Az én csotrogányomban semennyire sem bízom meg, de még mindig mindenhova elvitt és haza is hozott. Volt egyszer egy barátnőm, akihez babival jártam 60+ km-re, volt h napjában oda-vissza. Nem mondom, hogy probléma-mentesen, de mindig elvitt. GYertyát se köpte be, nem is volt nálam szerszám soha. Mivel aszfalton közlekedtem, a defekt se nagyon tudott gondot okozni. (Mondjuk egyszer egy 3 km-es úton kaptam defektet, ki is futottam a lelkem, mire hazaértem a motor mellett futva - gyújtáson vittem haza:D) Horgászni is azzal jártam, jópár ezer km-en keresztül hozzá sem nyúltam közben. (Az más tészta, hogy bele se merek gondolni, mi lehet a forgattyúsházban...egy olajcserét már nagyon megérdemelne - de úgyis nagygenerál lesz hamarosan, majd akkor kap mindenből frisset!)
Nekem meggyőződésem (és már sok kilométeren bizonyította is életrevalóságát), hogy a mai korszerű, javarészt szintetikus, esetleg még észterbázisú, szintetikus 2T olajokat nem kell és nem is szabad 1:50-nél sűrűbbre keverni, mert az égés gyors lefolyása miatt csak mindent összeolajoz (amit nem kellene), lerakódásokat okoz a dugattyú gyűrűhoronyban, kipufogóban, stb.
Ezen olajok kenőképessége, adheziója a fémekhez többszöröse az Arol 2T és társainak, pl. egy Motorex Cross Power 2T vagy egy Motul 800 2T Factory line tudom, hogy erős "overkill" egy 6000-et forgó Babettába, de 50-60-asra keverve a motor szinte füstmentes, jobban forog és semmilyen lerakódást nem okoz sem az égéstérben, sem a dugattyútetőn, nem beszélve a kipufogóból kifolyó trutyira, gyertyaelektródákra rakódó kokszról (mégha őzbarna is).
Gondolj bele, a sokkal "élesebbre" karburált motocross motorkba sem szoktunk 1:50-nél dúsabb keveréket betölteni, pedig 10e felett forognak. Arányaiban egy utcán használt Babcsi ezekehez képest nagyon dúsra van karburálva.
Persze senki nem biztatok semmire, mindenki tegyen belátása szerint. Én is úgy teszek.
Mondjuk ez engem is érdekelne.... 50-es vagy hígabb keverék Babettába????? Bár én is elég hígat szoktam bele tenni Kb. 40-45-öst, de az is igaz hogy egyszer amikor benzinkúton tankolta, keveréket kértem KB. 60-ast adott mondtam is az eladónak nem lesz e túl hig azt mondta nem, és utánna el is ment rendesen amíg a benzin el nem fogyot:).
Hello! Én magszimálisan megbízom a gépemben. Bármekkora távra hajlandólenék elmenni vele ha csak a gépröl van szó. De szerszám nélkül még a falu végére se! Arra van a csomagtartón a szerszámtároló, bar nem túl nagy de alapszerszámok+ 1 pumpa a pumpatartóba bőven elfér.
Aha, közel egyidőben írtunk, nem vettem észre az új hozzászólásodat. Szóval, ha a Hubermotor küld alkatrészt utánvéttel, akkor persze nem zaklatlak ezzel. Most nem tudom őket felhívni, de hamarost beszélek velük.
Nagyszerű, nagyszerű. Kis probléma, hogy 230 kilométerre vagyok Budapesttől és ritkán járok arra. Nem tennéd bele egy buborékos borítékba és adnád postára nekem? A részleteket mailben vagy telefonon megbeszélhetjük. Természetesen minden plusz költségedet is kifizetném.
Egész Börzsönyt bemotoroztuk 2 motorral, egy svájci bicskával. Kétszer két tank benzin fogyott
(Mondjuk este gondolkodtam, hogy mi lett volna, ha leköpi valamelyik a gyertyát, de jól be vannak állítva, 50-es keveréket vagy még hígabbat használok, nem köpheti be.)
Főfúvóka tartó? Most hallom ezt életemben először. Szerintem arra gondolsz, amit én pl súbertű-tartónak hívok :D
Elég kínos kérdés, hogy lehet-e olyat kapni.... Ha jól tudom, s a te írásodból is erre következtetek, akkor a főfúvóka és a súbertű-tartó két külön alkatrész, de ezeket nekem még soha az életben nem sikerült szétszednem.
Eleve ez a karburátor minden jel szerint egy erős pucolásra vár, de ezt gondolom te is tudod. Szerintem venned kell egy komplett karburátort, mert ilyen "főfúvóka-tartót" csak haveri alapon tudsz szerezni.
