Minden erőfeszítésünk ellenére sajnos nem minden esetben tudjuk megakadályozni, hogy a Fórum felületét morálisan és szakmailag kifogásolható személyek is használják. Ezért kérünk titeket, egészségügyi kérdésekben is mérlegeljétek kinek hisztek és kiben bíztok. A nickek mögött álló természetes és jogi személyek személyazonosságát, illetve szavahihetőségét nem áll módunkban ellenőrizni. A felhasználók által megnevezett, ajánlott nickek (ajánlott cég, személy) és az ajánlást tevő nickek mögött nem kizárt hogy ugyanazok a személyek találhatók. Hasonlóképpen legyetek kellően gyanakvók a javasolt kezelésekkel szemben is, a hangzatos címek és a nagy összegekbe kerülő kezelések nem garantálják a gyógyulást.
A harmadik és a mostani - negyedik - kúra között egy olyan 6-8 hét azért volt, de egyébként a mostani Duomox kúra eddig a leghatásosabb, alig van tünetem, több az energiám, majdnem olyan vagyok, mint régen. Többen dicsértétek már ezt a gyógyszert, igazatok is volt. Te most mit szedsz amúgy?
Én is hasonlóan vagyok, most a Duomox alatt végre elviselhető az élet, és ilyenkor arra gondolok, hogy talán örökké szednem is kell mindig valamit, hogy később is az lehessen.
Jó lenne, ha fel lehetne tenni a filmet ,mert az ismerőseim nem hiszik, ha én mondom, mi volt benne ! Nem csak az orvosok,de a betegek sem hisznek a lyme-ban. Az emberek többsége azt gondolja az antibiotikum kúra egy hétig tart. Amikor megemlítem valakinek, hogy nekem 23. 6-8 hetes kombinált kúrám volt, csak néznek. Nem gyógyít ki teljesen ez sem ,de szükséges mert visszaesnék.
Ha sikerül elintézni, hogy feltölthessük a netre, akkor fölteszem a linket, persze! A port.hu-n lévő hozzászólást lalala-akárkitől én is olvastam. Nagyon megtisztelő, hogy kizárólag ezért a hozzászólásért regisztrálta magát, igen beszédes nick-névvel :-))) és ez az egyetlen hozzászólása - ugyan még a film levetítése előtt írta... máris felháborodott. :-)
Biztos, hogy Lakos embere a little ,mert őt sosem bántja. Érzik már a vesztüket,szorul a hurok. Milyen égő lesz ,ha kiderül ,hogy Lakos kandidátus úr "dr bubó" éveken át téveszméket kergetett, a százoldalas tanulmányai, meg csak tűzrevalónak valók.
Klein:"1993-ban szedtem antibigyót megosztva 16 dobozzal a visszatérő lázra ami másik nevéh herx , vagy Q láz igy is ismerik
napi szintü beteg lettem tőle"
....honnan tudod,hogy az AB-tól lettél beteg? Mitől vagy biztos benne,ha nem szedted volna,akkor nem lett volna semmi bajod?
Klein:"2011 ben ugy kerültem toxikus mérgezésbe,
hogy nem szedtem antibogyót tehát valamitől elpusztulhatott mégis ! 2012 jan 2 -től csináltam az első lyme kurát 42 nap ( a 14 nap után teljes hatástalanná vállt a bogyó de végigszedtem és azóta nem kell szedni semmit !
"
....mitől pusztult el szerinted és ha elpusztult,akkor mi a fenének kezdtél el AB-t szedni megint? Főleg annyi ideig,amiről meg voltál győződve,hogy úgy is hatástalan?
Bírálhatod mások felfogását,de ha folyamatosan ellent mondasz saját magadnak,akkor ne csodálkozz ezen szerintem....
Én most is azt gondolom,hogy semmi másért nem vagy itt,csak azért,hogy bizonygasd a Lakos verzióját,hogy az AB 2 hét után már hatástalan. Nem szeretnék vitát nyitni többet erről.
A Bell szindrómát is a lyme baktérium okozza. Nekem is van az arcomon. De én legalább tisztában is vagyok vele, hogy még nem gyógyultam meg.
Hiába a pozitív leletem is, a neurológián MR-re akartak beutalni, merthogy fogalmuk sincs, mitől bénult le az arcizom. Hát valóban sejtésem sincs, mitől, de a lyme kórhoz biztos, hogy semmi köze...
Most amúgy nem feltűnő már, de hol az arcom egyik fele nem mozog rendesen beszédkor, hol a másik.
Szia Marobert senkinek sem akarom a hitét megingatni , józanul gondolkodom ," kicsit hangosan"de mivel nem egy helyen vagyunk ezért irom le !
