Remelem, nem leszunk sokan!! Ez a topic arrol szolna, hogy mik azok a nehezsegek, amikkel az egyedulallo anyaknak meginkabb nehez megkuzdeniuk es mik azok a csapdak, amik csak menet kozben derulnek ki. Arrol nem is szolva, hogy miert lettunk egyedulallo anyak?
Egyszoval, aki hasonlo cipoben jar, az ne habozzon csatlakozni sorstarsaihoz.
néha azt gondolom mindannyiunknak az lenne a legjobb ha soha nem jönne többé. ha nem kéne újra és újra szembesülni a gyerekeknek a széthullott családdal, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan. tudom, hogy először nekem kéne nagyon erősnek lennem és sokszor érzem úgy, hogy menni fog, de valami mindig visszalök. tudják, hogy nme vesztették el az apukájukat de szükségük van a családra, arra, ami eddig volt. én meg keresem a miérteket, hogy hogyan jutottunk idáig. hogy miért nem beszélt a problémáiról, hogy miért gyűjtögette, majd egyszer csak elment. folyamatában meg tudtuk volna oldani, de ha valaki nem beszél, nem mondja el mi bántja, hogyan tegyem jobbá ? olyan dolgokat is mondott, amiket álmomban sem gondoltam volna, hogy érez. miért nem tartota fontosnak elmondani ? megjavitani ? tenni érte ? együtt, közösen. éreztem , hogy valami nem stimmel úgy fél éve és próbáltam tenni dolgokat de falakba ütköztem éreztem a makacsságot a kőkemény ellenállást. miért van ez ? nem értem. bocs, ne haragudjatok, de olyan jó leirni ezeket, és bár soha nem kéne.
pocsékul vagyunk. egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy elhagyta ezt a családot, hogy nem hiányzik neki semmi a családból, amelyben 13 évig élt. illetve biztosan hiányzik neki, de , hogy képtelen mindannyiunkért, a családért, a szerelmünkért a gyerekekért egy új lapot nyitni. tudom, hogy ez nehéz, hogy mindent újra kéne kezdeni,új alapokat lefektetni de hiszem, hogy sikerülne és nem értem, hogy ő , hogy nem tud hinni ebben. egyik nap azt mondja, hogy minden lehet még jó és ha visszajön milyen boldogok leszünk, a másik nap meg elmeséli, hogy hol lesz az új albérlete. a gyerekeknek is azt mondta, hogy ez nem végleges döntés. csak azért tette volna, mert igy könnyebb neki ? képtelen vagyok ezt elhinni. a gyerekek... drága kicsi bogárkáim, bazi nagy terhet kaptak és én úgy látom nem birják ezt cipelni, segitek és próbálok erős maradni, de sokszor nekem sem sikerül. a nagyobbik lépten-nyomon sirva fakad de nem mert az apjának semmit mondani, mert attól fél, hogy akkor tényleg nem jön vissza soha többé. semmit nem beszél neki, csak néha annyit mer motyorászni, hogy hiányzik neki. nekem viszont sokat beszél, de abban is még sok nagyon sok a keserűség és én annyira de annyira sajnálom, hogy erről kell gondolkodnia. a társaival a testvérével ingerültebb lett, pedig végtelenül szelid, alkalmazkodó gyerkőc. a jézuskától már csak azt kéri, hogy apa jöjjön haza, a kicsi közelebb akar költözni apához, de ő inkább bezár, semmit nem kérdez , nem beszél, csak ha hallja a nagyobbikat, akkor ő is ugyanazokat mondogatja, meg, hogy ő soha nem hagyja majd el a feleségét. és az is fáj nekem, hogy az apukájuk ezekről semmit nem tud, mert én nem merem mondani neki, tuti bántásnak vagy zsarolásnak venné. a nagy fiacskám azt mondja, hogy amikor apa jön az jó, de mindig felszakad a szive, igy mondta. olyan okos, olyan érzékeny és olyan de olyan nehéz neki.
