Szerintem NAGYON nehéz teljesen független házat építeni, véleményem szerint a megtérülése 100 év környéki. (Ez csak hasraütés, de gyakorlatilag nem hiszem, hogy belátható időn megtérülne).
Amiben problémát látok: - Hőszivattyú: nagyon drága és villanyáram kell hozzá, amit szerintem egy szélkerék nem tud fedezni. Ha szélkerékből szeretnél áramot, célszerű minimalizálni a háztartásban az elektromos fogyasztókat (pl. elektromos sütő, főzőlap), ezek olyan mértékben használják az áramot, amit szélkerékkel nem tudsz előállítani, illetve akkumlátor hegyek szükségesek ahhoz, hogy tárolni tudd.
Sokat gondolkodtam már azon, jelenleg hol húznám meg az ideális határt a kompromisszumok és a vágyak közt. Nagyjából arra jutottam, hogy (szigorúan saját elképzelések szerint) az energiát két formában tárolnám:
- melegvízben - fában :)
Ezzel megspórolom a drága akkukat és az elektronika jelentős részét (töltés vezérlés, inverterek).
A napenergiát egyértelműen napkollektrokkal fognám be. Sokkal jobb a hatásfokuk (90% a 15% helyett) mint a napelemnek. Víztárolót arányleg egyszerű építeni (ennek a méretével érdemes játszani, illetve minél nagyobbra választani és betervezni a pincébe). A vizes kandalló is ezt a tárolót fűthetné, amiből dolgozna azután a fűtés és a HMV előállítás.
A szélkerék energiáját két dologra használnám: - elsősorban arra, hogy fűtsem a melegvíztárolóban a vizet (ha belegondolsz, ehhez nem kell a feszültséget szabályozni, nem kell az energiát tárolni: egy fűtőszál a drótokra, és az bizony a víznek fogja leadni a generált áram energiáját (energiamegmaradás). - Ha olyan jó a rendszerem, hogy fölösleges energiám marad (ennek azért télen kicsi az esélye), akkor esetleg visszatáplálnám azt a hálózatba, de szerintem evvel lényegesen kisebb bevételhez jutok, mint amibe az az elektronika kerül, amivel lehetséges a csatlakozás kiépítése.
A kút fúrása szerintem jó ötlet, ahogy az esővíz gyűjtése is. Ezzel akár ki lehetne építeni egy "alternatív" vízhálózatot is az épületben (WC, locsolás mindenképp mehetne erről, de talán a fürdés, mosás is). Tisztító közbeiktatásával az evés-ivás is. Mindenképp úgy csinálnám meg, hogy csapokkal lehessen szabályozni, melyik vízkivételi hely melyik forrásból kapja az ellátást. A kútból bizony elektromos szivattyúval venném a vizet, bár lehet, mechanikus úton egyszerűbb lenne (de akkor két szélkereket, vagy lakapcsolahtó mechanikát alkalmaznék). Ide is be lehetne építeni egy puffert (lehetőleg magasra, hogy a nyomás előállításához ne kelljen folyamatosan plusz energia - domboldalon lakók előnyben :) ).
A legproblémásabb az áram (illetve főzéshez gáz, de az is lehetne áram) pótlása. Szerintem erre jelen pillanatban nincs ésszerű alternatíva. Talán ha idővel megjelennek olcsó és nagy hatásfokú napelemek.
Ha végigolvasod a topicot, legalább az utolsó 40 hozzászólást, azt is megtudhatod, hogy a leggyengébb hatásfokú szélkerék változatra esett a választásod. Házilag könnyű legyártani, de ha kicsit akarsz, akkor a teljesítmény kicsi*kicsi=mégkisebb lesz! Méretezési, számítási utalásokat is találsz lejjebb.
Én enbben az évben akarom megépíteni a házam, és úgy tervezem, hogy teljesen független leszek minden szolgáltatótól. Természetesen a szélenergiát is hasznosítani akarom, mégpedig ilyen szélkerekekkel. Szeretném kérdezni, hogy szerintetek ez így mennyire reális?
Az utóbbi idő nem igazán kedvez a szélgépeknek.... Bánom is, meg nem is. Azért nem lenne rossz, ha az ember tudná próbálni a technikát. Addíg is dolgozik a napkollektor :)
Na közben én is megkérdeztem, épületen 3m magasság után engedélyköteles. De ha piros-fehér-zöld-re festem, és azt mondom zászló az és nem is szélkerék, akkor sokkal magasabbra építhetem! :))) Csak be ne tudják bizonyítani hogy az igen is szélkerék...
BXD-nek. Amit aképen láttam az nekem már müködik.Elsőre nagyon zajos volt. Átkellett konstruálni egy kicsit.Szerintem ezidáig a függöleges tengelyűgépbe a legjobb hatásfoku.Generátorom szabályozatlan akkutöltésre és vízmelegítésre használom.
Tisztelt fórum látogatók.Nagy érdeklődéssel olvasgattam okfejtéseiket Rengeteg érdekes és hasznos dolgot találtam, mivel engem is érdekelnek a szélgépek.Valahogy egyre jobban a nehezemre esik,hogy kivagyok szolgálva ill. SZOLGÁLTATVA az elprivatizált energia szektornak.Mostanába töröm a fejem,napellemen, napkollektoron,szálgépen.Városba lakom ,ezért utána kellett járni egy-két jogi szabályzatnak.Szélgépet max 12m-ig lehet építeni utána engedély köteles. A házakközött szerintem a függőleges tengelyű a jobb,tudniilik a házak között a szél mindig kavarog.Hátrány, hogy ezek a típusú gépek lassu forgásuak.CSak gyorsító áttétellel lehet villamos energiát kinyerni a generátorból. Tapasztalataim és kisérleteim alapján az áttétel 1:17 arány.Ez egy öngerjesztő kocsigenerátort már müködébe hoz.Az enyém egy magamáltal megbuherált SKODA generátor.Toronymagaság 12m.
