Hogy ne csak filmekről legyen szó, megadok egy linket azoknak, akik talán nem ismerik a voote.com lapját, és szeretnének Kevinre szavazni egy ádáz küzdelemben :-) a legvonzóbb negyven feletti színész kategóriában.
Kevin pillanatnyilag az első helyen áll kb. 5 szavazattal Johnny Depp előtt, ami elég kevés, szóval minden szavazatra szükség van. :-)))
A "new polls" oszlopban az utolsó kategóriát keressétek. (Másra nem ér szavazni, csak Kevinre. :D)
Ha már azt mondtam, hogy azoknak írom a beszámolót, akik nem látták a filmet, talán annyit még elárulhatok, (hogy értsétek is, miről van szó :-)), hogy a film három - éppen üzleti úton lévő - ügynökről szól, akik ipari kenőanyagot árulnak és az a céljuk, hogy a városban világra szóló üzletet kössenek egy nagy hallal. De ez csak körítés egy csomó fontos, alapvető emberi probléma boncolgatásához. Az egész film gyakorlatilag egy hotelszobában játszódik egyébként. Ez az érdekes beszélgetések filmje. :-)
Sikerült megvennem a szörnyű (!) magyar című és ugyanilyen rossz borítójú Tutiseft c. Kevin filmet. (Az akciós DVD-k között is a lehető legolcsóbb volt.) Korábban nem tudtam SEMMIT a filmről, így nem tudtam, mit várjak tőle, de elhatároztam, hogy megveszem, bármennyire rossz film is esetleg.
Amikor a főcímnél kiderült, hogy Kevin egyben a film producere is, ráadásul az Amerikai szépség után készült, már gyanakodtam, hogy annyira azért nem lehet rossz, aztán negyed óra után már csak bámultam, hogy hogy nem hallottam erről a szuper filmről korábban. (Meg azon, hogy hogy lehet olyan borítót és címet adni egy filmnek, ami véletlenül sem utal arra, hogy az milyen stílusú.) Na mindegy, szóval remek film, 10-ből 9-est adnék rá.
Tetszik a film, olyan hangulatú, mint egy kis kamara darab, színházban is jó lenne. (Látszik, hogy Kevin imádja a színházat, ide is becsempészi.) Azoknak írom, akik erre járnak, de talán nem látták a filmet, hogy a film vicces is, de komoly is egyben. Van benne 1-1 érzelgősebben tálalt gondolat, ami így talán egy kicsit túl "amerikai" nekem, de ez abszolút elhanyagolható a flm egészéhez képest, amiben mindenkitől szuper alakítást láthatunk. (Danny de Vito meglepett, mert nem tudtam, hogy komoly szerepben is jó tud lenni és Peter Facinelli sem rossz.)
Kevin zseniális szerintem a szókimondó és izgága Larry szerepében. Nagyon vicces is. Végig állati jó, de ezen felül is van 1-2 kiugróan emlékezetes jelenete, amivel képtelen vagyok betelni. Például tökéletes, ahogy a végefelé az asztalnál vitázik Bobbal. Egyszerűen félelmetesen jó!
Most látom, hogy holnap este megint lesz a Közönséges bűnözők az m2-n. :D Sajnos nem érek haza addigra, bár egyébként sem tudom elképzelni Kevint szinkronnal, így talán jobb is lesz megvárnom a DVD-t.
A legnagyobb bajuk valószínűleg az volt, hogy egy amerikai színész "tette rá a kezét" a nagy múltú Old Vicre. Szakmailag meg... hát annyira nem volt sikeres az első két évad, mint várták vagy mint lehetett volna, de legalább volt mivel támadni. Az egyik interjúban elég hmmm hát kritikus hangnemben jegyezte meg, hogy nem az újságíróknak, hanem a közönségnek játszanak. Mondjuk az vaóban nem elhanyagolható tény, hogy egy csomó új és fiatal nézőt is odavonzott. Egyébként két előadást volt szerencsém ott látni, és nem igazán értem, miért folyik ez a nagy lejáratókampány ellene. De a kritikusok már csak ilyenek..
