Szerintem az összes orvos nevében szóltál, akik biztos, hogy nem csak úgy "hagynak meghalni" egy beteget, főleg egy gyermeket. Sok orvossal a családban (pedig háziorvosok, gyermekorvosok - nem sebészek) tudom, hogy milyen lelkiismeretfurdalásuk (ez gyenge szó) van egy-egy olyan döntés után, ami utólag nem bizonyult megfelelőnek, vagy egy olyan helyzet után, ami rajtuk kivül álló okból megtörtént és nem tudtak beavatkozni. Akik arra esküdtek fel, hogy gyógyítsák az embereket és ennek szellemében is dolgoznak, soha semmilyen körülméynek között nem lehet gyilkosnak nevezni....
És Vik 23, Xanaxx!
És én nem jártam hasonló cipőben, úgyhogy valóban nem tudom átérezni a helyzeted. De az anyukámnak hasonló körülmények között meghalt egy babája - nem tudtak rajta segíteni... De aztán született neki két egészséges (úgy olvasom neked/nektek is) és túl kellett lépnie rajta. Sőt azóta gyógypedagógusként több évtizede segít súlyos fogyatékos gyerekeknek és szüleiknek, akiknek szintén van mit feldolgozniuk.
ha tényleg ketten vagytok, minek egymást itt erősítgetni a topicokban?! Otthon ez nem megoldható?
Végig olvastam az összes hozzászólásodat mind ebben, mind a Szívbetegen született a gyermekem topicban. Nagyon sokáig töprengtem, hogy hozzászóljak-e egyáltalán, vagy maradjak csöndben, de végül nem birtam ki, muszáj megszólalnom.
Elsőként azonban tisztázzunk valamit. Én hangsúlyozottan egy másodnicket használok. A végén azt is elmondom miért.
Ott dolgoztam abban a bizonyos intézetben, ahol te és ezek szerint Xanaxx elvesztettétek a kislányotokat. Nagyon jól emlékszem rá és rátok, mert nővérként nagyon sokat dolgoztunk vele, hogy valahogy életben tartsuk, és visszaadjuk nektek. Arra is emlékszem, amire ti nem, mert soha nem láttátok, hogy az a bizonyos sebész, akit ti nemes egyszerűséggel gyilkosnak kiáltottatok ki, éjszaka bejött, ha az ügyeletes orvos jelezte neki, hogy baj van a gyerekkel, mert nem akart telefonon gyógyítani. Arra is, hogy az az altatóorvos, akit szintén gyilkosnak hívtatok, ha kellett, egy órát állt a viziten a gyereketek felett, mert tudta, hogy baj van és szeretett volna segiteni. Arra is, hogy a gyereketek betegsége annak a bizonyos elváltozásnak a súlyosabb formája volt (azok kedvéért, akik nem értenék: ahogy van súlyosabb és enyhébb influenza, úgy van a szívbetegségnek is súlyosabb-enyhébb formája), ami sajnos sokkal veszélyesebb. Arra is, hogy már a műtét nagyon nehéz és hosszú volt.
És arra is nagyon jól emlékszem, hogy utána furcsa módon olyan hírek kezdtek terjengeni a kórházban, hogy a kislányotok kezelésében résztvevő orvosoknál esténként megszólal a telefon, amibe nem szól bele senki. És ti nem láttátok azokat a sápadt arcokat, reggelente, akik feszültek és fáradtak voltak, mert nem tudtak aludni. ÉS mi rettegtünk, mert nem tudtuk, hogy az aznap operálandókkal mi lesz, oda tudnak-e kellően figyelni a műtétre... NEM azokon a bizonyos telefonálókon múlt, hogy nem lett baj...
Na ez az az ok, ami miatt kénytelen voltam másodnicket felvenni. Én nem sokkal utána eljöttem szülni és azóta sem dolgozom ott, de nincs kedvem éjszaka üres telefonokat újra felvenni.
