a billegőcsere segít.

2., A fontosabb: hordott karóránál a pozicionális hibának a látszatnál kisebb a jelentősége, mivel ezek a hibák a helyzetét folyamatosan változtató, ide-oda lengő karórán gyakorlatilag kiintegrálják egymást (ezért is kijelenthető, hogy a tourbillon karórában zamatos technikai bravúr /nagyon szeretnék egy ilyen órát.../, de műszaki indoka és előnye egyszerűen NINCS). Ezért aztán gyakorlati használatban egy kis pozicionális hibát mutató karóra nemigen fog másképp járni, mint egy ilyet nem mutató óra, helyesebben hordásnál kialakul egy átlagos járáseltérés, és arra az órát beszabályozva az óra hordva pontos lesz. Amúgy a COSC-ba belefér, hogy az óra egyik pozícióban 6mp-et siet, másikban 4mp-et késik, és én megmondom őszintén, hogy a magam (kezdetleges) vibrográfjával ekkora pozicionális eltérést csak olyan órán mértem, amelynek már szemmel láthatóan ütött a billegője. A COSC-n megbukó órákat tehát vagy hőkompenzálni nem sikerült megfelelően, esetleg rosszul olajozták, vagy - ami sokkal valószínűbb - nem állították be őket megfelelően, és ezért kicsit kicsúsztak a specifikációból.

Az 1000 márkás 7750-es nagyon jól hangzik, de ez az összeg nálunk kisker árréssel, növényzettel (áFa) úgy 180-200 eFt, vagyis sajnos az előbbiekben saccolt ár alsó határa. Mindazonáltal nem elviselhetetlen.

A repülős részéről: minden repülőgép műszerfal standard része a fedélzeti óra. De kronográf nincs, és kisgépes navigációnál ez sokszor jól jön. Másrészt a keményen repülő (katonai, mű- és mezőgazdasági) pilóták zöme ma néhány ezer ft-os műanyag karórát hord (ó jaj!), mivel ez nagyon könnyű, a digitális stopper könnyen leolvasható, és mindenekelőtt megvilágítható. Én a CASIO Illuminatort használom, de ne vessetek meg érte. Azért vittem már a POLJOT LUNART is, de mikor este leszálltam nem tudtam leolvasni a repült időt csak földetérés után. Egy pilótafülkében vagy siklóernyőn lógva éjszaka bizony igen sötét van, és ha ki is akar látni az ember, egy pillanatra sem szabad a kabinvilágítást bekapcsolni (rögtön percekre vége van az éjszakai látásnak, a siklőernyőn meg hát ugye ilyen nincs is). Az utasforgalmi gépek megengedett fizikai túlterhelése viszont olyan kicsi, hogy ott pilóta bátran hordhat mosógépnyi órát is, ráadásul a standard navigációs műszerezettség mellett nemigen van rá szükség, főleg dísznek van... (Ha kell mégis, akkor már gáz van, abból újsághír lesz!) Épp az ilyen téren repülő pilóták órája a FORTIS, BREITLING, ROLEX DAYTONA stb... (ez utóbbit aranyban csak a jumbók pilótáinak ajánlom, kisebb gép nem biztos hogy elbírja...), ráadásul őket piszkosul meg is fizetik. Egy átlagos USA vadászpilóta évi fizetése 36e$, egy PanAm Jumbó kapitánya úgy 280-380e$ közötti béren tengődik (80-106 millió Ft!!! És ez fizetés! Ennyi bizony! Igaz, ő nem húzhat 10g-s fordulókat.)

Előzmény: sukosdg (2338)
sukosdg Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2338
Én nem törnék pálcát a COSC minősítés felett. Nagyon nagy márkák és több milliós órák is sorban megbuktak. Kb. az elküldött szerkezetek 20-30 %-a nem produkálja a megfelelő pontosságot. Persze egy Vacheron-t nem kell minősíteni :)) A szerkezetben feltüntetik, hogy hány pozicióban szabályozták a szerkezetet. Az 5 már igen jó. Az említett ár vitában jelentős összeg a bizonyítvány. Ha van akkor nem kell bizonygatni, hogy ilyen vagy olyan jó a szerkezet csak hát ugye.... A Rolex nem véletlenül vizsgáltatja be a legtöbb óráját és a Breitling minden darabja is komoly próbán esik át (nálam is fekete listán vannak az áraik).

KYKLOPS:
A Tissot és a Roamer is 1000Dm-es áron kínálja 7750-es chronoját.

A POLJOT valóban szép, de érdemes használat előtt egy átvizsgálás!!!

Sajnos ezt a repülős mániát csak promó okokból eröltetik. Lást Fortis, Breitling. Szegény pilóták keze meg leszakad. Az O+A (a kedvenc márkám) ami elsőnek érkezett a holdra, hát nem igazán az önkéntes választás eredménye. Sokkal többet alkalmazták az Apollo programban a Bulova Accutron órákat.

APT:A fedélzeten nincs egy óra beépítve?

www.ora.ini.hu

APT Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2337
KYKLOPS: Csatlakozva NPZ-hez, én is tűnődtem, ne ajánljak-e neked 3133-as POLJOT kronográfot. Egyértelmű hosszútávú tapasztalat, hogy nem rosszabbak a svájci kronográfszerkezeteknél, de sokkal olcsóbbak. Ugyanakkor mielőtt egy mechanikus automata kronográf mellett döntenél, próbálj ki egy ilyet, ugyanis elmondható gyakorlatilag mindegyikről, hogy igencsak férfias darabok, de annyira, hogy az emberek nagy részét már zavarja a csuklóján fityegő gigantikus fémdarab. Amúgy épp ez az oka, hogy a pilótaórának kikiáltott BREITLING és TAG HEUER órákat sohasem látni igazi pilótákon (mint repülő ember tanusíthatom!), mivel egy komolyabb túlterheléses fordulóban egyszerűen letépik az ember kezét a botkormányról. Pedig 4-6g enélkül is elég ciki... A (mindig bőrszíjas, tehát könnyebb!) POLJOT kronókra ezért is cserélték le a 80-as évektől a magyar légierőben a HEUEReket, valamint mert az ezekben levő VALJOUX 7750-es szerkezet automatikája (pontosan a rotor csapágya) ugyanezen brutális túlterheléseket rosszul bírta. MIG 21-es pilóták szerint a POLJOTokat semmiféle praktikával nem lehetett elpusztítani.
Meg manapság megint jópofa dolog cirill betűs feliratú órát lengetni, hiszen az elmúlt 10 évben teljesen eltűntek a keletről jött órák (de pl: az USA-ban és Németországban a POLJOT ma nagyon sikeres).

Ha felkeltette érdeklődésedet, itt találhatsz mindenféle órát:

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Törölt nick (2335)
avantage Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2336
Sziasztok,
En is szeretem a karorakat.
Jelenleg 3 van, egy Atlantic, egy korai Citizen multikrono (akkor meg nem latszott, hogy ez egy divathullam) + egy hamis Rolex Submariner.
Ez utobbit Marokkoban vettem, 150 $-ert adta volna a csoka, de hosszas alkudozas, (kb. fel ora!) utan odaadta 13$-ert. Nem tul gagyi, csavaros korona, egyiranyban forgathato lunetta, sotetben is lathato mutatok es szamlap. Poennak jo. A szerkezetet meg nem neztem meg, de meglepoen pontos. (persze kvarc)

A kovetkezo pedig egy Omega Speedmaster lesz, a 30. szulinapopon. (Sajnos/szerencsere nem tul soka :)

Törölt nick Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2335
Kyklops !

Automata kronográffal ennyiért ugyan én sem kecsegtetlek, DE (és ne fakadj kacajra, hanem rágd át magad rajta) :
Jelentősen olcsóbban kaphatsz akár ITT , vagy akár az előző T.asztaltársunk linkjéről is kézi felhúzású orosz kronográfot (újat!).
Erről a P3133-asról már többször is írtunk itt, röviden annyit, hogy egy régi Lemania szerkezet mai gyártása, amivel mára a gyár is nyugatra (Németo. és Svájc) költözött, rendkívül strapabíró, a pontossága is megfelelő és a napi felhúzási procedúrájával akár a szívedhez is tud nőni.
Ha megfordulsz pilóták között, Ők a náluk rendszeresített darabokról legendákat tudnak zengeni...

APT Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2334
NPZ: Egyetértek. Hiszen - tulajdonképpen - mind érzelmi alapon foglalkozunk az üggyel, az órát mint műalkotást és műszaki produktumot tekintjük. Akinek szimplán időmérő kell, az vegyen 1200Ft-ért egy műanyag Q+Q kvarcórát...

FERCI: 7mp késés egy ilyan óraműtől sok. Az órádnak egyáltalán nem árt semmilyen szinten ha - szakértő módon - megbontják. A korábbiakban ajánlott edison utcai szervízt, vagy a váci utcai POENt és ugyanott a Walthert tudom ajánlani (meg sok más jó órást, de minek mindet felsorolni). Az óra finomhangolása tulajdonképpen egyáltalán nem egy nagy feladat, tart vagy tíz percig, és pénzügyileg is nokedli lesz, a Le Boutique-nél 500-1000Ft-ot kérnek egy ilyenért - tömítettség ellenőrzéssel együtt, de új óránál lehet, hogy szakmai becsületből ingyen csinálják meg. Ugyanakkor tudni kell, hogy még egy ilyen kategóriájú óránál is - ha nincs COSC minősítése, mint ahogy ennek nincs - a gyártó meglepő módon sokszor az óraszaküzletre bízza a végső finombeállítást. Én egyszer egy ismerősnél láttam új FORTISt napi 66 (66!!) mp késéssel. Gyárilag így adták ki! Az órának természetesen semmi baja nem volt, és precíz beállítással tökéletesre (napi 2-3mp sietés) behangolható volt. Pl. a POEN úgy is ad ki minden nála vett órát, hogy ők azt utóhangolják. (A COSC-ról azért - mielőtt valaki a fontosságát túldimenzionálná - annyit, hogy a jó óraművek mindegyike tudja az általa elvártakat, sőt még sokszor jóval többet is, csak nem állítják be őket gyárilag rendesen. Ha ez utólag megtörténik, akkor az ugyanolyan jó lesz.)

kyklops: A CANDINO egy jó alsó kategóriás svájci gyártó, és a nevezett ETA szerkezet is OK. Ilyen áron meg automata kronográfot ne is álmodj. A legolcsóbb ROAMEREK is 200-300 eFt környékén leledzenek. Az adott ár még egyértelműen a jobb kvarcórák territóriuma. De használtan már esetleg lehet ennyiért automata kronográfot szerezni.

riper: A DOXA-t fel lehet újítani, bár tudni kéne, mennyire van lerobbanva. Amúgy egy - mezei - 17 köves felhúzós DOXA felújítva 20-30 eFt-t érhet, de az ugró másodperces (jumping second) széria értékesebb. A tied milyen?

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Ferci (2329)
riper Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2333
Üdv Mindenkinek!
Éerdekelne véleményetek,van egy 40 éves DOXA-m .
Megkopott a krómozása ,szerintetek hol lehet felújitatni és generáloztatni korrekten.
A mai világba mennyit érhetnek ezek a 40 éves DOXA-k.Köszi a válaszokat.
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2332
Szerintem automata kronográfot, pláne viszonylag jót nem kapsz ennyiért :-(
Előzmény: kyklops (2331)
kyklops Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2331
Üdv.Mindekinek !!! Tanácsot és információt szeretnék kérni. 1 :Milyen megbizhatóságú a CANDINO ? 2: Ha valaki ismeri az ETA Cal.251.265 -ös szerkezetet, menyire megbizható? (kvarc,analóg-digitális-ébresztős-krono) Az óra egyébként titán tokozású. ára:87.000 HUF
Esetleg valaki tud ajnlani nekem max:90.000HUF -ért ár-minőség arányban valami automata-krono párositású órát?
Előre is nagyon köszönöm az infókat ! ! !
Üdv: kyklops
te_o Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2330
Udv Ferci!Ennyiert szerintem ne bontsd meg!Allitsd kicsit elobbre mindig, igy eleg 3 hetenkent allitani. De ha _rettenetesen_ zavar, megis inkabb allitsal rajta, kulonben nem lesz a dologban sok orom...

te_o

Előzmény: Ferci (2329)
Ferci Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2329
Bocs, de megegyszer megkerdeznem es legyszi annak a fenyeben valaszoljatok, hogy az ora teljesen uj / 2 hetes.

Tehat erdekelne, hogy stabil 7 mp-es napi kesesert inkabb megbontassam a Monzat, allitassam be, vagy hagyjam igy. Szoval melyik tesz rosszabbat neki? Ha minden 2 heten leallitom, es elorebb allitom egy percet, vagy ha megbontatom.
Probaltam kiserletezni, hatha ejszakara tudom ugy fektetni, hogy visszasieti, de sajna nem.

Törölt nick Creative Commons License 2001.06.26 0 0 2328
Ez mind igaz. (Habár a Patek beszabályozása is közel azonosan problémás, legfeljebb az egész billegő és hajszálrugó egység tán nem emelendő ki hozzá...)
És, hát ismerjük be, hogy főképp az érzelmi szálak kötik az embert a mechanikus órákhoz. Ezek az érzelmek pedig néha elvisznek az irracionalitás határába is. Pld. pont ez teszi szerethetővé a ritka, saját szerkezetet, mégha nem is mindig jobb, mint a tömegtermelt.
APT Creative Commons License 2001.06.25 0 0 2327
NPZ: Jutányosabbak, az biztos. De még mindig elég drágák. Az órások egy része amúgy a közelmúlt termésében is többre becsüli pl.: a ZENITH-et (a Te EL-PRIMEROdat mindenki nagyra tartja!), de az OMEGA jobb - saját - kalibereit is ugyanolyan jónak tartják általában. Ráadásul a ROLEX újkori microstella billegőszabályozása bár jópofa, de az órások igazi mumusa. Semmiféle műszaki előnye nincs a hagyományos csavaros - kompaszos beállításhoz képest, viszont olyan nehézkesen, kisezer szétszedéssel szabályozható, hogy emiatt is ritka a tényleg jól beállított ROLEX.
Ugyanakkor minden komolyabb orás nagyon elismerően nyilatkozott a PATEK, a Vacheron Cons. és a Jaeger LC régi szerkezeteiről.
A szerkezeti mizéria és a saját szerkezet (amúgy nagyon árfelhajtó) kérdése meg az utóbbi időben azért is nem olyan hangsúlyos, mert a nagy szerkezetgyártók (de főleg az ETA) olyan minőséget képesek elfogadható (ha nem is olcsó) áron tömegtermelésben produkálni, amely inkább jobb, mint rosszabb az egyedileg fejlesztett, manufakturálisan készített kalibereknél. És hát bizony az ember elgondolkozik az árak láttán...

