Minden erőfeszítésünk ellenére sajnos nem minden esetben tudjuk megakadályozni, hogy a Fórum felületét morálisan és szakmailag kifogásolható személyek is használják. Ezért kérünk titeket, egészségügyi kérdésekben is mérlegeljétek kinek hisztek és kiben bíztok. A nickek mögött álló természetes és jogi személyek személyazonosságát, illetve szavahihetőségét nem áll módunkban ellenőrizni. A felhasználók által megnevezett, ajánlott nickek (ajánlott cég, személy) és az ajánlást tevő nickek mögött nem kizárt hogy ugyanazok a személyek találhatók. Hasonlóképpen legyetek kellően gyanakvók a javasolt kezelésekkel szemben is, a hangzatos címek és a nagy összegekbe kerülő kezelések nem garantálják a gyógyulást.
Én is gondolkodom ezen, valamiért nem félek tőle. Akkor szokott gond lenni, ha valaki az erősebb hatás érdekében többet vesz be..
na, az gáz. Én azt látom még, hogy a C vitamin- só még a leghatékonyabb, nálam az a végsó megoldás, illetve most RIFE gépezem, most is épp, arról olvasok még jókat. Napi két programot lefuttatok, plusz egy méregtelenítést.
Hornet: na, sosem tudom pontosan hogyan vagyok a Cowdennel, mert nekem volt 2.5 hónap, ami csak samento-banderol volt, aztán néha tök hosszú időket ki kellett hagynom méregtelenítés miatt 2X3-4 hét...)...Nettó 10 hónap körül járhatok.
Most gondolkodom valami protokollváltásán, de hát az isten pénze nem elég erre a nyavalyára, de tényleg.
Ugyan ez a véleményem!!!Csak sajnos könyvet nem lehet kapni így kénytelen leszek a netről leszedni a tudnivalókat.Felíratkoztam a Genezis II Church hírlevelére, onnan is jön infó.Nagyon elszánt vagyok, hogy ezt végigcsinálom.Még tanulmányozom egy kicsit, hogy minden infóm meglegyen.
Szerintem előbb-utóbb mindenki jobban lesz, csak van, akinél ez olyan sok évig tart, hogy ha nem elég kitartó, pont a cél előtt adja fel a kezeléseket. Volt olyan, aki 9 év után lett tünetmentes. 9 év testi-lelki gyötrelem annak tudatában, hogy nem biztos, hogy valaha normális életminősége lesz..csodálom az olyan embert, aki évek után sem adja fel a reményt, és ők most a példakép számomra. Nálam is hosszú menet lesz, de nem adom fel, ti se tegyétek.
Jókat hallok erről amúgy én is, csak kicsit ódzkodok ettől, nem tudom, mi a hatásmechanizmusa, s milyen mellékhatásai vannak? Ez nyírja a borreliát, vagy csak vhogy elmaszkolja a tüneteket?
Döndöleg, igen, támogatott cowden! Bár, néha link vagyok, s a serra-t, meg a mag.malate-ot kifelejtem... Úgyis a samento, meg a banderol a legfontosabb benne. Most vagyok valahol a harmadik hónapban. Nem számolom pontosan, csak nyomatom a megszokott protokollt, bár lehet a papírra már lassan pillantást kéne vetni, mert jön lassan a váltás a tinktúrákban.
Asszem 9hónap a támogatott időszak. Te is ezt nyomatod, ugye? hol állsz most?
Lehet lassan Lakosnak is ideje lenne kicsit kikacsintani a világ történéseire, s bőszen elolvasgatni az utóbbi időkben napvilágot látott publikációkat. Már az IDSA-s vonalon is kezdenek olyan publikációk napvilágot látni, amik nem annyira összeegyeztethetőek az ő nézeteikkel (gondolok itt pl. a legutóbbi northeastern-es tanulmányra, de van még jópár)...
Kevés olyan betegség van, amelynek nincs egyértelmű tünete. A kullancscsípés körül megjelenő, körkörösen terjedő bőrpír csupán a betegek 50%-nál diagnosztizálható. Minden más tünete pedig valami egyéb megbetegedéshez - például influenzához hasonló. A lappangási idő a néhány naptól akár harminc év is lehet, és a krónikus ízületi gyulladástól kezdve az idegrendszeri szövődményeken át, olyan komoly pszichotikus tüneteket is okozhat, mint az extrém ingerlékenység, érzelmi labilitás, fény- és zajérzékenység, feledékenység, diszlexia, demencia, étkezési zavarok, pánikroham, személyiségváltozás. A Lyme tömegeket tesz inaktívvá. Megterheli az egészségügyet, felborítja a munkaerőpiacot, családokat bont szét anélkül, hogy tudnánk: egy betegséggel állunk szemben. Lehet, hogy ez a leghatalmasabb kór az Európa egyharmadát kipusztító pestis óta?
