Olvasom, a fiatalok selejtezéséről értekeztetek. Szerintem sem szabad egy általános sablont adni. Teljesen más egy olyan galambász esete, aki 20 éve tenyészti a törzsét, és más, akinek bár általában véve értékes az állománya, de a tenyészei szórtan örökítenek. A szubjektív elemeknek az első esetben jóval nagyobb szerepe lehet, mert a galambász szeme már hozzászokott a saját jó galambjai típusához. A származást én egy kicsit előbbre tenném. Persze nem szabad dekára mérni a szülők vélt, vagy valós értékét. A genetika-tankönyvek szerint azokban a sokfaktoros tulajdonságokban, ahol az öröklés nem megbízható, a családszelekció jobb eredményt hoz, mint az egyedi szelekció. Ez így elég elnagyolt álláspont, de azt gondolom, hogy két hasonló teljesítményű fiatal közül azt érdemes választani, amelyiknek már vannak jó testvérei a dúcban. Vélhetően ez amúgy is az állományuk centrumához esik közel. Ami távolabbi, az lehet egy keresztezés, egy tesztelés, ami ha nem jobb, mint a régiek, kudarcnak tekinthető, hiszen a heterózisnek is segítenie kéne.
Úgy néz ki, fiatajaim meghálálják a kicsivel több törődést. Messzemenő következtetést nem lehet levonni az első versenyből, de nagyon szépen jöttek, potyogtak befele, csak úgy kapkodtam a gumigyűrűk után. A dúcelsőm egyben egyesületi második.
Rendelkezünk valamennyien válogatási szokásokkak. Nem írok szabályt, mert minden változik, a mi értékítéletünk is. Nem vagy ugyanaz, mint 20 éve. Sokkal több mindent dobsz a serpenyőbe, amikor mérlegelsz. Az egészséggel kapcsolatban annyit mondtam, hogy nem olyan egyszerű, hogy ha prüszköl egyet a fiatal, akkor aztán agyonütöm. A leglényegesebb személyes váltásom, hogy nem kímélem a fiatalokat, nincs gyógyszer, legfeljebb durva trichora kezelek. Idén egy (1) fiatalt kúráltam egyedileg. Kapott 4*fél Kliont, mert diónyi trichós eredetű köldökdaganatot szedett össze a takarított szülői fészekben. Felállt a bajból. Ma fogtam, hihetetlen selymes tollazat, aranyos és barátságos kedélyállapot, acél felépítés, végtelen okos pofika, csillogó, értelmes szem... Nem bántam meg a kivételezést. Amennyire értek hozzá, postagalamb lehet belőle. Azelőtt minden trutymóval itattam két hetente, és sosem volt vége. Nyolc éve eldobtam minden antibiotikumot, a fiatalok öt centi száraz trágyán élnek, etető nincs, a kaját a trágyából szó szerint bányásszák... És olyan egészségesek, mint a makk. Egyetlen fiatalt selejteztem egészség miatt, de emögött személyes indulatok vannak. A fővonalból származó tojó szétszórtan örökít, a hím pedig egy nímand. Elmegyek fiatal gyűjtésekre, és cirkovírust 20%, hasmenést (szalmonellózist-adeno-kólit) 50%, prüsszögést ?% mennyiségben észlelek. És kézbevéve galambokat, a csőrben elhalt szöveteket látok, ez tipikus adenovírus. Nálam ezek nincsenek, egyetlen cirkoval fertőzött galambom egy most hozott ász. Most azt szemlélem, hogy meg tudja-e fertőzni a galambjaimat, vagy maga is kigyógyul. Azt hiszem, a galambászok többsége beleborzad módszerembe. :-) De neked ajánlom, mert reálisan gondolkodsz.
Mindig mindenben voltak -vannak-lesznek kivételek!
De ha döntened kell a létszám csökkentés miatt akkor valamilyen szempontokat be kell tartani! Ami selejtezésre kerül, már nem tudja bizonyítani döntésed helytelenségét/ helyességét!
Az egészség bonyolultabb. Nálam két sampionom is súlyos beteg volt a nagy eredményük előtti őszön. Pl. a 3747-es. Valami bakteriális fertőzése volt, 10 dekára fogyott, végén sorozatos antibiotikum injekciókkal tudtam csak életben tartani. Következő évben meg hozta többek között a gyilkos Magdeburgot is, ahol szerdáig tartott a lista. Nem lehet elég okos szabályokat kitalálni.
