frankóra mondom, hatha-jógázzatok (kábé 'a test jógája')!
nem kell foglalkozni a Megszabadulásal meg ilyesmikkel, csak csináljatok mindennap ászanákat ('testtartás'), ászanákat kísérö mudrákat ('gesztus') és gyakoroljátok a pránajámát ('légzés'); tapasztalatom szerint a meditációban az a legjobb módszer - ugye, az ember, ha egyedül ül, kénytelenül a gondolataira figyel, vagyis meditál -, hogy ha az ember minden gondolatát - még a legperverzebbeket is - magára ereszti, mert csak úgy gyógyul a madár, ha látja is, hogy milyen egy fasz
szóval, frankóra mondom, beszarás, mennyire királyság a Jóga
ha valaki, bár úgyse fogja senki se csinálni :), rászánná magát, annak két könyvet ajánlanék:
1, Kareen Zebroff: Jóga mindenkinek (nagyon jó ászanák vannak benne, kicsit populáris, de közérthetö) - kapható
2, Bulla Antal: Jógaiskola (a legjobb hatha-jóga könyv, amit ismerek) - könyvtárakban biztos meg van
bocs, ha kicsit nagyokos voltam, de tényleg nem akartam kioktató lenni, csak mindig fellelkesülök, ha a Jógáról beszélek, mert annyi jót adott nekem
Szia Eszter!
A készülék remélem használni fog, csökkenti a tüneteket, de a problémát nem oldja meg csakúgy, mint a gyógyszerek.
Jó úton haladsz, az okokat kell keresned :o), ahhoz, hogy előbb-utóbb gyógyszermentesen is tudj élni.
Szerintem nem annyira genetikailag determinált a betegség, inkább "rossz" viselkedésmintákat tanultunk.
Mennyivel csökkenne a szorongásod, ha nem aggódnál pl. azon, hogy a gyereked is örökli? :o)
Nem vállalsz túl sokat? Kinek-minek akarsz megfeleni? Érdemes? Ilyen-milyen áron?
Nekem a pszihiáterekkel nem volt jó tapasztalatom, az volt a "mániájuk?", hogy ez van, öröklött betegség, szedjem a gyógyszert, örüljek neki, ha megúszom a következő zártoszályi menetet.
A depressziós zuhanás-kimászás kb. fél évig tartott (Xanax lórúgás adagolásban, Prozac), a mánia kezelése részben kórházban történt (3 hónap), részben utána otthon táppénzen.
Legtöbbet a család, közeli barátok és az Agykontroll használt. Húzós hónapok voltak, szembe kellett néznem magammal: mit rontottam el, mi volt előtte, mi váltotta ki, hová helyezem magamat, nem vállaltam-e túl sokat-keveset stb., mi fontos-mi nem.
És a legfontosabb min kell-tudok változtani.
Sokat rágódtam, 2 évig szedtem még gyógyszert (Agykontroll tanfolyam alatt is és utána még jó fél évig) aztán kezdtem úgy érezni (a folyamatosság fontos szerintem), hogy több olyan dolgon tudtam változtatni, ami a betegségbe sodort és csak utána mertem abbahagyni a gyógyszer szedését. Annak idején kértem Domján László segítségét abban, hogy ajánljon agykontrollt használó pszihiátert. Végül nem vettem igénybe a segítségét. Ha érdekel, megkeresem a nevet :o)
Az utobbi idoben, korulbelul egy honapja, en is hasznalni kezdtem egy agykontroll keszuleket (eredetileg nagyon szkeptikus ember vagyok, de az ember ne hagyjon ki semmit), a DAVID 2001 nevut, amelyet a Flogiszton Bt. forgalmaz Magyarorszagon.
Az eddigi tapasztalataim meglepoen jok - azt nem tudom, hogy onmagaban meg tudja-e gyogyitani az embert az agyhullamok manipulalasa, de ram tobb szempontbol is jo hatassal van, pl. csokkenti a depresszio fizikai tuneteit (faradtsag, levertseg, fejfajas, tulerzekenyseg).
En jelenleg 40 mg Seroxatot plusz 300 mg Wellbutrint szedek (ez utobbi Magyarorszagon nem kaphato, de mar tesztelik), es Rivotrilt meg Xanaxot elalvashoz.
A pszichoterapiaval kapcsolatos tapasztalataim nagyon rosszak. Kivancsi vagyok, ti mit probaltatok es mit tapasztaltatok.