Más: gyűjtögettem egy 1935-ös évjáratú C83-as kaliberű IWC-t. Ritka szép darab:

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Törölt nick (2326)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.25 0 0 2326
Tényleg, én sem tudtam megérteni, hogy az évi kb. 600.000 db-ot hová tudják elpasszolni luxuscikk áron. (És mint a másik topic-on említettem, Magyarországon arra hivatkozva nincs képviseletük, mert már nem bírnák kielégíteni közvetlenben a kelet-európai piacot... Habár Genf-ben láttam a tóparton szépen gravírozott cirill betűs réztáblát ezen órák között a kirakatban, miszerint "beszélünk oroszul"!)

De szerencsére ezek a 15 uszkve 30 évesek már jutányosabb vételek :)

És azért igazán alacsony vízállás kéne nálunk, hogy kiöntsön miattuk a folyam.

NPZ
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.25 0 0 2325
Köszönöm APT! Elviszem a szervizbe.
fred
Előzmény: APT (2317)
APT Creative Commons License 2001.06.25 0 0 2324
NPZ: Tulajdonképpen egyetértek, csak egy rossz pillanatomban a kelleténél jobban füstölögtem. Számomra igazán "mumusnak" a BREITLING kvarcórái minősülnek, ezek árát semmilyen módon nem tudom megmagyarázni. Mindenesetre - pár száz óra begyűjtése után - ki merem jelenteni, hogy befektetésként értékelve egy órát, 15-30 éves kora előtt nem érdemes megvenni, ekkorra esik az ára a minimumra, majd innentől tartja, később - ha egyben marad - emelkedni fog. A ROLEX mellett (vagy inkább előtt) amúgy a PATEK az árbajnok, az órái használtan is csaknem ugyanolyan velőtrázóan drágák, mint újonnan. Igaz, a ROLEXel ellentétben nagyon kevés van belőlük. A ROLEXek magas ára számomra tulajdonképpen azért furcsa, mert sok van belőlük, a ROLEX termelékeny gyártó (persze ezen az áron nem nálunk gyakori, de például az USA-ban dunát lehetne rekeszteni ROLEXel, minden jobbmódú emberen fityeg belőle).

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Törölt nick (2322)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.25 0 0 2323
Ez persze nem kitermelt csatabárd, hanem csak védő(hegyi?)beszéd akart lenni...
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.25 0 0 2322
Szóval a Tríciumos valóban szinte folyamatosan és nagyon sokáig képes a festett felület szinte világosba tételére (mégha haloványabban is), de idővel ez a tulajdonsága lanyhul, majd meg is szűnik.
Az enyém 21 éves, "T SWISS T" és már nem igazán produkálja magát :(

APT !
Az általad említett szemtelenül árdrágító márkák közül Te úgyis tudod, melyik áll közel hozzám. Ezért annyit hozzá, hogy valóban cudar drága, de legalább saját kalibert használ. Kivétel volt a kronográfja a közelmúltig, ami mára már szintén saját "motort" kapott. Habár annak a réginek is kuriózum volt a szerkezete...
A saját szerkezetes órák pedig közismerten hasonlóan drágák. (Pld. Glashütte városából származó mai darabok.) Lehet, hogy nem annyira feltűnőek, de némelyikükről ez sem mondható el. Ráadásul a felvetettek között is akad kevésbé hivalkodó régi darab. Nyilván azt érdemes használtan beszerezni és úgy nem is kell már a marketinges felárral számolni.

caapa Creative Commons License 2001.06.24 0 0 2321
A T a tritium coated-et jelöli. Azaz a "világító" részek festéke tritiumot tartalmaz. Ennek a fénykibocsájtási görbéje laposabb, mint a superluminova anyagnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tritiumos órák sokáig egyenletesen "világítanak". A super-esek meg a villany lekapcsolása után nagyon fényesek, de 4-5 óra után, pláne reggelre sokkal halványabbak, mint a tritiumosok. Ja és a tritium sugároz kissé, de nem egy csernobil :-)

A Breitlingem superluminovás volt, az álmaim titokzatos tárgya (az egyetlen alarm-os chronograph, full mechanikus) alant pedig tritiumos:

Üdv

Caapa

sukosdg Creative Commons License 2001.06.24 0 0 2320
Ha már kielemzésre kerültek a jelzések, akkor mit jelent a (T) a T SWISS MADE T azonosításban???

www.ora.ini.hu

APT Creative Commons License 2001.06.22 0 0 2319
FERCI: Biztos vagyok benne, hogy hozzányúlnak a szerkezethez. Már (néztem ilyen órába) ránézésre látszik, hogy a felületkezelés is más. Nyilvánvalóan finomítanak rajta, a HEUER feliratos rotor meg már fazonra sem azonos az eredetivel (ROAMER-ben láttam még ilyen szerkezetet, ott csak egy feliratot nyomtak a rotorba). Hozzáadott érték tehát egyértelműen van a dologban, és mivel ennek jelentős része kézi munka kell hogy legyen, és hát svájcban nem a magyar minimálbér az irányadó, így ez nyilván drasztikusan felhajtja az árat. Egy forgácsolt acél tok is munka-, idő-, és ezért költségigényes móka. Az árakról én általában füstölögtem, mert azért tudnék mondani példát azonos szerkezettel, és igazándiból azonos minőségben készült órákról, (OMEGA-BREITLING, IWC-FC, ML-VC stb..) ahol az árak többszörösen is szórhatnak. Emögött pedig már bizonyosan nem műszaki-gazdasági okok, "csupán" marketingpolitika leledzik. A HEUER MONZA amúgy az árával egyáltalán nem lóg ki a hasonszőrű minőségű és presztízsű darabok közül, sőt akár jutányosnak is nevezhető.
Más: napi 4mp késés bőven belefér a szerkezet lehetőségeibe, sőt még éppen hogy, de a COSC bizonylat követelményeibe is. Ugyanakkor ha ez az utóbbi időben jelentkezett, elképzelhető, hogy az olaj már kissé megöregedett a csapágyakban, és lassítja a billegőt. Meg amúgy is jobb, ha egy óra siet. Vidd el az előző hozzászólásomban említett Le Boutique Suisse szervízbe, ott nagyon jó vibrográfokat láttam, azokkal normálisan be lehet állítani egy ilyen órát. Abszolút pontosságot egy mechanikus karóra pedig nem tud produkálni, a csúcs esetleg 1-2mp ingadozás lehet. Ennél jobbat már csak kronométer tud, az meg ugye nem karóra... A kvarcórát pedig hát ugye köreinkben közmegvetés sújtja... (Sokáig éljen (ketyegjen) a billegő!)

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Ferci (2318)
Ferci Creative Commons License 2001.06.22 0 0 2318
Koszi a segitseget>
mellesleg a Monzaban levo ETA motort eddig meg sehol nem lattam 600 markanal olcsobban. Mutatok, szamlap, tok, szij, garancia ezek mind sokat nyomnak a latba, meg a Tag Heuer neve is. persze nem azt mondom, hogy jol van, de szerinted semmit nem valtoztatnak a motoron, csak egyszeruen beledobjak, ahogy az ETAtol megvettek? nem hiszem.. bar ha szakember vagy, felvilagosithatnal, esetleg mailban, bar szerintem nem OFF.
Mellesleg erdekelne, hogy stabil 4 mp-es napi kesesert inkabb megbontassam a Monzat, allitassam be, vagy hagyjam igy. Szoval melyik tesz rosszabbat neki? Ha minden 2 heten leallitom, es elorebb allitom egy percet, vagy ha megbontatom.
Probaltam kiserletezni, hatha ejszakara tudom ugy fektetni, hogy visszasieti, de sajna nem.
koszi
F.
Előzmény: APT (2316)
APT Creative Commons License 2001.06.22 0 0 2317
FRED: Nézd meg, viselés közben (ez fontos, hordva másképpen jár az óra!) pontosan mennyit téved az órád. Ha ez néhány nap után is stabil, akkor az óramű jó, be lehet szabályozni. Vidd el a Le Boutique Suisse szervizébe - Edison utca közepe, a Kacsóh Pongrácz úti kisföldalatti végállomás mögött - én egyedül ott láttam tényleg jó vibrográfot. Mondd meg az általad ismert eltérést, és pár száz Ft-ért belövik. Napi 2-5mp közötti eltérést nyugodtan tekintheted pontosnak, egy COSC minősítésű órának sem kell ennél pontosabbnak lennie.
De ha akarsz lehetsz öntevékeny is! Nyisd ki az óra tokját, és a billegő hajszálrugójának kompaszát tologathatod magad is pl: egy gyufaszállal. Általában jelölik a + és - irányokat, de úgysem azt kell nézni, hanem a lénmyeg az, hogy ha rövidebbre szabályzod a hajszálrugót, akkor gyorsul az óra, ha hosszabra, úgy késni fog. Négy-öt lépésben meglepően pontosra be lehet állítani az órát műszer nélkül is.
Előzmény: Törölt nick (2315)
APT Creative Commons License 2001.06.22 0 0 2316
FERCI: A Heuer saját katalógusából. Amúgy a Heuer nem veri az ügyet nagydobra. Hiszen - mint írtam - nem biztos, hogy olyan nagy dicsőség egy cca. 200 márkás szerkezettel szerelt órát 4-5000 márkáért adni. A prémium osztályú órák árai között amúgy is sok az anomália. Szerintem amúgy toronymagasan a ROLEX és a BREITLING állapítja meg az árait a legorcátlanabb módon. Nem egy órájuk volt már a kezükben, amely esküszöm, nem érte meg a tizedét sem annak, amit kértek érte, különösen a kvarcórák. De mind a kettő ismert presztízsmárka, és sokaknak csak az a fontos, hogy messziről virítson, drága óra van a csuklójukon. A gyűjteményem amúgy sok szép darabbal egészült ki az utóbbi időben, néhány nap múlva azok is itt lesznek:

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Ferci (2314)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.22 0 0 2315
Elvittem kipucolni, beállítatni, de összecsapták. Előtte sietett egy kicsit, most késik, napont kb. egy percet.
fred
Előzmény: Törölt nick (2304)
Ferci Creative Commons License 2001.06.22 0 0 2314
Koszi.
Azert erdekel mert utana szeretnek nezni. Kb5-7 mp-et kesik naponta stabilan, en nem tudom, ez benne van e a tureshatarban. Mellesleg honnan szedted az infot? En sehol nem talaltam ezt az infot. A boltban meg hulye voltam megkerdezni...
ja
sajna a homepaged nekem nem jon be!!

koszi,

F.

Előzmény: APT (2298)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2313
PS: Régen volt egy gyönyörű Breitlingem (acél chronomat, fémszíj, ezüst számlap), de sajna eladtam.
Előzmény: angel_or_devil (2311)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2312
Jó ötlet - az autó rázkódása úgyis felhúzná az aut. óraművet:-)))
Előzmény: angel_or_devil (2311)
angel_or_devil Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2311
Ja, az óra egészen pontosan egy Breitling (ez mondjuk látszik) Superocean Professional.
Előzmény: angel_or_devil (2310)
angel_or_devil Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2310
Na jó, legyen ON is.

Mondjuk fabrikáld bele ezt (ilyen van az egyik cimbinek):

Vagy ezt, talán ezt (jobban megy színben a kocsidhoz):

Tokozást leszedet, a mechanikát meg a számlapot beleszereled a kocsiba. Többet fog érni az óra mint a kocsi :))

Előzmény: Törölt nick (2309)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2309
OFF:

Tényleg büntiben vagyok:-))

ON:

Lehet bele kerek analóg órára átépítőkészletet kapni:


:-)))

Na jó, ne idegesítsük a többieket...:-)

Előzmény: angel_or_devil (2308)
angel_or_devil Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2308
OFF

Csak meg ne lássák a vörös, pajzsos, kígyós márka szerelmesei, mert kapsz majd tölük rendesen. Olvastam, így is kaptál már eleget a hardcore-os részétöl :)

ON

Fabrikálj bele egy Cartier-t :)

Előzmény: Törölt nick (2307)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2307
Teljesen:-))

Csak ne lenne benne ez a randa óra:


:-((((

Amúgy 100 százalékos a szerelem:-))))

Előzmény: angel_or_devil (2306)
angel_or_devil Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2306
Miért? Leköt a roadstered? :) Pedig most még az idö is szar (na jó, mamár nem)!
Előzmény: Törölt nick (2305)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2305
Tudom, szoktam én is keresni, csak most nem érek rá.

Na jó - lusta voltam:-))

Előzmény: angel_or_devil (2302)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2304
Ez egy jó gépezet. Tétesd rendbe pld. a korábbiakban említett Népszínház utcai órásnál és viseld sokáig ! (De ha nagyon pipec állapotra akarod hozatni, van még más tipp is, de az húzósabb.)
Egyébként a pontatlansága tartósan ugyanaz, avagypedig változik ?
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2303
Kedves mindenki! Van egy Roamer Searock órám, de pontatlan. Tudtok egy megbízható órást aki beszabályozná?
fred
angel_or_devil Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2302
"Király vagy!:-)"

Nem! Csak egy angyal. Vagy maga az ördög? :)

Amúgy qrva bonyolult volt megtalálni! Beírtam az AltaVistának, hogy swiss made, aztán az elsö link ez volt :). Ilyen is van véletlenül.