Egyet mesélj el, nem nekem, hanem mindenkinek, itt és a másik topicban:
Nem tudom, milyen jogon veszitek el a REMÉNYT azoktól a szülőktől, akiknek szívbeteg a gyereke? Aki oda fogja vinni a gyerekét műtétre, vagy éppen már ott van és holnap-holnapután fogják operálni! Milyen jogon? Vajon a kislányod mit szólna arra, hogy a szülei fájdalmat és rettegést okoznak olyanoknak, akiket még nem is ismernek???
Az soha eszedbe nem jutott, hogy ezek az emberek hány meg hány gyerek életét menteték meg azelőtt és hányét mentik meg azóta is? Láttad TE őket 800 grammos koraszülöttet operálni? Aki azóta otthon van? Láttad te őket hajnali fél ötkor kijönni a műtőből, ahova este nyolckor mentek be, miután reggeltől operáltak és délután fejezték be az előző műtétet?
Elhiszem, hogy nagy a fájdalmatok, még azt is elhiszem (bár meg nem értem), hogy nem vagytok képesek túllépni a dolgon, pedig azóta eltelt jópár év.
De nagyon kérlek benneteket, hagyjátok meg a reményt a többieknek!
Az a szomorú, hogy a leírtak alapján sem vagyunk "könnyen" beazonosíthatóak, mert rengeteg ilyen eset történt ott akkoriban ugyanazokkal az orvosokkal. Meg aztán a kedves párom már mindenféle fórumon (a Parlamentig elmenve) elmondta, leírta, hogy név szerint kik mit csináltak a kicsi lányunk esetében, és oltári cirkuszok voltak akkor évekig, tehát ha perelni akartak volna az illetők, akkor már rég perelhettek volna, de javukra legyen mondva, azután amit elkövettek, volt bennük annyi jóérzés, hogy tudomásul vették a kétségbeesésünket.
Nézd, nem is akarom megítélni, hogy mi történt, kinek van igaza, stb.
Csak mondom, hogy én a helyedben nem hagynék benn ilyet, mert nem olyan egyszerű a gyilkosságot meg a mészárlást bebizonyítani. Viszont a történet alapján téged beazonosítani könnyű.
Nem mondom azt, hogy erre jár az orvos, elolvassa, és beperel. De amit írtál, évek múlva is ott lesz.
Ha esetleg mégsem tudjátok/akarjátok (sebek feltépése!) a dolgot bizonygatni a bíróság előtt, talán megfontolandó amit irtam.
Az illető orvosok kaptak már ennél csúnyábbakat is, úgyhogy nem hiszem, hogy nincsenek hozzászokva. Meg aztán valóban megölték a gyerekünket, ez tény, maguk is bevallották. Bár persze nem így, hogy "megöltük", és persze nem szándékos volt, csak gondatlan emberölés. De erről talán ennyit. Ez megint nagyon a sebek feltépésének kategóriája, és akkor megint megvadulok. A páromról nem is beszélve. (Egyébként, mint említettem, először én sem tudtam, hogy ő írogat ezen a nicken.)
kikérem magamnak, én meg sem szólaltam. Sőt utólag olvastam a vitát.
Mellesleg sztem saját érdekedben vetesd ki az összes olyan hsz.t amiben az orvost mészárosnak meg gyilkosnak titulálod névvel, titulussal, mert egy rágalmazási pert lehet hogy elvesztenél. Ez csak egy javaslat.
És ha ott is azt mondja a párod, hogy én xy férje/párja vagyok, akkor ott sem ugrottak volna neked (a másodnick miatt). Sokkkal tisztább és korrektebb eljárás lett volna.
"Szeméyles tapasztalatom,h ogy ha az embert éri egy trauma, elveszti valakijét vagy fogyatékossággal kell tovább élnie, akkor képtelen a mai birósági ütemezés mellett sokévre is elhúzódó ügyekben állandóan felszaggatni a sebeket. " Ezzel sajnos teljesen egyetértek. Főleg, amikor a beteg halála után már úgysincs értelme az egésznek.
Nemrégiben volt egy felmérés arról,h ogy ott annyira óvatosak lettek a műhibaperek miatt az orvosok, hogy már csak 2%-t nyernek meg a betegek. Minden felelősséget elhárítanak. Akkoris, ha ez a beteg életébe kerül ad absurdum.
