Tehát Hillert összeollóztad Lukáccsal, de ezt nem jelezted. Másrészt Lukács és Hiller mondanivalója önmagában megállja a helyét, de te sanda szándékból összeollóztad, mintha összetartozna. Európában valóban éledezik a fasizmus, de ez független a palesztin helyzettel.
Egyébként megsúgom, az európai fasizmus muszlimellenességet öltött, és a zsidóellenesség egyre inkább háttérbe szorul az európai fasizmusban.
A konferencián fölszólalt Hiller István szocialista képvsielő, volt kulturális miniszter is, aki szerint Európa közepén újra léteznek a fasiszta eszmék. „Magyarországon demokratáknak, a legkülönbözőbb gondolkodóknak, akik szabadság alapon gondolkodnak, össze kell fogniuk, hogy ordas eszmék ne kerülhessenek fölébük” – mondta az ellenzéki politikus.
Ezt nem találtam benne, ezt idézted. Egyébként igazat adok Hillernek. Te összeollóztad egy másik idézettel, ami nem Hilleré.
Honlap szerint ez valami ismétléses beszélgetés 1órában. Így akkor csak jövő héten derül ki mekkora a kiherélés foka. Azt hittem Bánó kapott egy beszélgetős lófütty műsort.
Viszont olykor akad egy-egy esemény, aminek kapcsán még próbálkoznak gerincnövesztéssel....
De lettlégyen bármilyen is a jelene Wittner Máriának, az nem adhat okot múltjának gyalázására. És ezt Dániel Péternek is tudomásul kell vennie. Kell tudnia bocsánatot kérni. Nem a jobboldaltól, nem a Fidesztől; az idős nőtől.”
AZok meg orommel jelentettek ,hogy aztan ujra kijohessenek, amugy sokat jelenteni mit tudtak, amit meloztak az ugyis megjelent tudomanyos kozlemenyben,meg arrol a mo-i munkahelyukon is be kellett szamolniok,azon kivul meg mirol tud jelenteni egy kutato aki napi 10-12 orat egy laborban tolt sokszor egyedul, este csinal maganak egy kis vacsorat aztan beul a TV ele es masnap ugyanez ,es ez egy ilyen verkli, hetvegen meg elment varostnezni vagy kirandulni vagy furodni a tengerben ,vagy pecazni arrol meg mi a feszkes fenet tudott volna jelenteni?
Olyan helyre meg ugysem hivnak meg kulfoldit dolgozni ami az USA-nak nemzetbiztonsagbol erdekes hely.
Bocsánat, pontatlanul fogalmaztam. Kintiek alatt ez esetben nem az emigránsokat, az emigránsok szervezeteit értettem (bár nyilván érkeztek jelentések onnan is, ismerek olyan itthon maradt családot, akit a kivándorló rokon miatt zaklattak), hanem azokat, akik kinn dolgoztak, tanultak. (És mondjuk megfeledkeztek az "atyai" intelemről, és nem jelentgettek.)