"Egyébként nekem még az sem világos, hogy nézzük majd évi több MU-Juve, MU-Barca és akkor öt év után ebben mi lesz az izgi, értékes, hype? 20 csapat felének ugyanúgy nem lesz esélye megnyerni, persze majd a BL-t soha nem nyert Arsenal és Tottenham majd ilyen mezőnyben fognak nyerni? Dehogy. Csak a csekket veszik fel a pofozószerepért."
az USA-ban azért elég régóta így működnek a bajnokságok és valahogy nem untak rá az emberek, óriási sikere van.
én egyébként teljesen döbbenten állok az egész helyzet előtt. az első órákban azt hittem, hogy ez csak egy kis extra nyomásgyakorlás az UEFA-ra, de nézve pl. Perez mai nyilatkozatát, meg ahogy az egész helyzet eszkalálódik, még a végén tényleg lesz ebből valami.
amit fontos látni, hogy a klubok szempontjából érthető, hogy több pénzt szeretnének. persze dönthetnének úgy is, hogy kevesebbet költenek, de erre épp a United a kiváló ellenpélda: a lassan évtizedes eredménytelenséget is csak egyre több elégetett pénzzel sikerül fenntartani. hozzá nem értő vezetők, a szakmaiság háttérbe szorulása már évek óta zajlik nálunk. mindjárt több értelmet nyer az a pletyka is, hogy miért akarták lekötni Solskjaer-t egy újabb szerződéssel...
szóval, a kubok több pénzt szeretnének, a velejéig korrupt UEFA viszont a saját sápjából nem akar engedni, és mivel a kisebb országok támogatására is szükség van az elnökválasztáshoz, a jelentősebb BL-reforma sincs esély. Kele jól írta néhány órája, hogy az egész arról is szól, hogy ez a 12 csapat már jó ideje nem az európai szurkolóknak létezik. az ázsiai és amerikai piac (amely pedig még növekedés előtt áll) viszont érteni fogja az új sorozatot.
hozzá kell tenni azt is, hogy a legtöbb megszólaló, főleg amikor más klubokról vagy bajnokságokról van szó, szintén ugyanazon érdekek mentén szólal fel, mint amelyek mentén a Super12 új sorozatozna :) A Leicesternek óriási érvágás lenne, ha a BL-indulásuk csak ötödannyi pénzt érne, mert nincsenek benne a sorozatban a komoly bevételt termelő csapatok. messze nem fekete-fehér ez.
with that said, szerintem is faszság ez a Szuperliga, de hát én is európai, lelátón felnőtt gyerek vagyok, és igen, maximálisan egyetértek azzal, hogy az ilyen "nem eshetek ki, fix helyem van" comptetition-ökben nehéz megalkotni azt a drámát, amiért ezt az egész focit jó nézni.
csak ne felejtsük el eközben, hogy ami történik, az egy logikus next step a Premier League és a Champions League, a 2-3, majd végül selejtező nélkül 4 BL-helyes megoldás után, várható is volt, hogy lesz egyszer valami. mire gondoltak vajon azok, akik védték a Glazer-takeovert, akik szintén hasznot húztak a topklubok külföldi kézbe kerüléséből? hogy minden marad majd a régiben, miközben amúgy sem volt már semmi olyan, mint rég...?
"The final two places will go to the clubs with the highest club coefficient over the last five years that have not qualified for the Champions League group stage but have qualified either for the Champions League qualification phase, the Europa League or the Europa Conference League."
Ahogy várható volt az UEFA pontok döntenek. Annyi, hogy legalább EU kupás helyre kell odaérni... Ez nagyjából garantálja az 5 angol klubot minden évben a BL-ben.
Kíváncsi vagyok mi alapján dől el a 10 meccses csoportkör. Ugyanúgy kiemeléses lesz!? Vagy random sorsolás? Így egyébként annyi megmarad, hogy nem lesz sokkal több nagy meccs a csoportkörben. Nagyjából annyi, hogy nem lesznek külön 8 csoportban és nem ugyanazok a meccsek lesznek 2x. Ez érdekesebbnek hangzik, mint a jelenlegi csoportkör.
Ez mondjuk nekem túlzás: "while the teams finishing in ninth to 24th place will compete in a two-legged play-off to secure their path to the last 16 of the competition." De így még több meccs lesz, nyilván a pénz döntött. Legalább lehetett volna 1 meccses, a ligában előrébb végző otthonában. Fölösleges a 2 meccs. De ez így +6 meccs annak, aki 9-24. helyről lesz döntős. Az rengeteg.