Előzmény: Törölt nick (2300)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2301
Nálunk is van "swiss" meg "swiss made" óra u.a. gyártótól.
Csodálkoztam is rajta pár napja...
Előzmény: Törölt nick (2299)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2300
Király vagy!:-)
Előzmény: angel_or_devil (2296)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2299
Kösz a feliratáttekintést. Egyszer korábban már kíváncsi voltam rá, most így utóbb legalább bejött.

Egyébként jómagam is találkoztam már két közel azonos Cartier órával (megbízható forrású darabokkal a La Boutique Suisse boltjában, illetve szervízében), amelyikeken az eltérő számlapdekorációk alján az egyiken Swiss, míg a másikon Swiss Made volt olvasható. Ha ez u.a., így érthető.

Viszont a Swiss Parts felirat kívül viselése bármennyire szabálytalan, a fiam óráján biza rajta van...

NPZ
APT Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2298
Ferci:
A múltkor már írtam: Heuer Monza Re-Edition egy ETA 2894/2 szerkezetet tartalmaz. Ez egy 37 köves, 28800/h lengésszámú kronográfos automata szerkezet.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: Ferci (2297)
Ferci Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2297
Ha mar ennyi oraszakerto van itt, tudna valaki valami linket / reszletet arrol, hogy igazabol mi van a

Tag Heuer - Heuer -Monza

ujrakiadott orajaban?

koszi ismet:

F.

angel_or_devil Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2296
Na, nem bénázok tovább.
Ez a cím: http://www.fhs.ch/index.htm
Előzmény: angel_or_devil (2295)
angel_or_devil Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2295
Elcsesztem a linket.
Előzmény: angel_or_devil (2294)
angel_or_devil Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2294
Kicsit körülnéztem, hogy mitt takarnak a különbözö swiss ..... logok/feliratok.
Röviden:
Swiss Made (vagy egyszerüen Swiss)
-mechanika svájci
-tokozás svájci
-Scájcban ellenörizték

Swiss Movement
-Svájcban rakták össze
-az alkatrészek minimum 50% svájci
-svájci gyártó által lett ellenörizve a gyártás

Swiss Quartz
-általában illegális ez a megjelölés

Swiss Parts
-A mechanika Svájcban készült, de külföldön csinálnak aztán mindent. Csak a mechanikán szabad feltüntetni, az óra külsején nem!

Még sok okosságot találtok itt.

Törölt nick Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2293
npz!

Ha jól tudom, akkor a "swiss" magasabb szint, mint a "swiss made".

Valami olyan volt, hogy a "swiss" órákba épített alkatrészek legalább 90 százaléka CH-i gyártás, míg a "swiss made" órákban csak 60 % kell, hogy legyen ez az arány.

Utána kéne nézni neten, csak most nincs időm...

Előzmény: Törölt nick (2291)
angel_or_devil Creative Commons License 2001.06.21 0 0 2292
Így van, ezt a szerkezetet talályam én is. Majd egyszer, ha óráshoz viszem, akkor azért megnézetem, hogy pontosan melyik van benne, mert ahogy néztem, 3 ilyen szerkezete van az ETA-nak, abból 1 6 köves, 2 meg 4 köves (azt nem isértettem, hogy a 2 4 köves között mi a különbség). Gondolom az enyémben valamelyik 4 köves szerkezet van az árából tippelve, bár a fene tudja.

Kösz a segítséget/infókat mendenkinek!

Előzmény: Törölt nick (2291)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.20 0 0 2291
angel_or_devil !

Ha "Swiss Made", akkor az bizton svájci. Ezzel a megjelöléssel azért nem szoktak dobálózni. Ha lehet, kerülik (pld: swiss, swiss parts, swiss movt), hogy teljesen erre utaljanak a gyártók megalapozatlan esetekben. Ezzel a felirattal viszont nem csak az alkatrészeinek gyártása, hanem az egész óra összeállítása is ott kellett, hogy történjen.
Gondolom, alighanem erre a szerkezetre találtál Te is.(?)

Érdekesség viszont, hogy pld. a RONDA szerkezetgyártó külön gyárt órabelsőket a Swiss Made órákhoz is és a Swiss Parts órákhoz is (előbbi valószínűleg tartósabb lesz).

NPZ

piklli Creative Commons License 2001.06.20 0 0 2290
Sziasztok!

Ismeri valaki az Yves Renaud óramárkát, ha van valakinek infója az please írjon nekem.

köszi

APT Creative Commons License 2001.06.19 0 0 2289
Valóban, a Sector az utóbbiidőben minden (általam ismert) modelljébe valamilyen ETA kalibert szerel. Régebben főleg japán Miyota szerkezetek voltak benne. A Miyoták amúgy általában nem rosszabbak az ETA szerkezeteinél, az ETA-nál is vannak nagyon gyenguci óraművek.

ORAGYUJTEMENY

Előzmény: angel_or_devil (2287)
angel_or_devil Creative Commons License 2001.06.19 0 0 2288
Na, nem tudok írni! A második mondat helyesen:
Mint írtam nem értek az órákhoz, de most már legalább tudom, hol a helye ennek a Sectornak.
Előzmény: angel_or_devil (2287)
angel_or_devil Creative Commons License 2001.06.19 0 0 2287
sukosdg

Kösz az infot. Mint írtam nem értek az órákhoz, most már legalább hol a helye ennek a Sectornak. De ha jól értelek, akkor most már nem japán szerkezetek vannak benne. Nekem legalább is úgy tünik, hogy most egy ETA szerkezet az ami hajtja (az ETA homepage-n találtam nagyon hasonlót, az Ecoline-t), meg hát azt is ráfirkálták, hogy swiss made. Gondolom ez nem csak a gyártási helyet jelenti, hanem az óra lelkét is!?

A Sector nem svájci márka eredetileg?! Mert ha az, akkor elég nagy szentségtörésnek számíthatott, hogy japán szerkezetet raktak beléjük!

Előzmény: sukosdg (2286)
sukosdg Creative Commons License 2001.06.19 0 0 2286
angel_or_devil_

A Sector-t a Tissot alá és a Festina fölé helyezném (a Tissot a klasszikusokhoz tartozik, bár valóban léteznek gyenge darabjai is.)
Pár éve még sok kereskedő visszaadta a Sector kereskedelmi jogát, mert nagyon sok volt a minőségi kifogás. Japán szerkezeteket szereltek bele. Napjainkra már sokkal megbízhatóbb órákat gyárt, és elég jól sikerült a No Limits image is. Szerintem a 900-as kimindottan szép automata óra. A quartz chrono-k között ebben a kategóriában szerintem nem lehet sok különbséget tenni. Egyforma szerkezetek, egyforma kivitelek. Talán a tok minősége és kidolgozása lehet mérvadó. Kézbe fogva valóban produkálja a Sector a tartósságot! (acél tok, zafír üveg)

A Tissot-ról: bekerült az első 50-be 48.hely az Év Órája szavazáson. (T-Touch) Az egyetlen quartz óraként.

www.ora.ini.hu

angel_or_devil Creative Commons License 2001.06.19 0 0 2285
Sziasztok!

Volna egy-két kérdésem.
Kaptam ajándékba egy Sector 750 chronograph-ot. Kíváncsi lennék, hogy ezek a Sectorok milyen kategóriát foglalnak el az órák piacán. Én valahova Tisso-k fölé a Festinákkal egy kategóriába tenném. Tudom, hogy az automata órák az igaziak, de ez egyrészt ajándék, másrészt egyenlöre vannak magasabb prioritású dolgok is, mint, hogy többszázezer pénzt elköltsek egy órára. Majd egyszer, ha lesz felesleges pénzem.

Szóval, milyen márka ez a Sector (azt azért tudom, hogy nem rossz, meg hogy svájci)?
Van hozzá garancia is, csak az a baj, hogy német. Lehet ezt valahogy "honosítani". Persze remélem erre nem lesz szükség, mégsem egy alsókategóriás vacakról van szó.
Ja, ha jól sejtem, akkor egy ETA Ecoline motor van benne.

Elöre is kösz a felvilágosítást!

Egy kép róla (nekem tetszik):

Törölt nick Creative Commons License 2001.06.18 0 0 2284
Nyogodtan bízzál benne, sok felmagasztalt, jónevű márka (pld. az előbb említett RADO is, vagy a Certina, esetleg a Balmain is, stb.) ilyet használ. Egyébként az ETA honlapján is megtalálható maga a masina. Íme !
Van ott még másik két vilanykronográf szerkezet, de a dátumablak inkább erre a belinkeltre utal.
APT Creative Commons License 2001.06.18 0 0 2283
Jó. Ez egy megbízható kvarc alapszerkezet.
Előzmény: LADA (2282)
LADA Creative Commons License 2001.06.18 0 0 2282
és az jó vagy nem jó?
Előzmény: Törölt nick (2281)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.18 0 0 2281
No, ez alighanem az az ETA Ecoline villanyszerkezet, ami pld. a RADO-kban is megtalálható...
LADA Creative Commons License 2001.06.14 0 0 2280
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
LADA Creative Commons License 2001.06.14 0 0 2279
igen elemes

a sebesség mérés nekem is fontos, ugyan abból a szempontból.
régen kis táblázatott csináltam és onnan néztem le a sebességet

Előzmény: Törölt nick (2278)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.14 0 0 2278
A "sajnos" csak rám igaz. Ugyanis az említett típus az általam leginkább kedvelt kronográf. De persze ez a segédszámlapelrendezés is pofás, sőt a kb 120°-os szétosztásával még egységesebb képet is mutat (értsd, nem burul fel a látványa a hatos felé).
Viszont ez a design (ami egészen kurrens márkáknál is megtalálható) engem az egyik ETA kvarcszerkezetre emlékeztet. Mintha eddig ezt nem mondtad volna ki, de ugye elemes hajtású ?

A sebességmérés pedig nálam nagyon hasznos volt annak megállapítására, hogy tudjam az autóm km-órájának pontosságát különböző tartományokban.

LADA Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2277
De a segédszámlapok helye sajnos már nagyon más.

miért sajnos ?

A lünettán kívülről látható skála a sebességmérő ?

most hogy mondod, megnéztem valóban sebesség mérő 60-1000 ig van skálázva.

a stoppert elinditva 1 km megtételéhez szükséges időt kell mérni és akkor mutatja hogy kány km/h a sebessége az embernek.

mértem a pulzust is az is jól müködik.

Előzmény: Törölt nick (2276)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2276
LADA !
Kösz, hogy át is küldted a képeket. Meglehetősen karakán egy darab. A dátumablak elhelyezésével szerintem a Zenith El Primero utánérzését akarták biztosítani. De a segédszámlapok helye sajnos már nagyon más.
A lünettán kívülről látható skála a sebességmérő ?
A belsővel pedig próbáld meg a leírt módon mérni a pulzusod !
APT Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2275
LADA: Szép óra. Díszes, de még éppen nem túldíszített. Ha illik hozzád, akkor biztos jól ellesztek együtt.

Ferci: A Heuer Monza Re-Edition egy ETA 2894/2 szerkezetet tartalmaz. Ez egy 37 köves, 28800/h lengésszámú kronográfos automata szerkezet. (Ja és a szerkezet nyers ára az ETA-nál 200DM, az Heuer ára 4300DM...)

ORAGYUJTEMENYEM

Előzmény: LADA (2271)
LADA Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2274
a bal szélső az

[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]

Előzmény: LADA (2273)
LADA Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2273
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
Ferci Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2272
Ha mar ennyi oraszakerto van itt, tudna valaki valami linket / reszletet arrol, hogy igazabol mi van a

Tag Heuer - Heuer -Monza

ujrakiadott orajaban?

koszi

F.

LADA Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2271
na szkenneltem gyorsan egy képet!

véleményt irjatok!!!
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]

LADA Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2270
a vizállóság bemérését minden órás eltudja végezni vagy ahhoz valami különleges műszer kell?
Előzmény: LADA (2269)
LADA Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2269
ahogy elnéztem te nem debreceni vagy véletlenül?
Előzmény: sukosdg (2267)
LADA Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2268
hello!

te hallottál már a rotary-ról?

Előzmény: sukosdg (2267)
sukosdg Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2267
Üdv mindenkinek!

Kis nyaralás után hazaérve, átnéztem, a magyar net és a sajtó beszámolóit a svájci órakiállításokról.
Elképesztően gyatra és szegényes. Ennyire nincs igény az információra! :(

Az OMEGA a 70-es évekig magyon sok szerkezetet fejlesztett ki. PL. a 33T sorozat (1933)-ban még a mai napig is világrekordot tart. A COSC szabványok szerinti mérés alapján a legnagyobb pontosságot produkálta. Megemlíteném pl a 720 Hz-es hangvillás szerkezeteket.(a Bulova fejlesztése, de az O+A fejlesztésével érték el a legjobb szabályozhatóságot) Még a quartz órák időszakában is kiemelkedőt alkottak: 2.4 MHz és 4,2 MHz -es MegaQuartz.
A világon elsőként gyártottak a központi tengelyre szerelt turbillon szerkezetet (1995)

Az érdekes és értékes szerkezetek listája: www.ora.ini.hu

2005-től minden órájába a Co-Axial alapokra épülő szerkezetet szerelnek.
Az ETA szerkezettel szerelt óráik a legjobb ár/érték arányban vannak a többi gyártóval szemben. Minden ETA-t átépítenek, finomítanak.

NPZ:Igen (kis türelem).

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2266
PS: Gyári sajtóanyag persze.
Előzmény: Törölt nick (2265)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2265
:-))))

Ha már ilyen lelkesen leírták a teljesen elfogulatlan sajtóanyagunkat...

