Keresés

Részletes keresés

Igazság80 Creative Commons License 2021.02.26 -2 3 1433

Ha jól számoltam akkor a Vácnak van még 5 felsőházi meccse, a nagyobbik részén túl van már, azaz már aligha fogható be.  Az MTK 1 meccsel többet játszott és nekik van 6 felsőházi meccsük, a DVSC számára még jön 7 efféle találkozó.  Lesz még egy egymás elleni is, akár azon is eldőlhetnek a végső helyezések.

 

A 6. helyre szerintem még be lehet "rugdosni" a csapatot, és az MTK nem biztos, hogy nemzetközi kupás ambíciókkal rendelkezik.  Csak kérdés hogy a jelenlegi szakvezetővel ez mennyire megoldható, elég látványosan esik szét a csapat a keze alatt, a nyilatkozatok szerint meg természetesen kizárólag a játékosok a hibásak mindenért, azaz csak épp az nem volt még kimondva, hogy ő nyilvánvaló módon tökéletesen csinál mindent.

 

Vova MTK csapata, akivel épp birkóznak a pozíciókért és a DVSC játékoskerete közt kis túlzással ég és föld a különbség:

 

MTK: nincs légiósuk.  2 junior aranyérmesük van.(és tegyük hozzá Subával épp nincsenek nagyon beljebb)

Egyetlen sokszoros felnőtt válogatottjuk van, meg 1-2 játékos aki egyszer-egyszer a válogatott látókörébe került régebben, ma már szóba sem kerülnek ezen a téren. 

 

DVSC: 4 junior válogatott aranyérmesük is van. Komolyan vehető nemzetközi kupatapasztalattal bíró válogatott légiósok is akadnak, Despotovic játékára "csak" egy ETO tart épp igényt, azaz nem a Köröstarcsa serdülőbe távozik, és van néhány sokszoros magyar válogatott is, akik közül Hornyák és Kovács már jelentős nemzetközi kupatapasztalattal is rendelkezik, ebben a csapatban majd mindenki valamilyen formában válogatott.

 

Most meg ilyen szuperdöntő lesz a 2 klub közt a 6. helyért, könnyen lehet...

 

 

 

 

Előzmény: Imrikfalva (1424)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.02.26 -1 1 1432

Vili bácsit sajnálom, de talán túl nagy a generációs szakadék.

Mondjuk tavaly ez még nem volt gond, amikor még jobban ment a csapat?

Inkább annyi, hogy volt Bulath, Triffa, illetve hosszabb volt a kispad, és többen is jobb formában voltak. Illetve 1-2 csapat erősödött, aki bekavart nekik, pl Móvár. Tavaly ezekből a szoros meccsekből jobban jöttek ki.

Törölt nick Creative Commons License 2021.02.26 0 0 1431

Akkor a Lokinál ekkora baj van?

mi van a jövő évi kerettel?

Kik maradnak, kik jönnek kedves Imrikfalva?

Tonio 2.0 Creative Commons License 2021.02.26 -5 0 1430

A válogatott szempontjából egyedül Tóvizi lényeges a Lokiból.

Előzmény: Bamberg58 (1428)
Süni2 Creative Commons License 2021.02.26 -1 7 1429

Szerintem olyan problémájuk is van, hogy nem igazán vannak meccsben.

 

Nem védeni akarom őket, de a "sokkal gyengébb" nem feltétlenül igaz.

 

Minimális különbségek vannak idén a csapatok között túl azon, hogy az első két hely várományosa magasan kiemelkedik a mezőnyből, míg az utolsó három mélyen alulmúlja a többit.

 

Az Óvár és a Loki annyiban tűnik - papíron - jobbnak a többieknél, hogy két, illetve másfél értelmes soruk van, a többieknek meg csak egy, de ha az ellenfelük nem fárad el, nem érvényesítik a papírformát.

 

A konkrét meccsen is ez volt. Mindkét csapatból hinyzott egy-egy vezérjátékos, de a Vác - élen a non stop b*sztatott Hámorival - egyrészt piszkosul harapott, másrészt a kis ügyes Bukovszky jobban védett, mint a Loki kapusai. Emellett bírták végig.

 

(Az is látszott, hogy max. annyiban ártott meg nekik a heti két meccs, hogy Lakatost a dánok "féltávnál" leamortizálták. Minden egyéb tekintetben jót tettek nekik a nemzetközi meccsek... Jó lenne, ha ezen az MKSZ elgondolkozna, és dotálni kezdeni a nemzetközi kupaszerreplést, mert kell a fiataloknak a nemzetközi rutin.)

 

Előzmény: Bamberg58 (1428)
Bamberg58 Creative Commons License 2021.02.26 0 2 1428

Nem hinném, hogy csak Vili bá stílusa az egyetlen baj. Ha be is vannak feszülve, akkor sem lenne szabad sokkal gyengébb csapatoktól kikapni. Amúgy Vilt meg el kéne tiltani, amit a játékvezetőkkel szemben megenged magának az felháborítóan alpári. Így nem lehet beszélni, főleg nőkkel nem.

Én a válogatott szempontjából is aggasztónak látom a debreceni helyzetet.

