A tegnapi szlovén-fehérorosz selejtezőn volt egy vitatható jelenet, amely miatt majdnem botrányba fulladt a mérkőzés.
A 80. perc körül az egyik szlovén becselezte magát a büntetőterületre, majd bultatta a fehérorosz védő, ám ő csak egy ütemmel később esett el. A bíró a 11-es pontra mutatott, majd a partjelző intésére visszavonta a döntését.
Elemezgessünk egy kicsit az európai selejtezők félidejében! Vajon kik jutnak tovább egyenes ágon, illetve mely csapatok csípik el a selejtezős helyeket?
Az szinte biztos, hogy a cseh-holland, angol-lengyel, valamint svéd-horvát párosokból kettő egyenes ágon jut ki a vb-re. Én pillanatnyilag az első kettőre fogadnék. Mindenesetre a hatból csak egy országban fognak (ideiglenesen) szomorkodni.
A többi csoportban Ukrajna és Olaszország helyzete tűnik a lebiztosabbnak. Meglepetés lenne, ha nem az élen végeznének.
Portugália már nem áll ilyen jól, de továbbra is favoritja a csoportjának. A szlovákok immár igen komoly eséllyel pályáznak a második helyre.
Minden továbbit nehéz lenne megjósolni.
A 7. csoportban még kevés meccset játszottak, de valószínűsíthető a szerb-spanyol versenyfutás az első helyért. (Szerintem déli szomszédaink lesznek a befutók.)
Az olaszok és az ukránok mögött teljes a káosz. Csak a játék kedvéért írom, hogy szerintem a fehéroroszok és a magukat összekapó dánok jelentkeznek majd túlórára.
A végére hagytam a franciák csoportját. A vesztett pontok tekintetében az írek és a svájciak 1-1 ponttal előzik meg a franciákat és az izraelieket. Írország otthon fogadja mindhárom riválisát, azonban Ciprusra és a Feröer-szigetekre kell még elutaznia. A svájciakra mindez azzal az eltéréssel igaz, hogy ők (értelemszerűen) idegenben játszanak az írekkel. Mindebből következik, hogy a hátrányban lévő franciák és izraeliek Írországba és Svájcba látogatnak.
Egyértelműen Izrael helyzete a legnehezebb, én nem is számolok velük. Ugyanakkor még mindenképpen versenyben lesznek a két rangadó idején, tehát nehéz lesz ellenük játszani.
Természetesen Írország várja a folytatás a legkedvezőbb helyzetben, azonban a pontelőnyüket és a sorsolás nyújtotta kedvezményeket kompenzálja a francia csapat tudása.
Ha az írek nem csinálnak semmi ostobaságot (pontvesztés idegenben, vereség Svájc és/vagy Izrael ellen otthon), továbbá nem kapnak ki a franciáktól, könnyen csoportelsők lehetnek.
Lehet, hogy furcsán hangzik, de a franciáknak elég lehet egy írországi győzelem is a csoportelsőséghez. A két kicsit biztosan verik otthon, és akkor Svájcban már csak egy döntetlenre van szükség. (Sőt, valószínűleg még egy esetleges vereség beleférne.)
Összegezve: szerintem az ír-francia meccs sorsdöntő lesz, az eredménytől függően szerzi meg a két csapat a csoport első két helyét.
A Románia és Örményország elleni vb-selejtezőkre készülő holland válogatott szövetségi kapitánya, a játékosként Európa-bajnok Marco van Basten elismerte: nagyot hibázott, amikor nem hívta be a válogatott keretbe Roy Makaay-t, a Bayern München csatárát.
Van Basten azt hitte ugyanis, hogy Makaay még sérüléséből lábadozik a bajoroknál, és nem akart Arjen Robben mellé még egy nem teljesértékű labdarúgót behívni. A Bayern-nél azt mondták a kapitánynak, "elég szkeptikusak" Makaay sérülésének javulásával kapcsolatban, az viszont elkerülte van Basten figyelmét, hogy a csatár szombaton már játszott 67 percet a Rostock ellen.
"Egy egészséges Makaay természetesen mindig befér a csapatba. Nem akartunk sérülteket behívni, de Makaay bizonyította, hogy játékra kész, ráadásul Robben is meggyógyult" - mondta a hollandok szövetségi kapitánya. (nso.hu)
A dél-amerikai vb-selejtezők kilencedik fordulójában magabiztosan nyert a brazil és az argentin válogatott is. A sorozatot így továbbra is Ronaldóék vezetik, míg nagy riválisuk egy ponttal lemaradva a második.
A világbajnoki címvédő Brazília öt, Argentína pedig négy gólt szerzett Venezuela, illetve Uruguay ellen a labdarúgó vb-selejtezők dél-amerikai csoportjában.
Argentínában valójában csak egy félidőt játszottak
Az alig egy hónapja kinevezett argentin szövetségi kapitány, José Pekerman csapata már az első félidőben három gólt lőtt, és közvetlenül a szünet után megszerezte a negyedik gólját is, így valójában az egész második félidő tét nélküli volt.
Ki is engedett a hazai csapat, így az uruguayiak kétszer is szépíteni tudtak. A tabellát vezető brazilok szintén a hajrában kezdtek lazítani, és emiatt csak három találattal nyertek, bár korábban öttel is vezettek.
Kaká és Adriano villogott
A Selecao legjobbjai Kaká és Adriano voltak, és Ronaldo is két gólt szerzett.
Paraguay kisebb meglepetésre nem bírt Kolumbiával, ugyanakkor Bolívia úgy nyert 1-0-ra, hogy a végjátékban emberhátrányban volt a vendég Peru ellen.