ezzel egyébként én is igy vagyok, hogy ha jön, akkor rettenetesen érzem magam, de nem akarom, hogy elvigye a fiúkat, azt nem birnám ki. időnként erősebbnek érzem magam de egy-egy találkozás után ugyanott tartok lelkileg. a távoli jövőbe meg inkább bele sem merek gondolni. próbálom nekik mondani, hogy apának is mondják el, amit éreznek de félnek.
tudom,hogy kozhelynek tunik,de az ido segiteni fog..Kenytelen leszel kialalkitani egy uj rendet,uj felallast es ez sok energiadba fog kerulni,ami egy kicsit eltereli a figyelmedet...Meglatod,olyanokra is kepes vagy,amire eddig nem is gondoltal..
Hát pedig minden rendben lesz. Te meg sokkal erősebb vagy, mint képzeled. A gyerekek most természetes, hogy ki vannak borulva. de ha azt látják, hogy az élet megy tovább, és hármotok között minden rendben van, helyrejönnek.
Köszönöm Gabiii, valahogy nagyon betalált az írásod.
Csak nehéz,mert én is reménykedek még,bár úgy tűnuk hiába.
Elment.
Gyerekeknek is elmondta,most mindenki a padlón van.
Elmondhatatlan fájdalom ez és sem a gyerekek sem én nem hittük,hogy ez valaha megtörténik velünk.
A kicsu erősebb,a nagyobbikom szenved nagyon,én meg félek.
Nem vagyok még olyan erős,hogy úgy érezzem minden rendben lesz.
Köszönöm nektek a támogatást.
Jövök,amint tudok.
nem mondhatom azt nekik, hogy apa szabadségra vágyik és nem birja tovább a családdal és a felesággel járó "kötött" életet."
miert nem mondhatod?? Vigyazz,mert a gyerekeknek remek antennaik vannak,ha szepitesz vagy nem mondasz nekik igazat,tobb kart csinalsz,mint hasznot..Tudom,rosszat nem mondunk a gyerekek apjarol,de nehogymar te vidd el a balhet helyette..Ezt a helyzetet o idezte elo,vallalja az a kovetkezmenyeit a gyerekei elott is.
Attol meg ne tarts,hogy teged fognak meggyulolni a gyerekek,meg az is lehet,hogy soha nem latott eros kapocs,ved es dacszovetseg alakul ki harmotok kozott,ami erosebb,mint a mostani lapcsolatototok...Sok erot kivanok neked es legyen erod ebben ahelyzetben nem mindig masokra gondolni,hanem igenis jogod van kicsit osszezuhanni es a sajat sebeidet nyalogatni,elvegre a te eleted is romokban van..
Köszönöm.
Igyekszem majd őszintének lenni ,de sajnos még az apukájukkal sem beszéltünk erről.
Ő elment időt kérni én meg szenvedek meg agyerekek is csak még nem ugyanattól,de közben érzem a párom szavaiból,hogy nem fog vissza jönni.nem túl vidám helyzet.
De minden nap küzdök,hogy ne merüljek el az önsajnálatba.
szerintem le kell ülni és mindent meg kell beszélni világosan velük, elég nagy gyerekek már ehhez. Egy tiszta és átbeszélt szituációt minden félnek könnyebb kezelni, a gyerekeknek is, nyugodtan beszélhetsz nekik saját érzéseidről (kérdezzenek!), a lényeg, hogy semmi kitaláció, elkenés, gyerekek látszólagos érdekében meghozott lebutított magyarázat.
Szia Hodo!
Csak próbálom elképzelni,hogy mi játszódik le majd a fejükben és e miatt fiordulnak meg ilyesmik a fejemben.
Nem tudom az apukájuk mit fog majd mondani,egyelőre elment időt kérni, gyakorlatilag 3 hete egyedül vagyok és senkinek nem mondhatok még semmit a barátaimon kívül, ameddig ő nem dönti el mi legyen.
Erre kért.