Magyarországon a leggyakoribb, hogy a korház megegyezik peren kívül. De viszonylag nagy arányban marasztalja el a bíróság a kórházat. (50% forrás Ádám György orvos jogász - NOL cikk.).
A gond inkább az, hogy egy sokmilliós kártérítés megítélése csődbe viheti a kórházakat. (Ld. pl Madarász u.i kórházat tavaly precendes értékű perben 55 M ft kifizetésére kötelezték jogerősen. Igaz ehhez jogi műhiba is kellett, mert a per eredetileg 1.5 misiről szólt)
Szeméyles tapasztalatom,h ogy ha az embert éri egy trauma, elveszti valakijét vagy fogyatékossággal kell tovább élnie, akkor képtelen a mai birósági ütemezés mellett sokévre is elhúzódó ügyekben állandóan felszaggatni a sebeket.
Elmondok neked egy titkot, de csak ha nem adod tovább: nincsenek másodnickek. Mármint esetünkben. De azért tudom, hogy ki az én "másodnickem", a párom, akivel tizenéve jóban és sok rosszban éljük az életünket. Ezért egyeznek kicsit az élményeink. De a véleményünk sokban eltér. Ő nagyon sokkal radikálisabban gondolkodik a dolgokról, mint én. Főleg az olyanokról, akik ártottak, ártanak a családjának, a gyerekeinek. Ennyi a titok, amiért egy bizonyos topicban annyit bántottatok. (Először én sem tudtam róla.)
Magyarországon az orvosokkal való pereskedés inkább rémálom. Iszonyú nehéz olyan orvost találni, aki kiáll a bíróságon tanúskodni egy másik orvos ellen.
Igen, egy része. A másik része pedig orvosi műhiba aminek a következményeit egy életen át kell hurcolni, feltéve, h. túléli a paciens. Ha meg nem éli túl, hát azoknak, akik elvesztették őt. Valamint, ha szövődmény vagy hülye összjáték, az úgyis kiderül az igazságügyi orvosszakértői véleményből. Néha még akkor is, ha nem az. A pereskedés nem szépálom, de nem is rémálom, azt az elszövődményezett paciens álmodja még évekkel utána is.
Méhecske-harapás!
A fullánkodat egyszer nár beletörhetnéd valakibe.
Én egy "egyedi" kismama haláláról írtam és nem arról, hogy tömegesen halnak meg gyermekágyi lázban. Ne csúsztass!!!! Ez a kismama nem volt orvos vagy orvosfeleség, így nem lett belőle semmiféle botrány. Az Ő élete nem volt, annyira értékes. A részleteket azért ismerem, mert az orvosunk ajánlotta, hogy kerüljük azt a bizonyos dokit.
Biztos igazad van, mert itt sikersztorikról kell írni. Siker sztori meg az, amikor 100-ból 99-en túlélnek egy orvost, vagy bármelyik orvost. Kit érdekel az az egynéhány veszteség?
Engem bezzeg nem császároztak meg "csak azért", mert keresztbe volt fordulva a gyerekem. Meg azért sem, mert 4 és fél kiló volt 40 centis fejkörmérettel (azok számára, akik már elfelejtették: 32-33 centi anormális fejkörméret). 13 órát hagytak a keresztbe fordult kosárlabdányi fejű gyerekemmel, kétperces fájásokkal, hogy majdcsak lesz valami. Nem H.Sz., de a MÁV Kórházban történt ez is. (Megjegyzem ez egy "sikersztori", mert végül én is túléltem és a gyerek is ("csak" 20 percig volt úgy beszorulva a feje a szülőcsatornába, hogy se előre, se hátra. Hogy milyen volt a feje 3 hónapig, arról jobb nem beszélni.)
Amugy meg inkább lennék hullamoso, mint orvos, mert azért ezek az orvosi műhibák egyrésze elkerülhetetlen szövödmények, vagy éppen ugy alakul valami hülye összjáték miatt s közben a következményeket meg egy életen át kell hurcolni, s ráadásúl a pereskedés sem lehet egy szépálom...