Előzmény: Süni2 (1427)
Süni2 Creative Commons License 2021.02.26 -3 4 1427

Erről a BMW-s sztoriról ugyanaz a személy konfabulált abban a bizonyos FB-csoportban, aki a Lakatos-Kácsor-Radosavljevic trió debreceni leigazolását beflesselte a következő szezonra.

 

Ami a játékosok mentális állapotát illeti:

 

A Loki-Fehérvár magyar kupa meccsének első félidejét láttam.

 

Ha Vili bá ugyanabban a stílusban kommunikál a lányaival az edzéseken, mint ahogy a fehérváriakkal és a meccset levezető női játékvezető párossal, úgy nem kell csodálkozni az aktuális történéseken. 

 

Totál be lehetnek feszülve a lányok, és erre a fizetésmegvonás is rátehetett egy lapáttal.   

Előzmény: Bamberg58 (1425)
Imrikfalva Creative Commons License 2021.02.26 0 0 1426

a bmw még 1 fillért se ruházott be, csak a Magyar Állam.

A Lufthansa München-Debrecen járata is megszűnt, csak a wizz hirdette meg ezt a desztinációt, de azon kívül, hogy a pénzt beszedik, még egy repcsi se ment.

Az, hogy a bmw támogatná a Lokit, csak egy kitaláció.

Előzmény: Bamberg58 (1425)
Bamberg58 Creative Commons License 2021.02.26 -3 1 1425

Mi van a jővő évi nagy tervekkel? Komoly új /autógyári?/ szponzort is rebesgettek. Ebből most mi az igaz? Én már azon sem csodálkoznék, ha néhány játékos a szerződése ellenére is elkívánkozna.

Egyelőre csak a káosz látszik. Ettől a foghíjas Váctól ilyen simán kikapni, hát...közben meg a taktikára hivatkozni azért vicces.

Előzmény: Imrikfalva (1424)
Imrikfalva Creative Commons License 2021.02.26 -2 1 1424

Szegény Vili bácsi...

Egy éve tele volt a sajtó, hogy Vili bácsi felesége megálmodta, hogy újra EHF-kupát nyer a DVSC-vel a férje...

Aztán amikor a törököktől kikaptunk itthon, akkor kiderült, hogy ez csak a párhuzamos valóságban lehetett volna.

Azóta is ketyeg az elmúlás, hiába a dobogó-várás, minap kikaptunk Vácon. Itt senki sem említette meg... Ez már a vég kezdete? Ahogy nézzük a további sorsolást, szinte kizárt, hogy a 7. helyről előrébb tudjunk lépni, de talán már lentébb sem tudunk csúszni. De a 7. helyhez nem jár nemzetközi szereplés.

Ez egy dicstelen búcsú lesz Vilinek. Talán nem kellett volna Pajnától átvenni a plecsnit.

Amikor én csináltam a csapatot, akkor 1 Ft befektetésre jött 10 fillér piaci bevétel. Ezt mindenki tudja, hogy nem tartható fenn hosszabb távon. Egy-két éve ábrókék úgy tudtak dolgozni, hogy 1 Ft befektetésre jött 1 fillér bevétel a piacról. Amióta a pandémia van, azóta 0 fillér jön. 

És még nem bukott meg a rendszer.

Ha lassan visszaengedik oltási igazolvánnyal az embereket a lelátóra, a focin lesznek 800-an. A kézin 234-en.

Csúnya lesz a vége. 

 

Mivel a "DVSC Kézilabda"-t kitiltotta az admin 1 hónapra, nyugodtan reagálhatnak rá valami új nickkel is.

bandineee Creative Commons License 2021.02.25 -2 6 1423

Ezek a hazai csapatok nagyon mimózák. Sok a mérkőzés az a baj, kevés a mérkőzés az a baj. Nagyon keskeny a mezsgye amin képesek értékelhető teljesítménye a lányaink. Ha optimális a mérkőzésszám, akkor az utazási idő szokott gondot okozni...De legalább mellébeszélésből és nyafogásból többszörös VB és EB győztesek a lányok és a szakemberek.

Előzmény: van_Persil (1421)
Gojira Creative Commons License 2021.02.24 0 0 1422

Úgy mint Rosztov-CSM 0:10? Fergeteges győzelem volt valóban.

Előzmény: van_Persil (1421)
van_Persil Creative Commons License 2021.02.24 -4 1 1421

Köstner panaszkodott is amiatt, hogy januárban egyszerüen nem volt kivel játszaniuk, mert vagy bajnokit pótoltak a szóba jöhető ellenfelek, vagy a Magyar Kupa roppant fontos meccseit játszották. Ellenfél nélkül meg manapság csak az orosz csapatok tudnak győzni...

Előzmény: Süni2 (1420)
Süni2 Creative Commons License 2021.02.24 0 3 1420

Kis érdekesség, hogy a Vácnak úgy van kettővel több lejátszott meccse a bajnokságban Lokinál, hogy 5 nemzetközi meccsük is volt eközben.

Előzmény: schanc (1418)
Törölt nick Creative Commons License 2021.02.24 -1 2 1419

Szegény Szilágyinak nem kell Debrecenben nemzetközi kupameccsen vezetnie a Debrecent.

