Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Az éhes brigád olyan hirtelen megindult a csárdába, hogy már nem tudtam visszamenni hozzád. Lett volna még egy kérdésem a puskás-sátor melletti két zászlóról. Felhívlak majd holnap.
Szintén felejthetetlen élmény, hogy részesei lehettünk a Győzelem napi felvonulásnak, ünnepségeknek Moszkvában néhány nappal ezelőtt.
Ezen kívül rengeteg látnivalót néztünk meg, ide természetesen csak a katonai vonatkozásúakról írok majd, remélem elfér úgy is, hogy nem kapcsolódnak szorosan a topik témájához. Pár fotó elöljáróban:
Elég régen írtam ide, de az elkövetkező hetekben igyekszem majd bepótolni a "lemaradást". :)
Viszonylag sűrű volt az elmúlt időszak, sok érdekes helyet tudtunk bejárni és maradandó élményeket szerezni.
A közelmúltban négy napot töltöttünk Wollenbergben, a BARSz-301 bázison. Jó kapcsolatunk van a múzeumot működtetővel. Még a sokadik alkalommal is sikerült új dolgokat találni, és az eddigieknél is alaposabban körülnézni.
Emellett megnéztük az NDK Honvédelmi Minisztériumának egykori óriási, 3 szintes harcálláspontját is.
Ahogy tudok és lesz időm, írok mindegyikről bővebben is, jó néhány fotóval bemutatva ezeket az objektumokat.
Jól írtad, de azért némi kiegészítés. a légvédelmi rakéta rendszer 1959-től 1962-ig állt fel. A tüzelőállásokat építették meg legelőször, mert arra volt leginkább szükség, a laktanya és a lakóépületek le volt szarva. Azokat is úgy csinálták meg, hogy a katona állomány (igen, a hivatásosok is) sátorban laktak, minden komfort nélkül. És mivel egy - egy készültségi szolgálat hónapokig is eltartott, belátható, hogy ez az állomány számára milyen megterhelő volt. A laktanya legfontosabbnak gondolt épületei és a tiszti lakótelep épületei nagyjából egy időben készültek el. Mivel a hadsereg vezetése a hadiözvegyek és hadiárvák gondját - egy atomcsapás esetére - meg akarta oldani, ezért az osztályok túlnyomó többségében egy kupacban volt minden, lakótelep, laktanya, B-terület, tüzelőállás. Így egy kiserejű atomcsapás egy füst alatt képes volt elintézni mindent. 7-es (rakéta tároló) épület eleinte nem volt. Az osztályoknál 12 darab teljesen szerelt és teljesen feltöltött rakéta volt, 6 darab az indító állványokon, a maradék meg TZM-eken. 1964-gyel kezdődően kezdték építeni a 7-es épületeket (már ahol, mert például Szakáldon soha nem épült meg.) Többnyire az addigra felépült gépjármű épülethez közel. ("B" terület.) Ekkortól kaptak az osztályok 3 javadalmazás, (36 darab) rakétát. Ekkortól létesült az osztályok területén hajtóanyag töltő is. Hiszen a rakéták oxidáló anyaga erősen maró hatású, azt hosszú ideig nem lehetett a rakétákban tartani. A G anyag végig benne volt a rakétákban, az ara szolgáló töltő berendezés csak a Volhov komplexummal jelent meg. A tüzelőállás többnyire 1 kilométeren belül volt. Kivétel Börgönd, (hiszen ott az állomány egy nagy laktanyában és lakótelepen lakott.) Kivétel Cserépfalu, mert ott a lakótelep a falu szélén volt, a laktanya és a B plusz A terület valami 2 - 3 kilométer távolságban volt. (oda kicsit nagyobb atombomba volt tervezve.) Az A területen volt elhelyezve a rakéta rávezető állomás, a indítóállványok, a szakaszfedezékek. A tüzelőállások többsége gyengén megerősített TÁS volt, ezért a személyi állomány számára építettek egy óvóhelyet. Börgöndön nem volt olyan, mert ott a rávezető állomás nagy része a föld alatt volt. A 70-es évek végétől épült tüzelőállások esetén már a koncepció is más volt, egyrészt közepesen megerősített fedezékek voltak (persze a csehek és a szlovákok erődítményeit meg sem közelítette. ) Az új tüzelőállásokba már nem épült meg a hagyományos óvóhely, mert a tüzelőállás fedezékei ezt kiváltották. Az esetek többségében a laktanya és a tiszti lakótelep már több km távolságban volt.