Egyébként mindenkitől kérdezem: A KARBURÁTORBAN A BENZINT SZINT MI A JÓ BÜDÖS FRANCTÓL MÁSZIK EL???? Egyszerűen nem értem! Az úszó lehetetlen hogy menet közben meghajlik, nem cérnából van. És azt is elég nehéz elképzelnem, hogy a tűszelep csavarodik el valamerre! Annyira idegesítő hogy nem lehet elmondani! Tök jól be volt állítva a benzinszintem, nem csöpögött, max évente egyet, a motor meg ment tőle mint az állat. Erre egyszercsak elkezdett fulladozni, köhögött kettőthármat, majd lefulladt, s azóta nem indul. Gondoltam hogy eldugult valamelyik fúvóka, de nem!!! Én ezt egyszerűen feladom. Fél napig állítgattam a benzinszintet, erre (isten se tudja milyen módon) elállítódik!! Ilyen a világon nincs! Fenébe :(
Némi segítségre lenne szükségem. Én csak félig vagyok Babetta tulaj :) , ugyanis csak egy motorblokkom van. Azért szereztem, hogy a fiamnak építsek egy kisautót vele. Sajnos, néhány alkatrész nem volt benne/rajta, a legalapvetőbb hiányosság a főfúvóka tartója. (Következésképpen főfúvóka sincs benne, de az nem gond, mert lehet kapni.) Ezt a tartót hiába kerestem több debreceni motorosboltban, sőt, nem találtam a www.mofaker.hu oldalon sem.
Van valami tippetek arra, hogy honnan szerezhetnék egy főfúvókatartót? Esetleg más motoré jó bele? Nem szívesen vennék egy komplett karburátort emiatt.
Nyáron nem volt időm foglalkozni a masinával mert alig voltam otthon. Ha meg végre hazajutottam, mindig akadt valami fontosabb meló.
A nagygépet is szerelgettem közben, annak meg ugye prioritása van, mert azzal járok dolgozni.
A megbízhatóságról annyit, hogy tavaly engem gond nélkül felhozott a Babi Nagykanizsáról Veszprémbe, másnap reggel meg vissza! Egy szünetet tartottam csak, Tapolca előtt egy kellemes pihenőben, mert ugye a szükség...
A motor pöccre indult és folytattam utamat. Ja és alaposan fel is volt cuccolva a gép!Egy festményt cipeltem fel, haza meg pár lécet:))
A fogyasztás is oké volt, olyan 2,6 l/100 km, erős 45-50-es tempóval.
Egy ilyen 130-140 km-es túra nem gyerekjáték, de megvalósítható! Természetesen én is komplett szerszámcsomaggal járok, emellett pedig defektjavító sprét is hurcolok magammal.
Ha szerveztek találkozót, mivel más nincs, a cruiserrel mennék. Nagyon szépen lehet azzal is 20-30-al pötyögni. Van túrázós tapasztalatom. Szépen beállok mögétek és kíséretet adok!:) Nem foglak lehagyni benneteket.
Amúgy múlt héten jártam Barcikán egyik haverral, ott vett motort. Vigyorgós móka lesz lábon hazavinni Kanizsára! :) Közel 400 km.
Mondjuk én szerszám nélkül egy tapodtat se! Pedig maximálisan megbízom a gépemben. Mert pl. egy defekttől a legjobb technika sem fog megvédeni! No meg ahogy felénk mondják: ha van nálunk ernyő, biztos nem lesz eső! :)
Szal alapvető szerszámok mindenképpen kellenek! Tudod, Murphi szerint..........
Hát, ha minden egyéb jó, sajnos ott lesz a bibi. Viszont tapasztalt barátaink korábban mondták, hogy a MOFAKER-nél kapható F.A.GY. művésznevű elektronika, amiben a trafo is benne van, és ami alig kerül többe, mint a tirisztor egység, igen jól bevált. Azt kellene megpróbálnod! Megtalálod a www.mofaker.hu honlapon.
Lassan vége a nyárnak és tavasz óta nem Babettáztam. Át kell telepítsem a műhelyem Veszprémbe, mert otthon nincs időm foglalkozni a géppel és így sosem áll 2 kerékre.
Rokonszenves a találkozó ötlete! Sajnos Babettával nehezen kivitelezhető.
Ha mégis lesz valami, a nagygéppel elmennék! Csak szóljatok!
Látod, az örökösen visszatérő probléma. A nagy távolság. Én szolnoki vagyok, innen igen messze van Vác és környéke. Szívesen találkoznák márkatársakkal, de ilyen messzire Babszival elmenni, az felér az inkvizícióval. Bár volt már itt aki több száz km-t ledöngetett egy nap. A mocim simán bírná, effelől nincs kétségem, de a seggem max 50 km-re van hitelesítve! :)))
Sajnos babetta ügyben nem szívesen mászkál az ember 100km-eket az országban én meg nem vagyok az a "hivatalból" országotjáró.
Úgy néz ki a 207-est jövőhéten öszerakom, talán addigra lesz egy jó főtengely is bele, csapágyak már megvannak, főtengelyé nem volt olcsó, de remélem örök darab lesz FAG portugál C3-as 1500 valamennyiért.
Hello! Szerintem Vác- és a Börzsöny valamely része... Hogy mikor arról nem mondott az ismerösöm csak annyit hogy az megegyezés szereint amikor mindenki ráér...:)
Hello! Az egyik ismerősöm szervezni akar egy Babettás túrát és megkérdezte tőlem hogy szerintem hányan jönnének el? Mondtam neki hogy nemtom de megkérdezem... Na hát ezért írom most eme levelet:). Szerintetek? De szerintem célravezetőbb lenne ha mindenki megírná aki el akar jönni. Köszönöm a válaszokat /az ismerősöm nevében is/ :):):)