Előzmény: Törölt nick (2263)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2264
Persze félre ne érts, én továbbra is meghajlok e becses márka előtt ! Sőt, a korábban jelzett kérésem szerint (ha még létezünk akkor...) a 2020-as dupla jubileumi sorozat 198-asát továbbra is tegyétek félre !
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.13 0 0 2263
Ez az utolsó gondolat nagyon tetszik. (A szerzői jogok rendezése után én is magamévá teszem :)

Sprotivo !
Egyszerűen csak gratulálni tudok ahhoz a tényhez, hogy egy etárgytól független érdeklődésű lap (vezess.hu) is napirendre tűzte a Perrelet-t. Sőt, hogy a cégre is utaltak, az külön megbecsülés.
De azért ez a rész, hogy "A szerkezet alkatrészeinek gyártási tűréshatára 2-3 ezred milliméter. A Perrelet órák finomságára jellemző, hogy a ketyegőt szabad szemmel láthatatlan mennyiségű olajjal kenik." azért mégiscsak érdekes annak fényében, hogy valójában egy - ugyan technikai kuriózummal, a második rotorral kiegészített - ETA az alap. Namost a kenőanyagokat és a tűréshatárt gondolom a szerkezetgyártó adja meg.(?)

APT Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2262
LADA: A SEIKO-ról: Ha néhányszor megfordul az ember japán órák belsejében, aligha van jó véleménnyel bármiféle japán óráról. Még az orosz órák is sokkal igényesebb kidolgozásúak. De amit kell, azt azért a japánok beleteszik az órába, a külcsín pedig néha egész jóra sikeredik. Szerintem a japánok órát nem, de időmérő szerkezetet kiváló, megbízható, jó minőségben készítenek. Csak - szerintem, és számomra - az óra többről szól. Az óra a férfiember legszemélyesebb tárgya.

ORAGYUJTEMENYEM

Előzmény: LADA (2253)
APT Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2261
Arany és arany között igen sok ám a különbség! Nem mindegy, mivel ötvözött arannyal futtatják be a tokot. A tiszta 24K-s színarany (én ilyennel szoktam az óráimat aranyozni, mivel csak ilyennel tudom, a nem tiszta aranyötvözetek aranycianidos oldatban vannak, az pedig méregengedélyhez kötött, és irgalmatlan mérgező) például kopik, mint a szélvész. Az orosz órákon mindenféle 12-14K-s ötvözetet használtak (ródiummal stb... ötvözve), én láttam olyat, amelyet szinte leköszörülni sem lehetett, irdatlan kopásálló, de kémiailag egyáltalán nem semleges ötvözetek. Magyarán, ha valaki érzékeny bőrű, bizony kiütéses lehet egy ilyen "aranyozástól". Az általam ismert svájci órákon levő ötvözetek semlegesek, szépek, de bizony jobban kopnak, gyakorlatilag az összes régi órámat újra kellett aranyozni. Hiába no, ha lenne tökéletes megoldás, akkot a tömörarany tokos óráknak nem lenne sok értelme. Avagy más megközelítésben: az aranytok a kompromisszummentes megoldás...
(Mielőtt az aranyozott órák tulajdonosai harakirit követnének el - úgy 2-3 ezer forintért 10-15mikron vastagon learanyoznak egy tokot, gyakorlatilag újszerű állapotúra. És kíméletes használatnál tényleg eltelik 2-4 év, mire az éleknél elkezd az arany alól kikandikál az óra eredeti anyaga.)

ORAGYUJTEMENYEM

Előzmény: LADA (2257)
APT Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2260
Arany és arany között igen sok ám a különbség! Nem mindegy, mivel ötvözött arannyal futtatják be a tokot. A tiszta 24K-s színarany (én ilyennel szoktam az óráimat aranyozni, mivel csak ilyennel tudom, a nem tiszta aranyötvözetek aranycianidos oldatban vannak, az pedig méregengedélyhez kötött, és irgalmatlan mérgező) például kopik, mint a szélvész. Az orosz órákon mindenféle 12-14K-s ötvözetet használtak (ródiummal stb... ötvözve), én láttam olyat, amelyet szinte leköszörülni sem lehetett, irdatlan kopásálló, de kémiailag egyáltalán nem semleges ötvözetek. Magyarán, ha valaki érzékeny bőrű, bizony kiütéses lehet egy ilyen "aranyozástól". Az általam ismert svájci órákon levő ötvözetek semlegesek, szépek, de bizony jobban kopnak, gyakorlatilag az összes régi órámat újra kellett aranyozni. Hiába no, ha lenne tökéletes megoldás, akkot a tömörarany tokos óráknak nem lenne sok értelme. Avagy más megközelítésben: az aranytok a kompromisszummentes megoldás...
(Mielőtt az aranyozott órák tulajdonosai harakirit követnének el - úgy 2-3 ezer forintért 10-15mikron vastagon learanyoznak egy tokot, gyakorlatilag újszerű állapotúra. És kíméletes használatnál tényleg eltelik 2-4 év, mire az éleknél elkezd az arany alól kikandikáli az óra eredeti anyaga.)

ORAGYUJTEMENYEM

Előzmény: LADA (2259)
LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2259
a szija fém, az is tiszta arany.
csat az belül van igy ha felveszed akkor nem látszik (ha rá nézel és nem látod hogy óra akkor ugy néz ki mint egy arany karkötő)

http://www.extra.hu/timedesign/ora.htm

ebből szedtem az óra márkákat (A-Z-ig)

Előzmény: Törölt nick (2258)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2258
Nekem sajnos minden felületkezelést lekoptat a csuklóm izzadsága. Még az orosz krómot is megtámadta, hát még a korábbi néhány mikronos aranyozást (újra is tokoztattam azt az órát).
De ez nem mindenkinél van így !!!

A Rotary-t sem ismertem, de most elnézegettem. Így aztán alaptalan lenne róla váleményt mondanom.
No, de a szíja, mint kérdeztem is, milyen ?

A neveket egy link centerben láttad Te is ? Kösz, hogy felvetetted bennem ismét, mert így megtaláltam ott a Tudor linkjét is, amit régóta kerestem. (Sajnos csalódással vettem tudomásul, hogy a mai kollekcióban nincs már az általam korábban keresett Submariner. SükösdG, ha ideolvasol ! Tudsz-e még beszerezni ebből a típusból ?)

LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2257
ha esetleg tudsz valamit ne fogd vissza magad, ha negatív akkor sem.
neked az aranyozásról mi a véleményed?

(anyámnak volt egy aranyozott karórája /orosz/ tizen valahány év után mikor ellopták még nem volt rajta kopás nyom, se javítás.

Előzmény: LADA (2256)
LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2256
és a rotary-ról hallottál már ezelőtt?
Előzmény: Törölt nick (2255)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2255
Nem akarok senkit kijavítani, nem vagyok annyira belekontárkodó, mint esetleg itt látszom. (Egyébként én is jórészt ETA-val ismerem a mai O+A-t.)

És én sem ismerem a negyedét sem...
Egész pontosan első átfutásra 106 volt ismerős. Szerencsére benne voltak a számomra igazán szívdobbantók is.
Node Samsung, meg a sportszergyárak :(

Viszont a Rotary Performance lehet, hogy az Audemars Piguet Royal Oak-kal is formabéli rokonságban (értsd: kopp.) áll...

robicsek Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2254
Tényleg, kicsit profán kérdés, biztos nem illik ilyet, meg vannak érdekelt eladók is a topicban:)
Mondjuk ha én külföldön veszek valamit, felteszem, nagyobb az eladó marginja, viszont visszakapom a VAT/Mwrst stb - itthon meg nem tudom visszaigenyelni az AFAt, viszont majd jol lealkudom az árat:)
Akkora összegnél amivel talán meglepem magam egy órával, ez azé lehet kulönbség - de melyik irányba? :)
Mondjuk a HOT által kinált pár bemutató óra között van olyan, ami igy képen nagyon tetszik.
LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2253
a seiko órák jók vagy nem?
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2252
Elemes (normális szerkezetű) órák nem nagyon szoktak letérdelni.

Az a nyomtatott áramkör meg léptetőmotor nem nagyon ad túl sok esélyt a meghibásodásra:-)))

Előzmény: LADA (2250)
APT Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2251
LADA: Ritka égi tünemény, ha egy ilyen kategóriájú óra elromlik. Inkább elrontani szokás (kíváncsi tokbontogatás, falhozcsapás stb.) A 20m aranyozás pedig 2-3 év alatt úgyis megkopik, ekkor elviszed a megfelelő óráshoz, kicsit megcsiszolgatják, újraaranyozzák, aztán koptathatod tovább gusztus szerint. Ha az óra nagyméretű (CR sorozatú) lítiumelemmel működik, akkor akár 10 évet is kihúzhat egy elemmel. Addigra meg már úgyis eleged lesz belőle és másikat akarsz helyette...

ORAGYUJTEMENYEM

Előzmény: LADA (2250)
LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2250
nekem azt mondta az ürge hogy csak elem cserére kell számitani, nagyon megbízható.
(olyan nincs ami el ne romolna- de bizik az ember)
Előzmény: Törölt nick (2249)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2249
Biztos nem gagyi.

Mi pl. egy évet adunk, de minimális a garanciaigény.

www.swissmade.hu

Előzmény: LADA (2248)
LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2248
szerintem biztos nem gagyi, nem hiszem hogy ennyi pénzért rosszat adnának.

2 év garancia van rá

a többi óra márkára mennyit adnak?

Előzmény: Törölt nick (2247)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2247
Egyébként az teljesen OK, ha ETA óramű van benne.
Szóval jó hír.
Előzmény: LADA (2246)
LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2246
lehet nem vagyok órás
Előzmény: Törölt nick (2245)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2245
Szerintem az csak a kaliber típusszáma, meg gyártási sorszáma talán.

Ez az omegával érvelés egyébként szerintem marhaság (most a képviselőt kritizálom).
Az ETA egy jónevű beszállító, többek között az Omega-nak is gyárt szerkezeteket (meg sok más cégnek is).

Előzmény: LADA (2243)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2244
Na mondom én, csak nem vagyok tök hüjje:-)))
Előzmény: APT (2241)
LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2243
nekem azt mondta hogy eta szerkezet van benne mint amilyet az omegákba is raknak és azért számozzák meg. hogy ez mennyire igaz nem tudom de egyenlőre hinnem kell neki, mig valaki az ellenkezőjét be nem bizonyítja.
Előzmény: Törölt nick (2240)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2242
www.eta.ch
APT Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2241
LADA: Nem bizony, a negyedéről sem hallottam. Sem én, sem a többiek, sem az általam ismert jónevű órások. De talán nem is véletlenül... Mint minden más iparágban sok-sok gyenge középszerű, újat nem hozó cég dolgozik-vegetál, de igazán odafigyelni csak egy részükre érdemes. Omega szerkezet amúgy biztos nincs a ROTARY-ban, sajnos manapság 90%-ban az Omegákban sincs Omega szerkezet... ETA kerül beléjük is. Ez végülis nem baj, az ETA-nak és más szerkezetgyártóknak kiváló szerkezeteik vannak, a nagyobb szériák miatt megfizethető áron.

ORAIM

Előzmény: LADA (2233)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2240
Majd NPZ kijavít, de szerintem az Omega is ETA kalibereket használ a "kommersz" óráiba. Szóval ha még létezik "igazi" Omega kaliber, akkor az csak a "high end" óráikban van.

Az ETA rengeteg helyre szállít. ETA óraművet reklámórától kezdve milliós aranyórákba is szerelnek. Persze a díszítés és "utómunka" eltérhet.

Szóval a budapesti képviselő "féligazságot" mond. Kb. annyira igaz, mintha azt mondanám, hogy a Skoda technikája igazából Mercedes, mert mindkét gyárnak beszállítója a Bosch meg Hella.

Előzmény: LADA (2239)
LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2239
igen ezt mondta a képviselő.
Előzmény: Törölt nick (2238)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2238
Omega szerkezet???

Gondolom talán ETA szerkezet, nem?

Előzmény: LADA (2237)
LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2237
Nos beszéltem a Budapesti képviselővel:

papirnak kellene lennie, (letelefonált a debreceni bolta hogy miért nincs? vezető váltás volt és eltünt- volt a válasz) postán leküldik!!!

omega szerkezet van benne!- a ref: 4622 szám ezt takarja.
dupla rétegű aranyozás van rajta.

Előzmény: LADA (2235)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2236
Híresek vagyunk!!:-)))

Autó ihlette karóra

LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2235
RW-t dse ezek 150,000 körül voltak

a dse nem jelent semmit csak bénáztam!!!

Előzmény: LADA (2234)
LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2234
amúgy debrecenben nem sok választék volt:
néztem egy automata Bulovát 70,000
romanson kronométeres: 50,000
certina ds spel 103,500
néztem még roamert és RW-t dse ezek 150,000 körül voltak ("sima, egyszerű")

így végül e mellett döntöttem. Persze volt még omega, stb de azok más árfekvésben ...

BP orex telefonszáma: 06-1-266-8258 ha valakit érdekel ott megnézheti.

