egy kicsit nem olvasok vissza és tessék,majdnem lemaradtam egy ilyen fontos dologról. Brylli, drukkolok, ami meg volt írva egykoron, az úgy is lesz, ilyen kitartó udvarlója nincs sok embernek ;) :-*
azt mondanám elsőre nem szeretem és őszintén szólva túl sokszor nem is főztem, aztán most nyáron mindkét gyerekemmel előfordult külön-külön, hogy megkérdeztem mit ennének, erre az egyik, hogy tök főzeléket a másik, hogy lencse főzeléket -mindegyik hozzátette, úgy imádom, ahogy csinálod :D szóval kiderült szeretjük a főzeléket :))
nekem most alakul a régi új :) 12 éves koromban ismertem meg, általános iskolában egyfelé laktunk és haza szokott kísérni :D szerelmesek voltunk egymásba, gimiben is jártunk, együtt jelentkeztünk az egyetemre, aztán vége lett, mert megismertem a volt férjem, most nyáron újra összejöttünk, drukkoljatok :D
mondj három olyan tulajdonságot, amiben különböztök? benned megvan, benne nincs?