Tulajdonkeppen a gyogymodokon kivul a kozos okokat is keresem. Mi valtotta ki nalatok az elso depresszios allapotot? Es meddig tartott? Mekkora szerepet tulajdonitotok a genetikai oroksegnek? Nem feltek, hogy tovabborokititek (akar genetikai hajlamkent, akar neveles reven) a gyerekeitekre?
En oszinten nagyon felek ettol (van egy hateves kisfiam, aki maris nagyon erzekenyke).
Es ami a legnehezebb: keresem azt az okot, ami a csaladi tortenetre nyulik vissza. Az en problemaim, es mas altalam ismert borongosoke is, eleg nyilvanvaloan csaladi eredetuek, egeszen pontosan az anya-gyerek kapcsolat zavarabol erednek, ezt nem a pszichologusok beszeltek be nekem, hanem hosszu es gyotrelmes folyamat soran sajat magam jottem ra. (Noha genetikai hajlamrol is szo van, anyam es nagyanyam egyarant mutattak depresszios tuneteket).
Szeretnek tenni valamit, hogy tobbekben es jobban tudatosodjek, milyen rettenetes kovetkezmenyekkel tud jarni nemi gyerekkori zavar vagy kamaszkori kuloncseg, ha a szulok rosszul kezelik.
Ha van javaslatotok, mondanivalotok, kerlek, szoljatok hozza.
Én kb. 10 éve voltam a gödörben. Talán nem annyira volt mély, mint a Tiétek... A legszebb élményem az volt, hogy a körzeti orvos nem vett fel betegállományba, mert "csak" depressziós voltam. Úgyhogy azalatt a kb. 2 év alatt, mialatt "tünetmentes" (inkább úgy fogalmaznék, hogy "teljes életet élhető") szintre kerültem, végig dolgoztam (ráadásul közben munkahelyet kellett cserélnem, mert felszámolták a cégem, a lányom akkoriban ment iskolába és a lakásomat is akkor vettem... vagyis lett volna jobb dolgom is, mint félni). Mert nálam a depresszió alaptalan félelmek formájában jelentkezett. Értsétek: nem mertem lelépni a járdáról, mert féltem, hogy még a zebrán is pont engem fog elütni egy autó. A metrót nagyívben elkerültem, merthogy onnan a legnehezebb kijutni, ha valami baleset történik. A liftekkel még most is van apróbb problémám. A leszálló repülőgépek hangja (tudjátok, amikor olyan, mint a háborús filmekben!) egyre kevésbé van hatással rám. Néha már mosolygok azon, hogy akkoriban rázott a hideg, és a paplan alá bújtam, amikor (főleg késő este) meghallottam, és most már nem is értem, hogy hihettem, hogy az a gép pont az én házamra fog lezuhanni. Egyetlen dolog megmaradt. A hipochondria. Ezt magamtól nem tudom leküzdeni, de azt gondolom, hogy "elég jól" kezelem. Legfeljebb a körzeti doki (már egy másik van) unja, hogy időről-időre ellátogatok hozzá valami "nagy" bajjal, amiről kiderül, hogy nincs "igazi" alapja. De nagyon kedves a doki, ilyenkor csak annyit szokott mondani, hogy: @, nem azért írtam fel magának nyugtatót, hogy ne szedje! :-)))))
A kilábalásról... Elmentem pszichiáterhez. De alapvetően nem ez segített. Meg a Rudotel sem, amit adott. (Volt még pár gyógyszer, amit szedtem, főleg hangulatjavítók, de - hál'istennek elfelejtettem a nevüket). Fehérgalambhoz hasonlóan az agykontroll-al jöttem ki a gödörből... Én is magamtól kezdtem el, és még a mai napig sem voltam tanfolyamon. Közben kipróbáltam a meditációt és az autogén tréninget is, de az agykontroll volt a legjobb. :-) Vigyázni kell vele! Aki szeretné elsajátítani, az inkább egy tanfolyammal kezdje! A hipochondria ellen a gyógynövények felé fordultam, és rendszeresen járok írisz-diagnosztikára.
Ettől a szótól: "depi", teljesen lerohadok. Undorító. Ez a becézgetés komolytalanná teszi az egész szart.
És leának igaza van abban, hogy kolbászolhat bárki a kedvesbeteg körül, mikor az éppen a padlót nyalja... Max. néhány addig ismeretlen élmény és tulajdonság ezt az ólálkodót is gajra teszi.