LADA Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2233
ime néhány óra márka szerintem negyedéről ha hallóttatok. (én még annyiról sem)

A
a.b.art
About Inc.
A. Lange & Söhne | ALS USA | Peter Chong | Lange Sammler | TZ Forum
... Könyv: Armbanduhren Spezial | A. Lange & Söhne | D. Uhren v. A. Lange & Söhne
Accurate
Accu2
AD Chrono
Adidas | Körner Team
AHCI Académie Horlogčre des Créateurs Indépendants
Akteo | Akteo DE | Akteo DK
Alain-Michel
Alain Silberstein | WatchNet
Alcobra
Alessi | Aldo Rossi - Momentum | Richard Sapper - Uri Uri
Alfex
Alfons Doller
Alfred Rochat & Fils | Watches-Lexic
Alibi London
All American Watch Co.
Alpha Saphir
Alpina
Alpine Forest
Ambre
Anachronic
André Fleury
André Le Marquand | Side Watch
Andreas Strehler
Andrew Marc
Android
Andy Lau | Watch Museum
Anfybret
Angular Momentum | CH
Antima | Watches-Lexic
Antoine Preziuso | EuropaStar | Watch Museum
Aquadiver
Aquastar
Arise
Aristo | TimeDesign
Armin Strom | ViaMall
Armywatch | Armywatch DE
Arnold & Son | PK Time Grp. | Galaxywatches
AROLA >> Alfred Rochat & Fils SA
Ars Mundi - Künstler- und Bilderuhren
ARSA >> Auguste Reymond SA
Artime
Arthus Bertrand
Atlantic | EuropaStar
Attias
Audemars Piguet
Auguste Reymond | USA | DE
Austern & Paul
Avia
Aviatex | Aviatex | Watch Museum
Aviation by Ollech & Wajs
Avocet Vertech
Azeka | Azeka

--------------------------------------------------------------------------------

B
B&B
Bally
Barthelay
Baume & Mercier | B&M
Bédat & Co.
Beepwear
Belair
Belle Etage | TimeDesign
Bell & Ross | Steve Lahos
Benjamin Timepieces Inc. | BTI
Bernard Florentin
Berney-Blondeau
Bernini
Berthet
Bertolucci
Betty Barclay | Betty Barclay D
Beuchat
Biton
Blancpain | SwissPrestige | TZ Forum
blu - Bernhard Lederer Uhren | Hans Donner
BMW Lifestyle
bo-design | Klaus Bornträger
Boccia
Bonneville | Watch Museum
Boss
Boucheron
Bovet
Boyle & Copeland
Braun | TimeDesign
Breguet | Breguet USA
... Könyv: "Breguet - Watchmaker since 1775"
Breil | Binda | EuropaStar | EuropaStar
Breitling | C. Melchers | Breitling Asia | TZ Forum
... Könyv: "Breitling: The History of a Great Brand"
Bridgewatch | TimeDesign
Bruno Söhnle, Glashütte
Bruno Banani
Bruno Ninaber van Eyben
Bucherer
Budapest Watch Co.
Bugatti
Buler
Bulgari / Bvlgari | DolceVita
... Könyv: "Bvlgari"
Bulova
Bunz
Burett
Buzzi
BWC
Byblos

--------------------------------------------------------------------------------

C
Cairn
Calcio
Calvin Klein
Calypso
Camel Trophy | Mondaine
Camy
Candino
CardioSport
Carlo Ferrara
Carlo Maroni
Cartier
...Könyv: "Cartier Tank Watch" | "Cartier: 1900-1939" | "Cartier: 150 Years Tradition"
... Könyv: "A century of Cartier Wristwatches"
Casio | Casio USA | Watches Online
CAT | Time Network | MAG Uhren | EuropaStar
Catamaran
Catorex
Cattin | Watches-Lexic
CCM Braun
Cedric Johner | Watch Museum
Cellini
Century | TimeGems
Certina
Cerutti 1881
Cesare Cardinali | Cardinali DE
Chagal
Charmex
Charpier-Ričme
Chase-Durer
Châtelain
Chátom
Chaumet
Chevalier
Chloe
Choisi
Chopard | CH | DE
Christ
Christiaan van der Klaauw | Watch Museum | Star Watch
Christian Bernard
Christian Dior
Christian Huygens
Christian Lippuner
Christophe-Claire
Christophe Claret | Watch Museum
Chromachron | Tian Harlan | TimeDesign | ASD | Java Applet | Service: ZMT
Chronosport by Helmut Sinn
Chronostar
Chronoswiss | Chronoswiss USA | J.J. Casalo
ChronoTech
CicloSport
Citizen | USA | Europe | South America | HK | AU
Claude Helier
Claude Pascal
Clerc
Cleto Munari | Cleto Munari
Clockbox
Close Enough
Club Med
Clyda
Coach
CoinWatch
Colani | Colani
Comor
Comtech
Concord
Consul
Corum | Corum Sailing
Cosmo
Cosmos
Cover
Credor
Crival
Croton
CSD Cornelia Schmidt-Döhla
Cuervo y Sobrinos
CWC Cortebert Watch Co.
Cyclus
Cyma

--------------------------------------------------------------------------------

D
D&G Dolce & Gabbana | Binda | EuropaStar
d.freemont
Dakota
Damasko
Damiani
Daniel Aubert | Watch Museum
Daniel Hechter
Daniel JeanRichard
Daniel Mink
Daniel Roth | The Hour Glass SG
Danish Design | Filius & Haake
Davosa
De Grisogno
DeLaneau
Delance
Delbana
Delma
DeLorean
Dianex
Diaplago
DKNY - Donna Karan New York
Doctors
Domino
Doxa
Dräger
Dresdner-Frauenkirche-Uhr | Dresdner Bank | Sparkasse
Dubey & Schaldenbrand
Dufeau | Dufeau NL
Dugena
Dunhill
Dunlop
Dupont

--------------------------------------------------------------------------------

E
Eastar
Ebel | Ebel DE
Eberhard & Co. | Eberhard & Co. DE
Edox | Filius & Haake
Egana
Ehinger-Schwarz Licht-Uhr / Light Watch
El Pierro
Elan
Elements Ltd.
Ellesse
Emporio Armani
Endura
Enigma
Epos
Ernest Borel
Esprit Timewear | Esprit DE
Eterna
Eurochron | Eurochron

--------------------------------------------------------------------------------

F
Falcon Watch
Favre Leuba
Fendi
Ferrari by Girard-Perregaux
Festina | Festina DE | Festina IT
Fishbone
Forgčt | Forgčt
Fortis | Fortis USA | Fortis DE | Fortis DK
Forum
Fossil | Fossil DE | Fossil BR
Franchi Menotti
Franck Muller | Franck Muller | Franck Muller
F.P. Journe | Wings of Time | Chatel & Co. | Watches-Lexic
FreeStyle | USA
Frederique Constant
FSL >> Fossil

--------------------------------------------------------------------------------

G
G-Shock
Galanti / Galantini
Gardé
Geneve
Geneva Quartz
Georg J. von Burg | Watches-Lexic
Georg Jensen | GJ SG | Allan Scharff - Flying Time
Gerald Genta | The Hour Glass SG
Gevril | 10Past10 | Bernardwatch
Gino Franco
Girard-Perreguax | GP USA
Givenchy
Glashütte Original | Waiviata
GlucoWatch
Glycine | Glycine IT | TimeDesign
Gooberz
Graham | PK Time Grp.
GrandSport
Greiner
Grenacher
Grovana
Gruen | Gruen DE | History
Grus
Gucci
Guess
GUL

--------------------------------------------------------------------------------

H
H III Stefan Johansson
H&S Holdermann & Sohn / Tübinger Uhren
Hacher
Haldi | TimeDesign
Halter Barnes
Hamilton | CR Time
...Könyv: "Hamilton Watch 1892-1992" | "Hamilton Electric - Watch of the Future"
Hana
Hang Ware
Hanhart | Hanhart USA | EPlan | Hanhart Fliegerchrono
Hanowa| EuropaStar
Harry Winston
Harwood | Harwood DE
Hebdomas | Hebdomas I
Hébé
Helix
Heno
Hermčs
Hewlett Packard HP-01 | HP-01
Hi-Tec
Hildebrand
HMT Interational
Holborn | Holborn DE
Horloger de Saint Paul: Reversible Watch | Philippe Carry
Horoswiss
Hublot
Huger Field Syscom
Human Black Box | Watches-Lexic
Humphrey
Hysek Styling

--------------------------------------------------------------------------------

I
id Swiss
IGJ
Ikepod | Marc Newson
Immersion
Initial Swiss-Les
Intima
Invicta | Invicta | Invicta
IQ | IQ
Ironelk | EuropaStar
Itraco
ITS Time
Ives Bertelin
IWC | TZ Forum
...Könyv: "IWC Internat. Watch Co." Luxusausgabe | "Grande Complication v. IWC"

--------------------------------------------------------------------------------

J
Jacob Jensen | JJ Design | Filius & Haake | TimeDesign
Jacques Etoile
Jacques Lemans
Jaeger-LeCoultre | TZ Forum
...Könyv: "Reverso - The Living Legend"
Jaguar | Jaguar D
Japy
Jaques Richal | Jaques Richal SE
Jaquet Droz | The Watch Museum
Jaquet & Girard
Jean d´Eve | Renley | Horloge
Jean Marcel
Jean Michel Cousteau
Jean Perret
Jon Buss
Joop! Time
Jörg Hysek
Jörg Schauer
Joss
Jovial
Jowissa | Jowissa DE | Jowissa USA
Jozef op de Beek | Jozef op de Beek
Jubilar | Jubilar USA
Jules Jürgensen
Junghans
Junkers
Juvenia

--------------------------------------------------------------------------------

K
Kahuna
Katherine Hamnett
Kelek
Kenneth Cole
Kentex
Keulmann 1884
Kienzle | Kienzle IT | Kienzle NL
King Tack
Kiu Tai Yu | The Watch Museum
Kobold
Kolber | EuropaStar | Al Futtaim
Kriëger
Krug-Baümen
Kurt Schaffo | Watches-Lexic | The Watch Museum
Kurth

--------------------------------------------------------------------------------

L
La Valée
Lacher
Laco - Lacher & Co.
Laconi
Lacoste
Laks-Watch
Lambretta
Lamborghini
Lancaster
Lapponia
Lassale >> Seiko
Laurens
Le Phare >> Jean d´Eve
Le Tandy
Legend
Lego
Leonardo Spinelli
Leschot
Limes | Limes USA | Forum | TimeDesign
LIP | TimeDesign | René Bruyeron
LITO
Locman | USA
Longines
Lorenz
Lorus
Louis Erard
Louis Watch
Lucien Piccard | WatchCan
Lucien Rochat
Luminox | Luminox US | Elements Ltd.
LVMH Louis Vuitton Moët Hennessy

--------------------------------------------------------------------------------

M
M & M
M-Wach
Maddox
MarcelloC
Marchese di Genin
Martin Braun
Matsucom onHand PC
Maty
Mauboussin
Maurice Ferré
Maurice Lacroix
Max Bill >> Junghans | TimeDesign
Maurin
Max René
Maximilian
MB Design Edition | Markus Beigelbeck | TimeDesign
MC Uhren
Melchers
Meliga
Mellerio dits Meller | Mellerio dits Meller
Meteorite
Metropoli
Mexx
Mey & Waller
MHR Mahara
Michel Jordi
Michel Herbelin
Michele Watch
Mido | SwissWatches USA
Milus
Minerva | ChronoPassion | Wayne Lee | TZ Forum
Momentum
Momentus
Momo Design
Mondaine
Montana
MontBlanc
Mont d´Or
Montega
Montre Royale
Motochron | Motochron
Motorola Watchphone
Movado | Vizio
... Könyv: "Die Movado History"
MSC M. Schneider & Co.
Mühle Glashütte
Mulberry | Le Balancier
Murano | Time is on your Side
MX Onda

--------------------------------------------------------------------------------

N
Nafta Watch
Navy Seals
Nexxen
Niessing
Nike | Nike NL
Nivada
Nivrel | TimeDesign
Noblia >> Citizen
Nomos Glashütte | Klassiker | Paul Schliesser | TimeDesign
... Könyv: "The Tangente from NOMOS Glashütte"
... Könyv: "Die Tangente von NOMOS Glashütte"
Nor´West
North Eagles
NovaChron
NovaTime

--------------------------------------------------------------------------------

O
o.d.m.
Oakley Time Bomb
Olaf Heichert
Ole Mathiesen
Ollech & Wajs
Omax
Omega | Omega Addict | TZ Forum
... Könyv: "Omega Designs"
OP Ocean Pacific
Opex | French Horology
Orane
Orfina | TimeDesign
Orient
Oris | Oris DE | SwissPrestige
Oro
Otium

--------------------------------------------------------------------------------

P
Pamp
Panerai | Richemont | OP I | Paneristi
Parmigiani Fleurier
Patek Philippe | GMT Singapore | TZ Forum
... Könyv: "PP, Complicated Wristwatches" | "PP, Geneve" | "PP: Price Guide"
... Könyv: "Patek Philippe: Komplizierte Armbanduhren"
Paul Gerber
Paul Picot
Péquignet
Perrelet
Philip Watch
Philip Zepter
Philippe Charriol
Philippe Du Bois & Fils
Philippe Dufour | Watches-Lexic | The Watch Museum | Chronograph.com
Piaget
... Könyv: "Piaget: Watches and Wonders since 1874"
Piatti | EuropaStar
... Könyv: "Eulen von Celestino Piatti"
Pierre Balmain
Pierre Cardin >> Egana | Pierre Cardin UK
Pierre Junod
Pierre Lannier
Pierre Laurent
Piquot Meridien
Pointer |
Swissmade Watches
Poiray | French Horology
Polar | Bolliger CH
Poljot | Poljot Internat. | Poljot CH | Juri Levenberg | WatchMall | Acoola
...Könyv: "Russian Wristwatches"
...Könyv: "Russische Uhren" | "Sowjetische Uhren"
Porsche Design by Eterna | PD DE
Porsche Design by Orfina | TimeDesign
Porsche Design by IWC
Prestige de Genčve
Priosa
Projects Building Timepieces
Pryngeps
Pulsar

--------------------------------------------------------------------------------

Q
Quantum
Quantuz | DesignWatches | TimeDesign
Quinting

--------------------------------------------------------------------------------

R
Rado | Xeramo
Rainer Brand
Rainer Nienaber | TimeDesign
Rama
Raymond Weil | RW W1
Reebok
Regent
Regolo
René Attias
Renée Gerove
Rem Rem
Revue Thommen
ReWatch
RGM - Roland G. Murphy | The Watch Museum
Richemont Luxury Grp.
Roamer | Roamer DE
Robergé | Robergé USA
Rodania
Rodolphe
Roger Cornet | The Watch Museum
Roger Dubuis | Roger Dubuis
Rolex | Rolex USA | Rolex DE | Rolex DK | Rumiz | Ref.Guide | Turfers Forum | TZ Forum
... Könyv: "The Best of Time: Rolex Wristwatches"
... Könyv: "Rolex" | "Rolex-2421 Uhren"
Rollei (only in South Korea)
Rolf Cremer
Romanson
Roots
Rotary
Roven Dino
Roventa-Henex
Roy Morris
Royal London
Royal Navy by Orfina | TimeDesign
Royce of Switzerland | Lechner
Ruputer by Seiko
RussArmy
Ryser