Időt kért,de nem úgy fest, hogy haza akarna jönni,szenved ő is de még nem tudom,hogy a hiányunktól vagy csak a tette következményeitől.
Nem tudom,hogy átmeneti zűr van a fejében vagy csaja van,vagy végleges döntést hozott e és fél,nem tudom.
Csak annyit,hogy nem akar haza jönni.
Nem tudom,hogy erre,hogyan szoktak reagálni a gyerekek és csak a legrosszabbak jutottak eszembe.
Nem fogják érteni,mert szinte soha nem veszekedtünk,számukra totálisan érthetetlen lesz.
Ha lesz szabadidőm,mindent részletesen elmesélek.
Sajnálom, nem vagy könnyű helyzetben. Tersmészetesn szívesen meghallgatjuk a történetedet.
Én csak egyetlen kérdést tennék fel: miből gondolod, hogy a gyerekeid meggyűlölnének???? És egyáltalán, miért gondolod, hogy megromlik veled a kapcsolatuk, ha ugyanúgy velük vagy és szereted őket?
bocs előre is de japán laptopom van, nincsenek nagyon hosszú karaktereim,próbálok érthetően irni. hosszú i-m pl tuti nincs :)
nem vagyok új a fórumon, régen sokat irtam más topikban, de a munka miatt abba kellett hagynom. a helyzetemet, ha érdekel benneteket le fogom irni részletesen, de egyelőre csak a sok kérdésre szeretnék nálam tapasztaltabb emeberektől választ kapni, ha ez elehetséges. a férjem elhagyott minket .
van egy 10 és egy 7éves fiacskám. mivel soha nem gondoltam volna életemben, hogy ilyen helyzetbe kerülök, bevallom, kicsit váratlanul ért a dolog, nem vagyok kifejezetten felkészülve az előttem álló dolgokra.
a legfontosabb kérdéseim a gyerekekkel kapcsolatosak. mi lesz, ha odáig jutnak a gondolataikban, hogy apa miattam ment el és ezért meggyűlölnek engem ? mindig én vagyok velük, mindent én csinálok, azt gondolom igen erős köztünk a kötelék, de félek. mi lesz, ha azt hiszik, hogy apa miattam nem jön olyan sűrűn ? (apának elege lett a kötöttségekből, a családból, belőlem, az elvárásokból, a 13 évből, mindenből, de persze az alap konfliktus kettőnk között volt ) ha később mindezeket majd a fejemhez vágják ? hogy tudom megőrizni ezt a csodás meleg kapcsolatot, ami most van közöttünk ? mi lesz ha úgy csapódik le bennük, hogy én űztem el az apukájukat ?
(ez nem igaz, természetesen) hiszen mindenről nem tudok, nem lehet nekik beszámolni. nem mondhatom azt nekik, hogy apa szabadségra vágyik és nem birja tovább a családdal és a felesággel járó "kötött" életet. segitsetek nekem , kérlek titeket! előre is hálásan köszönöm.
Kedves Hölgyek, Urak! Hirdetésem ezen a fórumon kicsit tán rendhagyó, de bízom abban, hogy segítőkész emberekre bukkanok. Negyedéves pszichológus hallgatóként a félév teljesítésének feltételéül azt a feladatot kaptam, hogy beszélgessek el mind alapossabban egy számomra még ismeretlen emberrel az életéről, élettörténetéről. Ha valaki érez magában kedvet arra, hogy találkozzon velem négyszemközt egyszer kb. 1, egyszer pedig 1,5 órára személyesen az elkövetkezendő 2,5 hétben BUDAPESTEN, hogy mindketten új tapasztalatokra tegyünk szert, az kérem ne habozzon, írjon! Hangsúlyoznám, hogy hirdetésem nem társkereső jellegű, s csupán erre a két alkalomra szól. Terápiás viszonyt én még egyenlőre nem létesíthetek. Természetesen a beszélgetés közben és után titoktartási kötelezettségemet betartom. Bízva abba, hogy léteznek segítőkész emberek, várom pár soros bemutatkozó levelét 2011. NOV. 17-ig, hogy felvehessem önnel a kapcsolatot! Köszönettel, Eszter e.pszich@gmail.com
Sajnos ahogy látom elég régen járt errefelé Egyedülálló Anyuka.Ennek örülök hisz akkor ezekszerint problémamentes életetek van.Remélem!
