Azt hiszem, erre a válaszra mondják, hogy tökéletes és kimerítő (ezért is szeretem olvasni a hozzászólásaitokat ebben a topikban, mindig tanulok). A datálásra az épület felújításához kapcsolódó építészettörténeti kutatáshoz volt szükség, most próbálják pl. megállapítani a vakolatrétegek alapján az eredeti színezést. Nagyon köszönöm a szakértő véleményt (fantalnak is az információt), sokat segített!
A mozdony, ha jól látom, a 91 pályaszámot viseli. A MÁV első mozdonyszámozási rendszerében 89-91 pályaszámot viselt mozdonyok II. osztályúként 1872-74-ben készültek és 1880-ban alakították át őket IIb. osztályúvá, amely a 2. és 3. tengely közötti távolságot több, mint egy méterrel megnövelte. A képen még az eredeti, II. osztály szerinti kivitel látható, így a kép vélhetőleg 1874 és 1880 között készült.
Talán most (fék)oldásképpen is: szeretném megtudni a segítségetekkel, hogy az alábbi, a Józsefvárosi pályaudvart ábrázoló fénykép feltehetőleg mikor készülhetett? A járművek alapján egy tól-ig tartományt szeretnék kérni, előre is hálás köszönettel. (A kép teljes méretben lett feltöltve, az IMG/BIG trükkel előcsalható).
ÜDV Imre ! Nagyon köszönöm a hozzászólásodat . Nem azzal van a problémám ,hogy valaki a tudáshiányomat kijavítja ez teljesen rendben is van,és tisztelettel meg is köszöntem mdbz olvasó társunknak. A hozzászólásban a köszönetnyilvánítás részemről teljes mértékig benne van. Az is ,hogy nem jól fogalmaztam. Külön megköszöntem azt is ,hogy a fékkönyv mellékletét bemutatta . Világosan és tisztességes stílusban leírtam azt is ,hogy bizonyos dolgot elfeljtettem. Ezzel szemben ismételt hozzászólásában ,pedig megmagyarázza nagyképűen, hogy értsem úgy milyen hülye vagyok .. Én ezt akkor megérdemeltem volna, ha nem nyilvánítok köszönetet és nem követem meg magam hibás fogalmazásomért ,de megtettem ,mert nem szégyen sose tanulnom. A mai napig sem szégyenlem azt ,hogy adott esetben felfrissítsem, az esetleges elfeledett dolgokat .pláne akkor ,ha még jóindulatú segítséget is adnak hozzá. A kollegális jóindulatú emberek társaságában úgy szokták ezt megoldani ,hogy amikor valaki hibázik és kijavítják akkor azt az ilető illendően megköszöni és elismeri hibáit. Ezzel a korrektség minden követelményének eleget lehet tenni . A magam részéről én ezt megtettem,maradéktalanúl . Ezek után ismét megkaptam a magamét. Véleményem szerint,ha mdbz olvtárs jóindulattal akart volna segíteni tudáshiányom kijavításában akkor az Úri emberek társaságának szabályai szerint annyit ír ,hogy szívesen ,pláne ha még tisztelettel meg is köszönöm neki a korrigálást . Bocsánat de én ezt megtettem azt hiszem nem én voltam tiszteletlen . Nagyon nem örülök annak ,hogy ilyen levelezést kellett folytatnom mdbz Úrral ,de azt hiszem ,amennyiben anyirra tisztességes módban szól hozzám mint amennyire én megszólítottam a köszönetnyilvánításban akkor itt erre a levélváltásra vele nem került volna sor . Nem kivánom én ezt tovább ecsetelni ,csak annyit tennék hozzá,hogy igyekszem mindenkivel megtalálni a közös és értelmes beszédet ,sajnos vele eddig nem sikerült . Vendégsín Úrról csak annyit ,hogy ő is megtehette volna pláne ha oktatótiszt ,de vele sem akarnék semmiféle konfliktust ,ha az akkori oktatótisztem ő volt akkor meg pláne nem szeretnék vele többé semmiféle kontaktust. Ezt nem állíthatom ,hogy ő volt az mert személynevét nem ismerem.
én mindkét urat nagyon régen (tizenpár éve) ismerem személyesen is, de valahogy sosem volt az az érzésem velük kapcsolatban, hogy rosszindulatúak és kötekedőek lennének. Ha rávilágítanak a tudásod hiányosságaira - ez érthető is, mert, mint többször írtad már, nagyon régen más területen dolgozol - azon kár megsértődni. Hidd el, ők jobban képben vannak a vasúti fékezéssel kapcsolatban. Ráadásul nem személyeskedésből fakadt és nem ellened, Mágus23 ellen irányult egyik hozzászólás sem, csak nem szeretnék, ha valaki, elolvasva az általad (vagy bárki más által) közreadott téves információkat, azokat jegyezné meg igazságként.
Elnézést, hogy belekotyogok. Tehát, ha én egy gnu vagyok a szavannán, és közeledik a gepárd, nem állok le méltatlankodni, hogy mégis, micsoda egy szemétláda az a gepárd, és hogy többet egy barátságos pillantást sem vetek felé. Ha így teszek, hamarosan hiányozni fog egy darab a nyakamból, aztán majd percek múlva más helyekről is. De ha ezt el szeretném kerülni és életben szeretnék maradni, akkor megtanulom azt, amire a gepárd tanít. Adott esetben a megfelelően hatékony futásra és manőverezésre, a helyes légzéstechnikára, és így tovább. Hogy a gepárdnak van-e esetleg valamilyen más szándéka is az oktatásommal, az az én szemszögemből tökéletesen érdektelen.