Ez a duna tv -lement anyag összegzése.
hozzászólás is van, ami még a műsor leadása előtt történt meg.
lalalala121 | Válaszjún. 01. 16:07 | 1/1már megint mi ez a rémhírterjesztés? semmi bizonyíték rá, amit állítanak a fülszövegben a lyme-ról, tehát nem szabadna állítaniuk. a hivatalos orvostudomány nem fogadja el mindezt, csak pár megszállott lyme-"szakértő" "orvos", akik eredménytelenül nyomatják az antibiotikumokat a betegekbe, ezzel elég komoly bajt okozva.
A lalalala talán lakos, vagy csak egyik cimborája ?
Elméletileg automatikus átkerülnek egy archívumba, ahol két hétig leérhetőek..Én sem láttam, férjemnek végre nem kellett este dolgoznia, inkább vele voltam...
De nagyon érdekelne.
Enikő: ha megkerül a link, ahol még elérhető, kitennéd ide?
Nem értik még igazán ezt a betegséget az orvosok sem. Miért nem nincs egységes javulás mindenkinél ? Össze vissza tüneterősödések, kúra előtt, után, közben. Mindig új tünetek jönnek elő. Hogy tudja így átcsoportosítani az erőit a borrelia ?Ellenanyagszint álladó változása ,miért ? Valakinek nincs semmi ,másnak csak IGG-je nincs. Nálam miért 5 év után jelent meg az OSpC ?! A mikroszkópos felvételeken csak kóbor borreliák láthatóak, nem ezek a veszélyesek ,hanem a csoportokba verődöttek amiket nem látunk,mert eldugott helyen tartózkodnak. Valószínű ,hogy vándorolnak a szervezetben. Az altörzsekről meg ne is beszéljünk.
Csak az a nem mindegy, hogy ez pontosan hogyan pulzáljon. Az én kúrám pulzál, de sajnos annak megfelelően, hogy mikor vagyok olyan sz@rul, hogy már nem bírom beszedni. Este is volt egy ilyen kényszerszünetem torokfojtogató érzés miatt..
A leírtak alapján sztem simán felmerülhet a lyme-kór! Én helyedben felkeresném Esztó Klárát az istenhegyi géndiagnosztikán (előtte pedig ugyanott csináltatnék egy Western Blot tesztet)!
Azért érdekes, mert ezt már az IDSA is el fogja ismerni valszeg, szóval talán lassan megtörik a jég... A lényeg, hogy pulzáló antibiotikum kúrával teljesen kiirtható a borrelia, legalábbis laborban. (Mondjuk LLMD-k már kezelnek így betegeket egy ideje...)
Sajnálom,h ilyen késő este került adásba a filmjük, gondolom ez nem Önökön múlt.
Esztó DRnő több, mint 2 éve kezel, és tökéletesen átjött az a pozitív személyisége, amire minden betegnek szüksége van.
Sajnos azzal senki se számol, h hogyan lesz a DRnőnek utánpótlása, mi történik azokkal (kiknek a kezébe kerülnek), akik, évekkel később kapják meg ezt a betegséget.
Esztó DRnő már nyugdíjas, bármikor abbahagyhatja a praktizálást.
A filmjükben jól érzékelhető volt mindaz a közöny és szakmai tévedés, amiről itt a fórumban többen írtak. Sajnos, én is tapasztaltam a Szt. László kórház hozzáállását a betegséghez, hála a JóIstennek én nem jártam náluk egy telefonbeszélgetés mindent elmondott róluk.
Remélem lesz a filmnek ismétlése egy korábbi órában.
Sziasztok, ha tudok ismétlésről, szólok. A jogok nem nálam vannak, én csak a rendezője vagyok a filmnek, de azon leszek, hogy felkerüljön a teljes film a netre, hogy bárki megnézhesse. Köszönöm a segítséget nektek, mindenkinek jobbulást! Sziasztok, Enikő