Ami a Lokinàl zajlik az kritikán aluli.

Kovács Anna sérüléséről se adnak a saját szurkolóiknak se korrekt tájékoztatást...

Megbukni látszik a nagy dobogós álmokat dédelgető vezetőség is?

Mondjuk ilyen kritikán aluli, minden meccsen ezt nulla teljesítményt kapusteljesítménnyel nem is lehet meccset nyerni.

Az biztos ezzel a 2 kapussal nem sokra megy a következő szezonban sem a Debrecen.

Szegény szurkolóik nem ezt érdemelnék...

schanc Creative Commons License 2021.02.24 0 2 1418

Ha számszakilag nem is ért el sok sikert a Vác az Európa Ligában, jól látszik, milyen hőfokú meccseket játszott a csapat, illetve olyan egyéni fejlődések voltak itt láthatók, mint pl. Aron Andreáé, aki nyilván valamennyire kényszerből játszott sokat Lakatos hiányában, de érezhetően magasabb szinten játszik, mint pl. a csoportmeccsek előtt.

Bukovszky 32,5%-kal védett, jobban, mint a debreceni kapusok (ott Giegerich 0, Csapó 28,6%).

 

Gólszerzők:

Vác: Hámori 7, Szabó 6, Kácsor 6, Aron 4, Radosavljevic 3, Diószegi 2, Bárdy 2, Helembai 2

Loki: Hornyák 12, Despotovic 6, Tóvizi 4, Arany 2, Bánfai 1, Karsten 1, Vantara-Kelemen 1, Bordás 1

Előzmény: schanc (1417)
schanc Creative Commons License 2021.02.24 0 0 1417

Mondjuk a Lokinál meg nincs Kovács Anna.

 

Első félidő gólszerzői:

Vác: Szabó 4, Kácsor 4, Hámori 4, Radosavljevic 2, Diószegi 2, Aron 2, Bárdy 1

Loki: Hornyák 6, Despotovic 2, Tóvizi 2, Bánfai 1, Karsten 1, Vantara-Kelemen 1

Előzmény: schanc (1416)
schanc Creative Commons License 2021.02.24 0 4 1416

Félidőben a mindössze 13 játékost benevezni tudó Vác 19:13-ra (!!) vezet a Loki ellen.

Valami nagyon szétesett Debrecenben.

RnD Creative Commons License 2021.02.22 -3 6 1415

Már idestova egy hete h lejátszották a DVSC-MTK meccset, de az elmúlt héten alig néhány bajnoki volt, ezért remélem nem késő visszaidézni ezt a rangadót, az idei NBI-es szezon eddigi egyetlen döntetlenre végződő mérkőzését......

 

 

 

 

Debrecen—MTK: 29-29 (17-13)    február 14.

 

 

 

Megfogyva bár, de törve nem” állt ki a Debrecen erre a találkozóra, négy játékossal a három belső poszton. Az egy héttel korábbi, Fehérvár elleni vereségből okulva Köstner igyekezett  jobban beosztani a játékidőt: Hornyák Dóra kezdett balátlövőben, mindjárt három gólt is lőtt az első tíz percben és aztán a második félidőben is  jóval több lehetőséget kapott, először Kovács Anna, később baloldalon Despotovic helyén (igaz, akkor már csak egyszer talált be). Jobbszélen sikerült erősíteni, majdnem három hónap után újra pályára lépett Arany Rebi. A beállók közül Tóvizi szerepelt többet, Bordás a mérkőzés elején tíz percig a rövid oldalon Kovács Anna cseréje volt védekezésben. Vámos Petrát most a meccs utolsó negyedórájában nem hozták le védekezésben, de a legvégén három támadásra lehívta őt a pályáról Köstner hogy aztán az utolsó fél percre visszacserélje. Ahogy ebből is látszik, voltak variációk, de belső posztra még Köstner sem tudott odavarázsolni egy ötödik játékost, ezért hárman közülük így is negyvenöt percnél többet kellett h pályán legyenek.

 

Az MTK-nál inkább néhány játékos hosszabb ideje tartó gyenge formája adhatott okot előzetes aggodalomra (bár az ottani keret sem túl bőséges). Pál Tamara ma is sérülten játszott, ütközéseknél vigyáznia kellett a jobb térdére, betöréseket nem vállalhatott fel, ezért inkább talpról illetve leforgásból lőtt kapura. Földet érésnél is ügyelt arra h megfelelően érkezzen, és ezt nagyon ügyesen megoldotta. Olyannyira h aki nem tudott a sérüléséről valószínűleg észre sem vette ezt a játékán (bár pályán volt ő is szinte végig az egész meccsen).

 

A kérdés Debrecenben, akárcsak egy hete a Fehérvár ellen, most is az volt: elég lesz-e négy ember belső poszton a győzelemhez? Vagy most is fordul a kocka negyven perc után…? Az MTK a szerdai ETO elleni meccs után érkezett Debrecenbe  (ezt az M4 közvetítette, ezért nem is lehetett előre feladni). A Loki viszont egy teljes héten át zavartalanul készült, ami akár némi előnyt is jelenthetett….