Mindent megnézek persze! :-)) Nagyon lelkes vagyok, mert nem mindennap fedezek fel ilyen érdekes színészt magamnak. Még a Supermanre is be akartam ülni :-)), de már csak kora délután ment a mozikban, ahol néztem, szóval azt inkább megvárom DVD-n.
Mégis bemásolom ide a clintonos videó linkjét. (2 perc kb.) Ha fáradt, vagy indiszponált vagyok, megnézek belőle 1 percet és máris helyreáll a világ. :-)))
Tudja valamelyikőtök, hogy most hogy áll a sajtó Kevinel és az Old Vic-kel? Nem igazán értem, mi bajuk volt vele, azon kívül, hogy egy darab megbukott ott. Az a panto, amiben Ian McKellen szerepelt, viszont nagy siker volt, gondolom, szóval azért nem olyan vészes a helyzet. Remélem, lassan békén hagyják őt. Bár úgy látom, nem nagyon hagyja zavartatni magát, csinálja tovább a dolgokat, ahogy eltervezte. :-)
A Boldogtalan hold biztosan nagy élmény lesz! Szerintem Keviné egy nehéz szerep, mert nem könnyű minden pillanatban hitelesen játszani egy ilyen szétesett embert, de Kevin egészen biztosan jóóó lesz. Azt nem tudom elképzelni róla, hogy eltéveszti a helyes arányokat. :-)
Vannak kedvenc netes interjúitok vele TV-ből, vagy ilyesmi? Láttam néhányat - pillanatnyilag a Charlie Rose interjú a kedvencem - de szeretnék még többet is megnézni, ha vannak jók. :-)
számomra mindig is az Amerikai szépség volt "a szerep", azt nem lehet felülmúlni.
ne hagyd ki a David Gale életét (The Life of David Gale), illetve a Zűrzavart (Hurlyburly) sem. de a Ha ölni kell, valamint a Hetedik se maradjon ki...
Csak néhány hete fedeztem fel Mr Spacey-t és gondoltam, benézek hozzátok, :-) mivel az új felfedezéseket jól esik megbeszélni.
Még csak három filmjét láttam (készülök a többire is :-D), de így sem volt nehéz rájönnöm, hogy Kevin zseniális színész. (Jó, tudom elsőre kellett volna, de az nem sikerült. :-/ :-D)
Először kb. 3 hónapja az Amerikai szépségben láttam. Nagyon erőteljes volt az az alakítás (attól függetlenül, hogy sokak szerint nem feltétlenül az a legjobb szerepe), és bár csak egyszer néztem meg a filmet, meglepően élesen maradt meg az emlékezetemben néhány jelenete, illetve az, hogy pontosan mit csinált, hogy játszott egy-egy részt. (Pl. amikor az asztalnál veszekedett a feleségével, de mások is).
Aztán pár hete megvettem a Kikötői híreket, mondván, hogy az olyan nekem való film és Kevin ott is nagyon jóóó volt, fantasztikus volt, ahogy azt a szegény Quoyle-t játszotta. Tetszett, ahogy csetlett-botlott a film elején, és nem csak fizikai, hanem átvitt értelemben is, hiszen jövevényként nem volt könnyű dolga abban a kis közösségben. (még akkor sem, ha egy Quoyle volt) Öröm volt nézni Kevin játékát. Miután véget ért a film és Új-Foundlandről visszatértem a valóságba (nem volt könnyű) :D, meg kellett állapítanom, hogy ez az ember tényleg tud játszani. :-)
A harmadik filmje a K-PAX volt, amit láttam. Először nagyon ellenálltam, hogy megnézzem, mert attól féltem, hogy valami elvont sci-fi lesz, de nagyon nagyot csalódtam (kellemesen), mert kiderült, hogy ez egy hihetetlenül jó, emberi film, ami még gondolkodásra is készteti az embert a talányosságával. Azóta töbször is megnéztem. Apró jeleneteken is ámulok, hogy Kevin milyen jó (pl. nagyon tetszik, amikor rászól Markra, hogy nem igazán figyel rá), de a drámaibb jelenetek (pl. hipnózisos részek - jaj) is isteniek.