Ha a piaci értéked dönti el, hogy eljutsz-e valahová, bejutsz-e valahová, és nem a pályán elért aktuális eredményed, akkor az már nem sport, az nem az a labdarúgás, amibe beleszeretett a világ az elmúlt száz évben.
Az érdekes, tíz éve megy ez kiváltságot vagy elszakadunk játék a BL kapcsán az UEFA-val. Ennyi idő alatt miért nem tudtak egy olyat kompromisszumot kigondolni, amivel a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Jó, aki szeretne minden héten MU-Barca és Real-Juve meccseket nézni arra új Gazdagok Ligája, és a Bajnokok Ligája visszabekesedne csak bajnokokkal, nagyjából hasonló pénzelosztással, lenne presztízs, amikor egy gazdag a bajnok akkor az abban az évben kimarad a GL-ből vagy nem tudom... és szezon végén a két győztes szuperkupáért? Egyébként az UEFA új BL formátuma is lehetővé teszi a hetente sztárcsapatok egymással történetet kiváltságokkal, viszont nem zárja ki a többieket és van következménye a kudarcnak. Egyébként nekem még az sem világos, hogy nézzük majd évi több MU-Juve, MU-Barca és akkor öt év után ebben mi lesz az izgi, értékes, hype? 20 csapat felének ugyanúgy nem lesz esélye megnyerni, persze majd a BL-t soha nem nyert Arsenal és Tottenham majd ilyen mezőnyben fognak nyerni? Dehogy. Csak a csekket veszik fel a pofozószerepért.
Ha nem lenne automatikus alanyi jog, talán jobb fogadtatást kaptak volna. Művészet tőlük, hogy most még a mocskos UEFA látszódik inkább jófiú szerepben. :D Micsoda jogászkodás lesz itt, ha már a csilliárdos húsz éves szerződést aláírták... Amúgy a Sky és BT punditok mondhatnák a Sky és BT lépjenek elő nem licitálnak erre, persze ez nem fog megtörténni. Tehetetlen szurkolóktól várják a csodát.
Mindegy BBC kommentek, redcafe vagy reddit elképesztő a felzúdulás. Liverpool szurkolók éltetik Brunot és Rashfordot amiért szót emeltek, United szurkolók éltetik Hendersont hogy összehívja a kapitányokat, Klopp és Guardiola...
Most kellene néhány nagy névnek kijelenteni zártkörű ligában nem játszik. Az is vicc, a Barca és Real adósságait emlegetve Perez a járvány mögé bújik, hogy azért kell meglépni a tervet és ők mentik meg a focit. Érdekes a Bayernnek nincs adóssága, rájuk nem vonatkozik a járvány? Ja hogy ők nem szórták el a pénzt szuperdrága igazolásokra. Rummenigge interjú
fun fact: állítólag $up€r £iga belsős dokumentumokban legacy fans kifejezés azokra a tradicionális drukkerekre akiknek nem tetszik a terv és fans of the future akiknek el akarják adni a szuperligát galaktikus igazolásokkal
felejtsük el McTominay, Greenwood, Rashford féléket, ha a csicsaligában jobban marketingelhető játékosokra verik el a pénzt?
felejtsük el, hogy egy Atalanta, Leicester, Ajax vitézkedni fog a legjobbak között, Perezékből és az amerikaiakból azt is kinézem ha helyben
elég szurkoló nem megy ki a meccsre, akkor USA-ból és Kínából hoznak át nézőket vagy odaviszik a meccseket
Most már tudjuk Perez miért Spanyolországban jegyeztette be: A Madrid court has made a preliminary ruling prohibiting UEFA and FIFA from stopping the launch of Super League.
Lehet rosszul mérték fel: óvatos Amazon közlemény, állítólag Levy is meglepődött a felzúdulás mértékén, parlamenti képviselők meghallgatást kezdeményeznek tanúként hívhatják a díszpintyeket
Edzők tartják a sajtótájékoztatókat, hogy ők is kívülállók a döntésben, nem kérdezték őket.
Guardiola: The sport is not a sport when the relation between the effort and the success, the effort and the reward don't exist, it's not a sport. It's not a sport if it doesn't matter if you lose.
Maguire is beolvasott Woodwardnak mi az hogy nem szóltak nekik semmiről, meccs előtt kellett a médiából hallaniuk és Solskjaert a busz alá dobta a vezetőség, hogy neki kell magyarázkodni mikor nem rajta múlik. Cantona: The fans are the most important thing in football. They have to be respected. Did these big clubs ask the fans what they thought about this idea? No, unfortunately, and that's a shame.