 

 

 

 

ELSŐ FÉLIDŐ

 

 

A mérkőzés azzal kezdődött h Zácsik középen besétált Tóvizi és Bordás között balkettőben a vonalig és gólt lőtt. Majd ugyancsak ő fél perc múlva egy átemelős csellel becsapta  a kilépő Tóvizit és hét méterről újra betalált. A harmadik támadásnál Tóvizi sikeresen leütközte őt egymás után kétszer is, a negyediknél gyors középkezdést követően Pál Tamara hozta fel a labdát középen, Bordás és Tóvizi visszahátráltak nyolc méterig aztán meg már nem is kellett hátrálni, mert Tami a mögéjük befutó Dakost a két védő fölött  középről jobbra beívelt labdával szuperül megjátszotta, és ebből újabb gól lett (3-3 5. perc). Köstner rögtön hangot adott nemtetszésének: „amit kértem….HELLÓ….letámadás! nem visszazárni jobban!” és valóban, a Loki védekezése középen látványosan nem működött és ezután is alig akart összeállni.

 

Néhány példa:

 

--rendezetlen védekezésnél a hazai játékosok a pálya ugyanazon oldalán várják az ellenfelet mind: négyen egymás mellett a hatosnál középtől fölfelé, Bordás meg elöl Zácsikon kilenc méteren, közben Pál Tamara  baloldalon szabadon mehet előre a hatos felé, futnia sem kell: olyan nagy helye volt h még Zácsik nem túl pontos és lassú labdájából is összehozott egy hetest az utolsó pillanatban lerohanó Tóvizi mellett;

 

--nehogy ez megismétlődjön, Kovács Anna kilép baloldalon tíz méterre az MTK  irányítójára, közben Dakos zavartalanul befuthat középre, Tamitól megkapja a labdát , lemegy balkettőbe Kovács Anna helyére – ahol ő már nincs - és persze onnét betalál (Hornyák is kilépett előtte teljesen fölöslegesen tíz méterre Zácsikra, a hatoson csak Tóvizi maradt, ő meg későn mozdult) (4-5 8. perc)

 

--Zácsik egy felugrós csellel megzavarja Hornyák Dodót és utána középen a hatosról zavartalanul lőhet kapura (a labdát a felső kapufára pattintotta)

 

--alig több mint fél perc múlva ugyancsak ő el tud menni a kilépő Bordás mellett, Tóvizit közben a hatoson Dakos elviszi jobbra, Zácsik előtt szabad az út előre, de a ziccert középről a kapusba lövi

 

--Kíra kilép Zácsikra baloldalon tíz méterre, ezt látva Dakos lemegy a helyére szélre és követi őt Hornyák is. Közben Zácsik a labdával berohan középre, mellette Kíra, előtte Tóvizi, kiadja a labdát jobboldalra Szekerczésnek így aztán már öt (!) védő áll a pálya jobb oldalán, egyedül Hornyák maradt balszélen Dakossal (Loki jobbszél). De ő is megindul visszafelé középre, elég kényelmes tempóban, hogy közelebb legyen az akcióhoz a másik oldalon. Dakos csak erre várt: hirtelen villámgyorsan befut a hatos vonal előtt középre, Hornyákot persze könnyedén lehagyja. A labda közben lekerült kilenc méterre Marincsák Nikihez aki azonnal megjátssza a középre beérő Dakost és persze gól ez is (6-6 11. perc)  

 

--Zácsik hét méteren indul meg felfelé jobbra, Dakos ezzel egyidőben a hatoson az ellenkező irányba, balra leviszi Hornyákot és Tóvizit is, akik úgy gondolják h a beálló kapja majd a passzt, de mégsem. Mire Tóvizi észbe kap és elindul visszafelé, Zácsik már tempóelőnybe került, középen nem volt védő és hét méterről zavartalanul gólt lőhetett (6-7 12. perc)

 

 

 

Kilenc helyzet tizenkét perc alatt középen a hatos előtt, a legtöbbjük ajtó-ablak ziccer - ráadásul szinte mind felállt védelem ellen – botrányosan gyenge teljesítmény a védőktől. Persze óriási szerepe van ebben Dakos Nonónak, aki az első félidőben végig fantasztikusan játszott, és utána is nagyon jól. A Loki játékosai képtelenek voltak őt levédekezni. Négy gólt lőtt ezen a meccsen de még többet ’lehetővé tett’ azzal hogy a védőket időben eltüntette az útból: volt amikor középen nyolc méteren egyidőben tudta megállítani jobb kézzel Bordást és bal kézzel kilenc méteren Despotovicot. A védők mögött elsőosztályúan helyezkedett, zárásokban is klassz volt, ezen a meccsen ő játszott válogatott szinten ezen a poszton.

