Ami a fiktív tő terminológiát illeti, a hazai irodalom még további két terminust is használ. A fiktív tő emlékezetem szerint a Magyar Grammatika szókasználata, Kenesei István alaptőnek nevezi, és ugyancsak emlékezetem szerint Antal László a kötött tő terminus használta. A felsprpltad példák valóságossága csak látszat, mert a hangzutánzókat választottad, azonban a tőtípusban olyanok is vannak, mint a gyógy-, táv-, köz-. (Senkit ne tévesszemn meg, hogy ezek közül nem egy önálló szóvá vált.)
A példáidat nem értem. Szándékosan nem fiktív|alap|kötött töveket soroltál?
A legyint eredete egy lépésnyit könnyen visszavezethető. Egyértelműen a legyez szó származéka. Hasonló folyamat figyelhető meg az érez-érint esetében.
A legyez-legyint szópár közös töve a legy, amely fiktív tőnek tekinthető. Ennek számtaéan analógja van az igeképzésben (serceg-sercint, forog-fordul stb.)
Ez a legy származhat a légy-ből, hiszen a jelentésalakulás ezt indokolja. Bizonyos kétségek azért vannak.
Szerintem a török rózsa szó valamilyen ragozott formája lehet. A kidülledő szemű ember pontosan úgy tesz a szemével, ahogy a rózsa kinyílik, és a belső (szemszerű) frissen még zárva maradó, belső sziromgubót kimutatja.
Arra jöttem rà (lehet, hogy màr màs is elöttem?), hogy a magyarban hasznàlatos "smafu" kifejezés a francia "je m'en fous" -bol ered, ugyanis a franciàk, ha gyorsan beszélnek, elharapjàk a szavakat, s ez pl. igy hangzik: zsmanfu (a "zs" "s"-nek is hallatszik, az "n"-et meg alig lehet kivenni).
Milyen régimódi lehet az én szóhasználatom... nekem csak az 1-es jelentésben él (ezáltal evidensebb is volt az eszik igével való kapcsolata). A 3/4-est nem is ismertem. Még jó, hogy nem értettük félre egymást.
Egy-két évvel ezelőtt azt hiszem a HVG jelentetett meg egy könyvet, aminek a címe Városi legendák, vagy valami hasonló. Igaz, abban tényleg a hóval kapcsolatban merül ez fel.
> Talán meglep, hogy kettest adtam rá, mert díjaztam, hogy megkereste.
Engem ez nem meglep, hanem egyenesen megdöbbent. Tényleg így történt??? Annyira sietett, hogy nem vette észre, hogy a cikknek van szerzője, aki éppenséggel...? De miért kellett kettest adnod erre az ostobasággal vegyes plágiumra?
El kell hogy áruljam, életem egyik legnagyobb meglepetése az volt, amikor egy szemináriumon egy hallgatóm beadta hozzám az egyik tanulmányomat, amelyet a webről szedett le, és még - az amúgy nagyon jellegzetes - címét sem változtatta meg. Talán meglep, hogy kettest adtam rá, mert díjaztam, hogy megkereste. A helyzet paradox, mert ha odaírja, hogy ez az én cikkem, akkor nem adhatta volna be, bár még jobb jegyet érdemelt volna, mert észreveszi, hogy szerzője is van a cikknek.
Nos, a dolog azért zavaró, és ennek a goromba véderődnek azért nincs igaza, mert az asszony szó mindenféle vonatkozásainak kikutatását nem azért adták fel neked, hogy megtudják az asszony szó mindenféle vonatkozásait, hanem hogy te önállóan dolgozva megtanuld, hogyan lehet ezeket a dolgokat megtalálni.
Annak idején, a múlt század közepén, amikor én voltam hasonló helyzetben, egy ilyen fweladattal napok is elteltek, mert be kellett ülni a könyvtárba, és kikérni egy halom könyvet, átnézni őket, majd utána azokat, amelyekre az először olvasott könyvek hivatkoznak. De ezután az embernek lett némi fogalma arról, hogyan lehet valamit kikutatni.
Mára a helyzet megváltozott, én sem megyek már ilyesmiért a könyvtárba (bár meg kell mondanom, az a hangulat hiányzik, dehát az élet rohan, és a könyvtár kifejezetten lassú hely).
Igazából azt nem értem, ha tudtad, hogy van Magyarulez, hogy itt van kit megkérdezni, akkor nem vagy teljesen béna informatikailag. Az a szó, hogy Google, nem mond neked semmit?
Most elvtelen leszek, és elárulom, hogy ha beírod a google keresőjébe az asszony és a nyelvtörténet szót, kapsz 8320 találatot. Nem kell megijedni, szerintem a dolgozatodat az első 10-ből meg tudod írni. Még csak annyit, hogy a hallgatóim már ritkán "zaklatnak" ilyen kérdésekkel, mert visszakérdezek, hogy nem ismeri a Google-t? (Jó, én éppen ezt tanítom.)