Honnan tudod, hogy távol áll az igazságtól? Én pl ugyanígy gondolom. És nem én vagyok az egyedüli.
Szerintem még 78-as iq-val is meg lehetne érteni, hogy ebben a témában nem lehet igaza senkinek, mert ez ízlés dolga.
Tudom, hogy vannak, akik viszolyognak egy kövér nőtől, undorodnak tőle, ezeket nem próbálom meggyőzni, hogy nincs igazuk.
Én pedig ugyanigy undorodok azoktól a nőktől, akik még a vékony jelzőt sem érik el.
A minap láttam egy ilyent, miniben volt, a láb, és a comb teljesen egyforma volt vastagságra, és formára(?) egyaránt, csak a térdkalács törte meg a folyamatosságot.
Mivel miniben volt, arra következtettem, hogy szerinte jól nézett ki.
Annak is megvan a helye, ahogy neked is a vékony sportos lányok vagy nemtom melyik topicban. Mér nem ott dicsérsz ahelyett, hogy itt pocskondiázol?
A művészetekben is nagyon jártas lehetsz, ha azt írod, amit. Amit én írtam tények, amit te az egy előítélet, személyeskedés, vagyis öncélú vagdalkozás. Így elégülsz ki vagy mi a szösz?
Egyesek azt állítják, hogy a szemüveges nők intelligensebbek. Feltételezem azért, mert sokat olvasnak. Lehet-e mondani ennek alapján, hogy a nagyfenekű nők is intelligensebbek az átlagnál? Merthogy nyilván sokat ülnek, és akkor szintén sokat olvasnak... :)
off: Majd, ha háltál velem már akkor talán megengedem, hogy lebébizz, addig viszont hercegnő vagyok neked. Rájöhettél, hogy nem vágyom rá(d).
Fejvadászéknál levadászták a fejed? Hmmm?
A nagy popók mélyén van az igazság kapuja. :))
Meleg, gömbölyded, puha, nőies, jó belemarkolni egy ilyen popsiba, vagy ráütni egy olyan jólesőt. Belekapaszkodni a csípőbe, ami hozzátartozik. A nőies, kerek, domborulatos popó szép a férfiszemnek. A lapos vagy fejletlen egyéb alkatú nőkre mondják, hogy ennyi erővel fiúval is lehetne akinek tetszik az. Olyat is hallottam már, hogy a látens homosexuális férfiaknak tetszenek a lapos, kissé férfias külsejű nők. Nemtom van e valóság alapja.
A termékenységgel hozzák összefüggésbe sokszor a nagyobb méreteket nem korunkban, hanem a régebbi időkben. Egyes népcsoportoknál a 80 kiló alatti nőt már csak ezért csúnyának tartják, szépségversenyre be sem neveznek ilyenek ott.
Ez jut hírtelen eszembe ebben a témakörben.
Látom nem tudunk ettől az iq-témától elszakadni. Ha valaki ötödszörre tölti ki ugyanazt a tesztet, persze hogy mindig jobb eredményei lesznek.
De most már ássuk magunkat az eredeti téma, azaz a nagy popók mélyére!
Igen sztem is ebben van a lényege. Rá lehet bármire hangolódni, ahogy mindent meg lehet tanulni is, persze bizinyos észbeli képességek kellenek, de tök átlagos, mondjuk 100 as alap IQ-val is feltornázhatja magát az ember 148-ra is. Csak akinek alaplból ennyi az nem nagyon mutogatja a papírját róla és nyomkodja az ismerősei orra alá, hogy bizonyítsa mennyire zseniális ember is ő valójában.
Jól beszélsz. TE is és rubens kolléga is a probléma mélyére láttok. Én részemről az RNS típust kedvelem, mert az ANS típuson általában túl sok a zsírszövet. (Legalábbis az én ízlésemnek.)
Háááát, elég relatíve, mert az érintett oldalon látható fenekek legnagyobb része elég offnak tűnik ebben a topicban... Legfeljebb a beállítás miatt érezhető egyik-másik nagynak.
Nem mensa tagnak kell lenni, hanem intelligensnek szvsz.
Az önigazolási kényszer és saját öntömjénezés a jó tesztek által kimutatott számok tükrében nekem sem túl szimpi. Egy "ösztönös mensa tag" nem fog a tagáságval kérkedni, ahogy azokat se hívja undorítónak, aki tőle eltérően néznek ki. Vannak bizonyos viselkedési normák ugyanis. Gondolni bárki azt gondol, amit akar, de a másikba belerugni senkinek sincs joga, aki embernek érzi magát legbelül. Hercegnő csak egy tükör a kezükben, ahol visszatükrözöm azt amit sugároznak magukból emberek. Felvettem pár emberrel viták során a kesztyűt, pedig tudtam semmi értelme és senki sem kerül ki belőlük győztesen. Elkeserítő, ahogy a negatívumok jönnek elő tudatalól talán. Én csak ezeket nem hagytam szónélkül és sok tanulságos dialógus lett belőle.
Bocsánatot kérek azoktól, akik túl komolyan vettek.
Te is megválaszoltad a saját kérdésedet a hozzászólásodban és újabb igazságra derítettél fényt. Mindenkinek fontos a hozzáállása a saját testéhez valamint a párjáé ami még nagyon fontos, a többiek meg úgy vélekednek róla, ahogy nekik jól esik.
Majd megmondom a barátomnak, hogy nem vagyok kívántos tudja e, és megkérdem feltünt e már neki, hogy nagydarab nő vagyok akinek még a segge is nagy. :)))
off
lehet még olyan hozzászólásom, amit nem törölsz, vagy most végleg rám szálltál? esetleg provokálsz?
mivel a kérdés elején az off szócskával jeleztem, hogy nem pont a tárgyhoz tartozó hozzászólás következik, kérném a helyén hagyni - legalábbis itt az Indexen ez volt a szokás, mielőtt még te megtiszteltél bennünket méltatlanokat a jelenléteddel
a megadott hozzászólásra akkor is ezt válaszoltam volna, ha nem a huszmoderátori nicked mögé bújva teszed, hanem mondjuk a semmiféle hatalommal fel nem ruházott kisjózsi nickről, szóval ez nem a moderátornak szólt, hanem a hozzászólásnak - amit véletlenül te tettél -, emiatt tehát nem is sérthette a MM 1.5 pontját
on
igen és gyorsan be is vezethetjük az RNS, mint Relatíve Nagy Seggű és az ANS, úgymint Abszolút Nagy Seggű jelzőket.
Nekem személy szerint az RNS tetszik, de az asszem nyílvánvaló, hogy az RNS-nek és az ANS-nek van metszete. Legyen ez mondjuk MNS, azaz Mindenféleképpen Nagy Seggű. :)
Úgy tűnik kétféle nézet uralkodik a topicon, az egyik szerint nagy segg=az alany többi testrészéhez, ill. egész alkatához viszonyítva relatíve nagyobb popó. Ez alapján ON.
A másik nézet, az abszolutisták szerint, amikor nemcsak a testhez viszonyítunk, hanem a popsit kiemelve természetes környezetéből, önmagában szemlélve is nagynak nevezhetjük.
Ez alapján pedig OFF.
De akárhogy is, jól néz ki!