 

 

Köstner mindenesetre már a 12. percben időt kért és megpróbálta rendezni a sorokat. Hornyák Dodót lekapta a pályáról (ő odateszi magát védekezésben, szó se róla, de elővételezni - pláne második szándékú akciót - nem nagyon képes, és a Dakos jelentette veszélyt látva nem maradhatott már fent). Jött helyette Despotovic és Kovács Anna, akiket ezután védekezésben már nem cseréltek. Beletelt egy időbe amíg a helyzetet sikerült stabilizálni: előtte még Azari is betalált felkanyarodás után középről (10-9 18. perc) és amikor nem sokkal később Zácsik gyors középkezdést követően kilenc méterről felugrásból gólt lőtt anélkül hogy leütközte volna bárki (itt Despotovic-nak kellett volna) Köstner hangosan megjegyezte „ez nem védekezés!” (11-10 20. perc). De a helyzet akkor már kezdett javulni, olyannyira h a félidő végére a Loki már kényelmes négy-öt gólos előny birtokába került.

 

 

Hogyan lehetséges h a hazai csapat a sok védekezési hiba ellenére különösebb gond nélkül átvészelte a mérkőzés első negyedóráját…?

 

--az MTK szokatlanul sok helyzetet elrontott elöl. Zácsik kihagyott két ajtó--ablak ziccert mindjárt az elején, Pelczéder két másikat balszélről, kimaradt a három indulás ziccer is. Pál Tamara első két lövése nem sikerült, az első gólját meg nem adták meg mert négyet lépett (visszanézve mintha mégsem…), egy másiknál a kapufát találta el és a félidő vége felé két technikai hibája is volt egymás után, ez is ritka;

 

--Pál Tamara a félidő elején kilenc percig fent volt védekezésben, de utána általában - nem mindig - cserélték, ezért az első félidőben gyors labdafelhozatalból/középkezdésből alig voltak akciók a vendégeknél. Ezekből mindig lesznek gólok vagy legalább hetesek, ezek most elmaradtak;

 

--a félidő utolsó tíz percére Suba Sára állt be a kapuba. Ő már szerdán az ETO ellen is csak egy lövést védett, a legelsőt, itt meg a szünet előtti legutolsót, amire Kovács Annának két másodperce maradt h azt tizenkét méterről kapura lője (és még ez a védés sem ment bonyodalmak nélkül). Gyengébb kapusának becserélésével Vova csapata a félidő végén hátrányba került és több gólt kapott mint ellenfele (ahol Giegerich ekkor még sokkal jobb százalékkal védett) ;

 

--negyedóra után beállt Arany Rebi, aki november végén lépett pályára utoljára, még a Kastamonu ellen, Törökországban. Kihagyott két és fél hónapot, de ez a játékán a legkevésbé sem látszott. Negyedóra alatt lőtt négy nem akármilyen gólt, védekezésben jól elővételezte a passzokat és indításoknál/gyors labdafelhozatalnál is meg tudta zavarni az ellenfelet. Rebi gólerős játéka és jó védekezése sokat lendített az első félidő második felében a Lokin.

 

Arany Rebi ezen a meccsen:

 

--indulásgól jobb3 6m 10-8

--gól szélsőbefutás után b2/b3 vonalról nem könnyű lőtt passzból (assziszt: Bordás) 14-12

--TF rontott passz bal3 8m > jobb3 9m Hornyák Dóra

 

--gól jobbszélről assziszt Hornyák Dóra 20-15

--indulásgól j2 vonalról kapus fölött magasan ívelt ejtésből 21-15

--lövés j3 vonalról védve (ziccerpassz: Despotovic) 23-21

 

 

Így aztán a javuló védekezés, a jobb kapusteljesítmény, Arany Rebi gólerős játéka, az MTK hibái elöl, az h Zácsik már nem, Pál Tamara még nem lőtte a gólokat és hogy az utolsó tíz percben csak Azari tudott mezőnyből kétszer betalálni, más nem, azaz a vendégcsapat szinte teljes gólképtelensége mind kellett ahhoz, hogy a Debrecen az első félidőt magabiztos előnnyel zárja (17-13).

Előzmény: RnD (1414)
RnD Creative Commons License 2021.02.22 -3 6 1414

Debrecen—MTK: 29-29 (17-13   február 14.

 

 

 

MÁSODIK FÉLIDŐ

 

 

És ez a szünet után is folytatódott… Zácsik első átlövése hét méterről Hornyák Dóra fölött Giegerich-ben elakadt, utána meg Szani olyan érdeklődéssel nézte a saját hatosáról h a mellette kilépő Pál Tamara hogyan is védekezik Kovács Annán h közben el is felejtkezett a saját feladatáról, és csak akkor eszmélt amikor a tőle balra álló Tóvizi kilépett a védőfalból, elrohant előtte, középen megkapta a labdát és gólt lőtt (18-13).  Erre egy Zácsik-gól következett, átlövésből, nyolc méterről, majd újra csak nézte ahogy Kovács Anna betör mellette a hatosig és lő onnét egy óriási kapufát. Jött ehhez még egy technikai hiba félpályánál és nem sokkal később, alig hat perc után Vova lecserélte őt Gerháth Fannira. Közben Arany Rebi és Kovács Anna versenyt dobálták a gólokat (négy perc alatt négyet), Zácsik a kispadra került, a Loki  csakhamar tekintélyes előnyhöz jutott (22-16 36. perc), egyenesbe került minden. Vagy mégsem…?