Üdvözlet mindenkinek,
régen voltam depis (kb. 10 éve), végül is nem tudom mitől múlt el, de most idéződtek fel bennem emlékek ezzel kapcsolatban. Vegyétek úgy, hogy hangosan gondolkozom, igaz, nem igaz, mindegy.
Azt hiszem, attól nincs most a depivel bajom, hogy valahogyan kitaláltam-megtanultam egy technikát, "saját hajamnál fogva kihúzni magam a szarból" néven lehetne regisztráltatni. Így elég jól müködik az élet, és az életben én. Mert azért a bajok (meg a jók is) továbbra is jönnek, tehát nem az élet változott meg. Egyébként depisnek lenni, ahhoz kell bátorság. Nemcsak a felvállalásra gondolok, hanem a megélésére.
Üdv: lea
Egyrészt már egy hete visszajöttem Prágából, másrészt gondoltam, hogy előrángatom a topikot, mert úgy látom valaki épített egy hasonló témájú, új topikot, és hátha azok, aki oda ellátogattak/nak itt is találnak korábbi írásainkban valami számukra is használhatót. Úgy legyen!
Jó tavaszt mindenkinek, vigyázzatok magatokra :-)
üdv,
Ghanima
Sziasztok!
Valószínűleg Herzog nem a tényleg betegek miatt indította a topicot, de így is jó :o)
Saját tapasztalat gyógyszer és egyéb "élményekről":
A depresszióra én is Prozacot szedtem, a mániára litiumot. A kórházból való kikerülés után még legalább fél évig nem dolgoztam, nem tudtam mihez kedjek magammal. Több véleménnyel találkoztam: Rokkantasd le magad, rád ezek után már úgysem lehet felelősségteljes munkát bízni, Nyugodtan csináld azt amit előtte, nem lesz semmi gond.
A legdöbbenetesebb és legnegatívabb hozzáállást a pszihiáterek részéről tapasztaltam, statisztikai adatként kezeltek. Nem foglalkoztak azzal, hogy találhatunk-e utat arra, hogy teljes életet élhessek. Az egyetlen dolog, amit állandóan szajkóztak: Ha valaki eljutott ilyen súlyos stádiumba, akkor azzal kell számolnia, hogy ez időről-időre elő fog fordulni, gyógyszerrel ennek a valószínűségét tudják csak csökkenteni!
Nagyon össze voltam törve és nem akartam elfogani, hogy ennek így kell lennie. Makacsul küzdöttem ellene és végül az általam ismert 2 pszihiáter véleményét figyelmen kívül hagyva, fogtam magam és elmentem Agykontroll tanfolyamra. Nem állítom, hogy ez az egyedül üdvözítő út és, hogy mindenki szabadon használhatja, de nekem segített :o)
Nem gyógyszer helyettesítő, hanem a segítségével (külső kontroll nélkülözhetetlen!) esélyt kaphatnak szerintem mások is arra, hogy a hangulatingadozásokat és a mögötte álló okokat kezelhető szintre redukálja. Én annak idején egyedül csináltam végig, ami tudom veszélyes is lehetett volna.
Véleménnyel, tanáccsal szívesen segítek, örülnék, ha többen lennénk gyógyultak/tünetmentesek :o)
Én ugyan családom miatt egyelőre nem merem a nevemmel vállalni a depressziómat, de ezen kivül majdnem mindenre hajlandó vagyok azért hogy enyhüljön ez a szörnyüséges hallgatás, és feszengés a pszichés betegségek, mindenekelőtt a depresszió körül.
Most éppen kicsit "lenn" vagyok, de hálistennek ez már nem olyan veszélyes mint valaha éveken át.
Mondjuk annyira feledékeny vagyok, hogy a jelszavamat öt percre se tudom megjegyezni,és naponta órákat keresem a kulcsomat, pénztárcámat,telefonomat, szemüvegemet. Viszont amióta tudom hogy ez egy BETEGSÉG azóta nincsenek olyan szörnyü önvád, értéktelenség, minekvagyok a világon stb érzéseim.
Én prozacot szedek, ezt két éve, eddig bevált kis ingadozással. Amugy tiz éve vagyok gyógyszeren.
Ennek köszönhetem, hogy élek, és a fiaimat fel tudtam nevelni.
Én is a moralizálást és az intellektualizálást érzem a betegek körében a legfőbb bajnak. Azért mert a világ száz sebből vérzik, nem jelenti azt hogy nekem konkrétan fel kell kötnöm magam.