--------------------------------------------------------------------------------

S
S&S Seiler & Schempp | TimeDesign
Sachs Renom
Saint Honoré
Samsung |Samsung Watchphone
Sandoz | EuropaStar | Watches-Lexic
Sarcar
Saro
Saviour Watch
Sbarro
Schmeltzer 1881
Schwarz-Etienne | S-E DE |
Schweizer Uhren Editionen
Scout
sdw Swiss Diver Watches - Hyperbar
Sector No Limits
Seculus Brazil
See Touch Watch
Seiko | Seiko USA | Seiko DE | Messagewatch | Ruputer
Sekonda
Sewills
Side Watch | My SideWatch
Sigma
Sinn | Sinn NL
... Könyv: "Sinn Spezialuhren. Geschichte, Design, Technik"
Sincere
SJÖÖ Sandström
Skagen
s.Oliver
Sothis
Speedfighter
Spoon
Square
St. Moritz
S.T.A.M.P.S.
Starck Design
Starck Uhren
Stefanel Tempo | MAG Uhren
Sterling 2001 | Sterling 2001
Steven Phillips | The Watch Museum
Stocker & Yale
Storm | Storm DE | Storm AU
Stowa - Storz, Walter
Street
Strokz
Sunwatch
Suunto
Svend Andersen
Swarovski
Swatch | Swatch Group
... Könyv: "Swatch: A Guide for Connoisseurs and Collectors"
... Könyv: "Bonello´s 98/99" "97/98" | "Swatch. Die Erfoglsgeschichte"
Swiss Army
Swiss Cheese Watch
Swiza
SYS

--------------------------------------------------------------------------------

T
Tabbah
TAG Heuer
... Könyv: "TAG Heuer - Mastering Time"
TAK Thomas André Kaiser
Tavernier
TechnoMarine
Technos
Tempic
Temption | Temption USA | TimeDesign
Thermidor
Tidal Watch
Tiffany & Co.
... Könyv: "Tiffany´s 20th Century"
Timberland
Time by Design | TimeDesign
Time Design by Scorpio, UK - NOT our companyTimeDesign.de
Time Force | Time Force DE
Timex | Timex DE
tiq
Tissot | T-Touch | Tissot HK
Titan
Titoni | Titoni USA
Tompion | PK Time Grp.
Torrini
Touching Watch
Tourneau
Traser by mb microtec | Traser Watches
Troika
Tudor
Tutima | Tutima USA | Fliegerchronograph 1941

--------------------------------------------------------------------------------

U
Uhr-Kraft
Ulysse Nardin | UN DE | SwissPrestige | Trilogy of Time | TZ Forum
Union Glashütte
Universal Geneve
Urban Jürgensen | Hermann Sacher
Urwerk | Baumgartner & Frei | The Watch Museum
UTS München

--------------------------------------------------------------------------------

V
Vacheron Constantin
Value Swiss
Van Cleef & Arpels
Van der Bauwede
Venice
Ventura | Bo Hansen | Wermekes | Uhr 1 | P. Schliesser
Versace | Watches-Lexic | GenevaShop
Viceroy
Vica | Watches-Lexic
Victorinox | Time Mode
Vincent Calabrese | The Watch Museum
Visage
Vollmer >> Aristo | RB Watch
Vostok
...Könyv: "Russian Wristwatches"
...Könyv: "Russische Uhren" | "Sowjetische Uhren"
Votum
Vuillemin Regnier

--------------------------------------------------------------------------------

W
Waldan Intl.
Waltham
Watch Maker
Watch Craft
Watchpeople
Wenger
Westar | Al Futtaim
Wittnauer
Wostok
WPI Watch Progress Intl.
Wrist Computer Lisa Krohn
Wyler Vetta

--------------------------------------------------------------------------------

X
Xantia
Xemex | Xemex USA | Xemex DE | Ruedi Külling | TimeDesign
...Könyv: "The Xemex Watches by Ruedi Külling"
...Könyv: "Die Xemex-Uhren von Ruedi Külling"
Xenius

--------------------------------------------------------------------------------

Y
Yantar | TimeDesign
Yema
Yes
Yess
Yperwatch

--------------------------------------------------------------------------------

Z
Zeitner
Zenith | Zenith DE | P. Schliesser | Forum | Forum
Zeno | Peaks Corp. | TimeDesign
ZentRa >> Egana
Zeon
Zippo
Zitura
Zodiac | Zodiac | Butch Dunn

Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2232
Rotary performance: Vajon miért emlékeztet az Oris BC3-ra? ;-)
Előzmény: Törölt nick (2231)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2231
Megtaláltam a Rotary honlapját, de nem valami sokat említettek a választékról, vagy az említett típusról :(
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.12 0 0 2230
Ez a 20 mikron jól hangzik. Ha nem túl agresszív a bőröd izzadsága, tartósnak számíthatod.
Viszont egy későbbi felújítás során borzasztóan óvni kell, nem lehet erősen polírozni. De ez legyen a legtöbb baj vele... :)

Ha az aranylemezkéket említetted, a fémszíja tömör szemekből áll, vagy lemezkékkel kitöltött az oldalnézete ? (Ebben az árfekvésben illene az előbbinek lennie.)

APT Creative Commons License 2001.06.11 0 0 2229
Gotfroa: A Swiss Military órák a legegyszerűbb, de már elfogadhatónak tartott svájci órák közé tartoznak, jellemzően egyszerű ETA szerkezetekkel. Az áruk rendben van, szó szerint se jót, se rosszat nem lehet rájuk mondani. Használható időmérők. De presztízst ne várj tőlük...

LADA: A pulzusmérő számlap nem is olyan ritkaság. Jellemzően meg kell számolni meghatározott pulzust (lásd leírás...), és amennyit mutat az után a pulzusskálán a másodpercmutató, az a pulzusszám. Amúgy a ROTARY-ról mint óramárkáról még nem hallottam (csak mint Rotary Klubról). Így nem lehet valami nagy név. Őszintén szólva 115KFt-ért lett volna jobb ötletem... De reméljük, hogy nem is csináltál rossz üzletet.

Dreyfuss: Az az O+A zsebóra - állapottól függően 80-180eFt-t érhet. De biztos, hogy arany? Az O+A sok szépen aranyozott tokot készített, és a tokba bepréselte a 14K Plague feliratot, amely csak az aranyozást jelöli. Csak akkor arany, ha a fémjel - legalább a svájci fémjel - benne van.

ORAIM

Előzmény: Gotfroa (2227)
LADA Creative Commons License 2001.06.11 0 0 2228
Ha aranyozott, az egyszer biztos kopni fog...

valószinűleg így van, de azt mondták a boltban hogy ezen már "elég" vastag 20 mikron arany van.
Meg ezt az órát nem azért vettem hogy a hétvégi telkemen betont keverjek, stb.
Magára a szijra aranylapok vannak téve.

a pulzus mérő (vagy mi a szösz) a számlap ívén található. (az érthetőség kedvéért: képzej el egy rulettet az iven ahol gurul körbe-körbe a gólyó ott található a pulsations beosztás.)

papír lesz a héten, a boltba is nyilván volt de elkeverték vagy eltette valaki. (orexba vettem, nem hiszem hogy átbasztak volna)

katalogusban van róla kép de elég kicsi, nem igazán lehet látni a részleteket.

Előzmény: Törölt nick (2226)
Gotfroa Creative Commons License 2001.06.11 0 0 2227
A swiss military órákról tudtok valami jót/rosszat mondani?
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.11 0 0 2226
Dreyfuss !
POEN v. Walther Kronométer.

LADA !
Valamit ?! Ha aranyozott, az egyszer biztos kopni fog... Persze ez szerencse, meg bőrtípus, no meg felületkezelés módjának függvénye.
De a pulzusmérés csak nem egy kronográfskálára vonatkozik ? Mert akkor lehet, hogy ezzel a "30 pulsations"-szel úgy függ össze, hogy ennyi dobbanást leszámolva közvetlenül leolvashatod a skáláról a pulzusod.
(Papírok nélkül is ért neked ennyit ? Akad kép róla ?)

LADA Creative Commons License 2001.06.11 0 0 2225
zafir "üveges"
a szijja is be van vonva aranyal.

nehéz mint a dög!

de nagyon szép.

Előzmény: LADA (2224)
LADA Creative Commons License 2001.06.11 0 0 2224
hellosztok!

szombaton vettem egy ROTARY Khalif órát. 18 k-s aranyal van bevonva az egész.
kronográfos, dátum.
PATENTED MODEL
ref: 4622
115,750 HUF

tud valaki erről az óráról valamit?

azonkivül BASE 30; PULSATIONS: ez mi akar lenni? a boltba semmi papir nem volt hozzá (szerintem valami pulzus és vérnyomás mérő)
a pairját a héten fogják küldeni pestről.

szóval ha valaki tud akkor segítsen!!!

dreyfuss Creative Commons License 2001.06.11 0 0 2223
Hello,

Egy cimborám jutott a minap a következő órához:

Omega arany (14k) zsebóra elöl-hátul fedlappal
Felirat szerint Grand Prix 1900 Paris
Gyári szám(?): 5165167

Hibátlan, működik.

Van ötletetek, hogy mennyit érhet, illetve hol lehetne kipucoltatni, beszabályoztatni, felbecsültetni?

dreyfuss

Törölt nick Creative Commons License 2001.06.09 0 0 2222
Ennél a szerkezetnél ha jól láttam, a koronával lehet "játszadozni" a stopper beállításához.
Előzmény: Gotfroa (2220)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.09 0 0 2221
Akkor valszeg érdemes volt cserélni ...
Előzmény: Gotfroa (2220)
Gotfroa Creative Commons License 2001.06.09 0 0 2220
Nyomtam én több mp-en át, de meg se moccant! Szóval, tényleg kicseréltem, de először egy ugyan olyanra, ami két bolti tesztnél szépen középre állt, csak az itthoni ráérősebb csesztetéskor nem. A második Timex az pl, mindig előrébb állt meg, mint a 12-es.
Na ezek után vittem másodszor is vissza és hoztam el a Swiss military, amiben állitólag ETA szerkezet van (az meg jó hirű).
A bolt szakértelme 0, ugyanis egy nagyker áruházban vettem, ahol senki nem ért hozzá, mert nem igazán ez a bolt profilja, viszont a kereskedői mentalitás az az, hogy ha nekem valami nem tetszik, azonnal kp-t adnak vissza, e két esetben pl. azt sem kérdezték, miért akarok másikat! Bár ez minden árura vonatkozik...
Előzmény: Törölt nick (2219)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.09 0 0 2219
Pont most akartam írni, hogy tartsd benyomva néyhány mp-re a nullázót - általában ezzel lehet visszaállítani az elkóborolt mutatókat. ...
Előzmény: Gotfroa (2217)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.09 0 0 2218
Most bosszantsalak? Valószinűleg kár volt visszavinni (a kereskedőt meg csókoltatom, ha ekkora a "szakértelme" :-((((((((((((( )
Ugyanis a kronográfokon többnyire van egy olyan állítási lehetőség (ezen is), hogy a stoppert be lehet állítani, hová álljon, amikor nullázod.

Az útmutató letöltésére meg nem tudok mit mondani, nekem gond nélkül lejött...

Előzmény: Gotfroa (2217)
Gotfroa Creative Commons License 2001.06.09 0 0 2217
No, időrendi sorrendben:
Ezt a haszn.ut. letöltést én is megtetem 14*, de nem jött a dög!
Aztán észrevettem, hogy amikor lenullázom a mp. mutatót, akkor nem 12-re áll, hanem mögé, kb fél percnyire, ami nem igazán tetszett.
Erre fogtam magam, visszavittem és kicseréltem, egy Wwiss Military-ra.
Tipust nem tudok mondani, mert egy ált. ismertetőt csomagoltak hozzá. Ásvány kristály üveg van rajta, és a beállitó gomb felett van a világitás kapcsoló gomb, 50m vizálló, de nem tudtam ilyet találni a cég honlapján sem.
Gondolom, ez jobb lesz, mint a Timex, ha nem is olyan csicsás...
Got
Előzmény: Törölt nick (2216)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.09 0 0 2216
Egyébként a használati útmutató letöltésével mi a gond? Nekem simán lejött...
Van egy kép az oldalon, amire kattintva megnyitható, v. letölthető az iromány. (elvileg erre a rajzra kattintva is le kell, hogy jöjjön)
Előzmény: Gotfroa (2213)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.09 0 0 2215
Bocs, csak most fogtam fel, mekkora marhaságot írtam tegnap :-)
Szóval a három kis számlapból egy a mp, egy a stopper perc, a harmadik az ötöd v. tized másodpercek jelzésére való... (kicsit már álmos voltam ;-))) )
Előzmény: Törölt nick (2214)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.09 0 0 2214
No erről beszélek. Ha a nagy mp mutató jár, az azt jelenti, hogy el van indítva a stopper.
Ha megnyomod a felső gombot, akkor elvileg illene megállnia (emlékeim szerint) ;-)

Valami használati utasítást nem adtak hozzá? Mert elvileg illett volna (feltéve, hogy boltból származik)

Előzmény: Gotfroa (2213)
Gotfroa Creative Commons License 2001.06.08 0 0 2213
Szóval elég ismeretlen terep nekem az óra, de ha ránéztek a www.timex.com-ra, ott ez az egyetlen CHRONO tip. óra, ott láthatjátok... tényleg van alsó-felső nyomógomb, de az a "nagy" óra mp. mutatóját is pörgeti, a kicsi három kör egyikében mp, 2, perc 3, óra mutató, de itt a mp nem nullázódik le soha...
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.08 0 0 2212
a) A kronográf azt jelenti, hogy stopperes :-)
Ez ismereteim szerint azt takarja, hogy van egy nagy másodperc mutató, ami a stopperhez tartozik, van egy kis másodperc mutató, ami az óráé, a másik két kis számlap többnyire a stopper óra ill. perc mutatója (majd valaki kijavít, ha szokás szerint hülyeséget írok ;-) )

b) Sajnos fogalmam sincs. Ill. csak sejtésem van... Ha jól sejtem, valahogy úgy működik a dolog, hogy van két gomb az óra jobb oldalán. A felül levővel lehet indítani/leállítani a stoppert, az alsóval pedig alaphelyzetbe állítani.