Tisztelt szélerőmű témában érdekelt tagok!
Nagy érdeklődéssel olvastam a hozzászólásokat és néztem meg a hivatkozott Web oldalakat. Sajnos egyik oldalon sem találtam meg azt amit kerestem. Nagyon régen láttam a tv-ben egy rövid hírt, ami arról szólt, hogy dunaújvárosi diákok feltaláltak egy újfajta szélkerék megoldást, ami valamilyen díjat is nyert.
A találmány alap ötletének a lényege az volt, hogy a szélkerék vízszintesen forgott és a lapátoknak volt egy (talán 45°-os szögben) elfordulási lehetősége. (Hasonlóan, mint a verseny kajakevezők, amit minden fogás alkalmával el kell fordítani.)
A lapátok valószínűleg a középpont felett lettek elhelyezve, így álló helyzetben majdnem függőleges állásba állnak, így a széllel szemben automatikusan kitér a szél elől, míg hátszél esetén a legnagyobb felületet mutatva fogja be a szélenergiát.
Ha sikerül ide képet beszúrnom, akkor megpróbálom szemléletesebbé tenni.
nem sikrült. Hogyan lehet itt rajzolni?
Kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy működhet-e ez a dolog?
90-es évek elejétől a Skoda VW licensz keretében készül (Favorit, Forman, >>>). Én a korábbiak generátorát javítottam valamikor. A legkisebb autógenerátor (Zaporozsecet kivéve, mert az nem szabványos) 450W (már amit én láttam). A dinamók kisebbek voltak. Régi MTZ generátorom is van, állandó mágneses, 180W. Örülnél neki, ugye?! Az akkumulátor nélküli felgerjesztésre már írtam javaslatot, kis állandómágneses (pl. autó fűtő v. hűtővent. motor). Nem kell nagyon variálni a hajtását, egy rugóval nekinyomatni a görgőjét kívülről az ékszíjnak. A görgő átmérőjével lehet szabályozni, mikor induljon a gerjesztés. Túlterhelődés ellen a rugóerővel lehet megvédeni. A megengedett teljesítmény felett megcsúszik. Variálni is lehet: Mechanikai szakember centrifugálregulátorral kiemelheti, elektromos meg, ha már termel a generátor és biztosítja saját gerjesztését, mágnessel. Ha ráviszed a szabályzóra, az addig adja a gerjesztést a generátornak, amennyire beállítottad, afelett már nem terhelné a segédgenerátort, itt már csak a feszültség megfutása ellen kell egy terhelő ellenállás. Normál 500W generátorból 1 KW-t kivenni legalább 5-6000 fordulat kell. Ékszíjjal egyszerűbb és csendesebb is a fordulatszámemelés, így is legalább 2 fokozat kell. Hacsak nem vagy nagyon jól felszerelt gépész szakember! A fordulatszám visszaesése a terhelés belépésekor törvényszerű, de egy kis hiszterézisen belül önkorlátozó (ha jól van méretezve a szabályozórendszer). Akkus külső gerjesztéssel meg lehetne fojtani, de ott is követelmény egy fordulatszám jeladó, ami megintcsak legegyszerűbben egy kis áll. mágneses motorral oldható meg (fordulatszámfüggő feszültségszint).
Miféle WV?? Én Skodát kérdeztem... Mennyit tud a 100-as Skodáé? Gondolom, a 100W környéke arra vonatkozott. Viszont érdekelne, hogy a normál, külső gerjesztésű generátornál hogyan oldanád meg, hogy a gerjesztés csak hasznos fordulatszámnál kerüljön rá a tekercsre? No meg, hogy ne essen nagyon vissza. Vagy azt megoldja az áram fékező hatása? (Lenz törvény, ha jól emléxem)
Egy offtopic kérdés: a napenergiás topicban írtad, hogy csináltál hőkülönbség kapcsolót, ennek érdekelne a kapcs rajza, ha nem titok.
Amúgy kb mekkora fordulat kéne ahhoz az 1 KW-hoz? Egész szimpatikusan hangzik... Áttételezésről mi a véleményed? (gondolkodom ferde fogú fogaskerekes áttételen, ami növelné a fordulatszámot a generátornak, viszont nem zajos.)
"Círus Róbert 2003. febr. 10. 14:17 Egzakt fizikai elmélet alapján, szélturbina, szélkerék lapátrendszer tervezése tetszőleges teljesítményre, számítógéppel. E-mail: cirus.robert@freemail.hu" Szélkerék tervezés Elnézést az érintettől, de eltakarta elmémet egy "Cirrus"felhő.
Biztos találsz itthon is, de interneten elsősorban külföldön Nemrég hoztam ide néhány linket és táblázatot teljesítményadatokkal (szélsebességxfelület=teljesítmény). Ugyanott a gyártó a saját kerekeinek várható teljesítményadatait is hozta. 61.: táblázat 33.: pcon-wind.de Valahol már részletes számítási útmutatóval és diagramokkal is találkoztam. Egyik fórumon (epiteszforum?, greenfo?) Cirrus Róbert reklámozza magát, szélkerekek méretezése, tervezése hazai szélviszonyokra 50% hatásfokkal.