Liverpoolban Milner is kifejezte szar ötletnek tartja és reméli nem lesz belőle semmi. Shankly unokája a szobor eltávolítását kéri, ha előre mennek a tervvel. A Liverpool cenzúrázta Klopp sajtótájékoztatóját. A 14 PL klub ülésezik. PM-től a hercegig elítélik a tervet. A PL csapatkapitányok egyeztetést hívtak össze.
"Young people say the game is too long," he said. "If young people don't watch an entire game it is because it is not interesting enough, or we will have to shorten the games." link
Hát igen, ez a másik része a dolognak a saját ligájukban majd ők hozzák a játékszabályokat is. Persze legyen tiktok liga és halftime show, a legszebb gólok onlyfans exkluzív is! (Mondjuk egy Arsenal-Bayern eddig is fent volt a pornhubon úgy megbaszták őket.)
A 60 perces meccsen lehetne még másfélszer nagyobb kapu több gólért. Twitteren szavazzák meg a szurkolók kit cseréljenek le. Legyen lila a fű az RGB PC masterrace gamerek kedvéért.
Ez is vicc, Perez, Agnelli, Woodward és a többi fejes mind leokézták a BL reformot az UEFA-val, hogy aztán telefon kikapcsolás, ECA lemondás és elszakadás. Kell BL reform az rendben, azt is megszoktuk belterjes liga, voltak kiváltságosok, de legalább megvolt az illúzió, hogy keleti csapat is bejuthat, hogy volt következménye a szereplésnek. Most meg Milan, Tottenham, Arsenal érdem nélkül tálcán ott lehetnek. Liverpool rossz szezonjának se lesz következménye. Ha bénáznak szuperligában annak se lesz következménye. A bajnokságok maradék csapatai meg elértéktelenődnek. Az Everton most miért építsen új stadiont, a Leicester, West Ham esete, ha a PL és a maradék BL értéke kevesebb lesz?
Kiábrándító. Persze, ha átviszik pénz beszél alapon és pár év alatt rendeződnek a sorok, mivel dől a lé majd elfogadják és biztos lesznek jó meccsek is, ugyanúgy drámák, csak máshogy. Túl népszerű a foci, szurkolóknak túl nehéz elengedni egy szeretett klubot, akármilyen hülyeségeket csinálnak a tulajok.
A ligaformátum a BL-ben is várható sajnos. Én ponthogy jobban az egyenes kiesés felé mennék, de nyilván a pénznek jobb a minél több meccs.
Ebben a zárt formájában a nemzeti bajnokságok halála lehet ez a gondolat. Mert a legtöbben ezt fogják nézni ahogy írod. És onnantól kb tizedannyit fog érni egy PL közvetítési jog és szépen elindul az egész a lejtőn.
De az a része, hogy ez nyitottan, vagy egy megreformált BL, nagyjából mindegy...
A játékosoknak milyen fasza lehet olvasni, játszhatnak EB-n vagy mi? Kizárják őket a bajnokságból vagy mi? És akkor a $up€r £iga klubok még állítólag benyögték, hogy a trófeáikat folytonosan számolnák, nem nulláról kezdenék. Vicc. A transzferpiac hatás is: szakmailag egy fiatal játékosnak most a Leicester jó célpont lenne, de majd a 10. Arsenal az alapító bónuszpénzből felárat kínálhat? Minél több hatás jut eszembe, annál durvább ez az egész, alapjaiban forgatják fel a sportot. A PSG tulaj a Bein tv és a katari VB miatt még nyilván most lapít még nem akarják az UEFA, FIFA párossal összeszűrni a levet túl sok bribe befektetés ment a projektekbe. A Bayern és Dortmund párosról még elhiszem tényleg elvből nem csatlakoztak. Meglátjuk nem tudom mi lesz így. Veszek majd Ajax mezt? Az is beszédes Rangers, Celtic, Ajax, Porto, Benfica szóba se kerültek tölteléknek a szuperligások részéről, hogy ne csak gazdag csapatok külön ligája vád érje őket? Mert ez azért nem olyan névsor ami miatt a gazdag klubok panaszkodtak, hogy senkit nem érdekel a Barca-Fradi.
Gyakorlatilag én még nem olvastam pozitív reakciót a 12 klubtulajdonoson/vezetőn kívül. Se a saját, se a többi csapat szurkolói, se egykori, se jelenlegi edzők/játékosok nem árasztották el az internetet támogatásukkal. Nyilván vannak szélsőséges, és megfontolt válaszadók, de gyakorlatilag senki sem állt ki mellette, akinek picit is számítana a véleménye (vagy legalábbis én nem olvastam ilyet).
Egyre több érintett klub edzője, játékosa próbálja óvatosan kifejezni nemtetszését. Nem tudom mi lesz ebből az egészből, a pénz itt is keresztülvisz e mindent.