Sajnos egyáltalán nem biztos, hogy ezek a te órádra is igazak, mert kvarcban láttam már elég cifra példányokat is (pl. a stopper óramutató helyén a hét napjai voltak, meg ehhez hasonlók)

Előzmény: Gotfroa (2210)
Törölt nick Creative Commons License 2001.06.08 0 0 2211
helló

Remélem segíthetek ...

kronográf -> (precíziós) stopper

3 kis ablak : analóg, vagy digitális ?
ha analóg, akkor általában a jobb oldali felsö gomb indítja/állítja meg a stoppert, az alsó nullázza ...

Előzmény: Gotfroa (2210)
Gotfroa Creative Commons License 2001.06.08 0 0 2210
Sziasztok!
Lehet, hogy nyári szünet van itt (az utolsó hozzászólás dátumát nézve), de aki hallja, mondjon rá valamit:
Kicsit félve irom, mert itt nem ilyen kaliberű:) órák vannak, de nekem ez jutott:
szóval, Timex kvarc óra, ami kronográfos...
a/ mi az, hogy kronográfos
b/ ezt a három kis óra-ablakot hogyak kell, lehet beállitani?
Amúgy a www.timex.com-on is ott van, amit kérdek, csak nem tudom letölteni a haszn. utasitást...
Titánium, meg nekem tetszik, (kicsit nehéz), de ha már van, legalább tudjak róla valamit...
Köszi!
Got
Törölt nick Creative Commons License 2001.05.28 0 0 2209
Kösz a tippet, már a Népszínházban hever a zeitmesser.

NPZ
(a linkelt órák olcsóbban...)
APT Creative Commons License 2001.05.26 0 0 2208
NPZ: Görbe mutatót nem gond kieegyengetni, és ha kissé kopott, le is tudják festeni. Összességében nem megoldhatatlan azért egy átlagosan "leharcolt" óra tip-toppá tétele.

ORAIM

Előzmény: Törölt nick (2207)
Törölt nick Creative Commons License 2001.05.24 0 0 2207
Kis fazonális eltérés nem gond, de a régi távol áll az ép állapottól. Görbe.

Amit viszont nem említettem, az az, hogy a felújítási igény annak köszönhető, hogy Jóapám hallgatva a szívére és némi kényszerre, visszatérne régi órájához. Azt viszont a viseltes mivoltán túl hajdanán olyan behatás érte, ami során üvegét veszítve elcsálésodtak mutatói, illetve az azóta őrizetlensége során rondult a számlapja. Így ennek kicsinosítása igazi kihívás.

A szándékot felvető kényszer pedig egy szerkezeti gyász. Azaz fájó hangvétellel jelenthetem be, hogy az általam eddig ismert legtartósabb Swatch sem bírta tovább.
Neki ugyanis egy első évjáratbeli (1983-as) dátumos diszkrét formatervű darabja volt, ami mostanában üzemképtelenné - és szerkesztésének köszönhetően javíthatatlanná - vált.

APT Creative Commons License 2001.05.23 0 0 2206
Háát... A mutató sokszor küzdelmes dolog. Erre nem tudok megbízható megoldást. Ha még épek a mutatók, csak újrafestésre szorulnak, az még menthető szokott lenni. Ha új mutató kell, szinte biztos, hogy nem lesz igazán olyan, mint az eredeti volt.

ORAIM

Előzmény: Törölt nick (2205)
Törölt nick Creative Commons License 2001.05.23 0 0 2205
Kösz APT, eszerint a tokot és (mivel visszaolvastam) a számlapot is a Népszínház u.-i órásra bízom. Említetted még a mutatókészletet, hát az is kéne rá... Ott érdemes ezt is ?
banánhajó Creative Commons License 2001.05.23 0 0 2204
Tisztelt Órakedvelők !
Bár tapasztalatim szerint nem csere-bere a topic címe, de van egy ELAN visszafelé járó órám, melytől megválnék.
Az óra magyarországi vétel és kb 4 éves, de szinte alig használt.
Szerintetek mennyit ér ?
Válaszokat: köszönöm
APT Creative Commons License 2001.05.23 0 0 2203
NPZ: A Junghanst én aranyozni vagy ezüstözni tudnám. De a krómozása is megoldható, vidd el a P.Kiss Istvánhoz (Népszínház u. 43), valami igen mérsékelt összegért újrakrómoznak egy tokot - egész használható állagúra.

ORAIM

Előzmény: Törölt nick (2202)
Törölt nick Creative Commons License 2001.05.23 0 0 2202
APT !

Ez a történeti leírás igazán olvasmányos lett a honlapodon. Azt is megérdemelné, hogy kivonatosan itt is adagolj belőle, hadd jusson hozzá az is, aki átsiklott a linked felett.

Új problémám :
Egy, a hatvanas évekből való JUNGHANS-t kellene újjá varázsoltatnom. A fő gond, hogy a krómozott doublé tok is hámlik, így újra felületkezelendő. Kihez érdemes a tok frissé varázslása ügyében fordulni ?

NPZ
KGABI Creative Commons License 2001.05.22 0 0 2201
Sziasztok!
Valaki tud valamit a KALTER márkáról?
Sürgős lenne.Köszi
Törölt nick Creative Commons License 2001.05.21 0 0 2200
A Jaeger féle 1,85 mm-esre (Calibre 849) utaltam én is. Az előző ÓraMag.-ban is épp fénypontban volt.
De ugyanerről a (kétmutatós, mivel több nem fért el ekkora helyen) szerkezetről azt írják a safhauzeniek, hogy : "Flachstes heute noch gefertigtes Uhrwerk mit Stosssicherung. Werkhöhe 1,85 mm."
Eszerint (ha igaz) két dolog lehet a vékonyabbakkal. Vagy nem ütésbiztosított, de ezt manapság nem tudom elképzelni, vagy másképp mérik.

Tényleg, melyik méret az irányadó ? Alaplemeztől hidak tetejéig, vagy hozzászámítandó a mutatótengely kilógó hossza is ? (Ha itt az utóbbit mérték, más meg az előbbit, úgy értem, miképp lehetett a hárommutatós régebbi masina vékonyabbnak kimutatható.)

NPZ
sukosdg Creative Commons License 2001.05.19 0 0 2199
Pár érdekes, sorozatban gyártott szerkezet vastagsága:
Jaeger Reverso : 1.85 mm
Vacheron C. Asymmetric : 2.1 mm
Vacheron C. Les essentielles: 1,6 mm
Blancpain Ultraflache : 1.7 mm
Blancpain 2100 Sport : 1.7 mm
Jaeger Master : 1.85 mm
Patek K177 1,77 mm
Piaget Tradition : 2.1 mm
ETA 7001 : 2.5 mm
FP 6.10 : 2.1 mm
FP 8.10 : 2 mm
FP 21 : 1.7 mm
FP 15 : 1.9 mm

Üdv:

www.ora.ini.hu

APT Creative Commons License 2001.05.19 0 0 2198
NPZ: A múltkor írtad, hogy szívesen olvasnál még ezt-azt az órákról Kiraktam némi összefoglalót az óra történetéről és a mechanikus óra szerkezetéről való legfontosabb tudnivalókról. Persze ez csak egy rövid kivonat, írd meg, mi izgatja még a fantáziádat!

Más: gyűjtöttem egy pompás Jeager-Le Coultre és egy Zenith aranyórát! Érdemes megnézni őket:

ORAIM

sukosdg Creative Commons License 2001.05.18 0 0 2197
NPZ!

A szám valós. A VC órákba 1.6 mm-es a Jager-be 1.2 mm-es szerkezet kerül! A VC megtekinthető és megvásárolható a Walther-nél!
A WatchTime magazin most taglalja az extra vékony szerkezeteket!

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.05.18 0 0 2196
SukosdG !
Ránéztem az óraini-re. Láttam a (nagymásodperces) Dugena-t, amire említed, hogy 1,8 mm-es a szerkezete.
Ez érdekes, mert az IWC a kétmutatós kézifelhúzós Portofino-ban lévő 1,85 mm-es Jaeger L.C. féle szerkezetet tartja a legvékonyabb sorozatgyártású szerkezetnek...
Törölt nick Creative Commons License 2001.05.18 0 0 2195
1. Szerintem bízzál bennük nyugodtan. Ha visszaolvasol, eddig is ezt említettem.
1/a. Az enyém bő egy éve kifogástalan. És tőlük származik. Szemtelenül potosan tartja a beszabályozott sebességét. (Habár sajna az a bizonyos beállítás nem +- nulla...)
2. Eddig választékot csak ott láttam, másutt egy-egy kósza pld. akad néha. Ennek ellenére az az egy-két más, ezzel is foglalkozó órás többnyire drágábban méri az ilyen kurrens portékáját.
gvass1 Creative Commons License 2001.05.17 0 0 2194
hi,
az Ora Magazin is ma jelent meg, majd fele a Basel/Genf 2001 kiallitasokrol szol, van benne cikk az Ev Orajarol is, errol a hosszunevurol..
Előzmény: sukosdg (2193)
sukosdg Creative Commons License 2001.05.16 0 0 2193
Uraim!

Megjelent az Armband Uhren magazin új száma!
2001-es év órája: Galshütte Original / PanoRetroGraph.

A teljes lista megtekinthető:

www.ora.ini.hu

PEte Creative Commons License 2001.05.15 0 0 2192
NPZ!

Doxa: Nem vonom kétségbe a szavaid, mert - mint az a hozzászólásaimból is kiderül - nem értek az órákhoz. Nekem mindössze 2 elvárásom van egy mechanikus órával szemben: szép kivitelezésű legyen, és viszonylag pontos. Ez a két dolog pedig szerintem a legtöbb Doxára ráillik (bár láttam már 1-2 nagyon ronda példányt is). A technikai újításokat, a már-már űrtechnológiát idéző, de mégis 100%-ig mechanikus szerkezeteket meg inkább "meghagyom" a szakembereknek. Szóval nálam inkább a - szolid - külcsín a fontosabb (mondjuk 70%), mint a belbecs (30%).
Ami a honlapot illeti: én is keresgéltem sokat, de eddig sehol semmi. A hivatalos Doxa honlapon mintha meg is indokolnák -, ám mivel németül nem tudok, így nem jöttem rá a rejtőzködés okára. De ott egye meg a fene, hiszen csak be kell ballagni egy óraszalonba, és az ember szemtől szembe találkozhat egy raklapnyi Doxával (ellentétben mondjuk egy Rolex-szel, amit a legtöbben - mint pl. én - még csak fotón láttak).

Köszi a Poljot felvilágosítást! Nekem 40-ért kínálnák, és nagyon úgy vagyok vele, hogy meg is veszem. Egy nap próbát azonban mindeféleképp teszek vele, mert ahogy nézegettem, elég nehéz róla leolvasni az időt (pedig az elsődleges funkciója gondolom ez lenne egy órának...).

Előzmény: Törölt nick (2190)
fmk Creative Commons License 2001.05.15 0 0 2191
Láttam a Váci utcai Walther Ch-ban egy acél, preciziós szerkezetű Rolexet. A kérdéseim: 1. Megbízható-e ez a bolt? Jó állapotuak-e az óráik? 2. Az áraik magasabbak ill. alacsonyabbak-e mint az átlag,vagy a piacon fellelhető órákhoz képest?
Köszönöm a segítséget.
Törölt nick Creative Commons License 2001.05.15 0 0 2190
PEte !
Én is próbáltam az idézőjelet aposztoffal hellyettesítve feleveníteni a copy-zott szövegrészben... Úgyhogy értelek.
DOXA : Első körben annyit, hogy én is sokat tipródtam e témában - úgy 800-zal ezelőtt - egy elrekvirált családi db folytán.
Nekem is volt a közelmúltig egy szép, ritkaságszámba menő (óh, jó visszagondolni rá!) példányom. Azonban körbejárva a témát arra jutottam, hogy ez a márka már csak a régi fényének marketingfogásából tartja fenn magát, így aztán én csak a korai darabjait tartom nagyra. Egy pár összefüggés erősen ezt az árnyék céget látszik bizonyítani. Egyelőre annyit róla, hogy baráti kézfogásom reményében próbálj találni róla egy jól működő honlapot (mint ami a legtöbb, hozzá képest gagyi nevű márkának legalább megvan) !
POLJOT : Nekem is van egy azonos szerkezetű, más tokozású darabom. Viszont az általad keresett nemigen akad negyven uszkve ötvennél alacsonyabb áron. A mindennapos használatra pedig megfelel, beszabályozható kb. az átlagos svájci órák szintjére. És elképesztően strapabíró.
sukosdg Creative Commons License 2001.05.15 0 0 2189
szőri

A csere ebben az összegben csak sík üvegre értendő! Ha érdekel keress meg emilben.

www.ora.ini.hu

Előzmény: szőri (2188)
szőri Creative Commons License 2001.05.14 0 0 2188
sukosdg,
köszi a választ, én is a zafír kristály pártján állok, néhány ezer HUF-ért pláne, viszont nem tudom, hol érdemes elvégeztetni a beavatkozást. Van erre vonatkozó javaslat? A JACQUES LEMANS márkát nem ismeri esetleg valaki? Üdv

Előzmény: sukosdg (2184)
PEte Creative Commons License 2001.05.14 0 0 2187
Egy kis segítségre lenne szükségem: mennyi az a maximális összeg, amit egy Poljot Blue Angels-ért lehet adni? Ja, és milyen pontossággal ketyeg egy ilyen szerkentyű?
PEte Creative Commons License 2001.05.14 0 0 2186
NPZ!