Ha semmi jobb nem jut az eszembe, akkor megprobálok MOZOGNI, bármit, akár helyben futni, attól felszabadul egy kis endorfin, kapálok a kertben, vagy valami kicsi jót csinálok, önzetlenül.
Szivesen vennem, ha meselnetek a gyogyszeres tapasztalataitokrol, illetve a tuneteitekrol, es en is szivesen meselek errol, ha valakit erdekel. 14 eves korom ota vannak hangulatzavaraim, anorexia, bulimia, depresszio, szorongas, dysthemia, ongyilkossagi kiserletek stb. Tobbfele terapiaban voltam, ongyilkossagi kiserlet utan megjartam zartosztalyokat is, mintegy otfele gyogyszert probaltam eddig. Jelenleg is kiserletezem, mert a csodaszert meg nem talaltam meg, de meg kell mondanom, hogy az eletem minosege dramaian javult, amikor gyogyszert kezdtem szedni.
Mivel eltem Amerikaban, viszonylag beleolvastam magam a kerdes szakirodalmaba, es lattam azt is, hogy mukodik a depresszio es az egyeb hangulatzavarok kezelese egy olyan kulturaban, amely elismerte ezt betegsegnek. (Aminek szinten megvan a maga rossz oldala, de en meg mindig jobbnak latom, mint a moralizalo megkozelitest).
Mivel szeretnek kivaltani egy kis coming out hatast, a sajat nevemen irok itt - nem exhibicionizmusbol, hanem azert, mert azt tapasztalom, hogy depresszios betegnek lenni, s kulonosen pszichiatriai kezelesre jarni, meg mindig megbelyegzo Magyarorszagon. Sokan fel sem ismerik a sajat betegseguket, es ezzel a kornyezetuk eletet is tonkreteszik. A kornyezet pedig dezertal vagy erkolcsi nyomast gyakorol, mindketto rosszat tesz.
Kerlek, irjatok torteneteket magatokrol, nev nelkul. Es szoljatok hozza a topichoz a Mancs honlapjan, ahol talan olvashato lesz az az interju, amit a gyogyszeres kezelesrol keszitettem Dome Laszloval.
5 eve vagyok gyogyszeren, mintegy 6 fele gyogyszert probaltam, beleertve egy Magyarorszagon meg nem kaphato dopaminerg, vagyis 'porgetos' cuccot is.
udv es fel a fejjel. Utoljara, mikor betoltak a zartosztalyra, azt kerdezte tolem a felvetelt vegzo orvos, jelent-e szamomra valamit az a metafora, hogy 'feny az alagut vegen'. Jelent! Remelem, nem csak nekem.
Sziasztok!
énisdepisvagyokkal egyetértek, segíthet az önsegítő csoport vagy egyén.
Én mániás-depressziós vagyok/voltam. Meg lehet tanulni együttélni a betegséggel (bár nem könnyű) és el lehet érni a tünetmentességet.
Sok idő és kitartás kell hozzá, nagy adag akarattal együtt.
Epres tudom miről beszél, ha csak az orvosokra hallgattam volna, egész életemre gyógyszerszedésre lennék ítélve, ami erősíti a betegségtudat érzését. Nem lehet és nem szabad egyből abbahagyni, csak ha már stabilan érzed/tudod (kell a külső kontroll is!), hogy ismét két lábbal állsz a földön.
3 éve élek gyógyszer nélkül, (előtte zártosztályt is megjártam!) szívesen próbálok segíteni az érdeklődőknek IRL vagy e-mail-en keresztül.
Én leginkább a krónikus pénzhiánytól szoktam depressziós lenni. Ha az embernek van elegendő pénze, akkor azokat a célokat, amelyeket megálmodott, könnyebben el tudja érni. S ha a cél reálisan elérhető, akkor nincs depresszió, van viszont hajtóerő és konkrét tettek. Sajnos, ez a probléma manapság mindenre rányomja a bélyegét.
nagyon érdekes a topicod, őszintén sajnálom hogy elkerülte a figyelmemet.Lehet, hogy át kellene
költöznünk hozzád...
Én már jóideje biztos vagyok abban, hogy a legérdekesebb, és legtanulságosabb dolog az életemben - na jó mondjuk a gyerekeimet leszámitva- a depivel való küszködés volt.
Amerikában, Németországban nagyon sok aktív önsegitő csoport van, is és sokkal kevesebben lesznek öngyilkosok depresszió miatt. Ilyesmit kéne csinálni...
