"Érted haragszom én, nem ellened" - írta József Attila. ***********Ez a topik elsősorban a konstruktív kritikákat várja, érvekkel együtt, azoktól, akik annak drukkolnak, hogy a Fidesz-KDNP sikeresen végezze feladatát, mindannyiunk és az egész magyarság javára.
Ne csináld már! Borkai közbevetésére kaptak a fejükhöz, tartottak egy kis szünetet, aztán rögvest levitték 3-ra. Ezt több hírportál is megírta, voltak ott újsűágírók.
De hát Te írtad, a cél az, hogy az őszi önkormi választáskor már alkalmazni lehessen a törvényt. Ezért aztán még a tévedés, melléfogás is bocsánatos bűn.
Mi ez, ha nem az általam vázolt szemlélet érvényesülése?
Tudod, én hiába tagadom, hogy kopasz vagyok, csak rám kell nézni! ;-)))
"A bizottságban ami a rendelkezést vizsgálta, ül egy bizonyos Fidesz-es képviselő Borkai Zsolt, ő nem csak országgyűlési képviselő, hanem Győri polgármester is, emellett pedig 2006-ig egy katonai iskolában dolgozott alezredesi rangban. Borkai rákérdezett a bizottság ülésén, ez a törvény vajon rá is vonatkozna? Mire a Fidesz-esek rájöttek, baj van. Mi történt ezután? A Fidesz-ben szomorúan közölték Zsolttal, hogy sajnáljuk, ez egy jól előkészített törvény, amiben fontos az 5 év, mint 5év? Nem, a bizottság elnöke szünetet rendelt el, majd egy kis tanácskozás után az 5 évet levitték 3-ra, hogy a győri polgármester ismét indulhasson."
Amelyik politikai kurzusnak ez volt a vezérfonala, az csak szenvedést hozott, jobb esetben csak a népének, rosszabbikban majd a fél, vagy majdnem az egész világra.
Tényleg ügyetlenség volt tőlük, ezt a sietségnek tudom be... az a cél, hogy már a mostani önkormányzati választás előtt hatályba lépjen az alkotmánymódosítás, ahhoz pedig szorít az idő.
A személyiségeket inkább hagyjuk! Az eddigiek se voltak épp tökéletesek, de a mostani nagy merítés is felszínre hozta a kakit :) És még jó, akinek csak egy van!!!
Engem ugyan nem kérdeztél, de azért javasolhatok, ugye?
Úgy hülyeség az egész, ahogy van!
Egy csomó olyan foglalkozást össze lehetne szedni, amelyek gyakorlói a foglakozásuk révén állami-, cég-, vagy magántitkok birtokába jutnak.
Ha a személy tisztességes, akkor megőrzi a titkát, ha nem, akkor meg kifecsegi, vagy visszaél vele. Ez nem azon múlik, hogy katona, fegyőr, finánc, lelkész, vámtisztviselő, adóellenőr, orvos, ... volt az illető.
Inkább egy alapos személyiségvizsgálatnak kéne alávetni a képviselő-jelölteket, és a vizsgálat eredényét nyilvánosságra hozni, mintsem a foglalkozásukat nézegetni.
Budapest, 2010. július 2., péntek (MTI) - A kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása, valamint az adminisztráció egyszerűsítése a célja a közbeszerzési törvény módosításának, amelyet a nemzeti fejlesztési miniszter pénteken terjesztett a parlament elé.
Az új szabályok közül kiemelésre érdemes az, hogy az ajánlatkérőknek kötelező lesz elfogadniuk a részajánlatokat is. A beszerzés részekre osztásával már a kisebb cégek is nyújthatnak be ajánlatot a kisebb egységekre.
A törvény nem engedi meg azt, hogy egy beszerzést feldaraboljanak csak azért, hogy a kisebb egységekre ne kelljen kiírni közbeszerzést. Ezt kötelező egybeszámításnak hívják, de az építési beruházásoknál a módosítás megengedi a szétválasztást, amellyel szintén a kisvállalkozók járnak jól, mivel nem a közösségi, hanem a nemzeti eljárásrendet kell alkalmazni.
Az ajánlattevő pénzügyi alkalmassága az ilyen eljárás egyik kritikus pontja. A módosítás szerint akármilyen pénzügyi alkalmassági feltételt is ír elő az ajánlatkérő, egy kezdő vállalkozás ajánlatot tehet akkor, ha volt már annyi árbevétele, amely eléri a beszerzés összegét.
Jelenleg az ajánlatkérő az egymilliárd forint feletti árbevételű cégeket zárhatja ki a közbeszerzésből azzal a céllal, hogy a kisebb társaságok kapjanak munkát. A módosítás után ez a határ 100 millió forintra csökken.
Különösen a kis cégeket hátráltatja az ajánlatokhoz csatolandó sok igazolás. A módosítás lehetővé teszi, hogy a különféle közhiteles, elektronikus nyilvántartásokból beszerezhető információkról ne kelljen igazolást beadni.
Szintén a kisebb cégeket segíti az a szabály, hogy ha alvállalkozóként kívánnak részt venni a közbeszerzésben, akkor nekik nem, csak a fővállalkozónak kell megvennie a tenderdokumentációt.
A körbetartozás enyhítésére is van szabály a javaslatban. Amikor a fővállalkozó részszámlát nyújt be az ajánlatkérőknek, akkor be kell jelentenie azt, hogy az általa igénybe vett alvállalkozóknak milyen összeggel tartozik, és először csak erről állíthat ki számlát. Ha ezt követően igazolja, hogy kifizette az alvállalkozóit, akkor jogosult az ellenérték további részéről számlát kiállítani. A javaslat indoklása szerint ez a szabály feleslegessé teszi a fedezetkezelőt. Egy másik előírás szerint a késve vagy egyáltalán nem fizető cégeket két évre ki kell zárni a közbeszerzésekből.
Amennyiben egy cég 25 százalékot meghaladó mértékben fog részt venni a szerződés teljesítésében, akkor őt közös ajánlattevőként kell szerepeltetni a közbeszerzésben
Amatőrök, kérlek. Az egészben az a kapkodás, fejetlenség a legrosszabb, ami éles ellentétben áll azzal, hogy állításuk szerint ők mennyire roppantul felkészültek. Francokat készültek fel. Nincs koncepció, csak ködös elképzelések, nincs semmi csak a sikitó amatörizmus.
Olvasd újra, amit ebben írtál! A helyzet szempontjából valóban mindegy is lehetne akár... nah de van olyan is, hogy egyenesség, hogy hátsó szándékok nélküli hozzáállás stb. Vagy akik a jogszabályokat nem elvek, hanem egyéni érdekek mentén hozzák, azok tisztességesek?