Ha pontosan elolvasod a második idézett mondatot, akkor észreveheted, hogy idézőjelbe tettem a Rolex szót. Tehát engem CSAKIS ONNANTÓL kezdve érdekelt az óra, miután kiderült, hogy az hamis (mint régebben említettem, nekem a munkahelyemre kellett volna egy óra, oda meg totál mindegy, hogy kamu rolex, műanyag Casio, Q&Q, vagy bármi). Mielőtt pedig még úgy tudtuk, hogy nagy valószínűséggel eredeti az óra, akkor az még CSAK a munkatársamat érdekelte (nekem a Rolex sem design-ban, sem pedig pénzbelileg nem gyere be). Az újabb félreértés elkerülése végett: nem arról van szó, hogy nem tetszenek ezek az órák (sőt!), csak egyszerűen az én stílusomtól nagyon messze állnak. Remélem sikerült tiszta vizet önteni a pohárba...
A Doxáról milyen "érdekeseket" hallottál? Ja, és az a bizonyos dátumos Doxám felépítése: szimpla, vékony szögletes tok, egyszerű számlap, dátumkijelző, egyszerű szíj. A felhúzón, a számlapon, a hátlapon, és a csaton szolidan feltüntetett Doxa embléma. Ennyi. Semmi extra. Sajnos ilyen egyszerű, klasszikus Rolexet még nem láttam (bár elképzelhető, hogy létezik)...

Előzmény: Törölt nick (2183)
APT Creative Commons License 2001.05.14 0 0 2185
Sikerült felüzdenem a WEB-re óragyűjteményem második felét is. Mivel így kicsit sokan lettek volna szortíroztam őket. Remélem így áttekinthetőbb.

Üdv mindenkinek:

ORAIM

sukosdg Creative Commons License 2001.05.14 0 0 2184
Szőri!

Én viszont javallom a zafír üveget. Más a fénytörése mint az ásványnak, sokkal szebb az óra látványa.
Az üveg ára 2500 Ft + a tömítés(amit nem szabad kispórolni, érdemes teflont használni). Innentől kezdve nincs karc!

szekelyzsomi
Csak abban az esetben tudja a teljes elalvási időt, ha full-ra feltöltődött az akku. Szerintem nem tesz jót neki a teljes lemerülés sem, érdemes rendszeresen mozgatni.

www.ora.ini.hu

Törölt nick Creative Commons License 2001.05.14 0 0 2183
Szervusztok !

Szőri !
Ez a vímentesség megőrző zafírüvegcsere általában megvalósítható, csakhogy minek ? Belekerül vagy 10 pízbe és persze nem karcosodik. De ha marad az ásványüveg, pár évig úgyis csodásan tartja magát. Aztán vagy ezerért jöhet a következő, meg megint, meg megint. És még mindig olcsóbbnál tartunk.

PEte !
"Egy munkatársam ismerősének kínáltak egy ilyen órát" ... "Már majdnem úgy is volt, hogy megveszem a 'Rolexet'"
Eszerint Te vagy a munkatársad ismerőse ?
De azért ez a bizonyos Day-date dizájnú DOXA is arról árulkodik, hogy fogékony vagy erre a számomra kultikus rangon mozgó márkára.
Viszont a DOXA-ról érdekeseket hallottam...

Üdv :

NPZ
szekelyzsomi Creative Commons License 2001.05.11 0 0 2182
Kedves óra rajongók!

A tanácsotokat szeretném kérni: van egy Certina DS Cascadeur órám, melyet ajéndékba kaptam úgy 2 éve. Elem nincs benne, hanem a hátulján látszik, hogy egy kis súly forog benne, ami gondolom elektromossagot gerjeszt. Ha nem hordom, akkor is legalabb 3-4 hónapig tárolja a feltöltött energiát. Mostanság viszont már kb. 1 hét "nem használat" után is jelzi, hogy kevés energia van benne (a másodperc mutató a szokásos 1/sec helyett csak minden 3. másodpercben megy 3 másodpercet elore). Tudnátok Pesten valami megfizetheto és megbízható órást ajánlani, aki ránézne?
Köszönettel, Zsömi

PEte Creative Commons License 2001.05.11 0 0 2181
NPZ!

Köszi a felvilágosítást! Akkor ez a "Rolex" eléggé össze lett "mixelve", mert a szíjon található 69623-as szám meg asszem a Yacht Master (?) azonosítója. Eredeti Rolexet soha nem állt szándékomban vásárolni, mivel stílusban abszolút messze áll tőlem az összes típusa, na meg mellesleg pénzem sincsen rá. Én egy klasszikus dátumos Doxát használok már jó ideje, és ezt semmi pénzért nem cserélném le semmire. Ezen kívül van még egy régi csodaszép Doxa zsebórám (még nagyapámé volt), és egy Rolex alapú (ami teljes hosszában kiírja a napot) Doxa karórám. Asszem innentől kezdve nem kell mondanom, hogy melyik márkához húz a szívem... Viszont a munkámhoz szükségem lenne egy órára, mert a Doxa fényesre polírozott tokozása elég sérülékeny (könnyen karcolódik). Ehhez aztán meg tök mindegy, hogy kamu Rolex, vagy műanyag Casio, a lényeg számomra az olcsóság. Már majdnem úgy is volt, hogy megveszem a "Rolexet" (komoly 5 ezer Ft-ért), de aztán egy nap alatt meg is utáltattam magam vele. Igaz, hogy az acéltoknak köszönhetően talán még az atomvillanást is túlélné (ami nagy előny), viszont az ilyen a baromi nehéz "súlyzókhoz" nem tudok hozzászokni, engem egyszerűen zavar. Úgyhogy munkára asszem veszek inkább egy PVC Casiot :-)

PEte

Előzmény: Törölt nick (2178)
szőri Creative Commons License 2001.05.11 0 0 2180
Kedves órabarátok, ismeri vki. a JACQUES LEMANS márkát? Szép automata órákat láttam tőlük a szokásos ETA szerkezettel, meglepő és potom 300DEM-es áron. Másik kérdésem, hogy egy ilyen órában ki lehet-e normálisan cseréltetni az üveget zafír-ra, úgy, hogy rendesen nézzen ki, és vízhatlan maradjon? Üdv!
Törölt nick Creative Commons License 2001.05.11 0 0 2179
Link egy link lett belőle :(
Törölt nick Creative Commons License 2001.05.11 0 0 2178
Tényleg ilyen drágák a jobb darabok. De nem érdemes rá szert tenni (még olcsón sem), mert mindig bántani fog a talmi csillogás.
Egyébként 16610-es típusszámot visel az eredeti. Ja, és nem üveghátlapos !!! Az a GMT Master néhány darabján volt.
Mellesleg az órás, ha nem is ismeri a márkát, legalább az Óra Magazinból ismerhetné igazán, hogy másképp szabályozódik egy eredeti Rolex szerkezet, így az üveg azonnal árulkodó lehetett volna a mismásolás helyett !

< a href="http://kep.tar.hu/npz/index.phtml?aid=27496048"> NPZ
PEte Creative Commons License 2001.05.10 0 0 2177
NPZ!

Nagyon köszönöm a segítséged! Az óratok szíj által takart felén nem találtunk semmiféle típusszámot (sem a felső, sem az alsó részen), úgyhogy így akkor már 100%-ig kizárható az óra eredetisége. Nekem egyébként maga a "játék" kinézetű óraszerkezet volt a leggyanúsabb ("nyers", polírozatlan tárcsák stb.). Megnézettük még egy pár órással is, akik egyértelműen nem merték kamunak/kópiának kikiáltani (életükben nem láttak még Rolexet), de mindegyikük megemlítette a gyanúsan bóvlinak kinéző óraszerkezetet (a hátlap átlátszó üveg, így meg sem kellett bontani az órát).

Al!

A 20-30$-os fake kvarc Rolexek már "kimentek a divatból". Az ázsiaiak annyira igyekszenek az eredetihez hasonló Rolexeket gyártani, hogy a mechanikus szerkezet most már alaptartozéknak számít. Ebben az órában is mechanikus -, egy órás szerint valószínűleg nagyszériás ETA szerkezet van. A másodpercváltás kb. 3-4 ütemben történik.

Ja, meg utánajártam a másolatok árának is. Magyarországon a jól sikerült acél Oyster másolatokért 60-100 ezer Ft körüli árat kérnek, de külföldi internetes oldalakon néha még megdöbbentőbb árakat lehet látni (ráadásul úgy, hogy nem is tagadják az óra másolatának mivoltát !!!). Hihetetlen! Ez tényleg így van, vagy csak engem informáltak tévesen?
Azért mindenesetre holnap beszélünk a sráccal, hátha ideadja pár ezer Ft-ért (végtére is az acél tokozás, és a külleme miatt ennyit szerintem még megérne).

PEte

KGABI Creative Commons License 2001.05.10 0 0 2176
Bizonyára emlékeztek amikor megemlítettem a Breitling órát amit 3000 ft-ért kínáltak.Hát nem kellett órásnak lennem ,hogí megállapítsam sajnos kamu az óra.Az óra kívülről tényleg jól néz ki de belül egy made in china feliratú kis műanyag kvarcszerkezet lapult.A három gombról is kiderült ,hogy abszolút funkció nélküli,úgyhohy nem tudtam mást tenni mint visszamondani a vásárlást.
Előzmény: PEte (2172)
Alex Truffle Rose Creative Commons License 2001.05.10 0 0 2175
sukosdg,
autóba szerelhető automata óra? hát ez érdekes. mitől húzódik fel az óra? bár a magyar utakon erre van esély.

PEte,
én nem vagyok egy Rolex szakértő, ha hülyeséget beszélek, akkor mások kijavítanak. azt hiszem mechanikus órának kell lennie az eredeti Rolexnek ugyebár. a fake Rolexbe nagy valószínűséggel azonban kvarc vezérlésű belsőt raknak. ha a mp mutató nem folyamatosan halad körbe, hanem mp-ként "ugrál", akkor kvarc belsőd van, azaz fake Rolexed.

Al

Törölt nick Creative Commons License 2001.05.10 0 0 2174
PEte !
Ez a koronás embléma nélküli korona (hehe, de jól hangzik...) igen gyanús. Én legrégebbiként egy 1934-eset láttam, de már azon is rajta volt a cégembléma.
A szíj belső felén pedig csak fémcsat azonosító van, a típusszámot a toknak a szíj által takart részén lehet megtalálni a felső oldalon. Mellesleg a legbiztosabb, ha megvizsgáltatod egy arra érdemes órással. Itt már utaltam a szerintem legértőbbre. De egyébként egy átlagos órás is meállapítja a sebességét megbontás nélkül a vibrográf segítségével. Ha nem 28.800-as, már beljebb menni sem érdemes. Ha igen, úgy megbontás után a billegőről azonnal látható az eredete.

Üdv :

NPZ
sukosdg Creative Commons License 2001.05.10 0 0 2173
APT-NPZ
Sajnos az autókban lévő Jager-nek semmi köze ahhoz Jager-hez.
Érdekesség, hogy a Lincoln Continental Mark sorozatához külön tervezett órát a Cartier.
Az utóbbi időben egyre több autóba rendelhető mechanikus óra, kézi sőt létezik automata is.
Kiemelném: Jaguár, Bugatti, Maserati (persze gigantikus összegekre gondoljatok).

www.ora.ini.hu

PEte Creative Commons License 2001.05.09 0 0 2172
Sziasztok!

Azok segítségét szeretném kérni, akik ismerik a Rolex Oyster Submarinert. Egy munkatársam ismerősének kínáltak egy ilyen órát, és ahogyan én nézegettem, elég fake gyanús. Szóval mivel én nem értek a mechanikus órákért (a Rolexekért meg főleg nem), azt szeretném, ha valaki megerősítené a gyanúm, vagy esetleg rámcáfolna.

Ami miatt fake kinézetű az óra:
- a felhúzócsavaron (ugye, ez a neve?) nincs rajta a Rolex embléma, és egyébként is elég gagyin fest (bár itt elképzelhető, hogy ez egy cserélt felhúzó, mert ilyet szerintem még egy kamu Rolexre sem szerelnek)
- a "40-es szám" 4-esének felső része nincs megtörve (eddig amit láttam Submarinert képen, az összesnél meg volt törve a 4-es szám felső szára, ennél viszont hegyesszöget zár be)
- a másodperc mutató "belső fele" rövidnek tűnik
- maga a belső szerkezet elég "játék" kinézetű

Ami miatt talán mégsem fake:
- maga a tok és a szíj ránézésre eredetinek néz ki (bár eredetit még csak képen láttam)
- a szíj belső felén található egy sorozat- vagy szériaszám, ami pontosan 69623 (ami itt nekem gyanús, hogy ez asszem egy másik Rolex óratípus száma)
- viszonylag nehéz a súlya (kb. 150 g)
- az üvegen található dátum nagyító elég szép kidolgozású

Nagyon megköszönném, ha valaki tudna nekem segíteni abban, hogy hogyan lehet Rolexes szakember nélkül megbizonyosodni az óra eredetéről (valódi Rolex-szel állunk szemben, vagy egy jól sikerült másolattal?). Ja, még annyit megemlítenék, hogy 1 napig úsztattuk az órát sós vízben, amit az sikeresen "átvészelt".

PEte

U.i.: igaz az, hogy egy igazán jól sikerült kamu Rolexért akár 200-250 USD-t is elkérnek???

Törölt nick Creative Commons License 2001.05.08 0 0 2171
Én is már a harmadik F autót nyúzom. A régi pözsómban nekem is Jaeger volt. De ez valami egész más érzés volt. Egyrészt borzasztó feltűnő méretű volt a felirat, másrészt az utóbbi időkben már kinyílt a csipám a jobb órák felé is, így könnyebb volt felfedeznem az órajelzéssel azonos betűkészletű feliratot. Szinte belelángolt a képembe !!!

ON !

NPZ
APT Creative Commons License 2001.05.07 0 0 2170
A Jaeger feliratot láthatod sok francia kocsiban, nekem volt Peugeot-om, abban is az volt, most Renaultom van, abban is ez van. De a Jaeger mint autóműszergyár a VDO mellett a legnagyobbak egyike.

ORAIM

Előzmény: Törölt nick (2168)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!