Nekem is ez a legfőbb bajom. Számomra nem érv, hogy UEFA maffia haha megérdemlik... ez a zártkörű alanyi jogos szuperliga szembe megy a versenyzéssel. Fix résztvevőkkel elveszik a szín is, pl. az Ajax BL döntős menetelése. Arsenal és Tottenham mostani bajnoki helyezésükkel miért érdemelnék meg a nagyok közti szereplést? Csak azért mert a Rich Six tagjai? United nem bírja megverni az Isztambult és a Leipziget, ezzel elveszíti a jogot a legjobbakkal játszani tavasszal, és várhat következő BL kiírásra újra próbálkozni. Ez a természetes. Most meg mesterségesen érdem nélkül alanyi jogon minden évben tuti résztvevő a legjobbak tornáján. Ha bajnokságban szinte tét nélküli Liverpool-MU lesz vasárnap, de szerdán $up€r £iga meccset játszanak, vajon melyiken lesz erősebb kezdő? Sokkal kisebb a $up€r £iga sportértéke számomra, ha kiesni nem lehet belőle, csak azért mert alapítók. És a vesztes is kap egy nagy zsák pénzt, minek melózzon ha napközi melegedőben kényelmesen el lehet lenni. A jelenlegi állás szerint is szakmailag, de jó lesz pl. Arsenal szurkolóknak, hogy hetente bucira veri őket erősebb csapat. A West Ham és Leicester dolgoznak a top4-ért várnák a BL sorsolást, hogy mehetnek Madridba vagy Barcelonába és akkor most egy tollvonással csökken a munkájuk értéke? Ha most lenne bajnok a Leicester nem játszhatnának a legjobbakkal? A mocskos Leeds éveket dolgozott visszajutni a PL-be és akkor most csökkenni fog az értéke? Nyilván az érthető a pénz beszél, Tottenham új stadion járvány miatt üres, persze jól jön nekik az aláírás bónusz. Barca mennyi igazolást elcseszett, egy tollvonással el lehet tüntetni a drága hibákat. Következmény nélküliség az egész zártkörű alanyi liga. Perez a galaktikus mániájával már régóta unja a Levante elleni meccseket, amerikai tulajoknak jó az NFL féle teljesítmény nélkül is pénztermelő kockázatmentes zárt liga.
Gary, Rio, Eric, Fergie, Bruno stb. már mind kifejezték nemtetszésüket, folyamatosan jönnek a reakciók. Még nem hallottam olyat húú de király ötlet. És ugye az edzők és játékosok is csak a tévéből értesültek a dologról, akkor tényleg ábránd ezeket a klubtulajdonosokat érdekelné is a mezei drukker véleménye. Iszonyú nagy botrány van. Hitegetés megy persze, hogy a több pénzből majd szolidaritási csomagot adnak a most hátrahagyott focipiramisnak, ha így is lesz akkor is a gyomrom felfordul az alanyi jog miatt és hogy csökkentik a bajnokságok értékét.
Mondjuk megtehetik, mert néző úgy is lesz. Igazi fociszerető, versenyszellemet fontosnak tartó rókázik egyet, lesz rá három másik műanyag néző aki már várja minden héten Barca-Juve, MU-Real. Izgi lesz...
Top csapat megveri a Burnley-t, ott dőlhet el a bajnoki cím, a top 4, ezzel a nemzetközi szereplés ahol találkozhat a Juventus-szal megvan a varázsa, megvan az anyagi jutalom is amiért megdolgoztak, számít az a Burnley meccs. Top csapat rossz formában van a Burnley félék ellen, akkor jöhet egy dráma a Leicester a bajnok és a top csapat kezdheti újra a munkát. Ha alanyi jogon kiesés veszélye nélkül minden évben lesz három MU-Juve meccs 200-300 millió garantált pénzzel stb. annak mi a sportértéke?
Az alanyi jogon dolog az némileg érthetetlen valóban, mert ezzel csapják ki a biztosítékot az emberekben. Csinálhatták volna nem alanyi jogon is, attól még az alapító klubok ott lehetnének a boardban és amikor nem jutnak be, akkor is kapnának némi pénzt. Pl. első szezon az alapító klubokkal, 2. szezontól meg hazai bajnoki eredmény + előző évi ESL alapján. Kb ez lesz amúgy a BL 2024-től, ahogy olvastam. Ott is lesz múltbeli BL teljesítmény alapján résztvevő... ami mondjuk nincs messze az alanyi jogontól. Persze attól függ, hogy meddig visszamenőleg számít a múlt. Mondanám, hogy az UEFA pontok jók erre, de mivel ott egy EL győztes majdnem ugyanannyi pontot tud összeszedni, mint a BL győztes, ezért nem. EL-nek kb feleannyi pontot kéne érnie és akkor kb reális lenne az alapján engedni az aktuális top 4-8 klubot indulni bajnoki eredménytől függetlenül. Viszont akkor törölni kell a maximális egy nemzetből résztvevő limitet.