Depresszió! Van megoldás? címmel indítottam régebben egy topicot. Ott sok érdekes és használható hozzászólás olvasható! Ajánlom mindnyájatoknak!
jobbulást, stewe
Kár, hogy csak most találtam meg ezt a topicot. Már késő. Talán még segíthettem volna valakin, ha egy kicsit jobban értem, mi is a depresszió. Illetve, hogy hogyan lehet felismerni azon, aki egyáltalán nem beszél róla. Nem vettem komolyan a jeleket? Nem hittem el, hogy ő is az lehet?
Lehet, hogy ő is ezen az úton indult, ahol most én járok?
Nahát ez aztán a nekem való topic. Én annyira depressziós vagyok, hogy csak akkor nem mikor épp mániás vagyok mint most is mert írok, de ez persze lehet csak a teliholdtól van.
Sok mindent kipróbáltam már hogy változtassam depresszióm mértékét, de a GYÓGYSZER még nem jutott eszembe. Vagy inkább nem találtam meg. De már nem is keresem.
Illetve miket is beszélek, ha már mindent feladtam volna nem írnék ide. Vagy mégis?
A lehangoltság, a veszteségérzés, a kiürült életérzés, a gyász természetes, szükséges folyamat, és nem betegség, hanem egyszerüen reagálás a bennünket ért hatásokra, például haláleset, állásvesztés, szerelmi bánat, csalódás, sulyos kudarc esetén.
De ha az idő múlásával ez a rossz kedélyállapot nem enyhül hanem fokozódik, és bizonyos testi panaszok is társulnak hozzá, esetleg a fizikai feleslegesség érzése uralkodik el /öngyilkossági gondolatok/, akkor általában már kórosnak lehet tekinteni.
A depressziót szokás az élethez való alkalmazkodóképességünk tartós kimerülésének nevezni.
Lehet persze filozofálni, és nem is alaptalan az effajta okfejtés, hogy mennyire tehető felelőssé a mai világ, életforma, kapcsolatok azért, hogy mind többen depisek vagyunk.
Csakhogy nem lehet tagadni, egyes emberek ugyanolyan körülmények között depisek lesznek, mások nem. És a kezeletlen betegség a munkaképesség elvesztéséhez, és igen gyakran öngyilkossághoz vezet.
Anyagcsereváltozás megy végbe az agyban, az ingereletvezetés szinvonala romlik. Ez a depresszió biokémiája, amit gyógyszerekkel jól lehet befolyásolni.
Emellett természetesen sokszor elngedhetetlen /lenne/ a pszichoterápia is, hiszen azok az élethelyzetek, amelyek depresszióba torkolltak, a jövőben is előjönnek, ha nem tanuljuk meg elkerülni, kezelni őket.
A depressziónak több formája van:
1. az egymást válto eufória és lehangoltság, ez a mániás-depresszió,
2. a major depresszió, amelyben többé kevésbé egészséges korszakok váltakoznak "mélyrepülésekkel".
3 A kevésbé sulyos depresszió néha tartósan akár évtizedekig észrevétlen megüli valakinek a lelkét. Ez a dysthymia, amely valójában rejtett lappangó depresszió, nemritkán a beteg azt hiszi mások is olyan lehangoltak, mint ő.
A depresszió lehet endogén, belső okból feltehetőleg örökletes tényezők hatására fellépő, illetve valamilyen más betegséget kisérő elváltozás. És lehet un. reaktiv is, ami kóros válasz valamilyen bvennünket ért traumára.
A depresszió az esetek 80 százalékában szorongással jár együtt, ami neheziti a felismerést még az orvosok számára is.
A depressziónak vannak tipikus tünetei, de ez nem jelenti azt hogy a depressziósok hasonlitanak egymásra. Ezt a betegségek már az okorban is megkapták, innen a melankólia elnevezés, és a falusi asszonyokat éppen ugy eléri mint a vezérigazgatókat.
Nagy depis volt lord Byron, Churchill, Hemingway, Márai Sándor, Silvester Stallone / nézd meg a szeme állását és a szája körül a mély ráncot.../
A depinek fantasztikus irodalma van, és az interneten igen sok az önsegitő cseti, a többség angolul.
A depisek Amerikában sokkal öntudatosabbak, mint nálunk, eszükbe sem jut, hogy a nemzetközi helyzetet okolják érte, tudják, hogy betegek. Igaz néha kimondottan idegesitők is tudnak lenni, ahogy a tüneteikkel szinte büszkélkednek...
