Baricco, Alessandro
(… a Tengeróceán c. regényében
olvasható ima-részlet)
„Hát
ezt a sötétséget
fogom
és a kezedbe teszem.
És kérlek,
Uram, Jóistenem
tarts magadnál
csak egy órára tarts a kezedben
amíg eloszlatod a zavart
elűzöd a gonoszt
amely fejemben
a sötétséget
támasztja
meg a szívembe is
beletelepszik,
megteszed?
Elég, ha
fölé hajolsz
ha rámosolyogsz
ha rést nyitsz neki
hogy fény essen rá
aztán el is ejtheted
én megtalálom
az én gondom
megkeresni
hol van.
Kis munka ez
neked,
nekem
nagyon nagy.
Nem sok, amit kérek,
ha ezt kérném.
Nem sértés
remélnem, hogy te.
Nem ostobaság
és nem illúzió, hogy.
Meg hát ez csak ima,
egyik leírásmódja
a reménykedés illatának.”
Ó BOCSÁNAT! Ezt már feltettem. Nézzétek el nekem, de aki most olvassa, annak új lesz. üdv: szilencium Íme egy gyöngyszem, igaz "csak" egy Japán mondás:
"Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai." Énekek Éneke 8,6.
"Félek, elalszom egyszer, s te itthagysz, mint a busz. Pöfékelsz, elgurulsz, és többé sose látlak. Vagy kiröppensz a számon, mint halotból a szusz. Vigyázó lelke rebbenő madárnak."
"Mit ér a zokogás? Ugyis meghal a nyár. Ugyis meghal az év. Pár hétre még talán kijő a napsugár... Az is csak haladék. A legvirágosabb ősz is a télbe visz... Szép lejtő is leránt... Lesz még tavasz, de az más tavasz lesz, s nem is emlékezik miránk."
„… gyermekkoromban a vad élet hajnalán: ott fakadt ez a varázs –a jó s hamis mélyekből-, mely kötöz ma is: forrásból lett, gyors patakból, sziklahegyen rőt falakból, napból, mely lekörözött őszi aranyfény között, villámból az ég alatt, amint elszállt, elszaladt, dörejből, vihar, ha forrt, s fellegből, mely olyan volt (bár kéklettek az egek) szemre, mint egy szörnyeteg.”
"Elbújhatsz és elkeveredhetsz, sivatag nyelhet el, vagy ketrec a holdfény burnuszába bújva mint sakál szűkölhetsz az Úrra, lemondva ételről-italról, csak meg ne feledkezz a dalról."