én sajna nemrég harmadszor kezdtem az életem.... egy bérelt lakásban laktam, egy vasam nem volt. de addig kerestem a megoldást, amíg megtaláltam. három éve vettem egy házat, majdnem új, megépültek a galambházak, szép a kert, amúgy minden rendben van körülöttem - mostmár ráérek galambászni is, remélem, a sikerek sem maradnak el.
amúgy a kezdet tök jó volt. az első fiatalok három első díjat nyertek 2005-ben ősszel. azóta csak alkalmi sikerek, igaz, sokáig más okból csak alkalmi volt a galambászat is...
ezzel csak azt akartam mondani, hogy az élet a következő rend szerint mozog:
1. előbb csak álmodozzál arról, hogy mit szeretnél
2. meglátod, hogy egy idő után már tervezgetsz is
3. nemsokára már ott tartasz, hogy a megoldáson töröd a fejed
4. segíts magadon és az Isten is megsegít - ha tényleg és nagyon akarod, egyszer csak elkezd haladni a dolog
5. végül célba érsz :)
ez - elég öreg vagyok már - mindenre igaz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ja, akartam korábban is mondani, hogy vannak eredményes többszázas állományok, ahogy nyilván nem a tenyésztő és a galamb kapcsolata a fő tényező. Az Eijerkamp típusú galambgyárakban a versenyzőnek legfeljebb a dúcápoló alkalmazottal van kapcsolata. Az se mellékes, de esetleges. Vannak, ahol a minél nagyobb szelekciós nyomásban hisznek, ahogy azt az állattenyésztési karokon tanítják (meg a hibridizációban, de ez más kérdés). Ott volt kedvenced is, Elefánti doktor, aki egyáltalán nem volt individuális tenyésztő. Nem hiszem, hogy aki például 100 hímet röptet, és mondjuk dolgozik is valamit, eléggé bensőséges kapcsolatban lehet madaraival. Pedig lehet az élben.
Ezekkel ellentétben vannak menők, akik két tenyészpárat tartanak, 10-20 versenyzővel. Héninger, Remete pl. Ujházy is említ egy 93 éves galambászt, aki 11 hímmel bajnok lett Belgiumban. Úgy néz ki, mindenkinek igaza van.
egyszer már írtam róla, hogy szerintem mindenki a maga "kezére", vagy a maga "képére" tenyészti a galambjait. én belenézek a szemébe, és látok benne "valamit" - te belenézel, és nem látsz semmit. nekem a kistestű tojók nem tetszenek, ha selejtezek, ez egy döntő szempont, nem kedvelem a dereseket sem és azokat a galambokat, amelyek huhognak, vagy nagyon vadak. egy évesen eltüntetem a dúcból őket, pedig lehet, hogy kétévesen sampionok lennének.
egy idő után kialakul az a csapat, amely már a tenyésztő igényeinek megfelel - és mivel nem vagyunk egyformák, a galambjaink sem azok. ha én bemegyek a te dúcodba, lehet, hogy száz rusnya galambot látok, pedig valójában, ténylegesen száz sampionod van.
Ez az ellentmondás szerintem már amiatt van, mert "szeretünk" a szavak csapdájába esni. Az intelligencia, ahogy tudomásom szerint mi a galamboknál használjuk, inkább jelent egy erőteljes tudati jelenlétet, mint okosságot.
Ráadásul mindenki saját előképeivel, rengeteg szubjektummal megrakottan érkezik el oda, ahol majd tényleg döntenie kell. Én például a galamb tekintetéből semmit sem tudok következtetni a vitalitására. A nagy hosszútávúak sokszor butaarcúak, rondaszeműek. Pedig aligha kérdéses, hogy két napra elosztott útjukhoz ők ezt aztán biztosan nem nélkülözhetik.