 

Pontosabb talán ha úgy fogalmazunk hogy a hazai csapat kapott egy gázfröccsöt és hirtelen meglódult előre, de azért tudni lehetett hogy a tank nincs tele benzinnel és előbb-utóbb vissza kell venni a sebességből. És következett a mérkőzés leginkább kritikus szakasza, az utolsó húsz-huszonöt perc: ennek az első felében célszerű volt erőt gyűjteni és a kispadon pihentetni a legjobbakat, akik  aztán majd az ötvenedik perc körül pályára lépnek és eldöntik a meccset.

 

A Lokinál persze csak egy játékost lehetett pihentetni: Köstner Vilmos most kezdett el két-három percenként cserélni valakit a Despotovic—Vámos—Kovács Anna—Hornyák négyesből, továbbá Petrus Mirtillt is beküldte balszélre, de ő aztán ugyanúgy nem kapott labdát mint előtte Kelemen Vica, ezért ez a csere inkább amolyan pótcselekvésnek tűnt Köstner részéről.

 

Az MTK először védekezésben újított, maradt a hatosfal de jóval több mozgással és kilépéssel előre. Ez váratlanul érte a Loki amúgyis fáradni kezdő játékosait: Kovács Anna, amikor hirtelen először találta magát szemben nyolc méteren három védővel, el is ejtette a labdát. Ennek a nagyon dinamikusan és összehangoltan mozgó védekezésnek nem is igazán lehetett gólt lőni (most a Lokival történt meg az h tíz perc alatt csak két gólra futotta [22-16>24-22 a 36. és a 46. perc között]).

 

Védekezésben Pál Tamara és Gerháth Fanni is friss erőnek számítottak. Tami igencsak agilisen ténykedett, aktívan és pontosan ütközte le az ellenfeleket, köztük Kovács Annát és Vámos Petrát (utóbbit az egyik támadásnál egy technikai hibába is bele tudta kényszeríteni). Ilyen dinamikus védekező munkát tőle talán most láttunk először: egyrészt pihentebben kezdte a félidőt (a szünet előtt általában cserélték hátul) másrészt übermotivált volt, mert az első harminc percben akciógólt egyet sem lőtt, és feltétlenül bizonyítani akart védekezésben is, támadásban is. Be is hozta a lemaradását hamar: rövid időn belül láttunk tőle három klassz gólt talpról (az elsőt leforgásból) és kettőt hetesből.

 

Gerháth Fanni védekezésben szintén hozzá tudott tenni a játékhoz, és elöl is hozzá tudott volna….ha nem hagyja ki az évszázad MTK-helyzetét támadásban. Gyors labdafelhozatal végén, rendezetlen védelemnél nyolc méteren kapta a labdát, egyenes volt az út a hatosig, futva érkezett és lendületből lőhetett….a kapusba. Giegerich alig akarta elhinni h ezt a ziccert kivédte.

 

Szekerczés Luca védekezésben nem volt fent, de elöl kiharcolt két hetest. A másodikat indulásból, itt Vámos faultolta, akit aztán Köstner gyorsan le is kapott a pályáról. Nem sokkal ezután Kovács Anna adott el egy labdát elöl, akkor meg ő jött le és Petra ment vissza. A Loki edzője megpróbálta valahogy elosztani a játékosai terhelését, de csak egymással cserélhette őket, és ez a zsonglőrködés aligha tarthatott már sokáig.

 

Valóban, hamar eljött az igazság pillanata. Negyedóra volt még hátra amikor Vova időt kért és aztán pályára küldte Zácsik Szandrát. Zácsik lelkesen és nagy elánnal vetette bele magát a játékba, három perc alatt három gólt lőtt és máris 24-24 lett az állás (49. perc). Erre rögtön válaszolt a Debrecen, de Pál Tami is azonnal betalált utána középről és ezzel újra egyenlített az MTK (25-25). Az utolsó négy gólból hármat Hornyák Dóráról lőttek középről – Zácsik kettőt felugrásból, Pál Tamara egyet talpról – le kellett volna őt cserélni, de Köstner inkább Despotovicot hozta le, mert Hornyáktól elöl többet várt (nem sokkal előtte ő is eredményes volt átlövésből, ezért maradhatott fent, de aztán már csak egy kapufát láttunk tőle….)

 

 

 

A VÉGJÁTÉK

 

 

Így aztán a meccs végjátékába az MTK  felkészültebben érkezett és a félidő középső tíz percét Vova taktikailag megnyerte.  Az agresszívabb védekezés, Pál Tamara újra gólerős játéka, Zácsik megfelelő pillanatban történő beállítása és góljai mellett kapusposzton is jobban osztották el a játékidőt. Suba becserélése az első félidő végén azt jelentette h Győri Barbit a szünet után nem kellett cserélni, Giegerich viszont ötven percen át non-stop pályán volt, ezért éppen most kezdett el romlani a teljesítménye (összesen tizenkét lövést védett, ebből kilencet az első harmincöt percben, Győri Barbi ötből négyet a 40. perc után [illetve legalább hetet-nyolcat mert az MKSz stat nem pontos]). Ezért amikor Köstner harmadszor is időt kért, úgy nézett ki hogy csapata már átadta a kezdeményezést és a játék irányítását az ellenfélnek, és az MTK-nak áll a zászló.