Én is azért irok most nektek,mert hirtelen problémám akadt ami sürgőssé vált és nem tudom merre induljak meg,mit tegyek:(
Budapesten élek jelenleg albérletben hugomékkalés most úgy néz ki,hogy két kiskorú gyermekemmel nem tudunk hová menni.Tesómék külön albérletbe mennek és nincs hova mennünk.
Helyzetünket nehezíti,hogy sajnos nincs jelenleg munkahelyem és egész nyáron nem találtam semmit:(
Kislányom aki most 6 éves genetikai beteg.Ez azt jelenti,hogy még nem jár,nem beszél,nem áll és olyan 7 kiló körül van.
Teljesen kétségbe vagyok esve,mert nem tudom mit tehetnék és nem akarok az utcán kikötni két kisgyerekkel.Szüleim közül csak Édesanyám él aki vidéken lakik de vele soha nem jöttem ki jól.
Gyermekeim fejlődése érdekében szeretnék itt fenn Budapesten maradni de nem tudom hogyan.Ha valami ötletetek van,hogy hova fordulhatnék,vagy valaki tud segíteni kérlek jelezzetek!
Köszönöm szépen!
e-mail: kedvenckem@gmail.com-annak aki inkább privátban irna valamiféle segitséget...
Én is érzem, hogy szükségem van szakember segítségére, sőt azt is érzem, hogy valószínűleg nekem jobban, mint a lányomnak:)
Szóval szándékomban áll elmenni pszichológushoz.
Amúgy meg apuka igazából dolgozik, szabija nincs, szóval nem tudja elvinni, ez is csak a szokásos piszkálódás nála. De a lányomnak ezt nem is mondtuk, szóval ő nem vár most konkrétan semmit. Illetve azt várja már, hogy mikor mehet oviba:)
Ha meggyógyul, kedden mehet. Sosem hittem volna magamról, hogy nyáron oviba fogom vinni. De egész júliusban rágta a fülemet, hogy mikor mehet már. (ezt az új ovit borzasztóan szereti, a régi nem jött be) Sőt itt még az összevont csoporttól is jobban fel van dobva, mint a simától... Szóval most heti 3 napot viszem, mert szereti, én meg ugye otthon ill. rohangálva dolgozom, így csak a kicsit kell magammal vinnem.
Köszönöm a tanácsokat, szeptemberben felkeresem a szakembert, tudom ám én, hogy szükségem van rá, csak a lányom miatt aggódtam, nem tudtam, hogy ez másnál is előfordul. Köszönöm, hogy leírtátok.:)
hiaba labilis, el kell engedd, nem dramaiank labilis, es ha vegul neked lesz igazad, h nincsen penze ra, akkor a gyerek is valosagosabb kepet fog latni, h apuka igergette, h elviszi, aztan megse, nincs ezzel baj, szoval engedd el, mindjart vege a nyarnak
Előrebocsájtom, nem biztos, hogy tetszeni fog, amit mondok. Az a véleményem, hogy igen, szükség van a pszichológusra. De mind a kettőtöknek. A gyereked szvsz hozza a korának megfelelő hülyeségeket, plusz mellé a válás lelki terheit, de nem látom olyan extrémnek, mint ahogy te érzed. Elárulom, bármelyik hat és féléves simán tudja közölni, hogy akkor elköltözöm, sőt, világgá is tud indulni, ha nem apukához, akkor a nagymamához, óvónénihez, szomszédhoz. Ez teljesen normális. Az enyém ekkoriban kb 10 percenként közölte, hogy "kedvestelen vagy", utálsz engem, sose engedsz meg semmit. Ja, és akkortájt nálunk szó sem volt még válásról, egyszerűen lökött hatéves volt. Azóta sem lett okosabb, csak most már lökött kamasz, aki egyik percben utál és hisztizik, utána meg jön odabújni és hízelegni. Ez többszemélyes játszma, és valószínűleg te is kicsit túlreagálod, a gyerek pedig pontosan érzi, hogy ezzel téged sakkban tarthat. Szóval mind a kettőtöknek jó lenne a szaksegítség, mert könnyebb lesz az életed neked is utána.