Hja, barátocskám, ha mindenki ugyanazt látná a bonyolult ügyekben, nem is lenne postagalambászat. Nem baj, ha egy hang sem azonos a sokféle véleményben. Lehet, hogy mégis kialakulna belőle valami. Ha meggondolod, az én (önbizalom, ép gondolkodás) és a Te (személyiségalakítás) feltételezésed között nincs is olyan nagy távolság. Más is véleményezhetné a kérdést.
nem, régebben sem voltak fülkében, de láttam ilyet közelről.
neon licht-nek is: én reggelente felkelek, megcsinálom a kávém, megiszom, fiatalok kijárója kinyit, ők egy órácskára el, én meg vissza az ágyba, nyitott ablaknál gondolkodom. ha a galambokra gondolok, mindig valami nagyon jó érzés fog el, az öröm, hogy megint léptem egy icipicit előre (mondjuk kitakarítottam), a remény, hogy ennek meglesz az eredménye és a várakozás, hogy majd jövőre...
ma reggel megterveztem az özvegy tojók helyét. egy kerekes kis szekrény lesz, középen farosttal elválasztva... egymás folött három-három nagy fülke mindkét oldalon. rácsos alj, tepsi. még finomítom....
Feltételezem ők is elég különböző szavakkal írták volna körül a témát, amit nehéz lett volna egy kalap alá hozni, megérteni. Volt egy rokon néni -isten nyugtassa- aki hihetetlen finomakat főzőtt. Többen próbálták eltanulni tőle, de nem sikerült. Nem használt mérleget például. Mikor nagynéném megkérdezte, hogy mennyi fűszer kell a csirke-töltelékbe, azt felelte: -tegyél bele kétszer jót. Hogy aztán mennyi az a "jó", sose derült ki. Amikor elméletet gyártunk sokszor kimarad a lényeg. Anker is sokmindent írt arról, hogy kézből eldönthető-e, jó-e a galamb, aztán meg azt is mondta, akkor is eldönthető a kérdés, ha galambot letakarják és csak a feje, tekintete látszik. Sokan támadták ezért és igazából ellenet is mond annak a sok részletnek, amit egyébként fontosnak tartott. Pedig itt lehet a lényeg. A galamb tekintete, személyisége hogyan tükröződik a bíráló tekintetében, személyiségében. A dolog egyáltalán nem magyarázható, bizonyítható, és nem is megbizható. Csak éppen a lényeg.
Sajnos, amíg megtehettem volna, a galamb mentális életét nem beszéltem meg a régi öregekkel, akik abban a korban éltek, amikor sokkal fontosabbak voltak a részletek. Ma a galambászat borzasztó gépies. Kállay Ferenc, Galambos István, Kovács Géza, Horváth Jóska, Liszkai, Potári... Mind nagyon sokat tudott. Teljesen természetes volt, hogy foglalkozni kell a galambbal, és nem jutott eszembe, hogy létezik-e válasz a miért-re.
Ha unalmas, majd ránk szólnak. Szerintem ha bármibe elmélyed az ember, előbb-utóbb olyan területre téved, ahol nehéz megfelelő szavakat találni. Ilyenkor kialakul egy zsargon-nyelv, amiben a szavaknak nincs pontos definíciója, hanem szájhagyomány útján terjednek. Ilyen pl az intelligencia, ami tudományos értelemben a galambnál nem létezik, vagy ha mégis, akkor az nem az, amit galambászok jó galaambjaiknál észlelnek. Mindez nem mond ellen a józan észnek, de egy plusz réteget ad annak a tudásnak, ami vizsgálatokból és következtetésekből áll. Szerintem a jó galambnak "személyisége" van, ami részben a gazdával való egymásra hatásból alakul, formálódik.