Megint felületessen fogalmaztam a kedvenc szó nem a legmegfelelőbb volt!
A "kedvencek" azok akik az általad felsorolt 1-2 pontnak leginkább megfeleltek!
az esetleges 2x-i betegségre utaló jel az utolsó, abból már nem gyógyul ki! az első is 2-3 napos lehet segítség nélküli kigyógyulással!
Tökéletes szervezet nélkül nincs eredmény később sem! Ha a mellette ugyanolyan ellátásnál a többi nem mutatja betegség jelét akkor vele valami nincs rendben!
Ott valamelyik alkatrésszel baj van!
Általában ezekből lesznek a "szélmenők" /akik csak hátszeles utakon villanak/
Jó olvasni, hogy a származás másnál sem a legfotossabb szempont.
Véleményem szerint is csak akkor légenyes, ha már a versenyeken bizonyította képességeit! No nem baj ha amúgy jó családból való!
Mindennek van ellenkező értelmű megfogalmazása is a postagalambbal kapcsolatban. De azt javaslom, hogy selejtezési szempontjaidat vizsgáld felül. Amelyik beteg volt, és felállt abból, az semmi hátrányt nem jelent. Az a baj, ha rendszeresen visszaesik. Kedvenceket pedig végképp ne válogass pozitívan! Szóval.
I. Pozitív értékek: 1. Azokon az utakon, ahol terhelve voltak, melyikek jöttek? Ellenszél, sokáig egyedül repültek szétszóródás miatt, nagy melegben kiszomjazva érkeztek, stb. 2. Ha megkésik, repülje rendesen agyon magát, és ne sétáljon haza.
II. Negatív jellemzők: 3. Fizikum. Gyenge hát, nem ötös nyomáspróba, túl sok toll, családtól elütő kis termet, fátyolos szem, azonnal fazék. 4. Viselkedés. Ideges, huhog, nem képes egy ülőkén-fészken maradni, fazék.
III. Szubjektív elemek: 5. Testvéreivel hasonlítás. 6. Származás. 7. Egyéni elvárásaid, ha úgy tetszik, szimpátiád.
Azért próbáltam kiszedni belőled a gyorsasággal kapcsolatos véleményt, mert számomra ez jelenti a legnagyobb gondot a versenyek után megmaradó fiatalok selejtezésénél! mert azért legyünk teljessen öszinték, mi itt egy páran szépen összejöttünk olyanok akiknek valami ok miatt nemigen megy a fiatal galambokkal való versenyzés! De azért mindannyian ismerünk olyan Sporikat akik az elenkezöjére esküsznek mint amit a mi tapasztaltunk.
A tavalyi tagszövetségi fiatalgalambos bajnokunk egy 3 év után újra kezdő tenyésztő, az 5 útból 4-en az első 15-be volt az 5db-os csapat madara, az 5 egyéni bajnok közül 4 az övé volt! idén ezekkel az
1 évesekkel meg nyerte a rövidtávú csb-t. s a középtávon is jól szerepelt,sajnos egy közlekedési baleset miatt csak az első 3 útra tudott küldeni!
Csak azt akarom mondani,hogy amit mi itt nagyjából egybe hangzóan állítunk, csak az egyik oldala a postagalamb tenyésztésnek, versenyzésnek!
De visszatérve az én gondomra, már többször utaltam arra, hogy igen meghatározott létszámmal galambászom ezért néha rákényszerülök itélet hozatalra,
mivel nem veszik el annyi galamb, hogy megoldódna a létszám kérdés!
Az öregeknél könnyű a dolog! De a fiataloknál általában 5-10 db -al több marad mint amennyit szeretnék meghagyni! És itt jön a nagy kérdés mi alapján selejtezzek!
Ugye általában van 10-12 kedvenc akik már biztos, hogy maradnak, a fenn maradó 10-12 db-nál a következő szempontok a fontossak számomra:
1,/Eddigi élete során volt- e EÜ. problémája, ha igen ki vele!
2,/Sokat késett-e a versenyekről, mennyi idő mulva regenerálódott!
3,/Ha ezen két rostán átment akkor jön a szimpátia,
minél több olyan külső és belső tulajdonsága legyen, mint a családjában előforduló jó versenyzőnek!
