Lőw állítólagos buzisága egy dolog, és egy másik dolog az, hogy amióta segéd-, majd pedig vezetőedzőként ott dolgozik a Nationalelf mellett, azóta a németek képtelenek nagy nemzetközi tornán bronzéremnél rosszabb eredményt elérni. Az őt megelőző heteroszexuális trénerekről mindez nem mondható el.
A döntő első 15-20 percében 1 nagy spanyol helyzet volt, és négy hatalmas holland fault. A bíró az első háromnál ijedtében behunyta a szemét, aztán a negyedikre adott sárgát. Utána még borzalmasabb durvaságokra (V:B.) nem adott pirosat.- Ezekután a fórumozók és az ujságírók egy része kijelentette, hogy Webb elrontotta, mert sok sárgát adott.
A spanyolirtózó káder nyilván a döntő sorsát eldöntő spanyol gólt is elfelejtette nézni (igaz, fárasztó volt, még nézni is). Kb 40 méteres oldal-előre passz, amibe belepiszkálva került Iniestához. Stb. Stb. Mindegy.
Lehet, vagy nem lehet, itt tényekről van szó. Alonso meccsenként 2-3 keresztlabdát osztott ki, általában a felfutó Ramosnak. A spanyolok problémája abban állt, hogy ezekkel semmit nem tudtak kezdeni, mert nem volt befejező emberük a tizenhatoson belül.
Továbbra sem értem ezt a vitát(nem Neked szól). Nem kétséges, hogy a spanyolok kurva jók voltak. De hogy kinek milyen meccs vagy játék tetszik, az eléggé szubjektív. Érvekkel ezen nem lehet segíteni.
Miért? Amúgy is a vébé előtt mondta, tehát nem a sikeres csapatot (az összeveszés után) fikázta, hanem egyszerűen mondott valamit (hite szerint) négyszemközt az újságírónak. Amit az pofátlanul a vébé után nyilvánosságra hozott.
Egyébként egyik kollégám a bronzmeccset Amszterdamban németekkel nézte, és a német szurkolók mondták neki, hogy a csapat fele (beleértve Löw-öt is) buzi. Szóval Ballack ügynöke egy magánbeszélgetésben olyasmit mondott, ami amúgy nem csak köztudott, de a németek jelentős része szintén szokta mesélni egymásnak vagy akár külföldi ismerősöknek.
Szerintem itt legfeljebb az újságíró a hunyó. Meg Löw, amiért buzi. :)
"A hollandok Európa szégyene voltak jó alaposan megutáltatták magukat a semleges futballszurkolók körében.." Ez azért szerintem kicsit túlzás. Mindössze egy pirosat kaptak a döntő utolsó perceiben. Keményen játszottak a Hollandok durvák voltak, de az hogy a vb szégyenei? Egy meccsük sem volt vitatható, a Brazilokat is megverték és nem az emberelőnynek köszönhetően. Szerintem inkább a sok okos magyar "szakkomentátor" a szégyen.
Nem Ballack nyilatkozta, hanem az ügynöke, és ő is úgy, hogy azt hitte, ki vannak kapcsolva a mikrofonok (valami olyan megjegyzést is tett, hogy "ezt nyilvánosan nem lehet mondani, de...")
Mielőtt teljesen kikelnél magadból, csak szólok, hogy a jobb és látványosabbat nézői szemmel értettem. Ez a döntő sem volt szórakoztató, mint ahogyan a 2006-os sem volt az. A Vb előtt az ismerőseim közül sokan azt mondták, hogy nézzem meg milyen látványos meccsei lesznek a spanyoloknak. A kezdeti rossz meccsek után, mint a Messiást, vártam a spanyolokat... Aztán a varázs megtört, mert egy látványos meccsüket sem láttam, hiszen mindegyiken csak görcsöltek, kínlódtak a gólszerzéssel. Bár támadó focit játszottak, mert a középpályán, valamint az ellenfél térfelén passzolgattak, de teljesen meddő módon. Ennek láttán az emberben felmerül az, hogy ezek a játékosok csak max. 10-20 méterig képesek passzolgatni, és tovább nem ? (így aztán könnyű a pontos passzok statisztikáját javítani.) Egyetlen 40-50 méteres labdapasszolásuk nem volt az egész vb-n, (hiányoztak a látványos súlypont-áthelyezések) max, ha véletlenül a kapus kirúgta a labdát, de általában ő is csak a hátvédekhez passzolta. Ennek ellenére megérdemeltnek tartom az eredményüket, csak csalódott vagyok, amiért nem szép és látványos játékkal kápráztattak el. Ennyi.