Mert ismét eltünt az írásom ezért ismételten: Utálom a rosszindulatú és kötekedő embereket. MOST ÖNNEK ! EGYSZER SZÓLOK,ÉRTHETŐEN ,VILÁGOSAN ! TÖBBÉ NINCS EGY BETŰVÁLTÁSUNK SEM ! KEDVES URAM ! ÖN A VISELKEDÉSE ALAPJÁN IRÁNTAM EGY ILYEN EMBER !
Nos világosan és egyértelműen !!!!!!! Útálom a kötekvő rosszindultú embereket . MOST PEDIG ÖNNEK EGYSZER SZÓLOK ÉRTHETŐEN VILÁGOSAN A TOVÁBBIAKBAN NINCS EGYMÁSSAL TÖBBÉ EGY BETŰVÁLTÁSUNK SEM KEDVES URAM ! ÖN ILYEN AZ ÉN SZÁMOMRA .
Mágus! Érdekes egy ember vagy! Az 55048 és 55050 sz. hozzászólásaidban írsz egy csomó baromságot amivel szándékod szerint az idelátogató "amatőrök" ismereteit kivántad bővíteni. Nem számoltál avval, hogy itt azért előfordulnak olyanok is aki értenek valamit a vasúti fékberendezésekhez. Közülük egy, (mellesleg az, aki jelenleg a téma első számú szakértője) felhívja a figyelmedet, hogy ezt a dolgot (nevezetesen, hogy olyan dolgot akarsz itt oktatni amihez nem értesz) nem kellene folytatni. Erre Te megsértődsz, ahelyet hogy kicsit tájákozódnál, esetleg beleolvasnál mondjuk a fékes topicba. Első hozzászólásomban igyekeztem felhívni a figyelmedet (igaz csak áttételesen) hogy nagyon nincs igazad. Második hozzászólásomban a két képpel arra kivántam rávilágítani hogy a témában alapfogalmakkal sem vagy tisztában, sajnos ez sem ment át (ez persze az én hibám, mért nem írom egy az egyben amit gondolok). Azt írod "Valóban nem fogalmaztam eléggé szakszerűen". Nem teljesen szakszerűtlenül fogalmaztál! Részletezhetném, de nem érdemes.
" Bevallom igen tanulmányaimat néha fel kell frissíteni. " Ezzel mindenki így van. Mindenki felejt. Az nem mindegy, mennyi tudásból kezdünk felejteni. 25 éven keresztül oktattam mozdonyvezető jelölteket vasúti fékek szerkezettanára. Tapasztalatból tudom hogy a jelöltek döntő többsége teljessen feleslegesnek tartotta megtanulni, hogy merre bujkál a szerkezetben a levegő. A vizsga után nagyon gyorsan igyekeztek elfelejteni azt a keveset is ami rájuk ragadt az órákon. (Aki bemegy a malomba, elkerülhetetlenül lisztes lesz!).
Tudod az a baj, hogy egyre többen készpénznek veszik amit a neten olvasnak. Ezért igen nagy a felelőssége annak, aki itt az "észt osztja". Ezért írta Vendégsín a hozzászóásod után, hogy abba kéne hagyni! Írod, hogy vennél fékkönyvet, a "kék" ma már nem határozza meg egyértelműen melyikre gondosz. Ha a Dr Heller - Rosta félére gondolsz, az kevés lesz ahhoz hogy Vendégsínnel felvedd a versenyt. Max arra jó, hogy az alapfogalmakat, és néhány ma még nagyszámban alkalmazott szerkezet működését megismerd, de a korszerű járművek fékberendezéséről már nem sok mindent találsz bennük. Ismerve Vendégsint, ha megkeresed, és meggyőzöd arról hogy tényleg komolyan szeretnél foglalkozni a vasúti fékberendezésekkel, el fog látni ehhez anyaggal!
Urak ! Mi van itt az index el miért van ,hogy leírt sorokat kihagy . Helyesbítés : Ha vendégsín olvasótársunk oktatótiszt a témában akkor neki igazán lehetett volna annyi kollégális embersége ,hogy megfelelő stilusban esetleges helyreigazítás tesz . Amit én meg is köszöntem volna .
Tisztelt Urak Szeretnék venni a kétkötetes (kék) fékkönyvből példányt a régi kékre gondolok .Ha valakinek lenne eladó kérem, írjon érdekelne a dolog. Köszönettel.
Üdvözletem ! Nagyon köszönöm a segítséget és a betett oldalakat is . Valóban nem fogalmaztam eléggé szakszerűen. igaz így kellett volna . Viszont ha Vendégsín olvasótársunk tényleg oktatótisz akkor ezt emberi kollegális stílusban neki kelett volna megtenni . Bevallom igen tanulmányaimat néha fel kell frissíteni. Szégyenérzetem nincs ,mert bizonyos dolgokat elfelejtettem ,de nem szégyenlem újra átnézi a dolgot . TISZTELT mdbz fórumtárs KÖSZÖNÖM A SEGÍTSÉGÉT ! Egyébként a vasúti járművek szakterületén a legjobban pont a fékezés és a gőzmozdony gépszerkezettan érdekelt .
"A vasuti légnyomásos fékberendezések működtetéséhez használt fékezőszelepeket 3 nagy csoportra oszthatjuk működésük szerint 1. nem nyomástartó fékezőszelepek( régi fékezőcsapok) 2. félig önműködöen nyomástartó fékezőszelepek.3. önműködően nyomástartó fékezőszelepek."
Nekem az alábbi felosztás szimpatikusabb, persze lehet hogy rossz könyvet nézek:
Anno belenéztem az általad átküldött jegyzékben szereplő iratokba, mert felhívták a levéltárosok a figyelmemet a kazánrobbanásokra. Az ismert igazi robbanások mellett a többi felsorolt gépnél kazánsérülésről, pörkölésekről és kilágyításról volt szó, nem robbanásról.