bulvárviktornak, Isten Magjának sincs ennyi gyereke!!!!!!!!!!!!!4848444444888888 -
Családja
Apja, Ernst Albrecht (1930–2014) korábban Alsó-Szászország tartomány kormányfője , édesanyja, Heidi Adele Stromeyer (1928-2002), nyelvész volt. Öt testvére közül Hans-Holger Albrecht a Millicom International Cellular SA (MIC) elnök-vezérigazgatója, Donatus Albrecht , az Aurelius AG igazgatóságának tagja.[11][12] 1986-ban házasodtak össze Heiko von der Leyen orvos-vállalkozóval. Hét gyermekük van, két fiú és öt lány. 2007 óta Burgdorf-Beinhornban élnek.
Öcsisajt, nekem volt "szerencsém" az Ursulához személyesen: Ritka buta egy spinkó, s az egykori miniszterelnök papuci protekciója nélkül normális körülmények közt nem jutott volna semmire (Stichwort: Nepotizmus). A valamikor (a XX. sz. elsö felében) talán a világ legjobb hadseregét, a német hadsereget, sikerült totálisan lezüllesztenie. Ursula meg azért maradhatott ollan sokáig a Muzulmutti környezetében, mert a Muzulmutti pontosan tudta, hogy Ursula millen gyenge képességü, s nem kell töle félnie. Így is már nagyon ingott a szék alatta, s pár héttel ezelött egy újonnan alapítandó "digitalizációs minisztérium" élére akart menekülni. Persze utódja, az AKK sem igen jobb, úgyhogy a Bundeswehr-re további nehéz éverk várnak. Az viszont igaz, hogy Ursulának nincs "isiásza", s e tekintetben biztosan jobb, mint az alkesz Juncker (aki szintén a Muzulmutti "szenzációs" kreatúrája). A Weber meg ott kúrta el, hogy nekiesett a V4-nek a fasisztoid liberónáci Zöldeknek való csontig benyalás keretében. Oszt pont a fasisztoid libnáci Zöldek szálltak ki mögüle a döntö pillanatban. A V4 (meg még a hozzájuk csapódott más kelet-európai országok szavazataival) simán meglett volna a 2/3-os többsége az EU államfök gyülekezetében a jelölésre. De aki hülye, az hülye, és azon nem lehet segíteni.
Kálnoky Borisz - a WELT budapesti tudósítója szerint ezért jelöölte a V4 is Leyen-t:
"a V4 logikájának elengedhetetlenül szükséges, hogy a leggyengébb jelölt legyen az EU Bizottság vezetője. Megfigyelők azt mondják, hogy Budapest, Pozsony, Prága és Varsó a német védelmi minisztert e tekintetben ideális jelöltnek tekinti: von der Leyen helyzete állítólag ingatag, mert gyakran kritizálták Németországban és számos hibáért felelôségre vonhatják, sôt még a plágium gyanúja is felmerült."
Nemsokára rájön mindenki, hogy Leyen bizony ugyanolyan kiváló és népszerû vezér, mint volt már az elsô Merkel kormányban, mint család-miniszter és második Merkel-kormányban mint munkaügyi- és szociális miniszter...
Ami Leyen állítólagos gyatra Bundewehr-t felügyelô miniszterségét illeti:
a Szövetségi Köztársaságban 1949 óta volt 11 védelmi miniszter, ezekbôl nyolc (8) volt annyira gyatra, hogy 4 év letöltése elôtt lemondatták ôket - egyetlen egy volt 4 évnél hosszabb ideig védelmi miniszter: Ursula von der Leyen, 6 évig.
Amúgy akármelyik liberális-*demokrata* politikus mit kezdjen egy olyan abszolút antidemokratikus parancsuralommal, mint a Bundeswehr? Ursula azt tette, amihez ért: a háttérben elôkészítette az EU közös seregét... :)
Tulajdonképpen teljesen mindegy min recskáznak. Az egész ügy egy lerágott csont, gyakorlatias értelemben onnan célszerű elindulni, hogy Ursula az elnök, "oszt jónapot". Ha vita van köztük, az annak a jele, hogy valamilyen belső kapcsolati problémáik vannak.
Friss döbbenetes! Orbán és Macron paktumának köszönhetjük a szélsőjobboldalra tolódott Fidesz-el szembeni puhaságot, kiabálta a finn Jrkyi Katainen, az Európai Néppárt alelnöke ma az Európai Parlamentben!
Vita támadt az olasz kormánypártok között szerdán amiatt, hogy előző nap az Európai Bizottság elnökévé választották Ursula von der Leyent: Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, a Liga párt vezetője aggodalmának adott hangot a szerinte "Merkel és Macron által támogatott" jelölt megválasztása miatt, míg a másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) von der Leyent támogatta.
Matteo Salvini kijelentette, az Európai Bizottság új elnökét Angela Merkel német kancellár jelölte és Emmanuel Macron francia elnök támogatta.
A 2014 óta levont tanulságokra és az idén április óta lefolytatott részletes konzultációkra építve az Európai Bizottság szerdán úgy határozott, hogy intézkedéseket hoz az európai jogállamiság további megerősítése érdekében
A Bruxinfo brüsszeli irodájának igazgatója szerint semmire nem kötelezi az Európai Bizottság új elnökét az, hogy kik támogatták kedd esti megválasztását az Európai Parlamentben. Fóris György az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának azt mondta: alkalmi szövetségek jönnek létre különböző ügyek mentén.
Anti Rinne finn balliberális miniszterelnök elvenné a korrupt kelet-európaiaktól a pénzt, Ursula von der Leyenaz Európai Bizottság új elnök asszonya azt mondta, hogy Nyugat-Európában is gyakorlat a korrupció, ezért addig nem lehet Kelet-Európát számon kérni, amíg Nyugaton is ugyanolyan korrupció létezik
Friss rendkívüli! Beszólt Anti Rinne finn miniszterelnöknek Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke! Az EU soros finn balliberális elnöke el akarja venni Magyarországtól és Lengyelországtól az európai uniós forrásokat büntetésből a korrupció miatt, erre von der Leyen azt mondta, nem lehet Kelet-Európát azért büntetni, ami Nyugat-Európában is gyakorlat, mert az kettős mérce lenne!
Beata Szydlo, volt lengyel miniszterelnök, ma harmadszor, végleg megbukott az Európai Parlament Foglalkoztatásügyi Bizottságában. Az EP képviselők egyszerűen nem voltak hajlandóak megválasztani őt a Bizottság elnökének
A jelölését szégyenszemre vissza kellett vonni. Helyette egy szlovák konzervatív liberális képviselő lett a befutó. A PiS és a Fidesz ugyanabból a kottából játszanak. Egymástól veszik a beteg, gonosz ötleteiket. A sorsuk is ugyanaz lesz
Ellenállunk otthon, ellenállunk Strasbourgban és Brüsszelben. Felkészül Trócsányi László és Hídvéghi Balázs
Nem a szüléstől veszítjük el a karcsúságunkat, hanem az egyre növekvő belső hasi zsírtól. Amit a túlzott szénhidrátfogyasztás miatti inzulinrrezisztencia okoz. Így lesz az egykor karcsú női testből bojlertest, mint ahogy az egykor karcsú férfiból "sörhasú".
Nem kötelező az USE-t akarni, nyilván ki is lehet belőle maradni, tekintsük ezt személyes családi projektnek amihez a családom pélsául csatlakozna. A világért nem erőszakolnám rá másokra még bíztatás szintjén sem - felnőtt emberek vagyunk, mindenki a saját sorsának pogácsa.