Rolllnak pedig minden szavával mélységesen egyetértek.
Igen, a kislányommal tervezem, hogy elmegyünk pszichológushoz.
Hát próbálkozom megértő lenni, de ismerve a lányomat, tudom, hogy az az egy hét nem sülne el jól... Nagyon labilis lelkileg, nagyon befolyásolható és apuka folyamatosan ellenem uszítja... De hát ma is panaszkodott, hogy milyen drága dolog, fizetős programra vinni a gyerekeket... szóval szerintem csak a szája nagy, úgysem tudná kifizetni a nyaralást, szállás sincs...
en azt latom a baratnomeknel, h a gyerekek nem hujek, es idovel latni fogjak, mi a valosag, de addig neked kell a befolyasolast elviselni, plusz el nem engedni a legrosszabb taktika, tenyleg hidd el, minden elvives neked segitseg, amellett, h erdemes talalni olyan segitseget, aki nem az apa, es neha tudsz te is kulon lenni a gyerekekkel, de ez tenyleg ritka dolog, h ezt vki meg tudja oldani rendszeresen
ettol meg a pszichologus vitel sem rossz otlet, hisz valszeg nem konnyu a nagylanynak, de alapvetoen ha semmi gyermek fizikai/psziches epseget nem veszelyezteto ok nincs, engedd el az apaval
a korlatlan lathatast meg beszeljetek meg, ha nem tudjatok megbeszelni, arra vannak megfelelo "egyezteto" segito szervezetek es van a birosagi ut, az apanak is jobb, ha tud tervezni, aztan ha rajon, h ugy nem annyira kenyelmes, h minden masodik heten gyerekezni kell, akkor lehet, h egyuttmukodobb lesz veled is (es neked is jo lenne, ha pl ha neked van dolgod, o tudjon annyira rugalmas lenni, h atvallalja arra a napra a gyerekeket)
Bár én nem vagyok egyedülálló anya, de azért 3 gyerek mellett, segítség nélkül nekem is sokszor nehéz megoldani, hogy csak egyikkel, csak másikkal legyek. Olvasgattam már máshol, hogy vannak ilyen segítő szolgálatok, ahol nem pusztán anyagi okok miatt szívesen segítenek be a háztartásban, gyerekvigyázásban, stb, szóval ilyesmi esetleg nem tudom a környezetedben van-e. A másik, a nagyobbik lányoddal kapcsolatban tényleg, lehet, hogy nem ártana egy gyerekpszichológus, vannak nevelési tanácsadók kerületenként (nem tudom hol élsz, városokban is biztos vanI), ahol nem kell fizetni, és pszichológusok dolgoznak. Hátha tudnak segíteni, egy próbát megér, így ősszel még pont jó mert ők is nevelési évenként dolgoznak. Sok sikert és kitartást!
Az is lehet, h az egy hét alatt eljut odáig, h nagyon hiányzol neki. Ha megtiltod, hogy menjen, azzal még inkább 'gonosz' leszel a szemében...
Plusz nyereség, h az egy hét alatt nyugalmasabb lesz az életed. Próbálj meg erre koncentrálni, ne arra, h vele mi lehet- és ott lesz a kisebbik, akivel legalább együtt lehetsz addig is.
Látom, nincs itt nagy "forgalom", ez talán azt jelenti, hogy az elvált anyukák már azóta ismét boldog családban élnek? Remélem, kívánom mindenkinek.