Itt ha valaki optimista az én lehetek ,1991 jun 29 . csipés után volt kokárdám is Lakosnál is megfelelő méret mégsem
kezeltek!
1993-ban szedtem antibigyót megosztva 16 dobozzal a visszatérő lázra ami másik nevéh herx , vagy Q láz igy is ismerik
napi szintü beteg lettem tőle , utána 2003 febr 14 nap bell szindrómára ami ugye toxintól van másik neve tudálékoséknál /agyvérzés / na itt volt 9 év gyógyszermentesen , de 2011 ben ugy kerültem toxikus mérgezésbe,
hogy nem szedtem antibogyót tehát valamitől elpusztulhatott mégis ! 2012 jan 2 -től csináltam az első lyme kurát 42 nap ( a 14 nap után teljes hatástalanná vállt a bogyó de végigszedtem és azóta nem kell szedni semmit !
Ez egben cáfolja a krónikus lyme történetet , csak azt mutatja van a ki a kezelőorvosotoknál többet tudott produkálni.
Ha ez nem érthető akkor a ti felfogásotokkal van baj nem az enyémmel. Üdv és reméljetek egyszerü a kiut az
eoldal.hu. meg van irva tökéletesen gyógyítható B nevével fémjelzetten és nem kell kifogást keresni ezért vagy azért nem sikerült megodani .
Ja és még egy dolog. A burgdorferinek valóban 3 hét a szaporodási ciklusa,de például a miamotonak már csak két hét,a babésiának 4-5 nap és még sorolhatnám hosszasan. Ha abbahagyod az AB szedést az első herx után,honnan tudod előre,hogy nem lenne még több a többi infekciótól? Érdemes utána olvasni szerintem a dolgoknak,mielőtt zöldségpiacot csinálunk a topicból...
Még néhány apróság a cefiről "lyme lom" itt árulta a cefit 2x2 gr-ot kapott B ajánlására és nem jött be ezért akarta eladni
most jelentkezett a "sewage " nick neki is ennyit ajánlott olvasd el bejegyzéseit mit is írt .
Másik jó a magas ellenanyag szint tényleg ? Móki-t 95 igg ponttal kezelték ! Boxerkutyát 98 pont IGG-vel ha megvédene
akkor hinnék nektek ,de akkor még a másik állítás amire a multkor visszakérdeztem " Esztó mondta nem jó a magas ellenanyag szint tartósan " ezek az állítások mind egymást ütik !! Kilábalni mindenkinek magának kell , a fórum cime is betegek egymásközt és arról szólna hogy valaki valamit kipróbált és milyen hatást tapasztalt , nem arról hogy bizonygassa más állítását hangoztatva biztosan igy van ha még nem tapasztalta ki .
Akik meg belém rugtak ne várják hogy csak ugy eléjük teszem a megoldást , buktatók vannak és egy "jó tanács többet ér " mint két marék antibogyó ezt azok tudják akik 1-1,5 évet végigszedtek és nem gyógyultak meg mégsem .
Egyenesen kell beszélni és nem ködösíteni. Akkor talán megértenek. Ha akarnád,már régen megtehetted volna,de nem akarod. Akkor miért vagy itt? Megrendíteni a kétségbe esett betegek hitét? Erre nincs szükség szerintem. Ha normálisan gondolkodó ember vagy,akkor ezt még Te is megérted...
Szia Marobert a "meggyógyultál relativ fogalom " Pöty 63 miután kis hiján belehalt a 7-ik rocephin kurájába
januárban !!! novemberben tv riport volt róla a max immun oldalán megtalálod , hogy meggyógyult !!
Saját szavaival "végre olyan jól vagyok mint a kezelés előtt " nos a video után megírtam neki a saját egészségével foglalkozzon inkább onnan 7 hónapra Sárgaságba került , fertőző májgyulladás alapból a spirochéták csinálják .
Senki sem vallotta be hogy ő szerepel valamelyik személy a duna "jól sikerült filmjében " de nekem sikerült azért párat
beazonositani , ja és elég megdöbbentő képeket mutattak a dilettantizmus jegyében , de nagyon kiváncsi lettem volna
hogy ezen személyek előző életrészükben milyen életminőségben éltek ( nem a szociális hanem az egészségügyi téren gondolom ) ugyanis veleszületett lyme esetén 8 éves gyermeknél szemmel látható a sensu stricto /lyme kor!/
10 évesnél már számomra szembetünő az affzelii!! A garini meg csak a késői stádiumban jelenhet meg , oda valahogy el kell jutni !!
Ja és mindenkinek meg kellene érteni soha nem voltam menekvés és a többi !!
