A fórumot a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutyaiskola – ezen belül is Fiera és kölykei – iránti rajongás indította útjára. De nemcsak róluk lesz szó, hanem MINDENről, ami a kutyatartást, és a felelős gazdivá válást segítheti. Tippek, praktikák, nevelés, ápolás, egészségvédelem, állatvédelem, kortól, nemtől, fajtától függetlenül. És persze igyekszünk majd nyomon követni a 6 vakvezető-tanonc útját is, nem feledve küldetésük fontosságát.
kutyusom, amúgy német dog volt, nemrégiben került hozzám, kb. 2,5 - 3 hónapos lehetett.
3. emeleten lakunk, a lépcsőházban ablakmélyedések vannak, ahová le lehet ülni pihenni.
Sétából jöttünk hazafelé a kutyussal, mikor én valóban rosszul lettem és szabályosan berogytam az egyik ablakmélyedésbe.
Kutyusom teljesen tanácstalanul toporgott köröttem, próbálta a lábamat a fejével alábújva megemelni, próbálta a kezemet óvatosan húzni - leoldottam a pórázáról és amennyire meg bírtam szólalni, mondtam neki, hogy "menj!", "menj haza!" - ezt többször elismételtem.
A lakásunkig még majdnem 2 emeletet kellett volna felmennem, de nem bírtam mozdulni.
Kutyusom, miután jó darabig küzdött velem, hogy megmozdítson, végül orrocskáját a földhöz-lépcsőkhöz szorítva elindult felfelé.
A többit Anyukámtól tudom: szerencsére a konyhában volt, így meghallotta az ajtó elől a kutyus sírását. Kinézett, hogy mi történt - kutyusom az ajtónk előtt toporgott és sírt, nem akart bemenni a lakásba, csak indult volna visszafelé, a lépcsőnek. Anyukám meg először nem gondolt rosszra, csak kérdezte, hogy hol a gazdi - kutyukám meg csak menni akart a lépcső felé. Anyukám végre megértette, hogy hívja őt a kutyus, és elindult utána, le a lépcsőn, hozzám.
Felkísért-támogatott valahogy a lakásba, kutyus a nyomomban, aztán, ahogy felértünk és otthon leültem, lassan oldódott a rosszullét, és meg tudtam símogatni végre kispajtásomat. És csak ekkor hagyott ott és ment a helyére, aholis megnyugodva azonnal elaludt.
Utána, több nappal később megpróbáltam kamuból eljátszani a kutyusnak ugyanezt - szabályosan vigyorgott a képembe.... :-) Pontosan érezte, hogy ez most kamu...:-)
Nekem meg egy csoda volt, hogy hazatalált, mikor alig volt 3-4 hete nálunk és kicsi kölyök volt még.... :-)
A blöki meg egy orosz fekete terrier, aki amúgy a világ legbarátságosabb, legszelídebb kutyafajtái közé tartozik, baráti körből többet is ismertem.
Egyetlen "veszélye", ha a nyakadba borul szeretésből és a röpke 80-90 kilójával símán leterít, aztán boldogan vigyorog a képedbe, a hasadon fekve.... :-)
Elég nehéz is ezt a fajtát megtanítani őrzés-védésre... :-)
Van a középső képen még egy szereplő, aki a szívemnek ugyancsak nagyon kedves: egy süni.
Évtizedekkel ezelőtt történt: Harkányban nyaraltunk, már napok óta ott voltunk, mikor egy reggel a kertben előmászott egy süni. Látszott, hogy nem volt még negatív élménye a kétlábúakkal, mert elég közel jött a reggelizőasztalunkhoz. Leraktam neki egy kis darabka sajtot: kicsit még hezitált, aztán, ahogy mozgatta az orrocskáját, rájöhetett, hogy ez neki is való kaja, úgyhogy elkezdte rágni. Elneveztük Samunak.
Pár nap múlva a bizalma odáig fejlődött, hogy a nyugágyban fekve lenyújtottam neki pici sajtdarabkákat, odajött, és a tenyeremből nyugiban kieszegette. Egyetlenegyszer sem gömbölyödött össze védekezésül. Tüneményes, formás kis jószág volt. Néha az volt a benyomásom, érti a nevét - persze lehet, hívás nélkül is jött volna, tudván, hogy valami nasi várja.
Egyik nap döbbenten vettük észre, hogy a faház tetőrészén jókora darázsfészek van. Valamitől megbolydultak, tudtuk, hogy valamit tennünk kell. Elszaladtam a közeli vegyesboltba, megvettem a legerősebb spray-t. Én fújtam, a párom a megszédült példányokat seprűvel csapkodta agyon. Izgalmas és időigényes akció volt, jól kidöglöttünk benne, leültünk kifújni magunkat a kertben. Egyszercsak azt látom, hogy Samu ott van, és eszi a döglött darazsakat. Kétségbeestem: azokon erős méreg van, Samu bele fog halni! Gyorsan összesöpörtük a maradék hullát, és remegve vártuk, mi lesz Samuval. Aznap többet nem is láttuk. El volt rontva a napom, csak rajta járt az eszem.
Óriási megkönnyebbülést éreztem, mikor másnap reggel megjelent, láthatóan kutyabaja se volt!
Nehéz szívvel búcsúztam el tőle, mikor lejárt a nyaralásunk. De a róla készített fényképem a mai napig a könyvespolcomon van.
A környékünkön is él egy, kislány a nagyijával szokta sétáltatni.
Mikor szembe jöttek és rájuk mosolyogva kibukott belőlem, hogy jaj, de cuki, mind a ketten kedvesen megköszönték, a blöki meg odajött és megszaglászott! Lehet, ő így köszönte meg az elismerést...
Azt, hogy meghalt, valóban nyilván egyik sem hiszi el, hiszen érezhetik, közel hajolva, hogy az ürge lélegzik és dobog a szíve. De egy rosszullét bekövetkezte reális a számukra is, és a reakcióik ebből következnek.
A macsek szerintem körülnéz, honnan lehetne segítséget hívni. Aztán, miután látja, hogy van ott valaki (a videós), és az nem csinál semmit, hát, akkor ő se! Végül is, akkor ez innentől nem az ő dolga - gondolja!
Kedves Vidéki lány57, köszönöm, hogy - talán akaratlanul is, - de felhívtad figyelmem egy bakira. Talán többeknek is szemet szúrt, hogy az 598-as fotón szereplő kutya nem yorki, hanem westy. Én is erre gondoltam, és fogalmam sincs miért írtam yorkit. Bizonyára a kezdődő demencia jele lehet...
Amúgy számos eset bizonyítja, hogy kölyök koruk óta együtt levő kutya macska igen jó barátok tudnak lenni. Hogy aztán időnként hajba kapnak? Ez teljesen normális. Akárcsak az embereknél.
Csupán az ellen tiltakozom, hogy az ilyen egyedi, testre szabott viselkedési mintákból, nevezetesen hogy mikor melyik volt a gazember, messzemenő és általános érvényű következtetéseket vonjunk le. És ezzel nem akarom a fajtára jellemző, valóban általános érvényű viselkedési minták létezését tagadni.
2018. Május 13-án szeretettel várjuk újra az ország állatbarátait az 5. SugarZoo Piknikre a Zuglói Önkormányzat és a SugárZoo Kft. közös szervezésében.
Végül is, akkor ez innentől nem az ő dolga - gondolja!
Megdicséri a nevelője a jól teljesített feladatért