Mire a gyogyszerek kifejtik a hatasukat a beteg enkepe es vilagkepe anyira megvaltozik, hogy akkor mar pusztan "eszervekkel" tud donteni arrol hogy megprobalja-e gyogyszerek nelkul vagy meg nem. Termeszetesen az elofordulhat hogy miutan gyogyszerek nelkul is tuntmentes tudott maradni egy ideig, az egyen visszaesik. Ilyenkor ujra lehet kezdeni a kurat. Vannak esetek, amelyek sajnos nem gyogyithatok, legfeljebb tunetmentesseget lehet kivaltani, ezert van az hogy sok ember esetleg elete vegeig gyogyszereken el.
hin: antidepresszansok tehat mindazok a gyogyszerek amelyek a szervezet elegtelen kemiai mukodeset egyenlitik ki nem okoznak fuggoseget. Ez egy alapveto kriterium a modern gyogyaszatban.
Mi a depresszió? Mármint milyen jellegü betegség, ha gyógyszerrel lehet kezeli? Orvosi definició szerint a depresszio a psychopathologiában annyit tesz mint lehangoltság, levertség (melancholia). Rendszerint együtt jár a tevékenység korlátozódásával, bár lehet nyugtalanul fokozott is (melancholia agitata), az érdeklődési kör beszűkülésével, lassult gondolkodással mely mindig egy tárgy körül forog (monideismus), szorongással, coenesthesiákkal, pessimistikus szemlélettel, elégtelenségi érzésekkel.(orvosi lex.)
No szóval mi is ez? Én is voltam már lehangolt, borulátó, és néha még a gondolkodásom is lelassul. Az egy tárgy körül forgó gondolatokat már nem is említem...
Tehát a depi az, hogy valaki lusta, vagy gyenge magát akarattal túltenni a rossz közérzetén és egy kedély javitó gyógyszerhez nyúl amivel mindez sokkal egyszerübb? (drog jelenség)
Kérlek ne érts félre nem kötözködni akarok, csak szeretném megérteni a dolgot, mert érdekel és ha már felajánlottad, hogy kérdezzünk..
tizenöt éve vagyok diagnosztizált depis, eddig hálistennek sikerült megúsznom kórházi kezelés nélkül.
Dolgozom, családom, felnőtt gyerekeim vannak.
Az első időben keményen vitatkoztam az orvossal, tagadtam,hogy beteg lennék. A világgal van a baj, a kormánnyal, a családommal, esetleg rossz a természetem, sokat dolgoztam stb. de beteg, az aztán nem vagyok. Csak arra voltam hajlandó, hogy beszélgessek vele az élet problémáiról.
Aztán egyszercsak egészen kicsúszott a lábam alól a talaj, és akkor nagy lelkitusa után elkezdtem gyógyszert szedni. Gyorsan javult az állapotom, erre abbahagytam a gyógyszert. Pár hónap, félév múlva kiújultak a panaszaim. Ez a kör még vagy háromszor ismétlődött. Gyógyszer, javulás, a kezelés önkényes megszakitása.
Most már elfogadtam hogy végérvényesen, életem végéig gyógyszert kell szednem, és hogy ez egy betegség. A világon a leggyorsabban terjedő pszichés betegség. Az érintettek 70/!/ százaléka nem kap megfelelő kezelést, holott ma már mintegy ötvenféle igen hatásos és jelentős mellékhatás nélküli antidepresszáns gyógyszer létezik.
A depressziótól NAGYON lehet szenvedni.Sokan belehalnak. Minden második öngyilkosság hátterében ez a betegség áll!!!!
Természetesen megvan a véleményem a világról is, meg az élet dolgairól, de meggyőződésem, hogy a kóros lehangoltság okát elsősorban magunkban, mégpedig az agy felborult anyagcserefolyamataiban kell keresni. Olyan ez mint a cukorbaj. Többféle ok váltja ki, a stressz, vagy az egészségtelen táplálkozás, vagy a gének, esetleg fertőzés, de a végeredmény ugyanaz.
Mi érdekel benneteket?
Vannak lefordított szövegeim, tudok angol, németnyelvü irodalmat ajánlani.
Akit az érdekli, hogy miről lehet felismerni a betegségméretü depressziót, annak küldök megbizható tesztet.
Szeretném az érintetteknek ezuton is átadni a tapasztalataimból, amelyekkel ők talán megtakarithatnak néhány pokoli évet az életükből...