A cikksorozatomban éppen ilyen kérdések boncolgatásánál tartok. (Vajon nem unalmas-e a téma sokaknak?) Ha rászánod az időt, megérted, hogy nincsenek bennem ilyen illúziók, hogy a galamb a gazdájáért repül. De valami történik köztük, ez viszont halálbiztos. Úgy vélem röviden, hogy a jó mentális állapot segít a verseny bizonyos helyzeteiben. A szorgalom ott téveszt célt, hogy valaki csekély ráfordítható idejét arra használja, hogy megállás nélkül takarít. Eközben kizavarja a galambokat, hogy ne is lássa őket. Ha ehelyett velük foglalkozna, többet érne el. Ezt a szorgalmat én is értelmetlen butaságnak tartom.
egyik évben 40x50-es egyedi ketrecekben tartottam a 24 özvegy tojómat. árpát és vizet esténként kaptak, de a szezonban mégis többször letojtak. Azóta 1 m2-es rácspadlós ketrecben tartom őket ömlesztve és idén is kibírták a rekordnak számító 13 hetet összebújás, letojás nélkül. szóval nekem ez jobban bevált mint az egyedi ketrec és a meló is töredéke. Markónál is hasonló ketrecet láttam másfél éve...bár azzal a 6 db tojó 35 hímre módszerrel kétségeim vannak, amit mostanában vezetett be (ha jól tudom).
No, ez is egy ősrégi vita, hogy a galamb a gazdájáért repül-e. Legalább erről is lesz tapasztalatom. Mindenesetre, ha kedvezőbbre változnak menet közben a lehetőségeim, legalább ne akkor kelljen alapanyagért futkozni.
Ami a szorgalmat illeti, más dolog, ha valaki lelkesedésből aprólékos (annak rengeteg járulékos haszna van) és más, ha rabszolgaként robotol, anélkül, hogy feladatainak értelmét átlátná (pusztítja önmagát). Ha ez utóbbi típus tanácsot oszt, azzal mások lelkesedését csökkenti. De ez messzire vezet a galambászattól.
Ezzel a döntéssel nincs probléma. Nem kapok sírógörcsöt, ha megvernek. Azt azért szeretném, ha a dúcban lenne egy állomány, amit én tenyésztettem, az én kezem munkája látszik rajtuk, és van esélyük a versenyen. Hogy mindig legyen ott 1-2 galamb, amelyik ellen senki nem nem mehet biztosra. A dilemma ott van, hogy az eszközeim erre lehet, hogy elméletileg is elégtelenek. Ez egy kisérlet. Tudni fogjátok, hogy sikerült-e.
Félreérted ezt az általad, úgy tűnik, megvetett szorgalmat, attól tartok. A galamb mentálisan igényli a gazdájához fűződő kapcsolatot. Ez egy nagyon fontos hajtóerő, önbizalom, ön- és megbecsülés, ilyesmi. A győzelem serpenyőjében legalább 20-30%-ot nyom. Ezt nem lehet genetikával kiegyenlíteni.
El kell dönteni, hogy a galambok rabszolgája akarsz lenni, vagy szabadidőd egy részét galambok tartásával, versenyre hordásával töltöd, ami szórakoztató számodra.
Ezért nem követek semmiféle leírt tréningprogramot, mert én kedvtelésből galambászok.
Sajnos csak kettő jött meg Rostockból. Hát, ugyse nagyon tartottam volna meg a kétéveseket... Azért van, amit sajnálok, pl a múlt heti ducelsőt :( Talán még megjön.
Hát ez jogos. Azonban munkál bennem a kisördög, hogy ne higgyek a tekintélynek ebben sem. Aztán meg ez egy folyamat, ahol menet közben érzékelnem kell, mit tehetek meg és mit nem. Vagy ha már elkövettem egy hibát, okulok és kijavítom. Abban hiszek, hogy a jó galambászokban hosszan él az a bizonyos "tűz". Lehet, hogy sok minden hiányzik a sikerhez, de ez most ég. Amúgy bevallom, azokat az embereket akik a szorgalmukra büszkék, mindig kissé megvetettem. :)
Régebben elhordtam magántréningre a fiatalokat, de két éve a pesti agglomeráció autósfeldúsulása miatt nincs kedvem a visszaúton + 1 órát lépésben szopni.
Vannak kétségeim. Galamászkodni galambászkodás nélkül még senkinek sem sikerült. De változatlanul nyitott vagyok minden újdonságra. Rostock még tart, stoppoljál, ha van mit.