Azt az MU-Juventust nem a sportértéke miatt akarják megrendezni évente többször, hanem, hogy mindenféle platformon dőljön be a lóvé. Az, hogy 22 hülye kergeti is a labdát, csak a szükséges velejáró. Erről szól a szuperliga. Nem a sportról.
Persze a mostani labdarúgás is egy jó ideje, de, ahogy látszik lejjebb mindig van.
A baj ezzel az, hogy a kosárlabdában ez már nagyjából így megtörtént (ott van egy köztes kupa), és úgy tűnik az emberek nézik... Tudom, kevésbé global sport, stb. de a rendszer működik, a FIBA puffog, de a játékosok inkább skippelik a válogatottat, mint a munkaadóikat... A kosár BL meg a harmadik számú európai kupa lett, és még az én kisvárosom csapata is rendszeresen szerepel a negyedik számúban...
Kivéve, hogy akkor 22 klub fogott össze az FA áldásával.
Kivéve, hogy akkor a PL maradt a piramis része, kiesés és feljutás következményekkel automatikus alanyi jog nélkül.
Ilyen apróságokat leszámítva ja tényleg ugyanaz... :S
A BEK -> BL reform se volt ilyen durva. Most a nemzeti bajnokságok értékétől az európai sorozatokon át a válogatott meccsekig borulhat minden. Szuperliga Bayern nélkül vizezett, UEFA BL Real, Barca nélkül híg. Sérül mindenki presztízse.
12 klub kiválik az unióból és megalakítják a konföderációs ligát. Civil war ON
A BL reform, lebonyolítás változtatás, pénzelosztás nem lett volna elég? Az amerikai zártkörű kiesés nélküli szuperliga az szerintem lófasz, hiába ad rá több pénzt a JP Morgan, Amazon, Sky stb. ha sportértéke nincs? Írnám milyen jó Greenwood újabb klassz sajátnevelés, Fernandes a király, Solskjaer halad a munkával, szép támadások, győzelmek és akkor a mostani hír miatt ez mind nem számít. Nem számít a helyezés és a pontszám, mert minden évben alanyi jogon tét nélkül lehet játszani a Reallal, Barcával stb. Arsenal 10. helyről mindegy, meló és érdem nélkül ott lesznek alanyi jogon a "legjobbak" között csak brand érték alapján? Következmény nélkül mert az utolsó is kap majd 200 milliót. Vicc. Öt év múlva majd azt mondják unalmas három londoni és két manchesteri csapat, majd Pekingben és Los Angeles-ben lesznek a meccsek?
Ejj amikor még azt hittük a VAR gyászos angliai alkalmazása rontja el a focit. Csökkenni fog a bajnokságok értéke, a futball piramis hatás, history kidobva az ablakon, a válogatottak szempontjából is milyen hatás, és akkor nagyon úgy néz ki az edzők és játékosok számára is ugyanolyan váratlan melyik sorozatból tiltják ki őket. Az UEFA és FIFA maguknak főzték meg a bajt, sok baj van velük, viszont a szuperligások így alapjában forgatják fel az egész focit.
az EPL megalakulásakor a Football League-t hagyták ott a klubok, és hozták létre a Premier League-t. szervezetileg is, máshogy is. ki akartak kerülni a Football League-ből, nyilván a pénz miatt.
a BEK --> BL ugyanez volt, csak azt az UEFA maffia hozta tető alá.
ez a mostani is egy ilyen kísérlet. ami a döbbenetes, hogy mennyire hamar eszkalálódik minden. már arról lehet olvasni, hogy jövőre elindítanák; Ceferin szidja Woodwardot és Agnellit; hivatalos honlapot csináltak, megvan a formula; olvasni, hogy már akár az idei BL-ből és EL-ből (!) kivágnák a founder klubokat; és így tovább.
GNev és a többi pundit fröcsögését érdemes azon a szemüvegen keresztül is nézni, hogy az ő mostani munkaadóik, a tévétársaságok nagyot buknának egy ilyen új sorozattal, elértéktelenednének a meglévő jogaik, új jogokat kellene megvenniük, megpályázniuk. sőt, a klubok ki tudja, hogyan értékesítenék a saját kevéske meccseiket.