Senkinek nem ajánlottam semmilyen csodaszert , azt ajánlottam aki bedugja a hurokba a fejét megmutatom hogyan kell
kibujni belőle mielőtt baj lessz ! Nagyon szük az ösvény és alapból egyszerüsítenek egyesek , pont arra amivel rosszat
olyan, mint egy politikus. Kérdezik, kérdezik, erre elkezd pofázni teljesen másról. Na erre megint megkérdezik, ő még inkább más témáról kezd beszélni. Na erre fel megkérdezik megint, erre ő köszöni szépen, de dolga van :)
Én meggyógyultam. Egy éve hagytam abba az Ab-t.Várom a bizonyítékokat,hogy nem így van és a bizonyítékokat,hogy ki és hogy gyógyult meg a Te módszereddel. A mellébeszélés már senkit sem érdekel. Nem kell rébuszokban beszélni,egyszerűen meg kell mondani a frankót....
Szia Marobert neked is ajánlom a lyme-kor.eoldal.hu-t ! Sajnálom ha te is azok közé tartozol akik nem értik miket írok.
Nem a gyógyszerszedés után 7-9 hónappal kellene meggyógyulni az antibio-tól !
Ha két nap után herx van akkor talán rövideb idő is elég lenne !
Ha a fentebbi cimen leírja az ALS = lyme kor akkor miért lettek betegebbek a kezeltek gyógyszerszedés után ?
Azért mert telitettek toxinnal ,és erre még rá mérgeztette a kedves doktornőtök akiket a kutyus becserkészett
neki az ALS fórumon ( nem ok nélkül zárkóztak be .)
Az igazság nem azon az oldalon van ahol álltok hanem az enyémen . az eoldal minden korábbi felvetésemet megerősitette , ez azt is jelenti a tieteké nem lehet jó !!
Jó volt a film. Összefoglalta lényeget. AB nélkül senki sem gyógyult meg,bárki bármit mond. Nyilván az is igaz,hogy ez önmagában nagyon kevés. Az Esztó és a Bózsik rengeteget segít,de meggyógyulni nektek kell! Ellenvélemények nyilván lesznek mindig,de még egyet sem láttam,aminek a hatékonyságát bizonyították volna....
Szia Nick az utolsó "troll-t én töröltettem ki nézz utána a fórumcsoportnál ", nekem válaszolta ,hogy indul rendet tenni.
Lakoshoz kb annyi közöm van ,valószinü a Lászlóban ő röhögött a képembe ,hogy "ezzel a betegséggel akár 20 évig is el lehet élni" szó szerint idéztem !!
Másik dolog az ő állítása szerint a második naptól herxel a beteg akkor felesleges annyi ideig szedni .
Ha 21 nap az életciklusa ebből 9 napig lehet max hatásos a gyógyszer , megint felesleges szedni .
Tudod nem a másikra kellene károgni hanem megszivlelni egy sokkal többet tapasztalt volt beteg tanácsait akkor többre
mennétek , de ugye ez nekem már nem fáj .
Az előző írásomban idézett eoldal.hu / te is olvastad 9 évig szedett antibio-t / ha utánna lett jobban mikor abbahagyta
akkor is felesleges .
Egy másik cikkben állítják 7-9 hónappal a szedés után kezd a beteg állapota javulni, erre az időre már biztosan kiürült
az antibiotikum a szervezetből !!
Na és mindenki nézze át a WB leletét aki antibio-t szedett és előtte csak IGG szintje volt utánna lett IGM is , az annyit jelez ujra aktivvá vált a borrelia !!
Egyébbként a filmben Esztó szépen elmondta ,hogy az antibio hatására a "tünetek felerősödnek " ha ez igaz akkor
megerősitette az álláspontomat ugyanis gyógyszer nélkül is elpusztul minden harmadik héten !!
A tünetek a toxinokat jelzik na ha erre még mérget szedsz akkor csak rosszabb lehet .
másik cikk a beteg a lyme után szépítkezni akart botoxal , és betegebb lett tőle ( a botox a botoloxózis nevü baktérium
mellékterméke /toxin / ezzel bénítják le a mimikai izmokat hogy ne ráncosodjon a bőr )
A troll szerintem is Lakos embere. Mindig olyankor jön elő, amikor nekünk, krónikusoknak sikerül felhívnunk a figyelmet a betegség valós veszélyeire. Pedig lassan átkerül a köztudatba, hogy milyen is valójában ez a betegség, és akkor már nem lehet többé a pirosról bizonygatni, hogy az valójában fekete.
Ez az, amitől most Lakos és emberei félnek. Megdől a tudományuk, kiderül a sok hazugság.