Azt hiszem, érdekes időszak előtt állok, gondolom, ahogy majd a számomra új filmjeit nézem, Kevin meg fog lepni még egy párszor az alakításaival. :-)
Ja és civilben is normálisnak és nagyon okos srácnak tűnik. Fantasztikus a lelkesedés, ahogy a színházról és a színész-elődeiről beszél. És jó a humora is. Imádom például, ahogy Clintont parodizálja. :-D (Most nem tudom beszúrni a YouTube-os videót, mert karbantartás van náluk, de biztos úgyis ismeritek a parodizálós videóit. :
Saaajnos az utóbbi. Igaz, nem miatta, hanem egy másik előadás miatt, de ha már ott voltam, nem hagyhattam ki őt sem Gondolom most jó ideig lesz indokod Londonba utazni.. :-))
ott is laksz londonban? vagy te is vagy annyira örült (nincs hosszú ö), hogy csak miatta menj ki? mert ismerek ám ilyen embert, khm :-)))))) (én a national anthems-et láttam húsvétkor, az elég közepes darab, nem egy shakespeare...)
Igazán csak annyit tudok mesélni, hogy fantasztikus színész a pasi... a második felvonás végi monológjától lúdbörzöttem. Huh :-) De igen, véletlenül jártam a stage doornál is... :-)
Látta valaki a TUTISEFT-et?? Kellemes kis film, Spacey és DeVito nagyot alakítanak benne!! Elsőre nem tetszett a film, de amikor megnéztem újra, azt mondtam magamnak: " Nem is olyan rossz ez, sőt......" Az biztos, hogy Spacey és DeVito karaktere lendíti előre az ún. cselekményt,mert egyébként nem túl eseménydús a film. Aki megnézi, annak azt ajánlom, hogy a karaktereket, és a szóvicceket figyelje......MEGÉRI!!!!!!!!
Hollywood superstar Kevin Spacey was the unwitting victim of a con artist on Saturday morning - not a mugger - according to the actor himself. The Usual Suspects star told police he had been attacked and had his mobile phone stolen while walking his dog in a Lambeth, south London park at 4.30am. After reporting the crime and receiving hospital attention for a minor head injury, Spacey returned to the police station to withdraw his claim. Spacey appeared on BBC Radio 4's respected Today show Monday morning to explain the bizarre series of events. He reveals, "I fell for a con and I was, I think, incredibly embarrassed by it. Some sob story about someone needing to call their mother and could they use my phone. It was such a good con that I actually dialed the number myself, and then when someone answered I finally handed my phone over, and this kid took off and I ran after him and it was 4am and I tripped up over my dog and I ended up falling onto the street and hitting myself in the head." The Oscar-winner was so angry and humiliated at the time of the crime, he went to the police. Only after he calmed down, Spacey returned to the station to admit he hadn't been attacked. Spacey says, "I'm extremely upset. I feel like the biggest fool that's ever lived. I march over to the police station and I say I got mugged and I'm thinking that they're gonna run out and find this kid a block later, and of course they take me to the hospital and they were very kind and that's one of the reasons I went back on Saturday morning to the police station. I woke up after a couple of hours' sleep and I thought, you know, there's a difference between assault and theft and it just wasn't on for me to not come clean about my own level of embarrassment, and being humble at the fact that I got taken by the oldest con going. But it probably was good that I got bonked on the head because I obviously wasn't thinking."
jól átverték szegényt :-)) minek sétáltat kutyát reggel négykor?
Spacey Attacked in London Park
Hollywood star Kevin Spacey has been brutally mugged in a London park. The Oscar-winner told police he was attacked and his mobile phone was stolen while he walked his dog in south London's Geraldine Mary Harmsworth Park at 4.30am on Saturday. But Spacey - who was treated in hospital for a minor head injury - stunned police by returning to the station where he reported the crime, to withdraw his claim. A Scotland Yard spokesperson says, "He had a head injury and said he'd been robbed of his phone. But he returned and withdrew the theft allegation. As far as police are concerned, there's no crime to investigate." The park, close to the Old Vic Theatre where Spacey is artistic director, is not a known danger spot.
Most hét végén megnéztem végre videón a K-Pax-et. Nagyon tetszett a film, szinte lehetetlen elképzelni, h. bárki más játszotta volna a szerepet Spacey helyett - főleg Will Smith! brrr
Szervét Tibor nagyszerűen szinkronizálta, egyébként is illik hozzá mint ember, nem csak mint hang.