Minden verseny más, és minden díj is. Ellenszélben az erő, kitartás és a tájékozódóképesség együtt nyer. Ezt nagyra értékelem, ez nem véletlen. Hátszélben, pláne viharos, széllökéses időben meg minden jöhet. Egy ilyen díj önmagában nem díj. Semmi pozitívot nem jelent. Hogy ne kelljen ősszel a selejtezésnél ilyesmi miatt törnöm a fejem, az ilyeneket küldöm minden útra. Többnyire elveszik, és nincs gond.
Az nem kis feladat, ha olyat akarsz, ami ezt már bizonyította is. Ha fiatalok kipróbálásáról és bekeresztezéséről van szó, már könnyebb próbálkozni, biztos ismersz ilyen családokat. A Pol-ok, Peetersek ezt ELVILEG tudják, a listák szerint.
A gyorsasággal vannak aggályaim. Szemrebbenés nélkül lehet őket hetente küldeni, de nincs előnyrepülő köztük. Ez megvolt az Imbrechtekben. Fabók fogott tőlem egy ilyent, beszoktatta, nekiadtam, és a fiatalversenyen négyből négyszer vitte vele a pénzfogadást. Na, szóval ezt lehetne most értékelni. Ezen a problémán dolgozom most. Valahol egy előnyrepülőt szerezni.
Talán valahogy lehett volna motiválni őket, biztos mindent megpróbáltál, mostmár mindegy. Az a lényeg, ha a jelenlegi vonaladban megvan a fantázia. Ami engem illet -ahogy meg is beszéltük- nagy a kockázata, hogy az újak esetleg nem bírják extrém dúcvezetésemet. Akkor aztán tényleg kezdhetem előlről.
Egyébként nem égtek ki. Öregen egyszerűen nem jöttek elvárhatóan. Pár helyezés, és kész. Annak lett volna értelme, hogy az akkori Cattrysse-alapú sajátjaimba bekeresztezem őket. De túl sokféle galambom volt, és mással próbálkoztam inkább.
Elképzelhető, hogy az Imbrechtjeid ilyen automaták voltak. Lehet, hogy három éves korukra már kiégtek, de a fiatal és egyéves versenyzőkkel, a nemzedéket évente váltva iszonyú gyorsan lehetett volna haladni a szelekcióval.
Valószínű az országban először nálunk volt bevezetve, hogy csak a résztávokban hirdettünk bajnokot!
hazudnék ha azt mondanám osztatlan sikerrel!
Sajnos a nagyhangú menő galambászok még azokat a Sporttársakat is maguk mellé tudták állítani akiknek talán egész évben nem volt 5 helyezésük nemhogy 1 úton!(hogy milyen jó is az az általános)
99-2001-ig igy volt. Utánna jött a részbajnokságok helyezési pontjai alapján 2 év.
Majd a röpcsoportokban elért kooefficiens alapján! (eddig talán ez volt a legjobb) erről már korábban véleményt cseréltünk.
Idén pedig 14 fő versenyből szövetségi kiszámolás alapján lesz az
Általános bajnok!6 rövid utunk (150-320km) 5 közép (350-520km)
3 hosszú (580-740km) Tagszövetségi lista alapján! (röpcsoportok itt elfelejtve)
A galambászok lélektanával kapcsolatban 100%- egyettértek Veled!
nekem ebből még az is lecsapódott, hogy évesen 50 %-ot nem teljesítő galambtól később se várjak többet. 1 kivétel van ezek között a galambok között, a többi mind évesen is felhívta magára a figyelmet. tehát tele dúcnál, az éveseket már nagyobb magabiztosággal tudom ritkítani. feltéve ha eredményes leszek az adott évben. (nem megy el a szezon eü probléma miatt)
A maratonos Gulyás mondta nekem egyszer, hogy amelyik fiatal nem alszik kint egyszer sem a versenyek alkalmával, az már neki gyanús, és úgy veszi, hogy kárbaveszett fáradtság volt versenyeztetni:)
Kerületi vezetőként tettél-e ilyen javaslatot. Amikor 1996-ban bevezettük az új szövetségi versenyszabályzatot, abban benne volt, hogy minden kerületben kötelező kislétszámú csapatbajnokságot értékelni. A B-II-ben ez 3 galambból állt. Másutt hozzá sem kezdtek. Teljes érdektelenségbe fúlt. Szóval csak negatív tapasztalatom van a galambászok lélektanáról. Bárdosék első dolga volt, hogy minden reformot felszámoltak. De ez hosszú itt. Talán egyszer megírom valami hosszú elemzésben a véleményemet róla.