 

 

 --Ha bajban a Loki, akkor Vámos Petra megoldja, ő ha kell, mindig segít, mondhatjuk kis túlzással (de tényleg csak kis túlzással). Igaz, ma dinamikában és fizikai erőben valamivel gyengébbnek tűnt a korábban tőle megszokottnál.  Most is négy próbálkozás – és négy debreceni támadás  - kellett tőle az olyannyira várt gólhoz: az első lövését talpról lendületből nyolc méterről Győri Barbi védte, utána Tuckos és Dakos között akart betörni, ugyancsak középen, de a vonalon megállították, aztán megint Dakos mellett akart betalálni, de most talpról, ezt is védte Győri, végül aztán ugyanebben a támadásban jobbkettőben a kilenc méteren álló Pelczéder és a nyolc méteren álló Pál Tamara között felkanyarodott a vonalig és majdnem jobbszélről be is talált (26-26 54. perc)

 

--Az MTK egyértelműen a két legjobb játékosától várta el h megnyerjék a meccset: Zácsik első átlövését még védte Giegerich, de aztán kétszer is betalált, egyszer átlövésből, egyszer jobb3 betörésből (ezt Marincsák ügyesen előkészítette baloldalon, ahonnét aztán faultból át tudta neki passzolni a labdát jobbra). Pál Tamara egy igazán szuper góllal indított bal3 talpról 8 méterről (25-26 53. perc). Ezután Bordás előtt felugorva próbált betalálni: átlövést Tamitól ritkán látni és most nem is tűnt jó ötletnek, mindenesetre a lövés Bordásról visszapattant a mezőnybe. Majd baloldalon egy betörésféle következett,  ezt Tami ellépte nyolc méteren, még mielőtt Kovács Annáig eljutott volna (27-27).

 

--A Lokiban Kovács Anna vállalt magára szinte mindent: előbb középről próbálkozott a két hármas védő előtt, ezt a lövését védte Győri Barbi. Aztán jobboldalon Pál Tamara és Pelczéder között tört be eléggé könnyen, kiharcolt egy hetest, és azt be is lőtte (27-27 55. perc) Ezután jött egy átlövés, magasan a kapu fölé (27-27).

 

 

Három perccel a vége előtt ritkán szoktak két új játékost is becserélni egy ilyen kiélezett végjátékban, Köstner ezt most megtette: Bordás helyett Tóvizi, Vámos Petra helyett Despotovic került pályára és Hornyák jött át irányítóba. De ez szinte mindegy is volt, mert továbbra is Kovács Anna játszotta elöl a főszerepet. És az MTK védekezésének gyenge pontja is úgy tűnt itt van, vele szemben: Tami a térdével aligha vállalt be egy frontális ütközést, Pelczéder még kevésbé. Hamar lőtt is Anna felugrásból Tami mellett még egy gólt, nyolc méterről (28-28 58. perc).

 

Az MTK a következő támadást végre nem középen fejezte be, hanem lehúzták a labdát szélre, méghozzá Tami és Zácsik Szandra, akikre oda kellett figyelni a védőknek, ezért balszélen Pelczéderre már későn mozdultak (28-29)  A másik oldalon Kovács Anna sem tétovázott sokat, amint felért az ellenfél kilenceséhez befutott középre és most Zácsikról próbált betalálni, de ez nem sikerült, a lövés a felső kapufáról pattant vissza Győrihez (28-29 59. perc) A vendégek támadhattak újra, Azari zérószögből jobbszélről eresztett el egy gyenge lövést (előtte Marincsák nem jól készítette elő a húzást szélre, ezért itt helyzet sem volt, nem kellett volna elvállalni ezt az akciót). A Loki ezután meglepetésre a balszélre játszotta ki az akciót: miután középen sikerült egyfajta súlypontot teremteni a Kovács Annát levédekező védőkkel, Kelemen Vicának óriási helye volt baloldalon és persze nem hibázott (29-29 59. perc)

 

 

Vova időt kért, egy perc volt már csak hátra. Ennek ellenére az MTK utolsó támadásában semmilyen különösebb ötletet nem lehetett felfedezni. Először Zácsik indult meg baloldalon, akire aztán kilenc méteren kilépett Tóvizi. Utána Tami indult meg középen, most Hornyák Dodó lépett ki és állította őt meg (sem Zácsik, sem Tami nem jutott el még a hatos közelébe sem, és passzolni sem tudtak hova). Utána, már passzívnál, Tamarának kellett kapura lőni tíz méterről, nagyjából középről: Hornyák és Tóvizi között sikerült átlőni a labdát de az rajtuk valamennyire irányt változtatott és ezért Csiky könnyedén védte.