Amúgy nem értem, miért ne lett volna férfias a német válogatott játéka, hiszen ők rúgták a legtöbb gólt, és olyan "macho" válogatottakat gázoltak le, mint az angol vagy az argentin.
Amennyiben viszont a keménykedés jelzi a férfiasságot, akkor a világ leghímneműbb futballistája Van Bommel, a legbuzibb pedig a magyar válogatott teljes állománya (kivétel Sanyika).
Ez volt az első német válogatott, akik játéka lekötött. A fiatalságuk mellett az tetszett a leginkább, hogy egy "csapat" voltak, nem pedig 11 db önző, tesztoszteronszagú gyökér. Folytassák, amit elkezdtek és tanulják meg kezelni az extrém feszültséget, továbbra is kedvencek lesznek. Ha buzik, ha nem.
,,Az állandó labdatartásuk bunkerfocira kényszerítette az ellenfeleket."
Ha valamelyik csapat a másikra rá tudja kényszeríteni az akaratát akkor azt jelenti jobb. Még akkor is ha meccsenként nem lőnek 5 gólt.
,,A spanyolok ereje a középpályában rejlett, ezt bizonyítja a magas labdabirtoklási arány, amely, sajnos gólerős befejezéssel nem párosult, csupán arra volt hivatott, hogy ne az ellenfélnél legyen a labda és ezáltal ő ne tudjon támadni, aztán közben majd csak begyötrünk egy gólocskát."
De ők begyötörtek szemben -az egyenes kieséses szakaszban-az ellenfeleikkel akik nem tudtak nekik gólt rúgni.
A legjobb 8 között csak azért volt 3 európai, mert mindannyian európai csapat ellen játszottak, ezért a 6-ból több nem juthatott tovább. Amíg az 5 Dél-amerikai csapat közül a Brazília-Chile párost kivéve, 3-an nem Dél-amerikaival játszottak, így a 4 továbbjutó összejöhetett. (Dél-Korea, Japán és Mexikó voltak az ellenfelek)
"Felháborodnék én is és igazságot követelnék, ha nem lett volna mindenkivel szembe ekkora fölénye a spanyol csapatnak."
Fölénye volt, de gólokban ez nem nyilvánult meg. Ezt vajon az a Svájc is így látja, akitől kikaptak ? Esetleg mi erről azoknak a portugáloknak a véleménye, akiket egy lesgóllal vertek meg ? Netán, ha megadják Paraguay találatát, amely inkább volt szabályos, mint nem, akkor is ugyanezt állíthatnánk ? A spanyolok ereje a középpályában rejlett, ezt bizonyítja a magas labdabirtoklási arány, amely, sajnos gólerős befejezéssel nem párosult, csupán arra volt hivatott, hogy ne az ellenfélnél legyen a labda és ezáltal ő ne tudjon támadni, aztán közben majd csak begyötrünk egy gólocskát... Sajnos elmaradt a spanyoloktól az a látványos foci, amiben reménykedtem. Az állandó labdatartásuk bunkerfocira kényszerítette az ellenfeleket. Taktikailag jó volt ez, de semmivel nem volt jobb és látványosabb, mint 4 évvel ezelőtt az olaszok játéka. Egyébként a németek ellen nekik is alig volt helyzetük.
Kinek ez, kinek az. Én nem vagyok spanyol - gondolom te sem - így elsősorban nem a végeredmény érdekelt a BL-ben és a vb-n sem, hanem az, hogy jól szórakozzak a meccseken. Ezt a szórakozást, látványt nekem az előbbin a Barca, utóbbin a németek és talán az uruk, brazilok jelentették. A nézők többsége sosem lesz fanatikus szurkoló, elfogult drukker, nekik azt hiszem lehet joguk arra, hogy a színvonal láttán ne essenek hasra. A spanyolok (és az Inter) elért helyezése előtt le a kalappal, ezt senki sem vitatta.
Ergo bőven elég lenne most is a 24-es mezőny, mint az 1982-1994 közötti tornákon.
24-es mezőnyben azért helyet lehetne szorítani Ázsia, Afrika, CONCACAF legjobbjainak, de mégsem lenne az, hogy ennyi színtelen-szagtalan sz@r csapat jutna ki, mint erre a VB-re...