Nos, nálunk az elmúlt fél évben semmi nem változott, inkább rosszabb lett.
A nagyobbik lányomat (6,5 éves) nagyon megviseli ez a helyzet, és szerintem az is rátesz, hogy az apja nem tudja normálisan kezelni a dolgokat. Nagyon szereti a gyerekeket, ez tény, de ő pl. egészen tegnap estig a korlátlan láthatást erőltette. Ami volt, hogy számára azt jelentette, hogy becsöngetett az ajtón, hogy itt vagyok, lányok, jöttök hozzám?... Jó, igaz ez egyszer fordult elő, de egyszerűen nem képes megérteni, hogy hosszú távon ez az összevisszaság nem jó a gyerekeknek.
A lányom, amikor hazajön tőle, teljesen kezelhetetlen, ugyanolyan stílusban piszkál és b.szogat (bocsi), mint az apja és ezt képes egész nap csinálni!!! Pedig csak 6,5 éves, mi lesz később???? Ha rászólok, megsértődik, és közli, hogy "jó, akkor megmondalak apának és odaköltözök hozzá", meg "te vagy a leghülyébb anyuka a világon" és ilyenek. Aztán mondjuk fél óra múlva (miután már egyáltalán nem szólok hozzá), magától bocsánatot kér. De később újra kezdi.... De bármi miatt megy ez a sértődés, ha pl. megkérem, hogy mosson kezet, vagy ilyen banális dolgok... Mintha direkt szórakozna velem. Vagy pl. ül a kanapén és egyszercsak közli (miközben mondjuk készítem a reggelit), hogy "na, anya, úgy látom, nem szeretsz" és hiába mondom, hogy szeretem, előbb utóbb megint a balhé van belőle.
Hogyan kell ezt kezelni??? Ez a helyzet mindig akkor rosszabb, amikor többet van az apukájával. Már gondoltam, hogy valami külső segítséget kéne kérnem...
Kezdem feladni, egyszerűen képtelen vagyok jól csinálni. A munkám olyan, hogy itthon dolgozom, de azért elég sokat megyünk ügyintézni, akkor általában viszem őket magammal, vagy ha - van ovi - akkor csak a kicsit viszem. A nagyobb nagyon szeret oviba járni, pl. kikunyizta, hogy nyáron is mehessen az összevont csoportba. És borzasztóan szereti. Így hát gondoltam, miért ne, szóval heti 3 napot viszem nyáron is. És pl. hiába megyek bármilyen korán érte, annyira szeret ott játszani az udvaron (akkor már a kicsi is bekapcsolódik, ugye:)), hogy zárás előtt nem tudom őket elrángatni... Ezt csak azért mondom, hogy ne gondoljátok, hogy gonosz anya, miért viszem nyáron is...
Szóval itthon dolgozom, a gyerek(ek) mellett, háztartás, egyebek és nyilván bárhogy is igyekszem nem tudok annyira érdekes lenni, mint apuka, aki ha nála vannak csak velük tud foglalkozni, nem kell mellette mást csinálnia. Amikor tehetem, persze viszem őket kirándulni, kisvasutazni, ide-oda, de nyilván korlátozottak a lehetőségeim (azért sok programnak anyagi vonzata is van), de nem tudok 100%-ban, minden nap érdekes és varázslatos lenni.
Ti ezt hogy csináljátok? Nem akarom, hogy a lányom megutáljon és sokszor, amikor így viselkedik, olyan nehéz őt szeretni. Tudom, nagyon gáz ezt így kimondani, mert szeretem, de nehéz, mert csak az undokoskodást, piszkálódást érzem. Ha elviszem bárhová, élvezi, tetszik neki, de utána ezt mintha elfelejtené...