Ha megnézed a Guglin, akkor a laktanya egyes épületei még láthatók. (A tiszti lakótelep már teljesen eltűnt, maximum néhány beton szegély miatt sejthető, hogy hol volt. No meg persze én tudom, mert jártam ott jó párszor.) Nagyjából a laktanya épületeivel szemben volt a "B" terület, ahol az osztály 7-es (rakéta tároló) épülete van, és a gépjármű telephely. A telephely egyik részén volt egy kazánház, ami itt kizárólag a rakéták fűtését szolgálta. A gépjármű épület mögött volt a kazán széntárolója. A laktanya előtti műút nagyjából 1 km után egy beton kerítésben végződik, ott volt az osztály tüzelőállása.
Igen, ez az. A Fortepan oldalon az "1940" évszám természetesen nem jó. Azok a katonák Rákosi bocskai sapkában vannak. És a kémjelentés szerint is 1952-es.
Tehát a hatvanas évek elején épültek az első TÁS ok( Tüzelő állások) Ez is.A koncepció eléggé szét telepítette a különböző funkciókat.
Volt A,B,C terület.
Köztük több száz méter semmi.
Volt egy rész ahol a legénységi épületek voltak és a hozzá tartozok étkezde, raktárak, őrség épület stb.
A másodikban voltak a 7 es épületek, itt tárolták a tartalék rakétákat, szerelték , előkészítették, a" garázsok"
A harmadik legbelül külön 3 méteres fallal, a felkészített rakéták kilövő állványai , a menet kész rakéták, a harcálláspont, és a rávezető eszközök , lokátorok, fedezékek.
Ezen kívül valahol az egész elején volt egy tiszti lakótelep 2-3 egyen panellal , az egész országban így nézet ki az összes, egy kaptafa
A terület most is a szentendrei tisztes- tiszt képző iskola gyakorló lőtere, Szentendre-Izbég , kézi fegyverrel , RPG vel ( gyakorló fejes) illetve max géppuskával lőttek, lőnek itt, illetve a terület jobb oldalán északra van egy kézigránát dobó pálya. A Lajos forrásra vezető út ott megy el mellette,tőle balra , még akkor is lehet onnan nézni a gyakorlatokat ha lőnek. A kérdésedre: azok betonozott futó árkok és lövész teknők rendszere, tehát honvédségi .
Lövészetben jártasoktól szeretném megkérdezni, hogy a lőtérnek használt szentendrei Kő-hegy északi oldalán látható várfalakra emlékeztető hullámos girge-gurba vonalak magyarázhatóak e a honvédség tevékenységével, vagy valamikor korábban keletkezhettek.
Dvina majd később Volhov légvédelmi laktanya volt. A külön levő lehatárolt részben volt a rakéták tüzelő állása.Köszi a képeket!! sok éve mikor ott voltam még jobb állapotok uralkodtak.
Madocsa bolcskei laktanya. Korabban nem jartam itt, ugy tunik par epulet mar el lett bontva. Drot kerites helyenkent lathato, laktanya kozepen kisebb volgyben kulon beton keritessel elhatarolt resz volt. Ezen kivul helyezkedett el a legenysegi epulet. Kb. 1 kmre egy kulon allo teruleten egy masik beton keritessel hatarolt resz, guglin szepen latszik.
A környéket nézegettem Google mapson, de semmi nem emlékeztet az anno laktanyára, csak a képzet adja meg a választ. A kerítést én is megfigyeltem, de az épületekkel nem tudok azonosulni ami az emlékeimbe van. Azért lenne jó valami kép az aktív időszakból.
Sziasztok! Olyan kérdésem lenne,hogy fel lelehetőek valahol a Galgamácsai BARS-ról fotók aktív időszakból? Esetleg olyan fotó amikor épült? Tudom esélytelen de....hátha van Leginkább a tornyok építése érdekelne.