A hazai infektológusok tudatlanok, sőt ostobák. Nem értem ,hogy miért nem értik a lyme-ot. Utálom Lakost ,de erről nem csak ő tehet. Józan paraszt eszüket nem képesek használni. Attól, hogy Lakos leírja, hogy a kútba kell ugrani, attól még nem kellene megtenni. Gondolkodni kellene, meg tájékozódni egy kicsit. Sajnos ez a neurológusokra, ideggyógyászokra, pszichiáterekre, reumatológusokra, immunológusokra is igaz. Miért könnyebb hinni az autoimmun betegségekben és az ismeretlen eredetű szindrómákban ,mint egy baktérium okozta fertőzésben ?!
Ági, ebben igazad van. Az emberélet nem számít... Az magyar orvosoknak ez csak munka, pénzkereseti lehetőség. Bele vannak fásulva a rendszerbe, amely irtózatosan leterheli őket, cserébe viszont nem ad motivációt a minőségi munkára. Persze, vannak üdítő kivételek, amolyan haladó gondolkodású lázadók, de ezek nagyrészét előbb-utóbb elszívja a külföld, vagy valamelyik jónevű magánkórház.
Ezt csak, mint általánosságot írtam. De látni kell, hogy az állami egészségügyben nincs kellő kapacitás arra, hogy az ilyen nagy erőforrásokat igénylő komplikált betegséget, mint a lyme kór, rendesen kezelni tudja (ezt a későire értem, a korai szakaszban ezzel jobbára nincs gond). Pörgetni kell kifelé a betegeket, adott esetben annak árán is, hogy tudja az orvos, nem biztos, hogy megfelelő a diagnózis, különben elúsznak... Ez az egyik lehetséges magyarázat, miért nem foglalkoznak kellően a beteggel a Lászlóban. A másik, hogy az IDSA (és Lakos) féle kullancspropaganda, s alapelvek annyira beivódnak az orvosok fejébe, hogy nem fektetnek kellő hangsúlyt a diagnosztikára, s azokat a betegeket, akiknek az ellenanyaga nem veri ki az orvos szemét, leszarják, monsván, ez nem lyme, ne rabolják a drága idejüket. Itt csak azt felejtik el a kedves orvos urak, hogy a tesztek köztudottan megbazhatatlanok (főleg az ELISA, amit első körben végeznek), mégis csak erre támaszkodnak...
A lyme-kórral kapcsolatban leginkább az a probléma, hogy két nézet vetekszik egymással világszerte: IDSA, és ILADS féle nézet. Előbbi a jóval szűkebb keresztmetszet, csak a valódi betegek kisebb részét ismeri el. Azt nem, hogy az antibiotikumnak ellenáll a borrelia, s évekig, évtizedekig a szervezetben maradhat különböző tüneteket okozva. Sajnos, ez a nézet honosodott meg világszerte az egészségügyi rendszerekben, itthon a legnagyobb képviselője Dr. Lakos András. Az ő írásait veszik alapul itthon, ő írta az erről szóló tankönyveket. Noha, az utóbbi időben sok olyan kutatás látott napvilágot, ami indokolná e nézet felülvizsgálatát, s alátámasztja az ILADS féle verziót (miszerint a borrelia perzisztálhat, elbjhat az immunrendszer, s az AB elől, krónikus fertőzést okozva, a tesztek pedig igazán megbízhatatlanok erre vonatkozóan), mereven tarja magát még mindig az IDSA féle kissé elavult álláspont a mainstream orvoslásban. Leginkább politikai okai vannak ennek... Azok az orvosok pedig, akik megpróbálják a krónikus lyme-ot kezelni, mindenhol az orvostársadalom perifériájára kerülnek, megtűrik őket ugyan, de fura szemmel néznek rájuk. Itthon ide tartozik Dr. Bózsik Béla (nyugalmazott), Dr. Esztó Klára, s Dr. Balaicza Erika.
Nagyjából ez a helyzet ezzel kapcsolatban...
Western Blot-hoz nem kell bejelentkezni, csak konzultációra, minden munkanap du 3óráig veszik le a vért (ha jól tudom).
Az írtásról annyit, hogy nem szüntette be az EU a vegyszeres írtást, ez állítólag csak kamu. Annyi van, hogy időszakosan a vegyszerek használati jogát (vagy mit) újra el kell fogadtatni, s ez az eljárás csúszott el, de ez csak időleges.
A nagyobb gond, hogy Bózsikék már sok éve találtak egy gombafajt, ami célzottan írtja (írtaná) a kullancsokat, mégse találtak még befektetőre, aki segítene ennek a termékké csiszolásában, elérhetővé tételében.