 

 

Nagyjából húsz másodperc maradt az utolsó debreceni támadásra. Hornyák helyett újra Vámos Petra jött be irányítani, akire rögtön ki is rohant tizenkét méterre Zácsik és abajgatni kezdte (jobb szó erre nincs, több volt ez mint ütközés….) Szabaddobás lett belőle, de közben persze telt az idő, tíz másodperc volt már csak. Vámos jobb3 nyolc méteren két embert is elzárt h előtte Kovács Anna tíz méterről zavartalanul lőhessen felugrásból. A lövés nem volt jól helyezve, nagyjából középre ment, Győri ki tudta ütni baloldalra (MTK jobbszélre). A kipattanót Kelemen Vica szerezte meg, és nagyjából egy méterre az alapvonaltól – azaz rendkívül rossz szögből - be is akart menni vele rögtön, de a közben odaérkező Azari oldalról letarolta.  Hetes nem lett belőle, csak időntúli szabaddobás, így a meccs igazságos pontosztozkodással zárult. (Mint utóbb kiderült, hétméterest kellett volna adni, ezt az MKSz játékvezetői bizottsága is deklarálta, persze utólag ez már nem változtat az eredményen.)

 

 

 

 

Köstner Vilmos és a nézők a helyszínen hangosan tiltakoztak, hosszasan vitatták az utolsó másodpercben hozott döntést. Az MTK játékosai örültek a megszerzett egy pontnak, Pál Tamara kivételével, aki elkeseredett arccal jött le a pályáról, szemmel láthatóan saját magát okolta az elmaradt győzelemért. Itt valószínűleg nem az utolsó támadásnál kihagyott lövésre gondolt – ez egy passzívnál kényszerből ellőtt labda volt, helyzet nélkül – hanem az előtte elkövetett hibákra védekezésben. Paradoxon, de egyrészt ilyen jól védekezni Tamit még nem láttam mint most a második félidőben, másrészt igaz az is h a végén döntő helyzetben két gólt is lőttek róla (az egyiket hetesből).  Tami valahányszor kilépett a támadó játékosra szinte hibátlanul védekezett, de ennél a két helyzetnél bevárta az ellenfelet és ebből lett a baj…Persze ne felejtsük h a jobb térdére vigyáznia kellett, ezért elölről, ’frontálisan’ nem igazán tudott bárkit is leütközni. Ezt ő is tudhatta, mert a két hiba után harmadszor már kiment kilenc méterre, ott kezdte el Kovács Annát levédekezni és ez sikerült is, be tudott jönni vele a hatosig anélkül h Anna lövőhelyzethez jutott volna. Azaz lehet tanulni a hibákból, néha hasznosabbak is mintha hibátlanok lennénk, nem érdemes elkeseredni. Fel a fejjel, mondhatjuk Taminak is, a Lokinak is ezután a meccs után….:)

 

MahatmaC Creative Commons License 2021.02.21 -2 6 1413

Érden biztosan sok járda épült.

Miért???? Creative Commons License 2021.02.21 -4 2 1412

Ki beszélt eredményről? Nemzetközi meccseket játszottak,én ezt írtam. Szövegértés egyes.

Előzmény: Trombozis4 (1410)
RnD Creative Commons License 2021.02.21 -2 4 1411

Mátéfi Eszter visszatért Békéscsabára, egyelőre mint szakmai igazgató (két évre írt alá).

 

Könnyen lehet h előbb-utóbb ő lesz az edző is náluk.

 

https://www.nemzetisport.hu/kezilabda/noi-kezilabda-matefi-eszter-visszatert-bekescsabara-2811551

 

 

 

Trombozis4 Creative Commons License 2021.02.21 -2 4 1410

Az Èrddel kapcsolatban felhozni a 'jó nemzetközi kupa meccseket' megmosolyogtató, mert nem volt éppen diadalmenet az EHF kupa szereplésük. Tipikusan kisebb vagy hasonló költségvetésű csapatok kerekedtek felül rajtuk, több esetben már a selejtezőben elvéreztek.

Előzmény: Miért???? (1409)
Miért???? Creative Commons License 2021.02.21 -4 4 1409

Hát ha valakit boldoggá tesz a középmezőny a jó nk meccsek helyett,annak egészségére.

Előzmény: Trombozis4 (1397)
maedros Creative Commons License 2021.02.21 0 0 1408

Azért a női mezőnyből, az első négy csapatot leszámítva, szépen kikoptak a légiósok, magyar lányok rendezik le egymás közt a helyezéseket, a meccsek végeredménye nem jósolható előre, van izgalom, bár gondolom ezt páran "hektikusnak" neveznék. Ebben az új helyzetben az Érdieknek meg van az esélye akár a középmezőnyhöz is csatlakozni. (Viszont a Szombathelynek pont vannak légiósai, és tehetséges hazai kézisei is, meglepő a helyezésük...)  

Előzmény: Trombozis4 (1397)
RnD Creative Commons License 2021.02.20 -3 5 1407

Már decemberben visszautazott Kazahsztánba.

 

https://handballerd.hu/hir/harom-honap-utan-tavozott-legios

Előzmény: jamaica2 (1403)
Kikinda Rangers Creative Commons License 2021.02.20 -1 1 1406
Előzmény: jamaica2 (1405)
jamaica2 Creative Commons License 2021.02.20 0 0 1405

Hazament decemberben.

Előzmény: Kikinda Rangers (1404)
Kikinda Rangers Creative Commons License 2021.02.20 -1 3 1404

Borat elvitte.

Előzmény: jamaica2 (1403)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!