Már lassan kezdem feladni, lehet, hogy sosem leszek jó anyukája és sosem fog szeretni. Lehet, hogy jobb lenne neki az apukájával? A kicsi (2 éves) nagyon szeret mindenkit, bújós, szívesen megy oda is, de azért utána vágyik haza (még szoptatom időnként, mert nagyon ragaszkodik hozzá és bár apukás napon napközben jól elvan nélküle, azért ha fáradt, már igényli - és ebben a helyzetben nem akartam elválasztani teljesen)
A két lány nagyon-nagyon szereti egymást, ha külön vannak, hiányolják egymást.
Apuka, most kitalálta, hogy elviszi egy hétre nyaralni, de csak a nagyot. Ha ez megtörténik, akkor a nagyobb szemében már kb. egy sz.rdarab leszek, mert én ugyebár szinte sosem tudok vele kettesben lenni és minden klassz élmény apukához köthető. Ő meg nagyon befolyásolható. És őszintén szólva ettől nagyon félek, mert akkor már sosem leszek neki elég jó.
Annyit még rólunk, hogy teljesen egyedül vagyok, nincsenek rokonok, nagyszülők, senki...
Szóval tök egyedül úgy érzem, nagyon nehéz minden téren helyt állni és jó anyukának lenni... lehet, hogy sosem fog sikerülni...
még valamikor 2006 év vége felé írtam ide először, amikor terhességem alatt a párom elhagyott, mert nem akarta, hogy megtartsam a gyereket. SZületés előtt 3 hónappal "visszatért", de mikor kisfiam 1,5 éves lett újra lelépett. Most nem is ezt taglalnám, hanem abban kérek tanácsot Tőletek, normális-e, ha az ember 2 év alatt sem tudja feldolgozni ezt a helyzetet. A gyerekkel nagyon jó a kapcsolata, heti 2-3 estét töltenek együtt, elviheti magához, majd ő viszi bölcsődébe. Én viszont nem találok magamra azóta sem. Sokszor úgy érzem, hogy csak sajnálkozom magamon, pedig egy szerető társon kívül mindenem megvan, ami egy normális élethez kell. Nem látom, mikorra kerülök ki ebből az "elhagyott nő" szerepből és kapok újra erőre. Nektek hogyan ment?
Legbiztosabb tényleg az, ha ügyvéddel beszélsz, és alaposan, mindenre kiterjedően rendezitek, ki mit hogyan fizessen ezentúl, meg milyen legyen a tulajdonviszony.
Nálunk közös volt a lakáshitel, úgyhogy maradt a közös tulajdon, a részletek felesben fizetése. (Nem maradt volna semmink, ha eladjuk, csak hitelre és szocpolra vettük a lakást.. És a 4 gyerekkel hova mentem volna?)
Én is úgy gondoltam, hogy a lakással kapcsolatos költségeket én állom, ha már itt lakunk- viszont kazánjavítási költségre nem számítottam, ami 40ezer volt.. :-/ Ezzel kapcsolatban jártam utána, hogy bizony annak a felét is neki kellett volna fizetnie, még ha én jól állnék anyagilag, akkor is. Mivelhogy tulajdonrész alapján kellett beszállni a javítási költségekbe a társasházban. Ezt azóta sem fizette ki, viszont ennek kapcsán kezdtem jobban figyelni a gyerektartásra, és kiderült, hogy abban is elmaradása volt, 20ezer ft 4 hónapra!!! :-/ Szerinte nem szándékosan. Érdekes, nem?!
Kicsi gyerekeknél tényleg nem kötelező megengedni, hogy elvigye az apa; ha meg lehet vele egyezni, akkor a gyerekek igényei szerint kell rendezni a dolgokat.
Azt viszont ne várja el, hogy amikor ott van, akkor Te is beszállj a gyerekekkel foglalkozásba- legalább ennyit segíthet ő is, hogy addig nyugodtabban csináld a dolgaid. Mondd neki, ha el kéne vinnie őket az alkalmatlan albérletébe, akkor vajon ki segítene?! Meg Te is egyedül vagy velük, tanulja csak meg, hogy együtt foglalkozzon velük.
Persze mindezt nyugodtan és finoman érdemes megbeszélni, nehogy veszekedés legyen belőle...
